Kócos haj, barna szemek és elvileg aranyos az orrom. De ha valaki ezt megjegyzi, akkor nem vagyok aranyos. A ruhám általában laza, nem nagyon foglalkozok azzal, mit mivel vegyek fel, a munkám során leginkább a fehér trikó lóg rajtam, vagy a nadrágzsebbe. Tudom, hogy egy két hölgy miattam hordja oda a kocsit, ahol dolgozok, ami ego pumpáló lehetne, közben cseppet sem érdekel. Mosolygok, ha kell ha nem, mert az idegen felé nem jutna eszembe kimutatni, hogy van belső frusztráltságom a családom mivolta miatt, amiben azt hittem nem kell benne énem.
Több tetkó is van a testemen, mindnek van jelentése, de ezeket nem szeretem megosztani, többnek nem jó emlék az oka, de kellett, hogy megjelennek rajtam, valamiért számomra ez így egész.


Jó tulajdonságok:
- kitartó: Jó és rossz is egyben, mert ha valamit el akarok érni, képes vagyok a végletekig küzdeni. Ugyanakkor az is benne van, hogy ha valamit nagyon nem akarok, akkor szerintem életem végéig képes lennék vasmarokkal kapaszkodni a magam igazába.
- szorgos: Mindig is szerettem az autókat, sosem gondoltam volna, hogy egyszer majd egy olyan helyen fogok dolgozni, mint most. Azt meg végképp nem, hogy ennyire szeretni fogom. Talán a jelző nem is annyira jó ide, hiszen szeretem, amit csinálok, bár nem csak ezzel kapcsolatban tudok ennyire szorgos lenni. Lehet, hogy sokan valamilyen formában egy kicsit lázadónak tartanak, mégis ott bújkál bennem egy olyan én, aki képes a házimunkát megcsinálni és főzni ha a többiek későn esnek haza.
- őszinte: Túlságosan is, ami a szívemen az a számon, mindenféle válogatás nélkül. De nem ez lenne a normális, hogy mindenki elmondja mi az ami zavarja és mi az amire gondol. Jó mondjuk valóban meg kellene várni azt a bizonyos kérdést, hogy ‘Heath, te mit gondolsz?’ de tudom, hogy feltennék, csak megelőzöm. Ha kérdeznek is őszintén felelek, már egész régen rájöttem, hogy hiába hazudsz másoknak, az igazság úgyis kibukik, szóval jobb túlesni rajta azonnal, kevésbé fáj.

Rossz tulajdonságok:
- (néha) egészen paraszt: Ezen nincs mit szépíteni, mint már fent is említettem, az őszinteségem az egyik erősségem, nem fogom eltitkolni, hogy ha valaki vagy valami nem tetszik, netán egy kicsit több sör csúszott le (bár ez elég ritka), akkor ki tudok kelni magamból. Nem probléma, mert aki közel áll hozzám már tudja kezelni, aki nem az meg ne is akarjon a közelembe férkőzni, ha képes kihozni ezt az énem. Amik kijönnek, azokat akkor úgy is gondolom, a másnap már legyen a holnap problémája.
- haragtartó: Nem fogadok senkit a barátaim körébe csak úgy és nem akarok mindenáron tartozni valahova. POnt ezért válogatom meg azokat, akikkel körbeveszem magam és nem szeretem ha a bizalmamat valaki kijátssza. Nem tudok tovább lendülni egy merőben nagy hazugságon könnyen. Vannak emberek, akik ezek alól kivételek, de még neki is nagyon nehezen mondom azt, hogy el tudom engedni. De talán ha egyszer az a tüske bement olyan ember vagyok, aki nem képes teljesen kihúzni onnan.
- hirtelen: Ritka, amikor ezt az oldalamat valaki szemtől szemben megnézheti. Akkor olyan dolognak kell lennie, ami azonnal felrobbant, ami szinte lángra lobbantja az érzéseimet és nem engedi egyszerűen kioltani. Kell egy bizonyos pont, van egy határ, ameddig nem láthatsz ilyennek, de sajnos, néha kiborulok, van okom rá és én pontosan tudom mi az. Csak egy a bibi, hogy könnyen hoznak ki a sodromból, pedig lehetnék békés is, csak a körülmények nem mindig engedik.


Közkedvelt személynek vallom magam és mások is annak mondanak, a kisugárzásomból adódik szerintem, mert ezért nem teszek semmit. Sok a felületi barát és amit csak haveri szintnek mondanék, de azok pont jók úgy ahogy vannak. Nem tudom, hogy sok vagy kevésnek számít az az ember mennyiség, akit közel engedek magamhoz. A húgom az aki közel állt hozzám, egy ideig simán mondtam volna, hogy ő az egyik legjobb barátom, de ez hamar elillant, de nem szegte kedvem, csupán csalódtam valamiben ami eddig sem biztos, hogy tökéletes volt.
Bizalom nehezen épül, na de kinél nem, de komolyan? Én nem vagyok az aki csak úgy osztogatja a baráti helyeket, nem mondom, hogy küzdeni kell érte, mert nyitott embernek vallom magam, de mellé nagyon válogatós is vagyok és néhány ember szerint olykor elviselhetetlen. Ami nem jó kombó a barátságok megkötéséhez ugye?
Mindig van egy cinkosa az embernek, aki egyetért vele és támogatja, a legrosszabb napokon is ott van és egész életében, mint egy támasz mellette ül ha rosszat álmodik kicsiként, ha felnő támogatja abban, amit csinálni szeretne. Egy valamit nem vár ettől a cinkostól az ember, azt hogy ellenmenjen mindannak, amiben mi ketten hittünk. Ez fáj, még nekem is fájt.


Tűz, de nem azért mert erre vágyok kétszer használtam az erőm és leginkább elégetném azt a kis részét az énemnek, ami miatt én az vagyok ami. Nem vagyok boszorkány, nem akarok az lenni, és azt akarom, hogy a természetfeletti, ami körbelengi a várost ahol élek egyszerűen eltűnne. Én igyekszem kizárni minden olyan pontot az életemben, ami emlékeztet arra, hogy nem egy átlagos helyen élünk és főleg nem átlagos családdal. De maga a környezetem sem segít ebben, sőt a húgom mindent is megtesz, hogy megtudja ki ő, mint boszorkány, ami nem éppenséggel hoz közelebb minket egymáshoz sőt. Nem vagyok egy koven tagja sem és nem tervezek csatlakozni, emberként élek és elnyomom a mágiámat, már amennyire ezt el tudom, mert ha nem figyelek előtör és nem irányítom, mert nem tudom. Ebből szerintem elég könnyen ki lehet szűrni milyen is vagyok én, mint boszorkány. De segítek: SEMMILYEN!


Hogyan él egy árva, akinek a szülei már nagyon régen meghaltak? Talán nem is ismertem őket igazán, és a testvéremet sem ismerem, pedig azt hittem. Lola pedig…, ő meg képes volt olyat tenni, amire azt hittem sosem fog. Átverve érzem magam, és tudom, hogy amit tenni készülök nem jó, el akarok menni jó messzire ettől a helytől. Nem tudom már kiben bízhatok, az életem felfordult, akkor, amikor megszülettem és azóta sem billent vissza a maga medrébe. Minden jónak tűnt pedig, amikor még éltek a szüleim, talán ha velük éltem volna ma nem ezt gondolnám amit, de egyszerűen nem tudom elfogadni. Nem akarok az lenni aki és ezt Lola is, Tess is tudja jól, közben mégis engednek a csábításnak, Tess a mágia rabja akar lenni, és ezt Lola hagyja neki. Jó kis akarunk becsapni, támogatja, pedig mi nem vagyunk olyanok… Azt hittem nem vagyunk olyanok.
A gondolatok olyan gyorsan cikáznak a fejemben, hogy azt érzem felrobbanok, pedig ilyenkor kellene a legjobban összeszedni magam, hiszen legutóbb egy ilyen dühkitörés miatt égettem le kis híján a házat, ami az otthont jelenti nekem. Mázli, hogy hamarabb éreztem a fájdalmat a fejemben, minthogy teljesen ki tudtam volna terjeszteni azt, amit akkor éreztem.
Tudom, hogy régen még volt bennem annyi, hogy esélyt adjak valaminek, ami bennem lakozik, de felnőve szembesülnöm kellett azzal, hogy ez az ami a családom vesztét okozta, és igazság szerint nincs is szükségem rá. Ez számomra egy rossz, amit távol kell tartani, ha nem is sikerül, mert nem kapaszkodtam foggal körömmel ellene, egyszerűen csak nem fogadtam el, akkor legalább had tartsam távol magam tőle. Ez nem olyan nagy kérés, ugye?
Hallom, hogy csörög a telefon, Lola neve úgy villog rajta, olyan kétségbeesettnek tűnik ahogy ott rezeg, mintha az élete függne attól bárkinek, hogy én felveszem e a telefont, de nem teszem meg. Önző gondolataim csak azon kattognak, hogy ma nem akarok találkozni azokkal, akik becsaptak, talán holnapra jobb lesz, hiszen ismerem magam, tudom, hogy egy este elég lehet, hogy megnyugodjak. Már csak ők maradtak nekem és nem lehetek ennyire önfejű, ezek a gondolatokkal kellene a fejemben elindulnom a műhelyből, de csak ülök előtte és nem mozdulok, haza sem akarok menni, amúgy is ideje elköltöznöm otthonról. Beleszívok egy mélyet a már majdnem leégő cigimbe, nem is tudom mikor gyújtottam rá, csak éreztem, hogy egyre jobban és jobban ég le, perzseli fel a tűz a vékonyt papírt, mint én magamat most legbelül.
A telefon a kezembe fogom és tárcsázom Lola számát, de nem hívom fel, csupán egyetlen egy üzenetet küldök el neki, nincs benne semmi, mégis tudom, hogy bántani fogja, úgy, hogy engem is bántott amit tett, azok ellenére amikben mi ketten hittünk. Ez nem bosszú részemről, csupán önzőségem netovábbja, mert akármennyit is köszönhetek neki, amivel pontosan tisztában vagyok, akkor is tudom, hogy ez most nem a mi szövetségünk lesz, ez egy harc lesz, amit lehet nekem kell egyedül megvívni, de akkor idő kell, talán tőlük távol, vagy éppen közel, vagy egészen más alapokra kell helyezni az életem. Mintha egy kibaszott élet-halál kérdés lenne, pedig ez csak simán az élet, még nem követelte senki életét a döntése, és a még az nagyon erősen nyomja meg a mondatot és férkőzik a fejembe.


Tess Snyder: játékos - boszorkány - testvér
Lorelai Tucker: játékos - boszorkány - nagynéni és aki felnevelt