Rose Harbor
Why do all the monsters come out at night?
A kikötõben várakozók:
Megérkeztél

༄ a kikötõbe
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chat
༄ társalogjunk
Aktív lakosság
༄ mennyien vagyunk?
Jelenleg 21 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 21 vendég :: 1 Bot

Nincs


A legtöbb felhasználó (186 fő) Szomb. 21 Szept. 2024 - 21:56-kor volt itt.
Legfrissebb
༄ hozzászólások


it will not be easy

Elias Morera EmptyElodie Rhodes
Pént. 20 Szept. 2024 - 10:37


Put me up & put me down.

Elias Morera EmptyLuna Wheatfield
Vas. 15 Szept. 2024 - 18:36


Legacies FRPG

Elias Morera EmptyAdmin
Vas. 15 Szept. 2024 - 16:41


nothing is what it seems

Elias Morera EmptyLevana Moon
Szomb. 7 Szept. 2024 - 15:57


Rookie mistake

Elias Morera EmptyHeath Snyder
Szer. 4 Szept. 2024 - 9:13


when we first meet

Elias Morera EmptyZoey Woods
Szer. 4 Szept. 2024 - 8:25


Uborkaszezon uborka nélkül

Elias Morera EmptyClara McLeod
Vas. 1 Szept. 2024 - 19:09


Oh, the view!

Elias Morera EmptyBethany Montgomary
Vas. 1 Szept. 2024 - 9:24

Megosztás
 
Elias Morera
Minden mágia megköveteli a maga árát.
ÜzenetSzerző
TémanyitásElias Morera EmptyCsüt. 13 Ápr. 2023 - 15:39

Juan Elias Morera Aranda
...


Becenév
Elias, Eli
Születési adatok
1994.04.10. (29)
né Guanajuato, Mexikó
Faj
boszorkány
Típus
saját
Foglalkozás
- gondnok/udvaros
(közterületeken; ahová épp küldi a városi Parks & Grounds)
- Craigslist üZleTeMbEr
Play by
Zach Villa
Játékos
Echo
Külsõ megjelenés

Nem éppen egy kellemes jelenség, a munkaruháját leszámítva általában feketében vonul fel-alá. Ha lenne rá pénze és ideje, valószínűleg holdjáró csizmában meg death metál hullasminkben vonulna fel-alá, de szerencsére erre se pénze, se ideje. Marad egy szakadt farmer, valami gyűrött póló meg egy adományboltból túrt, ütött-kopott bőrkabát.
Vannak időszakok, amikor nem bírja rávenni magát, hogy vágjon kicsit a hajából, de ha mégis olyanja van, akkor rögtön egyszerre lenyisszantja a felét (ki tudja, mikor lesz legközelebb olyanja). Ahonnan ő jött, ott a fodrászok még bőven a nyolcvanas években tartottak: olyan sokáig állt náluk az idő egy helyben, hogy közben ismét visszajött a divatba az elöl üzlet hátul buli, úgyhogy most már minek is változtatni?
A higiéniája időnként megkérdőjelezhető. Sokat dohányzik és szabadtéri munkát végez, és néha egyszerűen vagy nem bírja rávenni magát egy zuhanyra, meg néha nem is igazán érdekli. (Ez nála nem újkeletű probléma: gyerekként egyszer olyan sokáig nem volt hajlandó megfésülködni, hogy szó szerint berasztásodott a haja. Előbb-utóbb közölték vele, hogy ezen most már végig kell menni nullással, de ezt annyira nem akarta, hogy az anyja egy teljes vasárnapot áldozott arra, hogy egyenként kibogozza a hajszálait.) A helyiek szerencséjére az ilyen időszakai általában egybevágnak az otthon-begubózós, ágyban-rothadós időszakaival, de valószínűleg több randit elrontott már a parkban azzal, hogy az arcába omló hajjal, gyilkos nézéssel kapirgálta a leveleket a háttérben.
Csak muszájból eszik, és ez eléggé meg is látszik mind a 180 centijén. A hangja teljesen elüt a megjelenésétől: váratlanul mély és tiszta, egyszerre kellemes és – disszonáns jellegéből adódóan – nyugtalanító. Ritkán szólal meg, de ha mégis mond valamit, az megtölti az egész szobát. Az arcán általában egy annyira közönyös, sivár kifejezést visel, hogy azzal ránézni valakire már önmagában atrocitás, de tud ám ennél is csúnyábban nézni, ha rálépsz a sarkára a boltban.


Személyiség

Jó tulajdonságok:
- Felkészült: Nem bízza a dolgokat a véletlenre. Ha egy helyzetnek tétje van, akkor abba felkészülten fog érkezni. Ami érdekli, azt betéve tudja. Nem szokott felszínesen, útmutató-szerűen tanulni, szeret előbb mindent a maga kontextusába helyezni, szereti átlátni az összefüggéseket. Emiatt gyakran rukkol elő olyan tudással, amiről még maga se gondolta volna, hogy egyszer jól fog jönni.
- Leleményes: Még ha váratlan helyzetbe is kerül, hamar feltalálja magát. A jellemrajzában nem sok minden áll egyensúlyban, de előrelátó gondolkodása és improvizációra való képessége elég sokoldalú problémamegoldóvá teszik.
- Eltökélt: Ha valami nincs úgy, ahogyan ő akarja, akkor képes a végletekig elmenni – akár forró parázson is végigsétálna, ha ez elvezetné a céljáig. Az elszántsága könnyen (sőt, készséggel) átcsap önpusztításba: inkább a halál, mint hogy meg kelljen hajolnia valaki más akaratának. Mivel nagyjából folyamatosan meg akar halni, így nagyjából folyamatosan készen áll mindent eldobni – sőt, valahol mélyen talán keresi is a lehetőséget –, és ezzel az elvetemült mazochizmussal nem sokan képesek felvenni a versenyt. Ahhoz szintén elvetemült mazochistának kéne lenni.
- Független: Mások véleménye egyáltalán nem érdekli, ha valamit egyszer elhatároz, attól szinte lehetetlen eltántorítani. Nagyjából semmiben nem gyakorol önmegtartóztatást, nem “korlátozza” őt semmiféle erkölcsi szabályrendszer, ”Azt csinálok, amit akarok” alapon vezeti az életét.

Rossz tulajdonságok:
- Szélsőséges: Nagyjából minden téren a belénevelt kereszténységgel ellentétes álláspontot vette fel, de tulajdonképpen ő maga sem különb: ugyanúgy képtelen meglátni a fekete és a fehér közé eső árnyalatokat. Az embereket általánosságban véve, aktívan utálja, elméleti síkon még a létezésüket, a “szaporodásukat” is ellenzi. Nyilván a gyakorlatban nincsenek világégető tervei, de tud nagyokat mondani, az biztos.
- Szeszélyes: Hajlamos kénye-kedve szerint cselekedni, “kísérletezni” a következményekre való tekintet nélkül. Alapvetően egyfajta élettelen monotonitás jellemzi, amiből úgy tűnhet, mintha nehéz volna kihozni a sodrából, de a négy fal között jönni szokott egy-egy vihar: néha düh, néha zokogás, néha hisztérikus nevetés, mikor mi. Még amikor nincs is szó ekkora kilengésekről, alapjáraton akkor is ingerlékeny, idegesítik a zajok, a hülye kérdések, az emberek.
- Antagonisztikus: Nem nehéz kivívni az ellenszenvét. Ügyesen átlát másokon, még a legrendesebb embereknek is hamar kitapintja az “árnyoldalát”, majd ezáltal magyarázza, ki miért nem érdemes a szeretetére vagy akár az együttérzésére. Gyanakvó és haragtartó, az őt ért valós vagy vélt sérelmeket nem szokta válasz nélkül hagyni.
- Megszállott és zárkózott: Ezekről alább úgyis szó esik ♡

Kapcsolati jellemzők

Ezt a részt hagytam utoljára és hát rendesen elfáradtam, úgyhogy maradjunk annyiban, hogy őt nem fenyegeti a mély barátságok meg az életre szóló szerelmek veszélye.: ) Azzal a flegma fejével nem igazán vívja ki mások rokonszenvét, úgyhogy ember legyen a talpán, aki képes felé töretlen jóindulattal közeledni. Zárkózott és bizalmatlan, ráadásul ha nem érdekli a szóban forgó téma, akkor egy téglafal is jobb társaság nála. Ugyanakkor vannak olyan okkult és mítikus figurák, akiket szinte vallásosan idolizál; ehhez hasonlóan tiszteli és megbecsüli a nagy tudású... egyéb entitásokat is, ezalól egyébként az emberek sem kivételek. Makacs ugyan, de nem derogál neki, hogy tanuljon valakitől, aki többet tud nála.

Elias, a boszorkány

Elias számára a lét mindig is közelített az elviselhetetlenhez. Jó eszű gyerek volt, de túl intenzív, érzékeny – ha túl akart élni, el kellett tompulnia. A körülötte lévők hittek neki, pedig valójában nem sikerült maradéktalanul kiüresednie: továbbra is nehezen akarta elfogadni, hogy ennyi volna “az élet”. Emiatt a múltban már többször is a függőség szélére sodródott, és valahogy így van most a mágiával is: mintha pont erre lett volna szüksége, hogy betöltse Az Űrt, hogy úgy érezze, talán nem teljesen tehetetlen. A tizenkét órás műszakokkal ellentétben a mágia mindig kifizetődött.
Egyedül tanulta ki a módját, temérdek olvasás és kísérletezés által. Odahaza kisajátított egy elhagyatott épületet, ahol felállított egy oltárt és egy elég sajátos hitrendszert: sokféle hagyományt tanulmányozott, a helyi brujería hagyományát, többszáz éves grimoire-okat, az európai pogány hagyományokat és az ezeken alapuló modern izéket. Eleinte jóra akarta használni a tudását – először a bátyján akart segíteni, aztán az apján –, de ez neki valahogy sose akart összejönni. Talán egyszerűen nem erre termett, igazából máig nem tudja, de idővel ő is afelé a módszer felé gravitált, amelyik bevált, és amelyikben legtöbb örömét lelte.
Az átkokkal bármit meg lehetett bosszulni. Vélt és valós, kisebb és nagyobb sérelmeket; mindent, ami olyan elviselhetetlenné tette az életet. Nem zavarta, ha kárt kellett tennie magában, sőt, volt a rituáléban valami eufórikus, szinte már kereste az ürügyeket, csak hogy megismételhesse. Ha megvádolták, nem tagadta: egy része talán fel is akarta vállalni az egész város előtt, legszívesebben mindenkivel tudatta volna, hogy kit miért érte melyik szerencsétlenség. Valahogy így történt, hogy a családjával együtt kiüldözték a városból, ahol felnőtt.
És most jön a legfontosabb rész (a cicás rész): a familiárisa egy fekete macska, nem valami not like other girls, de aranyosnak aranyos ♡ Eredetileg nem nevezte el, csak a benne lakozó szellemet szólította úgy – magától értetődő módon –, hogy Szellem, és ez idővel magától egyenlővé vált a macska nevével. Elias talán senkihez nem beszél annyit, mint hozzá.



Elõtörténet

and since they are weak,
they find an easy and secret manner
of vindicating themselves
by witchcraft.

— malleus maleficarum (1486)

[ Figyelem: öngyilkos gondolatok, sugalmazott szexuális bántalmazás, droghasználat, húsipari folyamatok említése. ]

I.

Az oklahomai kisváros, ahová költöztünk, nem sokban különbözött Mexikótól. A mobilházunkban ugyanúgy állt egy oltár, telezsúfolva giccses Jézus-szobrokkal; ugyanolyan ragacsos PVC terítőn ettünk; a nap ugyanúgy áttűzött a függöny bomlásnak indult csipkéin. Ugyanaz a spanyol imádság recsegett a rádióból, rögtön utána ugyanaz a kkkibbaszott mulatós.
Az egész város egy nagy, dohos szőnyeg volt a semmi közepén, ami alá közösen söprögettük a titkainkat. Időnként kívülállók kopogtattak az ajtóinkon, golyóálló mellényeiken sárga felirattal – “FEDERAL AGENT” –, és megkérdezték, vehetnek-e mintát a csapunkból. Mintha nem tudnák milligramm-per-literre pontosan, hogy nitrát és fekália van az ivóvízben: a helyi húsfeldolgozó üzem termékei, ami nélkül a város felének nem lett volna maradása az országban. Egy végeláthatatlan erődítmény a puszta kellős közepén, fél hektárnyi parkolóval, ahová minden reggel hosszú konvojban sorakozott a forgalom.
Amerika már épp kezdte kiheverni a sátánista pánikot, amikor végre hozzánk is eljutott a hír, hogy bárki közéjük tartozhat: a futár, a könyvtáros, a fogorvos, ¡Az ember nem is gondolná! Még szerencse, hogy az egyik templomtól mindig legfeljebb tíz perc sétára volt a következő, kocsival legfeljebb két percre. Így mindössze két percbe telt, amíg az óvodából elértünk a helyi katolikus templomba, ahol anyám szipogva kérlelte Bernal atyát:
Mégis hol láthatott ilyeneket?
A száját takarva, várakozva figyelte a papot, aki fejcsóválva forgatta a rajzomat a kezében. Lesütött szemekkel lóbáltam a lábaim a padon, csak a szemem sarkából mertem felpillantani: baj van. Valami rosszat csináltam.
Sajnálom, Señora Morera. Egy gyermek képzeletében nincs helye ilyen… Szemérmetlen képeknek.
Nem értem – hebegte anyám a kezeit tördelve. – Egyszerűen nem értem. Mi nem mutattunk neki semmi ilyet, egyetlen televíziónk van, mindent együtt nézünk…
Az atya leengedte a rajzomat és lemondóan bólintott.
Sajnos már a gyermekeink sem lehetnek biztonságban a mai… – Csalódottan sóhajott egyet. – Romlott közízléstől. Hiába figyelünk, még a legváratlanabb helyeken is előfordulhatnak rejtett üzenetek. Vannak otthon kazettáik, Señora? CD-ik?
Anyám átölelte magát és bólintott párat.
Játssza le őket visszafelé.
N… – Anyám zavartan megrázta a fejét. – Elnézést, nem…
Hallgassa meg a dalszövegeket visszafelé. Nézze végig a kazettákat, amiket az elmúlt időben lejátszott a fiának, és ha rossz érzése támad, állítsa meg és nézze meg jobban. Sosem lehet tudni, milyen parázna jelképek rejlenek a háttérben.
Anyám habozva hátrapillantott rám, a tekintetünk találkozott. Ijedten leszegtem a fejem.
Rendben… Rendben, így lesz. Köszönöm, Atyám.

II.

Esténként az egész lakópark összeült szlapálni. A konyhaablakon át hallgattam az egymást túlkiabáló, átszellemült tirádákat: Marilú már megint terhes, Jimenezéknek már megint megette a tyúkjait a nahual. Olyan magától értetődő módon beszéltek róluk, mint a prérifarkasokról, pedig egyikük se látott még “nahualt”. Aki látott, az soha többé nem mesélt semmit.
A húgomat általában nyolc körül bezavarták, de ő sosem akart aludni, az ajtón belépve inkább odalopózott hozzám. Évekig nem akarta megérteni, hogy már nincs kedvem játszani.
Pepito megjött már?
Nem vallott Nicóra, hogy ne érjen haza időben. Általában nem is az óramutató állásából tudtam, hogy hét óra van, hanem abból, hogy ő belépett az ajtón.
Nem.
Nem emlékszem, mikor kezdtem el mindenre “Nem”-mel válaszolni, de a hangom valahol akkortájt eshetett egy teljes oktávot. Anyám nehezen szokott hozzá: egyszer annyira belefeledkezett a mosogatásba, hogy hiába álltam oda mellé, addig nem vett észre, amíg meg nem szólaltam, “Megtölthetem a…?”, mire ijedtében a csapba ejtette a kezében tartott tányért. Aztán meg nevetgélt, szabadkozott, mintha csak megleptem volna, mintha nem is félne tőlem. Utáltam, ahogy törte magát, ahogy azt hitte, nem szarom le ezt is toronymagasról, mondjuk a helyi víztorony tetejéről, ahonnan a tűzoltóknak már kétszer le kellett szedniük, mint valami fán ragadt macskát.
Sofi rátérdelt az egyik székre és vonaglott egyet az ebédlőasztalon, ropogott alatta a virágos-kávéfoltos terítőnk.
Mit hajtogatsssz?
Éppen egy darab alufóliát tekertem egy hegyetlen grafitceruza köré.
Repülőt.
Juelitoooo, azt nem is így kell! – Tudtam, hogy mindjárt nyúlkálni kezd majd, úgyhogy arrébb toltam a fóliát, még csak fel se pillantottam rá. – Naaa!
Hátradőlt a székében és durcásan összefonta a karjait, de nem sikerült magára vonnia a figyelmem. Végül közelebb hajolt, két ujja közé csípte az egyik hajtincsem és fintorogva megvizsgálta, mint valami földön talált gilisztát.
Holnap fésülködj meg – húzta el a száját. – Én nem fogok, mert Lisita befonta a hajam, hogy mikor kiengedjük, akkor majd ilyen Puff!, ilyen húúúllámos legyen, ésképzeld leszhozzá fátylam, meg pörgős ruhám, meg…
Menj aludni, Sofi.
Nem akartam az elsőáldozására gondolni. Épp elég volt, hogy végig kell majd néznem, hogy tétlenül kell majd ülnöm a padok között, miközben Bernal atya a szájába ad egy darab ostyát, aminek láttán vagy az előttem ülő abuelita nyakába okádok majd, vagy nem.
Kihúztam a ceruzát és a fólia közepébe csíptem egy kisebb horpadást, majd sóhajtva azokba a hatalmas fekete szemeibe néztem. Zavartan fürkészték az arcomat, mintha végre a nyolcéves húgomnak is kezdene derengeni: megváltoztam.
…Különben holnap karikák lesznek a szemeid alatt. Mint nekem, látod? – Mutatóujjammal lejjebb húztam az alsó szemhéjam és kiöltöttem a nyelvem: – Mleee.
Erre csücsörített egyet, megadóan az asztalra ejtette az öklét és lecsusszant a székéről.
Jól van, megyeeek…

És ment is, és kattant is az öngyújtó, és sercegett is a kristály, és hirtelen nem zavart, hogy engem soha nem hívnak meg sehová. Csak fogtam magam és beállítottam abba a házibuliba, és hirtelen én voltam mindennek a középpontja, csak úgy dőlt belőlem a szellem, mindenki itta a szavaimat. Más voltam.
Egészen reggelig.
Aztán négy körül bevágódtam a volán mögé és úgy gördültem ki a főútra, hogy – és ennek a gondolatjelnek legalább olyan hosszúnak kellene lennie, mint a fényszóróm csóvájának a menetiránnyal szembeni sávban —————————————————————— meg akarok dögleni.
De egyik sávban se jött senki, se szemből, se hátulról, se máshonnan. Tudtam is, hogy nem fog, a fasz se jár erre hajnali négykor: majd csak öt körül kezdenek el özönleni az üzembe. Már messziről láttam a kéményből gomolygó gőzoszlopot, a reflektorfényt tűző lámpaoszlopokat, a fémes silókat, amik mindig apám flaskáira emlékeztettek. A CD-n egy véget nem érő gitárszóló feszült – fekete volt ez is, fekete volt minden, kivéve a fényszóró meg a burkolatjelek meg egy figyelmeztetés, ami sárgán kenődött el a szemem sarkában: WILDLIFE CROSSING.
Valahogy mégse számítottam .
Hátrapillantott az út széléről, kábán, támolyogva. A fénycsóvába hunyorgott és az arca elé emelte a tenyerét; az alkarján egy körkörös, egyenetlen szélű heg, mintha billoggal égették volna a bőrébe.
A gitáros addig engedte gerjedni a szóló végét, amíg a fülsértő hanggal együtt belém nem hasított a felismerés:
…Nico?!

III.

Reszkető magzatként kuporodom össze a vakolattal borított padlón. A fújtatása a hajamat borzolja, egy hideg fuvallat a tarkómon, a nyála vagy a taknya, nem tudom.
Közelebb lép. Az arcom mellett teszi le a mellső lábait; hallom a karmait, ahogy a padlót karistolják, de nem merek odanézni.
A földön hever az athamé is. Az arcomba hullott tincsek mögül sandítok fel rá, azt is akkor söpörhette le az oltárról, amikor letépte magáról a láncokat, egyszerűen letépte őket. Nem ezt a tőrt használom vérontásra, tilos arra használni, de ebben a pillanatban megtenném. Ha elérném.
Tőlem egy karnyújtásnyira ért földet az ezüst Baphomet-szobrom is. Hegyesek a szarvai, hegyes a feje felett égő fáklya, el is érném, csak ki kellene nyújtanom a karom, de – ökölbe szorítom a kezem – nem merek megmozdulni.
Felmordul, a torkomon akad a lélegzetem, végem, a saját bátyám fog darabokra tépni. Zihálva, szűkölve hajtom le a fejem és összepréselem a szemeim, menj el, menj el, menj el.

És tényleg elmegy.
Acsarogva,
üvöltve,
fel-alá körözve,
de elmegy.

Percek telnek el, mire talpra küzdöm magam, mire arrébb mászom a fal mentén. Egyedül maradtam ebben a vérvörösre festett, lelakott drogtanyában, most már ajtaja sincs, baszki. Magával vitte a nahual.
Elérek az oltárig és fújtatva felcsapom a megbarnult grimoire-t, a gyertyák villogó fényében még az iniciálékat is alig bírom kivenni. A lap sarkaiban megfakult, tintával karcolt illusztrációk: egy emberarcú telihold és egy aránytalan férfi, akinek hosszú öltözékéből két törzs nő ki, az egyik ember, a másik farkas. Évszázados tudás. Mindent úgy csináltam, ahogy meg volt írva, működnie kéne, miért nem működik?
Megemelem a fejem és kinézek az ajtó üres keretén: a teliholdnak, amúgy, kurvára nincs arca. Ellapozok a hetedik fejezetig, Pestis, az ábrán egy köpenyes doktor meg a botja, a fején madárszerű álarc.
Az orvosoknak nincs álarca. Az onkológusnak, akivel beszéltünk, nem volt álarca. Levegőért kapkodva a hajamba túrok.
Ha a bátyámat nem tudtam meggyógyítani, az azt jelenti, hogy apámat se fogom tudni.


IV.

Az üzemben nem baszakodtak formaságokkal: egyszerűen csak megörököltem apám munkaruháját. Vállat vonva legyintett egyet a nő, hagyjam, nem kell visszaadni, nemsokára úgyis jövök a helyébe.
Úgyhogy hajnali öt, mezcal hátra, hajrá.
Fél hat, kiszállok a buszból, elvakít a motorháztetőkön felkelő Nap.
Hat: sárga kezeslábasban, kesztyűben, fülvédőben lépek az üzembe, arcon csap a negyven fokos pára. A többiek a pörkölőhöz vagy a kábítóberendezéshez, mi a vágóhídhoz.
A kesztyűm sárga, a kesztyűm vörös. Még el se vágtam az előző torkát, már jön a következő, ezt is levágom, kivérzik, azt is eladják. Vágok. Vér. Vágok.
Valahol a századiknál eltompul a kés, nincs idő megfenni, jön a következő, megvágom magam, a vödörbe vérzek, így nem fogják tudni eladni, le leszek baszva.
Felkapom a fejem: a műszak végére beszart a berendezés, az egyik disznó ébren maradt, elszabadult. Alex fel-alá kapkodja a pisztolyt, Raúl hadonászik, Lődd le, lődd már le!, de Alex nem képes célozni, a disznó eliszkol előttem. Ezt is nekem kell elkapnom, leszúrom kétszer, háromszor, négyszer. A végén zihálva felnézek, a többiek megütközve pislognak rám.
Benyit a felügyelő, de a vérbe nem lép bele, csak odaszól: mi történt?
A szar berendezésetek történt, de ezt nem szereti hallani, úgyhogy Alexre mutogatunk, az ő hibája, túl korán dobta a disznót a forrázóba, le kellett állítanunk a futószalagot, amíg megöljük. Alex magyarázkodik, fáradt volt, tizenkét órája dolgozik. A felügyelő bólint, jól van, ez le lesz vonva a bérünkből, túlóra.

Éjfél.
Mindkét kezemben festékesvödör. A bakancsom orrával rúgom be a rothadó karton-ajtót, amit magam szereltem vissza még azon az éjjel. Nem maradhattam szem előtt.
A padlóra engedem a vödröket és vakon, emlékezetből sétálok el az oltárig, útközben arrébb rúgok egy üres sörösdobozt. A mellső zsebemből előhalászom a vihargyújtót és egyenként meggyújtom a gyertyákat: nincs áram, meg egyébként kulcs sincs. Nincs rá szükség, ide már a drogosok se teszik be a lábukat.
Ráérősen becsukom magam mögött az ajtót, a belső oldaláról Leviatán keresztje csorog a padlóra.

Másnap a felügyelő újra tesz egy kört az üzemterületen. Elsétál mellettem, a tekintetünk összetalálkozik, elvágom a disznó torkát.
Raúl felkiált.
¡Puta madre!
Felkapjuk a fejünket: szinte lehetetlen, hogy ez két egymás utáni napon megtörténjen. Szinte már olyan, mintha le se szarnátok, mi van az állataitokkal meg a mexikói vendégmunkásaitokkal, ha a szenvedésük árán megspórolhattok két dollárt.
A disznó ismét felém iszkol, készségesen elállok az útjából és próbálok nem röhögni.
Alex majdnem beéri, lehajolva utánakap, megcsúszik a padlót borító vérben és hanyatt esve a gőzölgő forrázókádnak löki a felügyelőt.
Ha az üzemeltetőket érdekelte volna a biztonságunk, talán beruháztak volna valami csúszásbiztos berendezésbe, egy magasabb tartályba vagy valamiféle korlátba, de nem. A forrázó derékig sem ér, még a felügyelő se talál fogást a peremén, pedig – érdekes –, kétségbeesett bevándorlókon valahogy mindig talált fogást.
Mindenki fejvesztve üvöltözik, állítsd le, állítsd le!, de senki nem üvölt úgy, mint a felügyelő. Lustán elkezdem lefejteni a kesztyűt az ujjaimról – azt hiszem, mára vége a műszaknak.


V.

Recseg alattam a gyóntatószék. Bernal atya lesütött szemekkel ül az arcomat fedő rács mögött, csak akkor sandít fel, amikor üdvözlés és keresztvetés helyett összekulcsolom az ujjaimat a könyöklőn. Megemeli a fejét, arcának körvonala elmozdul a rácson.
Ave María Purísima.
És várja, hogy azt feleljem, Sin pecado concebida. Ehelyett a könyöklőre csúsztatom a rajzlapot, pont, mint annak idején a lélektükrömet – a “bűneim” pontokba szedett listáját, kezdve a súlyosabbakkal, mint például a káromkodás és a lustálkodás, amiket aztán dadogva soroltam fel Bernal atyának.
Amikor meglátja, mi van rajta, úgy kapja le róla a kezeit, mintha megégette volna magát. Félve felnéz és a rácson keresztül megpróbálja kivenni az arcomat, de láthatóan még ebből se jön rá, kivel ül szemben.
Gondolom, nem én voltam az egyetlen.
Úgyhogy közelebb hajolok, hátha – és esküszöm, húsz éve várok erre, ennél valami filmesebbel készültem, lett volna drámai hatásszünet meg minden, de ő már egyetlen mozdulattól olyan rémülten hőköl hátra, hogy végül nem bírom visszatartani. Leszegem a fejem és elröhögöm magam.
Mi akar ez lenni, valami vicc? – kérdi felháborodva, játszva a hülyét. – Mi ez?
Nyugi – sóhajtom jóízűen, majd a térdeimre tenyerelve feltápászkodom. Sok még a dolgom. – Csak disznóvér.
Nem ez volt a ké… M… Elias! Mi ez?!
Zsebre vágott kezekkel lépek ki abból a korhadó fadobozból; maga is kiront a saját fülkéjéből, de végül még az ajtó gombját sem engedi el, nem ered utánam. Valahol mélyen ő is tudja, hogy akármi is vár rá, megérdemli.

Közeli rokonság

Eduarda Aranda Torres NJK - ember -  anya
Alona Isabel Morera Aranda NJK - ember -  nővér
Jesús Felipe Morera Aranda NJK - ember -  báty
José Nicolás Morera Aranda játékos karakter - vérfarkas -  báty
Agnese Sofía Morera Aranda NJK - ember -  húg
Vendég
Vendég
Anonymous

Elias Morera Empty
TémanyitásElias Morera EmptyHétf. 24 Ápr. 2023 - 17:13

Gratulálunk, elfogadva!
Üdvözöllek a városban!


Úgy tudom nem a szavak embere vagy, a város lakói is inkább a csendességedet és egyéb – nem akarlak megsérteni – külsőségeket szoktak kiemelni, ha szóba kerülsz. Oh, ne aggódj, nem kerülsz szóba olyan sokat. Ráadásul a munkádra igazán nem lehet panaszunk. Alapos vagy és az esetek nagyon nagy százalékában megbízható is, ha munkáról beszélünk. Másként meg nem ismerlek, de hidd el, mi tényleg értékelünk. Csupa jó értelemben.
Apropó. Végre elintéztük, hogy idén új munkaruhát kapj. Kérlek, az alábbi adatlapokat töltsd ki az igényléshez és ha lehet hozd vissza minél hamarabb. Megspórolunk néhány felesleges kört a hivatalnál és még az igazi szezon kezdete előtt megkapod az új ruháidat.

Ezek kötelezőek, elmulasztásuk szankciókkal járhat, így mindenképpen látogasd végig őket mielőtt a játéktérre tévednél!

Remélem sikerült berendezkedned a városban és jól is érzed magad köztünk. Ahogy tudom nehéz múlt áll mögötted, és ennél még vészterhesebb a jövőd. Áh, ne nézz így rám, boszorkányként az a dolgom, hogy meglássam az apróságokat is. Hidd el, nem fogom kihasználni a tudásomat és helyzetemet. Mágikus eskü véd, bennem megbízhatsz. És kérlek, ha segítségre van szükséged ne felejts el szólni, állok mindenben rendelkezésedre. Talán még barátok is lehetnénk...
Oh, vagy nem... Úgy érzem nem tetszik, amit mondtam. Sajnálom, ha megsértettelek. Azért Micikét nem bántod, igaz? Láttam, hogy neked is macska a familiárisod. Szép jószág, látszik, hogy igazán törődsz vele.
De akkor engedlek is. Mindkettőnket vár a munka.


Ha bármi kérdésed van, mint mindig, a discord szerveren most is a rendelkezésedre állunk! Köszönjük, hogy itt vagy!






admin.
Admin
A staff
Admin
Elõtörténet :
Elias Morera Dad5623e64ffe52e1fd958cd231591bec5d62aeb
az élet írja
Titulus :
Könyörtelen diktátor
Kapcsolatban :
Zenedoboz :

Karakter idézet :
Télen a természet visszavonul, megpihen, és erőt gyűjt egy új kezdethez. Ezt mi is megtehetjük, kis barátom.
Play by :
Arcátlanul arcnélküli
༄ ༄ ༄ :
Elias Morera B33f683b8dda320cc683c9db3762a601aa3d7083
User :
staff

Elias Morera Empty
 

Elias Morera

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Nicolás Morera