- Őszintén? Ti bármire képesek vagytok, éppen ezért olyan nehéz kiigazodni rajtatok és éppen ez teszi annyira izgalmassá a veletek való kapcsolatokat. Szeretem a meglepetéseket, és szívesen fogadok minden efféle "kárpótlást". - felelem egy röpke időre szélesedő mosollyal. Nagy, ragadozó szemekkel mérem végig a férfit olykor-olykor, ha úgy érzékelem nem figyel, bár teszek rá, észreveszi-e, hogy érdeklődöm iránta. Elég nagy hülye lenne, ha ezt nem tudná már magától is, hiszen mi másért lennék itt, ha nem azért, mert felkeltette a kíváncsiságom, hogy egy ilyen pasas, mint ő, akiből ennyire sugárzik az erő, mi mindenre képes. Gyengéim az erős kisugárzással bíró férfiak, ha pedig eme sötét faj képviselői... Az elmúlt időszak tapasztalatai alapján, egyszerűen vonzom őket. Ám legyen. - Ezt fedje egyelőre jótékony homály, nem gondolod? - Simogatja az egómat, hogy végre egy démon, aki nem becsüli alá a képességeimet. Drága nagyszájúm után ez nem is felüdülést jelent és kifejezetten jól esik, mert valahogy érzem, nem gúnyolódásnak szánta. Helyes, addig jó, míg nem nyitott könyvként kezel pusztán a nőiességem, a korom vagy a mágiám érzete okán. - Micsoda vendéglátás, ezt már nevezem - Ritkán nyúlok efféléhez, de nem ez az első eset, és bár a ködös tudat, meg egy démon egy szobában erős "red flag", elhessegetem tudatom hátsó részébe mindezt, mert ma nem agyalni, hanem szórakozni szeretnék. Valamiért szavaztam annyi bizalmat Archernek, talán nem akar megölni, vagy valami rosszabbat tenni, így fellélegezve ugorhatok fejest az esténkbe. Ha rosszul ítélem meg... remélem, legalább a vége szép lesz. Haha, ilyesmi úgysem történhet meg. Fakult rúzsom halvány nyomot hagy a cigaretta papírján, ahogy ajkaim közé veszem szememmel az öngyújtó után kutatva. Nem lesz rá szükség, a férfi módszere sokkalta hatásosabbnak bizonyul, s mindegyszerre árulkodó jelként mellkasom megremegve fújja ki az első levegőt, mikor eltávolodik tőlem. Erős, hihetetlenül erős és karizmatikus személyiség, kegyetlenül élvezni fogom ezt az estét, már most merem borítékolni, pedig ez mágiátlan puszta női megérzés. Mélyet szívok a cigiből és lassan fújom ki a füstöt. Kellemesen kezdek ellazulni, már kezdem érezni, de még szinte maximálisan tudatomnál vagyok. - Többféle tervem is akad, de hidd el, egytől egyig mindegyiket élvezni fogod - megnyalom az alsó ajkam. Túl a mai estén, ha minden jól alakul, szeretném a mi kis találkozásunkat hosszabb ismeretséggé nyújtani és hasznosítani a jövőben, mágia szempontjából is többek közt. Érzem benne az energiát, amiből csipegetve a saját malmomra hajtva a vizet, sokkal gyorsabban fejlődhetnék, szárnyallhatna a mágiám. Ki az a hülye, aki ezt ne akarná kihasználni? Nem, nem Archert szó szerint, hanem a lehetőségeket, amik általa felkínálkoznak nekem. - Hm, az jutott eszembe... Kielégítenéd a kíváncsiságom egy apró szikráját? - Végülis, miért ne? Ha felkeltem az érdeklődését, megkérem, hogy tenyérrel felfelé emelje fel a felőlem lévő kezét, s ha megteszi, megfogom a csuklójánál. - Hunyd le a szemed és lazulj el. - kérés, nem parancs, de ha nem teszi, úgy átmehetünk abba a stílusba is, nem bánom. Megtette, amit kértem? Remek. Ha nem úgy, meghagyom neki a folytatás lehetőségét, ha pedig úgy tett, ahogy kértem, leteszem a cigit a dohányzóasztali tartóra, majd szabaddá vált kezem az övé fölé emelem. Először nyitott tenyere felett nyitott tenyérrel kőrözöm, aztán mutatóujjam nyújtom felé és épp csak megérintem továbbra is kavargatva lassan a levegőt. Nincs szikra, nincs nagy varázslat, mindössze egy kis bizsergést érezhet, ahogy a mágiám finoman nyúl az ereje felé, nem követelve sokat, csak egy keveset. Mindkettőnket átjárja a bizsergés, szemem lehunyva folytatom a mozdulatot, aztán folytatom a csuklója felé a körzést, végül átnyúlok a füle alatti finom bőrhöz, de nem érek hozzá, felette tartom a mutatóujjam, hogy a fejében érezzze a rezgéseket. Iszonyatosan jó érzés a mágia áramlása, részegítő, pezsdítő és akaratlanul kezdem el kissé kapkodni a levegőt. A végén elhúzom a kezem és abba marad a varázs. Még nem engedem el a csuklóját a másik kezemmel, kicsit várok, mielőtt minden köteléket megszakítanék kettőnk közt.
Már-már kihívásnak tűnik, ahogy elvárja tőlem a meglepetés erejét. Olybá gyávaság – vagy inkább megfontoltság -, hogy ugyanúgy maradok a romantikusabb megközelítésnél. A melléfogásnak hangot is ad, de különösebben nem zökkent ki a magabiztosságomból. Akármennyire hangsúlyozhatja, ő mégis mennyire kedveli az erősebb italokat, netán kimondja, csak a testiség hajtja; én akkor is tudom, hogy valójában mi az, ami megőrjíti. Jó és rossz értelemben is. Egy nő lehet akármilyen könnyűvérű, de mindig fogja értékelni a romantikus közeledést. A poharakba öntöttem a bort, szándékosan egy jobb minőségű, idősebb évjáratút választottam. Kicsit ezzel is szeretném éreztetni milyen különleges, annak ellenére, hogy lehet másnap már köszönni sem fogunk egymásnak. Noha van bennem némi bizakodás afelől, hogy ezt a gesztust az ágyban azért fogja kamatoztatni. Miután átnyújtottam neki a borospoharat, a szemem végigsiklik a lábán, majd a tekintetem megállapodik az arcán. Siri-nek már parancsolgatok is, hogy kapcsoljon zenét.
- Nem lehet kinézni a fajtámból, igaz? – vigyorodom el. – De öröm hallani, hogy tudok még meglepetést okozni az apró csalódásod után.
Az elesett, mondhatni klisés pohárköszöntőre én is emelem a poharam.
- A különleges estére... – ismétlem meg a nő szavait, lassabban, nyomatékosabban. – Szintúgy, azért nem gyakran találkozom emberrel, aki a sötét mágiát használja – a hangomon átsejlik a játékosság. – Kezdek azon gondolkozni, hogy mégis melyikünk a veszélyesebb: Te vagy Én?
Említettem, hogy nem érdekel a faji megkülönböztetés; az sem, hogy engem sehol sem látnak szívélyesen, mégis tetszik jelenleg Rachel hozzáállássa. Mintha teljesen másvilágból érkezett volna ide, a Földre. Fittyet hány a szabályokra, erre a velejéig kétszínű mágikus világra. Egyre jobban belátom, hogy több a hasonlóság, mint amire számítottam.
- Mindjárt jövök!
Nagy léptekkel megindulok a szobába, a gardróbom egy eldugott szegletéből előveszek egy dobozt. Ebben mindenféle okirat, egy fegyver és a szóban forgó marihuána van. Kiveszem a cigarettás dobozt, minden mást pedig ugyanolyan precizitással visszarakok, mintha hozzá sem nyúltam volna. Mindig is körülményes voltam; és ezen pár pohár tömény, egy vonzó boszorkánynő nem fog változtatni. Visszasietek a nőhöz, a díszes cigis dobozt felé tartom.
- Marihuánás. Gondoltam jól ellazítana minket – mosolyom szélesebbre terebélyesedik.
Az üveglapú dohányzóasztalról elveszem az öngyújtót. Meggyújtom a cigimet, az öngyújtót visszacsúsztatom az asztalra, kicsit messzebbre, hogy a nő ne érje el egy könnyen. Ha vett egy szálat Rachel is, akkor a perzselő bagómmal közeledem felé. Az ujjaimmal szorosan fogom a csikket, hogy össze tudjam érinteni a két cigaretta végét. Amint szemlátomást a boszorkánynő cigije is meggyullad, csak akkor távolodom el tőle. Nekidőlök a kanapé támlájának, kisebb terpeszbe helyezem a lábaim. Nagyot szívok a cigiből, a füstöt a plafon felé fújom. Ezzel a cigis megmozdulással is a nő idegein szerettem volna játszadozni, hogy a végére ő jobban vágyjon rám, mint én őrá.
- Nem akartam felfedni a bagóm, de miután volt az az aprócska botlásom az ízlésed terén... Muszáj valahogy ellensúlyoznom – mondom kissé teátrálisan. – Nem mellesleg, milyen terveid vannak velem?
Kétértelmű. Ez egyértelmű. Legbelül izgat az a kérdés, hogy tényleg csak egy egyéjszakás kalandot lát bennem vagy szeretne mást is tőlem. A szemébe nézek, lehet most már ködösebb tekintettel. Mindenesetre az agyam már elkezdett tompulni; a vágyaim mellett maradt űrt a jóleső nyugalom tölti ki.
Archer végtelenül udvarias, amivel kicsit az őrületbe kerget, de másrészről nézve a dolgot nagyon is tetszik, hogy nem ajtóstul akar rontani a házba. Mindketten tudjuk, mire fut ki ez az este, addig azonban van időnk és én szeretném kiélvezni minden percét onnantól, hogy először nézett rám, egészen az elválásig. Attól azért nem félek, hogy megsiratnám a dolgot, nem olyan fából faragtak, plusz Liamből tanultam eleget róluk, hogy kicsit se vegyem komolyan a hozzá hasonlókat. Mit akarok komolyan venni? Ugyan már. Pillanatok, mindegyik értékesebb, mint azon töprengni, mi lesz utána. - Hm - úgy teszek, mint, aki egy pillanatra elgondolkodik, mielőtt elmosolyodva válaszolok - Igen, lepj meg valamivel. - Most meglátjuk, elég jó megfigyelő-e, és képes-e jól dönteni. Nincs támpont, lássuk. - Ezzel most mellé lőttél, de elnézem neked - mosolyom rendületlen, miközben helyet foglalok kényelmes kanapéján lábaim behajlítva egymás mellé, kissé oldalra húzva rendezem, így nincs több láttatás, mint illendő, s mégsem úgy ülök előtte, mint egy szende szűz. Amíg ő a borral foglalatoskodik, nekem van lehetőségem felmérni az eléggé visszafogott, letisztult lakást, igaz, nagy túrát nem teszek, körüljárom a nappalit, ráérősen, és betekintek egy-egy nyitva felejtett ajtón, ha lehetőségem nyílik rá. - Romantikus, nocsak - fejem oldalra biccentve nézek fel rá, mert időközben visszaültem korábbi helyemre elvesztve érdeklődésem a lakás berendezettsége iránt. - Csupa meglepetés vagy Archer, ez tetszik. A zene felcsendül, nekem teljesen ismeretlen, se a dallamról, se az énekhangról nem ismerem fel, de meglepően hangulatos és tetszik. Talán később megnézem, mi is szólt, mikor átvettem a poharam, belenéztem a finoman hullámzó borba, ahogy megmozdult az üvegkalitkájában. Ismét a férfira nézek, mosolyom ugyanolyan szélessé válik, mint korábban és kissé feljebb emelem a poharam. - A különleges estére. - lehet, hogy elcsépelt szöveg, de nekem tényleg az. Ki a fene gondolta, hogy egy démon lesz a partnerem ebben a táncban? Kicsit sem ijeszt meg, semmi félelem nincs bennem. Bármilyen játékot is igyekszik űzni, ügyesen csinálja, egészen jól halad afelé, hogy teljesen megszédítsen. - Azt hiszem elárulhatom, kifejezetten örülök ennek a találkozásnak. - Hadd higgye azt, kezd nyeregbe kerülni. Elgyengülök a zenétől, a drága bortól, a kedves szavaktól és gesztusoktól, hiszen minden nő a gyengédségre vágyik nem igaz? Rendben, egy részem simogatja a viselkedése, tényleg befolyásolni tud vele, de messze van még a vége, én pedig kitartó tudok lenni. Egyetlen röpke mozdulattal hátrasimítom hajam a fülem mögé is tűrve, hogy ne hulljon előre az arcomba. - Leülsz mellém vagy tartogatsz még valami meglepetést számomra? - kérdezem, s végigsimítom magam mellett a szürkés szövetet mintegy jelzésként, tényleg csatlakozhatna hozzám, kivéve, ha a második lehetőséget választja, mert akkor kíváncsian fürkészem, mit mond vagy tesz.
Kinyitom a kocsi ajtaját, gyengéden fogom a kezét, hogy könnyebb legyen kiszállni. Előre engedem mindenhol, ahogy az etikett nagykönyvében meg van írva. A kulcsomat előveszem a kabátom belsőzsebéből, végül kattan is a zár. Miután átléptük a bejárati ajtó küszöbét, egyből a segítségére sietek. A háta mögé lépek, kacérkodva csúsztatom, veszem le a kabátot róla, miközben az ajkamat épphogy hozzáérintem meztelen nyakához. Csak hagyom, hogy érezze és élvezze a kissé borostás arcomat, a puha számat és a forró levegőt, ami elhagyja azt.
- Igen, itt lakom – erősítem meg. – Kérsz valamit inni? – súgom a fülébe, majd ellépek mellőle.
Leveszem magamról is a kabátot, majd felakasztom őket. Betessékelem a nappaliba, hogy nyugodtan foglaljon helyet.
- Nem tudom, esetleg cigizel? Azzal is tudok szolgálni – mosolygok rá.
Ha szeretné és benne van, akkor előszedem a marihuánás cigimet is. Nem gyakran tartok ilyen dolgokat magamnál, viszont múltkor egy nyomozóval jó üzletet kötöttem. Le kellett foglalniuk több kiló marihuánát, és több karton marihuánás cigit, de ahelyett, hogy elégette volna az összeset, azért egy adagot félretett. Én pedig belementem, hogy adjon pár szálat. Van, amikor erősebb szerekkel is élek, de tényleg igyekszem figyelni a testemre. Ilyenkor nehéz, hogy mindent mértékkel kell csinálnom. Ennyiből mondjuk a bukottakat irigylem, ők szinte bármit tehetnek a testükkel, mindent túlélnek. A konyha egyik szekrényéből előveszek két-két poharat, egy üveg bort és egy üveg pezsgőt. Ugyan játszmázom, a hangulatot próbálom megteremteni ezzel az iszogatással, de valahol engem is jobban felizgat, hogy nem egyből letámadom. Hatni akarok az érzéseire, be akarom csapni az illúziómmal, a gyengéd énjére szeretnék hatni. Voltaképpen lehet akármilyen erős, kemény, sőt, manipulatív egy nő, viszont bennük van a vágy, a sóvárgás, hogy valaki előcsalja belőlük a gyengédséget. Mi, ha nem éppen a nőiesség egyik alappilére a gyengédség, a gyengéd érzelmek? Magamnak öntöttem egy pohárral a vörösborból, Rachel-nek is töltöttem egy pohárral, rosszabb esetben megiszom én, ha esetleg elutasítja az italt. Különösebben már nem akarom leitatni, főleg, ha belemegy majd a füves cigis ajánlatomba.
- Siri, kapcsolj romantikus lejátszási listát!
Van néhány listám, mondhatni minden alkalomra. A zenei ízlésem elég nagy palettán mozog, de főleg azért is, mert szeretném a művészeteknek ezen szegmensét is töviről-hegyire ismerni. Az más kérdés, hogy vannak számok, amiket sehova se tudok rakni, a létjogosultságát sem értem. Mindenesetre a munkahelyemen kifejezetten szeretek hallgatni klasszikusokat, illetve filmzenéket. Lehet abszurd, hogy Interstellar című film zenéire vagdalom a húst, töröm a csontokat; és ha tehetném, akkor atomjaira szedném a szerveket, a sejteket, hogy minden egyes titok feltárulhasson előttem. Viszont most megdicsérem magam. Nemrégiben frissítettem fel a romantikus lejátszási listámat, hogy azzal is fokozzam a partnerem – egyúttal a saját – vágyaimat is. A tévé bekapcsol, számomra még ismeretlennek hangzó dallam szólal meg a hangszórókból. Lejjebb veszem a hangot a zenéről, hogy inkább háttérzaj legyen, mintsem túlharsogjon minket. Hagyok időt Rachel-nek, ha esetleg szeretne még valamit mondani.
Érzem, hogy hatással vagyok rá, minden porcikájából árad a vágy, és én kimondhatatlanul élvezem a helyzetet. Szeretem kézben tartani a dolgokat, nem az a fajta nő vagyok, aki könnyen ereszti a szálakat, éppen ezért az, ahogy reagál csak tovább fűti bennem azt a játékosságból át-átcsapó érzést, ideje lenne valami komolyabbra váltanunk. Csakhogy egyelőre nem lehet. A csók is afféle ízelítő volt, mi minden várhat még rá, ha jól viselkedik és nem rombolja le, amit eddig felépítettünk. Felteszi a kérdést, amit általában szoktak és én ilyenkor szoktam hátrébb lépni, mert nem vagyok ócska kurva, hogy bárkivel elmenjek, aki pár szép szót mond nekem, esetleg felébreszti bennem az ösztönös vágyat. Csakhogy Archer más, ő egészen másként hat rám. Ő nem követel, mint Liam tette, egyszerűen hagyja, hogy tényleg eldöntsem, mit szeretnék. Ezúttal nem a száját, csak annak szélét érintik ajkaim, miközben megfogom a kezét. Érintése nyomán a libabőr önti el a testem, ha akarnám sem menne, hogy tagadjam előtte, mennyire erős hatást gyakorol rám, de mint említettem, eszembe sem jut. Na, nem leszek a rajongó pincsikutyája, aki követi boldogan loholva a nyomában, azért, mikor elindulunk kifelé, talán a heves szívverés miatt, de lelkesedést is érzek legbelül. Archer úriember, finom, nem kapkod, nem siet, de diktál egy tempót, így szednem kell a lábaimat, ha tartani akarom a lépést. Aztán megérkezünk a lakására. Tetszik a látvány, valami ilyesmire is számítottam tulajdonképpen. Körbenézek mikor beljebb lépkedem. Holmim leteszem az egyik fotel háttámlájára és ismét körbenézek. - Szóval itt laksz - állapítom meg az egyértelműt. Szerettem volna valamit mondani, nem csendben maradni, bár ennél frappánsabbat is kitalálhattam volna. Mindegy, már kimondtam. Felé fordulok, számon egy egyszerű mosollyal fürkészem az arcát. Legyen, most meghagyom neki a kezdés jogát, döntse el ő, mihez kezd a kialakult helyzettel.
A töprengését látva a féloldalas vigyorom újra megjelenik. A feszültség, ami köztünk van már szikrázik. Sok apró és parányi szikra. A tudatunk pedig ki-kisül ettől a feszültségtől, és hiába akarjuk takargatni a bennünk szunnyadó ösztönöket, konkrétan lehetetlen teljesen kordában tartani. Nem félek már semmitől... Sem a lebukástól, sem a sebezhetőségemtől. A játékos mosolya és a hozzátársuló kérdés kissé kizökkent, el is felejtkeztem az ostoba játszmánkról, amik a pontokról szóltak.
- Most már ki merem jelenteni, hogy a fatale vagy a számomra – igen, valóban, és fogalmam sincs mennyire bízzak a megérzéseimben. – Talán… - az arcához érintem az ajkam, aztán a fülébe súgom. – Talán igen… - a hangom elmélyül, rekedtes a vágytól.
Az ujjai gyengéden végigfutnak a nyakamon, ahol megérint a bizsergés bódító érzése marad. Az agyam csak tompán fogja fel, hogy ez a nő teszi velem, az agyamat húzza a képességével. De kit akarok átverni? Kegyetlenül tetszik, ahogy játszadozik velem; az, ahogy körbe ölel a kisugárzása, az ereje. Minden tetszik, amit Rachel megtestesít. Nem ilyen estére számítottam, valami könnyedebbre és kiszámíthatóbb, viszont ez üde színfolt az éjszakai kalandjaim között. Valahol ennek is tudható be, hogy ennyire erőteljes érzéseket mozgat meg bennem. Nem bírom türtőztetni magam. Csak egy csók. Leállok! Ígérem! Noha az én számból az „ígérem” egy fals kijelentés. Az arcát két kezemmel megfogom, a számat a szájához érintem. Lágyan cirógatom a hüvelykujjammal. Szépen, fokozatosan kezdem el ostromolni a vörös ajkakat. Olyan puha és meleg, nehezen megy, hogy ne támadjam le egyből. A csókunkban az alkohol ízét is felismerem. Az is részeges, bódult, de főleg mámoros. A szőke loknik közé túrok, közelebb vonom magamhoz. Akarom, hogy érezze mennyire lángba borult a testem, érezze ismét mennyire lüktet a szívem. A nyelvem végül nem vetem be. Zihálva szakadok el Rachel-től, ködös szempárral nézek rá.
- Folytathatnánk máshol. Mit szólsz hozzá?
Végigsimítok a nyakán, miközben a válaszára várok. Ha megfelelt neki, akkor hozzám vesszük az irányt. Aránylag közel van a lakásom ehhez a szórakozóhelyhez. Amikor ideköltöztem szem előtt tartottam, hogy a belvárosban vegyek lakást. Óriási a nyüzsgés, jól tudok alkalmazkodni az emberekhez, így pedig szinte beleolvadok a környezetbe. Senki se mondaná meg, hogy ki vagy épp mi vagyok. A szomszédjam nem mellesleg kifejezetten kedvelnek, szóval… Befogadtak! Bár azért, mert nem érzik, hogy démon vagyok. Hm…
Rachel & Archer
Femme Fatale
Lakóhelyek - Belvárosi lakások és társasházak | Archer lakása | március közepe, éjszaka 1 körül
- Hmmm - töprengek, s közben igyekszem nem megremeg, ne érezze, mekkora hatással is van rám a közelsége, habár a szívem verdeséséből, ami inkább dübörgésre emlékeztet, de ezt egészen biztosan hallja. Természetes, hogy felizgat egy ilyen erős személyiségű férfi közelsége, a belőle áradó erő körbevesz és a józan eszem elvesztésével cicázik. Nem ő az első, aki ezzel próbálkozik, ám míg nem tette ezt, nem gondoltam volna, mennyire kiéheztem már erre. Eszméletlenül jól esik, többet és többet akarok belőle, de annyira még nem estem kétségbe, hogy előre szaladjak és átadjam magam neki mindenestül. Kell még egy kis játszadozás előtte. - Úgy gondolod, megvannak hozzá a pontjaid? - felnézek a szemébe, ajkamon játékos mosoly ül. Van az egész kisugárzásomba egy hívogatás, "gyere csak, próbáld meg", és a mágiámnak is hagyok egy apró szabadságot, érezze, amint megérinti. Nem hiszem, hogy most érezne ilyet először, de érdekel a reakciója. Nincs befolyásolás, nincs semmi, maximum egy apró bizsergő érzés szabadon hagyott bőrén, nyakán, ahogy az erő ujjaim nyomán megérinti őt. Ám legyen, egy csók, egyetlen egy. Ha csak nem előz meg, úgy magassarkúmban is kicsit lábujjhegyre kell emelkednem és egészen óvatosan hozzáérek ajkaihoz. Az, hogy ő mit reagál erre komolyan kíváncsivá tesz. Vajon ajtóstul ront a házba vagy ő is szépen, lassan térképez fel, mert az iménti mozdulataiból, mellyel közelebb húzott magához az előbbire tippelnék. Hogy mi lesz ebből? Nem tudom, és igazából nem is érdekel, ki akarom élvezni, amit ez az este tartogat számomra.
Lehet nem feltűnő, de a belsőmből fel-feltör a reszketeg sóhaj. Megrészegülök attól, ahogy a testünk egymásba simult, szinte érzem a szívének dobbanását. Kezdem elhinni, hogy az én szívem is felveszi a nőnek a ritmusát… De ez a hit, valójában a már a valóság. Ez az elemi vágy szétfeszíti a mellkasom, lassan pedig a testem. Máson sem jár az eszem, hogy hogyan és hol mélyíthetném el ezt a pillanatot. A kérdésbe bújtatott válaszra bólintok, pár másodpercre a lélegzetem is eláll, amikor az ajkait az ajkaimon végig húzza. Olyan régóta hívogat az a száj, és mégis vissza kell fognom magam… Már-már fájdalmasan nehéz. A vállamhoz bújik, mostanra előtte sem tudom leplezni mennyire hevesen ver a szívem. Ritka az, amikor valaki ilyen módon és ilyen intenzitással fel tud izgatni. Az apró nyögésre felcsillan a szemem, többet akarok ebből, ezekből a hangokból, amíg kéjes sikolyokba nem fullad. A sötétség és a halovány fények váltakozásában a tekintetünk ismét egymásra talál.
- Te sem panaszkodhatsz! – simítom meg a kezemmel az arcát. – Rájöttem, hogy miért tetszel ennyire – megint megcirógatom. – Érzem és tudom, te femme fatale vagy. Csupán az a kérdés, hogy valóban te leszel-e a számomra a fatale…
Most tudatosult bennem igazán, hogy valószínűleg sötét boszorkány lehet és a démonok eléggé közel állhatnak hozzá. Az sem tartom kizártnak, hogy túlzottan hozzászoktam más fajok részéről az elutasítást… Mégis, ez a nő többet akarhat majd tőlem egy egyszeri alkalomnál. Ennek a tudata jelenleg eltörpült a vágyaim mellett, és az sem segített, hogy el kezdett velem incselkedni. A heccelésére lehunyom a szemem, a kérdésére nem válaszolok egyből.
- Van még egy tánc, de ahhoz engedély kell – hajolok nagyon közel az ajkaihoz. – Tudod, nagyon bensőséges és szenvedélyes.
Igen, konkrétan engedélyt kértem a csókhoz. Mindenesetre magas labda volt, adta magát, hogy feldobjam ezt a lehetséges opciót. Egyszerűen miben, ha nem a nyelves csókban jeleskedem? Az viszont nagy bölcsesség: a csók az csupán becsengetés, ha pedig beengednek, akkor van nyert ügyed. Már pedig nagyon is táncba akarom hívni a csábító ajkait, a nyelvét. És az este további részében a nő lakásán vagy a lakásomban szeretnék lenni, de igazából a szórakozóhely női mosdója is megfelelne a célnak… De nem sietek, hagyom, döntsön ő mikor szeretné, hogy komolyabbra forduljanak a dolgok.
Testem az övéhez simul és ez kellemes bizsergést idéz elő bennem. Valami újat, valamit amire nem gondoltam, hogy ma este még esély lehet. Igazán tetszett a férfi viselkedése, az a kis szabadság, mellyel kezembe adta a döntések jogát, közben mégis egy részem érezte, hogy az ő kezében is vannak szálak, amelyeket örömmel aligha adna ki kezei közül. Ám legyen, osztozzunk, de a nagyobbik részt megtartojm magamnak. - Azt szeretnéd? - lehelem a választ, ajkam épp csak érintve végighúzom az övén, mire a testemben keletkező apró szikrákból egy átpattan a szájára, de nem fájdalmat okozva, szinte meg sem érezni, viszont az irány szándékos volt. Elhúzom tőle az arcom, már a vállához bújva dőlök mellkasának. Számra kell harapnom, mivel nem látja, elégedett mosolyom látványosabb méretet szeretne ölteni, ám meg is érezheti, mennyire feltüzelt az egész helyzet, túl jól passzolunk egymáshoz ahhoz, hogy ezt sokáig titkolni lehessen. Apró nyögés szalad ki a számon, olyan helyen érint meg, méghozzá nem úriemberhez méltóan, amit nem engedek meg akárkinek. Itt is működne a reflex, ha nem lennék annyira elbódulva az egész helyzettől, hogy lassabban reagáljak, ezáltal a fejem tisztulása megakadályoz benne, viszont arcom ismét az övé felé fordítom, hogy a gyenge fényben szemébe nézhessek. - Remek táncos vagy - és szívesen járnék veled egy másfajta táncot is, de azt még nagyon ki kell érdemelned, ennyivel nem győzhetsz. teszem hozzá magamban incselkedően közelebb hajolva hozzá és szám súrolja ajkait, mikor elhúzom előttük felfelé görbülő ívvel. - Nos, Mr., milyen táncban jeleskedik még? - kérdezem kissé elhúzódva tőle, annyira, hogy felnézhessek rá, ámde nagy távolságot ne tartsunk kettőnk közt.
Örültem, hogy Rachel átadta magát nekem. A zene ütemére lassan egymáshoz simulunk, már egész testemmel érzem a szőkeséget. Ilyenkor a lelkemnek egy kisrészét mindig megszólítja az élet. Ha valaki megkérdezné mi az élet, akkor a legkézenfekvőbb válaszom az lenne, hogy amikor ver a szívünk, meleg a testünk és van tudatunk… Bár az utóbbit megszoktam vétózni. A tudattól egy valami képes erősebb lenni, az pedig az érzések, az ösztönös reakciók. És akármennyire szeretnék megszabadulni a testi korlátjaimtól, a vágy végül is az egyik – ha nem a legjobb – érzés, amit átélhetek. Rachel-re jelenesetben veszettül vágyom. A felismerés újra és újra megtalál; ez a pillanat, a szexben való örömöm abból fakadt főleg, hogy ilyenkor az élet egy nüansznyi darabját kapom meg. Hiába nézem le az embereket, más fajokat, mégis van bennem némi irigység feléjük. Ők még élnek… A tudatosság és az ösztönösség disszonanciája tört fel belsőm legmélyéről, amivel Rachel-t letaglóztam. Tetszik neki a domináns szerep, amiben éppen tetszeleg és élvezettel irányítja a játékunkat. Akarom, hogy most vezessen és játszadozzon velem, ahogy kedve tartja!
- Igen! – bátran vetem bele magam a szőkeség tekintetébe. – Megigéztél – jelentem ki.
Lehet túlontúl is bátor vagyok – már-már vakmerő –, hogy ennyire elengedem a lelkem, leengedem a védelmem, csupán egy csodás éjszaka illúziója miatt.
- És mit tehetnél, ami ettől is több?
Rachel húsos szája még vonzóbbá válik, ahogy megcsillan rajtuk a fény.
- Mondd el! – hajolok közel az ajkához, szinte össze is érnek.
Érzem meleg leheletét, ami lágyan cirógatja a számat. Az izgalom hulláma az összes idegszálamon végigsöpör, ami után nem maradt másom, mint a romokba dőlt józanságom és a kellemes borzongás. Ebből pedig rájövök, hogy voltaképpen tényleg nem bátorságról van szó, hanem vakmerőségről. Amelyik kezemet megszorította, megsimította, azzal most lejjebb tévedek. A fenekét gyengéden megmarkolom, ha esetleg soknak tartja, akkor természetesen eleget teszek a kérésének és abbahagyom... Ha engedi a továbbiakban is, akkor kiélvezem a helyzetet, ahogy kezemmel formás domborulatát újra és újra megmarkolom, ezzel is felkorbácsolva saját vágyaimat és egyúttal Rachel-ét is.
Milyen hülyeség már ez a pontokgyűjtés, de ha már Archer felvetette, mint opció, hogy közelebb kerülhessen hozzám, hát belementem a játékba. S ha ügyesen csinálja, egészen sokat össze tud szedni, amiket aztán beválthat. Akár később is, mert senki sem tudja, mit tartogat a jövő. Ekkora erővel még én sem rendelkezem, meg hát a könyvekből aligha jöhetnék rá, hogyan kell ezt jól csinálni. Unalom. Ennyiből áll az egész, csak az a tökfej nem jött rá, nem ezzel fog bevágnódni nálam, maximum annyit ér el, hogy hagyni fogom a csudába és keresek mást. Hm... talán épp a mellettem ülő, szája sarka mosolyba görbülő pimasz férfi lesz az, akiben partnerre találhatnék? Egyelőre ez a biztos, Liam kiszaggatná a torkát, ha kiderülne, mit művelek éppen, vagy mi történhet hamarosan. Sejtelmesen mosolygom a kérdéseire válaszul és hasonlóan fogalmazva vetek fel néhány lehetőséget, mint például igényt tartanék néhány előnyösen magas szintű erősségére, mindezzel saját magamnak is az iménti gondolatfoszlányomra célzok vissza. Akadnék még ötleteim, de nem mondok kettőnél többet nehogy elbízza magát. A táncparkett nem túl nagy, vagy csak többen foglalják be a kelleténél, de nekünk sikerül kifogni egy jó helyet és már hallani is vélem a zenében a ritmust, amire át kell hangolódnom. Nem tartom magamnak "őrülten jó" táncosnak, de falábú sem vagyok és a másikat sem taposom meg, ettől pont nem kell félnie velem kapcsolatban. Az arcát figyeltem, a szemét, de a váltakozó fény nem segített annyit, mint reméltem, ezért egy idő után közelebb húzódtam hozzá, fogást váltottam a vállán és így léptünk tovább az ütemre, összesimulva, mintha nem a mai estén ismertük volna meg egymást. Legalábbis én így éreztem, megvolt az összhang, ennél jobbat aligha kívánhattam volna, mikor ma elindultam felfedező útra. Néhány lúzer lepattintása alapnak tűnt, egy-két csevegős, unalmas alak is belefért a várakozásaimba, de Archer, Archer ő egészen más volt. Hívogatott valami hozzá és Mads szerint a felelőtlenség csúcsát élem, de átadtam magam az ösztöneimnek. Minden nehézség ellenére, arcunk egy ponton, a homlokunknál összeér és a szemét is végre úgy látom, ahogy eddig is szerettem volna. Mosoly kúszik az arcomra, eddig valamiért ez elhalványult, pedig remekül éreztem magam, de most... most visszatért. Itt vagyok, megjöttem! - Bármit? - Nyeregben érzem magam. Így terveztem, ezt akartam és elérem úgy, ahogyan kell, nincs ezen mit túlbonyolítani. - Megigéztelek? Ha tudnád, milyen könnyen tehetnék még ennél többet is. - kezem, ami eddig a vállán nyugodott, finoman végigsimít a karján le a derekamat fogó kezére és finoman megszorítom, mielőtt légiesen könnyed mozdulattal ismét a vállát fogom meg, de a mosolyom egyetlen pillanatra sem szeretne eltűnni az arcomról. Kíváncsivá tett ez a férfi, muszáj megnéznem, miféle határokat állított fel. Az egyértelmű, hogy a benne lévő ember ha még egyáltalán ott van valahol, akkor kis kalitkába lett zárva, ami meg kellene rémisszen, de engem olyan fából faragtak, aki egy démonnal is ugyanúgy képes felvenni a kesztyűt, egy hozzá hasonlóval meg pláne. A közelsége némiképp megzavar a teljes összpontosításban, cirógatja a bensőmet, kis, villanásnyi áramcsípéseket okoz a testem különböző pontjain.
- Végén elbízom magam, hogy csak rajtam múlik az est kimenetele – ravasz vigyort villantok, majd elhallgatok.
Tudni kell, hogy mikor érdemes a csendet választani. Csak engedem, hogy rövid időre kitöltse a köztünk lévő némaságot a rejtélyes és izgató jövő képe. A tekintetemmel nem engedem el Rachel pillantásait. Hagyom, hogy belém lásson; meglássa a bennem rejlő lehetőségeket, amit, ha szeretne, akkor ma éjszaka meg is kaphat tőlem. Talán, ha jobban alakul az este, akkor a szeretőmnek fogadom, és amúgy is rég volt már, hogy a szexualitásomat huzamosabb ideig kiéltem valakivel. Ezen a ponton mindig nehéz dönteni, hogy a bevált a jó, aki ismeri minden mocskos vágyam, netán az új, aki tele van titokkal és nekem ismét fel kell térképeznem a partnerem. A régi szerető testén már profi szinten játszok, szebbnél-szebb hangokat kicsalva belőle. Az új szerető testén esetlenebb vagyok, de izgalmas új dolgokat tanulni, kitapasztalni a saját határaimat.
- Az elérhetetlenség, mint fogalom eléggé szubjektív. Ami neked elérhetetlennek látszik, az számomra lehetséges, hogy elérhető. Szóval tedd magasra a lécet, és garantálom, hogy megugrom – kacsintok rá.
A sejtelmes mosolyt viszonzom. A szemem komótosan lejjebb vándorol, ahogy a szoknyáját igazgatja a szőkeség. A legnagyobb gyengeségem a lábak és a combok. Hogy miért? Talán azért, mert a comb és a láb olyan, akár a gyönyörűen megfaragott jón oszlopok, és emögött az oszlopok mögött pihen az élvezetek kapuja, ami csak arra vár, hogy kinyissam, majd átlépjek rajta. Egy másodpercre megelevenedik annak a képe, hogy az arcomra ül, puha combjaiban pedig elveszek. Markolom és markolom, mintha nem lenne holnap. Visszarázódom, amint más zene csendül fel, valamint a női is beszélni kezd hozzám. A tekintetem visszatér az arcára.
- Milyen feladatokat adnál? Mit tudnál nekem elképzelni? – mosolygok rá.
Végül a táncparkettre vezettem magunkat, és az egyik kezemmel gyengéden fogtam a kezét, a másik kezem pedig a derekán pihent. A zene ritmusára mozgott a reflektor, így misztikus árnyékot vetve maga után. Ez a misztikusság a táncpartnerem lágy, nőies vonásaira is rávetül, akárcsak egy fátyol. A szeme hol felcsillan, hol elsötétül a fényjátéktól. A testét hol ellepi a sötét homály, hol teljes pompájában látom. A derekán lévő kezemmel óvatosan magamhoz vonom, ha engedi, akkor a homlokunkat egymásnak döntöm… És úgy nézek bele az íriszébe.
- Ebben a pillanatban úgy érzem bármit megtennék érted – súgom rekedtesen. – Megigéztél egy magamfajta férfit… - halkul el a hangom.
Nem vagyok tudatlan, az első perctől kezdve érzem, hogy ő más; valamilyen lény. Ebből pedig sejtem, hogy ő is tudja… Nem vagyok éppen egy „egyszerű ember”.
Kezdőlap
