when in new york

Szerintem egy kezemen meg tudom számolni, hogy az utóbbi években hány ilyen felszabadult, közös családi mókában volt részünk, mint amit most a medencében leművelünk. Persze Vera sokat bolondozik a lányokkal, és én is szoktam velük játszani, de négyesben ezek a programok nem igazán voltak ránk jellemzők mostanság. Ettől függetlenül mégsem esik annyira nehezemre most egy kicsit átengedni magam ennek - és ebben szerintem sokat segít, hogy nem Rose Harbor-ban vagyunk, ahol szinte mindenki ismer, már csak névről is. Ott nagyon fontos, hogyan ítélnek meg, nem hagyhatom, hogy csak úgy akármilyen kép kialakuljon rólam. Itt azonban most néhány percre ez nem számít - egyébként is szinte egyedül vagyunk a medencében és a környékén.

A lányok fujjogása bár bosszantóan megszakítja a pillanatot, de valahol mégis hasznos, mert így legalább észrevettem magam, mielőtt az ösztönök túlságosan elragadtak volna nyilvános helyen. Összehúzom egy kicsit a szememet, Vera vajon mire gondol amikor számolni kezd, de amikor Vivire veti magát, én már tudom, hogy nekem a másik ördögfióka jutott, akit el is kapok, és mint valami liszteszsákot dobom a vállamra, majd lógatom le a hátamon, természetesen stabilan tartva őt a lábánál. Ahogy elnézem, a feleségemmel más módot választottunk a gyerekek "megbüntetésére", de a visítozó, hangos kacagásokból mindkettő élvezi a szituációt. 

Még egy kicsit bent maradok a vízben azután, hogy Vera kimegy, de aztán kimászok én is, kényelmesen elheveredve a kényelmetlen napozóágyon egy új pohár sörrel - az előző felmelegedett, míg mi odabent játszottunk. Kicsit még talán el is szunyókálok, de mikor Veronica összetereli a lányokat, én is készülődni kezdek. Kezem a feleségemé köré fonódik, a méretkülönbség miatt szinte elveszik benne, és bár még csak mostanában szokunk vissza újra az ilyen jellegű kontaktra is, pozitív jelnek veszem, hogy most ő kezdeményezte ezt. -Ühüm, egyszer biztosan. - sunyi-játékos félmosoly kúszik az arcomra ahogyan magabiztosságát hallom. Végülis ha már majd ha öregember leszek és kirúgja a járókeretemet és belelök a medencébe, minden bizonnyal sikerrel süllyednék el. Ez azonba túl sötét humorizálás, mintsem hangot adjak ennek.

A szobában az egyik szék támlájára terítem a vizes törölközőt, és kinézek az ablakon, ahonnan pont rálátunk a lassan lemenő napra. -Oké. De felőlem akár így is jöhetsz. - elvigyorodom, még egyszer végignézve rajta még a fürdőszoba ajtajából, de aztán becsukom magam mögött, és 5 perc alatt lezuhanyozok és hajat mosok, 8 perc múlva pedig már odakint vagyok, egyelőre csak alsónadrágban, mert még nekem is be kell néznem a szekrénybe, melyik göncöt húzzam magamra - bár én szerintem a töredékét hoztam csak a ruhatáramnak, mint Vera vagy a lányok. Végül egy sötét farmer és egy szürke pamuting mellett döntök - semmi extra, nem olyan puccos ennek a hotelnek az étterme, hogy ennél komolyabbat öltsek magamra.

Amíg Vera elfoglalja magát a fürdőben, én ránézek a telefonon az e-mailekre, üzenetekre, ismét felhívom Aidát, majd már tenném is zsebre a mobilt, mikor felvillan egy üzenet, amit azzal a lendülettel törlök is ki, pillantva a fürdőszoba irányába, nem ám most jön ki Veronica. Nem biztos, hogy látni akarná, milyen ajánlatot tett nekem az egyik hölgyismerősöm. A lányok odaát összekapnak valamin, így miután meggyőződtem hogy tényleg töröltem az üzenetet, átmegyek rendet rakni - kiderült, hogy az egyik masnin vesztek össze, melyikük tegye a hajába. Megoldottam annyival, hogy elvettem, hogy akkor egyikük sem használhatja. Erre persze összefogtak, és hirtelen én lettem a főgonosz. Deb és Vivi sipítozik, nekem esküszöm lett tucatnyi ősz hajszálam, az is mind égnek áll, ahogy próbálnék igazságot tenni. Erre a káoszra jöhet be Vera, akinek egy néma "segítség"-et tátogok. Úgy tűnik, igazán jól kezelni csak a jókedvű gyerekeket tudom, a hisztiseket kevésbé.

To: Brian

Hiába igyekszem kilökni az egyensúlyából olyan mereven áll ott, mint egy oszlop. Azért ennyire csak nem lehetek gyenge. Igen tudom, pici vagyok és csak reménykedni tudom, hogy a lányaim kicsit magasabbra nőnek. Nem mindig olyan jó ilyen picinek lenni.
De akkor sem adom fel. Feljövök a víz felszínére, majd egy nagy levegővétel után megint megpróbálkozom a lehetetlennel. Végül megérzem azt, hogy eldől. Elmosolyodom, de legbelül tudom, hogy engedett minket nyerni. Mire ismét talpra állok Brian már el is kapta a lányokat és messzire dobja őket. Gyerekként én is imádtam, mikor apa dobált a vízben. Most már nem igazán rajongok az ilyenekért, sőt kissé aggódom is ilyenkor, hogy nehogy úgy essenek, hogy bajuk legyen. Aztán engem is elkap, de nem kezdek e küzdeni az életemért.
-A felbújtó??? Nem is tudom ki kezdte ezt a harcot!-Aki büntetést érdemelne az ő. Ő vette rá a lányokat, hogy lelőjjenek a vízzel. Én csak meg akartam bosszulni ezt a gonosz tettet. Már éppen ismét megszólalnék, mikor valami olyasmi történik kettőnk között, ami teljesen meglep engem. Igaz a csók is váratlanul ért, de az még jobban ledöbbent, hogy mindenki előtt, mit sem törődve azzal, hogy ki láthat vagy sem. Nem is viszonzom azonnal a csókot. Eltelik pár másodperc. De minden porcikám élvezi ezt a közelséget és az agyam nem is foglalkozik mással.
Egy széles mosoly kúszik az arcomra, ahogy meghallom a lányok Fújolását, majd mind a ketten lelocsolnak minket. Először Brianre pillantok, majd tátogva a számokat elszámolok háromig jelezve neki, hogy támadjuk le őket. Vivienne van hozzám a legközelebb, így én őt veszem célba. Elkapom őt, majd szorosan megölelem és agyon puszilom. Megpróbálhatom eldobni, de ahhoz nincs elég erőm és magasságom. Így az apjának marad ez a feladat.
A lányok szinte végig a vízben maradnak. Én a nagy harc után kikászálódom a medencéből, de már nem veszem elő a könyvet. Feladtam azt a tervemet, hogy ma tudok vele haladni.
-Lányok ideje mennünk. Lassan vacsora és addig rendbe kell szedni magunkat.-Miközben a lányok elkezdik összeszedni a holmijaikat Brianhez lépek és megfogom a kezét.
-Rég szórakoztunk ilyen jól. Amúgy tudom ám, hogy hagytad magad! De nem adom fel! Egyszer tényleg sikerülni fog!-Mondom neki nagy elhatározottsággal. Lábujjhegyre állva egy puszit nyomok az arcára, majd én is összepakolom a cuccokat. A könyvem nem néz ki túl jól, de nem idegeskedem miatta, hisz az csak egy könyv.
-Lányok zuhany, aztán öltözés. Ha kell segítség szóljatok.-Rájuk is zárom az ajtót és reménykedem abban, hogy nem fognak összeveszni, hanem szépen rendesen megteszik, amit kérek tőlük.
-Nyugodtan menj először te. Én addig eldöntöm, hogy mit is vegyek fel… Tudod ezek a női problémák.-Szélesedik ki a mosolyom. Igazából csak azt nem tudom eldönteni, hogy ruhát, vagy nadrágot vegyek fel.

szószám || zene || megjegyzés ||  kredit

when in new york

Egy kicsit kétélű fegyver az, hogy Vera jóban van Aidával. Egyrészt jó, mert így, hogy ismeri a jobbkezemet az őrsről rá tud erősíteni arra, hogy megfelelő emberre bíztam a rendőrséget erre a pár napra, másrészt rossz, mert nem tudom, ezek ketten mennyire beszélnek ki engem a hátam mögött ha úgy adódik az alkalom. Erre azonban inkább nem gondolok, inkább csak bólintok, és tényleg megpróbálom elengedni a munkát, bár nagyon nem könnyű, mert az utóbbi években az időm nagy részét ennek szenteltem.

Tudom, ideje, hogy most ebből az időből fordítsak a családomra is, ezért nem is húzódozom sokáig, hogy bemenjek-e a lányokkal a vízbe játszani. Remélem Verának igaza lesz, és tényleg jól lefáradnak a lányok, viszont az is ott duruzsol az agyamban, hogy remélem kettőnknek viszont marad még energiája egy kicsit akár...romantikázni. A vacsoránál már úgyis látni fogom, milyen irányt vesz majd az este további része, majd akkor ráérek ezzel kapcsolatos terveket kitalálni. 

Ezekben a percekben amúgy is más küldetés adódik, le kell valahogy koptatni azt az ürgét a feleségemről, ehhez pedig nem vagyok rest a lányaimat is felhasználni. Talán nem szép dolog, de még mindig jobb, ha őket uszítom rá egy vízipisztollya, mintha az öklömmel találkozna az orra. Az idegen férfi nem boldog, de ahogy nézem, Vera szórakoztatónak találja - a lényeget elértük, a pasi puffogva fogja a törölközőjét, és elmegy. Egy apró elégedett bólintással nyugtázom, hogy az akció sikerrel zárult, jöhet a második felvonás, vagyis hogy a gyerekek az anyjukat is eláztassák. Még csak megjátszani sem tudom, hogy megszidom a lányokat, mert szórakoztat Vera rosszalló tekintete. Volt egy olyan érzésem, hogy túlságosan nem fog kiakadni, valahogy nem néztem ki belőle, és végül tényleg nem ez történik. 

Játékos fenyegetését hallva élő pajzsként használva magam elé terelem a lányokat amikor közelít felénk, de még így is megoldja, hogy a vállamra ugorjon. Most tényleg lenyomni próbál a víz alá? Ez már csak a köztünk lévő magasságkülönbség miatt is vicces, nem is nagyon talál rajtam fogást. Debbie és Vivi viszont rájön, hogy az anyjuk mit tervez, és míg Vera a lábamat próbálja kirángatni, a két kisebbik szöszi lökdös illetve csikizni próbál. Nagyot sóhajtok, érzem, hogy hiába bírnék el velük, most el kell játszanom a hattyú halálát, bármennyire is távol áll ez az alap személyiségemtől. Vannak dolgok, amikben néha engedni kell. Úgy teszek tehát, mint aki tényleg kibillent az egyensúlyából, és eldőlök, rövid időre a víz alá is lemerülve, hogy aztán a gyerekek hangos kacajára jöjjek fel ismét.

-Szépen vagyunk, az embert hátba támadja már a saját családja is. - rázom meg a fejem, pókerarcot öltve magamra, mint aki tényleg rosszallja a dolgot, de aztán kihasználva ha nem figyelnek, felkapom először az egyik majd a másik lányt, messzire hajítom a vízben, míg Verának inkább a derekát karolom át. Ez az egész szinte már olyan, mint sok évvel ezelőtt. Bár nem vagyok a szentimentális típus, most mégis bekúszik az agyamba. -Mit érdemel a fő felbujtó? - kérdezem lenézve rá, szám szélén egy félmosollyal, majd a pillanat hevében félredobva az elvet, hogy kerülöm az ilyen megnyilvánulásokat nyilvános helyen, magamhoz húzom egy csókra, közben erőltetve magam, hogy a kezem ne akarjon elkalandozni a testén. Ennyire azért nem veszíthetem el a fejem. 

when in new york

-Uh ne is folytasd, hálát adok az égnek, hogy nem nőnek születtem. - rázom meg a fejem a piros betűs napokra célozva. Eleget láttam meg hallottam erről hogy tudjam, nem akarnám én ezt magamnak. A férfi lét sok szempontból egyszerűbb, és nekem tökéletesen jól van ez így. Az ilyen jellegű problémák meg helyzet megbeszélése a lányokkal úgyis Vera feladata lesz. Ha született volna fiúnk, akkor vele nekem kellett volna elcsevegni, de végül talán jobb is, hogy csak lányok jöttek. A kissrác a végén még túlságosan hasonlított volna rám, nem biztos, hogy az túl szerencsés lett volna. Csak bólintok a szavaira, remélhetőleg tényleg megoldjuk anélkül, hogy túl korán megőszülne az egész hajam vagy épp kihullana mind.  

Akárhogy is, erre most nem akarok koncentrálni, inkább arra, hogy ez a kis utazás jól sikerüljön, közelebb kerüljünk Verával mint pár, illetve négyen is mint család. Nem tudom, Deb és Vivi mennyit érzékeltek az utóbbi hónapokban, években köztünk lévő feszültségből és elhidegült viszonyból, remélem nem sokat. Amikor velük voltam, tényleg igyekeztem rájuk figyelni, megadni nekik amit szeretnének bár természetesen nem elkényeztetni őket hiszen nem akartam, hogy a fejemre nőjenek. Nekem szerintem sose emlegettek ehhez kapcsolódó témát, de lehet Veránál többet kérdezgettek ilyesmit, nem tudom.

Veronica jobban tudja őket kezelni, valahol bízom abban, hogy ha ő előbb lemegy velük a medencéhez, akkor mire én is csatlakozom, a két kis szöszi lefárad annyira, hogy kevésbé ugráljanak ilyen elevenen. Elintézve a szükséges dolgokat kábé háromnegyed óra múlva ballagok le én is a trióhoz, hogy aztán azt lássam, valaki épp szemmel láthatóan udvarol a feleségemnek. Furcsa érzés indul el a belsőmben, mikor azt tapasztalom, hogy valaki másnak kell az, ami illetve aki az enyém - vajon Vera is hasonlót érez, mikor azon gondolkodik, tényleg volt-e más nő az életemben? Bár sosem erősítettem meg, az már kiderült, hogy erősen gyanítja ezt. Akárhogy is, jobbnak látom befagyasztani ezt a kis jelenetet azzal, hogy megjelenek harmadik keréknek. Nem érdekel a kicsit hangosabb fújtatás sem, amit az idegen férfi hallat, ahogyan közéjük állok, pedig séta közben azt is kiszúrtam, hogy Vera eltolta a kezét amivel hozzáért. Nem veszi a lapot? Mindegy, ha ezek után is folytatja, majd viselheti a következményeket. Egyelőre azonban visszavonulót fúj. Helyes.

-Nem igazán. Egy kicsit dolgoztam, meg felhívtam Aidát minden oké-e otthon. -válaszolom neki, és gyanítom nem fog meglepődni, hogy amint lehetőségem adódott, lecsekkoltam, mi újság a rendőrségen. Szakmai ártalom, illetve a legtöbb kollégámban nem 100%-os a bizalmam, hogy a felügyeletem és jelenlétem nélkül is úgy végzi a munkáját, ahogyan én azt elvárom. Most azonban megpróbálom valahogy ezeket elengedni, és miközben megfogom az egyik pohár limonádét meg a saját sörömet és követem Verát a napozóágyakhoz, tekintetemmel a lányainkat keresem, akiket nem is nehéz kiszúrni a medencében. -Kidobni a fizető vendégeket? Ugyan, csak nem mernék megtenni. - húzom fel a szemöldökömet kétkedőn, bár biztos van akit zavarnak. Ha nem a sajátjaim lennének, lehet én is panaszt tennék a recepción, de most én a másik oldalon vagyok. Ez egy gyerekbarát hotel, aki idejön, az számoljon ilyen eshetőséggel.

Kicsit felszisszenek, mikor a csuromvizes Debbie a nyakamba ugrik, hirtelen hideg volt, de aztán nem tudok nem elmosolyodni. Nincs nekem olyan kőszívem, mint azt sokan gondolnák. -Apa limonádéja büdös. Szerintem megromlott.- szagol bele Deb a poharamba, én pedig felnevetek. -Ez egy speciális limonádé, ami neked tabu még úgy... hatvan évig. - pillantok rá, majd a poharat átmenetileg a földre téve levadászom a gyereket a hátamról, hogy a saját italát tudja meginni, míg én a sörömet iszom. A feléig se jutok, mikor a két szöszke már rángatna be a vízbe. Vera tekintetén látom, hogy ez most az én köröm lesz, így még egy nagyot kortyolok, majd egy sóhajtás után felállok, ledobom a papucsot, majd ahogy közelítünk a medence széléhez, két oldalt a hónom alá kapom a két lányt, és stabilan tartva őket beugrom a vízbe, őrült sikításokat és nevetéseket kiváltva belőlük.

Jókedvük ragadós, néhány percre sikerül elfelejtenem minden egyéb szart, ami amúgy otthon vár az őrsön, vagy hogy épp a romjaiból próbálom felépíteni újra a házasságomat, mindent. Csak erre a két energiabombára koncentrálok, felváltva dobálom őket vagy épp lövöm le őket az egyik vízipisztollyal. Mikor épp egymást cserkészik be, tekintetemet végigfuttatom a medence partján, épp csak félig akad meg a szemem egy apró bikinibe öltözött nőn, aki a mi cuccaink mögött sétál el, és talán véletlen tovább is legeltetném rajta a tekintetemet, ha nem szúrnám ki, hogy Vera idegesen tekintget oldalra, és már az ingjét is felvette. Összeráncolom a homlokomat, követve merre néz, és ki is szúrom a korábbi bárpultos idegent, aki félreérthetetlen tekintettel mustrálja. Szinte ide érzem a feleségemből áradó feszültséget. Tennem kell valamit, de nyilvánosan nem akarok konfrontálódni, mégiscsak rendőrfőnök vagyok. Más ötletem támad.

-Lányok, gyertek csak ide! - szólítom magamhoz a gyerekeket, majd a fülükbe súgom az utasításokat. Nem kell kétszer mondani nekik, egy kis csínyben úgy tűnik kérdés nélkül benne vannak. Játék közben közelebb pozicionálom magunkat a delikvenshez, majd aprót biccentve jelt adok Debbie-nek és Vivinek, akik a vízipisztoly majdnem teljes tartályát rálövik a férfira, aki egyből idegesen pattan fel és kezd el szentségelni. -Ó elnézést uram! - emelem fel a kezem, tettetett sajnálattal, majd a szöszik felé fordulok. -Lányok, megbeszéltük, hogy nem lövöldözünk idegenekre. Csak olyanra lőhettek a vízipisztollyal, akik velünk vannak. - kihangsúlyozom az utolsó két szót, feltűnésmentesen célozni arra, hogy ideje mást fixíroznia, nem más nejét. A lányok bűnbánóan néznek, de szájuk szélén mosoly bújkál. -Lányok, most!- suttogom nekik halkan, ezzel engedélyt adva a kis akció második felére. A vízipisztolok újra célba veszik az áldozatot, aki viszont most Vera, aki másodperceken belül ismét csurom víz lesz. 

To: Brian

Mosolyogva rázom meg a fejem. Igaz nincs tapasztalatom a tinédzserekkel, vagyis pontosítok, saját tinédzserekkel. Az iskolában persze valamennyire máshogy viselkednek a gyerekek. Nem akarok nagyképű lenni, de engem eléggé kedvelnek, így velem kedvesek. Persze néha rájuk kell szólni, de nincs sok gondom velük… A lányokkal is próbálok sok időt tölteni és figyelni rájuk. Hátha akkor elkerülhető lesz a hisztis tinédzsr korszak.
-Talán elkerülhető. Tudod nekem is csak ez lesz az első próbálkozásom.-Szélesedik ki a mosolyom, majd egy picit komolyabb tekintettel nézek rá.
-És most még a piros napok sincsenek a képben.-Súgom oda neki mellékesen. Én szenvedni szoktam azokon a napokon, bár tudom, hogy én már nem sokáig fogok szenvedni ettől. Vagyis remélem… Gyereket már úgy sem szeretnék. Túl öregnek érzem magam ahhoz, hogy az egészet újra kezdjem. Bár tudom az is csak az öregség jele lenne, de valahol várom már, hogy ne kelljen azzal foglalkozni.
-Megoldjuk. Együtt erősek vagyunk!-Nem félek attól, hogy nem fog sikerülni átvészelni a húzós éveket. Nah meg azért bízom abban, hogy a mi lányaink nem lesznek annyira hisztisek.
Sose vártam el, hogy valami luxus életünk legyen, hogy csicsás szállodákba járjunk nyaralni és két kézzel szórjuk a pénzt, mert megtehetjük. Tudom, hogy nem keresek valami sokat, vagyis hát persze kérdés mihez képest. Brian keresete több, de szerintem nem is élünk rosszul. A lányokat sem szeretném úgy nevelni, hogy mindent a popsijuk alá tolunk. Idővel majd ők is elmehetnek dolgozni, hogy maguk keressék meg a zsebpénzt.
De ettől függetlenül nem mondom azt, hogy nem élvezem ezt a helyet. Egy kis kikapcsolódás azt hiszem nagyon is járt már nekünk.
Nem igazán veszem észre, hogy Brian alaposan szemügyre vesz engem. Elszoktam tőle, hogy ilyesmiket kapjak tőle. Pedig nagyon is jól tud esni egy nőnek főleg, ha szóban is kifejezik.
A lányok nem hagynak békén, így be kell állnom nekem is játszani velük. Szinte az egész helyiség tőlünk zeng, de nem igazán foglalkozom vele. Azért jöttünk, hogy jól érezzük magunkat. Aki meg lepihenne vonuljon vissza a szobájába.
Persze én is örültem volna, ha kicsit elfeküdhetek a nyugágyon és élvezhetem a könyvemet, de így sem panaszkodom. Viszont most tényleg nagyon érzem, hogy megöregedtem. Sokkal nehezebben bírom már a lányok energiáit követni. Így kis pihenőként bevállalom, hogy hozok magunknak frissítőket.
Ám sajnos a bárpultnál sem hagynak békén. Nem a lányok zavarnak meg, hanem egy idegen fickó, aki láthatóan nem is akar tovább állni. Elkezd nekem mesélni magáról. Én meg csak bólogatok neki néha, de inkább a lányokra koncentrálok, mindaddig míg hozzám nem ér. Akkor azonnal eltolom, igen határozottan a kezét és reménykedem abban, hogy most már tényleg veszi a lapot és békén hagy engem.
Két limonádéval már elkészül a fiatal pultos srác, mikor Brian meglep engem hátulról. „Megugrom” kissé, majd felpillantok a férjemre. A fickó hátrál is egyet, és morcosan néz ránk, de én nem foglalkozom vele. El is fordulok tőle.
-Szia! Persze! A lányok ezerrel pörögnek én meg alig bírom tartani velük a tempót. Egy kis frissítőért jöttem. De te tudtál pihenni?-Azt hittem több ideig fog fent maradni. No nem mintha zavarna, hogy itt van. Sőt! Örülök neki, de tudom, hogy pihennie is kell. Ahogy kiadják az utolsó limonádét és a sört is kifizetem az italokat, majd megfogok két poharat.
-Gyere! Találtunk egy jó helyet a medence közelében. Azt hiszem a lányoknak is jót fog tenni, ha picit kijönnek a vízből. Amióta lejöttünk bent vannak. Csoda, hogy még nem dobtak ki minket.-Szélesedik ki a mosolyom, majd mikor a cuccainkhoz érek leteszem a poharakat és közelebb sétálok a lányokhoz.
-Lányok itt van apa és a limonádék is elkészültek.-Nem is kell többször mondani nekik, már jönnek is ki a vízből. Deborah már ugrik is az apja nyakába, míg Vivien lecsap az egyik limonádéra és úgy issza azt, mintha egy hete nem jutott volna vízhez. De nem sokáig maradnak nyugton. Ahogy megitták a frissítőt már rángatják is az apjukat a vízbe. Én csak vigyorgok, majd végre elfekszem a nyugágyon. Egy ideig csak őket figyelem, majd csak a kezembe kerül az a könyv. Vagy két oldalt sikerül elolvasnom, mikor valami furcsa érzés fog el engem. Leteszem a könyvet és akkor veszem észre a pasast. Pár nyugággyal arrébb foglalt helyet és le sem veszi a tekintetét rólam. A szívem hevesen kezd el kalapálni és nem az izgatottságtól, hanem a félelemtől. Belebújok a felsőmbe, hogy jobban eltakarhassam magam, majd megpróbálok nem foglalkozni vele. Talán megunja majd idővel.

szószám || zene || megjegyzés ||  kredit

when in new york

Ismét kissé szenvedős arcot vágok, ahogyan magam elé képzelem azt a jelenetet, amit Vera felvázolt az ajtócsapkodásról és kiabálásról. Elhúzom a számat. -Ezt nem tudjuk valahogy kikerülni? Mármint...nem a tinédzserkort, hanem ezt a hisztit. - gyanítom nem, de azért a remény hal meg utoljára. Nincs testvérem, se olyan női rokonom, akit láttam volna kamaszként, így fogalmam sincs, hogyan szoktak viselkedni a tizenéves lányok, de nagyon remélem, hogy a mi gyerekeink nem lesznek ilyenek. -Akkor néhány év, és túlélésre játszunk majd? - pillantok rá, sóhajtva beletörődve hogy igen, valószínűleg ez lesz. De most még meg kell próbálni kiélvezni azt, hogy inkább gyerekek, mint kiskamaszok.

Ehhez pedig ez az utazás is jó lesz remélhetőleg, hamarosan már a szoba rejtelmeit fedezheti fel a négyfős kis családunk. Megköszörülöm a torkom Vera köszönetére. Vannak dolgok, amiket még mindig szokni kell. -Nincs mit. Remélem minden szempontból jó lesz majd. - próbálok színt csempészni a hangomba, hogy kevésbé hangozzon tárgyilagosnak mindez, de még nem az igazi, bár ebből kirángat a lányok visítása a medence hallatán, fájdalmas grimaszba torzulok egy-két másodpercre, amikor mellettünk kezdenek el ujjongani de úgy, hogy szerintem New York másik felén is hallják.

Bólintok Vera felvetésére, és amíg ők öltöznek, addig lerúgom a cipőmet meg előpakolok pár holmit a táskából a szekrényekbe - nem szeretek táskából öltözni, szeretem, ha rendben vannak a dolgok, és minden a helyén van. Az utolsó zoknikat teszem a fiókba, amikor nyílik a fürdőszoba ajtaja és meghallom magam mögött Veronica hangját. Megfordulok, és egy pillanatra belém reked a levegő - nem bikini van rajta hanem egy szolidabb darab, mégis jól néz ki. Túl jól, ha engem kérdeznek, de mindez lehet annak is betudható, hogy van bennem némi túltengő szexuális feszültség az utóbbi hetekben. El is kalandozik egy picit a tekintetem, de végülis megtehetem, mégiscsak a feleségem. 

Túl sokat azonban nem is tudnám bámulni, kizökkentenek a gyerekek, akik berobbannak a szomszéd szobából labdával, vízipisztollyal, készen arra, hogy meghódítsák és saját birodalmukká tegyék a lenti medencét. Ismét meg kell köszörülnöm a torkomat, hogy kitisztítsam a fejem. -Szerintem hamarosan lemegyek.- válaszolom, majd ahogy kivonulnak az ajtón, hátulról is megszemlélem a látványt. Kell egy hideg zuhany. Feladom a pihenést, inkább tényleg a fürdőbe vonulok, hogy kicsit lehűtsem a kedélyeket.

Némileg hosszabb zuhanyidő után már a fürdőnadrágot húzom fel, de még nem indulok, az ágy szélén ülve elintézek pár telefont, megnézem az e-maileket, meggyőződök arról, hogy nem égett le a rendőrörs, nem készül kitörni egy polgárháború a városban, vagyis hogy minden rendben van. Bár megnyugtató válaszokat kapok, de azért nem vagyok teljesen ellazult - talán majd odalent. Az idejét se tudom már, mikor voltam ilyen helyen utoljára, mikor fordult elő olyan, hogy csak kifeküdtem egy sörrel a medence mellé, vagy épp csobbantam egyet. Pedig régebben többet jártunk ilyen programokra is. Meglátjuk, ezek után gyakrabban megyünk-e majd, bár akkor rá kell erősítenem a kenőpénzes vonalra odabent, mert a sima rendőrfőnök fizetésből nem fogja futni ilyenekre. Na mindegy, ez legyen a jövő zenéje. 

Itt nem ismer senki, így nem veszek a fekete sort fölé pólót, amúgy se nagyon van okom szégyellni a fizikumomat - még mindig rendszeresen járok terembe, így nem olyan a testem, mint sok más 46 éves férfié. Szóval csak a bal vállamra dobom a törölközőt, és leballagok, megkeresni a többieket. A gyerekek hangját már messziről hallani, határozottan jól érzik magukat, kilépve pedig Verát is hamar kiszúrom, bár meglep, hogy nincs egyedül. Meg is torpanok egy kicsit, úgy szemlélve egy oszlop félig-takarásában a jelenetet. A férfi egyértelműen csapja a szelet Veronicának, lelkesen magyaráz neki, és észrevétlenül lépked hozzá mindig egy kicsivel közelebb. Vera reakcióját ebből a távolságból nem látom, hogy válaszol-e, mert neki háttal vagyok, ám mikor az idegen véletlenül megérinti a karját, magabiztos léptekkel indulok meg a bár felé. 

Nem jellemző rám a féltékenykedés, eddig egyáltalán nem zavart az ilyen, mondjuk ha történt is korábban hasonló, nem láttam, mivel nem voltunk ennyit együtt, ám most hogy eldöntöttem, hogy megpróbálom rendbe hozni a házasságomat, már igenis zavar, ha holmi vadidegen (vagy nem is idegen?) rástartol a feleségemre. Emiatt is van az, hogy mikor odaérek melléjük, végigcsúsztatom a kezemet Vera derekán, majd ott is hagyom az oldalánál, így karolva át, egyértelműen jelezve a másik férfinak, hogy ez bizony nem az ő vadászterülete. -Szia. Jól érzitek magatokat a lányokkal? - kérdezem a feleségemhez intézve a szavakat, rá sem hederítve az idegenre még akkor sem, ha épp egy mondatát szakítottam félbe az érkezésemmel. Magamnak egy sört kérek a pultostól, közben pedig fél szemmel Veronicát sasolom, próbálva leszűrni, hogy hogyan viszontul a másikhoz, és ahhoz, hogy váratlanul megjelentem itt. 

To: Brian

Kiszélesedik a mosolyom, ahogy meglátom a tekintetét. Azért sejtheti, hogy a tinikkel nem egyszerű az élet.
-Nem éppen erre gondoltam, de tény ez is benne van a pakliba. Én egyelőre a tinédzser korra gondoltam. Tudod, mikor csapkodják az ajtót, üvöltenek veled, ha valami nem tetszik, utálnak téged, mert nem engeded el a legmenőbb srác bulijára és hasonlók.-Abban biztos vagyok, hogy Brian nagyon szigorú lesz a fiúkkal, akik érdeklődni fognak majd a lányaink iránt. Nah meg azt is tudom, hogy nem lenne képes őket bántani, főleg nem fegyverrel. Őszintén nem is szeretem, hogy fegyver van a házban, de már megszoktam és szerencsére a lányok is igen hamar megtanulták, hogy apa holmijaihoz nem nyúlunk.
A lányok a saját bőröndjeikkel, míg mi megosztozva a maradékon indulunk meg a szálloda felé. Szerencsére elég gyorsan dolgoznak és egy percre sem várakoztatnak meg minket. Megkapjuk a kellő információkat az étkezéseket illetően, amire csak szélesen vigyorgok, hisz most nem nekem kell főznöm, elpakolnom, mosogatnom és minden ilyet. Most kicsit élvezhetem a kényeztetést.
-Ezek nagyon szép szobák. Jó helyet választottál Brian. Köszönöm.-Igen, hálás vagyok neki, amiért ezzel ő foglalkozott. Bíztam benne, hogy nem fog egy rossz helyre hozni minket, de azért azzal meglepett, hogy nem is egy átlagos helyre hozott minket. A medence hallatára a csajok természetesen ujjongani kezdenek. Elmosolyodom, majd Brianre pillantok. Biztosan hulla fáradt.
-Úgy érzem a lányok nagyon is szeretnének menni, de te nyugodtan pihenj egyet. Majd én lemegyek velük.-A lányokat be is zavarom a szobájukba, hogy szépen pakoljanak ki, öltözzenek át, hozzák magukkal a törölközőt, meg amit még szeretnének, majd én is hasonlóan teszek. Amit tudok kipakolok, majd a fürdőruhámmal a kezemben vonulok félre, hogy átvegyem azt. Hamar elkészülök. Egy elől nyitott, vékony fehér pamut ingben, és a kék, fehér kockás fürdőmben sétálok ki a fürdőszobából. A táskámba bepakolom a pénztárcámat és a könyvet, amit már hómapok óta kezdtem el, de még mindig csak az elején tartok vele. Talán majd most lesz időm olvasni is.
-Majd gyere utánunk, ha lesz kedved, vagy legkésőbb vacsora előtt egy órával feljövünk.-Szerencsére a lányok sem húzzák sokáig az időt, hamar átöltöznek ők is. Egy puszit nyomok férjem arcára, majd a csajokkal le is megyünk a medencéhez.
Szerencsére nincsenek sokan, de nem is üres a hely. Találunk három egymás melletti szabad napozóágyat, amire a lányok már rá is dobják a cuccaikat és rohannak tovább a medencéhez. Én egy ideig figyelem őket, majd elfoglalom az egyik helyet, előveszem a könyvem, kinyitom és….
-ANYAAAA!-Szemforgatva teszem le a könyvemet és pillantok a lányok felé, akik integetnek nekem ezerre, hogy menjek oda hozzájuk. Egy pillanatra elgondolkozom azon, hogy egyszerűen csak közlöm velük, hogy nem, de utána eszembe jut az, hogy nem lehet tudni meddig lesznek hajlandóak velünk elutazni így. Ki kell élvezni minden percet. Így hát szépen leteszem a könyvemet, leveszem a felsőmet, majd oda megyek hozzájuk.
A csajok szokás szerint pörögnek ezerrel, míg a vízben is. Nem is értem, hogy van még mindig ennyi energiájuk. Én már rég kimásztam volna a vízből, de nem eresztenek el, mindaddig míg meg nem szomjaznak. A pénztárcámmal együtt sétálok oda a bárpulthoz, ahol kikérek három limonádét. Miközben készítik a lányokat figyelem, akik továbbra is ezerrel pörögnek. Észre sem veszem, hogy egy fickó sétál mellém, így mikor köszön, kissé megijedek.
-Jó napot!-Egy mosoly kíséretében én is visszaköszönök neki, ami talán hiba volt, mert ezzel a jelek szerint azt üzentem neki, hogy szívesen társalgok vele. Így hát bele is kezd a mondandójába, amire én csak fél füllel figyelek. A figyelmem nagy része továbbra is a lányokon van és közben imádkozom, hogy minél előbb elkészüljenek azok a fránya limonádék.

szószám || zene || megjegyzés ||  kredit

when in new york

Egy férfinak vannak bizonyos szükségletei, ezzel szerintem mindenki egyetért. És ha otthon nem kapja meg vagy nem annyit amennyire szüksége van, akkor vannak olyan férfiak - és ide nyugodt szívvel sorolhatunk engem is -, akik bármennyire nem szép, de ilyen esetekben máshol keresnek kielégülést. Pontosan tudom, hogy ez az évek óta tartó viselkedésem juttatott minket abba az állapotba Verával, hogy sokáig szinte csak a kötelezőket, a lányok közötti dolgokat beszéltük meg, és bár egy ágyban aludtunk, más nem történt, ettől pedig hónapról hónapra hidegültünk el egymástól.

Ha nincs a kis démoni incidens, nem tudom, hogy történt volna-e bármikor bármi olyan dolog, ami ismét a feleségem felé lök, és megnyit egy olyan lehetőséget a fejemben, hogy talán tehetnék egy próbát arra, hogy megváltozzak. Nem tudom, mindenesetre eléggé megnehezíti a dolgomat az, hogy ha nem is kellett könyörögnöm Verának a szexért, de azért szükség volt némi meggyőzőképességre meg néhány pohár borra, hogy végül beadja a derekát. Nem igazán ehhez vagyok szokva, ahogy ahhoz sem, hogy a nő ennyire feszélyezett az ágyban. Oké, persze, biztosan kell idő míg újra egymásra hangolódunk, de nem mondom, hogy nem frusztrál a dolog, és nem okozza ez is azt, hogy talán a kelleténél jobban bosszant az, hogy a gyerekek miatt többet meg kell állni, és hogy végigcsacsogják az utat. Mondjuk ez még kevésbé zavart, mint az, hogy szinte fél óránként be kellett hajtanom egy pihenőbe vagy benzinkútra.

Vera szavaira kissé szenvedős fejet vágok. -Rosszabbak? Úgy érted mikor majd hozzák haza a fiúkat? Még jó, hogy szakmámból kifolyólag hozzáférek különböző fegyverekhez. - szám széle mosolyra húzódik - igen, valóban viccelődni próbáltam, bár azért részben komoly is a dolog. Isten mentse a lányokat attól, hogy esetleg megkörnyékezi őket valami taknyos ficsúr, aki csak a bugyijukba próbál bejutni. Oké, eddig még van jó pár év, de azért na. Jobb így előre felkészülni. 

A csomagokra morgok egy kicsit, de örülök, amikor Veronica a lányokra hagyja a saját bőröndjeit - én is úgy gondoltam, hogy elég nagyok már ahhoz, hogy cipeljék, de a nevelésüknek ezt a részét főleg a feleségemre bízom - mindig is ő töltött velük több időt, meg gondolom elolvasott egy csomó könyvet, cikket meg hasonlókat arról, hogyan formáljunk életrevaló kölyköket. Tőlem más dolgokat tanulnak majd, az ilyen házias feladatokban az anyjukra bízom őket. Amikor felsorakozik az autó hátuljánál a két kis szöszi, csak annyiban segítek nekik, hogy kiveszem azt a táskát, ami az övék előtt van, és a csomagtartó széléhez húzom, de mivel tudom, hogy nem annyira nehéz, így hagyom, hogy már ők vegyék ki onnan. Őszintén meglep, mennyire egy szó vagy nyafogás nélkül megteszik.

-Valóban, hova is gondoltam, mikor három nővel jöttem el kiruccanni. - sóhajtok egyet, de ez ismét csak félig komoly, az előzetes szervezésekkel járó nehézségek ellenére egyébként tényleg vártam az utazást, kíváncsi vagyok, mi sül ki belőle. Tudom, hogy a fő szám a lányunk zongoraversenye lesz, ha nem jut tovább, tán most nem is lennénk itt, ám talán ez lehet most egy vízválasztó pontja ennek az egész "mentsük meg a Duke házasságot" projektnek. Nem támasztok óriási elvárásokat, de azért bízom benne, hogy pozitív irányba billent minket. Meglátjuk. Most mindenesetre a nehezebb csomagokat viszem én, egy-két könnyebbet pedig hagyok Verának, aztán kis családomat a bejárat felé kormányzom, ahol meglepően gyorsan sikerül becsekkolni, és 10 percen belül már a szobán belül vagyunk.

-Pakoljunk ki, aztán döntsétek el, mihez van kedvetek. Van medence is csúszdával meg ilyesmivel, ha érdekel titeket lányok. - nézek Debbie-re és Vivire, majd Veronicára is. Nem mondom, hogy nekem például nem esne jól kicsit eldőlni egy ilyen út után az ágyon, de két felpörgött gyerek mellett ez nehéz, a felvetéssel viszont akár két legyet üthetnék egy csapásra. Pihenni akár odalent is tudok. Direkt választottam olyan hotelt, amelyik kínál ilyen szolgáltatást is - kicsit drágább volt ugyan, de legalább helyben vagyunk, ha le kell vezetni kicsit a lányok energiáját. Meg hát Vera sem jut el túl gyakran ilyen helyekre, így ez is egy szempont volt, ha már figyelmes férj akarok lenni, vagy mi.

To: Brian

Őszintén szólva meglepődtem, mikor megtudtam, hogy Brian meg szeretné menteni a házasságunkat… És akármennyire is szeretnék benne teljesen megbízni még nem tudom. El akarom hinni, hogy komolyan gondolja és nem csak egy fellángolás vagy egy próbálkozás arra, hogy ne hagyjam el őt. Vajon meddig fogja tudni tartani magát?
Minden alkalommal mikor pittyen a telefonja, vagy hívják összerándul a gyomrom és félni kezdek attól, hogy kijelenti most mennie kell… Az első közeledése is feszlyeztetett engem. Vajon tényleg kíván engem, vagy csak kötelességből, esetleg a szeretői hiánya miatt teszi ezt? Tudom, hogy már nem olyan a testem, mint mikor megismerkedtünk. Nem haragudhatok meg azért, mert néha elkalandozik a tekintete egy-egy fiatalabb nő láttán.
De most próbálom ezt a bizonytalanságot, ezt a sok ostoba kérdést a fejemben elűzni, hogy ne rontsam el velük ez a családi kis kiruccanást. Valóban nem egyszerű a lányokkal az út. Persze én sem örülök annak, hogy olyan sokszor meg kell állnunk, de próbálok csak jót mosolyogni rajta. Rég nem mozdultunk így ki. Ennyit azért csak ki tudunk bírni.
Brian szavain elmosolyodom. Igen, ő talán nincs ennyire hozzászokva a lányok aktivitásához. De igazából még mindig jobb, hogy ennyire izgágák. Persze nem mondom azt, hogy néha nem őrülök meg tőlük és nem idegeskedem miattuk, de magamat látom bennük. Kislányként én is ilyen voltam.
-Mindig is ilyenek voltak, és van egy rossz hírem… Ez csak rosszabb lesz.-Suttogom neki vigyorogva, majd én is hátra sétálok a csomagtartóhoz. Oké talán tényleg túl sok mindent hoztunk magunkkal, de mentségemre szóljon rég nem mozdultunk ki.
-Lányok! A ti bőröndötökért ti feleltek. Szóval hajrá, vegyétek ki és cipeljétek be.-Nem fogom utánuk cipelni és Briannek sem engedem, hogy ő vigye a csajok bőröndjeit. Meg kell tanulniuk, hogy most már ők felelősek a holmijukért. A pakolásnál is max csak akkor segítek be nekik, ha megkérik, de akkor is inkább csak átnézem, vagy átbeszélem velük, hogy miket is pakoltak be.
-Meg tudod nekünk nőknek nem egyszerű az öltözködés. Mégis csak a lányunk versenyére jöttünk. Nem jelenhetek meg egy kopott melegítőben.-Vigyorgok rá továbbra is, miközben én is megfogom az egyik bőröndöt. Nem várom el tőle, hogy csak azért, mert ő a férfi mindent ő vigyen be. Egyenrangúak vagyunk és bár lehet pici a termetem, de azért egy bőröndöt elbírok én is.
Mivel Brian foglalta le a szobát, így hagyom had menjen ő előre. Kicsit izgulok ettől az egész kiruccanástól, nah meg a versenytől is. De bízom benne, hogy ennyi év után ez egy remek kis vakáció lesz.

szószám || zene || megjegyzés ||  kredit

when in new york

Vera születésnapja óta tényleg igyekeztem változni, de vagy én vagyok már túl öreg hozzá, vagy tényleg sokkal nehezebb ez, mint ahogy a filmek megpróbálják veled elhitetni. Viszont nem lehet azzal vádolni, hogy ne próbálnám megmenteni a házasságomat. Többször maradok otthon reggelire vagy intézem úgy a munkát, hazaérjek vacsorára, és négyesben - vagy ha csodálatos sógoromat odaeszi hozzánk a penész akkor ötösben - együtt vacsorázzunk. Ha kettesben voltunk, akkor is másképp viselkedtem már, mint előtte, bár a történtek miatt azért óvatosan közelítettem felé. De például többször húztam magamhoz egy csókra - eleinte ennek oka nagyobb mértékben volt a - jobb szó híján - kötelességtudat, azonban egy idő után azt vettem észre, hogy egyre többször azért, mert olyan kedvem van, és mert jól esik. 1-2 hét elteltével, ki tudja mennyi idő után az ágyban is próbálkoztam nála. 

Betartottam amit magamnak fogadtam, azóta sem voltam szeretőnél - bár nem mondom, hogy nem volt olyan, hogy megszokásból majdnem igennel válaszoltam az egyikük kérdésére. Viszont megálltam, mert erős volt az elhatározás, hogy megpróbálok jó útra térni - legalább ami a házasságomat illeti. A munkában maradt minden a régiben, ott a korrupció annyira beetette magát már a mindennapjaimba, hogy ezen sokkal nehezebb lett volna változtatni - de talán nem is akartam. Ennek segítségével kerültem és maradtam a pozíciómban és tudom ellátni a családomat - vagy épp tudom őket vinni New York-ba.

Vivi tovább jutott a zongoraversenyen, és mivel megígértem, nem csak a versenyre utazunk el, hanem kibővítjük pár nappal - 2 nap a verseny előtt és 1 utána. Nem volt könnyű megszervezni, és emiatt az utóbbi napokban tovább bent is maradtam, biztosra akartam menni, hogy nem esik szét az örs amíg nem vagyok - habár a telefonom nálam lesz, ha bármi kellene. Bízom ellenben abban, hogy az utóbbi 10 évben Aidát kineveltem annyira, hogy kézben tartja a helyet, ha nem, kénytelen leszek seggbe rúgni. De még mindig ő az egyetlen, akire tényleg rá mertem bízni, hogy járjon el a nevemben - persze bizonyos hatáskört nem túllépve, egy szint felett mindenképp engem kell keresnie.

Akárhogy is, azért párszor átgondoltam az életemet amíg New York-ba értünk. Kicsivel több mint 2 órának kellett volna lennie az útnak, ehelyett több, mint hármat jöttünk, mert valamelyik gyereknek tuti hogy pisilnie kellett, éhes, szomjas, zsibbad a lába, mindezt felváltva természetesen. Még így se álltunk meg annyiszor, mint szerették volna, akkor egy nap alatt se értünk volna oda a New York-i hotelbe, amit lefoglaltam - egybenyíló két szoba, de a lányoknak külön birodalma van, ahogy nekünk is Verával. A parkolóba beállva kiszállok, picit feltolva a napszemüvegemet megmasszírozom az orrnyergemet. -A lányok túl sok időt töltenek mostanában az öcséddel és azért ilyen bosszantóak néha, vagy eddig is ilyenek voltak? - félig viccelődős, félig komoly a kérdés, amivel a feleségem felé pillantok a kocsi túloldalára, mielőtt még kiengednénk a két szöszit a hátsó ülésről, majd a csomagtartóhoz lépek, ahol ismét elcsodálkozom a cuccaink mennyiségén. Táska és bőrönd egymás hegyén hátán. -Biztos hogy szükség volt arra, hogy a fél házat elhozzuk? - vakarom meg a tarkómat, a logisztikán gondolkodni, hogyan fogunk mindent egy körben felvinni.