Szerettem volna olyan zsaru lenni, aki tényleg a jót szolgálja és tisztességesen játszik, de ebben a kicseszett világban ez nem igazán működőképes. Fel kellett állítanom a saját szabályaimat, az elveimet és „törvényeimet”, ami mentén kitágítottam a törvények által adott lehetőségeket, azon túlra pillantottam és ismerve a szabályokat még nagyjából jogosan, következmények nélkül tudtam alkotni, ha szükség volt. A mágikus világban ez igazán szerencsés, azon se csodálkoztam volna, hogyha maga az Alfánk, Dun is hasonló utakon járna... A Falka egysége és védelme mindennél fontosabb, így egyáltalán nem lepődtem volna meg ha bármi is kiderül, de hát Duncan sokkal okosabb, minthogy ilyesmiket hagyjon. Valószínűleg sosem derülne ki róla, nála senki sem ismeri jobban a törvényeket.
- Alapítósarj... ha akarjuk, ha nem, lehetetlen kirobbantani a helyéről – Pedig aztán nem egyszer próbáltunk utána nézni Duke-nak, találni bármit, de hát ha valaki Alapító, akkor bizony a pozíciója kőbe van vésve, be van betonozva, és talán még egy bomba se tudná kirobbantani. Majd ha kihal. Reméljük minél hamarabb, bár nekem komolyabb problémám sosem volt Duke-kal, de azért sosem szerettem az Alapítók eltusolós, minden felett szemet hunyunk és talán majd az Elsők kivizsgálják gondolkodásmódot. Az Elsők nem oldanak meg semmit, nem elég tökösek és határozottak. Félnek a konfrontációtól, a falkától, a boszorkánytól... mindentől félnek, még ha az ellenkezőjét is próbálják beadni nekünk.
- Meglepődnél, de azért elég ritka, hogy pont azért kergetnek, mert rendőr vagyok – dobom vissza pimaszul, hiszen javarészt senki se tudta, hogy zsaru vagyok. Az irodai munka igen nagy előnye, hogy soha senki nem lát egyenruhában, a rose harboriak meg már tudják, hogy milyen értékrendek szerint dolgozom, és amíg ezek nem sérülnek, én sem fogom beleártani a munkájukba a csőrömet. Békés egymás mellett élés.
- De mindegy, a mait elcsesztem – vonok vállat. - Gondolom te se tudsz semmi extrát a Glisson lány haláláról – A csaj pár hónapja tűnt el, mondhatni az utolsók között volt, mert a tavaly őszi események után a tél közepére eléggé lecsendesedett az ügy, egyre kevesebben tűntek el majd mintha elvágták volna a dolgot... A tettes valószínűleg meghúzza magát vagy  tovább állt. Bármelyik is, megvárta, amíg a nyomai megsemmisülnek. Csak aztán az olvadással nem régiben megtalálták Annabell Glisson holttestét nem épp szokványos módon. Bár a lány egyszerű ember volt, a körülötte lévő jelek, a bőrén lévő vágások és minták természetfelettire utaltak... Amiről ma majdnem megbizonyosodást is nyertem, ráadásul ha Duke titkosította az ügyet, annak mindig komoly oka van.
- Szeretném megtalálni a tettest és szét tépni... - Apró cafatokra. - Amit a társainkkal művelt, megbocsáthatatlan. És nagyon úgy tűnik, hogy egyszerű emberek is áldozatul estek. - Dobom fel, hátha Sora tud vagy sejt valamit. Tudom, mennyire komolyak a kapcsolatai. Bízok benne, hogy esetleg vannak informácói, elejtett félszavak, homályos utalások. Bármin, amin el lehet indulni.

Mindent felteszek egy lapra, de hát más esélyem nagyon nincs jelen esetben. Veszélyben vagyok, a cuccaimat nem szívesen hagynám hátra, szóval az átváltozás nem igazán játszik, főleg a fegyverem miatt, amit nem szívesen hagynék magam mögött, különben borítékolhatom a kirúgásomat is a rendőrségről... Bleh.
Tehát pont jókor jön az ismerős arc, meg úgy amblokk valaki, aki nem az első adandó alkalommal az üldözőim elé akar vetni, és bár csak arcról ismerjük egymást Sorayaval, némi habozással a szemében, de úgy tűnik hajlandó segíteni, én meg hálásan elfogadom azt.
Futva követem a kocsiig, a fülemben dobol a vérem, az adrenalin ezerrel pörgeti a szívemet, merthát persze, hogy a köcsögök nem éppen átlagos emberek... A fene egye a fajtájukat, hát nem tudják feladni? Ezzel a gondolattal huppanok be a kocsi anyósülésére, hevesen doboló szívvel, némileg kapkodva a levegőt, és bár nem lepődök meg a felém érkező kérdéstől, mikor végre elindulunk és egyelőre lerázzuk őket, azért még fújok egyet.
- Először is kösz – válaszolok hozzá hasonlóan kissé nyersebb hangvétellel, aztán hátra vetem a fejemet az ülésben, a pillanat törtrészéig kifújom az előzőekből származó dühös feszültséget, a vérfarkasom morgolódását a kergetőzésért és Soraya szavai miatt.
- Beletenyereltem pár apróságba, amibe nem kellett volna – vonom vállat egykedvűen. A rose harbor-i alvilági élet ismert engemet, egy részük legalábbis biztosan tudta, hogy szoktam szaglászni. Néha részben Cameron miatt, néha meg tényleg a saját szakállamra, de hát ha az ember lát eltusolt, elmismásolt dolgokat, szeretné, ha a bűnösök meg is lakolnának... Na persze nem vagyok én a helyi Batman, Wolfgirl-nek egyébként is jobban beillenék, de mint ahogy a példa mutatja, szinte mindig rosszul sülnek el a magánakcióim.
- Nyugi, nem a ti ügyetek. Gyilkossági eset. Duke már megint eltusolta és baszta a csőrömet, hogy ártatlanok halálát csak úgy elnézzük – Nem igazán árulok el vele sok mindent, de talán pont eleget ahhoz, hogy tudja, nem a családjának üzleteibe nyúlok bele. Már rég megtanultam, hogy azzal nem játszadozunk, és amíg nem követelnek emberéleteket a munkáik... khm, ártatlan emberéleteket, addig én is simán szemet hunytam a Domínguezek „munkája” felett.
- Nem vagyok jó igazságosztó. Épphogy találtam nyomot, erre megkergetnek. - horkanok fel morcosan.

Ahogy jött a jó idő egyre kevésbé volt kedvem és hangulatom az unalmas, benti melóval szöszölni a rendőrség irodájában, hiszen amíg a hozzám hasonló képzésben részt vett, hivatásos rendőrök kimehettek terepre én... Nos unatkoztam. Aktákat olvasni, tologatni és számolni nem olyan izgi, mint a krimikben és idővel belefásul az ember. Pont, mint én. Ráadásul legutóbb sikerült egy tényleg izgit kifognom, nem is igazán tudtam letenni a legújabb ügyünket, amit természetesen Mr.Duke sok-sok időre titkosíttatott. A természetfelettiben jártas részleg egyből tudta mi fán terem a sztori, ebben bizony boszorkányok, alakváltók, farkasok vagy egyéb lények vannak benne, és mint a Rose Harbor-i falka tagja kötelességemnek éreztem, hogy szaglásszak... drog és gyilkosság, közel a falka határaihoz. Még szép, hogy utána járok, ha már a többiek töketlenek hozzá. Aztán majd lesnek, ha megoldom az ügyet. Fafejű banda...
Tehát a mai esti buli szomszédolás. Felöltöttem a megszokott beleolvadós szettemet, a megfelelő pontokon elrejtett szolgálati fegyverrel és belevetettem magamat a szomszéd városka igencsak aktív éjszakai életébe. Az első pár órában nem is haladtam semerre, üres szavak és még üresebb tettek kísérték az utamat, sehol senki és semmi. Már az is megfordult a fejemben, hogy rossz úton járok, de az akta leírásai és nyomok alapján itt kellett volna...
Épp átpörgetem a jegyzeteimet, amit a legutóbbi kocsmában csináltam, amikor a szemem sarkából megpillantok két nem épp barátságos alakot. Nem túl feltűnőek, simán a véletlen következménye lehetne a megjelenésük, ha nem kezdenének azonnal megmozdulni, amint én is elindulok. A követés gyanúja azonnal beigazolódik az első utcasarok után. Láthatatlanul ki is tapintom a fegyveremet, próbálom megnyugtatni az egyre hevesebben doboló szívemet. Az adrenalin gyorsan elönt, gyorsabb tempóra kapcsolok, ahogy ők is... fene, kiszúrják és egyáltalán nem leplezik, még az éjjel-nappali kisboltban se tudom lerázni őket, ahol egészen „véletlenül” leborítok egy kisebb polcnyi dobozt, de csak rövid időt nyerek vele, pár perccel később ismét feltűnnek a színen... Remek. Legalább jó úton járok. Állapítom meg egykedvűen, bár korántsem boldogan. Valahogy a solo küldetéseim mindig így sülnek el... fene egye a véremet!
Azok ketten utánam kiáltanak, mikor épp beleütközök egy alaposan helyben hagyott pasasba... az meg épphogy meg tud fogni...
- Ó, az anyámat! - morranok fel az erőtlen szorításon, mert mint kiderül a fickó a követőimmel van. Viszont alaposan helyben hagyta valaki, könnyen kitépem magamat a fogásából és lefordulok egy mellékutácba, ahol nem csak egy ismerős szag, hanem egy ismerős alak is fogad. Azonnal felismerem a rose harbor-it, Soraya pedig egyáltalán nem ismeretlen a számomra sem, és érthető okok miatt sosem bírtuk egymást, bár igazából nem is beszéltünk.
- Soraya?! - bukik ki belőlem mégis a felismerés, de másra nincs időm, a hangok erősödnek, a követőim közelednek. Ha nem akarok verekedésbe bocsátkozni, akkor a nőre kell hagyatkoznom, bármennyire is rossz ötlet ez. - Jövök eggyel, ha innen kijuttatsz – Adom meg a bizalmat feltétel nélkül, hiszen mást már nem nagyon tehetek... basszus!