Azt hiszem nem ez a megfelelő alkalom, hogy felvilágosítsam Sorát a nyomok eltüntetésének fontosságáról. Kinyírt valakit, akit aztán bepakolt a kocsija csomagtartójába. Nem is kell benne élni a maffiában ahhoz, hogy felfogja, kurvára el kell süllyeszteni a taxit, elég ha megnéz pár részt valami bűnügyi dokuból, ahol a gyilkos balfasz volt, és nem szabadult meg a bizonyítékoktól. Naiv, ha azt gondolja, hogy a takarítás elég lesz, főleg, mivel mostanában szaglásznak körülöttünk a zsaruk.
- Felhívsz, és ott vagyok – szeretném mondani, de végül inkább visszanyelem a szavakat, és magára hagyom az asszonyt a piával. Bár feszült vagyok, próbálom megőrizni a nyugalmamat és a hideg véremet, de aztán jön a következő pofán csapás, amikor azzal szembesülünk a parkolóban, hogy a fickó megszökött.
Vérnyomokat hagyott végig a lakásunk körül. El maldito culo!
-Ember? – kérdezek vissza ingerülten, dühös prüszköléssel kísérve. - Mágiának tűnik… - A levegőbe szippantva halvány, fűszeres illatot érzek, ami nem olyan erős, hogy egy alakváltó boszorkányra gyanakodjon, de ha a ficek régóta mozog az alvilágban, könnyedén lehet, hogy megtanulta elfedni az árulkodó jeleket. Vagy csak szimplán alkut kötött valami üstössel, és sikerült szert tennie egy cuki kis talizmánra, ami megmagyarázná, hogyan volt képes túlélni egy haslövést.
Ha mázlija van, a gyomorsava megfojtja mielőtt rátalálunk, és nem nekünk kell kinyírnunk. Innen ma már nem mehet el élve. Nem jutott messzire, így nem kell túl sokat keresnünk, mire megtaláljuk az egyik kuka mögé lapulva. Elkapom Sora karját, mielőtt még felé indulhatna.
- Várj – mondom, és előhúzom a stukkerem a derekam mögül. - Én megyek előre – jelentem ki határozottan, ha pedig ellenkezni próbálna, sorompóként tartom elé a karom, hogy a hátam mögé seperjem. Ez az este már így is elcseszett, nem hiányzik, hogy golyót kapjon ő is.
Óvatosan közelítem meg a prédát, aki furcsa vigyorral a száján néz fel ránk, amikor rájön, hogy vége van. A fickó szánalmasan fest a konténer és a sikátor fala közé szorulva, vér szennyezi a fogait. Egyik kezét a hasán szorongatja, nyilván próbálva elállítani a vérzést, a másikban pedig egy fura kis zsákocskát markolászik, amiből undok szag szökik a levegőbe. Mágia.
- Utolsó szavak? – kérdezem, de a férfi elnéz mellettem, egyenesen Sorára. Elvégre vele van elszámolni valója.
A tüdőmből kieresztett levegővel konstatálom, hogy Marco szerencsére nem akar nekiállni most veszekedni azon, hogy miért dolgozom még mindig a családi bizniszben - ismerem azonban, hogy ez nem lejátszott menet még. Most azonban sem kedvem sem időnk nincs erről cseverészni, ennél sokkal fontosabb dolgunk van. -Biztos nem megy a bontóba, majd én foglalkozom vele! - csapom le a whiskys üveget felháborodottan a pultra, így most már ez az üveg is megrepedt, nem csak a poharat tettem tönkre, az ital szivárogni kezd belőle. Nem vagyok hajlandó megválni az autómtól. A tavaly decemberi balesetem után, amiben majdnem ott hagytam a fogam is kipofoztuk, most sem mondok le róla, nehézség és kihívás ide vagy oda.
-Amúgy meg mi a faszomat kellett volna csinálnom? Hagytam volna ott? Pánikba estem, a kurva életbe is! - hihetetlen, hogy még képes ezt számon kérni rajtam ahelyett, hogy szimplán elfogadná a tényt. Én csempészetben és illegális kereskedelemben utazom, nem a kibaszott maffia vagyok. Iszom még egy kis whiskyt mielőtt a pult issza be helyettem az összeset, így mire Marco ismét kijön, immár felöltözve, relatíve lenyugodtam. -Azért ne szokj hozzá, nem akarok belőle rendszert csinálni. - már-már játékosan bokszolom vállba, mielőtt a kocsihoz masíroznánk, de a nyugalom megy is a levesbe - a hulla mégse volt hulla. Megszökött.
- Jaj ne legyél már ilyen rohadt okos Marco! - csattanok fel ismét ingerülten, és egyszerre vagyok ideges amiatt mert nincs itt a hapsi a csomagtartóban, és megkönnyebbült, hogy mégsem vagyok gyilkos - legalábbis egyelőre. Nem tudom mi lesz ha megtaláljuk. Amikor, Sora. Amikor! Nem lehet opció, hogy utolérjük és megtaláljuk, nem bukhat miattam az egész vállalkozás. Épp ezért indulok is a nyomába, nem csak a szagok, de a vércseppek is segítenek a helyes út megtalálásában.
-Hasba lőttem. Annyi vér volt, csoda hogy tud mozogni, még ha túlélte is. Pedig csak szimpla ember. - válaszolok futás közben a férjem kérdésére, közben minden sarkon, minden kuka mögé benézek, hol bújkálhat az a rohadék. Az egyik konténer mögül lihegés üti meg a fülemet, ha Marco nem venné észre, megállítom, arrafelé mutogatva. Elég hörgős levegővételek, szar állapotban lehet. -Nem tudom van-e még egy fegyvere, szóval csak óvatosan. - suttogom a férfi felé, majd hacsak nincs hozzáfűznivalója, elindulok a sebesült felé.
Dühös fújtatással veszem tudomásul, hogy a megérzésem a helyén van. Az asszonynak inkább nem mondom, de legalább háromféle különböző kép jelenik meg a fejemben arról, hogy hogyan fogom eltenni láb alól a sógoromat, amiért kietlen helyekre küldi a csajomat mindenféle szararcokkal találkozni. Az összes felsejlő kép kibaszott fájdalmas. Némelyik még látványos is.
Egy vállrándítással lerendezem az oda vetett bocst, de szerintem Sora sem gondolta komolyan, hogy ilyen könnyen lerázhatja magáról a haragomat. Ha nem lenne egy eltusolásra váró hulla valahol a közelben, nem engedném el ilyen egyszerűen a témát, és sanszos, hogy újra előveszem, mihelyt az utolsó vérfoltot is lesikáltuk magunkról.
- A csomagtartóban… – egy pillanatra megtorpanok, és olyan pillantást vetek a feleségemre a vállam fölött, amit senki nem tenne zsebre. Sóhajtok egyet, majd tenyeremet fáradtan húzom végig a homlokomtól egészen az állcsontomig. - Remélem tudod, hogy ezzel a bontóba száműzted. Szinte lehetetlen eltűntetni a nyomokat egy kocsiból… Mucha mierda, – morgom utoljára, mielőtt eltűnnék az ajtó mögött.
Már közel sem látom annyira kilátástalannak a helyzetet, amikor újra felbukkanok, erről enged következtetni az arcomra festett vigyor. Egyébként is azt mondják, hogy egy jól működő házassághoz elengedhetetlenek a közös programok. - Nem mindennap jön haza az ember párja azzal, hogy kinyírt valakit – vonom meg a vállamat, megigazítva rajta az ásót, és követem Sorát a lakástól a parkolóig.
Igazából még el sem érjük a kocsit, amikor érzem, hogy valami baj van. A vérszag erősebb, friss, és közeli… Nem olyan, mintha zárt térből érkezne, sokkal inkább arra hasonlít, amikor valaki a sebét szorongatva botladozva elvonszolja magát az éjszakában. Ha szerencsénk van, hagyott maga után néhány nyomot, amit követhetünk.
- Nos, mi amor, ha legközelebb megölsz valakit, gondoskodj róla, hogy tényleg halott is maradjon – mondom meglepően nyugodtan, sötét szemeimet előbb a nyitott csomagtartóra, majd életem párjára irányítva. Újabb fáradt sóhaj szökik ki belőlem, amikor Sora lecsapja az ajtót, és futni kezd arra, amerre az ellenséget sejti. Rohadtul nem így képzeltem el az estémet.
Az ásót magam mögött hagyva – mivel úgy is vissza kell még jönnünk a kocsihoz, ha megtaláljuk a lelőtt pasast – a zasszony után vetem magam, mellőzve az állati formát, ami valószínűleg sokkal inkább hasznomra lenne a keresésben. - Hol találtad el? – kérdezem beérve a lány, mélyeket szippantva az éjszaka bársonyos levegőjéből. Fontos kérdés, ha számba kell vennünk az esetleges búvóhelyeket.
Valószínűleg nem estem volna el akkor sem, ha Marco nem nyúl utánam, de így tényleg hamar visszanyerem az egyensúlyomat, és bár nem lököm el a kezét, mozgásom ahogyan a konyhába trappolok attól még határozott, mellőz minden nőies kecsességet. Ide pia kell, sok és erős - bár egyelőre túlzásba nem vihetem, mert még vár egy kibaszott nagy megoldásra váró probléma. Az idegeimnek azonban akkor is jót tesz egy kis whisky. Közben zanzásítva vázolom Marco-nak, mi történt, ám a reakcióján ismét felhúzom magam, fenyegetően emelem fel jobb kezem mutatóujját.
-Hé! Megmondtam már, a tesóimat csak én szidhatom. Mateo-t majd én lerendezem. - még egy adag whiskyt csorgatok le a torkomon, mielőtt folytatnám. -Egyébként meg mondtam már, nem fogom kivonni magam a Botero bizniszekből. Előbb tanultam meg a csempészet tudományát, mint az "R" betűt kimondani, szóval ebbe kurvára nincs beleszólásod. - rohadtul nem akarok ezen veszekedni, hiába az agresszívebb hangnem, amit az imént megütöttem. Lehunyom a szemem, veszek egy mély levegőt, majd közepes tempóban kifújom. -Bocs. - morgom magam elé kissé talán kelletlenül, de tényleg nem akarok most ebből balhét. Tudom, hogy nem szereti, amikor illegális üzletekbe bonyolódom, de szerves részét képezi az életemnek, és nem fogok leállni vele.
-A csomagtartómban. - válaszolom röviden, majd amíg ő a szobába megy, én a konyhai csapnál a súrolószerrel próbálom leszedni a vért a kezemről - a látható nyomai el is tűnnek, de a szagát még így is érzem. Hipóban kell megfürdetem minimum kétszer, hogy eltüntessem. Nagy tisztálkodást azonban még nem iktathatok be, mert még tényleg gondoskodnunk kell arról, hogy a halott ipsét senki ne találja meg - vagy legalábbis nem tudják hozzánk kötni.
Magamhoz veszem én is az ajtónál eldobott fegyveremet, zsebre vágom, majd ránézek az ásóval a vállán megérkező férjemre. -Guapo idiota... te ezt még élvezed is, mi? - rázom meg a fejem a mosolyát látva és hangszínét hallva, és önkéntelenül húzódik félmosolyra az én ajkam is. Még mindig érzem az enyhe sokkot, de a whisky segített kicsit kitisztítani a fejem, és így már én is látom a helyzet szórakoztató iróniáját egy kicsit. Jó sztori lesz ez majd a gyerekeinknek. A kocsi orrához érve azonban megtorpanok egy pillanatra, hogy aztán a másodperc törtrésze alatt a csomagtartóhoz ugorjak - az ajtaja nyitva, és bár bent sötétvörös folt jelzi, hogy valaki összevérezte, mégis a szokásos autóhoz szükséges apróságokat leszámítva üres.
-Mi a fasz?! - csattanok fel, és dühösen bokszolok bele az autóba, ami egy helyen behorpad - pofozhatom majd ki a műhelyben, de ez most cseppet sem érdekel. -Azt hittem halott... kurva nagy szarban vagyunk. - az iménti relatív nyugodtság elsuhan, és ingerülten csukom le a csomagtartót, miután mélyet szippantok a szagokból. -Még nem lehet messze...- jelentem ki, bár inkább csak magam elé motyogom, Marco közel áll és alakváltó, biztosan meghallotta. Nem várom meg a reakcióját, futni kezdek a szagot követve - most igazán jól jönnek a természetfeletti érzékek.
A vér szaga nehéz. Mély. Vörös. Pupillám egészen kitágul, ahogy Sora elé vetődve a sérülések nyomát kutatom rajta. Bestiaoldalam felmordul, dorombolóan kegyetlen hangja kiszökik a torkomon. Orrommal ösztönösen közelebb nyomulok, mély szippantással végig haladva a nyaka vonalán, fellebbentve a pihéket a füle mellett. Nem érzek megnyugvást, pedig már tudom, hogy a párom sértetlen.
Hagyom felállni, de nem távolodom el. Nem igazán. Így meleg tenyerem azonnal megtámasztja a könyökénél, amikor egy pillanatra elveszíti az egyensúlyát.
- Óvatosan – hangom olyan, mint a smirgli, amikor megszólalok. Nem törődöm vele, ha ellöki az ujjaimat magától, hogy eltrappolhasson mellettem a konyha irányába. Azonnal követem, hiszen a kérdésemre még nem kaptam választ. Tudnom kell, hogy mi történt, mert bármibe is keveredett Sora, azt meg kell oldanom. Lehetőleg gyorsan.
Arcom grimaszba rándul, amikor az italosüveg áldozatául esik a feleségem dühének és kilátástalanságának. A drága szesz a pultra csorog, de még jut belőle Sora poharába is, aki egy hajtással le is tol belőle egy dupla adagot.
- Ez az idióta bátyád üzlete volt, amiből mondtam, hogy maradj ki? – kérdezem, bár hangom továbbra sem fenyegető, a kezem ökölbe szorul mellettem. Könnyebb a dühömet egy olyan Botero felé irányítani, aki jelenleg nincs a szobában. Ha kiderül, hogy a sógoromnak köze van a dologhoz, a föld felszínén sem lesz majd túl sokáig. - Ser feo de cojones– szusszanok ezúttal már ingerülten, amikor elérkezünk ahhoz a részhez, hogy ki rántott fegyvert kire. A hajamba túrok, a tincseim még félig nedvesek, így sűrű hajam az égnek áll a mozdulattól.
Csak másodperceim vannak dönteni. Bár ez már akkor egyértelmű volt, amikor a feleségem berobogott az ajtón.
- Hol a test? – ingerült prüszkölésem már a hálófelé menet hallatszik, hiszen mégsem süllyeszthetek el valakit a mocsárban, miközben csak egy bokszeralsó van rajtam. Nem először kell gyorsan összekapnom magam, így nem időzöm sokáig az öltözködéssel. Sötét farmert, és fekete pulóvert húzok, a stukkerem pedig bedugom hátul a nadrágövembe. Kilépve az ajtón tekintetem Sorára villan, akárhol is áll, vagy ül éppen.
- Ebben ketten vagyunk benne – mondom, hiszen jobb, ha minél kevesebben tudnak a dologról, szóval senkinek sem szóltam a bandából. - Ideje, hogy eltüntessünk egy hullát – vigyorodok el, átlendítve egy vadiúj ásót a vállamon, amin a gardróbban tárolt lomok között tartottam eddig. Tudtam én, hogy egyszer még jól jöhet.
Rohadtul nem így terveztem ezt az egész kibaszott estét. Csak egy tök egyszerű ügynek indult. Az ürge odaadja a cuccot, én meg cserébe a szajrét. Semmi olyan, amit álmomból felkeltve ne tudnék megcsinálni - szinte az egész életem erről szólt. Apa már elég korán megismertetett mindannyiunkat a biznisz sötétebb oldalával is. Erre most van egy hulla a csomagtartómban. Meg se fordul a fejemben, hogy Marco elől eltitkoljam az egészet, és nélküle próbáljam helyrehozni - és nem csak azért, mert azt hiszem ritka pillanatok egyike ez, és kisebb sokkot kaptam.
Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy amint beérek lakásunk biztonságos falai közé, a földre rogyok, és a férjem jelenléte és tekintete ránt csak vissza a felszínre, mikor süllyedni kezdenék. A "mi történt" kérdésre ismét csak lenézek rászáradt vértől undorító kezeimre. Egy örökkévalóság lesz lemosni magamról a ezt a vasszag mocskát és bűzét. Visszanézek aztán Marco-ra, felegyenesedem - kicsit talán túl hirtelen mert egy pillanatra megszédülök -, majd mielőtt válaszolnék, a konyhába trappolok, levéve egy poharat, majd körbenézek, mi a legerősebb pia a lakásban. Whisky. Jó lesz. Kitöltök dupla adagnyit, majd egy húzásra megiszom. Arcom grimaszba torzul, ahogy pedig lecsapom a poharat a pultra, az üveg megreped. Leszarom.
-Félrement egy üzlet. A csávó kapott valami üzenetet a csere közben, amitől kis híján összeszarta magát, aztán rám fogta a fegyverét. Vagy ő vagy én. - iszom még egy kis whiskyt de szórakozzon a faszom a pohárral, úgyis félig el van törve már, magát az üveget húzom meg. Aztán a pultra támaszkodom, onnan nézve Marco-ra. -Nost tehát, drága férjem... most jön az a rész, hogy kiderül, mennyire volt komoly az a "jóban és rosszban". Mert ez most a kibaszott "rosszban". - talán az indokoltnál nyersebb és durvább a hangom, de azt hiszem a történtek után ez bocsánatos bűn. Ha meg emiatt nekiállna veszekedni... na azt inkább ne is feszegessük.
El descanso es dulce. Aki ismer az tudja, hogy nem vagyok a bepunnyadós típus. Ha nem a műhellyel foglalkozom, akkor a családi biznisz dolgait intézem… Jó, talán amióta megnősültem, egy kicsit igyekszem többször elszabadulni, hogy az asszonypajtással együtt élvezzük az otthon melegét, így amikor hazaérek kicsit csalódottan veszem tudomásul, hogy a kisujjam sem lehetne magányosabb. Carajo!
Végül nem esem kétségbe, inkább elmegyek zuhanyozni, hogy aztán kényelmesen elnyúlva a kanapén bekapcsolom a tévét. Alsónadrágban, sörrel a kezemben, a dohányzóasztalra felpakolt lábbal váltogatok a csatornák között, amíg nem találok valami értelmes műsort. Az utóbbi nagyobb kihívás, mint gondoltam, pedig direkt a legnagyobb csatornacsomagra fizettünk elő a szolgáltatónál. Mucha mierda, szusszanok bosszúsan, megállapodva egy MotoCross verseny ismétlésénél. Más programra készültem az este…
A sör elkortyolgatása után végül győzött a macska. Belső bestiám lustán lesunyt fülekkel, egyre laposabbakat pislogva létezett a belsőmben, engem elálmosítva egyszer. Szinte hallottam a saját hortyogásom, mielőtt a zárban forduló kulcs hangjára tökéletesen éber nem leszek. Felegyenesedem a kanapén, és egy egész pillanatig – majdhogynem kifordult nyakkal – úgy bámulom Sorát, mint aki megőrült…
Aztán megérzem a vérszagot. Gondolkodás nélkül vetődöm át a kanapé támláján, és mélyeket szimatolva érkezem meg kiszolgáltatott állapotban lévő kedvesem elé. A holttest nem érdekel, először arról akarok meggyőződni, hogy vasszag, ami belőle árad, nem a sajátja. Féltérdre ereszkedem előtte, és két kezemmel a vállait érintve kényszerítem, hogy rám nézzen. Most nem omolhat össze.
- Mi történt? – a kérdés egyszerű, mégis sürgető, de nincs benne szemrehányás. Egyelőre már attól is megkönnyebbültem, hogy ő nem sérült meg. - Mi esposa – szólítom meg, többé-kevésbé lágyan. A lőpor ismerős szaga szúrja az orromat, ettől a belső macskám nyugtalan lesz. - Kit öltél meg?
-Mierda! Mierda! Mierda! - a kormányt csapkodom, majd jobb kezemmel beletúrok csapzott, sötét vörösesbarna tincseimbe. Hirtelen taposok a fékbe egy semmiből jött gyalogost majdnem sikerült elütni, de még időben megállok, a dudára azért erőteljesen rányomok, és heves kézjelzésekkel adom tudtára, hogy a kurvaanyjáért nem tud körbenézni mielőtt lelép az útról. Bár hogy ebből mennyit lát így az éjszaka közepén, nem tudom. De azért egy sárga taxit csak nem lenne olyan nehéz kiszúrni, a picsába is már.
Nagy lendülettel kanyarodok be az otthonunk előtti parkolóba. Oldalra fordítom a fejem, a hanyagul anyósülésre dobott fekete bőrkabátom alatt ott lapul a pisztoly - ami ma már egyszer elsült. Kell egy-két perc mire összeszedem magam, bár szíven szabálytalanul ver, és a levegőt is úgy kell kapkodnom. Végül még egy hosszas spanyol káromkodás után két kézzel vágok rá a kormányra, végül felkapom a kabátot, rámarkolva a fegyverre és kiszállok. Becsapom a kocsiajtót, majd már trappolok is a lakásunk felé.
Csak harmadjára találok bele a zárba, de aztán sikerül kinyitnom az ajtót, aminek utána belülről neki is dőlök. Tekintetemmel megkeresem a férjemét, szememben láthatja a kétségbeesést. -Marco...azt hiszem megöltem valakit. - szinte nyögöm csak a szavakat, majd érzem, hogy a lábaim elgyengülnek, és hogy elkerüljem hogy elessek, leguggolok, hátamat továbbra is az ajtónak támasztva. Lenézek a kezeimre, jobbom, amiben a lakáskulcs is van, rászáradt vértől mocskos. Balomban van a kabát, most azt leengedem a földre, a fegyver tompán puffan a padlón. A másik kezem is véres, a ruhámon is vannak cseppek. Egyik sem az enyém.
Kezdőlap
༄ ༄ ༄
