- Ha most lenne lánytestvérem, mondanám, hogy ajánlok valakit, de "sajnos" csak bátyám van. De ha változna az ízlésed, abból hármat is tudok ajánlani. - nevetem el magam, közben pedig próbálom elképzelni Leo-t, amint egy hozzám hasonló tűzről pattant leányzóval van együtt. A Marco-val való kapcsolatomból indulok ki, de szerintem az Leo-é nem ilyen lenne, ő sokkal kevésbé fafejű, mint az unokatestvére, emiatt határozottan kevesebb lenne a balhé közöttük, mint amin mi mentünk át az elmúlt bő másfél évben Marco-val. - Van esetleg kiszemelt? - vonogatom meg szemöldökömet, cinkos pillantást küldve Leo felé, akin úgy látom, pár pillanatra elkalandozott gondolatban, de nem feszegetem túlzottan a témát, nem akarom, hogy esetlegesen feszélyezve érezze magát ettől, esetleg kényelmetlenül. Miután némi bor kerül az ingére, én pedig felajánlom, hogy adok egy csere pólót, szinte felcsattanva reagál, amire én először csak pillázok, aztán kirobban belőlem egy nevetés, és most a poharamból kicsöppenő bort nem tudom megállítani, de a ruhám helyett Frank buksijára kerül, mire sértődött tekintettel pislog fel rám. Kezemmel szórakozottan letörlöm a fejét, a bort pedig leteszem a dohányzóasztalra, mielőtt az egészet kiborítom itt a nagy kacagásban. - Ugyan, féltékeny típus, de azért csak nem ennyire vészes, elvégre unokatestvérek vagytok. - nyugtatom le magam, arcomon a nevetés mosollyá szelidül. Először azt hiszem, viccel, de aztán végigmérem vonásait, és úgy tűnik, tényleg komolyan tart attól, hogy Marco képes lenne fizikálisan bántani, így lehervad a jókedv rólam is. - A világért sem akarlak bajba keverni, és azt sem fogom hagyni, hogy Marco bármit is tegyen veled. Ha csak pedzegeti a dolgot, szólj, és lerendezem vele. - jelentem ki határozottsággal a hangomban. Azt is nehezen viselem, ha vadidegenekre, netán ismerősökre féltékeny a férfi, de hogy abból nagy ügyet csináljon, hogy Leoval barátok vagyunk, és időnként összejárunk, például most egy kicsit borozni. Azért mindennek van határa. Még akkor is némileg ezen kattog az agyam, amikor áttérünk arra az incidensre, amit Leo említ, de sajnos nem vagyok nagy segítség, csak tippelni tudok, hogy vajon a nő kiféle-miféle. - Lakat a számon. - mosolygok rá, imitálva, hogy becipzárazom a számat, és eldobom a kulcsot. Megbízom Leo-ban, ha azt mondja, nem történt olyan, amiről Marco-nak tudnia kéne, én bizony tartom a számat, egyébként is csak közvetetten kapcsolódom a Perez klánhoz. Visszaveszem magamhoz a bort, és egy hajtásra megiszom a pohár alján lévő 2-3 korty bort, majd mikor Leo indulni készül, pár pillanatra lebiggyesztem a számat, de közben már annak is örülök, hogy a rohanós élet mellett sikerült összehozni egy kis borozós-csevegős estét, még ha a véletlen is hozta így, hogy megpillantottam őt az utcán. - Igazán köszönöm ezt az estét, megismételhetnénk majd, jól esett a lelkemnek egy kis beszélgetés. - mosolygok rá, lerakva Franket a földre, és én is feltápászkodom, kinyújtóztatva a kissé elmacskásodott tagjaimat. Felnevetek Leo kérdésére, a kutyus néhány másodpercig elgondolkodik, de aztán győz a hűség, és vidáman csapódik oda gazdája lába mellé. Kikísérem vendégemet, majd mielőtt kilépne az ajtón, megállítom őt azzal, hogy megfogom a karját. - Ha szükséged lenne bármi segítségre, amibe nem vonnád be szükségszerűen a Perezeket, tudod hogy érsz el. Marco-val pedig ne törődj, őt tudom kezelni. - mosolygok rá, majd jó éjszakát kívánva megvárom, míg az éjszakai sötétbe vész az alakjuk, majd visszamegyek a házba, eltakarítom az üvegeket és a poharakat, aztán egy forró zuhany után elteszem magam holnapra.
- Hát, ezaz - mersztettem sokatmondó szemeket Sorára a bizonyos latinos vérmérséklet említésére, ajkamon sejtelmes mosoly játszott - De én szeretek meghalni a nőkért. "Lázba" hoz, ha máglyát eléghetek értük - azzal a tűz ropogó hangját utánozva ujjaimmal lángokat imitáló mozdulatot tettem, majd jó kedvűen elnevettem magam. A helyiség csak úgy csengett-bongott kettőnk önfeledt hahotájától és habár elmém leghátsó falán ott lesett a repedésekbe kapaszkodva korábbi tetteimnek pikkelyes bőrű dögevője, most hagytam, hogy megakadályozhatatlan jelentése megférjen a csacskaságokkal és mulandósággal táplált derű mellett.
Nők... lelki szemeim előtt megjelent Vicky Fewer cserfes, dacos arca, fitos orra, gömbölyödő ajka. Igen, talán a belőle áradó hő és energia volt az ami az imént kimondatta velem a könnyelmű vallomást. Még úgy is, hogy sem egymáshoz nem tartoztunk, sem egymásnak - találkozásaink nem voltak sűrűnek mondhatók, világaink között pedig olyan szakadék húzódott mint a vérfarkasok és alakváltók csoportja között. Nem mintha számítana... Szándékosan nevettem szembe azt a tényt, hogy a madarak fülembe csiripelték - többek között Marco, kinek hangja mindenre hasonlított csak cinkéket jellemző csipogásra nem -, hogy Vicky mást szeret, mást érint és másért ég. Nem számít, gondoltam a boromat kortyolva.
- Tudod, Sora. Az igazi boldogság az, ha élvezzük saját természetünket. Én pedig élvezem. Nagyon is. Nem véletlenül vagyok olyan, hogy mások mellett magamat is elmulattassam.
Ezzel részben letudtam a nők témáját, már csak azért is, mert arcomról egy pillanatra letörölte a mosolyt a lecseppenő vörösbor. Na, ez már sokkal jobban számít, szisszentem fel bosszúsan. A következő minutumban azonban úgy ugrottam a nő felé ahogy még a fegyvert rám szegező kikötői alakváltó sem tudott rám ijeszteni. Szemem kitágult és kezemmel megpróbáltam ültében tartani Sorát, fejemet olyan vadul ráztam, hogy a zabolázatlan tincsek körbejárták látómezőm minden zugát.
- Édes Krisztus, Szűz Mária, eszedbe se jusson, te lány! - majd a szívemhez kaptam mint aki félt, hogy azon nyomban megszakad az éltető szerv dobogása. Így is volt. Az egész délután és est közül talán ez volt az egyetlen olyan ötlet melyre akkor sem mondhattam igent ha ezt a Pierre Cardin (!) ing áldozatával kellett megfizetnem.
- Ha egy tőled kapott ingben sétálok haza amin ráadásul ott az illatod, Marco gyorskötözőt készít a beleimből. Aztán felakaszt vele és érted is eljön - halálra váltan vázoltam fel a nagyon is reálisnak tűnő lehetőséget. Lassan visszaereszkedtem a fotelbe és összeszorított fogsoromon keresztül kieresztettem a bent rekedt levegőt. Közben Sorát szinte a kanapéhoz szegeztem tekintetemmel. Eszedbe se jusson...
Felhajtottam a maradék bort és mérlegeltem az általa mondottak realitását.
- Igen, ez nagyon is lehetséges... - húztam végig mutatóujjamat ajkamon, tekintetem az ablakon túli sötétségre meredt - Sok mindent megmagyarázna...
Néhány másodpercig megengedtem magamnak, hogy lamentáljak a lehet-hogy-partiőr-harcias-állat-alakváltó-nőszemély kilétét illetően, aztán anélkül, hogy fejemet elfordítottam volna az ablak irányából Sorára sandítottam.
- Nem történt semmi olyan ami veszélyt jelentene a Perezekre. Vagy amiről Marcónak tudnia kéne... - fűztem hozzá jelentőségteljesen, kérve Sorát a hallgatásra, majd sóhajtva felemelkedtem - Ideje mennem... Köszönök mindent, quierida mujer, muchas gracias... y buenas noches.
Megsimogattam Franket ki az iménti kirohanásom óta aggódva hegyezte fülét.
- Na, mi lesz pajtás, itt maradsz a női kezek között?
"Jobb egy napig oroszlánnak, mint száz évig gyáva nyúlnak lenni. Jobb talpon meghalni, mint térdepelve élni. (...) Bár sok helyt jobb ész nélkül lehasalni, ha az ember szeretné a bőrét megmenteni."
Leo csatlakozik hozzám a nevetésben, szerintem a nemrég történt események miatt most erre az ő lelkének is szüksége van, a bennem lévő feszültség - egy időre legalábbis - távozik, és nem marad más, csak felszabadultság és jókedv. Teljesen kimelegedek, kezemmel legyezgetem magam kicsit, és miután a kacagás lecseng, egy ideig még szaporábban veszem a levegőt. - Jaj, hát ez most nagyon jól esett, köszönöm! - fordulok hálásan Leo felé, akinek mondatán csak megforgatom a szemem. Csak nem féltékeny Marco a saját unokatestvérére? Tudja, hogy jóban vagyunk, és elméletileg azt is, nincs miért aggódnia. Szórakozottan simogatom tovább Franket, elgondolkozva, hogy lehet, nekem is kellene egy kutya, de aztán elvetem az ötletet, jelenlegi életmódom nem lenne megfelelő az állattartásra, amúgy is, elég nekem a drága Marco-t szelidíteni. Hamarosan ismét felnevetek, majdnem nekem is sikerül magamra borítani a bort. Szép kis páros vagyunk, mondhatom. - Ugyan, ne így állj hozzá. Nem mindenki olyan vérmérsékletű, mint én, ne abból indulj ki. A legtöbb nő szerintem nyugodtabb, mint én, aki férfiak világában szocializálódtam. - vigyorgok rá, legyintve elvetve a felvetését. - Beáztassuk? Kereshetek valamelyik bátyám szekrényében egy másik pólót, ingjük szerintem nem nagyon van, de így talán megmenthetjük a Pierre Cardin ingedet. - nézek rá, a végét különösen megnyomva, baráti viccelődésből némileg gúnyt űzve a ruha márkájának kihangsúlyozásával. Ha él a lehetőséggel, leteszem az asztalra a poharamat, felállok a fotelből, a helyemre téve Franket, majd felcsattogok az emeletre, és Hugo szobájában feltúrom a szekrényt, hogy egy fekete pólót vadásszak ki onnan, majd visszaérve a nappaliba átnyújtom Leo-nak. Ha nem akarja lecserélni az ingét, akkor maradok a helyemen, tovább kortyolgatva a boromat. A harcias alakváltó emlegetésére gondolkodóan ráncolom a homlokomat, és számhoz emelem a poharat, ahogyan végigfuttatom agyamban a lehetséges opciókat. - Hmm, van még a partiőrség aki szerintem fegyverrel mászkál, ott a főnök ha jól emlékszem boszorkány, a csapatban meg azt hiszem van alakváltó, de nem vagyok benne biztos. - Nem tudnám magam elé idézni egyikük arcát sem, de talán ha ennyire agresszív a fellépésük, akkor nem ártana jobban lecsekkolni őket. Felírom képzeletbeli tennivalóim listájára, aztán visszakanyarodok a kikőtős sztorihoz. - Mivel haragítottad magadra? Ugye nem meló közben csapott le? - kérdezem némi aggodalommal a hangomban, nem szeretném, ha bármi baj érné Leot, vagy úgy összességében a Perez klánt egy kotnyeles alakváltó miatt.
Hagytam, hogy Sora szobát betöltő kacagása ragadósságával maga után rántson és fejemet hátravetve ránevettem a sötétségbe burkolódzó mennyezetre. Odakint elnyelte a várost a sötétség, a nappaliban pedig kedvesen pislákolt az oldalirányból érkező aranyos fény, mely megcsillant poharainkon mikor azok kiürültek és megtört a beléjük kerülő boron, mikor újratöltöttem.
Baráti melegséggel a tekintetemben néztem a lányra, kinek az alkohol, a zord tél és a vidámság rózsákat festett orcájára és egyszeriben hálát adtam az égnek, hogy az alakváltó Marco útjába akadt. A lány olyan színfoltja és lágy textúrája volt férfias és durva közegünknek, mely fellélegzésre adott okot női simogatáshoz szokott lelkemnek. Igen, tragédia lett volna, ha Marco az ostobaságával messzire kergeti magától a kifogott aranyhalat.
Szemsarkamat törölgetve paskoltam meg jobb kezemre fektetett ujjait, majd barátian viszonoztam a szorítást.
- Lehetséges, hogy ez az utolsó pillanat, hogy még van karom - tettem hozzá a hahotától még mindig elfúló hangon az emlegetett szamár acélos féltékenységére célozva, majd felhajtottam a poharamban lévő utolsó korty bort és máris siettem az utántöltéssel. A vörös színű folyadék kellemesen átmelegített a fagyos utcai lófrálás után, Frank pedig tompa torokhangon hortyogva élvezte Sora minden simítását és kedveskedését. Nos, igen. Nem csak számomra hiányzott a női kéz. A kiskutya is jobban díjazta, mikor a férfi haj tincsein megedződött kis ujjacskák cirógatták a csillogó fekete szőrmekabátot.
- Részemről a megtiszteltetés - emeltem magasba a poharat ahogy közbeszúrtam a hálálkodást a dicsérő mondatok közé... majd a rákövetkezendő szavak hallatára félrenyeltem a kortyot és a vörösbor végigcsurgott az államon. Kézfejemmel azonnal végigdörgöltem borostámat, majd nyakam vonalát, de egy kevés így is jutott az ing nyakára, már amennyire ki tudtam tapintani a megnedvesedett anyagot.
- A betyár mindenit...! - morgolódtam a talpaspoharat az asztalra csapva, majd könyökömet megtámasztottam combomon és sóhajtva visszafordultam az alakváltó lányhoz - Látod...? Ezt teszik velem a nők. Folyton meg kell értetek halnom és most már a Pierre Cardin ingem is veszélybe került. Ugyan, Sora... - kacsintottam, hogy elüssem a téma élét, majd zavartan megsimítottam tarkómat, hiszen arcom égni kezdett a szerelem említésére - Mi vagyunk ketten és Frank... Apropó - jutott eszembe és az ötlettől felvillanyozódva vakartam meg halántékomat, majd újra tettem egy kísérletet a bor elfogyasztásával - Múltkor egy különösen harcias alakváltóval találkoztam a kikötőben. Körülbelül ilyen magas - magam elé mutattam - harcias egy teremtés. Szó szerint lepörkölte rólam a ruhát, pedig csak a csevegésig jutottunk. Nem fakabát, de van fegyvere... Ki lehet a titokzatosdama peligrosa?
"Jobb egy napig oroszlánnak, mint száz évig gyáva nyúlnak lenni. Jobb talpon meghalni, mint térdepelve élni. (...) Bár sok helyt jobb ész nélkül lehasalni, ha az ember szeretné a bőrét megmenteni."
Elmosolyodom, mikor meglátom, milyen zokni van Leon. Egyszerűen imádom ezt az embert, hihetetlenül sokszínű, egyszerre irodalmi estekről fantáziáló művészlélek, meg keménykedő gengszter aki fegyverrel hadonászik, teszi mindezt pedig karácsonyi mintás zokniban. Szerencsésnek érzem magam, amiért a férfit a barátaim között tudhatom. A következő percekben ez az érzés csak fokozódik bennem, mikor elkezdünk csevegni a Marco és köztem lévő viharos kapcsolatról. Átfut a fejemen, hogy ha Marco megkérné a kezem, mit reagálnék rá. Egészen biztosan sokkot kapnék először, de vajon utána? Általában rosszul viselem a kötöttségeket, de a férfi nélkül meg egyszerűen nem tudom elképzelni az életemet. Na mindegy, inkább nem agyalok rajta mert csak belefájdul a fejem, ráérek ezen agyalni, ha elővillan az a bizonyos gyűrű. Ahogy Leo beszél, időnként ránézek, van, hogy Frankre, vagy pedig a boromat fixírozom, emésztgetve a szavait, amikor pedig újratölti a poharamat, hálásan mosolyogva nézek bele a szemeibe. Utolsó mondatánál kirobban belőlem egy nevetés, egy pillanatra még Frank is megrezzen az ölemben, Leo nyugodt hangjára szinte elbóbiskolt. - Egy pillanatra azt hittem úgy fejezed be, hogy "különben kénytelen leszel te elvenni". - hogy ezen miért mulatok ennyire jól, fogalmam sincs. Valószínűleg némiképp elment a józan eszem. Leoval egyáltalán nem ilyen jellegű a kapcsolatunk, barátok és bizalmasok vagyunk, semmi több. - Egyébként köszönöm. - térek vissza normál hangszínre, hálám pedig a korábbi szavainak szól. - Ritka kincs vagy, Leo, örülök, hogy az életem része vagy - nyúlok oda kezéhez, és pár pillanatig megszorítom, miközben küldök felé egy meleg mosolyt. - Nem is értem, miért nincs neked barátnőd... Nincs túl sok női ismerősöm, de csak egy szavadba kerül, és megpróbállak összehozni valakivel. Igazán megérdemelnéd a szerelmet. - teljesen őszintén gondolom, hogy szívesen játszanék kerítőnőt Leo-nak, ha valaki, akkor ő megérdemli, hogy szeressék és szerethessen.
Frank mohó kortyokban juttatta magához a Sora által elé tett vizet, majd öntudatosan leült a hűtőszekrény alá és denevéreket megszégyenítő frekvencián nyüszített egyet. Mosolyogva pillantottam rá, miután megszabadítottam a ráaggatott terhektől, majd követtem az alakváltót a nappali terébe, ahol a szabadon hagyott fotelbe vetettem magam és jobb lábam bokáját bal térdemre fektettem. Nadrágom felcsúszott és előtűnt alóla a Mikulást és krampuszait mintázó zokni.
Megragadtam a poharat, habár túl késő volt ahhoz, hogy én bontsam és mérjem ki a bort, majd Soráéhoz koccintva biztató és egyben hálás mosolyt küldtem felé.
- Salud! - hangzott a jókívánság, majd karjaimat a fotel karfáira fektettem és átadtam magam a ház melengető közegének, mely szépen-lassan visszalehelte belém a korábbiakban elvesztett lelket és életigenlést. Egy másodpercig a fotel támlájának dőlve pihentettem borzas fejemet, majd kíváncsi és figyelmes tekintettel vártam, hogy a lány milyen válasszal rukkol elő nyíltan puhatolózó kérdésemre. Habár Marco az unokatestvérem volt, Sora világa és oldala épp olyan értékes és becsülendő volt mint az övé. Halkan elnevettem magam kezének felmutatására hol ajkamat lebiggyesztve és meglepettséggel nem találtam semmilyen jegyességre utaló ékszert, majd megértően bólogatva hagytam, hogy megindokolja a látványos mulasztás vélt okozatát. Nem kerülte el a figyelmemet a megannyi sötét felhő, mi Sora arcán átsuhant, a szomorú babrálás a zokni valódi avagy képzeletbeli bolyhaival és a mohó kortyok melyekkel valószínűleg a rossz érzést kívánta száműzni szívéből. Magam is megízleltem az italt, majd a poharat a talpánál megforgatva, s ezzel a bort a pohár oldalára simítva eltűnődtem a válaszon.
- Ne csüggedj ennyire, kedves - biztattam és megérintettem befelé forduló vállait, majd megerősítő mosollyal biccentettem - Nincs nagyobb elismerés annál, ha egy férfi egy nő miatt adja veszekedésre a fejét. Netán kiborul. Elrohan. Visszatér és fohászkodik. Aztán mindent leönt vitriollal... - hümmögve visszadőltem a fotelben, szinte eggyé váltam anyagával, annyira ellazultam szivacsán.
- Mindig egyszerű... egy darabig. A szerelmesek számára minden utcai lámpa arrébb ugrik, minden göröngy kisimul és minden felhő elvonul, csak, hogy egymáshoz érjenek. Ha egymáshoz értek akkor meg megtépázzák őket és megpróbálják szétszakítani - újabb kortyot gurítottam le a borból, ajkaimat egy pillanatra összepréseltem, hogy élvezhessem a hordóban érlelt nedű minden egyes éltető és mély gondolatokat ébresztő cseppjét. Megfogtam a Sora által fogyasztott bor üvegét és utántöltöttem poharát. Lassú mozdulatokkal hagytam, hogy a kimondott szavak megüljenek és a csendben beágyazódhassanak a megfelelő helyre, s csak utána folytattam.
- Sokféle szerelem létezik, Sora - közöltem teljes meggyőződéssel a poharamat forgatva, s körbefuttatva a vöröst, mi szoknyáját alaposan fellibbentette az üveg falára - és te szereted Marcót ahogy ő is rajong érted. Minden porcikádat külön-külön imádja és közben elég saját szerelmétől. Aztán megnyugszik...
Játékosan oldalra biccentettem fejemet és mint aki mindent ért, még utoljára hozzáfűztem:
- Amíg a szerelmétől és nem a szenvedéstől porlik el az ember, addig a legjobb úton jár - zártam le, majd kedvtelve szemléltem a női simogatást élvező ebet, s legyintettem az újabb téma említésére - Inkább a szerelem, mint a karácsony - zavartam messzire a közelgő ünnep beszédtémáját egy komolytalan mosollyal - Marco bízik benned és én is. Hülye lenne nem letérdelni és örökre magához láncolni téged. Jobb is, különben nekem kéne örökre elviselnem őt - nyögtem ahogy előre hajoltam és utántöltöttem a magam poharát is.
"Jobb egy napig oroszlánnak, mint száz évig gyáva nyúlnak lenni. Jobb talpon meghalni, mint térdepelve élni. (...) Bár sok helyt jobb ész nélkül lehasalni, ha az ember szeretné a bőrét megmenteni."
Kellemetlen munka után mi is lehetne jobb levezetés, mint egy baráti csevely meg némi bor? Út közben ahogy időnként Leo felé pillantok, ez rá talán hatványozottan is igaz. Gyorsan hazafurikázom magunkat, hogy rövidesen mindketten olvadásnak indulhassunk a Botero házban. Felnevetek azon, amit mond, majd Frank-et követve a konyhába ballagok. A szekrényből előveszek egy mélytányért, engedek bele vizet, és leteszem a földre, hogy ha a kutyus szomjas, akkor tudjon inni, majd gondoskodom a mi hidratáltságunkkal is. Magamnak kitöltök egy pohár fehéret, Leonak egy vöröset, majd koccintok vele, aztán kezembe fogva a két üveget, jobban pedig a poharat intek, hogy menjünk be a nappaliba, ahol kényelmesebb a kanapé meg a fotel. Én magam az utóbbit választom, lábaimat magam alá húzva foglalok helyet, miután a két borosüveget a középen lévő fa dohányzóasztalra helyeztem. - Házasságkötés? Áá, egyrészt gyűrű sincs - emelem fel egy rövid nevetés kíséretében két kezemet, hogy mutassa, nem virít ékszer az ujjamon - meg nem tudom, Marco egyáltalán fontolgat-e ilyet. Egyszer együtt vagyunk, egyszer nem, sokszor már én sem tudom követni mikor vagyunk fasírtban. - sóhajtok, és hangomba némi keserűség vegyül, és kortyolok is két nagyot a boromból, és szórakozottan kezdem piszkálni a fekete zoknimon egy szöszt. Tényleg időnként kétségbeejtő ez a hullámzás, ami a Marco-val való kapcsolatomat jellemzi. - Segíts nekem megérteni ezt az egészet. Tudom, hogy velem sem könnyű, de miért nem lehet ez egyszerű, úgy mint a filmekben? Szeretem, ő szeret, mégis sokszor öljük egymást. Nem illünk össze? Vagy mit csinálunk rosszul? - fakadok ki, ami a korábbi jókedvemhez elég nagy fordulat, de valahogy ez most így kikívánkozott belőlem. Megbízom Leo-ban, jó barátomnak tekintem, így talán nem orrol meg rám emiatt, de aztán mégiscsak rosszul érzem magam a nyűglődésem miatt. - Ne haragudj, nem akartam buligyilkos lenni, inkább beszéljünk vidám témákról. Várod már a karácsonyt? - újratöltöm a boromat, majd a visszahajoló mozdulattal felveszem a fotel lábánál cirkáló Frank-et, és beszélgetés közben vakargatom a fülét vagy a pocakját, attól függ épp hogyan helyezkedik a kis eb.
Nem foglalkoztam azzal, hogy a sora haján található hópihék, az arcát pirosra csípő hideg és szapora lélegzete elárulták, hogy utánam leskelődött - nem mintha nem említettem volna, hogy úgy tegye, hogy látszólag ne vegyem észre - s az ölembe zuttyanó Franket magamhoz ölelve arcomat bundájába fúrtam. Az anyósülés ablaka felé fordulva figyeltem az autó mellett elszaladó város táját, hol a barátságtalan környék helyére a növekvő sötétségben barátságos fényekkel díszített üzletsorok és a karácsonyi vásárra vagy vásárról igyekvő emberek sokasága sejlett fel. Jerome egy balfácán, állapítottam meg magamban a szerencsétlen sorsú férfit szidva, nem játszhatok Mikulást aki a gyerekei cipőjébe majd hozományt tesz, hogy megmentse őket. Miklós amúgy is püspök volt. Én meg még nem döntöttem a cölibátusról.
Kiváló belső mechanizmusokat tudhattam magaménak, melyekkel képes voltam a legnyomorúságosabb érzésekből is derűt kovácsolni. Az út felénél visszafordultam Marco kedvese felé és barátságosan rámosolyogtam.
A ház előtt új emberként pattantam ki a járműből és a kiskutyát mellkasomhoz szorítva követtem Sora vezetését, s magam is derűsen odaintettem a felbukkanó alakváltó-társnak.
- Szevasz, kölyök - kiáltottam és kacsintottam rá, majd a koszt ledobogtam a lábamról a lábtörlőn és így léptem a küszöbön túli melegbe. Jólesően nyögtem és hiúzom is nyújtózott majd a hátára hengeredett lelkemben, hogy hasát süttesse a kellemes hőmérséklete. A tacskót lehelyeztem a földre, ki mint aki bejáratos a házba, magát megrázva rögtön a konyha irányába szedte aprócska csülkeit. Lehámoztam magamról a felesleges rétegeket, majd cipőmből kiugorva tekintettem körbe az otthonos és meleget árasztó enteriőrön.
- Egy angyal vagy, Sora - követtem kezének mutatását, majd vidám arccal beledugtam lábamat a puha papucsba, megsimítva annak szőrös anyagát - Ó, a latin vendégszeretet - motyogtam elbűvölve és kaliforniai házunkra gondoltam, hol habár apám is megtartotta a maga katonás és szigorú rendjét, de a kötelezettségeken túli melegséggel egy vendég sem fogattatott. Már ameddig egyáltalán voltak vendégeink.
A konyhába lépve - minden lépésnél élvezve a puha papucs kényelmét - szemrevételeztem a bort, majd számat belülről harapdálva rövid gondolkodás után így szóltam:
- Neked a félszáraz, nekem a vörös - félig-meddig kérdés volt a javaslat, majd barátságosan Sorára mosolyogtam és koccintás után mély lélegzettel új témát kezdeményeztem - Feltétlenül értesítsetek, ha már közeleg a házasságkötés napja - süllyesztettem el kezemet nadrágom zsebében és tekintetem körbejárt a helyiségben - Már mióta vadászom az alkalmat, hogy megengedjek magamnak egy személyre szabott öltönyt.
"Jobb egy napig oroszlánnak, mint száz évig gyáva nyúlnak lenni. Jobb talpon meghalni, mint térdepelve élni. (...) Bár sok helyt jobb ész nélkül lehasalni, ha az ember szeretné a bőrét megmenteni."
Leo sem gondolhatta komolyan, hogy itt hagynám egyedül, és nagyon helyesen nem is ellenkezik javaslatomra. Franknek nem lesz semmi baja, remélhetőleg csak rövid ideig leszünk távol. Az épület takarásából figyelem ki az interakciót Leo és a másik férfi között, az alakváltó lét miatt fejlettebb érzékeknek köszönhetően könnyedén végig tudom hallgatni kommunikációjukat is. Lenyűgöző, hogy mennyire kettős személyiséggel rendelkezik a férfi. A hétköznapokban egy visszafogottabb művészlélek, aki irodalmi estekről fantáziál, ha pedig munka van, akkor pedig átvált egy teljesen más Leoba, aki sokkal inkább hasonlít Marco-ra - bár azért hozzá kell tenni, hogy még így is emberségesebb. Meglep, hogy elengedi a fizetést az idegen férfinak, szerintem ő az egyetlen a Perez klánban, aki ezt a lépést választotta volna ahelyett, hogy laposra veri a másikat. Még én is inkább ezt az utóbbi opciót választottam volna, bár nálam nem is különbözik annyira a hétköznapi és a "fekete" Sora. Mikor látom, hogy itt meglesz Leo nélkülem is, és a kocsi felé indul, én is visszafutok, és még azelőtt bepattanok a sofőrülésre, mielőtt a férfi visszatérne. Próbálhatnék úgy tenni, mint aki nem volt kint leslekődni, de a hideg kicsípte némileg az arcomat, barna hajamat hópihék tarkítják, és picit a levegőt is gyorsabban szedem. Ölembe fogom Franket, hogy kényelmesen be tudjon szállni, majd szememmel követem a mozdulatot, ahogy a pénz landol a kesztyűtartón. Érzékelem a Leo-ból áradó feszültséget, de nem fordítja felém a fejét, én pedig érzem, hogy nem szeretne most beszélni a történtekről. - Na nyomás, igyunk meg egy üveg bort. Vagy kettőt. - mosolygok rá, biztatóan megszorítva kicsit a karját, majd visszaadom a kutyust az ő ölébe, beindítom a Priust, és elhajtok a Botero ház felé. Az utat némán tesszük meg, hacsak Leo nem kezdeményez beszélgetést, egyébiránt hagyom, had dolgozza fel az eseményeket. A házunk előtt leparkolok, és ahogyan arra számítottam, teljesen sötét, a tesóim tényleg nincsenek itthon. Befelé menet odaintek Rodnak, aki épp most lépett ki a házuk ajtaján, majd kinyitom a sajátunkat, és beterelem Leot meg Franket. - Érezd otthon magad. - mutatok körbe, ha jól rémlik, a férfi most van először nálunk. Nem olyan nagy szám a ház, az előszobából nyílik az amerikai konyhás nappali, egy fürdőszoba, az emeleten pedig ott vannak a hálószobák és még egy fürdő. Némileg kupi van, egyikünk sem a nagy rendmániás, de azért kosz az nincs. Ledobom a csizmámat, a kabátomat, belebújok egy szürke mamuszba, és Leo felé nyújtok egy vendégpapucsot, megsaccolva a lábméretét, de ha nem jó, van másik. Intek, hogy kövessen a konyhába, és a pult feletti szekrényből kiveszek két borospoharat, a polc tetejéről lekapok egy üveg félszáraz fehérbort, és a férfi felé fordítom. - Ez jó? Van vörös is, rozé is, mindenféle, nyugodtan válogass, én akár egyedül is képes vagyok ezt bepuszilni. - nevetek fel, nem törődve azzal, hogy ez a megjegyzés akár mennyire alkoholistának tűnhet. Alakváltó génjeink miatt úgyis gyorsabb az anyagcserénk, masszív piálással tudnánk csak úgy istenesen berúgni, szerintem egy üveg bor kevés, de nem is feltétlen az a mai cél, szimplán lazítani kicsit egy jó barát társaságában.
Sora - azon kívül, hogy fejből tudta születésem éves és neves dátumát - sok egyéb jó tulajdonsággal is rendelkezett, név szerint a kedves primo szakavatott és hozzáértő kezelését, azt a belevalóságot, melyet eddigi tapasztalataim szerint majdnem minden latina (ha nem is latino) birtokolt, s egyfajta természetes bájt, mitől megérthettem, hogy Marco miért is hagyja, hogy szíve (és egyéb testrészei) vakon engedelmeskedjenek a barna hajú szépségnek.
Mosolyogva hümmögtem egy sort az alsó ajkamat masszírozva, ahogy megjegyezte a környék kellemetlen atmoszféráját, majd leemeltem könyökömet az ablak melletti vékony párkányról és sóhajtva kikapcsoltam a biztonsági övet.
- Pontosan egy olyanra vágyom - emeltem fel egy oktató bölcsességével a mutatóujjamat, s az irodalmi est ígéretével máris jobban fűlt a fogam a rossz zsaru eljátszásához, mely pontosan olyan barátságtalan alakot csinált belőlem időre-órára, mint amilyen barátságtalannak az autón kívüli világ tetszett.
Érdeklődve vártam ellenkezését vagy beleegyezését a javaslatomba, majd elvigyorodtam, hogy a női furfang segítségével megtalálta a tökéletes középutat az észszerűség és a maga akaratának érvényesítése között, s kihalásztam az átmelegedett ebet a kabátom bögyéből, majd kikászálódásom után az anyósülésre tettem.
- Igazad van - paskoltam meg a fél éves kölyköt, majd a még mindig nyitott kabátnyakon keresztül kiemeltem az ezüstös fényben csillogó stukkert, s egy kattintással élesre biztosítottam. Rákacsintottam Sorára, majd bevágtam az ajtót és a sűrű hószállingózásban megindultam a régi férfi fodrászat szeméttel és bűzzel teli kapualja felé.
A mélyedés sötétjében egy cingár alak várakozott. Az alakváltó pontosan azt az állatot idézte emberi formájában is, mellyé alakulni tudott: egy girbe-gurba, hosszú végtagokkal rendelkező flamingót. Hiúzom a "madár" láttán kiélesedett érzékekkel kuporodott le ugrásra készen, s hirtelen saját emberi szemem helyén megéreztem a bestia függőleges pupillás borostyán-szempárát. Morgás tört fel torkomból.
- Salut Jérôme - köszöntem rá mikor kellő közelségbe értem. Kezemben még a hóesés szürkeségében is ott világlott a pisztoly. A helyzet komorságát cinikusan megvető nevetéssel léptem olyan közel a franciához, hogy annak teljesen a falhoz kellett simulnia, hogy megtartson valamennyit privát szférájából.
- Ha korrekt szeretnék lenni, akkor szét kellene vernem a csigaevő kis pofázmányodat - ragadtam meg a ruhájánál fogva. Az anyaga összegyűrődött az ujjaim között és a nálam jóval idősebb férfi félelemtől torz arccal fordította el fejét. Lehelete messziről bűzlött az alkoholtól.
- Nagyon sajnálom, Leo, pardonne-moi - nyöszörögte, s hangtól összefacsarodott a szívem.
- Cseszd meg, Jérôme - fakadtam ki bánatos hangon, majd turkálni kezdtem az alakváltó vékony bélésű kabátjában, mely minden bizonnyal semmilyen meleget nem biztosított a csikorgó téllel szemben, majd előszedtem egy köteg pénzt, melyet ezüst csíptető fogott össze. Az összeg sokkal vékonyabb volt, mint kellett volna lennie. Ezt számolás nélkül is megállapítottam.
- Ha még egyszer meglopsz, hogy abban az átkozott ivóban kártyázz, szétverem a helyet, érted? - toltam a képébe a pénzt, melyet egy áru leszállításáért cserébe kellett volna eljuttatnia hozzánk - És felejtsd el, hogy még egyszer kiszolgálnak ott téged.
Tudtam, hogy még ma éjjel el kell végeznem a piszkos munkát, s értesítenem kell Nikko Colby-t, hogy a Szirén már a belépéskor szabaduljon meg a flamingótól. Azzal is tisztában voltam, hogy a férfi és családja védelmének érdekében a saját zsebemből kell majd kiegészítenem a hiányzó részt, s úgy átadni Marcónak, mielőtt az saját kezűleg ered a megbízhatatlan futár nyomába.
- Cseszd meg, Jérôme, de tényleg - löktem neki erőből a falnak keserűséggel a hangomban.
- Marie... Marie-nak új cipő kell az óvodába - tört ki könnyekben, s megcsóváltam a fejemet, majd a fegyvert rászegezve kiléptem a kapualjból.
- Majd valamelyik nevelt lányod vesz neki... még egy ilyen és én sem adhatok neked munkát.
Leeresztettem a stukkert, majd még mindig a fejemet ingatva megfordultam és lassan futva eltűntem a szállingózó hóesésben.
Még mindig zaklatottan értem el a parkoló taxit, melyet Sora pontosan azon a helyen hagyott ahol mondta. Az alsó ajkamat úgy haraptam, hogy félő volt, hogy kiserken a vér, szememet könnyek áztatták. Feltéptem a Prius ajtaját és bevetettem magam az anyósülésre. Olyat tettem amit életem során nagyon kevésszer: ízesen elkáromkodtam magam.
- Bassza meg - túrtam bele a hajamba, melynek tincseire kiült a hó, majd Sorára nem nézve bekötöttem magamat jelezve, hogy minél hamarabb hagyjuk el ezt a nyomorult helyet. A köteg pénzt a kesztyűtartóra dobtam. Mocskosnak éreztem magam a tapintásától.
"Jobb egy napig oroszlánnak, mint száz évig gyáva nyúlnak lenni. Jobb talpon meghalni, mint térdepelve élni. (...) Bár sok helyt jobb ész nélkül lehasalni, ha az ember szeretné a bőrét megmenteni."
Eljátszom a nagy gondolkodót Leo kérdésére, bal kezemmel megvakarom az államat, majd a fejemet, mintha veszettül agyalnék rajta, majd elnevetem magam. - Július 23... ennél nehezebb kérdéseket kell feltenned, ha ki szeretnél fogni rajtam. - vigyorgok rá, és ha látom a meglepődöttséget az arcán, csak még szélesebb lesz a mosoly a képemen. Jó vagyok az ilyen dátumok megjegyzésében, bár Leo esetében könnyített pálya van, mert középső bátyám szintén július 23-án született. Marco valószínűleg nem tudná a dátumot, talán még az enyémet sem tudja, a sajátjával van szerintem egyedül tisztában. - Haha, ebben lehet valami, azon kevesek egyike vagyok, aki tud rá hatni...már ha olyan kedve van. - nevetek fel, és ez valóban így van, van, amikor elfogadja amit mondok neki, de ha olyanja van, akkor totálisan szembe megy mindennel. Mondjuk többek között ebből szoktak születni a nagy veszekedések, az mondjuk annyira azért nem jó. - Nem kedvelem ezt a környéket. - motyogom orrom alá, inkább csak magamnak, ahogyan a város kevésbé barátságos részére hajtok be az autóval, és oldalra pillantva látom, hogy utastársam sem lelkesedik az ötletért, hogy pont ide szólítja a kötelesség. Nagyot sóhajtok, amikor tovább tiltakozik az ellen, hogy segítsek neki, de már csak legyintek, úgysem fogom itt hagyni. - Versek és bor... mint valami puccos irodalmi esten. - vigyorodom el, enyhén megrázva a fejem. Időnként nagyon furabogár Leo, de nagyon kedvelem. Én magam nem vagyok egy nagy verses, de annyira tényként jelentette ki ezt a férfi, hogy nem fogom elrontani az örömét, főleg egy ilyen meló után. Kiteszem az indexet, bár közel s távol sehol egy autó, de a szokás hatalma, és félrehúzódok ott, ahol Leo mondja. - Oké, igazad van, elég feltűnő jelenség. De felejtsd el, hogy hazamegyek, két utcával feljebb megállok a régi raktárépület mögött. Frank-et inkább hagyd itt. - fordulok felé egy sóhaj után, majd feloldva a központi zárat, és mielőtt kiszállna, megfogom a karját.- Vigyázz magadra, jó? - szemeimben csillog némi aggodalom, ami szerintem teljesen természetes. Ha Leo kiszállt, én elhajtok az említett épülethez, és megállok egy félreeső helyen. Nincs az az isten, hogy én itt ücsörgök tétlenül, így megsimogatom az anyósülésen kuporgó Frank fejét, icipicit lehúzom az ablakot, hogy jöjjön be levegő, de azért ne túl sok, hogy ne fagyjon meg, majd a fejemre húzva télikabátom kapucniját kiszállok az autóból, és futva közelítem meg a régi fodrászatot ahol Leo-t hagytam. Úgy mozgok, hogy szemben haladjak a széllel, hátszélben könnyen leleplezném magam, meg így én is hamarabb kiszúrom, ha jön valaki. Egy sarokkal odébb megállok, óvatosan kikukkantok, megkeresve Leo-t. Összes érzékemet kiélesítem, szemeimet forgatom körbe, és mélyeket szippantok a hideg levegőből, idegen szagok után kutatva. A látási körülmények elég borzalmasak ebben a hóesésben, de alakváltói képességeimnek köszönhetően kevésbé vészes a helyzet, mintha csak ember lennék. Elég messze vagyok, hogy ne tűnjek fel senkinek, de elég közel, hogy ha baj van, pillanatok alatt ott teremjek segíteni. Talán kicsi vagyok és nő, de a családomért és a barátaimért akár ölök is.
Kezdőlap
