Hazudnék, ha azt mondnám, hogy nem vagyok ideges ettől a beszélgetéstől. Fogalmam sincs, hogy mit fogok nekik mondani. Kezdjem az elejétől? De mondjuk arra már nem is emlékszem, hogy hogy kezdődött ez az egész. Anyuék mesélték azokat a gyerekkori „furcsaságokat”. A konyhából már a limonádés poharakkal térek vissza hozzájuk, amit le is teszek eléjük, majd én is helyet foglalok. Végig hallgatom Zachet, végül bólintok egyet. Még mindig nem tudom, hogy mit is kéne mondanom, vagy mivel kezdjek. Talán előbb Skynak kéne elmondania, hogy mi a helyzet. Egy kis csönt után végül megosztom velük a bizonytalanságomat. Remélem ez segíteni fog. -Öhm sokat gondolkoztam, hogy mit mondhatnék, de bevallom őszintén magam sem tudom… Gondolom azt elmondta neked Zach, hogy én is látom a szellemeket. Magam sem tudom irányítani még a képességem, de már meg tudom különböztetni őket. Kiskoromban ez még nem ment. A szüleim mesélték, hogy már kiskorom óta látom őket… Te mióta észleled őket? Random szoktak megjelenni? Próbáltál már velük beszélni?-Na jó lehet, hogy nem kérdésekkel kellene őt bombázni. Sőt inkább neki kellene kérdeznie tőlem. De valahol el kell kezdeni ezt a beszélgetést és jobb ötletem most nem volt. Tom közben békésen fekszik mellettem. Figyel, ügyel. Nem szokása nagyon megzavarni a beszélgetéseket. Bár azt sem tudom, hogy mennyire érti az ilyeneket. Persze anyuval jól el tud beszélgetni.
Elizabeth Redwine & Skye V. Stokes& Zachary Redwine
Skye úgy viselkedik, mint egy gyámoltalan kislány, már-már sajnálnám, ha nem sejteném, mi jár a fejében, és nem lennék vele tisztában, mi lesz azután, hogy innen távozunk. Ő azt hiszi, én nem tudom, hogy mit művel, amikor nem velem van vagy a munkahelyén. Na, de mégis mit csináljak vele? Ha nem Connor kér meg, már rég kiadtam volna az útját. - Szervusz - közelebb hajolok Lizzie-hez és adok az arcára egy futó puszit, miután túlestek a bemutatkozási formaságokon. Skye kicsit olyan, mint, akinek a fogát húzzák, ezért megpróbálom átvenni az irányító szerepét felette, legalább, míg itt vagyunk. - Két limonádét elfogadunk, köszönjük - mosolyomból igyekszem elvenni azt az ideges élt, ami azóta ott csüng, mióta csak Lizzie ajtót nyitott. Mutatom Skye-nak, hogy üljön le, én letelepszem mellé, a kanapé másik végéhez miután visszatértem az előszobából, ahol levetett dzsekim zsebéből magamhoz vettem a telefonom. Kijezlővel lefelé leteszem a dohányzóasztalra, nem szeretném, ha bárki is zavarna, viszont tény, ami tény, van, amikor muszáj elérhetővé tennem magam, erre az eshetőségre hoztam be és tettem le majdnem egy karnyújtásnyira. - Köszönöm, hogy időt szakítottál ránk Lizzie, hálás vagyok neked érte - kezdek bele, nem hiszem, hogy sokáig kellene húzni a madzagot, ezért is ragadom magamhoz a szót. - Azért jöttünk ide, mert az elméleti rész úgy gondolom, önmagában kevés, szeretném, ha hallaná olyasvalaki véleményét és tapasztalatait is, akinek a képessége hasonló az övéhez. Te tudtommal tisztábban látsz, és ez nagyon sokat számít, legalábbis úgy gondolom. Az én megérzéseim egészen más irányba indulnak, mint, amire a ti energiáitok fókuszálnak. - előre nyúlok a limonádés pohárért - De én innentől átadom nektek a terepet, remek hallgatóság leszek, ígérem. - mosolyt villantok unokatestvéremre, aki maga is zavarban van a szituációtól, de hiszem, hogy helytáll, és lesz eredménye annak, hogy ide jöttünk.
Elizabeth Redwine & Skye V. Stokes& Zachary Redwine
Lizzie első benyomásra egy kedves lány, amolyan csicsergő, túlbuzgó, akik meg szoktak találni más körülmények közt és én falnak is megyek tőlük, de ez most nem az a helyzet, amikor ilyesmit megengedhetek magamnak. Ettől még szeretnék sarkon fordulni és lelépni, de rohadtul, mert nagyon kényelmetlenül érzem magam az egész szituációban. Zach szerint ez nem meggyőzés, csak egy érv a boszorkányság mellett, hogy egy hozzám hasonló is együtt tud élni a képességével. Őszintén? Nem hiszek neki, de nagyon szeretnék. Tényleg. A kötelező kézrázós bemutatkozás után végignézem, ahogy ők is köszönnek egymásnak és beljebb megyünk a házban. Mindenhol rend és béke, annyira idegenül hat a kupihoz szokott szememnek, ami csak fokozza az idegességem. Farmer felsőm ujjait még a kocsiban feltűrtem a könyökömhöz, amit máris bánok, mert nem tudom piszkálni az ujja végét, mialatt zajlanak az események. "Kértek valamit inni?" Ó, de még mennyire! Zachra sandítok, aki mintha tudná, de komolyan, tudná, mi fordul meg a fejemben, mert megköszörüli a torkát és két limonádét kér. A nevemben is. Kész agyrém! Mintha megint gyerek lennék, a terapeutám meg bemutat a többieknek a dili-csoportban. Igenis megérdemelnék valami italt! Majd... Előbb essünk túl ezen. Alig tudom visszafojtani a sóhajt, mi ennek a gondolatnak a hatására kijött volna hangosabban is. A macskára nézek, aztán Lizzie-re, aztán Zachre. - Ő is...? - hagyom levegőben lógva a kérdés végét, mert ennyi idő után is nehezemre esik beszélni ezekről a dolgokról. Nekem nincs ilyen familiáris izém, hála a jó égnek! Nem is kell!
Ha mindig a legkedvezőbb pillanatra várna, soha nem tudna továbbmenni: szüksége van egy kis őrültségre, hogy megtegye a következő lépést. "A question that sometimes drives me hazy: am I or are the others crazy?"
Meglepődtem mikor Zach felkeresett engem. Először azt gondoltam, hogy nemet mondok a kérésére, majd azért alaposabban átgondoltam. Én sem sok emberrel tudom megosztani a képességemmel kapcsolatos dolgaimat. Persze a család meghallgatja és apa még meg is érti valahol, de akkor sem ugyanolyan. Így eszembe jutott, hogy annak a lánynak sem lehet ez egyszerű. Talán már az is segíteni fog neki, ha egy hozzá hasonlóval kibeszélheti az érzéseit. Anyuéknak direkt szóltam, hogy ha lehet kicsit később jöjjenek haza. Talán jobb ha nem lesz nagy közönsége a lánynak. Shawnnak meg adtam egy húszast, hogy kezdjen magával valamit. Készítettem elő pár harapnivalót és frissítőt. Mégis csak vendégek érkeznek a házba. Anya ki is térne a hitéből, ha nem készülnék rendesen a fogadtatásukra. Bevallom őszintén kicsit ideges vagyok. Remélem nem megrémiszteni fogom őt a történetemmel. Igaz még mindig nem tudom irányítani a képességem, de már könnyebben tudom kezelni, sokkal könnyebben. Tom az ajtóhoz siet mikor meghallja a közelgő lépteket, majd nyávogni kezd, ahogy megnyomják a csengőt. Köre nézek utoljára a nappaliban. Minden a helyén, így az ajtóhoz is sietek. -Sziasztok!-Köszöntöm őket egy mosollyal az arcomon, majd félre is állok, hogy beljebb tudjanak jönni. -Szia Elizabeth, de hívj csak Lizzienek.-Nyújtm a kezem a lány felé, majd a bemutatkozás után már mutatom is nekik az utat a nappali felé. -Kértek valamit inni? Csináltam limonádét, meg van öhm víz és rágcsálnivaló.-Mutatok a dohányzóasztalra, majd ha esetleg kérnek inni, akkor azt is hozok nekik és csak az után foglalok én is helyet velük szemben. -Egyedül vagyunk a házban… Vagyis nem… Tom velünk tart, de ő nem fog közbe nyávogni.-Nézek a mellettem letelepedő macskára. -Szóval nyugodtan tudunk beszélgetni. Nem kell zavarban lenni vagy ilyenek.-Mondom ezt én, aki legszívesebben most felmenne a szobájába és magára zárná az ajtót.
Elizabeth Redwine & Skye V. Stokes& Zachary Redwine
Még a kocsiban ülve, úton a szőke boszorkány felé is azon győzködtem magam, hogy ez így működni fog, meg kell törni valamivel a jeget. Nem tudom, miért pont ezt a módszert választottam, hiszen két tapasztalatlanabb boszorkányt tervezek összeengedni, akik közül egy talán mégis tud segíteni, hogyan mozdítsuk előrébb a másik érdeklődését. Mert kezdem feladni. Nem ez a típus vagyok, sokkal inkább küzdök, míg csak lehet, de Skye annyira ellene van az egésznek, hogy elgondolkodtam azon, mi lenne, ha az ereje megismerése helyett megtanulná elnyomni, idővel talán hosszabb időre is. Connor szerint, ha megismeri, nem fog tőle annyira tartani, és jó tanítvány is lehet, de jelenleg mindebből nem sokat érzékelek. Azt ellenben, hogy mennyire nem tud beilleszkedni a társadalomba nagyon is. Ugyan botrányai már nincsenek, de az a múltkori démon... Azóta sem láttam az általa körülírt nőt a városban, a mágiával átitatott keresések pedig máskor is épp elég veszélyesek, ez a démon meg valószínűleg az alkalomra várhat, hogy ismét feltűnjön. Minden esetre tanultam a leckéből, óvatosabban kezelem Skye olykor fellobbanó kíváncsiságát. Az autóval leparkolok a kaszinó háta mögött, s ebben a pillanatban előre is libben Whisky, hogy felmérje, milyen helyre hoztam így reggel fél nyolckor. Elveszem a kávéspoharam a tartóról és nagyokat kortyolok belőle, mialatt várakozunk. Kifejezetten zavar, hogy nem tudom, hol lakik, alig tudok valamit az életéről, leszámítva a zűrösséget, a lecsúszottságot, aminek állítólag már egy jó ideje vége. Emlékszem még, micsoda felfordulást csinált a pubban, kitiltása a körülmények fényében vált elfeledetté, jó magaviselete enyhén szólva is megkérdőjelezhető néha, mikor olyan kialvatlanul jelenik meg a megbeszéléseinken, mint, aki zsinórban három éjszakát átmulatott. Én mégis esélyt szavaztam neki, sőt, bemutatom a családom egy tagjának, akinek képessége sok szempontból hasonlít az övééhez. Mit várok ettől a találkozótól? Be szeretném bizonyítani Skye-nak, hogy nem ördögtől való dolog a boszorkányság, és meg szeretném ismerni erejének mibenlétét, mértékét. - Csak emlegetni kellett - dörmögöm orrom alatt, mikor kinyílik az épület hátsó ajtaja és egy zilált hajú fiatal nő indul el kifelé, majd a kocsit meglátva ide hallom sóhaját, ahogy megindul felénk. - Késtem? - kérdezi, mire reflexből a műszerfal órájára pillantok. Tulajdonképpen igen, de nem amiatt vagyok feszült. Ezért is sikerül nemleges válaszom valamivel élesebbre az elképzeltnél, de Skye nem kérdez többet, amiért most kivételesen hálás vagyok neki. Kikanyarodunk a mellékutcáról, nyakunkba vesszük a várost, mígnem átszelve azt megállunk az ismerős ház előtt. - Nem szeretném, ha megsértenéd Lizzie-t, vagy a képességére tennél bármi rosszízű megjegyzést. Ő segít nekünk, ezt ne felejtsd el. Legfőképp miattad. - Teszek még hozzá néhány intelmet és keresetlen szót, mielőtt kinyitom a vezetőoldali ülés ajtaját és kiszállok. Whisky a kormányra telepedve néz rám. - Te itt maradsz. - közlöm vele és becsukom az ajtót. Ennyi idő alatt Skye is kiszáll a túloldalon, mikor bevágja az ajtót, összerezzenek. Nem szeretem, ha így bánnak a kocsimmal, kivételesen mégsem teszem szóvá. Látom rajta is, hogy ideges, nincs értelme tovább feszíteni a húrt. - Csak ő van itthon? - reményt hallok kincsengni a hangjából. - Igen - felelem tömören és már el is indulok a bejárati ajtó felé. Megállva előtte megnyomom a csengőt.
Elizabeth Redwine & Skye V. Stokes& Zachary Redwine
Kinyitom a személyzeti bejárat ajtaját, arcomat megcsapja az őszi este kellemes hűvös levegője. Bent annyira fullasztó minden, rendesen menekültem belőle. Amúgy sem érzem a mai napot, állandó feszültségben töltöttem le a nyolc órám, idegesen rágcsáltam az ujjamon a bőrt, amitől tiszta fertőtlenítő íz maradt a számban, brutál kesernyésen. Az nem érdekelt különösebben, mit fognak szólni, ha a tükör nem csillog-villog, ha a papírtörlő hiányzik a kézszárító tetejéről. Sokkal több minden zsongott a fejemben. Néha azon kaptam magam, a nyakláncomat piszkálom, ettől eszembe jutott, mit mondott Zach a kimerülő mágiáról és megint átcsap rajtam a feszkó hullám. De jól esne egy ital! Egy részem marha hálás volt, amiért nem nyílt lehetőségem közelebbről megnézni a bárpultokat, vagy a privát szobák minibárját. Ma nem kaptam semmi olyan feladatot, ami miatt ezekkel kapcsolatba kerülnék, így gondolati síkon sóvárogtam csupán valami után, csak egy kicsiért, épp csak amennyi hagyna tisztességesen fellélegezni. De eljött az este és ahelyett, hogy végre rohanhattam volna Jillhez egy pohárkáért, átvettem a normálisabbik göncöm, beledobáltam mindent a méretes válltáskámba, amin az utolsó cérnaszálak tartották a pántot, ismét felvéstem az eszembe, ideje lenne venni egy másikat. Majd valamikor. Ha egyszer eljutok a lomishoz. - Késtem? - kérdezem Zach-et, miután beülök mellé a fekete Chevrolet anyósülésére. Olyan képet vág, mintha máris valamit eltoltam volna pedig jóformán meg sem érkeztem. - Nem - Van a hangjában valami, ami kérdőjelet rajzol bennem. Haragszik rám vagy azért feszült, mert bemutat egy családtagjának? Egy lánynak, akinek hasonló a képessége az enyémhez. Igen, már én is ideges vagyok. Erősen ráharapok a számra és magamhoz ölelem elnyűtt táskám, miközben beindítja a motort és elindulunk... öhm... azt hiszem Elizabeth otthona felé.
Ha mindig a legkedvezőbb pillanatra várna, soha nem tudna továbbmenni: szüksége van egy kis őrültségre, hogy megtegye a következő lépést. "A question that sometimes drives me hazy: am I or are the others crazy?"
Kezdőlap
