A vérfarkasokból kipárolgó pézsmaszag Noah számára olyan volt, mint cápának egy cseppnyi vér óceánnyi vízben. Mindig is az került nagyobb erőfeszítésbe öntudatra ébredése óta, hogy megtartsa ezt az öntudatot - jobban mondva, hogy emberi tudatánál és ne vadállati tudatánál maradjon. Megannyi oka lehetett annak, hogy a levegő nehézzé vált néhány vérfarkas jelenlétében. Vadászösztön. Kéj. Vérszomj. Félelem. Noah mindet akarta. Noah mindet imádta. Elkerülhetetlenül érezte, hogy a fűszeres nyári levegőt pucérra vetkőzteti a pézsma és elveszi annak ártatlan báját.

Noah ekkor Charlie-ra nézett. A függöny fellibbent egy pillanatra és a létrejövő gondolati autópályán elszáguldott néhány féltve őrzött titok falkatársa irányába: elhagyatottság, magány, harag... Egy falkányi dögevője minden gyengéd emberi érzésnek. De az esti szél csak fújt és fújt és visszahúzta a vastag, fényt teljesen elzáró bársonyfüggönyöket a színpad elé és Noah gondolatban messzire úszott el Charles Manx egy pillanatra bajtársat jelentő alakjától. Úgysem maradhatott már. Se így, se úgy.

Egyszerre indul meg a két alak az erdő irányába, Noah számára mi sem lehetne természetesebb ennél. Nem is úgy gondolta, hogy magára hagyja Charlie-t, egyszerűen nem bízhatott benne, hogy az a nyomába szegődik. De megtette. Noah lelkének pedig megtette, hogy Charlie némileg lemaradva, de hozzátartozva lépkedett a magas fűben. A férfi semmiből érkező szavaira előbb gondtalan félmosoly költözött arcára, csak azután fordult hátra meztelen válla felett.

- De, hazajövök - szólt és e két szót mintha nem is ugyanaz a fiú mondta volna mint ki a tábort figyelve ácsorgott az estében - Ide egy másfajta szerződés köt.

Majd hagyta, hogy léptei természetes gyorsasága távolságot dagasszon kettejük közé, nadrágjától megszabadulva pedig fekete farkasát bekebelezte a sötétedő fenyvesliget.

Charlie egy másodperccel később rezdült a fák közti mozgásra mint Noah, de ezzel a fiú egy fikarcnyit sem törődött. Falkatársával az oldalán - legyen az harapott, meg olyan bugris is - hatalmasabbnak érezte magát egykori évfolyamtársával szemben mint valaha. Az iskolában az Eams ikrek sosem formáltak egységes frontvonalat vele, hogy Greggel szemben egy erőként lépjenek fel, főleg, hogy a harc a két fiúé volt és más igyekezett még a kislábujja körmét sem beleütni a dologba. Ám Noah úgy érezte, hogy Charlie az ő seregében szolgál és lelki szemei előtt rögtön felsejlett a kép amint a két vérfarkas elkapja Greget, az egyik lábikrájába mar bele, a másik a karjánál húzza le és amikor végre lent van a földön...

Noah szívverése tamtamként ütötte izmos mellkasát. Igen. Édes lenne a bosszú. A munka. A pszichológus. Betty...

Charlie mozdult egyet, Noah figyelmét pedig elvonta ezzel. Sérült szalagú videókazetta formájára a férfi szavai egészen magas frekvencián, nyújtott lassúsággal értek el hozzá. A kérdés idegesítette - mit számított ez most? De kezének remegése csillapodott és begörbült lábujjai kiegyenesedtek míg összeszedte a választ.

- Nem mindenki - szűrte nagy erőfeszítéssel a foga között, majd jóval nagyobb vehemenciával rámutatott a tűz köré gyűlt gyerekek egyikére. Az ott az öcsém...

Ezt persze már Charlie-nak is tudnia kellett, elvégre ő a felügyelők kilétét firtatta. Falkatársa közelebb húzódásával meztelen felkarja megérezte a másik farkasból kiáramló meleget és ösztönösen reagálva kissé felé fordult. Egy hosszúnak tűnő másodpercig belebámult Charlie mélyen ülő szemeibe aztán hátat fordított a tábornak.

- Lépek - közölte foghegyről. Tudtán kívül ez volt a legbölcsebb amit tehetett.

- Szedjétek le róla ezt a seggfejet ha egy ujjal is hozzányúl, mert hazajövök Philadelphiából - ígérte meg fenyegetően.

Noah orrát csakhamar teljes egészében kitöltötte a Charlie Manx felől érkező farkasillat, egy illat amelyet ő maga és vérszomjas bestiája is még a pöcegödör legmélyéről kiaszolt volna, elvégre Noah gondos információtérképpel rendelkezett a falka minden tagjáról... még ha semmi másról nem is rendelkezett ilyen információtérképpel. Motorokat, gitárokat és lányokat leszámítva. De azokról sem igazán.

Manx farkasának illata különbözött a született vérfarkasokétól és még a fiú sem tudta igazán, hogy hogyan álljon harapott falkatársaihoz. Ott volt Charlie, Finch, meg  a többiek... De hát mihez is kezdjen velük? Falkatagok voltak, így Noah képzeletbeli védőpalástja rajtuk is épp úgy végigterült mint a többieken, de hogy pontosan mit is éreztek, miben is voltak mások, hogyan gondolkodtak farkasságukról... Noah-nak sejtelme sem volt róla és soha nem is kérdezte meg egyikőjüktől sem. Fél évvel korábban szembenézett Finch farkasával mikor az előrobbant belőle a szilveszteri tűzijátékok és petárdák zajára... mi sem lehetett volna ékesebb bizonyítéka annak, hogy mennyivel szerényebb képességekkel rendelkeztek mint ők, aranyvérűek. Azt viszont igyekezett mélyen elfelejteni, hogy Finch tenyere semmivel sem csattant kevésbé erősen az arcán mint egy született vérfarkasnak...

Hallotta, hogy Charlie nyelt egyet, s habár ez felkeltette érdeklődését, tekintetét vadászként tartotta a tábor bíbor alkonyatba öltözött vonalain. Mégis mit akarhat? morgolódott magában, ám levertsége semmiben sem kötődött a semmiből előkerülő férfihoz. Az elejtett megjegyzésre szemei elsötétültek és lapos pillantással fordította vissza fejét Charlie-hoz. Szinte pimaszságnak érezte a korrekciót.

- Kettő - visszhangozta gunyorosan - Még szerencse.

Charlie szerencséjére máris előrukkolt a következő kérdéssel, mi csodák csodájára levett egy grammnyi súlyt széles vállairól és szinte hálás megkönnyebbüléssel fújta ki a levegőt. Hálásan, hiszen Charlie kérdezett, magától meg úgysem tudta volna összefogdosni a szavakat.

- Már aláírtam a szerződést a Sasokkal - felelte egy paraszthajszállal oldottabban és azon kapta magán, hogy jól esik felvilágosítania a férfit holtartózkodásának helyzetéről - Ha egy nappal is tovább maradok akkor apámék megtalálják a módot rá, hogy bevásároljanak az Ivy League valamelyik egyetemére. Kösz, nem, inkább lelépek előtte.

Az elmúlt hetekben végigmotorozta a 66-os utat a nyugati partig, így azzal senki sem vádolhatta hogy túl sok időt töltött volna kisöccse mellett. Pocsékul érezte magát és ez a soha nem tapasztalt érzés még bosszantotta is.

- Nem igazán arról van szó, hogy mit akarok... - tette hozzá a foga között szűrve, mert Charlie szavai bántották önérzetét. Ebben a minutumban mozgás támadt az utolsó sátrak közelében álló fák törzse között. Noah leengedte eddig maga előtt összefont karjait és ugrásra készen meredt a fenyvesek közé. A törzsek mellett néhány kamaszfiú langaléta alakja rajzolódott ki és valahol felparázslott egy cigaretta vége is. A fiú idáig érezte a spangli szúrós szagát.

Farkasa felmordult, torkában eggyé forrt saját emberi hangjával. Greg Kazinski... Immár elballagott évfolyamtársa úgy szúrta mint a fenekére nőtt bibircsók.

- Ő meg mi a f*szt csinál itt? - csapott a combjára méltatlankova és tekintete a szalonnáját sütögető Sammy felé rebbent. Gregék megálltak az utolsó fák mellett és a spangli vége még néhányszor felviláglott, majd valaki elpöccintette. Noah-ban felsejlett, hogy már egyikük sem a Rose Harbor Gimnázium tanulója, a pszichoterápiás ülések véget értek Samantha Heavenforddal és már az igazgató sem büntethette meg azzal, hogy kirúgja és nem engedi érettségizni. Ujjai ököllé görbültek teste mellett.

Nem vette le szemét Charles Manxről attól a pillanattól kezdve, hogy meglátta egészen odáig, hogy a férfi szemöldökszálai gyakorlatilag megszámolhatóvá váltak a farkaspupilla számára, abban a pillanatban azonban rögtön és keresgélés nélkül tértek vissza a táborhoz. Fogalma sem volt róla, hogy hogyan érezze magát és ez az érzés felért egy kényelmetlen ruhadarab dörzsölésével, holott csípőtől felfelé és térdtől lefelé csupán a langyos nyári alkony simíthatta végig.

- Charlie - visszhangozta szükségtelen komolysággal és ez is olyan kényelmetlen volt. Miért nem helló? Szevasz? Na, mi a pálya? Nem. Csak Charlie. Noah-tól még a lazaság is elpártolt ezekben a percekben és szinte úgy élte meg, mintha tulajdon nyelve követett volna el árulást ellene.

Mindegy, seperte le a titkos kudarcot. A táborban néhány alsóbb éves hangosan felvisított, a tűz nagyobbat lobbant és Noah csuklyásizmai kissé megfeszültek. Nevetés csilingelt végig a tisztáson mint asztalon elgurított üveggolyók és a fiú kiengedte a levegőt. Biztos csak valamelyik lúzer a tűzbe ejtette a nyársát, könyvelte el. A lángok közé boruló Sammy képét messzire hessegette.

Akkor is a sátrak sokaságát bámulta amikor Charlie megválaszolta kérdését. Visszarakta szájába a nyalókát és kettéharapta, fogai alatt hangosan robban szilánkjaira a kemény cukor. Inkább úgy döntött, hogy hamar elrágja. Idegesítette tulajdon cuppogása.

Gondoltam, hátha jól jönne most valaki.

Most? Mi az, hogy most? Miért most? Mi az, hogy jól jönne és ki? Valaki? Charlie? Mekkora f*szság. A nyalókát pusztítva csak rezzent egyet sűrű szempillája, aztán jó néhány szívdobbanás után elfordította fejét és falkatársára sandított. Igyekezett a kifejezéstelenség mögé bújni, de sosem volt diplomatalapanyag - nem úgy mint szülei. Dühös kétségbeeséssel igyekezte kiszabadítani magát a férfi ragadós kedvességéből, mintha csak hínárba ragadt volna a lába. Charlie tekintetében volt valami amit nem bírt elviselni magán és újra a tanulók sokasága felé rebbent tekintete.

- Sammy első átváltozása most már nem lehet annyira messze. Én is ennyi voltam amikor megtörtént - kezdte - Most már pár nap és telihold van. Nem kellene egyedül maradnia.

Nem zavarta ha hazudnia kellett, most viszont őszintén hitte, hogy nem mondott igaztalant, mégis, ha valaha mardosó bűntudatot érzett volna, hát biztos, hogy valami ehhez hasonló szúrás böki meg a mellkasát.

- Ha mázlija van akkor a szüleink úgyis épp külföldön lesznek, én Philadelphiában, aztán itt marad az új Alfával meg mondjuk Colby-val aki annyit ért az átváltozásokhoz mint én vitorlavarráshoz.

Jól esett neki, hogy belerúghatott másokba és cserébe már nem érezte magát olyan árván azzal, hogy sajgott valamitől az oldala. Így volt fair. Mindig is ütött ha igazságtalanságot érzett.

Noah karba tett kézzel állt a mező szélén, a magasra nyúlt szőke fűszálak köldökét simogatták. Bőre még meleg volt a forró júliusi sugaraktól, jó néhány szobormerev órát eltölthetett így. A nap már elhagyta a legmagasabb pontot a nyár legromantikusabb és legfűszeresebb időszakát jelölő pasztellrózsaszín égen, a táborban fellobbantak az első tüzek és a kifinomult vérfarkasérzékek megsúgták a fiúnak, hogy már nyárson hevültek az első zsíros szalonnadarabok is. Ujjai közé csippentette a szájából kikandikáló nyalóka pálcikáját és tekert rajta egyet, hogy a cukor gyorsabban olvadjon nyelvén.

Az újoncok edzőtábora napokon belül megkezdődött és Noah furcsa émelygést érzett mikor Philadelphiára gondolt, különösen, hogy egész álló nap az öccsét figyelte lesben állva a falka területének peremvidékén. A busz reggel nyalábolta fel a táborozókat, de Noah farkaslábon sokkal hamarabb átvághatta az erdőt légvonalban, így már végignézte a sátorállítást, a latrinaállítást, a hálózsákokon való civakodást is. Sóhajtott. Semmi kedve nem volt visszamotorozni a Jacobs mauzóleumba - jobban mondva házba -, hol Sammy nélkül kellett volna eltöltenie élete egyik utolsó estéjét a szüleivel. A hét végén úgyis átcuccolt a lakásba melyet a Sasok béreltek meg neki Philadelphiában.

Belesüllyesztette öklét gatyájának zsebébe amelyet a szájában hozott magával a dombokon és völgyeken át, hogy mégse teljesen anyaszült meztelenül bámulja az iskolásokat, még ha az ötlet felért volt gimnáziumi tanulmányainak utolsó és egyben legbotrányosabb húzásával is. Csoda, hogy leérettségizett és a lelke mélyén ezt Aggie Eams számlájára írta. Kinek valamiért marha nehéz volt köszönetet mondania, pedig a sikeres vizsgákkal véget ért titkos szövetségük, többé nem kellett uralkodnia magán a lány jelenlétében.

A közeli földúton egy autó motorjának zaja erősödött fel, majd elhalkult. A tisztás és az azt körülvevő öreg fák, valamint a domb tengerre kínált kilátása tényleg nem volt rossz választás a szervezők részéről, ezt a vérfarkas fiúnak alá kellett írnia. Bámulta a tábort és azon gondolkozott, hogy sosem tartozott a suli diákjai közé igazán, soha nem is akart, most viszont már egyáltalán nem is volt kihez tartoznia.

A nap bandukolásával megmozdult a levegő és enyhe pézsmaillatot facsart az orrába. Kihúzta fogai közül a nyalókát és abba az irányba kémlelt ahonnét falkatársa szaga érkezett. Nem tudta miért, de mintha egy rejtett sóhaj szakadt volna ki belőle.

- Charlie - szólt és épp csak annyira biccentett, hogy megint túl hosszúra nőtt tincsei eltakarják szemét. Más rejteke tulajdonképpen nem maradt ezen kívül. Szeretett volna mondani valamit, de az a valami nem akart alakot ölteni a nyelvén. Helyette azzal szolgálhatott ami mindig is ment neki:

- Mit keresel itt? - vakkantotta, de koránt sem azért mert zavarta volna Charles Manx feltűnése.