Nem ez az első eset, hogy elsütöm a fegyveremet, és aki a golyókat kapja, meghal. Természetesen nem gyakran fordul elő, össz-vissz talán 4 ilyen esetem volt, és ebből három gyanúsított volt, akit önvédelemből lőttem le. A negyedik meg hát az öreg Thorne, aki rosszkor volt rossz helyen - pech, de szerencsére elkönyvelték munkahelyi balesetnek. Nem kevés pénzembe és időmbe telt, amíg eltusoltuk azt a gyilkosságot - de sikerült, és csak ez számít. Na de vissza a jelenbe.
Fél szemem Aidán, ahogyan a törölközőt a vérző nő mellkasára, egy-két jó tanáccsal látom el a sebét (illetve annak hiányát illetően), majd a protokollt követve körbenézek a lakásban.A helyszínelők szinte biztosan találnak majd itt drogot is, tiltott szerhasználatra utaló nyomokat látok többek között a dohányzóasztalon. Egy semmirekellővel kevesebb az utcán - kár, hogy ezek olyanok, mint a hydra, egy fejet levágsz, kettő nő a helyére. Rose Harbor bár nem egy elképesztően veszélyes város, ahol szörnyű a közbiztonság - sőt, úgy gondolom előkelő helyen állunk az állami listán, mégis szükség van a rendőrség munkájára.
-Elérzékenyülni azért nem fogsz, ugye? - viszonzom a pillantását némi gúnnyal reagálva a szavaira, amivel egyébként egyet kell értenem, de nem vagyok az az érzelgős típus, hogy ennek nagyon hangot adjak. Amennyire bosszantott az elején Aida (kit áltatok, most is rendszeresen bosszant), viszont jó alanynak bizonyult a kiképzéshez, és tényleg jó rendőr vált belőle - az egy-két hiányosság ellenére, amit viszont majd még kinevelek belőle. Vagyis megpróbálom. 
Hagyom, hadd nyugtatgassa partnerem a sérült nőt, én a lakásajtón kilépve a folyosón várom a mentősöket, akiknek két mondatban felvázolom a szitut - egy halott és egy lőtt seb. Félre is állok az útjukból, és a fürdőszoba ajtófélfájának támaszkodom, onnan nézve, ahogyan rendőrtársam az asszony vérét próbálja lemosni a kezéről - sima szappannal ez csak halottnak a csók, a vér lehet, hogy lejön, de a szag ott marad. Az örsön van speciális szappan, ami jobban fedi a szagokat, átmeneti megoldásnak azonban ez is jó.
-Jól gondolod. - bólintok határozottan, ám arckifejezését látva sóhajtok egyet. -Viszont ebben segítek. Én lőttem le az ürgét, téged is meglőttek. Te csak írd meg a vallomásodat, a többit intézem. Neked úgyis ott van az az ügy még múlt hétről. - ördögi félmosoly kúszik egy-két pillanatra az arcomra, mert bár úgy tűnt, jófej vagyok azzal, hogy átvállalom ennek az ügynek az adminisztrálását, természetesen nem vagyok hajlandó elfelejteni, mivel lóg még nekem.
Még vagy két órát a helyszínen vagyunk. Beszélünk a szomszédokkal, a mentősökkel, a helyszínelőkkel, már jócskán elmúlt vacsoraidő, mire a szolgálati autómhoz megyünk, hogy visszahajtsunk a rendőrörsre. -Az első kávét én állom. - fordulok a nő felé, miközben gyújtást adok, majd indulok. Hosszú éjszakánk lesz - Verának is írnom kell még, ne várjon haza. Ma se. De a legalább nem kell hazudnom, és tényleg a munka tart fel. 

A mi szakmánk kiszámíthatatlan. Nem csak amiatt, mert nem tudhatjuk, mikor jön olyan riasztás, ami miatt nem mehetünk haza időben, hanem amiatt is, mert sosem lehetünk biztosak abban, hogy milyen állapotban van a gyanúsított. A rendőrök élete és munkája épp emiatt nem is veszélytelen, rajtam is van néhány vágás- és lövésnyom, amit karrierem során szereztem. Életveszélyes állapotba sosem kerültem még, de még a karrierem kezdetén fúródott a bal vállamba egy golyó, na az rohadtul fájt. 
Épp a kellemetlen élmény miatt próbálnám elkerülni, hogy ez az ámokfutó meglőjön engem, vagy épp a társamat, aki szép szavakkal próbál először hatni rá, de nem lep meg, hogy sikertelenül. Látszik a szemén és az egész kisugárzásán, hogy nem beszámítható, ráadásul részeg, és ez igen veszélyes kombináció. Nem tudja egyikünk sem megakadályozni a dörrenő lövéseket, de őszintén könnyebbülök meg, mikor látom Aidát felpattanni a guggolásból. és az áldozathoz sétál.
Én követem őt a lakásba, közben pedig a rádión hívok egy mentőt. -Már úton vannak. - jelentem ki határozott hangon, majd a férfi felé irányítva a fegyveremet átlépem a sebesült nő lábát, hogy ránézzek. Mondd, hogy nem haltál meg te rohadék, az kurvára sok papírmunka... Fohászkodok magamban, ahogyan leguggolok, de már félúton elrakom a pisztolyomat. -A picsába...-morgok az orra alatt, és már csak az előírt protokoll miatt teszem két ujjamat a nyakára, hogy ellenőrizzem a pulzusát. Üveges tekintete elárulja, hogy a két mellkasi lövés végzetes volt. Ennek nem örülök...
Nem lamentálok azonban sokat rajta, figyelmemet a két nő felé fordítom. -Nyomd erősen.  Tessék, ezt használd. - látom, hogy Aida elkezdte nyomni a sebet, de odadobok az egyik székről egy törölközőt, jobban felfogja a vért, mint szimplán csak az ujjai. Amíg ő ezzel foglalatoskodik, én körülnézek a kis lakásban, benézek a fürdőbe és a hálóba, de nincs más itt, se felnőtt, se gyerek, se állat, ami jó, Így is elég szar az ügy. Egy ember meghalt, egy ember meg mesérült úgy, hogy kérdéses, túléli-e.
-A válladat majd próbáld nem mutogatni a mentősöknek, ha nem akarsz magyarázkodni, hogyhogy van vér, de seb nincs. - veszem elő a gyakorlatias énemet, ahogyan ismét a kollégám felé fordulok. Vérfarkas, így gyorsan gyógyult, ha csak súrolta a golyó, akkor mire ideérnek az egészségügyisek és eljutnának az ő vizsgálatához, addigra már csak halvány heget találnának. Ebből a szempontból mázlisták ezek a természetfeletti lények, hogy gyorsan regenerálódnak, de én azért még mindig maradnék "szimpla" ember. Elég kalandos életem van ilyen extra nélkül is. 

Rosszallóan, de egy vigyorral az arcomon rázom meg a fejem, ahogyan felül a pofátlanság vonatra, amit elindítottam ezzel a "köcsög főnök" dologgal, de nem veszem magamra. Amikor kettesben vagyunk, ennyi belefér a hosszú ismeretségünkre és annak jellegére való tekintettel, így elengedem a fülem mellett a vérszívását.
-A lányaimban megbízom, a világban nem. - amikor többek között Mephisto-hoz és Georgine-hoz hasonló démonok járkálnak körülöttünk, akik előszeretettel élnek a fenyegetés eszközével, akkor aggodalmam teljesen jogosnak tekinthető, bár Aida ezekről nem tud. Jól is van ez így, vannak dolgok, amiket inkább magammal viszek a sírba, jobban jár mindenki. Mephistopheles még kevésbé veszélyes talán a Georgine Moors testében bújkáló pokolfajzathoz képest, hiszen előbbinek a szándékai és feltételei tiszták és egyértelműek, míg utóbbi csupa szeszély és kiszámíthatatlanság.
Na de ezen nem itt és nem most kell agyalnom, szólít minket a kötelesség, így hamarosan egy rövid autóút után meg is érkezünk a Tölgy utcaába, a folyamatban lévő bűncselekmény helyszínére. Nekem kevésbé van türelmem a civileket terelgetni, így belül hálás vagyok, hogy Aida ezt átvállalja, bár a kíváncsi csürhét szemmel láthatólag nem igazán hatja meg, hogy egy rendőr utasítja őket. Hová lett az emberekben a tisztelet az egyenruhások iránt? Felháborító.
Odafent hamar eszkalálódik a helyzet, már nem csak az ajtó túloldaláról kiabál a feleségével a részeg ürge, hanem már az ajtót betörve a zokogó asszony fejéhez tartja a fegyvert. Rutinos szemmel méregetem a férfit, van-e benne vajon elég kurázsi, hogy valóban meghúzza a ravaszt, vagy csak fenyegetőzik. Az alkoholtol elködösült szeméből nehéz pontosan megállapítani, de talán csak a szája nagy, ettől függetlenül nagy tétben nem mernék rá fogadni. 
Míg Aida elteszi a fegyverét - amit nem feltétlenül tartok jó ötletnek, de ezt hangosan jelenleg nem adom tudtára, hiszen közönségünk van -, én továbbra is a férfire szegezem a pisztolyomat, kibiztosítva azt, és feszülten figyelem a kibontakozó jelenetet, ám kezem nem remeg, tökéletesen stabilan tartom a fegyvert, van már bennem elég rutin. Talán ez a rutin az, ami előbb kezdi el a számat és a kezeimet vezérelni, minthogy az agyam azt ténylegesen felfogná, mit is teszek.
-Burgess, le! - kiáltok rá a nőre, aki remélhetőleg kihasználja farkas reflexeit és leguggol, megbízva abban, hogy nem ok nélkül kértem arra, amire. Egy pillanaton belül lövés dörren a kollegina irányába, én szinte ugyanabban a másodpercben eresztek meg két golyót a férfi irányába, ám még egyszer elsül egy fegyver, méghozzá a részeg csávóé, aztán csend, csak a lövések visszhangoznak a lépcsőházban.
-A rohadt életbe. -káromkodok egyet, majd először Aidára nézek, ő jól van-e, és ha igen, akkor a páros felé lépek, mindkét tag a földön fekszik, egyelőre nem tudom eldönteni, életben vannak-e, vagy meghaltak. P*csába. Nem így terveztem ezt az estét!

A rendőri fizetésből nem vesz az ember se kacsalábon forgó palotát, se nem megy világkörüli útra, ezzel tisztában vagyok. Én is azért kezdtem elfogadni kenőpénzeket innen-onnan, hogy meg tudjam adni a családomnak azt az életszínvonalat, amiben most élünk. Na jó, ez egy kicsit hazugság, maga a hatalom is erőteljes motiváció volt abban, hogy már mezei rendőrként, később pedig rendőrfőnökként is a korrupció útjára léptem, de nem mondhatnám, hogy bánom. Kifejezetten jól jön ez a mellékes.
Aida minden bizonnyal nincs benne ilyen bizniszekben, hiszen most a Grand Canyonnal kapcsolatos terveinél is elmondja, hogy a fizetéseiből tett félre. Teszem hozzá, hogy mit kábé minden ember, nem mindenki olyan pofátlan, mint én vagyok, amikor egy borítékot csúsztatnak át nekem, azért, hogy nézzek el ezt-azt. Na de most ebbe ne is menjünk bele, az életemnek illetve munkásságomnak ez egy olyan szelete, amit szeretek megtartani magamnak, nem olyan, amit egy beosztottammal megtárgyalnék. Vagy úgy bárkivel, amíg nem fűződik érdekem hozzá. 
-Fogd a köcsög főnöködre, hogy annyit dolgoztat, nem tudtál elmenni. - megeresztek felé egy kisebb vigyort, mikor arról beszél, nem volt lehetősége utazni az utóbbi években. Tisztában vagyok azzal, hogy vérfarkas, mindenkiről tudom az örsön, hogy micsoda. Van itt ember, alakváltó, farkas...kész természetfeletti gyülekezet. Alapító család leszármazottjaként nem feltétlenül kéne velük keverednem, de hát ez a munkám, így szépen hagyjanak engem ezzel békén. Nem akarok abba belemenni, hogyan hátráltatta az utazásában az, hogy a bestia, ahogy ő nevezte az élete részét képezi, de mivel ő sem feszegeti ezt a dolgot, ezért léphetünk is tovább.
A Veronica témát hamar jegelem, és inkább a lányokról esik szó. -Ne is mondd, mert csak felhúzom magam. - morgolódok kicsit az orrom alatt. Valóban hihetetlen, hog egyes fiatalok mit meg nem engednek maguknak. Vegyük csak azt a Rodrigo Domínguez gyereket. Hosszabb a bűnlajstroma mint kábé bárki másnak, akit a Rose Harbor-i rendőrség valaha letartóztatott, és akkor a kölyök még csak olyan 16 éves. Ha belegondolok, hogy ilyen suhancok fognak majd a lányaim körül mászkálni...Neem. Nem hagyhatom. -Ha arra van szükség, szépen bezárom őket a szobájukba 30 éves korukig, és akkor levan a gond. Ha meg valaki megkörnyékezi őket, hát...- nem fejezem be a mondatot, inkább csak jelentőségteljesen megütögetem övemre csatolt szolgálati fegyveremet, ebből Aida értheti, mire céloztam ezzel. 
Na de a lazaság eddig tartott, illetve annak az esélyét is elfújta az áprilisi szél, hogy relatíve időben hazamegyek, de ezt nem akartam zöldfülűre bízni. Visszatér a rendőr-Duke, és Aidán is látom, hogy visszavett. Nem mondom, hogy sajnálom, ez mégiscsak egy munkahely, itt ez a dolgunk. Szolgálunk és védünk, ha pedig egy részeg fazont kell helyrerakni, hát ezt fogjuk tenni. Felállok a székről, és ellenőrzöm, teljesen töltve van-e a pisztolyom tára. Ha minden jól megy, nem lesz szükség arra, hogy használjam, de ha mégis, hát jó lenne ha nem ott szembesülnék azzal, hogy egy töltény sincs benne. Mondjuk erre mindig nagyon ügyeltem, így ez a mozdulat is inkább rutin, mint valóban szükséges dolog, hiszen sosem felejtem el megtölteni. 
-Természetesen én vezetek. - jelentem ki határozottan, és most elengedem a fülem mellett, hogy a nőnek egyáltalán megfordult a fejében, hogy ő üljön a volán mögé. Azért ne nevettessük ki magunkat, kérem szépen. Kifelé menet felkapok két golyóálló mellényt, és amíg a kocsimhoz sétálunk, átadom az egyiket Aidának. Oké értem én hogy vérfarkas, gyorsan gyógyul ha meglövik esetlgeesen, de azért egy szívét ért lövésbe még ő is belehalna. Meg amúgy is, fontos a látszat. 
Magamra kanyarintom én is, ráveszem a kabátomat, majd  behuppanok, felkapcsolom a szirénát, és már indulunk is az említett Tölgy utcai címre. Ezen az esti órán relatíve kevés autó jár az utakon, és azok is szerencsére tudják a dolgukat, szépen ahogyan azt kell, lehúzódnak, és utat hagynak, így zavartalanul, mindössze öt perc leforgása alatt oda is érünk a helyszínre. Út közben hacsak Aida nem dob be valamit, akkor én nem szólalok meg egészen addig, míg le nem állítom a kocsit, és nem dobom zsebre a kulcsot. 
-Én megyek előre. Csak akkor lőj ha nagyon muszáj, és akkor is inkább a kezébe vagy a lábába. Bármennyire is seggfej, ha lehet ne nyírjuk ki a fazont. - közlöm vele kiszállás előtt az utasításokat, majd kiszállok, és a fegyverrel lövésre készen elindulok befelé az épületbe, ahol néhány kotnyeles szomszéd már vár. Egyszerre kezdenek el hadoválni, de én feltartom a kezemet, hogy maradjanak csöndben, innentől mi intézzük. Nem fecsérlek szavakat rájuk, már megyek is fel a lépcsőkön az első emeletre. Visszhangzik a részeg fazon üvöltözése. Nem teljesen érteni mit kiabál, az alkoholtól annyira eltorzult a beszédmódja, nem artikulál rendesen. 
-Rendőrség! Dobja el a fegyvert, és rúgja felénk, majd feltartott kézzel álljon a falhoz! -dörrenek rá ellentmondást nem tűrő hangon, de szavaim süket fülekre találnak. Teszek két lépést felé, rászegezve a fegyvert. -Nem hallotta? Dobja el a fegyvert most azonnal! - ismétlem meg, sokkal-sokkal kevésbé türelmesen, mint az előbb.
-Nincs itt semmi dolguk, ezt majd mi elintézzük az asszonnyal, ugye? Na most pedig nyisd ki az ajtót te ringyó vagy rád rúgom! - kiabál az ürge, bentről pedig hallom a nő zokogását a másik oldalról, de nem kattan a zár. A férfinek több se kell, lendíti a lábát, és mivel nem túl masszív konstrukció a nyílászáró, egy mozdulattal töri el a zár alatt, és csapódik ki az ajtó. A férfi belendül, egy pillanat alatt megfogja a nőt, maga elé fordítja, és a felesége fejéhez tartja a fegyvert, akinek arcát eltorzítja a zokogás és az attól elmosódott smink.
-Most azonnal tűnjenek el, vagy lelövöm. Nem viccelek--kattan a ravasz, a végén még tényleg lelövi. 
-A p*csába. - morgom az orrom alatt, majd körbefuttatom a tekintetemet, mi lehetne a jó döntés. Maga előtt tartja a nőt, így lelőni nem tudjuk, hogy ártalmatlanná tegye, ő pedig ittas annyira, hogy tényleg képes kinyírni a feleségét. Patthelyzet, de meg fogjuk oldani.

-Na jól van, hagyjuk a lelkizős dumát, te is tudod hogy megy ez nálam, megszoksz vagy megszöksz. - még idejében leállítom mielőtt nekiállna áradozni vagy túlságosan belemenni abba, milyen ember voltam régen, milyen vagyok most, blablabla. Az ilyet meghagyom az erre nyitott embereknek, én nem tartozom közéjük. -Komolyabb lettél? Max annyival, hogy most már csak két-három naponta akartlak seggbe rúgni a korábbi napi egy helyett. - szám szélén apró mosoly bujkál, ahogy ezt mondom. Tény, sokat fejlődött mióta itt van, kiváló rendőr, de azért még mindig van mit tanulnia, már csak abban a tekintetben is, hogy időben elkészüljön a papírmunkával, hogy a főnöke ne kapjon idegbajt miatta. De hát ez a rész még várat magára, egyszer csak-csak eljutunk ide is. 
Ahogy sejtettem, a Mrs. Montgomary-vel való fenyegetés megtette a hatását, és motiválta Aidát, hogy holnapra meglegyen az a hiányzó jegyzőkönyv, és remélhetőleg később már nem kell majd külön kérvényt benyújtanom a kisasszonynál, hogy megkapjam ezeket. A fejemet csóválom csak egy szemforgatás és egy halvány vigyor kíséretében, amikor a kerítőnőségről beszél, de ehhez nem kívánok több dolgot fűzni, felőlem aztán azzal tölti a szabadidejét amivel akarja. Ha pasit akar vadászni az öreglánynak, hát ki vagyok én, hogy megakadályozzam ebben?
-Köszönöm.- biccentek, mikor megerősíti, hogy számíthatok rá az ellenőrzésként. Nem mintha lett volna választása, ha nem vállalja önként, hát megkapta volna utasításként, amire meg nem mondhat nemet, de hát csak jobb így, nem? Kedvelem őt annyira, hogy időnként előbb kérek, minthogy parancsoljak. Ezt nem mindenki mondhatja el magáról az őrsön, sőt. Valószínűleg ez is az oka, hogy sosem fogom megnyerni az "Év főnöke" díjat, de ettől én még fantasztikusan alszom éjjel, nem okoz álmatlan estéket. Mint említettem, az én elvem a megszoksz vagy megszöksz. 
Már vágnék vissza a hatalmas egó megjegyzésre, de valószínűleg Aida is érzi, hogy ezzel vékony jégen táncol, mert egyből helyesbít is. -Á, tényleg eleged lehet belőlem, ha elmész az ország másik felébe csak azért, hogy távol legyél tőlem meg a nagy egómtól. Túl jól fizetek neked, hogy erre futja? -szúrok oda szarkasztikusan, de a korábbi hivatalos hangból visszavéve, elvégre a saját munkámmal mára szinte teljesen végeztem, és nem hallatszik ki semmi, Brandt, meg az idő közben hallhatóan megérkező éjszakai ügyeletes nem hallja meg, hogy a főnök üzemmód kicsit lazult, ráadásul az egyik kollégájukkal szemben. 
-Aida. - nézek rá jelentőségteljesen, hangomba költöztetve némi szigorúságot, amikor Verát hozza fel, illetve a romantikus utat. Hiába vagyunk kvázi baráti viszonyban, még vele se igazán beszélek a házasságomról. Nem vagyok a lelkizős típus, meg amúgy is, senkinek semmi köze ahhoz, hogy milyen a viszonyom a feleségemmel. A felszínen normálisnak tűnik minden, és egyelőre ez elég. A háttérben azonban kisebb rom az egész, de erről hivatalosan senkinek nem beszéltem, bár nem tudom, hogy Aida és Veronica csevegtek-e ilyesmiről, mert ha jók az értesüléseim, összefutottak már párszor. A nők meg olyanok, hogy a pasikat beszélik ki ilyenkor, nem? 
Lényeg a lényeg, erre a kérdésére nem válaszolok, és ő is inkább áttér a lányokra. Ők sokkal semlegesebb téma, és mielőtt felelnék neki, szemem automatikusan fut végig az asztalom sarkán kihelyezett családi fotóra. Egészen olyannak tűnünk, mint egy ideális és boldog család, pedig aztán... -Mindketten jól vannak, ügyesen teljesítenek a suliban, csupa ötös mindkettő. - kiérezhető némi büszkeség, amikor erről beszélek. Nem igazán az én érdemem, hogy ilyen jó tanulók, általában nem én tanulok velük hanem Veronica, de a teljesítményük és szorgalmuk akkor is elismerésre méltó. -És igen, önfejű tud lenni mindkettő, előre félek mi lesz, ha kamaszok lesznek. Szerencsére Vivi is még csak 10 éves, remélhetőleg van időm, mielőtt elkezdene hazaállítani mindenféle pasival. - előre fényesítem a szolgálati fegyveremet azért, biztos ami tuti. Viccesnek tűnhet a filmekben az ilyen apa, de nincs kétségem, hogy én ilyen leszek. 
Az ecsetelésben csak eddig jutok el, mert az egyik ügyeletes rendőr dugja be egy kopogás után a fejét az ajtón. -Főnök, most jött a bejelentés, hogy egy részeg fazon fegyverrel fenyegeti a feleségét az ajtó előtt a Tölgy utcában. Menjek, vagy...?- kérdezi bizonytalanul. Kicsit még kezdő, alig 1 éve kezdett nálunk. A Tölgy utca nem a város legjobb környékén van, így nem biztos, hogy egy zöldfülűre bíznám. 
-Majd én intézem. Kösz Johnson. - tekintetemből érzékeli hogy elmehet, így biccent egyet, és kimegy, maga után visszacsukva az ajtót. -Na Burgess, mit szólsz? Egy laza esti kis levezető? Csak ketten mint a régi időkben. - nézek végül Aidára, majd akármit is mond, én hátratolom a székem, megropogtatom elgémberedett tagjaimat, majd a papírjaimat összerendezem és az íróasztalom felső fiókjába zárom őket.

-Nem csak hogy vékony az a jég, de időnként reped is, egy mázlid van, hogy a jégszívemből áradó fagy újra megszilárdítja. - hangom továbbra is morog, de egy pillanatra egy halvány félmosoly felfedezhető szám szélén. Sokszor vágták már a fejemhez, hogy nem hogy jégszívem van, de egyenesen nincs is szívem, de ez nem igazán. Tény, hogy nem vagyok sem érzelgős, se nagy lelkizős, de azért a ketyegőm igenis működik, és nem csak azért, hogy pumpálja a vért az ereimben, és ne essek össze holtan egyik pillanatról a másikra. Ha másra nem, hát arra jó, hogy Aidának elnézzem azt a hanyagságot, amit néha megenged magának, na meg a múltkor a fogamat is majdnem itt hagytam miatta, amikor Légió azzal fenyegetőzött, hogy bántja a családomat. De hát ezekről ugyebár a nép nem tud, így nem mondom, hogy nem jogos a feltételezés, szívtelen vagyok.
Épp csak sikerül visszafognom a nevetést a korai időpont említésekor a nő arcára kiülő grimaszon. Eredetileg csak 8-ra akartam jönni, de ha ez kell ahhoz, hogy megrendszabályozzam kicsit az ifjú hölgyet, hát ezt fogom tenni, és egy órával korábbra állítom az ébresztőmet én is. -Helyes, el is várom. Ha nem, én magam hívom fel Mrs. Montgomary-t és közlöm vele, "törzsvendégként" dedikált rendőrt kap. -bár viccelődésnek hangozhat, halál komolyan gondolom, és ezt Aida is pontosan tudhatja, nem viccelődöm. Tényleg valahogy rá kell vennem, hogy jobban foglalkozzon az adminisztrációval, és ha ez csak a kattant öregasszonnyal megy, hát vele fogok fenyegetőzni.
-Vigyázz a szádra, városunk egyik tősgyökeres lakójáról beszélsz, aki mint olyan, tiszteletet érdemel. - emelem fel a mutatóujjamat enyhén dorgálóan, de szám szélén megjelenik egy mosoly, amit kivételesen nem akarok elrejteni. Rendőrfőnökként, és az idős nőhöz hasonlóan alapítói leszármazottként kötelességem megvédeni az ilyen beszólásoktól, legyen bármi is magánemberként a véleményem, nyíltan, főleg nem a munkahelyemen ennek még Aida előtt sem fogok hangot adni.
-Ha ennyire lelkes vagy, felőlem játszhatsz kerítőnőt is és megpróbálhatsz neki egy partiképes agglegényt találni, de csak akkor, ha befejeztél minden papírmunkát, és ezt a tevékenységet önként, szabadidődben végzed. - bár szorgalmas, közel sem dolgozik annyit mint én, így minden bizonnyal rendelkezik több szabad órával, amiket azzal tölthet el, amivel szeretne. Nekem ebből túl sok nincs, nem is tudom, mit kezdenék ha hirtelen a nyakamba szakadna a világ minden ideje.
-Május elején lesz egy rutinellenőrzés az államiaktól, mint az egyik legrégebbi rendőr az őrsön, számítok rád. De ha mindent rendben találnak, és nem húznak ránk vizes lepedőt semmi miatt, akkor felőlem elmehetsz a hónap második felében. -egyezek bele egy rövid gondolkodás után. Minden évben jönnek vizsgálni minket, átnéznek néhány komolyabb ügyet, meg random pár aprót is, és szeretnek keresztkérdéseket is feltenni, amiken egy újonc zöldfülű csak hebegne-habogna, épp ezért Aidát kell szembe állítanom velük, aki az elmúlt években nem egy ilyet végigcsinált már velem.
-Utazol valahova? Vagy  csak engem fogsz nagy ívben kerülni? - kérdezem, kicsit visszavéve a "főnök" hangomból, és barátságosabban érdeklődve a nő céljaival kapcsolatban. Gondolom ha szabadságra menne, akkor valami értelmessel akarja eltölteni, nem csak feküdni otthon és a plafont bámulni.