Vickyben van némi latinos beütés, amit főleg az anyagi géneknek köszönhetően és bár etekintetben édesanyja félvér, Vicky azért nem csak személyiségében, hanem külsejében is örökölt ebből a szenvedélyes genetikából.
Kacérkodó, sötéten csillanó, magabiztos tekintet, komisz, néha felsőbbrendűséget sugárzó mosoly, csinos kis pofi, éles vonások jellemzik az arcát, amiket előszeretettel erősít meg sminkkel és rakoncátlanul kócos, lapockáig érő vöröses, barnás, de inkább sötét barna tincseivel. Eredeti hajszíne csokoládébarna, de már számtalanszor festette át haját, rakatott bele vagány színeket, vagy csak hagyta, hogy a szőke melír szép lassan vörössé kopjon. Elég sokféle stílust és színt is kipróbált már, de idővel mindig visszatér a barna fürtjeihez.
Magassága majdnem átlagos, vagyis ő érzi, mégis alapvetően a maga 175 centijével a magas kategóriába tartozik, amit szívesen told meg medvecsapdákat megszégyenítő magassarkúkkal, kifejezetten csajos lábbelikkel. És nem csak cipőkben szereti a nőies darabokat, a ruhatára is egész merész és kihívó, igazán vagy, illeszkedik a személyiségéhez és temperamentumához.


Jó tulajdonságok:
- dinamikus, céltudatos: eltervezi, elkezdi, csinálja, befejezi. Mindig mindent, ami a feladata lenne. Vicky esetében nincs félbehagyott feladat. Ő az, akit nem lehet lelőni, ha rákattan valamire, még ha már az éhhalál gyötri, akkor sem. Félbehagyott feladat nála sosem létezik.
- szemfüles: mindent azonnal észrevesz, meghall, leszűr. Mellette nincsenek elejtett megjegyzések, mert hála érzékeinek tökéletesen hallja azokat és ha kell magára is veszi vagy megjegyzi. Ugyanígy van a váratlan helyzetekkel is. Kivágja magát, lendületesen előadja a legújabb magára öltött szerepét, a hattyú halálát és a többi. De ezek mellett odafigyel a másikra, próbálja tiszteletben tartani a határokat és vállalja a felelősséget, ha mégsem neki volt igaza.
- művészféle: rajzol, fest, felújít, ruhákat varr. No, nem mindezt egyszerre, de alapvetően az alkotás a hobbija és ehhez hatalmas kreativitás társul. Az ötleteinek tárháza végtelen, alkotási kedve töretlen. Nagyon sokszor ebben éli ki a felgyülemlett, kimondatlan érzéseit.
- határozott: nem kertel, nem füllent, mindig kimondja azt, amit gondol. Hajlandó vitába keveredni és vállalja a konfliktust is, ha úgy érzi, neki van igaza. Az esetek többségében pedig neki van igaza. (Akkor is, ha nem, eléri, hogy tényleg az ő szava győzzön.)

Rossz tulajdonságok:
- sértődékeny: könnyen felkapja a vizet, és nagyon gyorsan szájkaratéba kezd, nem törődve a helyszínnel is időponttal. Sokáig tartja a haragot, nehezen bocsát meg és ismeri el, ha nem neki volt igaza.
- manipulatív: nem a női fortélyok árán, hozzá az nem méltó. Ő inkább a szavaival éri el, hogy minden úgy legyen, ahogy akarja. Könnyedén beszél és jól csavarja a mondatokat, az emberek alig-alig veszik észre, ha Vicky épp kihasználja őket.
- kritikus: mindenkivel és mindennel. Számára nem létezik olyan, hogy tökéletes. Automatikusan keresi a hibákat a saját munkáiban és másokban is. Ennek a lánynak megfelelni olyan, mint tűt találni a szénkazalban: lehetetlen.


Odaszólogató, megmondó, aki megnyilvánulásaival vonzza az embereket, ugyanakkor nem egy haragosa akad, akikkel nem igazán jön ki jól. Mivel megosztó jellem, így kevés baráttal rendelkezik és sok “csak ismerjük egymást” ismerőssel, viszont akik a barátai, azok nagy eséllyel egy életre a barátai. A barátoktól elfogadja a tanácsokat, meghallgatja őket és bármikor szívesen segít. Nem balhézik velük, ügyel a szavaira, nehogy megbántson valakit.

A szerelmi élete már más kérdés. Mindigis egyik viharos kapcsolatból esett a másikba. Rendszerint olyan férfiak társaságát találta meg, akik uralkodni akartak rajta és ezt ő aztán nem tűri. Mindezek ellenére tinikora óta egy klasszikus kutya-macska kapcsolatban éli életét Cameron Ward-dal. A kapcsolatuk enyhén szólva is hullámzó, Vicky már párszor próbált megszabadulni tőle, és minden egyes alkalommal el is mondja Cameronnak, hogy mennyire utálja őt... Csak aztán valahogy mindig "kibékülnek". Ne kérdezzük őket, maguk se tudnának választ adni arra, hogy mégis mi van köztük.


A nő mindig csak nő marad. Sosem viszi tovább a nevet, sosem lesz vezető szerepben... A szuka dolga, hogy a háttérben maradjon és bólogasson. És valahogy ez... degradáló. Közben meg persze értem, mindent értek, az évszázadok alatt kialakult, ösztönös rendszert, a megszokást és erőfölényeket, mégis van bennem egy kettősség. A vérfarkasom és az emberi énem állandó összeférhetetlensége...
Vérfarkasként tisztában vagyok a helyemmel a falkában, a tisztelettel és alázattal, amivel az idősebbek és erősebbek iránt adózom. Helyt állok a rám kiszabott feladatban, tartom a hátamat, szót fogadok és összetartok a falkával, mert a farkas ereje a falkában van. A régi mondást már az anyatejjel is magamba szívtam, a lényem és gondolkodásom része, sosem tudnék hátat fordítani a fajtársaimnak, a falkámnak.
Emberként kicsit másként érzek. Lázadok ez ellen a férfiak uralta világ ellen, fenn akadok és kiállok magamért, ha úgy érzem jogtalanul – főleg ha még a nőiességem miatt – próbálnak háttérbe szorítani. Vagy csak egyszerűen igazságtalansággal találom szembe magamat.
A kettősség miatt sosem leszek teljesen kibékülve a vérfarkasommal és ő sem velem. Néha elkap a hév és villogtatom a szememet, vagy épp nem tudok mit kezdeni az indulataimmal és elragadnak az ösztönök. Az egyensúly sajnos nehéz, de nem lehetetlen. Sok évembe és sok gyakorlásba telt, mire eljutottam arra a pontra, ahol most vagyok. Farkasként és emberként is, pedig gyerekként sosem gondoltam volna, hogy majd problémáim lesznek azzal, aminek születtem.
A falka a tágabb családom, a falka menedékem és otthonom, mikor már senkihez sem fordulhatok, tudom, hogy köztük lesz legalább egy valaki... valaki, aki kijön velem az erdőbe, fut velem a csillagok alatt és velem vonyít a Holdra, mert a falka összetartás, megnyugvás és védelem, bármit is teszek vagy mondok. Ők itt lesznek. Mindig.


Mindenkinek van egy múltja
Victor lázas... úgy lázas, ahogy azt egy fiatal vérfarkastól, egy tizenhárom éves már majdnem tinitől elvárnánk. Dobálja magát az ágyban, morgolódik, néha lehajítja magáról a paplant, el magától a párnákat, aztán visszamegyek hozzá és megpróbálom csitítani.
- Mindjárt itt lesznek apáék... - próbálom nyugtatni, bár hozzá kell tennem, hogy pontosan fogalmam sincs, mit kell tennem. Erre senki nem készített fel még, és én se változtam még át, nem teljesen értettem, hogy mi van. Inkább lemegyek a nappaliba, ismét megcsörgetem anyát, hátha ő észreveszi, hogy hívom, de semmi... Nem is tudom, kihez fordulhatnék. Ha ma falkagyűlés van, akkor az összes felnőtt odakinn, és másban nem is mernék megbízni, ráadásul mintha én is rosszabbul lennék. Felizzik bennem valami, valami égető és sürgető, amitől elsötétül a tekintetem, megszédülök. Néhány percre megkapaszkodom valamiben, megvárom amíg elmúlik az érzés és inkább visszatérek Victorhoz...
Hosszú az éjszaka, Victor állapota nem változik, a szüleink továbbra sem veszik fel és az én tüzem is mintha egyre erősödne. Korán ágyba dugom Amandát, az unokahúgunkat, és a biztonság kedvéért bezárom a szobája ajtaját... Rossz előérzetem van és nem feltétlenül a testvérem miatt. Saját magamban nem bízok.
Victor mellett virrasztok, bár már nem nagyon kell figyelnem rá, a lázon kívül mintha semmi baja nem lenne. Néha nyüszög, morog, megmozdulni sem tud, ahogy azt hiszem... én se. A csontom, a fejem, az egész testem FÁJ. Elolvadnak a csontjaim, nem hallok, nem érzek szagokat, nem látok semmit se, csak homályos, egyre inkább összemosódó foltokat és színeket, de ezzel párhuzamosan a fájdalom még erősebbé válik, valami reccsen a közelemben, talán Victor ágyneműje vagy ruhája, fogalmam sincs, de visszanyerem az érzékeimet, adrenalin száguld végig az ereimben, az előző érzéseimet meghazudtolva ugrok fel, el az ágyának közeléből, épp szerencsésen elhúzódva az acsargó, csikorgó fogaktól, aminek gazdájával most szó szerint farkas szemet kell néznem.
- Victor? - sikkantok fel ijedten, még a saját fülemnek is bántó hangon, de fogalmam sincs mi történt. Abban a helyzetben az agyam nem képes összerakni vérfarkas genetikánkat és a látványt, ami fogad... Egy hatalmas, szürke-fehér bundás fenevad a szobánk közepén, a testvérem szemeivel, az ő pézsmával keveredett illatával, amitől valami bennem is felmorran. Parancsoló, dühös és fájdalmas morranás ez, ami a saját testvéremnek szól.
A vér megfagy az ereimben, miközben riadtan nézek fel testvérem farkas alakjára, az előttem álló bestiára, amitől teljesen megfeledkezem a saját testemben tomboló fájdalomról és tűzről, ezekről az elemi, félelmetes érzésekről, hiszen az egész idegrendszeremet leköti, hogy megpróbáljak óvatos lenni és gondolkodni... Ha sikítok vajon valaki meghallja? Persze Amandán kívül... jaj, Amanda... tudtam, hogy be kell zárnom a szobáját!
A gondolataimba merülve nem is veszem észre a saját fenyegető morgásomat, az egyre ösztönösebb reakciót és dühöt, ami a kialakult szituációból fakad bennem. Nem tudom, hogy Victor észnél van-e, megértene-e ha beszélek hozzá, de eddig úgy tűnik nincs akkora probléma, nem támadt rám, csak sarokba szorított és figyel. Talán ő is épp mérlegel és.. küzd? Apa mindig azt mondta, hogy az első átváltozás harc. Harc az ösztönökkel.
Épp utol is érném magamat a gondolattal, megszólalnék, kérdeznék, amikor valami sokkal erősebb érzés cikázna végig a gerincemen, fájdalom hasít a csontjaimba, szó szerint felordítok, a tekintetem elködösül, csontjaim törnek, a hangom megváltozik, a kezem bizsereg, a körmeim furcsán koppannak a padlón...
Nem tudok megmoccanni. Vér szaga férkőzik az orromba, hideg csap meg, ahogy mocorgok és a lábam a padlót éri, de a kezem viszont egyáltalán nem mozdul, valami visszatartja és hiába is rántom, mintha... Ki vagyok kötözve? Nyöszörögve próbálok felülni, de ez sem sikerül, így csak vállalom a napfényt meg az azzal járó vakulást és kinyitom a szememet... Meglepetésemre nem vakulok meg, egy sötét szobában vagyok, a sarokban dereng némi fény, meg a függöny mögül... és ezeknek a fényeknek meg az erőteljes szagoknak köszönhetően valami elkezd derengeni az átváltozásomról, a vérszomjamról, ahogy Victorral... egymásnak ugrottunk? Ne! Nem akartam! De én kezdtem... emlékszem? Emlékszem... Meg arra is, hogy a dulakodásban kiestünk az ablakon, és hogy... megharaptam? Az ő vérét érzem a számban?
- Kislányom! - anya hangjára ijedten kapom fel a fejemet, már várnám az ölelését, de csak a távolból figyel ő is, meg apa is, aki végül odajön hozzám és... felpofoz. Nagyot csattan a tenyere, azonnal megértem, hogy amit tettem – még ha nem is emlékszek rá teljesen – szégyen. Elfogadom, mint vérfarkas... Emberként viszont nincs joga így bánni velem. Soha.

Mindenkinek van egy... jelene
(nagyjából öt évvel ezelőtt)
Rendőri túlkapás. Legalább ennyivel meg egy szép kis pénzbírsággal megúsztam mindent, és a ténnyel, hogy még mindig nem tudok uralkodni magamon. Ez a kettősség néha teljesen kikészít, a vérfarkasom ösztönösen felmordul, ösztönösen akar... hát úgy megölni mindenkit, de legalább tiszta fejjel tudok gondolkodni. Az elmúlt években elég sokat fejlődtem dühkezelés terén, még apám is büszke lehet rám, és egyébként sem szokásom csak úgy emberekre támadni. Soha nem is volt. Egyetlen egyszer, az első átváltozásomnál vesztettem el a fejemet és kaptam össze Victorral... vérre menően, de ma már tudom, hogy ez normális. Apám pofonja persze nem volt az, de ő meg védte az ő kicsi fiát, ami igazából ezek után egyre erősebb ellenszenv lett bennem. Mindig is éreztem, hogy Victor többet és jobban számít... ezt csak ekkor realizáltam igazán.
Nem bánom, amikor el kell hagynom a dover-i rendőrkapitányságot, ahol a kadét éveimet töltöttem meg még néhány évet utána, mert igazából mindig is Rose Harborba vágytam. No nem ilyen módon, nem egy kis problémával a nyakamban, ami az aktámba vésnek és önelégülten mosolyognak rám, mikor átadják azt, de hát... sok mindent nem így terveztem az életben. És leszek még ismét normális járőr, nem fogom sokáig a rose harbor-i rejtélyes ügyek aktáit tologatni a levéltárban, arra várva, hogy valaki rám is felfigyeljen...


Ronald Fewer: NJK  - tisztavérű vérfarkas (A vének tanácsának elnöke) -  édesapa
Natalia Fewer: NJK  - tisztavérű vérfarkas - édesanya
Victor Fewer: játékos karakter (Engel) - tisztavérű vérfarkas -   ikertestvér
Amanda Fewer : játékos karakter (Lyn)  - tisztavérű vérfarkas -  unokahúg