Rövid vörös haja és égszínkék szeme az, amitől a leginkább ki tűnik a tömegből, ezt az édesanyjától örökölte, akiről bár sok emléke nincs, mindössze csak egy fénykép és a sok szó beszéd, miszerint "tiszta anyja ez a lány". Kedves arca van, amit piros szeplők borítanak és ami még jobban kiemeli kék szemeit. Átlagos magassága van, amihez talán egy kicsit kevés a testsúlya. Igyekszik sokszor mosolyogni, de nem mindig sikerül a mosolyával elrejtenie a fájdalmát, amit az anyja hiánya okozott benne. Mint minden korabeli, Ő is próbál divatos ruhákba öltözni, de nem különösebben érdekli a divat vagy a márka.

Jó tulajdonságok:
- megértő: nem szeret ítélkezni az emberek felett, még akkor sem, ha valaki rosszat tesz neki. Ítélkezés helyett először inkább mindig próbálja megérteni az illetőt. Ez mégsem jelenti azt, hogy ha a szükség úgy hozná, nem tudná megvédeni magát. Bár csendes, de ha szükséges, akkor ki tudja nyitni a száját. Mégis inkább szereti kerülni a konfliktusokat, mert tudja, hogy az olyan helyzetek csak kellemetlenséget okoznak. Ő pedig minden téren meg akar felelni annak a családnak, akik be fogadták Őt és testvérét, de leginkább a nevelő apjának, akitől megtapasztalhatta, hogy milyen az, ha van valaki, akire támaszkodhat.
- talpraesett: A korához képest jóval érettebb a társainál, ez valószínűleg azért van így, mert olyan fiatalon elveszítette az édesanyját, aki akkoriban még a világot jelentette neki. Tudja mikor kell beszélnie, és azt is, hogy mikor van itt az idő a hallgatásra. Rengeteget olvas, szeret tanulni és a szabadidejében gyakran vonul félre a szobájába, hogy fessen. A festészet a mindene. Amíg az osztálytársai a következő bulit beszélik meg, addig Ő azon törekszik, hogy minél példásabb legyen a tanulmányi eredménye, hogy a lehető legjobb Egyetemen tanulhasson tovább, mert legnagyobb álma, hogy híres festő legyen és saját képgalériát nyithasson. Mindehhez viszont rengeteg időre és elszántságra van szüksége, de úgy tűnik, hogy ez meg van neki. Még az sem zavarja, hogy emiatt kevés barátja van.
- maximalista: Igyekszik mindig a legjobbat kihozni saját magából, sőt néha még az is előfordul, hogy túlteljesíti magát. Mindig a legjobb akar lenni, amolyan megfelelési kényszerrel küzd. Tudja, hogy a családja nem a valódi családja, így fél, hogy ha hibázik, akkor elküldik Őt és az öccsét. És bár elég talpraesettnek tartja magát, ahhoz mégsem elég bátor, hogy egyedül nézzen szembe az élettel, ami vele már elég jól elbánt. Olyasmiket tapasztalt meg kiskorában, amit egy kisgyereknek soha sem szabadna átéljen. Szülő nélkül az élet elég nehéz, még akkor is ha azóta annyi év eltelt már.
- Felelősségtudatos: Ha valamit tesz, vagy mond azért mindig vállalja a felelősséget. Szereti a rendet és mindig vigyáz a dolgaira, mert hálás mindazért amije megvan. Úgy érzi, hogy az öccse iránt felelősséggel tartozik, így elég anyáskodó vele, ami néha idegesíti a kisebbiket, de mégsem akar ezen változtatni. Hiszen egyedüli vérrokona -akit ismer -, az az öccse, akiért bármire képes lenne.


Rossz tulajdonságok:
- szeretetéhes: Mindig szüksége van arra, hogy azt érezze, hogy szeretve van. Ha egy apró ideig is akár az ellenkezőjét érzi, akkor hajlamos magába fordulni. Elég ragaszkodó típus, így ha egyszer valakinek sikerült be férkőznie a szívébe, annak figyelméért bármire képes.
- Érzékeny: túl könnyen felkapja a vizet, ha valaki rosszat szól, de épp ilyen egyszerűen ki is lehet engesztelni. Egyáltalán nem haragtartó. Ugyanolyan könnyen el tudja magát sírni akár egy filmen is, sőt, ha valaki mellette szomorú, akkor az rendesen szomorúvá teszi Őt is. Nem szereti, ha valaki sajnálatot mutat feléje a múltja miatt, Ő viszont képes megsajnálni bárkit, akinek a szemében könnycseppet lát. Egyszerűen csak átérzi mások fájdalmát, miközben a sajátját próbálja takargatni.
- irigy: persze nem a szó rossz értelmében az. Nem kíván soha semmi olyasmit, ami a másé. Kivéve a befogadó családját. Bármit megadna azért, hogy Ashley-vel, a mostoha nővérével életet cserélhessen. Szerinte a lány nem elég hálás mindazért amije van. Ő hálás lenne. És így is az. De mindig ott van a gondolataiban a félelem, hogy mi lesz akkor, ha egyszer csak vége lesz és az öccsével ketten maradnak? Ashley, ha hibázik is oda tartozik. De Ő nem.



Nagyon barátságos, ennek ellenére mégis nehezen kap barátokat. Ezért nem hibáztat senkit, hiszen tudja, hogy az oka csupán csak annyi, hogy nem érdeklik azok a dolgok, amik a többi korabeli lányt. Nem igazán jár el szórakozni, soha nem érdekelték úgy különösebben a fiúk sem, úgy van vele, hogy mindezek még rá érnek. Sokkal fontosabb neki az, hogy mindennap tanulhasson valami újat, hogy elolvashasson egy újabb regényt, vagy megnézzen valami dokumentációs filmet, ami egyszer még a jövőben a hasznára is válhat. Mindezek miatt kicsit különcnek tartják, pedig egyáltalán nem akar az lenni. Nem szokása le nézni másokat amiatt mert egy kicsit nehezebben ért meg valamit, vagy éppen azért, mert nem olyan ruhába öltözött, amit a társadalom megkövetelne. Sőt... az osztályában is próbál inkább az ilyen elesettekhez csatlakozni és igyekszik segíteni rajtuk, ha másba nem is tud, de legalább a személyével megpróbálja. Ha valaki, akkor Ő igazán tudja, hogy milyen magányosnak lenni. Bár az új családját imádja, és elképesztően hálás, hogy évekkel ezelőtt be fogadták Őt és az öccsét, nem hagyták, hogy árvaházba kerüljenek, vagy esetleg szét szakítsák Őket, mégis még ennyi év után is ott van benne az az űr, amit az anyja halála okozott benne. Megtanult vele együtt élni persze, de attól még érzi azt az ürességet. A legtöbbet Jaynek köszönhet, aki apja helyett apja volt mindig, és akinek sikerült elfeledtetnie azt, hogy az igazi apja hallani sem akart róla. Soha.


Egy boszorkány családban él, ami sosem volt rémisztő számára, hiszen az anyja is az volt, bár arról nem sok emléke maradt. Mindig is különlegesnek tartotta a családot, akik nevelik, gyakran játszott el a gondolattal, hogy milyen jó is lenne, ha Ő is egy lenne közülük, de aztán feladta és annak örül, amilyen. Ember. Egyáltalán nem fél a természetfeletti világtól, tudja, hogy biztonságban van, és bár gyakran foglalkoztatják a természetfeletti lények, mégsem akar jobban bele merülni. Épp elég neki annyi, amennyit hall és tud róluk.


10 évvel korábban:
- Neked meg miért lóg az orrod? - néz le Janice a lányára, miközben Teddyvel az ölében le ül vele szembe az asztal mellé. Boldog, mert végre úgy néz ki, hogy sikerül egyenesbe hoznia az életüket. Annyi nehézséggel kellett szembe néznie mióta anya lett, de a gyerekeire mégsem gondolt soha teherként. Bár kevés ideje van velük lenni, néha rossz anyának is érzi magát azért, mert a szomszédok jobban ismerik a gyerekeit, mint Ő maga, és jobban tudják, hogy mire van éppen szükségük, mint Ő, de mégis igyekszik minden erejével azon lenni, de jobbá tegye az életüket. Hogy ne kelljen minden második este tésztán főznie, mert annyira drága alakbér és rezsi, hogy egyszerűen hiába vállal annyi munkát, képtelen egyenesbe jönni. De talán majd most. Végre kapott egy nagyszerű állás ajánlatot, ami segíthet talpra állni.
- Engem miért nem szeret az apukám? - gyönyörű kék szemeivel csak félve néz rá az anyukájára, mert nem akarja Őt elszomorítani ezzel a kérdéssel. De mégis nagyon kíváncsi. Nem érti, hogy mi rosszat tett, ami miatt az apukája nincs vele. Talán sokat sírt mikor kisbaba volt?
- Édesem... már hogyne szeretne. Minden szülő szereti a gyerekét.. - Próbálja vissza tartani a könnyeit, hogy Marnie ne szomorodjon el még jobban, de a kislányát nézve a szíve szakad meg. Tudja jól, hogy nagyon okos kislány, de egyszerűen nem tudja, hogy hogyan magyarázza el még jobban, hogy közbe ne tiporjon a lelkébe. Hiszen neki a gyerekein kívül nincs senki mása, a szíve szakad meg valahányszor sírni látja őket. De mégis, hogyan lehet el magyarázni egy ekkora gyereknek azt, ami a valóság anélkül, hogy közben meg ne bántsa őt még jobban? Azt, hogy az apja nem akarta Őt és, hogy túl gyáva volt ahhoz, hogy felelősséget vállaljon értük. Három kerek évig Ő is reménykedett. Aztán mikor végre talált egy embert, aki segítő kezet nyújtott, aki elfogadta olyannak amilyen őt és a lányát is, szült neki egy gyereket, annak reményében, hogy most már minden a helyére kerül. De a sors furcsa fintora ismét közbe szólt, és bár az újabb választottja nem önszántából hagyta el őket, a halál volt az ami közbe szólt, még jobban összetört és megfogadta, hogy soha többé nem akar férfit az életébe. - Csak tudod... a férfiak elég furcsák. Sokkal félősebbek, mint a lányok. Az apád csak megijedt. De nem azért mert nem szeret. Hanem azért, mert ilyen félős. - miután az ölében lévő türelmetlen kisfiának - aki menne már játszani -, próbál egy újabb falatot a szájába tenni, megsimogatja a kislánya arcát is. - Tudod... Ő veszített többet. Nem mi. Mi itt vagyunk egymásnak és ez bőven elég. Hát nem igaz? - Marnie szája végre mosolyra húzódik, mert tudja, hogy igaza van az édesanyjának. Miért is lenne szüksége bárki másra rajta és az öccsén kívül?

Két órával később:
Marnie mosolyogva figyeli az édesanyját, aki a tükörben éppen a száját rúzsozza és közben elképzeli, hogyha majd nagy lesz Ő is pont ilyen csinos akar majd lenni. Mint amilyen Ő is. Teddy már alszik, tudja, hogy hamarosan neki is ágyba kell bújnia, de addig nem akar le feküdni, amíg nem tud elköszönni édesanyjától. A szomszéd néni ebben a pillanatban kopog az ajtón, Janice rá kacsint lányára, majd lelkesen engedi be őt otthonába. Egy percig sem volt kérdés, hogy itt marad a két kisgyerekkel, hiszen imádja őket. A kis Marnie felpattan a kanapéról, megvárja amíg az édesanyja ismét elmagyarázza a szomszédnak, hogy mit hol talál és mit kell csináljon Teddyvel, ha véletlenül felébred. Ismét el mondja, hogy siet haza, hálálkodik még egy pár sort. Marnie pedig csak figyeli és csodálja a nőt. Még sosem látta Őt ennyire gyönyörűnek és boldognak. Ez pedig az Ő lelkét is megnyugtassa. Szereti boldognak látni édesanyját. Egy hatalmas öleléssel búcsúznak el, elmondják, hogy mennyire szeretik egymást és, hogy reggel találkoznak, így végre Marnie is a szobájába vonulhat, hogy békésen álomra hajthassa fejét, mit sem sejtve arról, hogy utoljára látta édesanyját...

Napjainkban:
- Mit akarsz már megint Teddy? - szólok ki a szobából az öcsémnek, aki már legalább fél órája döngeti a szobám ajtaját. Már háromszor szóltam ki, de csak nem hagyja abba. Néha olyan érzésem van, hogy engem valóban a gólya hozhatott, mert egészen biztos, hogy sosem voltam ilyen idegesítő, mint amilyen az öcsém tud lenni. Mégis imádom Őt, annak ellenére is, hogy olyan, mint valami labda, ami egész nap megállás nélkül képes pattogni és egy kicsit olyan is, mint a rádió, amit nem lehet ki kapcsolni egész nap. Mivel nem válaszol, le rakom a kezemben lévő könyvet, sóhajtok egyet, majd az ajtóhoz lépek, hogy ki nyithassam. A keze a levegőben úgy maradt, mint aki ismét kopogni akar, míg a másikban valamit lelkesen szorongat. Megforgatom a szemeimet, majd arrébb állok, hogy be jöhessen. Tudom, hogy addig úgysem hagy békén, amíg meg nem nézem vele a legújabb képregényét. Mintha engem annyira érdekelne az egész. Fel kuporodok az ágyamra ahová Teddy lelkesen követ, de természetesen véletlenül sem ül le szépen, sokkal izgalmasabb egyet ugrani, majd úgy az ágyban landolni. Ebben a percben pedig már nyílik is a képregény és érkezik hozzá a rengeteg magyarázat is, ami valóban nem érdekel, de mint szerető nővér, kénytelen vagyok végig hallgatni és úgy tenni, mint aki érti is, hogy miről beszél éppen. Fogalmam sincs, hogy mennyi idő telt el azóta, hogy a képregényt lapozgassuk, talán egy óra, de az biztos, hogy amint az öcsém a végéhez ért, megkönnyebbülve sóhajtok fel, Ő meg elégedetten pattan fel az ágyból és egy szó nélkül hagy magamra.
Tíz éve már annak, hogy anya meghalt és az Alvarez család tagjai lettünk, amiért nagyon hálás vagyok. Lett egy olyan életem és családom, amilyenről kislányként álmodoztam. Igaz, hogy túl sok mindenre nem emlékszem, már az anya arcára sem igazán, csak abból a képből tudom, hogy mennyi hasonlóság van köztünk, ami a balesete előtt nem olyan rég készült. Mégis mindennap rettegek attól, hogy egyszer csak vége lesz és egyedül maradok Teddyvel. Igyekszem alkalmazkodni mindenkihez, próbálok olyan lenni, akire büszkén mondhassák, hogy közéjük tartozom - még, ha semmi vér kötelék sincs is köztünk és legtöbbször próbálok csukott szemmel járni és úgy tenni, mint aki nem tud semmiről, nem hall semmit. Pedig őrzök egy olyan titkot, ami ha kiderülne, akkor az egész család élete fenekestől fordulna fel.


Teddy Pike: NJK - ember -  testvér
Jay Alvarez JÁTÉKOS KARAKTER - boszorkány -  nevelő apa
Kimberly Alvarez: NJK - boszorkány -  nevelő anya
Ashely Alvarez: KERESETT - boszorkány -  mostohatestvér
Corey Alvarez KERESETT - boszorkány -  mostohatestvér
Balthazar Rogers KERESETT (lesz) - vérfarkas -  apa