Rose Harbor
Why do all the monsters come out at night?
A kikötõben várakozók:
Megérkeztél

༄ a kikötõbe
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chat
༄ társalogjunk
Aktív lakosság
༄ mennyien vagyunk?
Jelenleg 22 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 22 vendég :: 1 Bot

Nincs


A legtöbb felhasználó (194 fő) Szer. 20 Nov. 2024 - 2:09-kor volt itt.
Legfrissebb
༄ hozzászólások


my little army ~ niky

and I will use you as a focal point EmptyTamara Mason
Tegnap 15:38-kor


Daniella Cartier

and I will use you as a focal point EmptyAdmin
Tegnap 9:12-kor


Caleb Donovan

and I will use you as a focal point EmptyAdmin
Tegnap 8:55-kor


good cars get you from point A to point B

and I will use you as a focal point EmptyAdmin
Szer. 20 Nov. 2024 - 16:46


One hungry wolf

and I will use you as a focal point EmptyAdmin
Szer. 20 Nov. 2024 - 16:46


Speak of the devil

and I will use you as a focal point EmptyAdmin
Szer. 20 Nov. 2024 - 16:35


Stroke it, don’t poke it.

and I will use you as a focal point EmptyAdmin
Szer. 20 Nov. 2024 - 16:35


Rookie mistake

and I will use you as a focal point EmptyAdmin
Szer. 20 Nov. 2024 - 16:31

Megosztás
 
and I will use you as a focal point
Minden mágia megköveteli a maga árát.
Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next
ÜzenetSzerző
Témanyitásand I will use you as a focal point EmptyKedd 19 Szept. 2023 - 5:20

Véget ért a játék
Archíválásra került


admin.
Admin
A staff
Admin
Elõtörténet :
and I will use you as a focal point Dad5623e64ffe52e1fd958cd231591bec5d62aeb
az élet írja
Titulus :
Könyörtelen diktátor
Kapcsolatban :
Zenedoboz :

Karakter idézet :
Télen a természet visszavonul, megpihen, és erőt gyűjt egy új kezdethez. Ezt mi is megtehetjük, kis barátom.
Play by :
Arcátlanul arcnélküli
༄ ༄ ༄ :
and I will use you as a focal point B33f683b8dda320cc683c9db3762a601aa3d7083
User :
staff

and I will use you as a focal point Empty
Témanyitásand I will use you as a focal point EmptyHétf. 18 Szept. 2023 - 23:37

Finch & Lola
Ha valaki, valamikor elfogultsággal vádolt volna, azt hiszem, igaza lett volna, de eddig nem igazán tette meg senki, én pedig – ugye – szemellenzővel jártam-keltem. Talán vegyült ebbe naivitás is, magam sem tudtam volna megmondani. Ha teljesen őszinte lettem volna magamhoz, most, a Finch szemei kékjében kavargó vihart látva kiolvashattam volna belőle mindazt, amit végül ő sem mondott ki hangosan; mindazt, ami aggasztotta és aminek bekövetkezésétől talán jogosan félt. Éreztem a bizonytalanságát, hiszen az egyértelmű üzenete volt a tétova testbeszédének, de nem olvastam ki tekintetéből a konkrét üzeneteket. Olyan gondolatokat, amelyeket nem is szerettem volna látni.

Halk sóhajjal olvadtam az ölelésébe, karjaimat a teste köré fonva, arcomat a mellkasára fektetve szívtam magamba az illatát és a teste melegét. Míg az ő tekintete a szobát pásztázta, én lehunytam a szemeimet, mert ebben a pillanatban egyébként is úgy éreztem, hogy nem érhet baj. Itt nem.

A gondolat talán őrültségnek hatott, tekintve, hogy bizonyos tekintetben – másokébanmi ketten voltunk a baj, pusztán azért, mert épp itt álltunk egymás karjaiban. Számomra viszont ez nem számított. Ez sem számított.

Engem érdekel, ami veled történik – vetettem ellen, és egyszeriben mégis eszembe jutott az, amire az imént nem akartam gondolni. Ha Tess ismét valami olyat tesz, amit nem kellene... A falka így sem szívlelte a boszorkányokat, mi lenne akkor? A szívembe félelem költözött. Bíztam Tessben, bízni akartam benne, de nem akartam választani kettejük között.

Felsóhajtottam, de közben meghallottam Finch motyogását, ezért a levegő már egy halk, rövid nevetésfelhőben távozott a mellkasomból. Nem kérdőjeleztem meg, hogy megtenné-e. Felnéztem rá, íriszeinek kékje pedig magába szippantott és újra elűzte a kétségeimet; úgy nyugtatott meg, mint őt a valódi óceán. A csókommal vallottam meg neki mindazt, amit szavakkal nem tudtam, ez pedig kölcsönösnek érződött ajkunk összefonódásának ragaszkodó szenvedélyében. Valószerűtlennek tűnt, hogy nem is olyan régen még azt hittem, kizárhatom őt és ezt az érzést az életemből.

Csak lassan voltam hajlandó engedni ölelésem szorosságán, mintha attól féltem volna, hogy elillan a karjaim közül, pedig mindezidáig is szilárdan mellettem állt, míg röviden, de szembenéztem a múltam árnyaival. Újabb dünnyögése mosolyt csalt az arcomra, a kérdése pedig egyenesen megnevettetett.

Attól tartok, a fűszoknyámat és a kókuszmelltartómat otthon felejtettem – feleltem mosolyogva. – Mit gondolsz, így is beengednek majd a szigetre? – kérdeztem vissza, hangomban és tekintetemben egyaránt játékossággal, remélve, hogy elűzöm a baljós árnyakat a tekintetéből.

Az egyik szekrényből elővettem egy táskát, amibe el tudtam rejteni a grimoire-t anélkül, hogy neki tovább kelljen néznie, vagy mások számára feltűnést keltsen. A táskát a vállamra vettem, majd mosolyogva Finch elé léptem.

Van egy még jobb ötletem. – A nem a táska oldalán lévő kezemet a fejemhez emeltem, majd leemeltem róla a képzeletbeli kapitányi kalapomat és felpipiskedve Finch napszítta tincseire helyeztem. – Mi lenne, ha egy sokkal tehetségesebb kapitány határozná meg az úticélunkat? Ígérem, szófogadó kormányosa leszek.


hold me like no other

embrace my brokenness.

Lorelai Tucker
Koven nélküli boszorkány
Lorelai Tucker
Elõtörténet :
Kapcsolatban :
and I will use you as a focal point 6c9F
...but he had eyes like rain and hair like waves and a soul as vast and deep as the ocean. And I guess I didn't mind drowning in him.
and I will use you as a focal point B6a01d1c85b1b8a119e406c631374fbf58e2d613
Zenedoboz :
Karakter idézet :
“To give and not expect return, that is what lies at the heart of love.”
Play by :
Adria Arjona
༄ ༄ ༄ :
and I will use you as a focal point EVIKv5p
User :
Lana

and I will use you as a focal point Empty
Témanyitásand I will use you as a focal point EmptyHétf. 18 Szept. 2023 - 23:34


   
Memory lane

   
Lola && Finch

   
Nem tudhattam biztosan, hogy a bennem lejátszódó érzelmek és azok változó folyamata mennyire ült ki ábrázatomra és egész testemre, de Lola letette a boszorkánykönyvet a bútor felső lapjára és mintha izmaim kiengedtek volna. A farkas megdermedve bámult ki emberi szemüregeimen keresztül. Bestiális agya sebesen, de egészen más logikai utakat bejárva dolgozta fel az újabb impulzust és kötötte össze a nap korábbi részével, lénye legösztönibb részében pedig Tess arca a veszélyforrást jelentő vörös színben kezdett játszani. Nem volt elég jelenlétem rendre és türelemre parancsolni, s talán annak eredményeképp, hogy az utóbbi hónapokban milyen elemien kötődött hozzám, már leválasztani sem tudtam saját gondolataimról és motivációimról. Lola nem kerülhet bajba Tess miatt, fogalmazódott meg bennem a félelemmel átitatott elhatározás és talán ez úgy vetődött le mozdulatomban amivel megsimítottam a boszorkány felkarját, amilyen őszintén és egyszerűen nem lettem volna képes feltárni előtte szövevényes gondolataimat.

Pontosan azt mondta ki amit egyszerre féltem és egyszerre reméltem. Meleg mahagóni tekintete olyan mélyen lakatolódott az enyémbe, hogy esélyem sem volt elhúzódni, elfordulni, így viszont tisztán feltártam előtte saját belső viaskodásomat is. Lélegzetem kissé reszketegen távozott fogaim ketrecén keresztül, a farkas pedig elégedetlenül morgolódott. A fejemet csóválva kutattam szavak után, melyek úgy kezdődtek volna, hogy És mi van ha... és úgy folytatódtak volna, hogy ha Tess elszabadul vagy ha Tess ellened használja fel az erőt amire szert tesz vagy Tess bajt okoz a városban élőkre nézve vagy ha ezzel csak lépre csal és utána ő maga hagy el... De nem volt szívem hangosan kimondani, így csak minduntalanul beszívtam az oxigént és esetlenül kieresztettem, míg némi fejcsóválás és vállvonogatás kíséretében tudtára adtam bizalmatlanságomat.

- Hát... Nem tudom... - motyogtam tanácstalanul és valahogy egyetlen lehetőség sem tűnt bizalomgerjesztőnek. Szemem akaratlanul is lecsukódott amikor ujjai végigszántották hajamat és közelvonva magamhoz államat megpihentettem feje búbján. Szinte magától értetődőnek tűnt ez a védelmező gesztus.

- Nem magam miatt aggódom, Lola - szűrtem a fogam között és tekintetem ide-oda ugrált a szobában amelyet szépen lassan félárnyékokkal satírozott el a téli délután - Ami velem történik az... nem érdekel... - nem fejtettem ki, hogy mégis mit értek pontosan ezalatt - De téged nagyon féltelek.

Nem volt már helye köztük az óvatoskodásnak és köntörfalazásnak, ám ha őszinte akartam lenni, úgy könnyű volt beismerni, hogy a nő előtt sosem válogattam meg úgy a szavaimat mint mondjuk... Cathrine előtt a múltban. Míg vele pusztító szökőárként zúdult a gátra minden ami lényemet képezte, úgy Lola partjait szelíden mosta az a kezesbáránnyá vált hullám ami egykor mindent elpusztított amivel szembetalálta magát.

- Kénytelen leszek megszöktetni téged, ha Tess felgyújtja a várost - motyogtam szinte csak magamnak, majd eltoltam magamtól annyira, hogy újra a szemébe nézhessek. Már azelőtt észrevettem, hogy meg akar csókolni mielőtt valóban felfelé nyújtózhatott volna, karjaim pedig derekára csúsztak és felemelve őt megkönnyítettem a magasságkülönbség akadályának leküzdését. Intenzíven, mégis lassan olvadtam bele csókjába és olyannyira szorítottam magamhoz amennyire csak mertem anélkül, hogy csontjait megroppantottam volna. A grimoire baljósan pihent a bútordarab tetején - még úgy is éreztem jelenlétét, hogy gyakorlatilag szemhéjam alatt nem láthattam a bőrkötéses tárgyat.

Leeresztettem, illata pedig beköltözött érzékeny orromba és ellazította minden feszültségemet amely készenlétben tartott. Sóhajtva törődtem bele a beláthatatlan következményekkel járó események eljövetelébe és elkomolyodva a könyvre sandítottam.

- És akkor azt hittem én voltam a legbalhésabb kölyök akit a világ a hátán hordott... - dünnyögtem, majd állammal az ajtó felé böktem - A kincs megvan, most visszavonulhatunk a fűszoknyás és kókuszmelltartós vademberek szigetére pihenni, kapitány?

   
words ● youtube ● note: megjegyzés

   
Finch Colby
A rose harbori falka tagja
Finch Colby
Elõtörténet :
Titulus :
Kikötőmester
Kapcsolatban :
and I will use you as a focal point 88a395cc16724fd84b38aff89470eb21c771b609

Lola Tucker

and I will use you as a focal point GEQ1FN
Zenedoboz :

To you I'm just a man, to me you're all I am,
Where the hell am I 'supposed to go?


Something in the orange tells me we're not done
Karakter idézet :
"Ím, itt a válasz: élek, vagyok,
Fáradtan, fájón, ahogy lehet,
De élek s úr fogok maradni
Tenger, sors s mindenek felett."
Play by :
Scott Eastwood
༄ ༄ ༄ :
and I will use you as a focal point Tumblr_pc8escp63l1uyd47mo2_500

and I will use you as a focal point 521ea45657e9f6aac16a08200b19c6b0
User :

and I will use you as a focal point Empty
Témanyitásand I will use you as a focal point EmptyHétf. 18 Szept. 2023 - 23:28

Finch & Lola
Különös volt az a könnyedség, amivel kitártam az ajtókat Finch előtt, majd be is engedtem őt rajtuk – a szó szerinti és az átvitt értelemben egyaránt. Nem álltam volna készen arra, hogy mindent felfedjek előtte, voltak csapóajtók, amelyek túl rozsdásak voltak és túl sok lakat alatt őriztem őket, de így is épp elég betekintést nyert az életembe és a múltamba ahhoz, hogy meztelennek érezzem magam előtte; csak épp a titkos tónál történtekkel ellentétben most a lelkemet csupaszítottam le. Soha nem tudtam volna pontosan megmondani, mitől félek, miért volt félelmetes a megnyílás gondolata, mi rosszra számítottam... Ám abban, amit tőle kaptam, a rossznak még csak nyoma sem volt. Finch olyan volt, mint egy kapaszkodó. Nem csupán mentőöv, amit fuldoklónak dobtak a viharos tengerbe, hanem egyben meleg takaró is, ami a víz hidegétől is megóvott. A puszta jelenléte is körbeölelt, mintha csak képes lett volna a feltépett sebek fájdalmát ennyivel is enyhíteni.

A hatás félelmetes volt. Félelmetes, mert ismeretlen... és félelmetes, mert a gondolat, hogy talán nem érezhetem és tapasztalhatom ezt hátralevő életem valamennyi pillanatában, megrémített. A ragaszkodás intenzitása sokadszorra kérdőjelezte meg minden addigi döntésemet – addig a pontig bezárólag, amikor szilveszterkor hagytam, hogy Finch megcsókoljon. Azt a döntést soha nem kérdőjeleztem volna meg.

Tudtam, hogy ha már az ajtóban is meglepődött, a grimoire felfedése sem lesz számára szokványos, sőt. A mellkasomba hálás, meleg feszültség költözött, amiért mégis ott állt mögöttem és minden kellemetlenség ellenére – amit alighanem tudat alatt tovább erősített a falkában uralkodó boszorkány- és mágiaellenes hangulat – ott is maradt. Miattam. Igyekeztem neki magyarázatot adni, de nem tudtam nem észrevenni a feszültségét, ami csak akkor enyhült, amikor ismét felálltam, a kezemben tartva a gyerekek örökségét, aminek titkát Sam és a sógorom rám hagyták.

Közelebb léptem hozzá, tekintetem az övét kutattam, de hagytam, hogy ő szólaljon meg előbb. Nem is szakítottam félbe, türelmesen megvártam, míg megtalálja a megfelelő szavakat, a feltételezésére pedig aprót biccentettem, némileg megdöntve a fejem az egyik, majd a másik oldalra is, ezzel fejezve ki, hogy inkább csak olyasmi. Az örökség kettejüké volt, nem ajánlhattam fel kizárólag Tessnek, de Heath reakciója kiszámítható volt: nem fog kérni belőle és valószínűleg megpróbálja majd felgyújtani, hogy Tess se kérhessen belőle. Ezt azonban egyelőre nem fogalmaztam meg hangosan is, már csak azért sem, mert Finch végül feltett egy kérdést, amin először elnevettem magam... bár a hang gyorsan elhalt a torkomban, amikor megláttam a tekintetét.

Vagy még inkább az abban ülő, már-már félelemmel vegyes kérlelést.

Finch... – kezdtem bizonytalanul, mert nem sikerült azonnal kiolvasnom a szemeiben megbúvó félelem hátterét, de minél tovább bámultam az íriszei viharos kékjét, annál tisztábban láttam. Ajkaim egy pillanatra elnyíltak a felismeréstől, és bár tudtam, hogy nem a grimoire az oka, egy gyors mozdulattal letettem azt a szekrény tetejére magam mellé, hogy amikor ismét felé fordultam, ne állhasson közénk a mágia számára talán borzongató hatása.

A karomra simuló kézfejei nyomán melegség áradt szét a bőrömön, tovább haladva befelé, egyenesen a szívemhez. Halk sóhajjal emeltem fel a kezeimet, hogy felemelt karjai alatt az oldalára simíthassam azokat, közelebb húzva magamhoz őt.

Attól tartok, igen – feleltem halkan, nem törve meg a szemkontaktust. – Muszáj kihúznom a fejem a homokból. Sokszorosan bebizonyosodott, hogy a tagadás nem vezet célra... Meg kell tanulnom bízni Tessben, hogy ő is bízhasson bennem. Hinnem kell ebben, különben...Különben elveszítem őt, ahogy elveszítettem mindenkit, sugallta volna a mondat befejezése, de ez csak részben lett volna igaz. Azért értettem meg a Finch szemei kékjében megülő kétségbeesést, mert én magam is ugyanezt éreztem.

Nem akartam még egyszer választani - de úgy éreztem, nem is kényszerítene rá. Ehhez viszont neki is tudnia kellett valamit. Olyan halkan suttogtam a nevét, hogy talán meg sem hallotta volna, ha nincsenek a farkasgének, a hangomban azonban olyan törékeny gyengédség bújt meg, mint amikor felajánlottam neki a szívemet zálogba; hogy aztán örökbe ígérjem azt neki. Egyik kezemet az arcára simítottam, hüvelykujjamat végigfuttatva a járomcsontján, míg a másikkal már szinte magamhoz öleltem.

Nincs több menekülés – jelentettem ki halkan, de határozottan, ajkaim szegletébe pedig mosoly költözött. – Egyszer valaki egyébként is azzal vádolt, hogy tehetségtelen vagyok benne – fűztem hozzá leplezetlen melegséggel a hangomban. Végigsimítottam a haján, szemeimmel hol az ő szemeit fürkésztem, hol a vonásainak látványát szívtam magamba, mintha csak szomjaztam volna rá. – Fogalmam sincs, hogy ez életem legjobb vagy legszörnyűbb döntése-e – intettem fejemmel a grimoire felé –, de azt tudom, hogy bármi történjék is, nem fogja felülírni egy korábbi döntésemet. Megígértem, hogy nem futok el előled, Finch.

Ez a döntés persze aligha az ígéretem megtételekor született meg. Jogosabban vádolhattam volna érte az első találkozásunkat, vagy még inkább azt a varázslatos első randevút a hajón. Most mégis úgy éreztem, hogy meg kell erősítenem az ígéretemet, és hogy biztos legyen szavaim és a ragaszkodásom megingathatatlanságában, lábujjhegyre álltam, hogy a magasságát is leküzdve ajkaimat az övéire simíthassam, mintegy megpecsételve az ígéretet. Nem kötelezhettem arra, hogy maradjon mellettem akkor is, ha most a poklot szabadítom magamra, de remélhettem. És ezzel a csókkal kérhettem. Még ha önzőség is volt megtennem.


hold me like no other

embrace my brokenness.

Lorelai Tucker
Koven nélküli boszorkány
Lorelai Tucker
Elõtörténet :
Kapcsolatban :
and I will use you as a focal point 6c9F
...but he had eyes like rain and hair like waves and a soul as vast and deep as the ocean. And I guess I didn't mind drowning in him.
and I will use you as a focal point B6a01d1c85b1b8a119e406c631374fbf58e2d613
Zenedoboz :
Karakter idézet :
“To give and not expect return, that is what lies at the heart of love.”
Play by :
Adria Arjona
༄ ༄ ༄ :
and I will use you as a focal point EVIKv5p
User :
Lana

and I will use you as a focal point Empty
Témanyitásand I will use you as a focal point EmptyHétf. 18 Szept. 2023 - 20:40


   
Memory lane

   
Lola && Finch

   
Könnyű volt elfelejteni, hogy Lola valójában boszorkány. Ha eszembe is jutott, sehogy sem illett rá az a definíció amely alá a többi mágiabirtoklót aposztrofáltam. Minden olyan természetfeletti történés amely túlmutatott a hétköznapin mégis kézzelfoghatónak és biztonságosnak tűnt, mint például a holdvízbe mártott kendő vagy saját vérfarkasom megjelenése. Még a tenyeréből kiáradó fájdalomcsillapító is egyfajta magától értetődő és nyugtató jelenség emlékeként maradt meg bennem és a gerincem vonalára tetovált mati olyan ártó szándékú lényeket hivatott távol tartani akikről akkor sem asszociáltam volna a nőre ha minden maradék józan eszem elpárolog a delelő nap alatt. Ahogy az ajtó kattant és feltárult előttünk a titkokkal és láthatatlan szellemekkel teli lakás, úgy rajtam is átvágtatott egyfajta borzongató erő. Lola valóban boszorkány volt. Akkor is ha ez kettőnk történetében vajmi kevés jelentőséget kapott, s sokkal inkább befolyásolta azt Tess varázsereje, főleg amint most azt retrospektív módon meg is érthettem.

A zár kattant mögöttünk és olyan némaság szállt alá amiben nehezemre esett elképzelni, hogy egykor ezt a padlót apró gyereklábak taposták, a levegőt betölthette a készülő ebéd illata és talán még a napfény is erősebben szűrődhetett be az ablakokon, melyeken túl a világ csak mesterséges díszletnek tűnt melybe a művészbejárón keresztül léphettünk be. Lola ezáltal teljesen más szerepbe bújt bele és láthatatlan kosztümje alatt szinte mintha évek változásával zárkóztam volna fel és követtem végig fiatal felnőttkorától a jelenig. Túl egyszerű lett volna azt mondani, hogy még mindig Piroska volt, de én tagadhatatlanul is annak a farkasnak éreztem magam ki az árnyékban folyamatosan körülötte sündörög és minden mozdulatát lesi.
Hümmögtem és biccentettem értésem jeléül, majd a név mellé arcot is kapva azonosítottam az emlegetett Samet és megfigyeltem a mellette szereplő mosolygós férfit is. A következő pillanatban a boszorkány kézen ragadott és finoman maga után vont, én pedig olyan halkan követtem amennyire a beléminjektált farkasgének lehetővé tették. Szinte megbánást éreztem amiért cipőm talpa a régi családi fészek padlóját érinti - ez most először öntött el amióta megkezdtük utazásunkat a múltba. Nem kellett egyetemet végzett viselkedéskutatónak lennem ahhoz, hogy megfigyeljem Lola mennyivel oldottabban és otthonosabban mozog ebben a térben mint az előző házban és a feltört varázslat is inkább beavatási rítusként mintsem minket távol tartó erőként sejlett fel.
Meg sem lepődtem, hogy a hálószoba atmoszférája mennyire elüt a korábban látottnál. Lola célirányosan az egyik fiókos szekrényhez lépett, én pedig gyökeret eresztettem a bútordarab előtt és mire felpillantott, hogy néma üzenetét eljuttathassa hozzám, már biztosra vettem, hogy újra valami olyasmi történik majd a szemem előtt ami után majd nem tudom kitörölni az emlékezetemből, hogy Lola belsőjében ott lakozik az a mágia aminek egy teljesen másik természetű típusa belőlem fenevadat teremtett és kettőnk különböző vére nem csupán azt jelenti, hogy míg az ő tincsei sötét színűek, úgy az enyémeket szőkére szívja a nyári nap. Nem a genetika legegyszerűbb variációja jelölt ki határvonalat köztünk.
Lélegzet-visszafojtva költözött be fülembe az a nem e világi mormogás ami elhagyta a nő száját és pupillám kitágult a hirtelen adrenalinspicctől amikor a közönséges fán, azon a fán amelyből magam is megalkottam a hajómat, különös szimbólumok rajzolódtak ki és a fiók feltárt valamit Lola előtt amitől minden farkasösztönöm leforrázva vált kővé egyetlen másodperc alatt. Mi az ott...? kérdeztem szavak nélkül akkor is amikor már egyértelműen kivehetővé vált a bőrkötéses könyv és olyan hosszan tartottam bent a rég elhasznált oxigént, hogy ez idő alatt akár a tenger fenekére is lemerülhettem volna, a felúszás pedig nehézkes és égető érzés volt. Lola szavai épp úgy valamilyen nehezen áthatolható anyagon keresztül érkeztek el hozzám ahogy a víztükör túloldalán vibráló délibábként hajlongott a felszín és csak akkor süllyedt le mellkasom és eresztettem le vállamat amikor felállt és újra a szemébe nézhettem. Farkasom nem az ő mágiájától riadt vissza. A könyv borzolta fel hátán a sörényszerű szőrt.

- Ha jól értem... - kezdtem alsó ajkamat megnyálazva és a kötetre sandítva, amely szívdobogás szerűen lüktetett ujjai között - ...ha Heath elzárkózik a varázslástól, Tessznek pedig születésnapja lesz, úgy az egyenlet végén nem állhat más, mint hogy ezt itt neki adod - böktem az állammal a baljós tárgyra és szinte megállás nélkül folytattam - Nos... eddig minden kezdeményezésedet őszinte lelkesedéssel fogadtam, de... biztos nem akarod, hogy inkább megharapjam a következő teliholdkor? - néztem fel és a keserűséggel átjárt poén mögött mintha kérlelőnek hallottam volna saját hangom visszhangját. Csak azt tudtam, hogy amikor Tess utoljára magánakciót folytatott Lola eltűnt az életemből és ez a lehetőség olyan félelmeket szabadított fel amelyek típusaival még csak messziről sem találkoztam. Kérlek maradj velem, sugározta tekintetem és saját önzésem mértéke elfeledtette velem, hogy ezen a napon végigsétálhattam azon emberek képzeletbeli csontvázai előtt akiket Lola már elveszített. Persze, hogy unokahúgát, kit a lányaként nevelt, nem szerette volna ezen listán látni. Mégis... olyan rossz előérzet támadt bennem mikor a nyílt óceánon feltámad a szél és a hajó megbillen, megérkeznek a vihar első hullámai és a vitorlázó tudja, hogy jobb ha minden értékét biztonságos helyre teszi, mert az éjszaka felkorbácsolja majd az uralhatatlan vizet.

- Ez az egyetlen megoldás? - helyeztem kezemet kétoldalt a felkarjára, mintha csak biztonságos hálót vonnék köré és fejemet lehajtottam, hogy a szemébe nézhessek. Azt vártam, hogy igen-t mondjon. Hiszen akkor parancsba adta volna, hogy akkor is az oldalán maradjak, ha a fiatal boszorkány lángokba borítja az egész világot.

   
words ● youtube ● note: megjegyzés

   
Finch Colby
A rose harbori falka tagja
Finch Colby
Elõtörténet :
Titulus :
Kikötőmester
Kapcsolatban :
and I will use you as a focal point 88a395cc16724fd84b38aff89470eb21c771b609

Lola Tucker

and I will use you as a focal point GEQ1FN
Zenedoboz :

To you I'm just a man, to me you're all I am,
Where the hell am I 'supposed to go?


Something in the orange tells me we're not done
Karakter idézet :
"Ím, itt a válasz: élek, vagyok,
Fáradtan, fájón, ahogy lehet,
De élek s úr fogok maradni
Tenger, sors s mindenek felett."
Play by :
Scott Eastwood
༄ ༄ ༄ :
and I will use you as a focal point Tumblr_pc8escp63l1uyd47mo2_500

and I will use you as a focal point 521ea45657e9f6aac16a08200b19c6b0
User :

and I will use you as a focal point Empty
Témanyitásand I will use you as a focal point EmptyHétf. 18 Szept. 2023 - 18:04

Finch & Lola
Akaratlanul is elmosolyodtam Finch emlékeztetője hallatán. Nehéz lett volna elfelejteni az első találkozásunkat; ha akartam, most is könnyedén magam elé tudtam képzelni, amint ott ült az erdő közepén, egyedül, mint... nos, mint egy kisebb rakás szerencsétlenség. Persze valószínűleg éppen ezzel váltotta ki belőlem azt az ösztönös reakciót, amit odavitt hozzá. Ha rám morgott volna – szó szerint –, vagy mondjuk ott változott volna át a szemem láttára, nem igazán mertem volna közelebb menni hozzá. Így viszont...

A velös, de annál sokatmondóbb reakciója hatására halk, rövid nevetéssel engedtem ki az addig bent tartott levegőt.

Van. Rossz dolog, ha azt mondom, sokszor kívánom az ellenkezőjét? – ráztam meg a fejem, ám a szám sarkában apró mosoly ült meg. Úgy szerettem Tesst, ahogy van, ez nyilvánvaló volt, de sok mindent megadtam volna érte, ha nem ment volna meggondolatlanul a saját feje után.

A kis célzására aztán felé kaptam a fejem, de meglátva az arckifejezését, miközben tüntetőleg az ablakon bámult kifelé, inkább csak mosolyra fakadtam. Nem akartam ellenvetésekkel előállni és azt bizonygatni, hogy valójában gyáva vagyok.

Gondolod? – kérdeztem vissza aztán némileg enerváltan, ezúttal hangot adva a bizonytalanságomnak. Kinek a hibája lenne, ha nem az enyém? Mégis, ismét mosolyogni támadt kedvem, mert a következő szavaival Finch éppen a kimondatlan gondolataimat cáfolta meg. – Eszembe sem jutott, hogy ezért mondanád... – mormoltam az orrom alatt somolyogva, csupán a szemem sarkából pillantva rá.

Ezután viszont már tényleg azon kaptam magam, hogy mosolygok. A szavai hízelgőn simogatták a lelkem, csak úgy, mint ujja az arcomat, az a kedves kis mozdulat pedig halk nevetést csalt elő belőlem.

Remélem, hogy igazad van – mondtam őszinte reménnyel a hangomban. Sosem próbáltam magam szülőként beállítani, sosem hazudtam azt senkinek, hogy az anyjuk vagyok; az igazság az életünk része volt és nem láttam volna értelmét az eltitkolásának. Heath-nél persze hiába is próbáltam volna, de Tess... Őt én neveltem fel. Talán ezért is volt olyan fájdalmas, amikor vaskos falakat emelt közénk.

Finch csókja úgy űzte el a felhőket a fejem fölül, mint ahogy a puszta jelenléte gyógyított és emelt fel minden pillanatban. Nem tudtam elképzelni, hogyan lehetséges ez; hogyan illeszkedhetünk úgy, mint a kirakós két darabja. Hogyan nem lehet elég egy érintés, egy csók, egy pillantás, hogyan elég egyetlen félmondat, hogy aztán úgy villanjon össze a tekintetünk, mintha valóságos párbeszéd zajlana köztünk.

Az ajkairól legördülő vallomás hallatán vidáman elnevettem magam.

Természetesen – értettem egyet vele gondolkodás nélkül.

Az ajtóhoz elérve nem fecséreltem az időt, Finch reakciója azonban meggyőzött, hogy ne rohanjak be azonnal az ajtón. Elmosolyodtam és felnéztem rá.

Ez csak egy aprócska varázslat. Sam és én nagyon közel álltunk egymáshoz, és másra nem bízta volna ezt a kulcsot. – Azt sosem tudtam meg, pontosan miért, de nem is igazán számított. Az anyánkkal való kapcsolatunk számlájára írtam az egészet; a történtek után egyébként is csak az volt a fontos, hogy fenntartsam a lakást a gyerekek érdekében.

Nem kellett sokáig kutatnom Finch kéken ragyogó szemeit, hogy tudjam: nincs baj. Az ajtó feltárta előttünk a lakást, amiből újabb fájdalmas emlékek egész hada omlott a nyakamba, de az itt megőrzött melegség enyhülést adott a lüktető sebeknek. Pontosan úgy, ahogy a vállamra simuló kéz is, amelyre könnyedén simítottam oda a saját tenyerem és döntöttem rá egy pillanatra az arcom, elnyújtva a pillanatot. Egyáltalán nem zavart, hogy tekintete kutatón kezdte bejárni a fényképeket; amikor elhívtam ide magammal, már meghoztam azt a döntést, hogy beengedem. Szerettem volna, ha látja. Ezt is. Amikor pedig az egyik fotón Sammy arcát nézve visszautalt egy korábbi állítására, a mosolyom mentes volt a sötét fellegektől.

Gyere!

Finch kezéért nyúltam, és nem sietős, de tudatos léptekkel vettem az irányt a hálószoba felé. Ha valahol meg akart állni út közben, nem állítottam meg, a célunk azonban a franciaággyal szemben álló fiókos szekrény volt. Letérdeltem a bal alsó fiókhoz, aztán felpillantottam Finchre, mintha csak jelezni akartam volna, hogy most újra történni fog valami. A jelenség semmivel nem volt nagyobb, mint az ajtó előtt; halk szavakat mormoltam, miközben ujjaimat végighúztam a fiók lapján, mire azon egy pillanatra rúnaszerű motívumok villantak fel. A fiók pedig, amit előtte üresen találtam volna, ha kihúzom, így már felfedte a tartalmát: egy nagyon réginek tűnő, bőrkötésű könyvet.

Tettem egy ígéretet Tessnek, azt remélve, hogy ezzel talán nagyobb bizalommal viseltetik majd irányomban – szólaltam meg, miközben óvatosan kiemeltem a grimoire-t a fiókból. Nem taszított el engem, de éreztem, hogy a mágiánk idegen egymásnak. Nem az én véremé volt... de nem is magamnak akartam. – Ez itt Heath és Tess öröksége – pillantottam fel Finchre, továbbra is a földön térdelve, tenyeremet a könyv tetejére simítva. – Nem tudtam, hogy... valaha kész leszek-e odaadni nekik. Egy kicsit még most is félek, de ez nem lehet csak az én döntésem. Abban bízom, hogy Tess is betartja az ígéret ráeső felét. – Felálltam, kezemben a grimoire-ral. – Nem merném neki csak úgy odaadni, mert magam sem tudom, pontosan mi mindent rejt, de remélem, hogy hagyja majd, hogy segítsek neki.


hold me like no other

embrace my brokenness.

Lorelai Tucker
Koven nélküli boszorkány
Lorelai Tucker
Elõtörténet :
Kapcsolatban :
and I will use you as a focal point 6c9F
...but he had eyes like rain and hair like waves and a soul as vast and deep as the ocean. And I guess I didn't mind drowning in him.
and I will use you as a focal point B6a01d1c85b1b8a119e406c631374fbf58e2d613
Zenedoboz :
Karakter idézet :
“To give and not expect return, that is what lies at the heart of love.”
Play by :
Adria Arjona
༄ ༄ ༄ :
and I will use you as a focal point EVIKv5p
User :
Lana

and I will use you as a focal point Empty
Témanyitásand I will use you as a focal point EmptyHétf. 18 Szept. 2023 - 13:02


   
Memory lane

   
Lola && Finch

   
Derűvel vegyes iróniával hümmögtem és ajkam hitetlenkedő félmosolyra húzódott, ám mindezeknek vajmi kevese volt Lola szavainak tartalmához - sokkal inkább ahhoz amit kiváltottak belőlem.

- Emlékszel milyen állapotban voltam múlt tavasszal - utaltam arra, hogy nem is olyan bizonyos, hogy abban az időben bármit is felfogtam abból ami nem közvetlenül engem érintett és persze a természetfeletti iránt táplált maró gyűlöletem a legkisebb érdeklődést is kiirtotta belőlem. Persze utólag... (főként amikor Lola felszívódást követően kissé jobban felástam magamat a boszorkányok körében történt baljós eseményekbe) már összeállt a kép de a kirakós azon darabja, hogy Lola miért tartotta távol magát tőlem ez okból, sehogy sem akart a helyére kerülni.

Mostanáig.

Szemöldökömet felvonva leplezetlen meglepettséggel szívtam magamba szavait.

- A kölyökben van kurázsi - jegyeztem meg kendőzetlen meghökkenéssel és Tess egészen titokzatos és potenciálisan veszélyes boszorkánnyá avanzsált fejemben. Már ami a bajkeverést illeti.

- Igazából emlékeztet valakire - biggyesztettem le ajkamat olyasfajtán mint amikor valakit csínytevésen érnek és fogamat szívva inkább kibámultam az ablakon, reménykedve, hogy Lolának ennyi elejtett információ éppen elég ahhoz, hogy levonja a hasonlóságot és a könnyedség egyúttal letörölje homlokáról az aggodalom felhőit melyek láthatóan feszültséggel töltötték meg, akár vihar elektromossággal a levegőt.

- Tapasztalatból mondom, hogy nem a te hibád - bólogattam inkább csak magamnak és úgy fürkésztem a szélvédőn túli világot, hogy gyakorlatilag abból egy elmosódott lámpaoszlopot sem regisztráltam agyam túlságosan is elfoglalt redőiben - És ezt első sorban most nem azért mondom, hogy könnyítsek a lelkeden, hanem mert tudom, hogy így van - fordultam felé energikus komolysággal amivel lelkesen beletúrtam a múlt szövetébe és azt egy szálnál fogva a boszorkány elé lógattam. Persze Lolának valósággal ketté kellett volna vágnia ezt a gordiuszi csomót ahhoz, hogy megfejtse a talányt.

- Tess valószínűleg vágyakozik a szülei után ami akkor is így lenne ha nem te lennél... te... - simítottam meg ujjával járomcsontját és finoman az orrára koppintva igyekeztem elkergetni a komorság minden árnyékát gyönyörű vonásairól - Majd rájön, hogy amerre szalad ott nem fogja őket megtalálni.

A következő pillanatban pedig az egymásra forrt ajkak szinte kinevették a baljós árnyak minden próbálkozását, ahogy egyszer már tették a felpattanó tűzijátékok idején és azóta oly' sokszor, mint pofonegyszerű gyógyír valamilyen halálos betegségre.

Miközben Lolát magam elé engedve megtámasztottam a kinyíló bejárati ajtót és pillantása összeszikrázott az enyémmel mint kalapáccsal ütött kard, úgy több kilóval könnyebben léptem be az újabb épületbe és követtem őt az ismeretlenbe. Újfent. Szinte olyan természetességgel lépkedtem a nyomában, hogy a mögöttünk bekattanó zár hangja sem rémiszthetett meg. Lola elevenné és titokzatossá változott a két szemem láttára, eddig ismeretlen családtagjait árnyalva pedig ráeszméltem, hogy talán nem az én rokonságom a legbonyolultabb és legelviselhetetlenebb ezen a földön. Botorság lenne azt hinni, hogy nekem jutott a legtöbb küszködés a szeretteim miatt.

- Néhány problémámat nekem is megoldotta, de ezt természetesen utólag le fogom tagadni.

Szinte felvillanyozott állításom igazsága.

A rövid emelkedés majd a megfelelő lakásajtó kiválasztása után kiélezett figyelemmel meredtem a rítusszerű mozdulatsorra és lélegzetem bent rekedt a mágia szemmel látható működésére.

- Ez... - motyogtam hosszan elnyúlva az sz-hanggá váló zébetűt - Ilyet még sosem láttam.

Hiszen még sosem láttam boszorkányt varázsolni, kivéve akkor mikor Lola tenyeréből valamilyen kellemes erő meggyógyította az átváltozás fájdalmától meggyötört testemet. Intettem, hogy bátran beléphet a küszöbön, az eddig látottak nem tántorítanak el követésében és úgy tetszett, hogy minden egyes kinyitott ajtóval egyre nehezebbé válik Lola szíve, melyen én csak időszakosan tudok segíteni, ahogy a lábnyomok is egy mozzanatig maradnak meg a tengerpart homokjában. Újabb bejárati ajtó kattant a hátam mögött és síri csend ereszkedett ránk. Szívem dobolása érzékelhetően felhangosodott.

Kezemet Lola vállára helyezve megszorítottam azt, majd tekintetem a falakon függő fényképek felé vándorolt. Tagadni sem próbáltam, hogy odatapadó szemeim rajtaragadtak az embereken. Ujjammal megkocogtattam az egyiket amelyiken egy sötét hajú nő mosolygott a kamerába.

- Félig te és félig Tess - igazoltam korábbi megérzésemet - Merre van az az ajándék?

   
words ● youtube ● note: megjegyzés

   
Finch Colby
A rose harbori falka tagja
Finch Colby
Elõtörténet :
Titulus :
Kikötőmester
Kapcsolatban :
and I will use you as a focal point 88a395cc16724fd84b38aff89470eb21c771b609

Lola Tucker

and I will use you as a focal point GEQ1FN
Zenedoboz :

To you I'm just a man, to me you're all I am,
Where the hell am I 'supposed to go?


Something in the orange tells me we're not done
Karakter idézet :
"Ím, itt a válasz: élek, vagyok,
Fáradtan, fájón, ahogy lehet,
De élek s úr fogok maradni
Tenger, sors s mindenek felett."
Play by :
Scott Eastwood
༄ ༄ ༄ :
and I will use you as a focal point Tumblr_pc8escp63l1uyd47mo2_500

and I will use you as a focal point 521ea45657e9f6aac16a08200b19c6b0
User :

and I will use you as a focal point Empty
Témanyitásand I will use you as a focal point EmptyHétf. 18 Szept. 2023 - 10:25

Finch & Lola
Finch annyira tökéletesen foglalta össze a válaszom mibenlétét, hogy akaratlanul is elmosolyodtam; még akkor is, ha egyébként minden szavam igaz volt, az igazságuk pedig kellemetlen érzésekhez vezetett a gyomromban. Nem mentem bele a részletekbe, ez tény, és magam sem tudtam volna pontosan megmondani, miért. Talán csak féltem, hogy már így is túl sokat mutattam meg neki; talán csak nem akartam reflektorfénybe helyezni a saját kudarcaimat. Finch olyan dolgokat látott bennem, amelyeket mások nem, olyan dolgokat, amelyeket én magam sem, és azt hiszem, mélyen legbelül rettegtem attól, hogy ezt az eszményi képet porrá zúzom majd egy óvatlan pillanatban.

Szavai felszakítottak a mellkasomból egy mély sóhajt, benne megannyi érzelemmel: feszültség, megbánás, csalódottság, félelem... és az a törékeny remény, ami egyelőre nagyon új volt, de én elszántam kapaszkodtam belé.

Tess... – Egy kicsit elgondolkoztam, azon morfondírozva, hogyan is lehetne ezt megfelelően tálalni. – Nem igazán válogatott az eszközökben, ha a mágia felfedezéséről volt szó. Biztosan te is hallottál arról, ami az iskolában történt tavasszal – sandítottam rá a szemem sarkából, noha a választ borítékoltam. Mindenki ismerte Rose Harborban Ava Morris történetét; aki pedig része volt a természetfelettinek, még az igazságot is tudhatta. – Tess is érintett volt. Amikor pedig már azt hittem, annak a történetnek valamennyire pont kerül a végére, fogta magát és megszökött. Két teljes hétig fogalmam sem volt, hol van és mit csinál – túrtam bele a hajamba frusztráltan a nem a kormányt tartó kezemmel. Még ennyi idő elteltével is tisztán fel tudtam idézni azt a zsigeri rettegést, azt a konstans, zsibbasztó feszültséget, amivel feküdtem és keltem. A fullasztó tehetetlenséget, mert fogalmam sem volt, hol keressem és hogyan segítsek neki.

Ahogy mindez felidéződött mélyen az elmémben és a szívemben, Finch érintése úgy hatott, akár sivatagban szomjazónak egy csepp éltető víz. Ha nem tudtam volna, hogy lehetetlen, azt hittem volna, az ő ereiben is mágia csordogál, amelynek köszönhetően a puszta érintésével békét tud hozni a lelkemre. Minél több idő telt el, annál hihetetlenebbnek tűnt, hogy egyszer még úgy hittem, az lehet a megoldás, ha elengedem és kizárom őt az életemből. Egyre biztosabb voltam benne, hogy ő maga a megoldás. Még akkor is, ha ez a felfedezés némileg félelmetesnek hatott.

Felüdülésként éltem meg a játékos pillanatokat, amikor pedig elhangzott a beismerés, én pedig sanda mosollyal oldalra pillantva megláttam Finch tehetetlen vállvonását, a korábbiakról végképp megfeledkezve nevettem el magam.

Azt hiszem, hajlandó leszek megbocsátani ezt a hallatlan hibát néhány kifejezetten jó tulajdonságodért cserébe – ugrattam vidáman. Majdnem minden szavam hazugság volt, de mégsem mondhattam ki hangosan, hogy számomra úgy vagy tökéletes, ahogy vagy, nem igaz?

Ezt a vallomást egyébként is megtettem az ő vallomásának hatására; más szavakkal, de ugyanezt mondtuk el, hogy aztán meg is pecsételjük a szavakat egy csókkal. Ujjaim megszorultak egy kissé Finch ujjai körül, még akkor is, ha az érintkezés fájdalmasan rövidnek tűnt, mert a mohó viszonzás és az orromba kúszó illata szinte megrészegítő hatással volt rám. Talán azért sem engedtem volna tovább húzódni a csókot, mert félő volt, hogy máskülönben akkor sem tudnám elengedni, amikor zöldre vált a lámpa; a szívem már ennyitől is tempósabban zakatolt, a tenyereim pedig szinte viszkettek, hogy elvesszenek Finch hajában és felfedezésre induljanak a bőrén.

Mielőtt még megengedhettem volna magamnak ezen csábítás luxusát, volt még viszont egy fontos megállónk: tulajdonképpen a látogatásunk lényege, ahogy arra Finch is rátapintott, amint kiszálltunk az autóból és elindultunk a lakóépület felé. Ujjaim még ezen a néhány tíz méteren is az övéibe kapaszkodtak, miközben bólintottam a kérdésre.

Most lesz a születésnapja és a lakás rejti az ajándékát – adtam meg neki a választ, vagy legalábbis egy részét; tudtam, hogy hamarosan úgyis érteni fogja. A lépcsőház ajtajához érve felemeltem a kezem, hogy beüssem a bejutáshoz szükséges kódot, a kezem azonban megállt félúton a levegőben, amikor utolért Finch... felvetése. Egy pillanatig csak pislogtam egyet-kettőt, de aztán elnevettem magam és megráztam a fejem. – Biztos vagyok benne, hogy ezzel minden gondunk megoldódna – ironizáltam teátrálisan, hátrapillantva rá a vállam felett. Beütöttem a kódot, a mágneszár pedig hosszú berregéssel felelt. Ha Finch volt olyan előzékeny, hogy be is nyomta az ajtót, mosollyal a szám sarkában léptem oda, de egy pillanatra megálltam előtte. – A kapitányi előjogok gyakorlását a kirándulásért cserébe is kérheted – jegyeztem meg halkan, csak úgy, mellékesen, kék szemeit élénken figyelő tekintettel, mielőtt ténylegesen beléptem volna a lépcsőházba.

A gyávaságom irányított a lépcsők felé – a megjegyzésemet követően különösen nagy kockázatnak ítéltem meg, hogy beszoruljak egy lift szűkös terébe Finch társaságában –, de három emeletet megmászni azért nekem sem volt különösebben vészes. Mély lélegzetet véve álltam meg egy fehér ajtó előtt, amelyen barátságos dísz lógott a SNYDER felirat alatt. Finchre pillantottam, mint aki erőt akar meríteni a látványából, aztán elengedtem a kezét, hogy a másik tenyeremben tartott dobozt most mindkét kézfejem ujjai közé foghassam. Lehunytam a szemem, a mágia pedig csupán egy rövid pillanat erejéig lobbant fel, épp csak elzsibbasztva az ujjaim hegyét. Apró kattanás hallatszott a doboz felől, amikor pedig elengedtem, már fel lehetett nyitni a fedelét, felfedve az odabent elrejtett kulcsot.

A szívemben ismerős nehézség ült, miközben a kulcsot zárba csúsztattam, hogy aztán kinyissam magunk előtt az ajtót, feltárva mögötte a tiszta, rendezett, barátságos lakást. Beléptem az előszobába, és amint Finch is követett, bezártam mögötte az ajtót.

Hát... – sóhajtottam fel mélyen. – Itt vagyunk.

Még én sem indultam el azonnal a nővéremék szobája felé; először hagytam magamnak néhány másodpercet, hogy a szemeim bejárják az ismerős falakat és bútorokat. A lakás szemernyit sem hasonlított a családi házra – hívogató volt, meleg, szeretettel teli. A bútorok a helyükön voltak, a bézsszínű falakat egy-két festményt leszámítva főleg fotók borították: a legtöbb persze kettejüket, a gyerekeket, vagy épp négyüket ábrázolták, de némelyiken én is felismerhető voltam, hiszen sok időt töltöttem itt, velük. A legfeltűnőbb különbség talán az lehetett, hogy családi fényképeken kizárólag a Snyder ágról való nagyszülők jelentek meg, de... ezt úgyis csak én tudtam. Ahogy azt is, hogy az egyetlen kivételt kepéző fénykép, amelyen mi hárman voltunk a szüleinkkel, a nappali egyik fiókjában pihent.


hold me like no other

embrace my brokenness.

Lorelai Tucker
Koven nélküli boszorkány
Lorelai Tucker
Elõtörténet :
Kapcsolatban :
and I will use you as a focal point 6c9F
...but he had eyes like rain and hair like waves and a soul as vast and deep as the ocean. And I guess I didn't mind drowning in him.
and I will use you as a focal point B6a01d1c85b1b8a119e406c631374fbf58e2d613
Zenedoboz :
Karakter idézet :
“To give and not expect return, that is what lies at the heart of love.”
Play by :
Adria Arjona
༄ ༄ ༄ :
and I will use you as a focal point EVIKv5p
User :
Lana

and I will use you as a focal point Empty
Témanyitásand I will use you as a focal point EmptyVas. 17 Szept. 2023 - 21:39


   
Memory lane

   
Lola && Finch

   
- Nagyon titokzatos és nem túl konkrét - szűkült össze szemhéjam szememen ahogy igyekeztem kibogarászni a valódi jelentést Lola szavaiból anélkül, hogy teljesen félreinterpretáltam volna őket. Egyrészt talán egy másodperc erejéig megnyugtatott, hogy Heath különbözött Tessztől - főleg, hogy Lola végül rámutatott ennek legfőbb okára -, de némi nyugtalanság és megült a gyomrom tájékán. Megfeszültek bennem a falka láncból és vérből kovácsolt kötelékei miközben Heath nevét villogó vörössel festették a falra és kétszer húzták alá annak boszorkány besorolása miatt, másrészről viszont feltámadt bennem a remény, hogy egy idősebb és ráadásul velem azonos nemű fiatal talán nagyobb bizalmat előlegez meg nekem, mint egy boszorkánysága iránt érdeklődő kamaszlány.

Nem került el a figyelmemet az sem ahogy Lola fogai ajkának belső részéhez simultak és kivételesen nem azért, mert lopott pillanatokban úgy bámultam szájának minden szegletét, hogy szinte térképet rajzolhattam volna bőrének redőiről.

- Vannak ötleteim, hogy mi kötött le az idő alatt míg nem beszéltünk - böktem ki mint aki a sötétben tapogatózik és vonásait fürkészve kutattam újabb információmorzsák felé amelyek talán megmagyarázhatták az elmúlt nyolc hónap változatos és kalandokkal teli közös utazását. Ez talán egyfajta feloldozás is volt, hiszen múltjának egy molyrágta fecnijét meglátva a kirakós darabjai lassan egész képpé formálódtak és habár nem ismertem Tess érdeklődésének konkrétumait, Lola már régebb óta harcolhatott a múlt árnyaival annál mint mikor úgy fél órával ezelőtt belépett családi házuk küszöbén.

Érintésem nyomán pillantásunk összefonódott amennyire a vezetés igényelte koncentráció azt engedte és úgy szívtam magamba tenyeremen keresztül testének hőjét mint koraszülött az inkubátor melegét, mely nélkül halálra ítélték volna a külvilág zord körülményei között. Combomon pihenő jobb kezem körmei a tenyerembe vájtak, hogy a szúró érzés emlékeztessen: nem álmodom. Nem farkasláz gyötör. Nem az óceán átszelésének látomásai. És ha nem raktározom el a jelent úgy nem marad semmi amire emlékezhetnék amikor mindez a múlté lesz már.

A meghitt pillanat pedig tökéletesen torkollt a játékos felháborodás energikusabb vizeire. Territoriális. Arcom végigsimítása közben szemem pontról pontra ugrált a kocsi belterében és az elmúlt egy év kiragadott pillanatai most rohamszerűen tértek vissza hozzám. Az alkalom mikor valamilyen furcsa késztetéstől vezérelve belebrunyáltam a szobanövény cserepébe a Pucér Szirénben, a felháborodás ami akkor öntött el mikor Nikko farkasszőreit húzogattam ki a lefolyóból, a Miával megélt első átváltozás, a farkasom amelyik Tesszre morgott Lola jelenlétében.

- Tényleg territoriális lettem azzal, hogy vérfarkassá váltam... - mondtam magam elé szinte hangos ténymegállapításként, majd állam dörzsölését abbahagyva rámeredtem Lolára és tehetetlenül vállat vontam egyfajta bocsánatkérésként. Az ösztön parancsa túl erős volt és ebben a pillanatban nem tudtam elválasztani, hogy hol kezdődik a farkas és hol kezdődöm én... mintha Lola mágnesként vonzott volna magához sebes ellenszélben.

Bátorítóan szorítottam meg az enyémért nyúló kezet és esetlen szavaimat megtoldottam egy határozott biccentéssel, mint aki egyszer és mindenkorra bele akarja vésni a boszorkány fejébe a szavak igazságát. Így is volt. Hol lennék most...? lelkiismeretem önműködve ellenőrizte, hogy nem kaptam magam hazugságon és minden opció ostobaságnak tűnt. Magamtól indultam meg a felém hajló nő felé és olyan mohón tapadtam szájára, hogy egyszeriben szűk lett az autó, szűkké vált a világ és torkom megfeszült a késztetéstől, mitől legszívesebben Lola bőre alá másztam volna, hogy vele egyként az örök lebegésben oldódjak fel a létezés és nem létezés határán.

A csók ennél azonban sokkal rövidebb volt és úgy húzódtam vissza ülésembe mint aki nem gyúlt olthatatlan szomjúságra a ragaszkodás kifejezésétől, de a gondolaton mégis csak rajtakapták. Hogy milyen terveink voltak a kiruccanást követő időtartamra, annak végiggondolása önzőség lett volna, így meghagytam a várakozás feszültségét és csendjét kettőnk között, ami csak akkor oldódott fel a levegőben amikor újból kiszálltunk, immár egy teljesen más környék parkolójában. Körbefordulva végigpillantottam a házakon és megesküdtem volna rá, hogy Georgeville-ben is láthattam hasonlót... egy élettel ezelőtt.

A merengésből Lola szavai zökkentettek ki és tekintetem végül megállapodott azon az épületen mely felé tagadhatatlanul utunk vezetett. Követtem Lolát úgy, hogy mellette haladjak és mégis átengedhessem neki a vezető szerepét, Tess pedig visszatérő motívumként megjelent a beszélgetésünkben és ez akaratlanul is előkészítette a terepet következő kérdésemnek:

- Tess miatt jöttünk ma Wilmingtonba, igaz? - kérdeztem magabiztosabban annál mint amennyire a feltételézés megalapozottsága sziklaszilárd volt bennem - Tudod... ismerek valakit aki egy harapással megszüntethetné Tess gondjait. Viszonylag olcsó megoldás és csupán az amúgy is őt megillető kapitányi előjogok gyakorlása lenne a váltságdíj érte... - fűztem hozzá olyan ártatlanul mint aki felhívja a figyelmet arra, hogy a kaputelefon gombjainál az egyik sokkal kopottabbá vált a használattól, a szemetet a kihelyezett hirdetés szerint pedig szerdánként viszik el - de akkor csak a kommunálisat.

   
words ● youtube ● note: megjegyzés

   
Finch Colby
A rose harbori falka tagja
Finch Colby
Elõtörténet :
Titulus :
Kikötőmester
Kapcsolatban :
and I will use you as a focal point 88a395cc16724fd84b38aff89470eb21c771b609

Lola Tucker

and I will use you as a focal point GEQ1FN
Zenedoboz :

To you I'm just a man, to me you're all I am,
Where the hell am I 'supposed to go?


Something in the orange tells me we're not done
Karakter idézet :
"Ím, itt a válasz: élek, vagyok,
Fáradtan, fájón, ahogy lehet,
De élek s úr fogok maradni
Tenger, sors s mindenek felett."
Play by :
Scott Eastwood
༄ ༄ ༄ :
and I will use you as a focal point Tumblr_pc8escp63l1uyd47mo2_500

and I will use you as a focal point 521ea45657e9f6aac16a08200b19c6b0
User :

and I will use you as a focal point Empty
Témanyitásand I will use you as a focal point EmptyVas. 17 Szept. 2023 - 20:28

Finch & Lola
Finch kérdése röviden megmosolyogtatott, ahogy eltűnődtem a megfelelő válaszon. Nem volt nehéz kérdés, én mégis több árnyalatban tudtam gondolkozni róla, ezek az árnyalatok pedig – sajnos – nem minden esetben voltak szépek és vibrálóak. Nem Heath és nem is Tess hibájából.

Igen és nem – feleltem végül lassan, megfontoltan. – Ha annyira ismered őket, mint én, akkor látod bennük a hasonlóságokat, a tetteik és a motivációjuk mögötti hajtóerők közös eredetét, olyan dolgokat, amelyeket mindketten örököltek a szüleiktől... egyébiránt viszont olyanok mint a tűz és a víz. – Belemélyesztettem a fogaim az alsóajkam belső részébe, ám a mozdulat ellenére sem tartottam magamban a folytatást, épp csak elodáztam vele egy kicsit. – Heath... hasonlóan elutasítja a mágiát, mint én. Tess pedig kétségbeesetten kutatja.

Azt nem tettem hozzá, hogy ez kinek a hibája, hiszen úgy hittem, teljesen egyértelmű. Hiába a két teljesen ellentétes álláspont, a gyökérok ugyanaz volt: én, vagy a szüleik elvesztésének ténye, amit én mindkettejüknél a lehető legrosszabb irányba tereltem, ezzel megágyazva a két szélsőségnek. Ha a nevelési kudarc fogalma mellett illusztráció lenne az értelmező szótárban, biztos a te képed szerepelne benne, Lola.

Fogalmam sem volt, hogy ez a válasz megnyugtató, felzaklató vagy teljességgel semleges lesz-e Finch számára. Tess-szel már találkozott és tudtam, hogy amiatt a találkozás miatt talán még mindig emészti magát – emlékeztem az óvatos érdeklődésére a Whānaun –, Heath pedig... nos, mondjuk úgy, hogy az unokaöcsém reakcióját még én magam sem mertem volna megsaccolni.

A gondolatok kuszaságából egy könnyed érintés zökkentett ki, ami a könnyedség ellenére is mély hatással bírt. Annyira elmerültem a saját elmémben, hogy nem vettem észre, amikor Finch felém nyúlt – különben biztosan még a levegőben bezártam volna a távolságot a kezeink között –, de amint tenyere a combomra simult, visszatértem a jelenbe. Keze melegséget sugárzott szét a testemben, nem tudtam uralkodni a mosolyomon; felé pillantottam, nem leplezve a szemeimben ülő ragaszkodást, miközben ugyanezzel az érzéssel telve tenyerem a kézfejére simítottam, ujjaimmal ráfogva az övéire, kihasználva, hogy épp nem kellett kezelnem a váltót.

A kérdésére adott játékos válaszom olyan heves gondterheltséggel hatott rá, hogy amikor rápillantottam és megláttam az arcán a felháborodás és a döbbenet grimaszainak váltakozását, önkéntelenül is elnevettem magam. Könnyedén vehettem volna ezt rossz néven, de szó sem volt ilyesmiről, hiszen voltak sejtéseim arról, mi munkálkodik éppen a fejében; nem hibáztattam érte. Minden új volt most, minden szempontból.

Sajnálom, hogy fel kellett zaklassalak ezzel az új megközelítéssel – biggyesztettem kissé lejjebb az alsóajkam, hangom játékosan csengett, míg megosztottam a figyelmem közte és a forgalom közt. Végül aztán megfejteni látszott a rejtélyt, én pedig kuncogni kezdtem, de közben nagyokat bólogattam, hogy lássa mélységes egyetértésemet.

Igen, egészen biztos vagyok benne, hogy ennek a házam az oka – feleltem leplezetlen mosollyal, a szemem sarkából pillantva rá. Nem zavart volna, ha Finch ki akarta nyilvánítani, hogy hozzá tartozom, mert hogy hozzá tartoztam. Ez tagadhatatlan és megmásíthatatlan igazság volt, amit neki is számtalanszor megvallottam tettekkel és szavakkal egyaránt. Mint ahogy akkor is, amikor a kezéért nyúltam, az ujjaim köré kulcsolódó nagy, meleg kéz érintése pedig egészen a szívemig terjedt.

A bocsánatkérésem őszintén és visszatarthatatlanul tört ki belőlem, Finch szavai és tekintete viszont olyan erőteljes gyógyírt alkottak, amely nevetséges egyszerűséggel űzte el a gondolataim felett gyülekező sötét fellegeket. Ez azóta így van amióta megismertelek. A szívem megdobbant, szemeimbe pedig meleg gyengédség költözött a szavak mögött rejlő igazság alatt.

Tudom, Finch. – Épp csak egy röpke pillantást vetettem a lámpa felé, hogy meggyőződjek arról, még van időnk, mielőtt áthajoltam volna az ő oldalára, hogy a belső késztetésnek engedelmeskedve ajkaimat az övéire forrasszam. Ujjaim szorosabban fogták az övéit, a csók pedig bár nem nyúlhatott hosszúra, ugyanolyan ragaszkodást üzent. – Én sem – vallottam meg halkan, még mindig nem húzódva el teljesen, csak belepillantva a szemeiben kavargó végtelen kékségbe.

Finch nem akkor láncolt magához, amikor szilveszter éjjel megcsókolt, hanem akkor, amikor megpillantottam őt az erdőben; aztán a cölöpöt a földbe betonozta azon az első közös estén a hajóján.

Csak azért húzódtam vissza az ülésemre, mert tudtam, hogy hamarosan váltani fog a lámpa, a szavai azonban utolértek. Rápillantottam, és ha a rejtett ígéret nem lett volna elég, a szemei villanása elérte, hogy a hasamba ismerős, izgatott érzés költözzön. A szám hirtelen kiszáradtnak érződött, ezért megnedvesítettem a nyelvemmel, de még én is éreztem, hogy az arcom kipirult egy kissé.

Szólj, ha döntöttél – feleltem, de még csak nem is sikerült könnyedséget színlelnem. Abban a pillanatban az elmém szabadságra ment egy kicsit a jelenből és korábbi, sokkal kellemesebb emlékekből lakmározott.

Egy kicsit meg is kellett köszörülnöm a torkomat, hogy tisztább gondolatokkal tudjak elindulni a zöldnél, noha a jótékony delírium kitartott addig, míg körülbelül tíz perccel később megálltunk egy parkolóban. Nem a legforgalmasabb és nem is a legújabb része volt ez a városnak, a körülöttünk magasodó kisebb-nagyobb lakóépületek inkább barátságosan, mintsem hivalkodóan néztek le ránk. Nem hasonlított az előző környék rideg távolságtartására, már-már hívogatónak tűnt, és tudtam, hogy ez a célpontunkat képező lakásra is igaz lesz.

Leállítottam a motort, a kezembe vettem a házból kimenekített dobozt, aztán Finchre pillantottam.

A nővérem és a férje abban az épületben laktak a gyerekekkel a halálukig – intettem a fejemmel a velünk szemben álló hatemeletes, krémszínű épület irányába. – Nem lesz odabent semmi... boszorkányos, csak szeretnék elhozni onnan valamit Tess születésnapjára.

A lakást a gyerekeknek őriztem és tartottam fenn ugyanabban az állapotban, ahogy a szüleik hagyták, mert szerettem volna, ha ők döntenek a sorsáról, illetve arról, hogy szeretnék-e használni, amint Tess is nagykorú lesz. Viszont tettem egy ígéretet az unokahúgomnak nemrég, ami rávezetett egy tökéletes ajándék ötletére, ezt az ajándékot pedig a lakás őrizte magában.


hold me like no other

embrace my brokenness.

Lorelai Tucker
Koven nélküli boszorkány
Lorelai Tucker
Elõtörténet :
Kapcsolatban :
and I will use you as a focal point 6c9F
...but he had eyes like rain and hair like waves and a soul as vast and deep as the ocean. And I guess I didn't mind drowning in him.
and I will use you as a focal point B6a01d1c85b1b8a119e406c631374fbf58e2d613
Zenedoboz :
Karakter idézet :
“To give and not expect return, that is what lies at the heart of love.”
Play by :
Adria Arjona
༄ ༄ ༄ :
and I will use you as a focal point EVIKv5p
User :
Lana

and I will use you as a focal point Empty
Témanyitásand I will use you as a focal point EmptySzomb. 16 Szept. 2023 - 23:54


   
Memory lane

   
Lola && Finch

   
Régen volt már, hogy utoljára ismeretlen vizeket szeltem át és a felfedezés közben megrajzolódott előttem a táj, körvonalat kapott a következő kikötő ahol feltölthettem tartalékaimat, kirajzolódott az a sziget amelyik az esős évszakok idejére átmeneti szálláshelyemmé vált, vagy végre saját szememmel láthattam, hogy a valóságban hogy is néz ki a szárazföldnek az a darabkája amit eddig csak térképen láthattam. El kellett ismernem, hogy elszoktam az ismeretlen felfedezésétől és ezzel együtt járt a ráeszmélés döbbenete, miszerint minden ami Rose Harborhoz tartozott, egy év alatt ismerőssé és kényelmessé vált. Lola is megszokottá és "kényelmessé" vált néhány hét leforgása alatt, annak ellenére, hogy előtte hónapokig még csak erdőillatát sem éreztem és minden nyom eltűnt ami azt jelezhette volna, hogy valaha erre a földre tette a lábát.

De most kihúzott ebből az időtlen és mozdulatlan közegből és csak a navigáció megbízhatóságában reménykedhettem, ahogy régen. Az iránytűben amelyik most mellettem a sofőrülésben helyezkedett el és gyújtást adott a kocsira.

Hümmögtem Tess és Heath említésére. Míg az előbbihez volt már szerencsém, úgy az utóbbi továbbra is rejtély maradt számomra.

- Heath és Tess hasonlítanak? - tettem fel a kézenfekvő kérdést és talán kicsit reménykedtem benne, hogy a válasz egy határozott "nem" legyen. A hatalmas barna szemeivel szkennelő kamasz képe tűpontosan maradt meg lelki szemeim előtt. És igen. Volt egy olyan sejtésem, hogy ez a szilveszter éjszaka nem élete örömmel felidézett momentumai között kapott helyett.

Az autó egyenletesen haladt az úton és tekintetem az ablakon túli világra tapadt. A kis meleg teret csordultig töltötte Lola illata és késztetést éreztem, hogy a váltó felett átnyúlva megérintsem - ha felém nyúlt akkor a kezét vagy karját, ha nem akkor combját. Nem tudtam szavakkal kifejezni a kötődési vágyamat és igényemet amivel most láthatatlanul szorítottam magamhoz. Szerettem volna ha ezzel gyorsabbá tehetem távolodásunkat a háztól. A távolodásunkat saját feltáratlan múltamtól.

- Territoriális! - horkantam fel a következő pillanatban, felháborodásom őszinte és valódi volt. Számat kinyitottam, becsuktam, majd újra kinyitottam, szemöldököm hol felszaladt hajvonalam irányába, hol szemhéjamra borult. Szuszogva elnevettem magam, de nem szabadultam a döbbenettől.

- Soha, még soha senki nem mondott nekem ilyet! - simítottam végig államat. Territoriális? Én? Úgy, hogy közben gyakorlatilag semmim sincs?

Habár Lola ugratása sokkal könnyedebb volt mint a reakció amit kiváltott belőlem, grimaszból lett mosollyal kissé összeráncoltam az orromat.

- Ezt biztos a farkasdolog teszi. Én is csatlakoztam a falka járőrútjaihoz Daniel halála után. Mivel a te házad is az erdőben van... igen, az is ellenőrzött terület ha jól emlékszem - nem, annyira nem volt ellenőrzött terület mint amennyire lefestettem, de élveztem a játék minden pillanatát.

Az autó megállt az előttünk felvillanó piros lámpa előtt. Érdes ujjaim Lola finom kezére fonódtak, hüvelykujjam végigsimította kézfejét, fejemet a támlának döntöttem.

- Teljesen őrült vagy - csóváltam a fejem gyengéd lemondással és olyan erősen kapaszkodtam tekintetébe amennyire csak bírtam - Sehol máshol nem lennék most szívesebben. Sehol. Ez azóta így van amióta megismertelek.

A vallomás tejfehér páraként lebegett a szűk utastérben. Sóhajtottam.

- De azért majd gondolkodom... - toldottam meg egy be nem fejezett mondattal és a szemem megvillant.

   
words ● youtube ● note: megjegyzés

   
Finch Colby
A rose harbori falka tagja
Finch Colby
Elõtörténet :
Titulus :
Kikötőmester
Kapcsolatban :
and I will use you as a focal point 88a395cc16724fd84b38aff89470eb21c771b609

Lola Tucker

and I will use you as a focal point GEQ1FN
Zenedoboz :

To you I'm just a man, to me you're all I am,
Where the hell am I 'supposed to go?


Something in the orange tells me we're not done
Karakter idézet :
"Ím, itt a válasz: élek, vagyok,
Fáradtan, fájón, ahogy lehet,
De élek s úr fogok maradni
Tenger, sors s mindenek felett."
Play by :
Scott Eastwood
༄ ༄ ༄ :
and I will use you as a focal point Tumblr_pc8escp63l1uyd47mo2_500

and I will use you as a focal point 521ea45657e9f6aac16a08200b19c6b0
User :

and I will use you as a focal point Empty
Témanyitásand I will use you as a focal point EmptySzomb. 16 Szept. 2023 - 20:33

Finch & Lola
Nem tudtam volna felidézni olyan pillanatot, amikor ehhez hasonlóan felszabadító érzés lett volna kilépni a ház ajtaján. Egy egészen kicsit hasonlított arra, amikor elindultam a gyerekekért; akkor is dolgozott már bennem a tudat, hogy soha többé nem kell ezt a házat otthonomnak neveznem, de akkor még tele voltam bizonytalansággal. Fogalmam sem volt, hogy mit csinálok​. Néha még mindig nem volt – erre a gyerekek voltak a tanúim. És, néha, azt hiszem maga Finch is. Vele kapcsolatban is hoztam ostoba döntéseket, de szerencsére ezek csak elodázni tudták az elkerülhetetlent, nem végleg elvenni tőlem a lehetőséget. Őt.

Elengedtem a büszkeségemet, ami azt hajtogatta volna a bensőmben, hogy mennyire erős vagyok, és hagytam magam elveszni Finch karjának biztonságot adó menedékében. Elmosolyodtam a lovagiasságán, amivel inkább kinyitotta nekem az autó ajtaját, és immár a friss levegő illatával – a szabadsággal – az orromban nem esett nehezemre a mozdulat. Megköszöntem neki, beszálltam, és mire ő is beszállt mellém, letettem a kezemből a kulcsot és a dobozt.

Nem vettem magamra Finch hosszúra nyúló hallgatását, hiszen – akarva és akaratlanul is – bőven adtam neki okot a gondolkodásra, mégis örültem neki, amikor megszólalt. Addig csak a szemem sarkából pillantottam rá és egy kicsit irigyeltem az ajkát simogató ujját, amikor azonban egyetértésének adott hangot, boldog mosoly kúszott az arcomra és egy pillanatra egészen felé fordultam, hogy ezt a mosolyt meg tudjam osztani vele. Minden egyes szava melegséggel töltötte el a mellkasomat.

Volt idő, amikor én is csak a sebeimet nyalogattam, de aztán Heath és Tess nem hagytak erre több lehetőséget – vontam meg a vállamat mosolyogva. Finch előtt már nem volt titok, hogy tulajdonképpen nekik szenteltem az életemet, így valószínűleg az sem lephette meg, hogy az a bizonyos otthon is némiképp ennek következménye. Minden, amit tettem, értük volt, még ha messze nem is voltam tökéletes pótanya számukra. Legalább az otthont valóban sikerült nekik megteremtenem.

Ismét csend telepedett ránk és én ismét sok mindent megadtam volna a gondolatolvasás képességéért. Nem tudtam volna megtippelni sem, mi zajlott le éppen a fejében, a lelkében, csak azt éreztem, hogy valami történik, és azt, hogy ez most neki nem feltétlenül jó. Feszültség, kényelmetlenség, mindkettő, egyik sem? Nem tudtam; csak azt, hogy neki egyiket sem akartam. Inkább bedobtam hát a vicces kérdést, mint egyfajta mentőövet, amibe kapaszkodhat, amikor pedig megláttam a mosolyát, fellélegeztem. A válaszán pedig egyenesen elnevettem magam.

Nos, lehet, hogy azt a következtetést kellene levonnom belőle, miszerint egy egészen kicsit territoriális vagy. – Egyik kezemmel elengedtem a kormányt, hogy a mutató- és hüvelykujjam közelítésével szemléltethessem is neki azt az ici-pici távolságot. – Szóval ez nem tartozik hozzá? – tettettem meglepetést, egészen magasra húzva a szemöldökömet. – A fenébe. Kénytelen leszek beérni azokkal, akik önként és dalolva ülnek be mellém, aztán rám bízzák magukat – pillantottam rá a szemem sarkából egy huncut mosollyal. Meglehet, hogy a hangsúlyomból az is egyértelmű volt, mennyire sajnálom ezt.

Sajnálom, ha túl sok feszültséget okozok neked ezzel a nappal – váltottam aztán egy fokkal komolyabb, bocsánatkérő hangra, és az imént szabaddá vált kezemmel átnyúltam az ő oldalára, hogy finoman megfoghassam az egyik kezét. – Viszont már csak egy megállónk van. Mi lenne, ha utána kiengesztelnélek valamivel? Bármivel – ajánlottam fel elmosolyodva, és mivel a sort megfogta egy piros lámpa, kihasználtam a lehetőséget, hogy végre hosszabban is ránézzek.


hold me like no other

embrace my brokenness.

Lorelai Tucker
Koven nélküli boszorkány
Lorelai Tucker
Elõtörténet :
Kapcsolatban :
and I will use you as a focal point 6c9F
...but he had eyes like rain and hair like waves and a soul as vast and deep as the ocean. And I guess I didn't mind drowning in him.
and I will use you as a focal point B6a01d1c85b1b8a119e406c631374fbf58e2d613
Zenedoboz :
Karakter idézet :
“To give and not expect return, that is what lies at the heart of love.”
Play by :
Adria Arjona
༄ ༄ ༄ :
and I will use you as a focal point EVIKv5p
User :
Lana

and I will use you as a focal point Empty
Témanyitásand I will use you as a focal point Empty

Ajánlott tartalom

and I will use you as a focal point Empty
 

and I will use you as a focal point

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 3 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

 Similar topics

-
» good cars get you from point A to point B
» Breaking point