Nagyjából 165 cm magas, finom csontozatú fiatal nő. A bőre szinte minden évszakban olyan fehér akár a vakító hósipkák a hegyek ormán. Lángvörös haját a háta közepéig növesztette, és előszeretettel hordja lófarokba kötve. Odáig van a kislányoknak való, de általa nagyon kedvelt hajdíszekért. Tudja, hogy illett volna már ebből kinőni, de képtelen lemondani ezekről a csecsebecsékről.Öltözködése meglehetősen hangulatfüggő. Szekrényében éppen úgy meg lehet találni az elegánsabb darabokat, mint az ezeréves, foltos farmernadrágokat. Nehezen válik meg a ruháitól, inkább megvarrja, semmint kidobja. Az “Öreg Bölcs” újrahasznosító szemléletét sajátította el.Édességfüggő. Elég introvertált természetű, de ha feloldódik, könnyen egy hullámhosszra kerül a beszélgető társával.Erősen empata természetű.


Jó tulajdonságok:
- precíz: A munkájában ez elengedhetetlen, de ez a fajta szemléletmód kiterjed a magánéletére is. Ha valamit csinál, azt szereti jól és pontosan csinálni, a lehető legkisebb lehetőséget hagyva a hibára vagy tévedésre.
- pontos: Lételeme a pontosság. Nem szeret késni sehonnan és ez sokszor azt is jelenti, hogy percekkel, vagy akár egy negyed órával is korábban érkezik egy-egy találkozóra. Minden órája tíz percet siet, hogy lehetőleg ne késsen el soha sehonnan
- önfeláldozó: Legyen szó egy koldusról az utcán, akinek a kalapjába pénzt dob, vagy egy barátról, akinek az utolsó falat ételét is odaadná. Néha könnyelműen ad kölcsön pénzt vagy éppen tárgyakat, amiket sok esetben nem is kap vissza. Ez azonban nem rettenti el attól, hogy újra és újra adjon ha még van miből
- hűséges: Elvekhez, helyhez, emberekhez…mindenhez ami igazán fontossá vált neki azért akár tűzbe is menne
- kitartó: akár a végsőkig is…

Rossz tulajdonságok:
- magábaforduló: Nehezen adja ki magából ha valami bántja vagy aggasztja.Roppant nehéz szóra bírni és akkor is többnyire eltereli a témát.
- labilis: Érzelmileg mindenképpen. Nagyon nehezen tudja elengedni a dolgokat, és nagyon hibáztatni tudja magát, ha valami nem jól alakul. A lelkére veszi, és sokszor hosszú idő mire kijön belőle
- rendmániás: Bár alapvetően az emberek többsége szereti a tisztaságot maga körül. Red esetében ez néha már mániákus méreteket képes ölteni.Napjában többször is mos kezet, és mindig van nála spray formájában fertőtlenítő
- disgráfia: Sosem tanult meg rendesen írni. Rémes a külalakja, gyakran olvashatatlan, bár ő maga a saját írását el tudja olvasni. Néha kimaradnak betűk, néha felcserélődnek. Ugyanez jellemző akkor is ha gépel
- torkos/falánk: Imád enni, és imád minden ami az étellel kapcsolatos.Remek szakács egyébként, de a torkossága néha elég komoly méreteket tud ölteni.Hús és édesség minden mennyiségben jöhet.


Mindössze egy éves volt, amikor az akkor négy éves bátyjával kézenfogva találtak rá az árvaház előtti kert padján ücsörögve.Vörös haja egészen különleges volt, tekintetének azúrkékje pedig akár a csiszolt akvamarin. Nyakában egy kicsi, egészen apró harang függött egy fekete bőrszíjon.Az árvaház lelkésze nevezte el Reddie Bell-nek.Senki nem ismerete a testvérpár eredetét, és ők maguk sem emlékeztek rá honnan jöttek.
Mindenki Reddie-nek szólította, egyedül a bátyja hívta Bell-nek.Alapvetően cserfes, vidám, minden porcikájában csibész kislány volt. Bármi zűr adódott, szinte biztosak lehettek benne, hogy az elkövetők között felbukkan Reddie neve is.Aranyszívű, önzetlen természete korán megmutatkozott, ahogyan a bizalmatlansága, vagy éppen a kétkedése is. Nehezen lehetett elnyerni a bizalmát. Lassan kellett hozzá közeledni, és leginkább bizonyítani. Reddie csak akkor volt hajlandó bárkinek is bizalmat szavazni, ha bizonyított.
A bátyjának tizenhat évesen kellett elhagynia az árvaházat,és bár ígéretet tett rá, soha nem tért vissza. Reddie is ennyi idős volt, amikor összepakolták minden holmiját amit a magáénak tudhatott - nem volt sok - és útjára bocsátották.
Nyolc hónapig tengődött az utcán, mások jóindulatára hagyatkozva, amikor egy megözvegyült kémia professzor megpillantotta amint egy ingyenes ételosztáson sorban áll.Történetük lehetne akár egy mocskos dráma is, mégsem az volt.Tiszta volt, mely a mai világban tán ritkaságszámba megy. Hogy miért vette magához a férfi, arról sosem beszélt, de Reddie tökéletes és minden szempontból érdeklődő tanítványnak mutatkozott.Szomjazta a tudást, és úgy tűnt fogékony is rá.
Egyre ritkábban ment emberek közé. Jobban érezte magát az öreg laborjában, semmint bárhol máshol.Mikor egy évvel ezelőtt az öreg elszunnyad kedvenc lila bársony foteljében, Reddie egyedül maradt a házban.Azóta is így él. Sosem költözött el a városból, mert reménykedik abban, hogy a bátyja egy napon majd visszatér, és itt fogja keresni. Ő pedig várni fog rá.


Red róka alakváltó, noha az egészről soha senki nem beszélt neki. Mivel nem ismerte a szüleit így nem tudhatta, hogy mire is képes. Az első átváltozást meglehetősen zaklatottan és nehezen élte meg. A bátyja, Luke segített neki átvészelni az első időket, és ő mesélt neki arról is, hogy ilyenkor mi történik vele, és arról is, hogy melyek azok a dolgok, amelyekre figyelnie kell. Red a mai napig nehezen fogadja el a helyzetet, és még küzdelmet folytat magával arról, hogy mi vagy éppen ki is ő valójában. A nevelője, egykori mentora Az Öreg Bölcs tanította meg kezelni, és úrrá lenni a benne szunnyadó vadállaton, akit időnként mégis szabadon enged.Ilyenkor felszabadul, hagyja, hogy átjárta a fenevad ereje, a lénye és az a szabadság érzés, amit csak rókaként tud megtapasztalni, és amelyet még csak szavakba sem lenne képes önteni.


Az árvaházban éjjel csend volt. A folyosón érezni lehetett még az előző esti vacsoráról visszamarad sült kolbász zsíros szagát, amely keveredett a kisebb hálótermek felől kicsapódó húgyszag maró bűzével.Ez itt szinte állandó volt. Akik itt éltek megszokták, és már fel sem tűnt nekik. Az ablakok spalettáit, melyek nem voltak megfelelően rögzítve, a feltámadó szél kitartóan cibálta meg, és koppantotta az omladozó falaknak. A vadszőlő és repkény haragos zöldben és száraz aranyszínben kúszott fel az időmarta téglákon, fel egészen a négy szintes épület palaszürke, mohával benőtt teteje felé. A kémények üresen ásítva, méltóságteljesen emelkedtek az ég felé. Komor sziluettjük olyan volt mint egy groteszk, komor hangulatú mese nyitóképe.
Ezt a csendet törte meg, valamikor éjjel háromkor apró lábak sietős csattanása a szebb napokat sosem látott mustársárga linóleumon. A kis test kétségbeesett, sírásba és nyögésbe hajló zihálása visszhangként kapaszkodott meg a falakon, és másodperceken belül elolvadt.A középső hálótermek irányába tartott, oda ahol a bátyja is aludt, és akit mindenképp meg akart találni. Fogalma sem volt róla mi történt vele, ahogy azt sem, hogy mitől véres a keze, mitől érzi olyan rosszul magát. Miért van hányingere? Talán a tegnapi kolbász feküdte meg a gyomrát? Ó nem, az biztosan nem.Még oda is adta a felét Maggie-nek, aki olyan sápadt és olyan vékonyka. Szinte átfut rajta a szél, mint a felügyelő asszony fegyelmező szobájának rojtos tüllfüggönyén.Vagy a kakaó volt túl forró, amit Jack és ő csempésztek ki a konyháról takarodó után? Ó micsoda kaland volt! Beosonni a sötétben, és megmerni a szürke bádogkannát azzal a finom, illatos forró csokoládéval. Olyan volt, mint a folyékony barna selyem. Vigyázni, hogy egy csepp se löttyenjen ki, és szétosztogatni a többiek között. Akinek jutott, boldog volt. A fejadagot itt igen szűken mérték. A gyerekek mindig éhesek voltak errefelé, és nem csak az ételre. Jó szó is kevés jutott. Elvégre ők azok, akik nem kellettek senkinek.Innen ritkán fogadtak örökbe bárkit. Valami biztosan nincs rendben velük, gondolta a kislány, aki most is olyan kétségbeesetten haladt a hosszú, szinte soha véget nem érő folyosón.Vörös haja úgy követte, mint véres menyasszonyi fátyol a hullámzó szurok sötétben. A holdfény néha ezüstöt csókolt rá, melytől még inkább úgy tűnt, lángra kapott üstöke szinte átragyog a feketeségen.Könnyei fájdalmas utat karistoltak az arcára, majd el is tűntek ajkai között, mielőtt lepottyanhattak volna. Csak nyelte őket. A sós fájdalmat.
Nem emlékszik. Semmire nem emlékszik, csak az érzésre. Életében először érezte magát szabadnak. Mintha egy álom lett volna, ő mégis valóságnak vélte. Rohant a fák között, lábai alatt nyekkentek az apró ágak, akár a száraz csontok.Külön érezte a világ összes illatát, elég volt csak egy aprót szimatolnia. Éles kontúrban különült el minden, és szinte ösztönből tudta, hogy merre kell mennie. Aztán meglátta azt az apró kis mezei nyulat. Olyan finom forró illata volt, lüktetett benne az élet, és ő semmi másra nem tudott gondolni, csak arra, hogy bele akar harapni. Úgy mint egy érett lédús almába.Nyersen és kíméletlenül. Meg kellett volna rémülni ettől a gondolattól, de inkább csak azt a kínzó és gyötrő éhséget érezte. Azt, hogy nem csupán meg akarja tenni, hanem bármi áron meg is fogja.Végül nem gondolkodott többé, hanem cselekedett. Ösztönből. Életének mind a tizenhárom évének ösztönével, és még valami mással, amit akkor még nem tudott hova tenni
A bátyja mélyen aludt, és legalább négyszer kellett megráznia a vállát, mire végre ébredezni kezdett. Álmosan nyitogatva a szemeit kérdőn, csodálkozva nézett az ágya mellett riadtan és kétségbeesve guggoló húgára.
- Bell….mi….mit csinálsz itt…és miért vagy….- nézett végig rajta ebben a halovány holdfényben, mire realizálta, hogy a kislány keze és ruhája csupa vér. A hálóingének alja elrojtolódott. Reszketett az utolsó porcikája is.
- Megettem….azt a kisnyuszit Luke….megettem….én…csak úgy….megettem- összefüggéstelenül beszélt, zavarodott volt, és olyan elesett, hogy a bátyja hirtelen és gondolkodás nélkül vonta magához így félig fekvő helyzetben. Csitítani próbálta.Ujjaival a reszkető vörös fürtök közé túrt. Hát eljött az idő. Eljött amitől tartott, és nem volt még ideje felkészíteni rá a kislányt. Talán ő maga is hibás abban, hogy így kellett megtörténnie. Halogatta. Elodázta a beszélgetést. Azt hitte még lesz még elég idejük. Ő egy hónap múlva tölti a tizenhatot, el kell mennie, nem lesz számára többé itt hely, és senkit nem érdekel hogy mi lesz vele. Csak Bell-t csak őt érdekli.Ők összetartoznak és bármit is hozzon az élet sosem fogja a húga kezét elengedni. Vissza fog érte jönni egy napon és magával viszi.
- Figyelj rám Bell! Ez nagyon fontos! Holnap beszélünk, holnap mindent elmondok, de most gyere….gyere velem! Szerzünk neked másik ruhát, megmosakszol, ettől pedig megszabadulunk. Nem beszélünk róla senkinek! Megértettél? Nem beszélhetsz róla senkinek! Soha! Érted Bell?- fogta gyengéden tenyerének bölcsőjébe két oldalról az orcáját. A kislány riadtan, de elszántan bólogatott.
Kiosontak a teremből. Luke ment elől, mint egy védelmező medve, mögötte pedig kullogott a sebzett róka, a húga.


Rokon neve: Luke Bell  Típusa (Egyelőre NJK - hirdetés készül… - boszorkány -  bátty(nem vér szerinti)