Télen a természet visszavonul, megpihen, és erőt gyűjt egy új kezdethez. Ezt mi is megtehetjük, kis barátom.
Play by :
Arcátlanul arcnélküli
༄ ༄ ༄ :
User :
staff
Kedd 16 Ápr. 2024 - 16:19
Cabin crew: prepare for take off Ready to join the mile high club
+18
Ez az, amit imádok. Amikor érzem, hogy a vérem felpezsdül. Amikor a vágy félreismerhetetlen fűszeres illata a levegőbe pöffen, és betölti a teret - egy ilyen kis helyiségben mint a cockpit ez hatványozottabban érződik. A bőröm szinte sistereg Vincent ujjai és ajka alatt, én pedig szégyentelenül kínálom fel nyakamat és minden porcikámat neki további tanulmányozásra.
Vagyis...kínálnám, ha nem szakítanának félbe minket. Ez azonban csak a férfit zökkenti ki egy kicsit, bár azért tegyük hozzá, én sem könnyítem meg a dolgát, ahogy tovább incselkedek vele, amíg ő odakint lévő "kolleginát" kezeli. Nem zavart a helyhiány, sőt, ezt igyekeztem még inkább előnyömre fordítani - nem mintha Vincent bármilyen egyéb győzködésre szorult volna, én viszont szerettem játszani partnereim idegeivel. Ez csak még jobban megfűszerezte a főfogást. Amikor hallom elfojtott nyögését, csak még inkább felbátorodom ingerlő mozdulataimat illetően, ezzel is próbálva motiválni, minél hamarabb szabaduljon meg a felesleges harmadiktól. Ez most nem az a pillanat, amikor osztoznék, bár alapjáraton az ilyen élményeket sem utasítom el. Ezt a díszpéldányt azonban most csak magamnak akarom.
A kis híján elszakadó ruhát akkor se sajnáltam volna ha az enyém lenne, de így, hogy igazából nem az én tulajdonom, pláne nem érdekel ha itt-ott elszakad, vagy lerepül róla gomb. Ahogyan fehérneműmet se bánom, hogy letépésre kerül - majdnem egyáltalán nem is vettem fel. Nem kellett kétszer kérnie, hogy az ölébe üljek. Nem a legkényelmesebb pozitúra, ám a helyszín adottságaihoz mérten kihozzuk a legtöbbet - élmény szinten pedig még annál is többet.
A lakótársaim tudnának mesélni arról, mennyire vagyok hangos. Spoiler: nagyon. Most viszont vissza kell fognom magam, ha nem akarom, hogy a repülőgép hátuljában ülő félsüket néni is tisztán hallja, ahogyan Vincent szó szerint és átvitt értelemben is a felhők fölé repít. Hol saját ajkamba haraptam, hol az övébe, hol a nyakába, ezzel valószínűleg itt-ott foltokat hagyva a bőrén - melyek az enyémmel ellentétben kicsit később szívódnak majd fel. Nem törődöm vele, tisztában kellett lennie azzal amikor beinvitált a fülkébe, hogy ez vár rá.
A gyors kielégülés utáni pihegést a rádió zavarja meg - úgy tűnik, egészen jól időzítettük a kis közjátékunkat. Míg ő a toronnyal beszél, én kissé remegő lábakkal mászom le az öléből, és igazítom meg a szoknyámat, majd végül kacéran tartva vele a szemkontaktust, melltartómat és a fölsőmet már-már kínzó lassúsággal hozom rendbe - már amennyire lehet. Hajamat tükör híján csak lesimítom, ám elszabadult tincseim szinte óriásplakátként hirdetik, miben álltam a kapitány szolgálatára. Nem érdekel.
Szavain felnevetek. -Igazán köszönöm kapitány, hogy bemutatta a klubtagsággal járó előnyöket. - pimasz félmosollyal rákacsintok, aztán tekintetemmel követem, ahogyan elteszi szuvenírként a bugyimat. Egyértelmű, hogy nem ez az első rodeója, teljes mértékben tisztában van férfiúi vonzerejével és tehetségével - ezt pedig nem is fél kihasználni. -Köszönjük, hogy a - puskáznom kell az egyenruha hímzéséről- -Loveday Aviation stewardesseinek a szolgáltatásait választotta. A legközelebbi viszontlátásra. - még egy kacér mosoly, majd hátat fordítok neki, és kimegyek a fülkéből - úgy csinálva, mint aki tudja, mi egy légiutaskísérő dolga leszálláskor.
A stewardess halk sóhaja fohászként csobbant bele a kabin csendes, távoli motorzajtól búgó légkörébe. A fohász elért célközönségéhez, mert az adrenalin úgy áramlott végig ereim úthálózatán mintha vasat öntöttek volna a neki szánt formába. Tagjaim megteltek energiával, fénnyel és erővel és Leyla bőrének íze eluralkodott ajkaim redői között. Míg ő sóhajtott, az én tüdőm mozdulatlan maradt a beszoruló levegőtől.
Elmosolyodtam ahogy a nő szót fogadott és remek csapatjátékosként esze ágában sem volt levenni tenyereit a műszerfal érzékeny berendezéséről, hogy szembe forduljon. Előttem a lemenő nap szabad égboltja VR-szemüvegként juttatott el egy szinte nem is létező, megérinthetetlen és lehetetlen világba, míg érzékeimet valami nagyon is valódi és élő izgatta.
Kapitány!
Összerezzentem a kintről érkező hangra és fogaim elengedték Leyla bőrét, nyakán sötétlő lilával ékeskedett a durva csók lenyomata. Kezem megdermedt öveim kicsatolásának mozdulatában és kizökkenve fordultam hátra vállam felett, nem mintha szükséges lett volna ezzel ráerősítenem a hang terjedésére az amúgy is szűkös cockpitban.
Bosszúságomra Leyla ekkor eleresztette a műszerfalat és testét a pilótaülés és saját húsom közé préselve megfordult, barna szemei valahogy megtalálták az enyémet. Az ő szájából elhangzó kapitány sokkal izgatóbb és kellemesebb csengést kapott mint a másik stewardess-től, majd ellazult félmosolyra húztam szám. Lábunk, csípőnk és felsőtestünk egymásba illő csavar és villáskulcs módjára fogtak össze valamennyi türelmetlen domborulatot.
Belekapaszkodtam a pilótaülés fejtámlájába amikor határozott mozdulattal befejezte övem kioldását és keze habozás nélküli becsusszanására meglepetten szorítottam meg a kapaszkodópontot. Ujjbegyeim elfehéredtek, hogy a kikívánkozó nyögést erőkifejtéssel magamba fojtsam. Pillantásomra olyan felejtést hozó köd borult, hogy szinte meg is feledkeztem a kint várakozó szőke nő kérdéséről.
- Nem...! - köszörültem meg végül a torkomat, majd egy másodpercnyi révült élvezet után mohón nekiestem Leyla blúzának és kis híján a szó szoros értelmében leszaggattam róla a feleslegessé vált egyenruhát - Mindennel el vagyok látva! - tettem még hozzá leplezett szuszogással, majd ölemet Leyla ügyes kezéhez nyomtam és a magam ujjai pedig felgyűrték szoknyáját. Hamar megtaláltam a vékony, szinte polgárpukkasztóan közönséges fehérnemű pántját és egy rántással eltéptem azt. A művelet sikerre vételével tenyerem máris megragadta a blúz alól már így is félig kikandikáló keblet és megszorítottam.
- Előfordul a turbulencia az ilyen kis gépeken - súgtam nyakszirtjére, majd megfordítottam a 360 fokban gördülő ülést és lehuppantam rá, Leylát félreérthetetlenül húzva magam után, hogy elfoglalhassa helyét ölemben.
A fülkét halványrózsaszín, egzotikus gyümölcsökre hasonlító okkersárga és fáradt lazacszín festette meg és néhány perc múlva a szélvédőn túli giccses álomvilág mintha lilává váltott volna az eufória tűzijátékainak kirobbanására. Nyögésemet vállába gyűrtem, hogy az még véletlenül se juthasson a kabinon túli utastérbe, majd elernyedve szorítottam meg még utoljára fenekét. Szívverésem közel kétszázas pulzust jelzett mellkasom belső feléről.
A rádió ebben a pillanatban berrent, de az elhangzott szavak kivehetetlenné váltak. Elmacskásodott nyújtózással leakasztottam a fejhallgatót és fülemhez tartottam.
- Megismételné? - ziháltam a mikrofonba, majd a torony utasítása még egyszer megérkezett a vonal túlfeléről. Fejemet nekitámasztottam a támlának, hogy oxigénhez jussak az igen csak elhasználódott levegőjű fülkében, pillantásom pedig megkereste a nőét.
- El kell kezdenünk ereszkedni - közöltem egy korty levegő után, majd nyeltem egyet és kisimítottam egy tincset a homlokomból - Szóval... most már ismeri a cockpitot, stewardess... Üdv a mile high klubban, az előfizetést érdemes havonta megújítani - vicceltem el a történteket, majd ha kikászálódtunk a székből, nekiláttam megigazítani ruhámat és felemeltem a földről a nő letépett bugyiját, majd az orra előtt szemérmetlenül meglóbálva az öltönyöm felső zsebébe gyűrtem.
Nem mondom, hogy az ember arra született, hogy tisztességes legyen. Mert az ember lop. Abból él, hogy lop. Mint a róka, vagy mint a farkas. Hol az Istentől, hol az emberektől, de mégiscsak legtöbbet az Istentől, mert minden az Istené, s nem az embereké... még az ördög is restell kezet fogni vele!
Cabin crew: prepare for take off Ready to join the mile high club
Amikor fogadásból elcsentem annak a stewardess-nek az egyenruháját a hotelből, azt hittem, hogy csak egy jó buli lesz, a rövid repülőúton majd elalibizek, lövök néhány selfie-t bizonyításképp, aztán Wilmingtonba érve majd jól lehúzom pénzzel azokat, akik arra fogadtak, hogy nem tudom vagy nem merem megtenni. Amikor azonban bezáródik a pilótafülke ajtaja és kiszúrom Vincent mosolyát, már tudom, hogy ennél sokkal többet rejteget magában ez a kis utazás.
És nem csak arra gondolok, hogy a szélvédőn kipillantva a látvány lenyűgöző. Nem vagyok egy művészlélek, aki órákig tudna ámuldozni egy-egy festmény vagy egyéb műalkotás előtt, de ezt azért eltartana egy ideig, míg megunnám. A repülés eddig is a lételemem volt, és a bennem élő holló verdes a szárnyaival, legszívesebben ő is a felhők felett suhanna. Lecsillapítom azonban, hiszen ha jól játszom ki a kártyáimat, akkor egy egészen más fajta móka vár rám itt ma.
-Nem, valóban nem. Hogyan hálálhatnám meg ezt az előzékenységet? - ártatlanul pislogok hátra rá vállam fölött, kicsit megnyalva az ajkaimat, majd mint aki nincs tisztában mozdulatának félreérthető mivoltával támaszkodom rá a műszerfalra. Tovább játszom a szende kislányt, ahogyan a gombokról kérdezem, de közben érzem, engem vizslató tekintete szinte lyukat éget a bőrömbe, és természetfeletti hallásomnak köszönhetően szívverését is hallom - mely igencsak árulkodó.
Mikor megérzem az ujjait a combomon, tüdőmbe reked a levegő egy pillanatra, amikor pedig a fülembe suttogja a félreérthetetlen utasítást, egész testem libabőrös lesz, és bele kell harapnom alsó ajkamba, ne sóhajtsak fel túl hangosan, amikor azonban finoman belém marnak a fogai, már nem tudom visszafogni a kikívánkozó nyögést. Betartva az utasítását nem veszem el a kezem a műszerfalról, csak kicsit igazítok a testhelyzetemen, hogy még előnyösebb pozícióba kerüljek. Ezzel egyidőben hallom övének csilingelését, amibe azonban kopogás vegyül. Nem jövök zavarba, már láttam, hogy csak belülről nyitható az ajtó, így maradok ugyanígy.
-Kapitány! Láttam, hogy hívatta a személyzetet, szüksége van esetleg valamire? - a hangjáról felismerem, hogy az a szőke liba az, amelyik a szemeivel akart megölni, mikor megelőztem a füle felé jövet. Lassan felegyenesedek, és szembe fordulok a férfival, felsőtestem hozzásimul az ő mellkasához.
-Igen Kapitány...szüksége van esetleg valamire?- kacéran pislogok fel rá szinte csak suttogva a szavakat, közben kezeim elindulnak a nadrágja felé, ahol szégyentelenül folytatom az öv kioldását, majd gondolkodás nélkül nyúlok be - egyenesen az alsónadrágja alá. Huncut mosollyal nyalom meg az ajkaimat, várva, mit reagál. Sokak szemében egy szajha vagyok, aki bárkivel összefekszik válogatás nélkül, de ezt kikérem magamnak. Szimplán csak 24 éves vagyok, aki szereti nagykanállal habzsolni az életet és az azzal járó élvezeteket. Aki emiatt elítél - mint például minden bizonnyal az ajtó mögött álló nő -, hát biztosan csak féltékeny. Engem viszont ez egy cseppet sem érdekel.
Leyla incselkedő válaszára szusszanva elmosolyodtam és felvillanyozódva engedtem be a szűk pilótafülkébe. Persze, ki ne ínyenckedett volna egy sor szellemes oda-vissza történő pengeváltásnak egy-egy magát kérető stewardess-szel, de ott akkor abban a pillanatban mindketten tudtuk volna, hogy a másik mit szeretne és ez annyival megkönnyítette mindkettőnk dolgát. Egyúttal élvezetesebbé is tette. Néhány szende pillantású, az egyenruháját idegesen gyűrögető újonc szórakoztató macska-egér játszmának bizonyult az egész éjszakás járatokon, de semmi másra nem vágytam, mint, hogy pár perc erejéig éljek és valaki más is attól keljen életre, hogy érintéseim áramot vezetnek belé.
Elégedetten fontam össze mellkasom előtt karomat, a pilótaegyenruha zakója csendesen surrogott a beálló csendben. Nem okozott volna gondot ha Leyla azt válaszolja, már gépet is vezetett egy japán kamikaze pilótákat istenítő pilóta mellett, de lemaradtam volna az arcára kiülő döbbenetről ami megunhatatlan jutalomként járt e csekély erőfeszítésért. Megéreztem simítását az övemen, a nadrág pedig egyszeriben túl szűkké volt. Csinos profilját fürkészve magamat meghazudtoló türelemmel hagytam, hogy kibámészkodja magát a kézzel festett díszlettel is felérő felhőhabokon és csak akkor fűztem hozzá:
- Akkor nem sok előzékeny pilótával repülhettél eddig - csentem el tekintetét a fellegekről és elmosolyodtam. Félreérthetetlenül.
Szívem egy pillanatra kihagyott egy ütemet amikor tenyere megindult a műszerfal irányába, de mikor két keze megtalálta gyakorlatilag azt a két kizárólagos pontot ahol akár sört is bonthatott volna és a gép nem zuhan le, észrevétlenül kiengedtem a meglepettségtől bentregedő levegőt. Vigyorom kajánabbá, elégedettebbé vált és még csak a fáradtságot sem vettem, hogy megnézzem melyik pontra bökött rá a megannyi gomb és kapcsoló közül. Teste úgy kínálta fel magát előttem mint nektárvirág a kolibri előtt.
- Az egy nagyon fontos funkció - válaszoltam szórakozottan, szememet le sem véve a miniszoknya nem sokat takaró idomairól - És szörnyen nehéz megtanulni...
Mondatom már nem fejeződhetett be, mert ujjaim kutakodva indultak meg jobb combjának külső oldalán, épp csak annyira érintve, hogy ne legyen több pajzán gondolatnál. Fejemet kissé lehajtva a kifújt levegő orromon keresztül megborzolt néhány kontyból elszabaduló hajszálat a tarkóján.
- Le ne vedd a kezed a műszerfalról - súgtam a fülébe, ajkam súrolta fülcimpáját, majd ujjaim fürge kíváncsisággal húzták fel a makulátlanra vasalt kis szoknya anyagát és találták meg övem kapcsolóját is. Ajkaim először csókot leheltek nyakára, aztán fogaim határozottan haraptak bőrébe. Késő volt visszakozni.
Nem mondom, hogy az ember arra született, hogy tisztességes legyen. Mert az ember lop. Abból él, hogy lop. Mint a róka, vagy mint a farkas. Hol az Istentől, hol az emberektől, de mégiscsak legtöbbet az Istentől, mert minden az Istené, s nem az embereké... még az ördög is restell kezet fogni vele!
Cabin crew: prepare for take off Ready to join the mile high club
Nem mondom, hogy nem kellett szemfülesnek és gyorsnak lennem amikor jelzés érkezett a cockpitből, de szerencsére én voltam közelebb, nem a szöszi műmellű harmincas, agyonsminkelt stewardess. Bár csak rövid pillantást tudtam vetni a pilótára, de teljesen megértem a másik nő igyekezetét is. De hát a kor és a természetesség előnye az én oldalamon áll.
-Természetesen. Sosincs rám panasz. - hangszínem egyértelműen félreérthető, de Vincent-re bízom, hogy miképp értelmezi ezt. Engedelmes kislány módjára behúzom a függönyt, és örömmel konstatálom, hogy becsukja az ajtót. Ha csak kérni szeretett volna egy italt vagy mogyorót, akkor ez a rituálé felesleges lett volna. Felbátorodom hát, nem mintha eddig gyáva lettem volna. Ilyennel nem lehet vádolni.
Teszek néhány lépést, hogy jobban kilássak a szélvédőn, és kissé kikerekednek a szemeim. Láttam én már madártávlatból a világot, de ilyen magasságba sosem repültem fel. Egészen elképesztő, és ez valószínűleg az arcomra is kiül, pár másodpercig nem is tudok megszólalni, de aztán visszatér az eszem. -Nem, még nem. -rázom meg a fejem, majd hívogatásának eleget téve közelebb lépek, és mellette elhaladva véletlenül végigsimítok karommal az övén. Még akár a szűkös helyre is foghatnánk. Ha nem lenne szemen szedett hazugság.
-Bonyolultnak tűnik. Nehéz volt megtanulni mi mire való és hogy működik? - kérdésem és hangszínem ártatlan, ám ahogyan a műszerfalra támaszkodom, hátam kecses S alakot vesz fel, kidomborítva a fenekemet, mit így alig takar az uniformishoz járó szoknya. A kis térben orromat teljesen betölti a férfiból áradó illat. -Ez mire való? -mutatok rá egy random kapcsolóra, a pozíciómon nem változtatva, csak a vállam felett rápillantva. Túlzottan egyébként nem érdekel a válasz, de nem vethetem magam a karjaiba követelve, hogy itt és most tegyen magáévá. Nem volna úrihölgyhöz méltó viselkedés, márpedig én az vagyok, ebben mindenki egyetért, ugye? Haha, jó vicc.
Az út nem tett ki másfél órát, a késés diktálta sietség akkorát harapott le a kilencven percből így is, hogy nem sok időt töltöttünk utazási magasságban, fél óra múlva ereszkedésnek kellett indulnunk. Kedveltem a rövid járatokat, mert a pilótának szinte folyamatosan dolga akadt a cockpitban és nem álltak felesleges percek a rendelkezésére, hogy unatkozni kezdjen. Nem kellett megvívni az ostoba utasokkal akik magasról leszarták a biztonsági öv bekötését kérő jelzést... egyszóval minden tekintetben ideális volt. Főleg egyedül, Lucious vagy Jo nélkül.
Nekitámaszkodtam a falnak és karba tett kézzel vártam, hogy a vonzó stewardess megjelenjen az ajtó túloldalán. Pillantásunk hosszasan összefonódott amint velősen bemutatkoztunk egymásnak és semmi sem lehetett volna egyértelműbb üzenet Leyla kigombolt egyenruhájánál, ami miatt még a tag-jét és útiokmányait sem kértem számon rajta. Még a végén lecserélik valami banális hiba miatt...
Kopogtak és óvatosan résnyire nyitottam az ajtót.
- Megfelelően ellátta az utasokat, stewardess? - kérdeztem és az ajkára kiülő fojtott somolygás az enyémen is szikrát gyújtott. Lustán megtámaszkodtam a vállamon és kivártam a választ. - Húzd el a függönyt! - biccentettem fejemmel a kabinfolyosó és pilótafülke közötti textildarabra, majd ha megtette, úgy kitártam az ajtót annyira, hogy bepréselhesse magát rajta és magunkra zártam a csupán belülről nyitható cockpitot. Egy hosszúra nyúlt másodpercig alaposan magamba szívtam az egyenruha lazán kioldott felsője alól kivillanó nyakat és sokat sejtető dekoltázst, majd megnyálaztam alsó ajkamat és a szélvédő felé fordultam.
- Jártál már valaha cockpitban? - húztam el a mézesmadzagot. Ha nem ellenkezett, úgy intettem a mutatóujjammal és csalogatóan közelebb édesgettem a műszerfalhoz. Az üvegen túl a naplemente kékes hűvössé fakuló színei pacsálták romantikussá a bárányfelhőket, melyek csúcsán csillagszóróként világlott a nap utolsó fénye. Öklömet a zsebembe süllyesztettem és fejemet kissé lejjebb hajtva magamba szívtam a Leylából kiáramló édeskés, ugyanakkor különös illatot. Ha megnyúztak volna sem tudom megmondani, hogy pontosan miféle szerzet lehetett, de a fülke levegője elnehezült. Persze nem csak a természetfelettiek jellegzetes kipárolgásától.
Nem mondom, hogy az ember arra született, hogy tisztességes legyen. Mert az ember lop. Abból él, hogy lop. Mint a róka, vagy mint a farkas. Hol az Istentől, hol az emberektől, de mégiscsak legtöbbet az Istentől, mert minden az Istené, s nem az embereké... még az ördög is restell kezet fogni vele!
Cabin crew: prepare for take off Ready to join the mile high club
Azt hitték, csak a szám nagy, mikor alkoholgőzös állapotban az atlantai hotel bárteraszán azt mondtam, el fogom lopni a hotelben megszálló egyik stewardess ruháját. Azonban gyerekjáték volt. Na jó, határozottan jól jött, hogy alakváltó vagyok - amit a frissen megismert emberek nem tudtak -, és így hollóként be tudtam repülni a mosoda ablakán. Komolyan, egyszerűbb volt, mint egy pólyástól elvenni a cumiját.
Aznap este már nem fizettem az italaimért, mivel senki nem fogadott arra, hogy sikerül a mutatvány. Vérszemet kapva, meg hát amiatt is (na jó, főleg amiatt), hogy szeretem a kalandos és esetlegesen necces helyzeteket emeltem a tétet. Reggel öt órakor, a kilépő koktélomat szürcsölgetve bedobtam, hogy fogadjunk, el tudom hitetni a légitársasággal, hogy ott dolgozom. Kiröhögtek.
Én viszont lefürödtem, sminkeltem, ébenfekete hajamat kontyba fogtam, és a reptérre taxiztam. A biztonságiakon simán átjutottam, elég volt egy mosolyt villantani az őrökre, és kigombolni két felső gombot az uniformishoz tartozó blúzomon. Remélem azért ennék elővigyázatosabbak a rosszarcúakkal szemben, és kivételes, hogy én így elbűvöltem őket.
Természetfeletti hallásomnak köszönhetően kihallottam a zsivalyból, hogy fejetlenség van, és várnak egy helyettes stewardess-t. Még olyan szerencsém is van, hogy épp Wilmingtonba megy a gép. Hahh, ingyen fuvar, ne viccelj, már megyek is! Meggyorsítom fekete magassarkúba bújtatott lábaimat amik így még hosszabbnak tűnnek, majd az utolsók között lépek a gép fedélzetére, hogy ott majdhogynem ledöntsön a lábamról a pilóta külseje. Nyamii.-Leyla. És igenis, kapitány. - szalutálok egy mosollyal az arcomon, és már jellememből fakadóan sem tudok visszafogni egy játékos-flörtölős kacsintást.
A gépen alibizek kicsit, úgy csinálok mint aki magabiztosan teszi a dolgát, de amikor jelzés érkezik hogy valakinek a pilótafülkébe kell menni, egyből ajánlkozom én. Semmi kedvem a folyosón fel-alá tologatni a kocsit és jópofizni az utasokkal. Az ajtó előtt lesimítom esetlegesen elszabadult hajszálaimat, az idő közben begombolt két gombból az egyiket kioldom, majd kopogtatok, szabad jelzés után pedig belépek, magam után becsukva az ajtót.
-Segíthetek?-pillantok fel rá ártatlan szemeket mímelve, de szám széléről nem tudom eltüntetni a huncut félmosolyt. A Vincent-ből áradó tesztoszteron szinte arcul csapott mikor beléptem, és ahogyan az előbbinél szűkebb helyiségben, ismét szemtől szemben állunk, csak bízni tudok abban, hogy a férfi nem gondolatolvasó. Akkor bizony lehet bajban lennék.
- Ellopták az egyenruháját - ismételte meg feszülten a földi irányító - Küldjük a kolleginát stand-by-on. Komolyan az emberek...
Összecsaptam magam előtt a tenyeremet mint aki legszívesebben megtapsolná az illetőt aki meglovasította az atlantai szálloda mosodájából a stewardess egyenruháját, mire néhányan idegesen a hang irányába fordultak. A terminál zsúfoltságig telt utazókkal, néhányan feszülten fixírozták a wilmingtoni járat kapujánál feltüntetett "késő járat" feliratot. Bontottam a hívást a Loveday Aviation alkalmazottjával és még mindig jól mulatva a fejembe húztam a pilótasapkát, majd kabinbőröndömet magam után húzva megindultam a kisgéphez vezető úton. Még csak két hete dolgoztam a cégnek és eddig egyetlen percet sem töltöttem megbánással. Joanna Loveday szerelemtől savanyú arcát épp annyira élveztem még nyomorúságosabbá tenni közös repüléseink alkalmával mint amennyire felüdítő volt a közös tapasztalatszerzés a kabinszemélyzet többi tagjával. Túlságosan szívesen megismerkedtem volna az egyenruha tolvajjal ahhoz, hogy pillanatnyilag sajnáljam az eddig nem ismert Georgia Howitt távolmaradását. Talán Aurora és anyám kevésbé, de én mégis csak elismerhettem egy másik tolvaj sikerét. Ki más tapsolta volna meg ha nem egy LaCroix?
Jo némi hűvös fenyegetőzéssel a lelkemre kötötte, hogy ne legyen malőr ezen a járaton. Talán kínai, talán japán, talán valami más ázsiai üzletemberekből álló bagázs lépdelt fel vontatott lassúsággal az odakészített hídon és magamra erőltettem egy savanyú mosolyt míg elsétáltak mellettem. Természetesen egyetlen pillantást sem pazarolva rám, ki a légiutas kísérő helyett szobrozott a gép ajtajában. Karattyolásuk felőlem valóban lehetett kínai, japán, bármi egyéb olyan ázsiai nyelv melynek puszta létezéséről sem tudtam, s egy megkönnyebbült sóhajt eresztettem ki mikor végre eltűntek a madár gyomrában, hogy berendezkedjenek és folytassák diskurzusukat... gondolom a rizsfőzésről vagy az anime pornóról.
A Loveday Aviation egyenruhájának lobogását már messziről kiszúrtam. Kaján vigyorral keresztbe fontam mellkasom előtt karjaimat és oldalra biccentett fejjel mustráltam a lépcsőn felkapaszkodó sötét hajú szépséget.
- Ez gyors volt - hunyorogtam a naplemente lapos fényében és egyik kezemmel beárnyékoltam homlokomat, hogy szemérmetlenül felmérjem a kollegina testi egészét, majd jobbomat nyújtottam neki - Vincent. Na, csapjuk össze a melót.
A pilótafülkébe zárkózva olyan gyorsan vittem fel a gépet utazási magasságba amennyire azt a szabályzat meg a turbinák erőkifejtése engedte. A hatalmas test ráfeküdt a légtömegre és kikapcsoltam a biztonsági öv becsatolását jelző ikont. Kihasználva a giccsbe burkolódzó felhők vattapamacsait lőttem pár fényképet a telefonommal és húsz perc elteltével - ennyi idő alatt még egy zöldfülű stewardessnek is végeznie kellett - megnyomtam a hívógombot és az ajtóban állva vártam a kopogást.
Nem mondom, hogy az ember arra született, hogy tisztességes legyen. Mert az ember lop. Abból él, hogy lop. Mint a róka, vagy mint a farkas. Hol az Istentől, hol az emberektől, de mégiscsak legtöbbet az Istentől, mert minden az Istené, s nem az embereké... még az ördög is restell kezet fogni vele!
Nem mondom, hogy az ember arra született, hogy tisztességes legyen. Mert az ember lop. Abból él, hogy lop. Mint a róka, vagy mint a farkas. Hol az Istentől, hol az emberektől, de mégiscsak legtöbbet az Istentől, mert minden az Istené, s nem az embereké... még az ördög is restell kezet fogni vele!