Szám lassú, féloldalas mosolyra húzódott és Lyssa arcát fürkészve kódoltam, hogy a véfarkas lány túlságosan is komolyan vette a költői kérdést és valahogy mégis csak annak felszíni rétegeit súrolta, miközben alatta tengernyi titok és misztérium húzódott. Elnéző és kedves gesztus volt a részemről - még ha a lány nem is érthette. Nem érthette, hogy megszoktam a furcsálló tekinteteket, a bizonytalan válaszokat és habár minden idegen megismerésekor lényem egy része reménykedett, hogy rokonlélekre és értő fülekre talál majd, a kávé elfogyasztásán kívül nem bíztam abban, hogy asztaltársaságom egyszer csak felpattan, vállon ragad és csillogó szemekkel művésztársnak nevez meg. A töprengés vizeriről pedig olyan könnyedén csobbantam a nevetés jóízű és talán csak engem mulattató habjaiba, hogy a költészet témájának vízfelszíne fodrozatlan maradt, mintha sosem jártam volna arra. - Szörnyen tévúton jársz - csattant tenyerem a combomon amint Lyssa elhibázott következtetése csak még nagyobb lendületet adott nevetésemnek és a szemem sarkán némi nedves könny csillant a rekeszizom-szorongató megszólalástól - Nem vagyok én a praktika embere, kérem, a papír taszít mindent ami nem fantazmagória. Mégis hányféle módon lehet az érteni, hogy "rozskenyér"?! Vagy, hogy "másfeles tej"? Jobb engem megkímélni az e világi, hétköznapi dolgoktól. Jelentősen csökkenti így is veszélyeztetett élettartamomat. Mélyen beszívtam a levegőt, az utolsó szó úgy is visszhangot vert a vendégekkel telezsúfolt térben, hogy a háttérzajban csupán Lyssa farkasi képességének volt köszönhető, hogy egyáltalán hallottuk egymás szavát. Megkarcoltam körmömmel a kopott asztallapot, a következő kérdésre pedig kissé komolyabban és szelídebben elmosolyodtam. - Azt azért nem. Fürkészően vizslattam Lyssa kerek, barna szemeit és tömött tincsektől keretezett arcát. A farkasok jellegzetes pézsmaillata immár otthonoson befészkelte magát az orromba, a meleg tekinteten át pedig szinte látni véltem a csillogó agyarakkal felfegyverkezett bestiát. Sorsom jobban összefonódott a vérfarkasokéval mint azt valaha gondoltam volna és Lyssa társaságában pezsgőtabblettákat meghazudtolóan oldódtam és olvadtam darabjaimra, míg a többi alakváltó folyamatos versenyt és fenyegetettséget jelentett ha az ember a Perez klán részét képezte. - Személyesen fogom kézbesíteni - biccentettem és tettem mellkasomra tenyeremet a hála és tisztelet jeléül. Az efféle eskük tárgya nem lehetett vicc és könnyelmű ígéret. Ha még nem nyúzzák le a hiúzt rólam akkor mikor a Daugherty nevet merően más módon teszem híressé mint apám tette, akkor is felkeresem majd Rose Harbor erdejét és a koholmányt a bétaszuka kezébe nyomom majd. Ezzel talán Lysszát megtarthatom kebelbarátként, de a vérfarkasok és alakváltók tagjai egyszerre vetnék rám magukat. Isteni heccnek tűnik. Lyssa ügyesen és ártatlanul dobta vissza a labdát és ajkaimat kissé egymáshoz préselve tűnődtem a legmegfelelőbb válaszon. Röntgenszeme máris mohón kutatott információk után, nyelvem pedig kissé megnyálazta számat a válaszadás előtt, mint vizsgán felelő diák ha nem tudja a feleletet a feltett kérdésre. - Hogy honnan származom? - a költői kérdés nem teljesen fedte Lyssa vizsgálódásának tárgyát, ám folytattam - Onnan, ahonnan minden ember. Egy anyaméh bíbor barlangjából. Én is onnan indultam egy bizonytalan utazásra, melynek sem rendeltetése, sem utolsó állomása nincs feltüntetve az útlevélben. Kéjutazás? Remélem, az lesz, mert roppant szeretek élvezni mindent. Vagy tanulmányút? Bár tudhatnék mindent, amit eddig tudtak. Vagy csak affaire familiale? Azt se bánnám, mert imádom a gyermekeket. Szóval a föld férge vagyok, ember, mint te, jó is meg rossz is. Mindenekfölött azonban érzékeny és kíváncsi. Minden és mindenki érdekel. Mindent és mindenkit szeretek, minden népet és minden tájat. Mindenki vagyok és senki. Vándormadár, átváltozó művész, bűvész, angolna, amelyik folyton kisiklik az ujjak közül. Megfoghatatlan és átfoghatatlan. Pillanatnyi csend ereszkedett ránk. - Nem erre voltál kíváncsi - tettem hozzá tárgyilagosan és kissé elnézően - De talán ha eleget nyomozol akkor kiderítheted. Vicky Fewer biztosan örömmel kötötte volna az orrára. Megint fészkelődtem egy sort a székemben a kockázatos kérdés feltételére. A fiatal nőt sem kellett félteni a kitérő válaszok megformálásában, de nyugodtan lélegezve megvártam amíg kiissza az utolsó (talán nem is létező) cseppet a kávéscsészéből és bizalmaskodó arckifejezéssel fogadtam, hogy van-e még bármilyen hozzáfűznivalója... de semmi hasznos nem hagyta el a száját. Biccentettem mint aki egyfajta lezárásnak vette az óvatoskodó szavakat, köröztem egyet a vállammal, majd ráérősen felemelkedtem székemből. - Igaz szavak, Lyssa, bölcs meglátás - hagytam rá és kacsintottam egyet. Bal kezem ujjait övbujtatómba kulcsoltam, a jobbomat a lánynak nyújtottam - Nagyon örülök, hogy a véletlenek sorozata épp melléd ültetett ma reggel - Ha elfogadta akkor megszorítottam kezét, saját hiúzillatom összekeveredett a farkaséval - Mivel ez nem az utolsó találkozásunk hanem csupán az első, így a legközelebbi viszont látásig - érintettem meg ujjaimat halántékomnál a lezser szalutálás jeleként, majd megvártam van-e további mondandója és végezetül vidám és széles léptekkel magam mögött hagytam a Sarok Kávéház nyüzsgő vendégterét.
"Jobb egy napig oroszlánnak, mint száz évig gyáva nyúlnak lenni. Jobb talpon meghalni, mint térdepelve élni. (...) Bár sok helyt jobb ész nélkül lehasalni, ha az ember szeretné a bőrét megmenteni."
Csendesen figyeltem Leot, amíg ő látszólag, képzeletben egészen máshol járt. Kíváncsi lennék, hogy mire gondolhat, mit idézhetett fel benne a beszélgetésünk ezen pontja. -Sajnos ezt én sem tudhatom - tárom szét a kezem és egy kicsit elhúzom a szám. Nem hiszem, hogy valódi, értelmes választ várt volna tőlem, de azért megerősítettem, hogy én sem tudhatok mindent. Nevetésére egy kicsit felszaladt a szemöldököm. Nem egészen értem, hogy a kérdésemre miért épp ez volt a reakciója, de biztosan megvan az oka. -Ó, szóval még bevásárlólistát is szoktál írni? Ezek szerint szeretsz mindent feljegyezni, igaz? - időnként én is nagy hasznát venném, nem lennék ennyire szétszórt. A munkámat is nagyban megkönnyíthetné. -Remélem nem szoktad kidobni őket - ráncolom össze a homlokom. -Egyszer majd vagyonokat fog érni, amikor majd világhírű költő lesz belőled és mindenki olvasni fogja a műveidet - elég vizuális vagyok, így könnyen el is tudom képzelni, ahogy egy könyvtár közepén áll és éppen a legújabb kötetéből olvas fel. Az őt körülvevők pedig feszült figyelemmel nézik és hallgatják. -A bevásárlólistáid pedig, ha még megvannak, aukciós árveréseken fognak elkelni, miután az emberek egymást túllicitálva már olyan magasra emelték az árat, amit most még elképzelni se tudunk – fejezem be mosolyogva. Valóban úgy gondolom, hogy egyszer ez megtörténhet vele is. Láttunk már korábban ilyet, úgyhogy nem annyira elképzelhetetlen. -Ha eljön ez a nap, remélem én is eszedbe fogok jutni és küldesz nekem egy aláírt példányt - rebegtetem meg a szempilláim és a lehető legbájosabb mosolyomat varázsolom az ajkamra. Bár szavai egy kissé összezavarnak. Érdekes, hogy éppen ott szeretne majd először publikálni, amit megvet. Akkor miért nem keres más módot? A kérdés már ott van a nyelvemen, de végül mégsem kérdezek rá. -Természetesen - tettetek egy pillanatnyi felháborodást, amit hamar felvált a korábbi vidámságom. Mivel nem sokszor szegeznek hozzám hasonló kérdéseket így hirtelen ez a válasz tűnt a legkézenfekvőbbnek. -Legalább én próbálozom- nevetek fel. Ez úgy hangzott, mint egy szemrehányás, pedig nem annak szántam. Csak szeretnék többet tudni róla. -Tőled viszont még nem kaptam választ, arra kérdésemre, hogy ki is vagy te valójában, Leo … hm... még a vezetéknevedet sem tudom. Látod, még elég hiányos a tudásom veled kapcsolatban - döntöm oldalra a fejem és elengedem az eddig csavargatott hajszálamat. Remélem most már nem bújik ki a válaszadás alól és közelebb kerülhetek ahhoz, hogy jobban megismerjem. A feltevését figyelmen kívül hagyom, nem szeretnék túl sok infót megosztani a falkával kapcsolatban. Így a belső viszályokról és a széthúzásokról sem kell tudniuk a kívülállóknak. A falka a szívügyem, így, ha még nem is én tölteném be a bétaszuka szerepét, akkor is feladatomnak érezném, hogy ne áruljak el annál többet, mint ami valóban szükséges. -Ebben igazad van, azonban akadhatnak olyan helyzetek, amikor nem tudunk egymás mellett állni, így jobb az elővigyázatosság - nem lehetünk ott egymás mellett a nap huszonnégy órájában, ezért is történhetett meg az a szörnyű eset is. A kávéscsészémre pillantok, ami már szinte üres, egyetlen korty maradt benne, hogy ne árválkodjon ott tovább felhörpintem. Majd tekintetem az órát keresi, ahogy megállapodik rajta, egy kissé elszomorodok. Ahogy sejtettem, lassan indulnom kell, hogy ne késsek el. De Leo társasága annyira kellemesnek bizonyul, hogy egyetlen porcikám sem kívánkozik felállni és itt hagyni őt. Annak ellenére sem, hogy kezdünk egy számomra kissé kellemetlen téma felé kalandozni. Más lenne, ha ő is közénk tartozna, akkor bármeddig képes lennék vele erről beszélgetni, de így nem. Végül úgy döntök, hogy néhány percet még engedélyezhetek magamnak, majd gyorsabban szedem a lábam az iroda felé. -Ahhoz nagyon sok változásra lenne szükség, de szerintem nálatok is létre lehetne hozni – persze a farkasok és az alakváltók között rengeteg a különbség, de ha többen is úgy gondolkodnak, mint Leo, akkor náluk is létre lehet hozni egy olyan szerveződést, mint nálunk.
Elmosolyodtam Lyssa szavaira, majd merengve a kávéscsészémre sandítottam és tekintetem előtt összefolytak a kerámia falára száradt fekete cseppek. Szobám kopott íróasztalfiókjában megszámlálhatatlan mennyiségű megkezdett és befejezetlen iromány lapult amelyeket sosem nyújthattam be publikációra, míg a városban tartózkodásom titok volt apám előtt. A Perez klánban folytatott ügyletek lebonyolítása édes játék volt figyelmem elvonására és a bűnözők jelmezének felöltése olyannyira elleplezte alatta lapuló valódi énemet, hogy egyszeriben rá kellett eszmélnem: talán magam is megfeledkeztem arról a Leóról aki otthagyta a jogot, mert szerelmes lett a művészetbe. - Érdekes lenne egyszer felfejteni az igazságot. Vajon mi volt előbb, a viszontagságok vagy a művészvéna? Genetika vagy tapasztalás? - simítottam meg alsó ajkamat a hüvelykujjamat töprengően és kíváncsiságtól csillogó, de még mindig fátyolos tekintettel fordultam vissza asztaltársaságom felé és talán választ vártam erre a megválaszolatlan kérdésre. Hittem benne, hogy a tojás és tyúk rejtélyét előbb oldja meg az emberiség mint azt, hogy a költészet szépsége honnan ömlik a lapokra az ember tollán keresztül. Horkanva felnevettem és hátratoltam magam a székben, a képtelen ötlettől pillantásom egy szívdobbanásnyi időre a napfényben úszó plafonra szegeződött, majd fejcsóválva Lyssára néztem, alsó ajkam a felsőhöz préselődött. Egy őszinte sóhaj szakadt ki belőlem. - Még a bevásárlási listámat sem látta soha senki - mert persze nem is volt bevásárlási listám, de a hasonlat egyetlen mondatban összefoglalta műveim jelen állapotát. Rákönyököltem az asztalra és hüvelyk és mutatóujjamat összeillesztve szinte szótagolva magyaráztam meg az ellentmondást. Már amennyire szabadságomban állt azt feltárni a vérfarkas előtt. - Nagyon fontos az időzítés. Az írást nem lehet hasraütésszerűen a világ elé tárni. A világnak készen kell állnia rá és nem, ez még nem következett el. Ha majd így lesz akkor megveszem a Rose Harbori Napló összes részvényét és mocskosan gazdag milliomossá teszem magam. Na, az a nap bevonul majd a történelembe, mert az emberek elkapkodják majd azt a szenny újságot. Megdicsőítem azokat a méltatlan hasábokat - elégedetten hümmögtem az utolsó szó elhangzása után és mint aki titkot osztott meg, megpaskoltam az asztallapot és rákacsintottam a fiatal nőre. A barna hajú szépségek vizeiről hamar új témára eveztünk és némi megkönnyebbüléssel tapasztaltam, hogy nem kell elé tárnom, hogy pontosan honnan is ismerem falkatársát és mennyi titkot őrzünk amely kiadós galibába keverhetne bármelyikünket. Lyssa tökéletesen illett a kávézó napsugaras és élettel teli környezetébe. Mosolyát képtelen voltam nem viszonozni és nem kerülte el a figyelmemet amint ujjai sötét hajzuhatagába kulcsolódtak, a zavar egyértelmű jele pedig egyszerű szimpátiát ébresztett fel bennem. A nők csodálatosak, állapítottam meg újra, majd fejemet oldalra biccentve összpontosítottam mindenre ami elhagyta a száját. - Ha nem haragszol a meglátásért, ez a kettő azt hiszem összefügghet, hallottál már valaha a koffein emberi szervezetre gyakorolt hatásairól? - tettettem elborzadást ami minden kimondott szóval egyre vesztett komolyságából, végül pedig elnevettem magam. A két jellemző megadásával nem jutottam közelebb Alyssa Grady mélyebb megismeréséhez, de nem téveszthettem szem elől, hogy a véletlen szerencse kihasználásával esetleg értékes információkat nyerjek a falkáról. Elvégre kimondatlanul is tudtuk, hogy a másik miféle szerzet. Az orr bizony sosem csal. - Hm... - első reakcióm után egy szemvillanásnyi csend állt be köztünk - Duncan Roth fél év alatt biztosan összefogta ordas kis csapatotokat - mosolyodtam el miután az első direkt utalás az ő szájáról gördült le, így pedig nem volt szükséges tovább köntörfalaznunk - A farkas ereje a falkában van - rajzoltam macskakörmöt a levegőbe a jól ismert mottó elismétlésére és olyan áthatóan fúrtam magam Lyssa pillantásába amennyire csak tudtam. Egy karnyújtásnyira voltam attól, hogy megtudjam, milyen széthúzást eredményezett a falkán belül Daniel Chasey halála - Bár köztünk lenne olyan egység mint nálatok...
"Jobb egy napig oroszlánnak, mint száz évig gyáva nyúlnak lenni. Jobb talpon meghalni, mint térdepelve élni. (...) Bár sok helyt jobb ész nélkül lehasalni, ha az ember szeretné a bőrét megmenteni."
-Ugyan, nem tennék olyat – a mozdulatára felkuncogok. Igaza van, hajlamos vagyok elhamarkodott ígéreteket tenni, de elsőre szimpatikusnak tűnik, úgyhogy nem rajtam fog múlni, hogy valóban kialakul-e a barátság. A megjelenése, a kisugárzása mind azt sugallja, hogy nem bánnám meg. Hallgatom a monológját és nehezen tudom elképzelni, hogy van, aki nem kedveli őt. Annyira kedves és közvetlen, ritkán találkozok olyannal, aki az első pillanattól kezdve ennyire nyíltan áll a másikhoz. Felkönyökölök az asztalra és államat a kezemre hajtom, csillogó tekintettel figyelem tovább, ahogy kifejti a véleményét egy számára fontos témáról. Érdekes, még sosem találkoztam ezelőtt egy igazi művésszel, de eddig pont az ellenkezőjét gondoltam róluk. Azt hittem, hogy ők pont, hogy inkább zárkózottabbak és nehezen nyílnak meg, inkább választják a magányt, mint a társaságot. De ő teljesen más, van benne valami megmagyarázhatatlan, valami rabul ejtő, amit még magam sem tudok hova tenni. -Valóban a legtöbb esetben a költőknek nincs könnyű élete és valószínűleg ennek a viszontagságos életnek köszönhetjük azt a sok gyönyörű művet, hiszen ebből tudnak ihletet meríteni. De szerintem ettől még élhetnének boldog életet is, nincs feltétlenül szükség arra, hogy meg is tapasztalják azt – ez elég laikusként hangozhatott, de nem sokat tudok az életükről. Én csak szeretném, ha senkinek se kellene megtapasztalnia a szenvedést. Bár ez az én csodarózsaszín világomon kívül nem igazán állja meg a helyét. Tudom, hogy nem mindenkinek adatik meg, hogy olyan életet éljen, amit szeretne, de sosem késő változtatni és meglátni a szépet abban is, amiben eddig csak az ellenkezőjét láttuk. -Szóvaaal - húzom el a szót. -Ezek szerint költő vagy. Publikáltál már valahol? Eddig szerintem még nem találkoztam a művészeteddel, de ezt szívesen pótolnám - nézek rá őszinte kíváncsisággal. Sajnos az idejét sem tudom, hogy mikor tartottam a kezemben könyvet, de még újságot sem. Kissé túlzsúfolt az életem mostanában és elég nagy időhiányban szenvedek, de valahogy mégis belezsúfolnám a napomba. Ahogy ismét megrázza felém az ujját, újfent egy apró, alig észrevehető mosoly kúszik az ajkaimra. Tetszik ez a kis játékosság. -Na jó, tegyük fel, hogy hiszek neked – vigyorgok huncutul. Ha a megérzésem nem csal és általában nem szokott, mégis csak van valaki a háttérben, de nem akarom tovább feszegetni a témát, biztosan meg van az oka, hogy miért nem beszél róla. -Az információhiánynak is megvan a maga előnye. Így legalább lesz lehetőséged megismerni és a saját véleményedet kialakítani rólam - miközben beszélek, babrálni kezdek a hajammal. Egy kicsit zavarba ejtő, amikor azt kérik meséljek magamról. -Ha csak pár szóban kellene jellemeznem magam, akkor azt mondanám, hogy túlbuzgó és koffeinfüggő vagyok – mutatok a poharamra. Ezen kívül nem árulok el többet magamról, legalábbis egyelőre nem. Az ő válaszát pedig türelmesen várom. Ahogy elnézem legszívesebben elkerülné a válaszadást, de azért én mégis csak kíváncsi vagyok rá. Kacsintására egy halovány mosollyal felelek és egy kicsi pír kúszik az arcomra, majd ahogy a kérdésén merengek elkomorodok. -Én szeretem Rose Harbort, nem is tudnám elképzelni az életemet máshol. De nem árt óvatosnak lenni, főleg nekünk, akik egy kissé eltérünk az átlagemberektől. Megvan a város szépsége, de sajnos a sötét oldala is, nem tudhatjuk, hogy hol les ránk a veszély, az elmúlt időszak már túl sok áldozatot követelt - monológom alatt végig a kávéscsészémmel szemeztem, de, ahogy a végére érek, tekintetem ismét az alakváltóra vándorol. -Ha ezt leszámítjuk, akkor egy csodás hely, ami folyamatosan megújul és egyre jobb lesz. Legalábbis erre törekszünk - folytatom sokkal könnyedebben és derűsebben.
- Ne hitegess ha később összetöröd a szívem! - ráztam meg mutatóujjamat Lyssa felé, hogy ezzel a játékos nyomatékosítással intsem távol a könnyelmű ígéretektől - Könnyen szeretem meg az embereket és utána örökké bánkódom ha azok nem szeretnek viszont. Valójában azonban ez költészetem fő ihletforrása, tehát a költőnek újra és újra vásárra kell vinnie bőrét, hogy aztán a veszteségből valami gyönyörűt alkothasson. Még soha senki nem hallott olyan művészről aki túlságosa boldog lett volna. Az alkotót a viszontagságok, a zsenit a rossz egészségi állapot fémjelzi. Ez - ha megengeded - személyes megfigyelésem - azzal tudálékosan hátradőltem és jókorát kortyoltam a kávémból, s annak ízével együtt hordoztam nyelvemen saját monológom igazságát. Ilyen erőt próbáló éjszakák után jól esett a szellemi felfrissülés, Lyssa pedig a megfelelő mennyiségű esztétikumot is szolgáltatta hozzá bájos megjelenésével. Biccentve és minden szerénység nélkül fogadtam a vérfarkas helyeslését a barna hajú lányokat körülíró jellemzésemet illetően, majd kis híján visszaköptem a kávét a csészébe. Mint akit turpisságon kaptak rajta újra megráztam mutatóujjamat az irányába, ki tudja immár hányszor néhány perc leforgása alatt, majd csibészesen megingattam a fejem. Néhány barna tincs a szemem elé sodródott. - Tipikus! - húztam kaján vigyorra a számat - Sajnos nem néztem az órámat, de a nők előbb kezdenek el más nőkről beszélni mint szinte bármi másról! De milyen úriember lennék én, ha figyelmemet, tudományos megalapozottságomat és érdeklődésemet egyetlen barna sörényű istennőre korlátoznám! Ennél már csak az lenne nagyobb szemérmetlenség, ha ezt itt most be is vallanám előtted... - csóváltam meg a kobakomat a lehetőség tragikus következményeire bal karomat lezserül megpihentettem a szék karfáján. Figyelmesen fürkésztem Lysszát és megmosolyogtatott meglepettsége. Ó, drágám, hiszen még semmit nem árultam el magamról, gondoltam gyengédséggel, ujjaim pedig szórakozottan kocogtatták meg a kávét tartalmazó porcelánt. Végül sóhajtva tártam szét kezem és szabadkozva legyintettem. - Teljes információhiányban szenvedek, ezért azt neked kell elmesélned - dobtam vissza a labdát és a mondat igaz volt, hiszen Alyssa Grady falkán belül betöltött pozíciója gyakorlatilag az egyetlen olyan morzsa volt melyet elraktároztam az ifjú hölgyről mikor a Perez klán hivatalosan is a beavatottjává tett - Na, persze nem azt, hogy mások mit mondanak rólad, hanem, hogy milyen vagy valójában. Kérdése habár egyszerű volt, de nagyobb átgondolást igényelt. Most előredőltem a székben és úgy néztem bele kevéske megmaradt kávémba mintha a zaccba lenne beleírva az az egyetlen rövid és frappáns mondat amivel megválaszolhattam volna a bétaszuka kérdését. Úgy, hogy ne írjam közben a homlokomra, hogy Leó vagyok, hobbi költő és vásott alvilági kereskedő. Pisztolyom van meg pennám, haha. - Kifejezetten jobban tetszik, egyedül a kaliforniai időjárás hiányzik, na, de az piszkosul - nyögtem a meleg napok emlékének felidézésére - Minden megvan ami az eddigi életemből hiányzott. Remélem te is maradéktalanul úgy gondolod, hogy Rose Harbor az ideális hely a kiteljesedésre - kacsintottam.
"Jobb egy napig oroszlánnak, mint száz évig gyáva nyúlnak lenni. Jobb talpon meghalni, mint térdepelve élni. (...) Bár sok helyt jobb ész nélkül lehasalni, ha az ember szeretné a bőrét megmenteni."
Ha egy pillanatra fel is merült volna bennem, hogy bánom, ha helyet foglal velem szemben, az mostanra biztosan tovaszállt volna. Leonak, mint a bemutatkozásunkat követően kiderült, igazán megnyerő mosolya van. Elsőre igazán szimpatikusnak tűnik, bár nekem ki nem szokott az lenni? -Igen, egy gyönyörű barátság kezdete is lehet - még korai bármit is kijelenteni, de akár még az is kialakulhat. Barátokból sosem lehet elég, de ahhoz egy kicsit jobban is meg kellene ismernünk egymást. Egyelőre azonban csak érdeklődve hallgatom a kifejtését a hozzám hasonló lányokkal kapcsolatban. -Örülök, hogy így gondolod - legalábbis szerintem azt jelenti, hogy elsőre én is szimpatikus lehetek és nem akar máris elmenekülni mellőlem. -Ez egy szép jellemzés, ami nagyjából meg is állja a helyét – mosolyodom el ismét. - De, ha nem sértelek meg, mert hidd el, azt nem szeretném, ezt egy konkrét barna hajú lányra alapoztad igaz? - nézek rá sejtelmesen. Lehet, hogy nagy általánosságban is megállná a helyét én mégis azt gyanítom, hogy egy számára kedves személy jellemzését írta le nekem. Persze, lehet, hogy tévedek. Egy furcsa illat kezdi felkelteni a figyelmem, ha az orrom nem téved, akkor nem csak egy szimpla halandó foglalt helyet velem szemben. Márpedig a szimatom eddig még sosem tévedett. Már csak be kellene azonosítanom, de pontosan nem tudom megmondani, hogy mi lehet ő. Boszorkány biztosan nem, mert nekik nincs ilyen jellegzetességüket, illat alapján nem lehet beazonosítani őket. Vérfarkasnak sem mondanám, őket jól ismerem, ha pedig új omega érkezett volna, a szag nem egyezik a farkasokra jellemzővel. Még csak démonra és angyalra se hasonlít, valószínűleg alakváltó lesz. -Pontosan - nézek rá meglepetten. -Ezek szerint nem csak a barna hajú lányokat ismered, de rólam is hallhattál már. Kíváncsivá tettél, vajon miket mondhattak rólam - fürkészem a pillantását. Majd újra a kávémba kortyolok. -De arra is kíváncsi vagyok, hogy ki lehetsz te valójában Leo, áruld el a titkod – kacsintok rá és cinkosan mosolygok mellé. -Na és eddig, hogy tetszik, jól érzed magad a városunkban? Nem bántad meg a változást? - érdeklődöm, de igyekszem nem túlzásokba esni. Érzem, hogy nem mindent árult el a városba látogatásával kapcsolatban.
A lány egy barátságos mosollyal fogadta felbukkanásomat és jobbomat. Csupán annyira szorítottam meg kezét amennyire azt egy úriember megteheti anélkül, hogy a hölgyet felmenőim felemlegetésére késztetné és reakcióján még inkább felbátorodva, habár további bátorításra talán már nem szorultam, még szélesebben villogtattam meg saját fogamat. - Lyssa - ismételtem biccentve, a nevet máris elküldtem agyam azon információs hálójába amelyben a városlakók adatbázisát tartottam, a fogaskerekek pedig máris működésbe léptek - Van abban valami sorsszerű amikor két alliteráló nevű ember találkozik. Leo és Lyssa - ízlelgettem a finoman legördülő L-betűket és érdeklődve mértem végig csinos kiszemeltemet mikor az pillantását kávéja megkeverésének szentelte. Ahogy kezét megmozdította és a testét körülvevő lég megmozdult, orromba kissé édeskés, de fűszeres pézsmaillat költözött. Aha!, gyulladt meg az elmémben a villanykörte, de nem maradt időm boncolgatni a felfedezést, miszerint a hölgynek vérfarkas-illata van, hiszen máris frappáns kérdéssel felelt megjegyzésemre. Kissé hunyorítva kortyoltam bele kávémba, pillantásom a hatalmas ablakokon túli forgalmas világra siklott. - A barna hajú lányok fantasztikusak! - fordultam vissza minden őszinte lelkesedéssel feltöltekezve és nyomatékosításképp heves gesztikulációba kezdtem - Stabil személyiségek, intelligensek és érettek. Keményen dolgoznak és bíznak saját iránytűjükben. Kit ne villanyozna fel egy ilyen első benyomás? Teátrálisan hátrahanyatlottam a széken. Ahogy Lyssa oldalra billentette fejét már tagadhatatlanul sütött róla a vérfarkas vér. Szerettem volna ha láthatom arcán, hogy mikor fedezi fel, hogy egy alakváltót kapott reggeli kávéja mellé, mint a ház ajándékát, így kitartóan és szégyentelenül bámultam vissza rá. Úgy esett a közvetlenség mint éhezőnek egy falat kenyér, különösen annak fényében, hogy milyen goromba alakokkal egyezkedve töltöttem el az éjszaka nagy részét. Ez volt a fő oka annak, hogy egyáltalán betévedtem a kávéházba az üzlet megköttetését követően. Hümmögve biccentettem, de a késztetésnek ellenállva nem pásztáztam végig az iszogató és falatozó tömeget, helyette előre hajoltam, könyökömet megtámasztottam az asztallapon és töprengő arckifejezéssel nekiszegeztem mutatóujjamat Lyssának. - Te a Grady klán tagja vagy - közöltem magabiztosan - Ezért vagy ilyen bennfentes és ezért is kaptál szabad asztalt ezen a forgalmas órán. Mindig is hittem benne, hogy érdemes hazardíroznom az életben. Megragadtam kávémat és újabbat kortyoltam belőle. A falka bétaszukája... Nincs mese, vonzom a farkasokat, ez a szexepilem, könyveltem el magamban némán és hozzátettem, hogy a sztereotípiák listáját nem csak a barna hajú lányokra, de a barna hajú vérfarkasokra nézve is bővíthetném. Elvégre Vicky Fewer meg én megtestesíttettük a "partners in crime" fogalmát. - Jó megfigyelés - ismertem el vidáman - Szinte megirigylem az éleslátásodat. Ősszel érkeztem, hogy szteppeljek az unokatestvérem idegrendszerén. Ha úgy tetszik a meleg, száraz, napfényes, pálmafás, mindig életvidám Kalifornia után valamilyen változatosság kellett az életembe - ironizáltam és Lyssára kacsintottam. Tulajdonképpen igaz is lehetett volna költözésem oka... Némi információkiegészítéssel.
"Jobb egy napig oroszlánnak, mint száz évig gyáva nyúlnak lenni. Jobb talpon meghalni, mint térdepelve élni. (...) Bár sok helyt jobb ész nélkül lehasalni, ha az ember szeretné a bőrét megmenteni."
Mint minden reggelt mostanában, ma is a kávézóban kezdek. Jól esik néhány szót váltani a testvéreimmel a reggeli kávém mellett. De a beosztásukat nem követem nyomon, így néha beletrafálok és nem mindig sikerül őket elcsípnem. Úgy tűnik ez ma sem lesz másképp, legalábbis, ahogy a pulthoz sétálok egyiküket sem látom mögötte. Széles mosollyal köszöntöm a lányt a kávégép mellett és kikérem a szokásos rendelésem. Egy kicsit elcsevegek vele a hétvégéről. Boldogan meséli, hogy elutazott a barátaival egy kicsit szórakozni. Látszik is rajta, hogy még nem pihente ki magát teljesen. Majd a testvéreimről kérdezem, válasza alapján Lotti még nem érkezett meg, Callumnak pedig akadt valami dolga hátul. A lányt pedig nem akarom feltartani, így is nagyon sokan várakoznak, hogy megkapják a napindító italukat. Megköszönöm a kávém és elindulok az egyik asztal felé. Bár örültem volna társaságnak, de a magány sem szegi kedvem, legalább lesz egy pár nyugodt percem, hogy végig gondoljam a napomat. A Városházán kezdek, ahol át kell futnom a múlt héten félbehagyott papírokat. Van néhány folyamatban lévő, kellemetlenebb ügy. Mrs. Winters kérését sajnos el kellett utasítanunk, miszerint a fagyizónak nem lehet kiülő része, mert pont a sarkon a kereszteződésnél van és nagyon veszélyes lenne. Nem szeretem a rossz híreket közölni, én inkább megörvendeztetném az embereket, nem letörném, de ez is a munkám része. -Ó, szia – nyújtom én is a kezem felé és a mosolyt is viszonzom, miközben hallgatom. -Lyssa vagyok, foglalj csak helyet, örülök a társaságnak - megkavarom kicsit a kávém és belekortyolok. Sikerült megint annyira elmerülni a gondolataimban, hogy az italomról közben teljesen meg is feledkeztem. -Na és milyenek még a barna hajú lányok?- húzóm fel a szemöldökömet kicsit és egy mosoly kíséretében egy picit oldalra billentem a fejem. Eddig csak szőkékről hallottam sztereotípiákat, kíváncsi vagyok, hogy rólunk barnákról miket állítanak még. -Egyébként nem szoktak ilyen sokan lenni, ma valahogy mindenkit idevonzott a hely. Pedig, ha jól tudom ma nincs semmi különleges oka ennek, vagy csak engem felejtettek el tájékoztatni - amit kétlek, mert ha valami újdonságot vezetnek be, már hetekkel korábban annyira izgatottak miatta, hogy nem is tudnák eltitkolni előlem. -Új vagy a városban? - különös, hogy még sosem találkoztunk, pedig elég sok felé megfordulok. Ha helyi lenne akkor legalább egyszer már biztosan összefutottunk volna.
Vidáman dudorászva vártam, hogy elfogyjon előttem az emberkígyó és végre én is a pulthoz érjek, mert égető szükségem volt egy erős feketére. A márciusi nap reggeli sugarai melengetőn sütöttek be a kávézó makulátlanul megpucolt ablakain és egy másodpercre megengedtem magamnak, hogy szememet lehunyva megmelengessem bennük az arcom. Be kellett ismernem, piszkosul hiányzott a kaliforniai klíma, még ha semmi más nem is tudtam volna felhozni mellé amit szerettem volna egy ujjcsettintéssel drága kisvárosunkba varázsolni. Talán az édesanyámon kívül. Kezemet elsüllyesztettem homokszín öltönynadrágom zsebében és a sarkamon billegve szívtam magamba a pörkölt kávészemek aromáját. Rámosolyogtam a pulttól távozó vendégekre, az sem zavart, ha azok nem viszonozták és némán ízlelgettem magamban az itt tartózkodók bukéjának fűszeres egyvelegét. Van itt minden csodabogár, vérfarkas, alakváltó, bukott angyal... azonosítottam a koffeinfogyasztókat és szemérmetlenül megbámultam azokat akiket teljes magabiztossággal sorolhattam a megfelelő faji kategóriába. - Napsütéses és borravalós szép délelőttöt! - léptem végre valahára utolsóként a kiszolgáláshoz és minden fogamat rávillogtattam a baristára - Egy olyan kávét szeretnék aminek "Leo ma megállíthatatlan" íze van, de tudom, hogy ti nem az a cég vagytok akik rápingálják a kis papírpohárra a vásárlók nevét, de kérlek a kedvemért tégy egy próbát! Ujjammal energikusan doboltam a pulton míg a kávéköltemény elkészült, azzal vaskos borravalót nyomtam a barista tenyerébe, majd sarkon perdültem és... - Hát, ezt mondhatták volna mielőtt helyben fogyasztásra kérem a kávét... - szűrtem kissé tanácstalanul a fogam között, majd megfontolt mérlegelés után célba vettem az egyedül ücsörgő barna hajú lányt és lendületesen lehuppantam a vele szemben lévő székre. - Szervusz! - köszöntöttem közvetlenül és kézfogásra nyújtottam jobbomat - Mi még nem ismerjük egymást, de tudod már kikértem itt fogyasztásra a kávémat amikor konstatáltam, hogy nincs egy szék ezen a drága helyen ahol magányomban felturbózhatnám magam koffeinnel. Nem szeretnék a pultnál állni mert szégyellném magam ha most vissza kellene sétálnom mindenki szeme láttára - nem, valójában ez cseppet sem zavart volna, a társaság hiánya azonban annál inkább -, így szerencsét próbáltam veled mert a barna hajú lányok mindig sokkal megközelíthetőbbnek tűnnek mit a szőkék, ez pszichológiai tény. Amúgy Leo vagyok - ha elfogadta a kezem akkor finoman megráztam és száz karátos mosolyt küldtem felé, hogy meggyőzzem maradásomról.
"Jobb egy napig oroszlánnak, mint száz évig gyáva nyúlnak lenni. Jobb talpon meghalni, mint térdepelve élni. (...) Bár sok helyt jobb ész nélkül lehasalni, ha az ember szeretné a bőrét megmenteni."
"Jobb egy napig oroszlánnak, mint száz évig gyáva nyúlnak lenni. Jobb talpon meghalni, mint térdepelve élni. (...) Bár sok helyt jobb ész nélkül lehasalni, ha az ember szeretné a bőrét megmenteni."
Kezdőlap
