Meg kell, hogy valjuk, csodálatos, ahogyan Alyssa próbálja leplezni hajszálon táncoló félelmét. Persze, nem úgy fél, mint kisgyermek az erdőben, de ahogyan a veszélyt emlegeti, ahogy arról beszél, hogy nem kellene itt lennünk, fegyvertelenül és egyedül. Némán bólogatok, kérdés nélküli, aggodalmát kifejező mondataira, talán csak akkor szúrok közbe egy kérdést, amikor azt ecseteli, hogy fegyver nélkül, egyedül, mennyire veszélyes.
-Szóval, nem csak, hogy nem vagy egyedül, de a társaidnál, fegyver is van? - a hanghordozásom nem arról árulkodik, hogy én félnék, sokkal inkább tényközlés. Még a végén lehet el kellene gondolkodnom azon, hogy esetleg ő az, aki itt veszélyes. Ki tudja miféle társai vannak errefelé, lehet valami felfegyverzett millitáns szekta tagjai, aki ártatlannak tűnő turistákat akarnak csapdába csalják, hogy valami elcseszett tenyészprogram részesei legyenek. Bármit ki lehet nézni ezekből a halandókból, olyan furcsák.

- Nem vagyunk egyedül, te itt vagy, én itt vagyok. majd csak kiötlünk valamit, ha olyasmi történik, hogy ki kell találni valamit. - jelentem ki, olyan határozott hangon, hogy benne elsöpörjön mindféle kételyt azzal kapcsolatban, hogy mennyire is jó ötlet itt lennünk vagy éppen az én társaságomban lennie. Mondjuk, ha valami tényleg mászkál itt az erdőben és tényleg ennyire parás, akkor nem is lehetne jobb helyen, mint velem az erdőben. Én meg tudom véden, történjen bármi is. Csuriba teszem az ujjaim és úgy jelentem ki.
- Megígérem, hogy olyan óvatosak leszünk, amennyire, csak kitellik tőlünk. Erre dé ... kiscserkészi becsületszavamat adom. - ha valami galibát akartam volna, már megtehettem volna. De én itt most nem akarok semmi galibát.

- Helyes, remek hozáállás, a félelem csak lelassít és eltompít. Mellesleg meggátol abban, hogy feltedd azokat a kérdéseket, amelyeket fel akarsz tenni. Légy bátor, bizonyos határokkal azért. - mondom és teljesen meglepődünk, még magunkon is, hogy mennyirei nspirló beszédet is klépesek vagyunk mondani, nem csak demotiváló, elkeserítő szöveggel tudunk jönni, hogy mindnki lelkét mélyre aláássuk.
- Hidd el, ebben az erdőben, nem létezik még egy olyan lény, ami nagyobbat tud harapni, mint én. Persze, ha a harapás, itt átvitt értelemben értődik és nem a tényleges harapási erőről van szó. Biztosan megtaláljuk.

Nem is kellett túl sokat beszélni és agyalni ahhoz, hogy a nyom feltételes gazdája jelét adja annak, hogy itt van. Valami furcsa izgalom járja át, újdonsült ismerősömet, a lehetséges kaland ígérete vagy valami furcsának a felfedezése. Végül mindketten egyetértünk abban, hogy indujunk el a hallott hang irányába. Szóval a bozóton keresztül vágva, mert egy idő múlva még az ösvény széle sem látható, ha követni akarjuka hang forrását, lassan haladunk.
- Rendben, én a buksimban tárolt tudásra hivatkozva nem hoztam magammal fegyvert, de látszólag nálad nincs se lőfegyver se különösebben nagyobb harcieszköz. Szóval, neked mi a mentséged arra, hogy nincs nálad semmilyen eszköz? - teszem fel a kérdést, miközben keresztül haladunk egy látszólag gazosabb területen. A hangomban nincs se fenyegetés, se gúny vag lekezlés, szimplán kíváncsiság lappang bennem. Aztná keresztül jutunk egy iszalagos területen és az én orromat valami igazán édes, mesésen kellemes illat üti meg. Nekm ez a szag, ami erősen árad, kellemes és minden különösebb rossz érzéstől mentesen kellemes. Ez pedig nem más, mint egy frissen kibelezett halott élőlény illata. olyan töményen járja át a területet, hogy kiérezhető a friss vér vastól bűzös szaga. Alig lépünk még egy két métert előre, amikor egy a bozót letaposott területére érünk. Az egész közepén firsen belezett, nem túl szakszerűen elejtett szarvas fekszik. Körülötte minden csupa vért, a feje természetellenes pózban el van tekeredve, szemei vérben ülnek és ki vannk fordulva.
- Van egy olyan érzésem, hogy diadalüvöltés volt az, amit az előbb hallottunk. - mondom Alyssának, miközben a szerencsétlenül járt szarvas tetemére bökök az ujjammal.
- Összegezzük, olybá tűnik, hogy amit keresünk, az nagy, karmai és fogai vannak és nem fél különösebben használni azokat, akr vadászszezonon kívül sem. Ötlet, mi tehette és hol lehet? - mondtam nyugodtan és elégeetten szemlétem a növényekről lecsepegő friss vért. A halál mézédes illata, a szenvedés és kín, amit pár pillanatig kénytelen volt átélni a szarvas. Jól esőn borzongok meg.
- Vannak berögződések, nem tehetünk róla. - mondom széttárva kezeinket, ha észreveszi, hogy nem undorral nézem a helyszínt.

Elégedetten bólintottam, amikor közölte, hogy nem vagyok ijesztő. Nemkell nekem, nekünk, mindig mindenkit ijesztgetni és szekálni. Követem végig a tekintetemmel az útját, egészen oda hozzám és amikor közli, hogy megnyugtatja, hogy nem történt katasztrófa bólogatás közepette még hozzá teszem.
- Legalábbis a környéken nem, más eseményekről nem tudok beszámolni. - mi legalábbis biztosan nem csináltunk most semmit és senkit sem akartunk vagy készültünk nyomorba dönteni. Ez meglepően kellemes érzéssel töltött el. Mondjuk lassan kezdtünk megéhezni egy kiadós kínzásra és mások szenvedéseiben gyönyörködésre, de el tudtam hesegetni a gondolatot már reggelről. Még. Egyelőre. A nő kérdésére könnyedén hazudhattam valamit, hogy mi után nyomozok egyedül, de ritkán hazudok. Vannak pillanatok, amikor nem esik jól, különben is most, jó fiúk szeretnénk lenni, kevesebb sikoltozással és több elismerő szóval. Mintha egyébként számítana, de .. kell a változatosság.
- Megmondom őszintén, a Barlang környéke érdekel, leginkább. Hallottam szóbeszédeket, de semmi konkrétumot, csak annyit hámoztam ki a dolgokból, hogy errefelé kell az embernek keresgélnie, ha valami nagyon ritka, érdekes dologra akar bukkanni. - idáig ez teljesen jó, semmi küoönöset nem hazudtam, amit sikerült szóbeszédet elcsípnem tényleg nem bírt semmi konkrétummal. A fegyverre való kérdése nyomán megcsóválom a fejem, majd jobbom mutatóujjval a halántékomra bökök.
- Itt az én fegyverem! Teljes fegyvertárunk, ami kiapadhatatlan tárháza a tudásnak és jó néhány ősrégi praktikának. - talán kicsit őszintébbek is voltunk, mint amennyire kellett lennünk, de hé, még mindig nem bántottunk senkit. A mai napon. Ez haladás.

Kérdésére, hogy mit találtam, csak a lábnyomra mutatok, amely azután, hogy ő is bemutatkozik, kiderül, hogy javarészt számára is ismeretlen élőlény hagyta hátra. nem rest kifejteni a véleményét, amely szerint nem tudja megmondani, hogy mit találtunk. Hohó, Georgine itt a nagy pillanat, hogy most barátokra tegyél szert és ne ellenségekre. Soha nem lehet tudni, hogy mikor jön jól, ha valaki tdja rólad, hogy jó fej akarsz lenni.
- Akkor itt is van nyomozásunk és érdeklődésünk tárgya. Te se tudod, hogy mi ez és én se tudom, hogy mi a frász volt ez. Téged érdekel? Mert engem igen. - mondom olyan határozottan, hogy azonnal eloszlat minden kétséget affelől, hogy engem nagyon is érdekel ez a valami, ami errefelé mászkál, mégsem tudják megmondani, hogy mi az. Igazán mókás lenne valami pokolból szökött rémséget fogni, mondjuk nem sok minden él démonon kívül odalenn. Ezért is rohadtul unalmas odalent.

Amikor közölte, hogy a barlangok közelében veszélyes járni és nem túl jó jel, hogy errefelé ltják ezt a nyomot, felé pillantok, kacér pillantással ásom tekintetem az övébe, majd ártatlan mosollyal megfűszerezve, fel teszem a kérdést.
- Csak nem félsz? Nem kell félned, majd én megvédelek! - jelentem ki és érdeklődve várom a válaszát, amely tekintetében azt vélem feltételezni, hogy közli nem fél és nem kell neki a védelmem sem, megtudja védeni magát. Akár jó a tippem, akár más a válasza, én a nyomra mutatok.
- Ha szeretnél jönni, jöhetsz velem. Nem kell félni, gondolod, hogy harapok? - kérdezem és megtoldom egy gyöngyöző kacajjal. Aztán valami különös hang rázza meg az erdőt, valami olyan visítás, ami nem emberi, de nem is a szokványos állatoktól jött. Alyssára pillantottam.
- Nah ez ijesztő volt. - mondom, majd hang forrásának az irányába pillantok.
- Szerintem itt a legjobb alkalom, hogy meglessük Mr. Nagylábút. Nem gondolod?

Hangom nyomán elő is bújt a nő, akit egy gyors pillantással mértem égig. Nem tűnt különösebben vszélyesnek még akkor sem, ha mondjuk vérordas. De ezeket a gondoltokat elhesegettük. Egyetlen laza, könnyed kézmozdulattal hesegettük el a gondolatot, hogy megijesztett volna bennünket. Valószíbű, Ő sokal jobban megijedne, ha tudná, hogy velünk hozta össze a sors.
- Ugyan, semmiség. Nem tűnsz ijsztőnek. Remélem én sem. - villantok felé egy ártalmatlan, "ugye nem?" mosolyt. Senkit sincs kedvem megijeszteni, megölni, felfalni, kicsontozni. Megígértük magunknak, hogy én most tényleg csak sodródom az árral és jó lányok leszünk. Mondjuk ez utóbbi elég necces, elvégre számtalan személyiségem közül van bőven, amelyik férfi.

Kérdése nyomán egy pillanatra elkomorodm, a bűntény hallatán, majd megrázom a fejemet.
- Megmondom őszintén, saját szakállamra, kíváncsiságból nyomozok a környéken. - ez eddig teljesen jó Légió, végtére is igazat mondasz, tényleg nem csinálsz most semmi ijszetőt, amitől máoknak halálfélelme vagy ne adj isten hideglelése támadna. Viszont más részről, most éppen mondhatni kapóra jön, hogy a nő, valami bűntényt említ. Végre, egy lehetőség, hogy valami izgalmasat csináljunk. Tekintve, hogy valami bűntényről beszél, lehet, hogy pont olyasmibe tenyereltem, ami neki esetleg fontos és akkor végre segíthetünk is. A mellettem lévő lábnyomra pillantok, majd vissza a nőre.
- Viszont, én már most fogtam valamit. Nem tudom, hogy téged érdekel-e. - lépek egy kicsit arrébb, a nyom mellől, majd amikor feltehetően elég közel érkezik hozzánk, a kezünket nyújtjuk felé, egy:
- Georgine Elisabeth Moors. - könnyed, laza bemutatkozást követően, amely során egy pillanatra a szemeibe nézek, újfent az elég furcsa lábnyomra vetül a pillantásom.
- Szerinted, ezt milyen állat hagyta? - tettem fel a kérdést, bár kérdésem hanghordozásából lehet érezni, hogy nem vagyok megbizonosodva arról, hogy valamiféle állat hagyta a lábnyomot.

Szépen, türelmesen és csöndben figyelem, a reakcióját a lábnyomot tekintve. Engem is érdekel, hogy mire gondol, ahogyan az is, hogy milyen bűntényről van éppen szó.
- Szóval, mit tudsz az esetről? - teszem fel a kérdést, kíváncsian. Én ugyanis a jövőúbe látok, nem a múltba. Bár, kellő praktika használatával éppenséggel azt is megtudnm hatrozni, hogy mi hagyta itt ezt a lábnyomot és éppen mit csinált, amikor errefelé kolbászolt. Nem tartana sokba, de tanulva Duke esetéből, aki elég hülyén reagált arra, hogy mi csak segíteni akartunk neki, most hallgatok és figyelek. Az összes nem létező is tele van a sok idióta halandóval: Jajj, démon, szörnyűség. A következőnek, le fogom tépni a fejét.

A mai napon, különösen játékos kedvünkben voltunk. Már csak azért is, mert az idő megfelelt ahhoz, hogy kiránduljunk egy jó nagyot. Na jó, nekünk igazából, bármelyik időjárási viszony megfelelt volna ahhoz, hogy kiránduljunk, elvégre a pokolban, mindig csak mélabús ború van. Meg tűzgejzírek, lángzápor és ehhez hasonló szépséges időjárási anomáliák. Szóval nadrágot húztunk, rövidujjú pólót és mellényt, na meg egy jó kis bakancsot. Hihetetlen, hogy Georgine miket nem zsúfolt be a szekrényébe, úgy tűnik az alkohlizmus mellett, kényszers vásárló is volt.

A reggeli készülődés után, egyszerűen csak elindultam araa, amerre démoni érzékeim vezettek. A város körül, furcsa energetizáló anomáliákat szerettem volna közelebbről megtekinteni, kicsit megmártózni a csalogató energiában s ki tudja, lehet végre valami pokoli heccet is kiötlök. Mondjuk elátkozhatnám az erdőt vagy a termőföldet. Az energia vonalak úgyis olyan mértékű energiát képesek szolgáltatni, amivel akár a talajvizet is megmérgezhetem. Az erdőbe menet, végig azon agyaltam, hogy miféle neve sincs borzalmat találjak ki, amivel lemészárolhatom az egész várost. De végül arra a következtetésre jutottam, hogy ez pont unalmas lenne. Megígértük magunknak, hogy most, kivételesen az emberek hasznára szeretnénk lenni és nem a kárukra. Ki kell próbálni mindig valami újdonságot. Szóval, mire az erdőbe értem, ki a város megszokott zajától, már csak az időjárás nyújtotta kellemes érzésekre koncentráltunk. Valami marha egy terepjáróval majdnem el is ütött minket.

Az utolsó pillanatban fogtam vissza magamat és nem killtottam utána egy átkot. Lehet furán néztek volna, ha kigyullad az autó, minden előjel nélkül. Az emberek végtelenül felelőtlenek. Az erdőben elég sokat sikerült kolbászolnom, anélkül, hogy bárkivel is találkoztam volna. Aztán feltűnt valami érdekesség. Az egyik fán elnyújtott karmolás nyomok voltak láthatóak, a fa kérgét hosszan, valami állat lehántotta. Köelebb mentem a fához és ujjaimat végig húztam a karmolás nyomon. Különös illata és íze volt, ami arról árulkodott, hogy nem egy közönséges medve járt erre, amelynek kedve szottyant belevésni a fába: "Itt járt Brumi."

Oké, most már azt is tudtuk, hogy itt különös lények jönnek mennek, amelyek elég messze állnak az embertől és különböznek az állatoktól is. Mondjuk nem mintha dolgom lett volna bármelyikkel is. Séta közbn, végül lehajoltam egy érdekeséghez. Az eredei talaj megörökítette az egyik erre járó lény nyomát. Nem lehet régebbi, pár naposnál, ezt könnyedén megállapítottam, elég volt megérinteni. A vizsgálódást megszakítottam azzal, hogy felemeltem a fejemet és pont arrafelé néztem, amerről tudtam, hogy pár pillanton belül fel fog bukkanni egy nő, a jövőbe látás művészete.
- Látlak, nem kell rejtőzködnöd. - mondtam, olyan tündérien édes hangon, amivel kevesen rendelkeznek ezen a srtekén. Mondjuk nem teljesen volt igaz, hogy látom, elvégre nem most látom, hanem a jövőben láttam, hogy itt van és elő fog lépni a bokrokból. Felálltam a nyom vizsgálata mellől és türelmesen vártam, hogy keresztül verekedje magát a bozóton.

Az Erdei barlangrendszer bejáratának közelében, valahol az erdőben. Alyssa és Georgine avagy Légió.