Weak

Pepper szavaira egy pillanatra megkeményedik a tekintetem, ahogy érzem, hogy a bennem élő fenevad ismét megmozdul. Ott van, alattomosan settenkedik a felszín alatt, dühös és éhes a konfliktusra, akár a szavak, akár a fizikai erőszak szintjén. Az önuralom láthatatlan kötelékeként feszülök meg, nem engedve, hogy kicsússzon a kezemből az irányítás. Nem mintha Pepper különösebben érdekelne, de a helyzet lüktető adrenalinja és a köztünk feszülő hatalmi harc határozottan nyomasztóvá teszi a légkört.
– Egyikünknek sem érdeke ez a huzavona, és ezt mindketten tudjuk. – kezdem halkan, visszafogott nyugalommal. – Megkaptad, amit kértél, és én is megkaptam a lehetőséget arra, hogy bizonyos információkat elérjek. Úgy gondolom, hogy ezen a ponton mindkettőnknek világosak a határok, és én tartom magam ehhez. Nem terveztem tovább húzni azt a bizonyos madzagot.
Ahogy a fenyegetései sziszegve elhagyták az ajkát, látom rajta, hogy ezt ő valós fenyegetésnek szánja, nem csupán színjáték. Hideg és számító, megvetése egyértelmű és szinte tapintható. Ahogy viszont az asztalra támaszkodik és közelről belenéz a szemembe, tudom, hogy itt nem állhat meg. Akármit is gondol rólam, akárhogy is próbál belém kapaszkodni, ez a játék az enyém lesz. A farkasom belül nyüszít, majd morog, mintha minden egyes szóval, minden egyes gúnyos mosollyal csak újabb kihívást kapna. A farkasom érzem a bőröm alatt, ingerlékenyen reagál a Pepperben rejlő nyers feszültségre, de most mindent megteszek, hogy visszafogjam. Most nincs helye annak, hogy a bennem tomboló ösztönök vezéreljenek, és éppen ezért továbbra is tisztán, kimérten beszélek.
– Nincs szükségem a bonyodalmakra, és úgy sejtem, neked sem. A kódot meg fogom szerezni neked, de onnantól kezdve egyértelműen véget ér köztünk minden további együttműködés. Nem célom, hogy útját álljam az ügyeidnek, de az is biztos, hogy nem maradok ebben benne tovább.
Feszülten követem a szememmel, ahogy fenyegetően rám sziszegi a szavait, szinte hívogatva, hogy tegyek valamit, hogy próbáljak reagálni rá. De a belső fenevadam, habár türelmetlen, még mindig igyekszem azt mantrázni magamban, amit Marával megbeszéltünk. Számítottam rá, hogy itt is lesznek, akik csak korcsként fognak kezelni. Mi tagadás valahol nem tudom megvetni érte. De egyetlen jelét sem adom a dühtől lüktető indulatomnak, még akkor sem, amikor Pepper már elhagyta az irodámat, és az ajtó becsapódik mögötte. A rezonáló hang még ott visszhangzik a falak között, és érzem, hogy az arcom megkeményedik.
Lassú mozdulatokkal megigazítom az ingemet, és miközben végigsimítok rajta, érzem, ahogy visszatér a higgadt határozottságom. Tudom, hogy Peppernek megvan a maga szerepe, és nekem is. Az igazi dominancia talán abban rejlik, hogy nem csúszom le oda, ahol ő van; megtartom a saját méltóságomat. Épp így, higgadtan és nyugodtan, hogy emlékezzen rá: nem ő az, aki ebben a térben a ritmust diktálja.
Ahogy elindulok az ajtó felé, egy pillanatra megállok, és elgondolkodom, hogy akár visszaintegethetnék neki egy mosollyal, amely nem fenyeget, csak jelez neki egy valamit: azt, hogy semmi szükségem nincs további haragra vagy vádaskodásra. Az ajtót óvatosan zárom be magam mögött, halk kattanással, és ezzel megszüntetem azt a pattogó feszültséget, amit maga után hagyott.
Szinte érzem, hogy belül a farkasom végül visszahúzódik, morogva, de elfogadva ezt a visszalépést. Ezzel megerősítve magamat, végig sétálok a folyosón, fejemben pedig már azzal foglalkozom, hogy másra fordítsam a figyelmem, és elengedjem ezt az ütközetet.

Pepper & Archie

Weak

Ahogy Pepper egyre jobban felcseszi az agyamat, érzem, hogy a fenevad bennem is ébredezik. Ott morog, a mellkasomban, minden szónál egy kicsit erősebben kaparja a felszínem, mintha kész lenne bármelyik pillanatban áttörni. Persze, nem hagyom neki. Megfeszítem az ujjaimat az asztalon, érzem, ahogy a vér szinte lüktet az ereimben, és a nyers düh kisugárzása lassan beborítja az egész helyiséget. A farkasom azonban több ennél – ott kavarog belül, nem csupán indulattal, hanem egy megállíthatatlan, nyers erővel, ami az egész testemen áthullámzik.
Csak egy lépésnyire vagyok attól, hogy hagyjam kitörni, mégis sikerül megfékeznem. Becsatornázom az energiát, és ahogy egy apró mosoly megjelenik az arcomon, tudom, hogy Pepper ebből semmit sem fog kapni. Eszembe jut mindaz, amit a napokban együtt próbáltunk a farkas lenyugtatására mégpedig akkor meglepően hatékonyan. Azt hiszi, eljátszhatja itt a nyugodt, felsőbbrendű szerepét, miközben nem is sejti, milyen közel vagyok ahhoz, hogy minden önuralmamat elveszítsem.
Pepper szavai nem hatnak meg. Láthatóan minden erejét latba veti, hogy dominálja a beszélgetést, ám én cseppet sem szándékozom hagyni, hogy bármiben is győzelemhez jusson. Hidegen figyelem, amint még néhány másodpercig kitartja a hangját, mintha egy árnyalattal jobban igazolhatná követeléseit az, hogy hangosabban mondja őket. Nekem ez éppen elég idő ahhoz, hogy nyugodtan tartsam a lélegzetem, és ezzel megfékezzem az ébredező vadat a bensőmben. Az asztalra helyezett kezem ujjai kissé feszülten görbülnek meg, de amikor végül befejezi, csak egy szűkszavú mosollyal felelek.
– Értem – bólintok egy aprót, és minden erőmmel azon vagyok, hogy a belőlem áradó, csendes nyugalom végre éket verjen Pepper magabiztosságán. Persze, kemény szavakkal szórakozik, fenyeget és követel, ám ahhoz képest, hogy mennyire nem tart semmire, meglepően sokat vár el. Nem tudom, feltűnik-e neki, de minél jobban dühít, annál lassabban és kimértebben felelek neki. Nem vagyok az a típus, aki csak úgy ugrik a kis provokációkra, pláne nem most, amikor teljesen világos, hogy mennyire kell neki a segítségem, akármennyire is próbál ellenkező benyomást kelteni. Nekem is szükségem van a kapaszkodóimra ahhoz, hogy megtartsam az önuralmam.
Tekintetem az asztallapra esik, ahol két ujjal lassan megkopogtatom a felületet. – Szóval fenyegetsz – szólalok meg ismét, és érzem, ahogy a farkas felébred a mellkasomban; jelen van, készenlétben, de az irányítás most teljesen az enyém. Egy pillanatra Pepper szemébe nézek, hogy lássa, ki is áll vele szemben – a férfi, aki már megtapasztalta a puszta vadállati ösztönöket, mégis igyekszik higgadtan szembenézni ezzel az egész színjátékkal, amit a rendőrség falai közé hozott.
Végül hátradőlö, kezemet az öltönyöm zsebébe süllyesztve, és úgy folytatom, mintha pusztán egy baráti csevej közepén lennénk. – Figyelj, Pepper, én meg tudom csinálni, amit kérsz. Tudom, hogy szükséged van rá, és én sem vagyok az az ember, aki visszariad a feladattól – jelentem ki halkan, szándékosan elnyújtott szavakkal, tekintetem még mindig rajta tartva. – De ha azt hiszed, hogy egy kis fenyegetés hatására azonnal beugrom, akkor csalódni fogsz. Ha igazán azt gondolod, hogy elég egy kis zsarolás ahhoz, hogy összejátszak veled, akkor talán jobban át kéne gondolnod a helyzeted. Nem az ellenséged vagyok.
Egy darabig nézem, ahogy a mondandóm lassan elér hozzá. Nem ugrok a követeléseire, és nem kezdek bele a színjátékba, amire számít – sokkal inkább világossá teszem, hogy ez az egész játszma az ő részéről bármennyire is erőltetett, a végén mégiscsak az én döntésem fog mindent eldönteni. Érzi ő is, hogy szüksége van rám, talán jobban is, mint azt nyíltan beismerné, és ezzel én is pontosan tisztában vagyok. A szituáció nem épp olyan, amire szívesen pazarolnám az időmet, de ha már eljöttem, akkor a magam módján zárom le.
– Nem értem, honnan jött az ötlet, hogy ilyen stílusban követelőzz – felelem, és vállat vonok, ahogy továbbra is nyugodtan állok előtte. – De remélem, tisztában vagy vele, hogy ez most nem az a helyzet, ahol millió megy egy zsarolást gyárts nekem. Egy percig sem áll szándékomban hátráltatni téged, a kérelmet már elküldtem az IT felé, hogy állítsák vissza a jelszót. Ha pedig megkaptam, te is meg fogod. Erre a szavamat adom, de nem azért, mert mocskolódsz, hanem mert így érzem tisztességesnek. Sokan itt a rendőrségen nem dolgoznak egyenes gerinccel, de én nem tartozom közéjük. És örülnék, ha leszállnál Maráról is.
A pillantásom most semmivel sem gyengébb, mint az imént volt, de higgadt. Tudom, hogy belőle is elő tudnám hívni a fenevadat, egy kis provokációval könnyen elérhetném, hogy vért izzadva táncoljon vissza a józan ész határához. De most nincs erre szükség. Ez az én terepem, és én döntök arról, hogy meddig engedek ennek a helyzetnek.

Pepper & Archie

Weak

Az elmúlt egy hétben valahogy minden elmélyült Marával. Napról napra több lett közöttünk, ahogy egyre inkább hozzákapcsolódtam – sokkal jobban, mint bárki máshoz eddig. Az utóbbi napokban ott tartunk, hogy majdnem minden éjjel együtt alszunk. Ha valami miatt mégsem, Mara akkor is átsétál hozzám egy-két órára, és őszintén szólva, én sem maradnék már nélküle. Érzem, hogy ez neki is fontos, annyira, hogy már az apjának és a bátyjának is beszélt rólam. Nem kürtölik világgá, de a titkos találkák mostanra valódi közelséggé váltak, és végre van benne valami stabil, amit már én is el tudok hinni.
Ahogy Pepper nagy hévvel beviharzik, az ajtót bevágva és rám förmedve, magamban elfojtok egy mély sóhajt, a farkasom pedig feszültté válik. Egy pillantás elég, hogy lássam, az indulatai valamiért máris túlcsordulnak, és az asztalom előtt toporogva vádaskodik. Egyenes tartásban ülök, kihasználva, hogy most elég rálátnom ahhoz, hogy uralni tudjam a helyzetet, és végighallgatom az indulatos vádjait. Nyugodt, rezzenéstelen arccal veszem tudomásul az éles szavakat, még a képet is rápillantás nélkül hagyom megérkezni a telefonomra. A végén az egész kirohanása egy pillanatnyi csendbe fullad, ami lassan kezd kényelmetlenül feszengő lenni számára.
- Nem emlékszem, hogy felhatalmazást adtam volna ilyen hangnemre az irodámban, Pepper – válaszolok végül hűvös, mértéktartó hangon, közben finoman hátradőlök, hogy egyértelmű legyen, semmi kedvem a színjátékához. – A hisztit hagyjuk meg azoknak, akik rá vannak szorulva.
A képre mutatva folytatom, és szemkontaktust tartok vele, hogy lássa, itt nem lesz második esélye, hogy átvegye az irányítást.
– Ami ezt illeti, bár szeretem a meglepetéseket, most csalódást kell okoznom. Mara Masonnel töltöttem az időmet, ez igaz. De ne légy nevetséges, ha tényleg azt hiszed, hogy ennyivel sakkban tarthatsz. Te magad mondtad, hogy ez egy kölcsönös alku. Most gondold át újra, ki akarta ezt megszegni. És hogy miért akart ennyire gyorsan lebukni. Talán magaddal volt valami problémád? Nem azzal foglalkozom, hogy hol találsz kiskapukat, kik után szimatolsz, csak teszem a dolgom.
Visszatartom magam, hogy ne mutassam a megvetésem az orromat sértő, erős szag iránt, amit magával hozott. Helyette közelebb hajolok, egyenesen belenézek, hogy egy pillanatra se kerülje el, amit mondok neki.
– Én sem vagyok az ellenséged, Pepper. De még egy ilyen roham, és garantálhatom, hogy bármire is számítasz, nem fogsz előrébb jutni vele. Én sem jutok be.

Pepper & Archie