-Ennek a magyarázatnak se füle se farka nem volt, ugye tudod? - kérdezem jókedvűen felnevetve, amikor épp a nénizős dologból próbál jól kijönni. -Viszont ha már felhoztad, tetszik valaki? - vonogatom meg a szemöldökömet cinkos mosollyal az arcomon, bár tudom, hogy ez pont nem olyan dolog, amit egy fiú az anyjával akarna megbeszélni, de na, próbálkoznom csak szabad. Úgy be tudnak zárkózni a kamaszok, ha ilyenről van szó. Azt azonban nem lehet tagadni, hogy Shawn figyelmes, ez a pletykák kapcsán is bebizonyosodik. Megállom, hogy anyáskodóan ne szorongassam és puszilgassam meg amiért ezeket mondja, készen arra, hogy bevállaljon egy hosszú pletykafolyamot úgy, hogy valószínűleg tényleg nem érdekli, de visszafogom magam. A tinik ilyenkor nem abban a korban vannak már, hogy élveznék az ilyen jellegű szülői kontaktokat, bár a fiúknál ez lehet vissza se jön később se. Ahh régi szép idők... Na de...
- Kedves tőled, de biztos eléggé tele van a fejed anélkül is gondolatokkal, hogy ilyenekkel terhelnélek. Sőt, még lehet neked kéne mesélni nekem, tuti hallasz olyan finomságokat, amikkel drága jó anyádat megörvendeztethetnéd. - vigyorodom el, és ezzel már igazából el is kezdem felvezetni a közelgő számonkérést, ami nem maradhat el, hiába próbáld terelni a fiatalember. A szembesítés után pedig - ahogy számítottam rá -, egyből jön a magyarázkodás és kifogásgyártás. -Nem, még nem ehetnénk inkább. Tényleg nem fogod fel, mennyire veszélyes lehet a a hely? - a korábbi vicceskedő-anya most tovalibbent, maradt a komoly-anya. Kevésbé szeretem ezt a szerepet, de néha muszáj elővennem. -Nem vagy már gyerek, de akkor sem mehettek oda. Nem traktállak millió meg egy szabállyal, csak néhány betartására kértelek titeket mindig is, ez az egyik. Ne menjetek a Pokol Szájához. - megnyomom minden szavát az utolsó mondatomnak. Shawn nem tudja még irányítani rendesen a mágiáját, ami nem is feltétlenül várható el tőle ennyi idősen, már csak emiatt is veszélyes. Rettegek attól, hogy pusztán poénból valamelyik boszorkány barátjával nekiállnak szórakozni a Ley-jel és valami bajuk lesz. Hogy függő lesz, vagy még rosszabb. Arról az őrültről, aki meg természetfeletti lényeket gyilkol arról meg ne is beszéljünk.
-És mi lett volna, ha valamelyik haverod azt mondja, menjetek be is? Ha elkezdtek volna cikizni azzal, hogy nemet mondasz, mert az anyukád megtiltotta, hogy bemenj. Ne mondd, hogy nem törtél volna meg. [b]-nagyot sóhajtok, hangom kicsit ellágyul. [b]-Én csak nem akarom, hogy bajod essen, Shawn. Ha érdekel milyen belül, elmehetünk együtt, de ne kóricáljatok arra egyedül.- vetem fel, bár nem szívesen tenném, de még mindig inkább a társaságomban elégítse ki ebbéli kíváncsiságát, mint a többi kamasszal. -A következő hétre pedig felejtsd el a videójátékokat. A PS5-öt pedig minimum karácsonyig meg se halljam.
The secret of a happy marriage is finding the right person.
Karakter idézet :
"A rendes nőknek szükségük van rá, hogy elszórakozzanak egy kis pletykával. Meg kell tudniuk, hogy mi történik körülöttük, hogy kétszer kettő mikor négy, és mikor lehet ötöt is kifacsarni belőle! Az ilyen nők senkinek sem ártanak. Jártatják a szájukat, de készségesek, ha az ember bajban van."
Apró széles mosoly jelenik meg az arcomon, amikor anyu azt mondja, hogy nem kell bemutatni neki, milyen egy bosszantó kisebb testvér. Nem is kontrázok túlságosan rá, hogy gondoljon csak bele milyen lehet a kisebbnek lenni! Arra azonban már nem tudtam megállni, hogy ne válaszoljak minek tekintem a 32 éves hölgyet. - Tudod anya, öt évesen még menőnek gondoltam magam, amikor azt mondtam mindenkinek, hogy az én feleségem te leszel. De azóta sokat nőtem és tudom, hogy amit akkor mondtam butaság volt, ez a nénizés az ilyesmit védi ki nálam. Még véletlenül se higgye valaki azt, hogy nekem, nem a kortársaim tetszenének. – na ezt jól megmagyaráztam. Kissé rosszul is érzem magam a satnya kísérlet miatt. Újabb próbálkozás született meg a fejemben, újabb kifogás, ha őszinte akarok lenni. - Tudom, hogy szeretsz erről beszélni és néha jó volna, ha valaki meghallgatna téged, szóóóval… igyekszem nem kiolvasni a gondolataidból, hogy kivel mi történt, hogy te mondhasd el magadtól. Mármint, hogyha akarod. – talán lesz más elfoglaltsága és úgy dönt, hogy nem érdemes ilyesmivel traktálnia engem, de az is lehet, hogy nem. Néha az anyukám kiszámíthatatlan, de mindig a szeretete jelének veszem, ha végig simít az arcomon, mintha még mindig kisbaba volnék. Pedig nem vagyok és hiába mondogatom ezt neki, ő nem hisz nekem. Szerencsére szendvicset fogunk készíteni, amihez már készen is álltam, hogy segítsek neki. Egészen addig a pontig, amíg nem szembesített, mert utána elhúzom a szám. Hát persze! A kémek kémjével beszélek, aki előtt titok csak akkor létezik, ha alszom vagy még akkor sem biztos. Kicsit meggörnyed a hátam, de hamar kihúzom magam. Nyilvánvalóan a madarak csicseregték el ezt neki, csak azok a madarak nem említették, hogy nem mentem mélyebbre a barátaimmal. Szemet forgatok. Ugyan, hogy mondhatnám meg az anyukámnak csak ott ólálkodtunk, ez igaz, de senkit az ég világon nem ébresztettünk fel vagy zavartunk meg? Hinne vajon nekem? Persze, hogy nem! - Anya. Már nagy vagyok. Tudok vigyázni magamra, bármilyen hihetetlen és amúgy is, csak a bejáratnál voltunk. Nem mentünk mélyebbre, annyi eszem még nekem is van. – karba teszem a kezeimet, de nem sokáig, mert megkordul a gyomrom. – Ehetnénk inkább? – vagyis foglalkozhatnánk a szendvicskészítéssel, lett volna a helyes kérdés, de nem voltam most túlságosan vakmerő ehhez.
-Na igen, nekem nem kell bemutatni a bosszantó kisebb testvéreket. - nevetem el magam, noha Elenánál mindössze 5 perc 55 másodperccel vagyok idősebb, de na, néha ezt igenis felhoztam neki érvnek - bár alapjáraton mi szerintem az átlagos testvérekhez képest kevesebbet marakodtunk. Ikrek között kicsit más a dinamika mint olyan tesók között, akik között van pár év. Hogy a szülőknek melyik könnyebb, nem tudom, az én két porontyom okozott jó pár ősz hajszálat az évek során, de akkor se cserélném el semmiért ezt. Remek hajfestékek vannak a piacon, szóval nincs megoldhatatlan probléma.
-Néni? Ezt ha találkozol vele el ne süsd, 32 éves csak. Ha ő néni, akkor én a 40 évemmel mi vagyok? És jól fontold meg a választ. - emelem fel játékos fenyegetéssel a mutatóujjamat, egy pillanatra komolyságot erőltetve az arcomra, de aztán elmosolyodom. -De igen, elmondtam neki, hogy ez később lehet még hatványozódni fog, de nyugodjon meg, amint legalább az egyik túlvan a kamaszkoron, könnyebb lesz. Valamennyire. - vannak jobb és rosszabb periódusok, attól függ kit mennyi stressz ér, de ez szerintem teljesen normális minden családban. Példákat azért nem mondtam Lotténak, amennyire szeretem a pletykákat, a kis négyesfogatunkról nem szoktam elárulni ilyen információkat. A nagyobb Redwine família? Hmm, oké, az már kicsit más tészta, de azért ott is igyekszem visszafogni magam.
-Persze, hogy vannak új hírek, mindig vannak újak. De nem kell úgy tenned, mint akit tényleg érdekel, de azért édes vagy, hogy megkérdezted. - szeretetteljes mosollyal simítok végig a fiam arcán, majd a konyha felé vesszük az irányt, hogy készítsünk néhány szendvicset vacsorára. Azt azonban nem felejtem el, hogy elsődleges célom azzal, hogy beszélgetést kezdeményeztem vele az, hogy a körmére koppintsak amiatt, mert tilosban járt. Azonban nagyon úgy veszem észre, szeretné elsunnyogni a dolgot. Drága, egyetlen Shawn-om, hát nem tudod, hogy az anyák szimata és információi ellen nem ment ki az, ha lyukat beszélsz a hasamba?
Ketten gyorsabban haladunk a szendvicsekkel, kap is egy hálást pillantást, tényleg értékelem, hogy nem csak leül és várja, hogy kiszolgáljam. Jól neveltük őket Silas-al, bár akkor itt az ideje, hogy kiugrasszam a nyulat a bokorból. -Ühüm, a túraútvonalak valóban megérnek egy misét. De ti nem csak arra kóricáltatok ma, igaz? - kérdezem, megtámaszkodva a konyhapulton, úgy nézve másodszülöttemre, felvont szemöldökkel, komolyabbra fordítva a hangszínemet. -Na jó, ne kerülgessük a forró kását. Tudom, hogy a Pokol Szájánál voltatok. Mit tudsz felhozni a mentségedre?
The secret of a happy marriage is finding the right person.
Karakter idézet :
"A rendes nőknek szükségük van rá, hogy elszórakozzanak egy kis pletykával. Meg kell tudniuk, hogy mi történik körülöttük, hogy kétszer kettő mikor négy, és mikor lehet ötöt is kifacsarni belőle! Az ilyen nők senkinek sem ártanak. Jártatják a szájukat, de készségesek, ha az ember bajban van."
Talán szándékosan próbáltam a gondolataira figyelni és elővenni a legkedvesebb énemet neki. Most az kellett a leginkább, hogy elterelödjön minden gondolata rólam, inkább őt akartam előtérbe helyezni. Meséljen a munkájáról, a napjáról, akár még új eddig még nem hallott mai napi friss pletykát is meghallgattam volna, hogyha arról van szó. De persze rossz gyerkőcökről mesélt, amit igyekeztem nem egy kuncogással megajándékozni, hanem rosszalló fejrázással, hogy ilyet nem szabadna csinálni, amikor beközli, hogy ilyet én is csináltam. Hát persze, hogy csináltam, de erre ahogy a többi rosszaságomra sem emlékszem. - Biztosan felidegesítette a nővére vagy nem figyelt eléggé rá, ezek a kisebb testvérek már csak ilyenek anya. – itt voltam élő példának én, nem kellett messzire mennie. – Lefogadom azzal nyugtattad a nénit, hogy neked rosszabbat is elkövetett már a fiad és ez csak a legkevesebb, amit tehetett a kis csirkefogó. – persze anyából nem néztem ki sosem, hogy hasonlóval nyugtassa a kuncsaftjait, az más, hogyha tényleg megtette, de az én szememben ő mégis másmilyen volt. - Még egyikük sincs itthon. – adom anya tudtára, hogy bizony még csak ketten vagyunk itthon, bár Lizzie érkezésére bármikor lehet számítani, az apáéra mindig kérdéses volt, ahogy most is. Nem fűztem hozzá túl nagy reményeket. - Vannak új hírek esetleg? Megtudtál valamit a vendégeidtől? – szándékosan használom a hírek szót a pletyka helyett, mert ennek van egy kicsivel pozitívabb hatása, anya pedig észre veheti, hogy nagyon meg akarok tudni valamit, pedig amúgy nem. Csak húzom az időt. - Jó lesz a szendvics. – válaszolok a kérdésére és tartok vele a konyhába. Tudok én egyszerre több szendvicset is megenni, ha arról van szó. Segítek az elkészítésükben, ha valami spécit szeretne, mondjuk melegszendvicset, vagy bármit. A feltéteket rá tudom pakolni meg a vajat is rákenni, csak egyedül unalmas neki fogni. Lehet csendesebb is, de így… - Erre valóak a barátok nem? – vonok egyszerűen vállat és igyekszem rámosolyogni anyára. - Az erdőben tettünk egy sétát, arra számítottunk, hogy a természethez közel, kicsit távol a város zajától megnyugszik. – tényleg így volt, ennél részletesebben azonban még nem mentem bele, hogy az erdő melyik részén voltunk. Csak az hiányzott, hogy anya idegbajt kapjon. - Jót tett neki a séta. – teszem hozzá, hogy lássa volt értelme mégis kóricálni egy kicsit a természetben, az mind mellékes, hogy olyan helyet is megközelítettünk, amit ő nem szeretett volna. De hát itt vagyok, mind otthon és a hajunk szála se görbült, csak egy kicsivel több erdei föld került a cipőnk redőibe. - Úgy hallottam a túrautat érdemes kipróbálni. Családostól nem akarunk egyszer elmenni oda is? – kíváncsiskodom, persze csak az erdő szebbik felére értem ezt, ami nem vitt be minket a mélyére túlságosan.
Alig láthatóan biccentek egyet, amikor látom, Shawn nem új játékba kezd bele, hanem szépen kikapcsolja. Nem biztos, hogy szó nélkül hagytam volna, de szerintem ismer már ennyire, így talán ő maga is jobbnak látta egy másik alkalommal folytatni a gonoszok irtását vagy mi a játék célja. Mindegy is. Csak sóhajtok egyet azon, amit mond. Ismerem én a gyerekek nagy kedvenc szavajárását. "Majd” Inkább én magam kerülöm meg a kanapét, veszem fel a kontrollert és teszem a helyére. Ekkor ér ide Luna, aki a lábamhoz dörgölőzve, hangos nyávogással ("vegyél fel és szereeeeeess") köszönt. Lehajolok, mint egy kisbabát a karomba fektetem, és cirógatni kezdem familiárisom fejét, nyakát és hasát, mire a világ túlvégéről is hallható dorombolással reagál.
Rákérdezek Shawn napjára, lehetőséget adni, hogy bevallja bűneit, míg gondolatban szándékosan nem erre fókuszálok - inkább hogy meg kell etetni a macskákat, mit főzzek holnapra, és hogy vajon holnap 9-re vagy 10-re kell mennem. Tehát minden másra gondolok, nehogy telepata fiacskám túl korán rájöjjön a turpisságra. Közben lelkesen mesél a játékról, én pedig figyelek - még ha nem is értem miért, ha ez fontos neki, akkor nekem is. Még mindig ez, mintsem a városban randalírozzon vagy egyéb kevésbé pozitív módon vezesse le a felgyűlt energiáját.
A következő szóáradatnál érzem, hogy Lunának ez sok, addig fészkelődik, míg ki nem ugrik a kezemből, és gyanítom be fogja magát vackolni a hálószobánkba - valószínűleg Silas párnájára, szándékosan bosszantva őt azzal, hogy csupa macskaszőr lesz. Na mindegy távolodó familiárisomat lesve közben a fülem nyitva, úgy hallgatom, ahogyan Shawn szinte egy levegővel darál el mindent. Nem tudom eldönteni, hogy egész nap nem beszél és azért csacsog ennyit, vagy tudja hogy vaj van a fején, és terel.
Feltett kérdésére a napomat illetően már nyitnám a számat, hogy válaszolok, folytatja, nekem pedig muszáj felnevetnem.-Úgy hadarsz fiam, csoda hogy nem füstöl a nyelved. -csóválom meg szeretetteljes rosszallással a fejemet.-Először is, a kávét köszönöm, igazán figyelmes vagy. kap egy hálás mosolyt, én pedig úgy döntöttem, visszafelé haladok a felém irányzott kérdésekkel és megjegyzésekkel.
-Húzós volt. A 2 órás időpontot lemondták, szóval azt hittem nyugiban meg tudok ebédelni. De aztán betoppant Lotte Evans a két kislányával, hogy tudok-e segíteni, mert a kicsi beleragasztott egy rágót a nővére hajába. Megjegyzem ilyet te is csináltál. -talán nem emlékszik mert még kisebb volt - ráadásul ott Lizzie-nék többet kellett vágni a hajából, mint itt Emmánál. -Egyébként tényleg éhes vagyok. Liz itthon van? Apád gondolom még nincs. - azt csak magamban teszem hozzá, hogy remélem nem tűnt el megint. Jó lenne egy kicsit hosszabb időt együtt tölteni, mielőtt megint elnyeli őt az idő.
-A vacsora jöhet de én csak valami hideget eszek, szendvicset vagy ilyesmi, jó az neked? -- kérdezem, nonberbális jelekkel terelgetve Shawn-t a konyha felé. Ideje, hogy megadjam az utolsó lehetőséget neki színt vallani. -Igazán jó barátok vagytok, hogy nem hagytátok egyedül mikor rossz kedve volt. Büszke vagyok rád. -a lelkiismeretére próbálok hatni, habár egyébként tényleg büszke vagyok rá több okból is. -Merre mentetek sétálni?
The secret of a happy marriage is finding the right person.
Karakter idézet :
"A rendes nőknek szükségük van rá, hogy elszórakozzanak egy kis pletykával. Meg kell tudniuk, hogy mi történik körülöttük, hogy kétszer kettő mikor négy, és mikor lehet ötöt is kifacsarni belőle! Az ilyen nők senkinek sem ártanak. Jártatják a szájukat, de készségesek, ha az ember bajban van."
A játék vége feliratot látva felsóhajtottam. Sosem lesz ennek vége. Nagyon búskomor képet vágtam – vagyis az lett volna, hogyha előbb nem lepődőm meg anya érkezésén és köszönésén. Úgy kell lepleznem, hogy nem sikerült meglepnie – de sikerült, kicsit meg is emelkedett a vállam, amikor hozzám ért, nem számítottam rá. - Szia anyu. – pillantok hátra rá és megpróbálok nem túlzottan idegbeteg fejet vágni, amiért most kezdhetem elölről a boss kiiktatását. Hiába húzott a szívem az újrakezdés felé, valahogy sejtettem, hogy ezt jobb később folytatni. Így is sokat játszottam már vele és meg kell mutatnom, hogy tudom hol a mérték, tényleg megérdemlem az új verziót a PSből is. A kilépés és mentés gombot olyan szívfájdalmasan nyomom meg, hogy az valami hihetetlen, de ezt az arcom anya addig sem látja. Leteszem a kontrollert. Bár sejtem, hogy újabb megjegyzést kapok érte, ne hagyjam szerte szét a cuccaim, mert ha port töröl csak útban lesz és én nyivogni fogok, ha víz éri és a szokásos, szedjem össze, vigyem a szobámba és majd, amikor újra kell, akkor hozzákapcsolhatom a tévéképernyőhöz bla bla anya részéről. - Majd elviszem innen. – előzöm meg a tedd vissza a helyére a cuccaid kört. - Vártam, hogy hazajöjjek. Le akartam győzni ezt a bosst, mert van egy másik játékom, amit ki akarok próbálni. Már mindenkitől arról hallok, hogy milyen vagány ez a… - itt pedig megállok, mert nem akarom most őt ezzel untatni, helyette inkább megpróbálkozom kideríteni miről szeretne beszélni és arról mindenképp messze elterelni a témánkat. - Ja, megittunk pár kólát és sétáltunk egy nagyot. Az egyikük nagyon stresszes volt, eléggé alul teljesített az egyik tesztből és fél, hogy a szülei ki lesznek akadva rá, amikor megtudják. El akar menni egy táborba és ha emiatt nem engedik el a szülei… Tudod anya, a szokásos para. Nem mindenkinek van ilyen megértő családja, mint nekem. – százwattos vigyor, már csak azért, mert hízelegnem kellett egy kicsit és ezt nem tudom mi mögé elrejteni. - A te napod milyen volt? Volt egy kis szüneted vagy megállás nélkül jöttek a vendégek? Még nem ettem, megvártalak téged, ha éhes volnál. – szó sincs arról, hogy esetleg úgy belelendültem a játékba, hogy az éhség gondolata is elkerült, áh dehogy. - Áh igen, kólázás közben észrevettem, hogy van olyan karamellás szemeskávé, amit te szeretsz, hoztam abból is haza, feltettem a szekrénybe, amikor a müzlis dobozomat kerestem észrevettem, hogy maximum egy főzetre elég, ami van. – tényleg hoztam haza, szóval, ha le ellenőrzi, akkor tényleg ott lesz. Lehet, hogy követelőző vagyok, de ha látom fogytában van anyu kedvenc kávéja, akkor gondolok rá is és a másra félre tett zsebpénzemből kávét is veszek. Én még csak az illatát szeretem. Mármint a karamellás kávénak.
Azt hiszem, nem lehet rám azt mondani, hogy én vagyok a világ legszigorúbb anyja. Sosem volt cél korlátozni a gyerekeket az érdeklődésükben, hogy felfedezzék a világot, hogy megismerjék önmagukat. Ha megkérdezték, ott aludhattak a barátaiknál. Elmehettek moziba vagy plázázni, vagy szimplán csak átjöhettek az osztálytársaik hozzánk. Még nasival is készültem nekik mindig. Néhány alapszabály van csak, az is főként az ő biztonságuk miatt. Az egyik ilyen, hogy ne menjenek a Pokol Szájához.
A Ley-vonalak központja sok veszélyes természetfelettit vonz, ráadásul ha valaki figyelmetlen és rácsatlakozik, ráfügghet. Meg is halhat. Elég rémtörténetet hallottunk ilyenekről gyerekkorunkban Elenával ahhoz, hogy ne akarjuk kísérteni a sorsunkat. Úgy tűnik, az én üzenetem nem minden porontyomnak ment át. Valaki megszegte ezt a szabályt, most pedig felelnie kell érte.
Persze nem mondom, hogy nem volt trükkös, suli után ment el, mikor tudta, hogy én ma hosszúzom a fodrászatban, és Silas sem lesz itthon estig. Nem is értesültem volna róla, ha nem lenne minden harmadik állat a környékünkön a kémem - 30 éve élek a városban, ennyi idő alatt kellő mennyiségű "szövetségest" szereznem ahhoz, hogy akkor is szemmel tudjam tartani a gyerekeket, amikor fizikailag nem lehetek mellettük.
Már az ajtóból hallom, hogy Shawn megint videojátékkal játszik. Hogy hogy nem kocka még a srác feje nem tudom. Az biztos, hogy ezzel a kis húzásával a hőn áhított PS5 biztosan későbbre ütemeződik. Csak ezt még nem tudja. Azt se hallja, hogy megjöttem, pedig még a kulcsot is leejtettem véletlenül. Leveszem a kabátomat, felakasztom, leteszem a táskámat és átveszem a kényelmes, otthoni mamuszomat, majd a tévének szentségelő fiú mögé állok.
Kivárom a legmegfelelőbb pillanatot. Nem értek hozzá, de úgy látom, lőni készül valami szörnyet. A hangulat elég sötétnek tűnik, én pedig ezt a másodpercet választom ahhoz, hogy két kezemet a háta mögül a vállára tegyem. -Szia Shawn! -köszönök rá, a kelleténél talán egy kicsit hangosabban. Ha megijedt, ártatlan arcot próbálok vágni, de a szám szélén mosoly bujkál - próbálom rejteni az időzítés mögött álló szándékosságot.
Megvárom, míg kikapcsolja, addig csak annyit teszek, hogy mellé lépek. -Milyen napod volt? Voltál valahol barátokkal suli után? - kérdezem csevegő hangnemben, bájos mosollyal az arcomon. Adok neki esélyt arra, hogy igazat mondjon. Enyhítené a kiszabott büntetését - kérdés, felismeri-e a lehetőséget, vagy mindent tagad. Egyelőre nem adom jelét, hogy sejtenék bármit is, ugyanúgy viszonyulok hozzá, mint minden nap szoktam, mikor hazaérve találkozunk (és nem bukok fel a cipőkben vagy a táskákban a bejáratnál).
The secret of a happy marriage is finding the right person.
Karakter idézet :
"A rendes nőknek szükségük van rá, hogy elszórakozzanak egy kis pletykával. Meg kell tudniuk, hogy mi történik körülöttük, hogy kétszer kettő mikor négy, és mikor lehet ötöt is kifacsarni belőle! Az ilyen nők senkinek sem ártanak. Jártatják a szájukat, de készségesek, ha az ember bajban van."
A Resident Evil Village-el játszottam. Már kezdtem a végére érni, túl régóta tartott már így is. Volt, hogy csak a szüntelen lövöldözés zaja hallatszott, mintha végtelen tárhelyem volna, pedig nem volt az. Újra kellett tölteni, fel kellett szedni a töltényeket, amiket a karakter megmagyarázhatatlan körülmények között csak úgy talált. Mindegy, nem kritizáltam a játékot. Egy sötét, nyirkos helyre érkeztem – előtte sokáig csak kerülgettem a helyet, mintha találkozhattam volna egyéb sikongató ocsmánysággal, aki vagy ami meg akarja ölni a karaktert. Mindegy is. Az a fő, hogy hamarosan lejár és szent lesz a béke, de addig is… „Lejárt az időd! Most meghalsz!” – fenyegetőzött Miranda (Mother Miranda) valami iszonyat ocsmány külsővel, amit minden áron el akartam intézni azzal, hogy megállás nélkül lőttem rá. Vagyis amíg lehetett és utána már kicselezni kellett, hogy felvehessem a töltényeket, de ő mondta a magáét és ez nem tetszett. Főleg mert jó bosshoz híven nem állt meg egy helyben, hanem felrepült és úgy körözött a karakterem körül, mint egy éhes keselyű. Lehet, hogy az is volt titokban, mindenesetre, ha őt megölöm, akkor elkezdhetek a másik ki-nem-próbált-de-vadi-új-játékkal. Túl sok lövöldözéssel töltöttem meg a házunkat, ez biztos, mert lent játszottam a tévé képernyőjére rácsatlakoztatott kontrollerrel. Igazából azért voltam lent, mert így hamarabb észreveszem, ha anya vagy a nővérem hazaér, esetleg valaki más és nem maradok le róla. - Mindjárt meghalsz, te retek! – válaszolok vissza a fenyegetőzésre, csak úgy mellékesen. Mintha értené a boss, hogy mint mondok neki, pedig nem hallotta. Igazából annyira felhergeltem magam, hogy folyton repked körülöttem és nyomatja a hülyeséget – az egyre ocsmányabb külsejéről ne is beszéljünk – hol vékonylábú óráspóknak tűnik, hol szárnyas istencsapásának, a fő, hogy nagyon szeretném már kiirtani a videójátékvilág színéről is. Már láttam végig játszást, tudom, hogy boldog vége lehet a játéknak, csak ahhoz ki kell nyírni a nőt. Gyorsan fegyvert cseréltem és rá is közelítettem a fejére, hogy majd a céltáblával ügyeskedjek egy kicsit, amikor a zene is más lett – valami hülye templomi zene, amihez esküszöm csak a kórus hiányzott. Na mindegy. Éppen meg is nyomtam volna a ravaszt, amikor hirtelen pufff… Olyan észrevétlenül jelent meg, hogy észre sem vettem – pontosabban nem figyeltem a környezetemre, mert túlságosan ráösszpontosítottam a játékra és meg is lett a következménye.
Kezdőlap
:strip_icc()/facts-about-siamese-cats-4173491-hero-5a607df9e57b40a58c803a76859b6694.jpg)
2022, október
