Augusztus vége. Érezhető, hogy az iskola elkezdődött, nap közben alig lézeng valaki az utcákon. Reggel persze nagy a nyüzsgés, meg délután is, de a napjaim manapság egész nyugodtak. Ez meg fog változni hamarosan, mert három folyamatban lévő tárgyalásban vagyok potenciális vevőkkel. Két esküvő és egy 80. születésnap - a maga módján mindkettő különleges esemény, viszont egyedül húzós lesz. Kay mostanában kevesebbet tud jönni segíteni, Tamsin még kicsi hozzá, tartós jelentkező pedig még nem jött a hirdetésenre. Alice jó munkaerő volt, de sajnos egyéb kötelesség őt is elszólította.
Akárhogy is, egyedül is össze tudom majd hozni, legfeljebb kicsit rá kell húznom a műszakokra. Majd korábban kelek, hogy az otthoni feladataimmal se maradjak el, és Bacon-t se hanyagoljam el. Hiányzik nap közben a familiárisom, az a bolond kis spániel, de tudom, hogy megőrülne az üzletben egész nap. Jobb neki otthon, ahol kedvére szaladgálhat, kergetheti a csirkéket vagy épp terrorizálhatják egymást kisebb testvéreim macskáival. Valaki ráadásul mindig van otthon, így sosincs egyedül. Még egy plusz pont, ami a hatalmas család mellett szól.
A hó végi leltárt csinálom, amikor nyílik az ajtó, és kisebb tornádóként libben be valaki. -Szia! Egy pillanat! - gyorsan bevésem a 12-es számot a gerberák mellé, majd a felírótáblát a pultra teszem, és a kedves vevőhöz fordulok. -Miben…- egy pillanatra megnémulok, ahogyan ránézek, és valami megmagyarázhatatlan suhan át rajtam. Tényleg csak egy másodperc az egész, és bár a furcsa érzés ott marad a belsőmben, kívülre normálisnak mutatom magam. -Miben segíthetek? Várj had tippeljek…- elgondolkozva alsó ajkamra harapok, picit hunyorítok, ahogyan végignézek rajta. Milyen csinos! Meglepnek saját gondolataim. Ezek meg honnan a fenéből jönnek?
-Last minute virágvásárlás…hmm… nagyinak? - térek vissza végül egy tényleg rövid mélázás után a jelenbe, és bököm ki a tippemet a betérésének apropójával kapcsolatban, agyam pedig el is kezd egyből kombinálni, vajon melyik csodaszép növényemet ajánljam majd neki.
"A család köteléke mérhetetlen hatalommal áld meg minket. De azt is el kell fogadnunk, ami vele jár. Felelősséget nyújt, hogy feltétel nélkül szeressünk, sajnálkozás nélkül. Sosem mondhatunk le e kötelék hatalmáról, még akkor sem, ha próbára teszik. A kötelék táplál minket, erőt ad nekünk. E nélkül az erő nélkül semmink sincs."
Azt mondják, akkor nem dolgozni jársz be, ha szereted amit csinálsz vagy valami ilyesmit. Én szeretem, amit csinálok, a sok túlóra és ezek ellenére is tudom, hogy most jó helyen vagyok, legalább a karrieremben, bár a felszolgáláshoz nem is kell annyira nagy előzmény. Mégis elégedett vagyok, szeretek emberekkel foglalkozni, még akkor is ha az éppen olyan, mint aki előttem minden tételbe beleköt a számlán. Én csak mosolygok, a zsebemben izgatottan rezeg újra és újra a telefon én meg egyik lábamról a másikra állva várom, hogy nemi lesz ebből. De fizet, és végülis elégedetten távozik, de kellett egy gyors könyvelés gondolom, hogy jól csináltam e mindent. Nem bosszantom fel magam, csak megindulok gyorsan elpakolni és átöltözni. Jelenésem van a szülői házban, anyu szülinapja van. És még egy virágot sem vettem neki, mert nem volt időm a héten elmenni bárhova. Egyedül élek, vagyis hellyel közzel, van, amikor az utánfutóm, vagyis a pasim ott van nálam, de nem lakunk együtt, segíteni meg főleg nem szokott. Szép kapcsolat ez… - Athena, kicsim, ugye nem felejtetted el a virágot? – veszem fel a sokadik csörgésre a telefont és apu aggódó hangja szól bele. Éppen a nadrágomat rángatom magamra, miközben a vállammal tartaom a telefont a fülem mellé. - Már indulok hozzátok, pár perc és odafele bemegyek egy üzletbe. – válaszolom neki, már szinte lihegve, mert az órámra nézve, már ott kellene lennem. Még jó, hogy van kocsim, amivel ugyanannyira nem fogok időben odaérni, mert nagyon elhúztam a munka végét, pedig már napokkal ezelőtt leegyeztettem, hogy ma el kell mennem hamarabb. - Mond, hogy nem most indulsz el? – megint az aggódó hang, igen tudom, hogy késében vagyok, de ha így kérdezi sem leszek gyorsabb, mégis kedvesen és kicsit nyugtatóan próbálok válaszolni neki. - Majd én leszek a meglepetés, sietek apu. Szeretlek! – leteszem a telefont és elindulok a kocsihoz, hogy mondhatni padlógázzal, már amit ez a kis tragacs tud menni, nyomjam neki egy virágüzletig, amit csak remélek, hogy meglátok majd az útról, mert nem néztem utána. Valami csoda, vagy isteni sugallat, hogy nem messze anyuék házától találok egy kis boltot, gyorsan leparkolok, olyan igazi női parkolás ez, amiért tuti kapnák Craigtól, de csak megforgatom a szemeimet és belépek az ajtón. - Szia! Nagyon gyors és hatékony segítség kellene. – mosolygok rá lelkesen a lányra, akire rátörtem majdnem az ajtót.
Kezdőlap
