Hosszabb barna haj és állandó borosta, ha épp nem szakáll keretezi arcát. Vonásai előnyösek, bár ráncai már most halmozódnak szeme alatt és homlokánál, kissé morcos vagy akár megviselt formát kölcsönözve külsejének. Vérfarkasokra valószínűleg nem olyan jellemző mód az arcápolás fogalmát ismeri és pihentető programként hetente le is ül maszkot felrakni vagy épp szemöldökét kiszedni, így arc-higiéniájára nem érkezhet panasz. Öltözködésre - sok férfihoz hasonlóan - nem igen ad, ruhatára olyan basic, de kort és divatokat álló darabokkal van tele, mint például a fehér póló és farmernadrág. A farkas léttel járó ingerültséget általában edzéssel vezeti le, keményen megdolgozva kinézetéért, de ennek következtében szinte biztos, hogy valami olcsó sport dezodor illata lengi körbe (valamit valamiért).


Jó tulajdonságok:
- megbízható: Matt-re bármikor lehet számítani, hogy következetesen teljesíti kötelezettségvállalásait, ígéreteit és felelősségeit - kötelezően csak mások felé tett ígéreiről beszélünk. Megtartja szavát és ott van mások mellett, amikor szükség van rá.
- éleslátó: Képes gyorsan megérteni és elemezni összetett helyzeteket vagy kérdéseket. Megfigyelései és értékelései általában pontosak, mely negatív oldalról sokszor alapot ad ítélkezésének.
- gyakorlatias: Pragmatikusan, reálisan közelíti meg a helyzeteket vagy problémákat. A gyakorlatiasságot és a hatékonyságot előnyben részesíteni az idealizmussal szemben.
- nyugodt: Általános viselkedésében nyugodt és laza. Nem könnyen stresszel bármilyen élethelyzeten, de cserébe ritkán izgatott.

Rossz tulajdonságok:
- céltalan: Sosem tudta igazán helyét a világban, harminc felett sincs ezzel tisztában. Nincsenek világos céljai vagy iránya az életben, úgy tűnhet, hogy hiányzik belőle a motiváció vagy a fókusz a fejlődéshez.
- arrogáns: Jobbnak tartja magát az átlagembernél, könnyen ítélkezik azok felett, aki nem saját normája és hitvilága szerint él. Hencegő, elutasító mások véleményével vagy ötleteivel szemben.
- kicsinyes: Apró, jelentéktelen dolgok megszállottja, kisebb sérelmek nyomán hajlamos olyan kicsinyes viselkedésre, mint a piszkálódás, a másik túlzott kritizálása vagy a bosszúvágy. Hiányzik belőle a perspektíva, hajlamos pletykálkodásra jelentéktelen ügyek miatt is.
- lusta: Elkerüli vagy elhanyagolja a felelősségeit, előnyben részesíti a tétlenséget vagy a halogatást. Nem fizikálisan lusta, inkább a szó kórosan halogató értelmében, feladataiban sokszor kifogásokat keresni.


Párszor már fejéhez vágták, hogy semmit és senkit sem kedvel vagy szeret. Ezen állítás nem áll messze a valóságtól, hisz valóban limitált igénye van a minimálisnál több embert vagy egyéb bármi mást kedvelni. Sokak számára közömbösek, kevesek ellenszenvesek és még kevesebben szimpatikusak – nem vallaná be magának, de ennek leginkább oka az, hogy retteg az emberi kapcsolatok bármilyen formájától. Romantikus élete nincs, soha nem is volt: leghosszabb kapcsolata húszévesen volt nyolc hónapig, egyetemi tanulmányai alatt. Mint minden ezt követő kapcsolatának, ennek is azzal az indokkal lett vége, hogy nem foglalkozik eléggé az érzésekkel, nem tudja helyénvalón kezelni őket.
Emberi kapcsolatai barátai körében teljesednek ki, kik felé mélységes lojalitást táplál - bár ezt az érzést sem képes igazán kifejezni feléjük, egyedül azzal próbálja, hogy minden gyakorlatias vagy praktikus feladatban segíteni próbál nekik, ott lenni mikor nem érzelmi baj van.


Matt nem farkasnak született és bármennyire is próbál „baráti” viszonyt ápolni másik önmagával, a vele élő fenevad sokszor emlékezteti arra, hogy nem feltétlen emberi tudatánál van a kormány. Egy Delaware-ben rendezett baráti kirándulás alkalmával, nagyjából félévvel ezelőtt kapta meg az átkot egy számára azóta is ismeretlen fajtatárstól. A történtek következtében nehezen tudott visszailleszkedni Philadelphia sűrűjébe, illetve sehova máshova, ahol megmaradni próbált. Valami tudat alatt - talán a trauma? - húzta vissza Delaware-be a történtek helyszínére, egy-két hónapja pedig egészen Rose Harborig. Nem szeretne a terület magányos farkasa lenni, de rövid ittléte révén tudja, hogy a helyi falkában nem feltétlenül van maradása. Tudja, hogy tudnak róla, bármennyire is próbál lapulni – csak a megfelelő alkalomra vár, hogy létezését publikusan is az őt nem is olyan távolról követő szemek tudatára hozza. Életében először áll egy olyan helyzet előtt, amiben muszáj segítséget kérnie bárkitől, mert magától nem tud uralkodni saját új valója felett.


A másik szobából kiszűrődő kiabálás törte meg az éjszaka csendjét.

Ezért hagyták el ők is!

Matt a sötét plafont bámulta, gondolatban azt számolva, hogy hányszor hallotta már ezt az egy mondatot és különböző verzióit. Sosem értette, hogy nevelőapját létezésének pontosan melyik eleme zavarta annyira, hogy még ha mindent pontosan kedvére csinált akkor is emlékeztetve kellett legyen arra, hogy sosem lehet teljesjogú ember, mert elhagyták a biológiai szülei. Kisebb korában azt gondolta, hogy hogyha figyelmesebben elmosta volna a tányérokat, ha előbb levitte volna a szemetet, ha mindent kicsit jobban csinált volna akkor nem kiabáltak volna vele. Kívülállónak érezte magát a saját otthonában és amikor szeretetre és elfogadásra vágyott, azt se kaphatta meg, bármennyire kérlelte. Évek kellettek hozzá, de mostanra már szeretetvágyat is eltűnőnek érezte magából és szívében csak az üresség maradt meg.
Egy mély levegőt vett és fejére húzta a takarót, hátha fog tudni aludni a zajok ellenére is.

---

-Hát ez elég szar – Chris sosem volt a szavak embere, de tizennégy éves fiútól nem is igazán lehetett többet várni. A közeli híd melletti töltésen ültek, Matt a távolban haladó hajókat figyelte gördeszkáját ölelve, miközben barátjához beszélt.

- Ja, szóval… – szemei zavartan cikáztak, nem szeretett önmagáról és főleg nem problémáiról beszélni. Tudta, hogy barátai mások, mint nevelőszülei, de nem tudta elfogadni, hogy bárkit is őszintén érdekelhet mi van vele. – …nem szeretnék hazamenni. Ha egyáltalán hívhatom hazának az egészet.

- Hát akkor ne menj. - Chris ezt olyan hangnemben mondta, mintha olyan könnyen ment volna a dolog, hogy az ember gondol egyet és többet nem lép be az otthona ajtaján. Mikor Matt tekintetét barátjára emelte, hogy egy ilyen javaslatért rászóljon egy sunyin vigyorgó arccal találkozott. – Anyámék biztos megengedik, hogy nálunk maradj egy ideig. Tesóm szobája úgy is üres, aztán max alszol a kanapén ha épp hazajön egyetemről.

- Nem mondhatod komolyan Chris, ezt nem fogadhatom el – szabadkozott, de barátja hamar lábra pattant és vállon veregette megerősítően.

- De a nővérem tabu!

---






…Hitch!




…Hitch…



…mi a szar történt?!


Hitch!

A feje lüktetett, száját fém íz telítette ki. A hangokat egyre közelebb hallotta, nevének utolsó hívása már egyenesen fülében sikított. Szemeit lassan tudta kinyitni, mintha nem maradt volna rá ereje – az arcába világító zsemlámpa vagy telefonvaku fénye se segített.

- Oké-oké, jól van. Marshall! Látod a többieket?

Felköhögött szabadulni próbálva a fémíztől szájában, az oldalára akart fordulni köpni, de mikor megakart mozdulni nem csak egy éles nyilalló fájdalom állította meg, hanem kezek ereje is. – Nehogy megmozdulj, mert istenemre mondom én öllek meg Matt – most először ismerte fel Danielle, Chris nővérének hangját a zavarból, ami eddig csak szakadozva szűrődött be tudatába. Tekintete találkozott a kék szempárral, amiben pánikkal keveredő aggódást vélt felfedezni, ahhoz hasonlót, mint mikor gyerekként leestek egy fáról vagy deszkázás közben eltörték a kezük. Miért pánikolt? De ami fontosabb, mégis mi a fenéért szédült ennyire?

- Hol van Chris… És Amber? – nyögte ki a kérdést, ami először eszébe jutott. Szédülni szédült, de az emlékei és a dolgok körülötte egyre világosabbá kezdtek válni. Danielle arcát egyre jobban látta, ahogy oldalára próbálta kötözni pulóverét amit csak ezért levett magáról. Látta a vért maga körül, a fák között látta zseblámpák világítását táncolni. Távolról hallani vélte rendőrök és mentők szirénáját.

- Nem tudom, veled voltak utoljára… És veled se tudjuk mi van – remegett a hangja, de próbált megnyugtató lenni. Matt hirtelen hálás lett, hogy Danielle a testvérével együttes sorozatos basztatásuk ellenére sem adta fel ápolónői álmait, mert tudta, hogy most egészen szüksége van rá.
Felnyögött, mikor a nő szorosabb húzta a pulóverből összetákolt kötést az oldalán. – Lent voltunk a tónál, úsztunk… – ártatlan skinny-dipping-nek indult az egész, jól érezték maguk és amikor kijöttek a vízből egyszer csak… egyszer csak mi? Már Matt se emlékezett világosan. – …nem tudom.

- Nem kell tudnod, csak arra emlékezz kérlek, hogy hol van Chris.

---

Matt emlékezett és még aznap este meg is találták. Nem úgy, ahogy bárki megakarna találni bárkit, de ő és Amber is előkerültek egymástól mindössze néhány lépésre. A temetésük egy nap volt, de három állammal egymástól távol. Nem voltak kérdések, nem volt nyomozás, az egész esetet egy szerencsétlen balesetnek könyvelték el: három bedrogozott fiatal találkozott egy medvével Delaware erdőiben, a két jegyes belehalt a sebeibe, harmadik barátjuk súlyos sérülésekkel túlélte – az mindegy volt, hogy alig vannak medvék amik erre képesek lennének az egész államban.

- Nem tudok maradni – Matt halkan szólt oda Daniellenek, aki mellette állt a halotti tor teljes ideje alatt. Órák óta próbálta összeszedni bátorságát kinyögni ezt az egy mondatot. A temetésre is alig volt képes eljönni, de nem akart egy szó nélkül felszívódni.

- Tudom. Tudni akarod mi történt. Én is akarom, hogy tudd… de két testvérem már eltemettem, nem akarom a harmadikat is.

A gyomra görcsbe rándult, a torkában ülő csomó összeszorult a torkában. – Vigyázz magadra. Írok majd.



- nincsenek élő vérszerinti rokonai