Finch-hez viszonyítva a magasságát, akkor van köztük némi különbség, ugyanis Nikkie alacsonyabb tőle vagy 5-10 centivel.
Nik a testi kondíciójára gyerekkora óta figyel, a szülei adták az alapot és tizenvalahány évesen már magától értetődő volt, hogy tennie kell azért, hogy erős maradjon. Ugyan nem mutogatja úton-útfélen, hogy milyen kidolgozott teste van, de néhány póló, illetve trikó alól azért fel-feltűnnek azok az izomok.
Az arcformája hasonló a testvéréhez, de mivel Nikko nem szereti különösebben a borostát, így egy nagyra nőtt óvodásnak, netán selyemfiúnak tűnik, ha Finch mellett mutatkozik.
Neki is szőkésbarna haja van, amit általában rövidre nyírat és a frufruját némi zselével oldalra fésül.
Nik szemét emelném ki elsősorban, ugyanis a szürkéskék és szürkészöld árnyalatok keveréke található meg íriszében. Legtöbbször a fénytől függ, hogy az a szempár milyen színben pompázik. Az viszont bizonyos, hogy gyönyörű szeme van és tudja fokozni a látványt, ha elmosolyodik. Nem feltétlenül bugyirohasztó hatása van, ellenben árad a mosolyából és a tekintetéből a kedvesség és a biztonságnak az érzete.

Mozgása mostanra magabiztos, határozott, viszont nincs benne túljátszott macsóság, illetve gőgösség.

A hangja mély és kellemes, amit kifejezetten élvezet hallgatni. Az a szomorú, hogy ezzel a hangszínnel olykor orbitális baromságokat nyög ki. A fülorgazmus ezzel pedig nyomban tovaszáll.


Jó tulajdonságok:
- Játékos: Szeret csipkelődni, illetve heccelni a másikat. Ebből értelemszerűen következik az is, hogy imád és szeret nevettetni.
- Közvetlen: Fajtól és kortól függetlenül bárkivel képes hamar megtalálni a közös hullámhosszt. Mindenki felé érdeklődéssel és barátságosan fordul, mert nem szeret senkiről semmi rosszat feltételezni.
- Céltudatos: Nikkie mindig is céltudatos volt, és ez felnőttkorára még hangsúlyosabbá vált. Az apja gyerekkora óta éreztette vele, hogy különleges és nemcsak ő, hanem az életútja is az. Ő okkal született ebbe a családba és okkal kell küzdenie a vágyaiért.
- Együttérző: A szülei eleve erősítették benne ezt a tulajdonságot, hiszen kicsikorában a legkisebb negatív rezdülésre ugrottak, hogy meghallgassák és megvigasztalják őt. Nikko is ezt vallja: együtt kell lélegezni az érzelmileg labilis, sérült emberekkel és támogatni kell őket.

Rossz tulajdonságok:
- Naiv: A gyengeségei közé tartozik, hogy nem igazán van kritikus gondolkodása és az emberismerete is hagy némi kivetnivalót. Könnyen át lehet verni, elárulni, főleg, ha valaki olyanról van szó, akit bizalmába engedett. Már pedig elég gyorsan bizalmába tudja fogadni az embereket.
- Merev: Nem tudja – vagy nehezen megy – belevetni magát az emberi szórakozásokba. Az ivászat, a bűzlő lebujok és a nőfaló életmód pedig egyenesen taszítja.
- Makacs: Nos, a kritikus gondolkodása hiánya miatt nehezen méri fel a helyzetet, hogy mikor kell feladni, újra tervezni az életét. Ezzel nemes egyszerűséggel bárki agyára tud menni.
- Vakmerő: Hasonlóan a makacssághoz, itt is a kritikus gondolkodás hiányos. Ő csak menne, csinálná és győztesként szeretne kijönni a helyzetből.


Nikko alapvetően egy közvetlen személyiség, így könnyen elbeszélget akárkivel.
Vannak dolgok, amik általában gondot szoktak nála jelenteni:
Ilyen az is, amikor nem tudja felismerni az iróniát és a szarkazmust.
A másik problémás terület a flörtölést illeti, nem igazán veszi az utalásokat, szóval simán friendzone-ol olyan nőket, akik esetleg többet akarnak tőle; viszont nem mondták ki egyenesen, hogy mégis mit szeretnének. Ha pedig Nikko áll neki a flörtölésnek az legtöbbször bénácska, esetlen vagy éppen rossz értelemben félreérthető. Akadt már olyan helyzet, hogy így harcolt ki egy-két pofont és csak értetlen arcot vágott, hogy mit rontott el.
Szintén a baj forrása szokott lenni, amikor Nikkie-nek őszinteségi rohama van és elveszti a határt, hogy mi az, ami belefér és mi az, ami már nettó bunkóság és finomítani kellene a mondandóján. Semmi rosszindulat nincs benne, csak egyszerűen nem mindig megy a fogalmazás.
Ez megint elmondható bármilyen témáról. Olykor félreérthető, amikkel kínos szitukat képes teremteni.
Ebből pedig az következik, hogy a lazább, extrovertáltabb személyiségű emberek jobban tudhatják kezelni ezeket a szitukat.

Legyen szó bármilyen kapcsolatról: család, barátok, netán szerelem, akkor ő kitart mellettük mindvégig... Az utolsó pillanatig!


Nikko a falkában jórészt farkasként tengette mindennapjait, amint elsajátította az átalakulás képességét kamaszkorában... Ugyanakkor ebben a korban kezdte tanulgatni azt, ami szükséges lehet a falkán kívüli élethez; ezalatt pedig az alapműveltséget és az etikettet értem.

Lobo és Shiba nem repesett az örömtől, amikor a fiuk a közeli boszorkány család lányával összebarátkozott. Félő volt, hogy a gyerekük kíváncsisága túlnő majd a szülők, a falka akaratán... Amivel voltaképpen nem lőttek félre.
Hiába volt szeretve Nikko, imádta a családját, a falkát és a vérfarkas létet, mégis hajtotta az ismeretlen, a vágy, főleg miután tudomást szerzett a testvéréről.

És ugyan megtalálta a második otthonát Nik, azért szokott hiányozni neki a régi élete, amire visszatekintve eléggé kiszámíthatónak volt mondható. Nem gondolta volna, hogy ilyen hosszú időt fog távol tölteni Shaun-tól, Izma-tól, a szüleitől, de már a büszkesége se engedte, hogy a farkát behúzva, a testvéréről lemondva – mondhatni elárulva – visszatérjen a családjához.

Ezért is igyekszik az örömét megtalálni a rose harbor-i falkatagokban és a bátyjában. A farkas mivoltát a természetben, és ugyancsak a falkán belül éli ki.
Nem változtatna semmin.
Nem bánt meg semmit.
Így kellett történnie!


A bennünk csordogáló vér már maga egy kötelék, de ez a kötelék további aprócska fonálra bomlik szerte a világban. Nem tudhatjuk, hogy aki mellett elmentünk az utcán, az egykoron a felmenőink által a családunk része is lehetett.
És valahol mindenki érzi, hogy ő ismerős; ő szimpatikus és ő az, aki végül a végzet lesz.

Végzet.
Ijesztő szó.
Ijesztő jelentés.
Sokan úgy tartják, hogy a szerelem ködében támad rá az emberre az a bizonyos végzet... Ez pedig hazugság!
Nikko Colby már tudja: a végzet ezerarcú, és lehet az barát, a család vagy éppen egy megtagadott testvér.

Nikkie a fenyvesek és a hegyek, a völgyek takarásában nőtt fel. Ez volt az a mesebeli táj, amit hógömbök belsejében az ember láthat. Igazából a fiú szinte végig egy hógömbben nőtt fel, ahol az emberi világ ismeretlen. A szülei óvták is ettől a világtól, mert tudták jól, az a világ velejéig romlott és igazságtalan.

Ezen a hógömbön akkor esett egy aprócska repedés, amikor Nikko és a falkavezér fia, Shaun elkeveredett a falkától. A vidámság, a jókedv elillant, ahogy a szürke viharfelhők száguldva megérkeztek a fagyos széllel. A bundájuk elázott a havas esőtől, mindenük átfagyott.
Fogcsikorgatva fordultak meg, hogy hazafelé vegyék az irányt, amikor szembe kerültek egy boszorkánymesterrel. A fején egy kapucni, az oldalánál egy kisebb táska és a hátán pedig egy-két tucat rőzse volt.
Shaun ösztönösen morogni kezdett a férfira, míg Nikko lassan közelebb merészkedett és megszaglászta a boszorkány lábát. A férfinak esze ágában sem volt bántani a két kölyök vérfarkast, hiszen így is hálás volt a falkavezérnek, hogy megengedte a letelepedésüket a környéken. Igen, Lobo és ez a boszorkány, Imran már találkoztak.

Nikko-nak ismerős volt az idegen szaga, majd beugrottak apjai szavai a közeli boszorkány családról. Shaun értetlenkedett, hogy mégis mit csinál a barátja és miért nem morog vele az élen.
A férfi bemutatkozott és felajánlotta a lehetőséget, hogy jöjjenek vele, legalább kicsit felmelegedni. Nikko bólintott Imran ajánlatára, Shaun pedig vonakodva, de követte barátja példáját. Rettegett attól, hogy a kelletténél még nagyobb bajba keverednek emiatt.

Egy faház volt a tisztásnál. Nik viháncolva szaladt a tető alá, ahol megrázta a fejét, végül az egész testét is. Ekkor egy kislány kinyitotta az ajtót, és megilletődött a két farkas láttán. Nikkie csak leült, féloldalra döntötte a fejét és az egyik fülét kezdte hegyezni. Nemsokára Shaun is csatlakozott a barátjához és már ketten bámulták őt.
A boszorkánymester lánya félve bújt apjához, aki csak nevetve bemutatta a két felfedezőnek Izma-t.

Itt kezdődött egy életre szóló barátság, Nikko, Shaun és Izma között. Lobo falkája pedig hálával tartozott Imran-nak és a családjának. És bár a hála és a kölcsönös tisztelet meg volt a felek között, mégis megtiltották a fiúknak, hogy találkozgassanak Izma-val.
Persze, ha Nikkie és Shaun, akkor ők úgy szegték meg ezt a szabályt, ahogy csak lehetett. Izma egy olyan világot tárt a két fiú elé, amihez foghatót sohasem láttak és hallottak. Egyre gyakrabban vették fel az emberi formájukat, és tanulgatták meg Izma-tól a falkán túli társadalom fortélyait.

Nik apja legmerészebb álmaiban sem gondolta, hogy egyszer a gyerekek megingathatatlan szövetsége lesz az, ami megmenti majd az életét. Nikko apja lebetegedett, és a falkán belül mindenki azt rebesgette, hogy meg fog halni. Az édesanyja éjt-nappallá téve társa ágya mellett ült, állt, netán körülötte sétálgatott, miközben a könnyeit igyekezett elfojtani.

Lobo-t lázálmok gyötörték. Shiba, a fiú anyja egy ilyen lázálmokkal teli éjszakán megkérte Nikkie-t hogy figyeljen kicsit az apjára. Borogatást cserélt a homlokán, vizes rongyokat tekerte a csuklójára, és csak ott ült az ágyszélén csendesen.
Ekkor a semmiből Nikko apja egyetlen egy nevet ordított: Finch, ezután pedig zavaros mondatokat és szavakat kezdett kiabálni. Csupán ezt-azt lehetett megérteni, minthogy „ne bántsátok őket” és „engem öljetek meg”.
A fiú konkrétan megrémült, leesett az ágyról és úgy meredt édesapjára. Shiba a hangzavarra visszasietett és próbálta megnyugtatni Lobo-t.  

Nikkie megkereste Shaun-t és fejébe vette, hogy idehozzák a boszorkányokat. Bízott Izma szüleiben, hiszen tisztába volt a lány képességével. Ugyan még gyerek volt Izma, de a fiúkat mindig lenyűgözte a varázslataival… Ettől pedig a szülei csak nagyobb varázslatokra lehetnek képesek.

Shiba eleinte dühös volt, amiért ideráncigálta ezeket a boszorkányokat. Akkor kezdett megnyugodni a fiú anyja, amikor Lobo állapota javulásnak indult; a könnyeinek is ezek után mert utat engedni… Kiengedni ezt a kínzó félelmet, a be nem következett gyász fájdalmát.

A boszorkányok főzeteinek hála a lázálmok alábbhagytak, lassan pedig meggyógyult az apja. A falka maguk közé fogadta Izma családját. Ez mind szép és jó, de Nikko azt az éjszakát képtelen volt kitörölni az emlékeiből.
Az az egy név: Finch. Hosszú éveken keresztül hurcolta ennek a névnek a súlyát. Sokszor ott volt a nyelvén az a kérdés, hogy: „Ki az a Finch?” Valami legbelül mégis azt sugallta, őrültség lenne az anyjától vagy az apjától szemtől szembe megkérdezni.

Nikko maga se akarta elhinni, hogy végül Izma-hoz fog fordulni ezzel a bizarr. A fiú egyedül jött, amit Izma nem is értett. A terasz lépcsőjén ücsörögtek, amikor kertelés nélkül elmesélte azt az éjszakát, amikor az apját lázálmok gyötörték. A lány visszakozott, nem akart belefolyni ebbe az ügybe, viszont Nik nem arról híres, hogy feladja.
Végül Izma a fejét ingatva bement a házba, hamarosan egy vaskos könyvvel tért vissza. Miután megtalálta azt a varázskönyvben azt, amit keresett, csak felkapott egy botot, köröket és vonalakat rajzolt a földbe. Két nagyobb kör közepén egy „igen” és egy „nem” feliratot írt, és ezeknek a köröknek a keresztmetszetébe kellett vért cseppenteni. Nikko csak elővette a bicskáját, amivel belevágott a tenyerébe. Izma szeme kikerekedett erre, igazából be is szólt Nik-nek, hogy nem kell kivéreztetnie magát.
Sajgó kezét ökölbe szorította, a vércseppek komótosan cseppentek bele a metszetbe. A lány közben az igét mormolta.

Nikkie-nek az elején nehéz volt olyan kérdéseket feltenni, amik eldöntendők, illetve az sem könnyítette meg a dolgát, hogy maximum ötöt kérdezhetett.
„Finch meghalt?” – Nem.
„Finch vérfarkas?” – Igen.
„Finch a rokonom?” – Igen.
Ezek jutottak a srác eszébe, a kíváncsiság és az idegesség tombolt benne, már régóta készült arra, hogy ezt a kérdést feltegye.
„Finch a testvérem?” – Igen.
A vércsepp el sem mozdult az „igen” szóról. Nikko csak bambult ki a fejéből. Nem értette, ha vérfarkas, akkor miért lett kitagadva.
Izma, ekkor érdeklődni kezdett, hogy a vérfarkasoknál pontosan, hogy működik a szaporodás. A lány valamennyire zavarba jött és akármennyire szerette volna tudományosabb irányból megközelíteni a témát, mindig pír öntötte el az arcát. Ő sem hitte volna, hogy titokban Nikko-val ilyenekről fog beszélgetni.
Ebből a beszélgetésből jött a legutolsó kérdés is:
„Finch ember volt?” – Igen.

Nikko hógömbje azon a késő délután darabokra tört, a világ pedig kinyílt előtte. Egy cél lebegett előtte, hogy megtalálja a testvérét. A szüleinek végül felvetette, hogy van valahol egy testvére. Az apja és az anyja reakciói mindent elárultak. Valahogy a düh, a keserűség és a bűntudat keveréke jelent meg az arcukon, érződött a hangjukon és látszódott a tekintetükben.

Amennyire lehetett, Nikkie mindent megszervezett, hogy jó legyen. Késő hajnalban már a buszpályaudvaron várakozott, amikor Shaun megjelent. Konkrétan letámadta a barátja; keresztkérdések így meg úgy, sok-sok sallang és haragos megjegyzés, amiért nem avatta be őt.
Nik rosszul érezte magát, félt is az egésztől, de szívén viselte bátyja sorsát.
Shaun észhez szerette volna téríteni a barátját, de az istenért se lehetett. Hajthatatlan volt. A szócsata véget ért, beköszöntött a béke, és egymás nyakába borultak. Nem nagyon foglalkozott az emberekkel Nikkie, és csak mondogatta, hogy mennyire szereti Shaun-t. A barátja azért elhallgattatta, hogy nyilvánoshelyen hanyagolják az ilyen homoerotikus jeleneteket. Ezen azért derültek egy jót, még egyet utoljára. Fene se tudta, hogy mikor tér ismét haza Nikko.
Végszónak annyit még kért a barátjától, hogy a családjának és Izmának is adja át, hogy szereti őket és vigyázzanak magukra.
A magány. A függetlenség. Az ismeretlen. Mázsás súlyok.
Nikko ebbe beleborzongott, megint közelebb került a végzetéhez...
…és a buszon átfutottak rémes képek az agyán, valahová el szeretett volna menekülni…
De nem engedett a félelemnek!
Eltökélte: egyesíti a családot és pont!

Nik mezítláb egy sziklán ült, a víz pedig nyaldosta a szikla oldalát, olykor meztelen lábát is. Eleinte a tekintetével a tájat fürkészte, a rikácsoló sirályokat és a morajló habokat hallgatta. Ekkor a szeme megakadt egy ladikon, amit a hullámok lágyan ringattak. Ilyen messziről is észrevette a hasonlóságot közte és a bátyja között. Szótlanul néztek egymásra, mégis ebben a szótlanságban és ebben a nézésben minden benne volt. Az a harminc év, amikor még egymás létezéséről sem is tudtak.
Hónapokig kutakodott testvére után, és most:
„Végre megtaláltalak…”



Azzal, hogy megtalálta a bátyját, még Nikko története nem ért véget!
Nik a hosszú hónapok alatt igyekezett meglátni az emberi világ jó és rossz oldalát. A kezdetek kezdetén azért feszélyezettebben mozgott az emberek között, de mostanra – Finch-nek köszönhető –, hogy magabiztosabban veszi a mindennapok akadályait.
Finch és Nikko kapcsolata mindkettőjükre nézve pozitívan hat: egyiküknél megszelídült a benne tomboló fenevad, a másiknál pedig árnyaltabb és természetesebb lett az emberi formában való létezés.

Nikko az alkalmi munkákkal leszámolva – ugyan kissé nehézkesen –, de elvégzett egy kutyatréner tanfolyamot. Olyan elemekkel kellett megküzdenie, mint egyhelyben ülve olvasni hülyeségekről! Azért ez nagy teljesítmény a részéről, épp ezért is büszke magára.
Noha a kutyákkal eleve megértette magát, zsigerileg – a fajából adódóan is – benne volt a képesség. Nos, ezért is tartotta badarságnak a lexikális tudást, ha egyszer úgyis a gyakorlat lesz fontos. Az emberek érthetetlenek!
Végül kutyatrénerként helyezkedett el a városban, a munkájában pedig örömét is leli.

Egyrészt megtalálta a helyét Rose Harbor-ben és emiatt is érzi otthonának a várost, másrészt az otthont Finch és az itteni falka jelenti most már. Hiányoznak a többiek, elmereng a régi életén, de semmit se változtatna meg!

Nikkie ezért hisz abban, hogy a végzet, amit választott igazából legjobb kimenetelhez vezet… Csak ahhoz vezethet, ugye?!


- Lobo Colby (NJK) – apa – vérfarkas
- Shiba Colby (NJK) – anya – vérfarkas
- Finch Colby (JK – Mary) – féltestvér – harapott vérfakas