Autumn 174 centiméter magas, vékony testalkatú. A testfelépítése nem kifejezetten feltűnő, szépen beleolvad a LLewellyn család formáiba. Hosszú, göndör, zabolázatlan hidegszőke haja van, amit kiengedve hord, így a melléig érnek az állandóan ugrándozó tincsek. Porcelánfehér bőre kiemeli a szürkéskék szemét, ami hosszúkás arcának legfeltűnőbb tulajdonsága. Formás ajkai általában kipirultak, gyakran pirosas színnel vannak kihúzva. Más sminket nem szokott viselni.
Hosszú, vékony, törékeny végtagjait zöldes, fehéres, narancsos díszes ruhákba bújtatja, imádja a mintákat, a különböző anyagokat. Ritkán öltözik praktikusan, inkább magára dob egy kötött kardigánt, egy kalapot, ha szelesre fordul az idő. Hiába növénytermesztő, az otromba gumicsizma helyett szandálokat, lapos topánkákat hord, esetleg mokaszineket, hidegben bakancsokat. Bőrén nincsen tetoválás, csak néhány aprócska heg gyermekkorából. Ujjbegyein és tenyerein bőrkeményedések vannak, a kézzel fejés és a vödörben vízhordás megdolgoztatja a kezeit.
A nyakában csüngő nyúlláb, és a karkötőkön vagy bokapereceken csörgő amulettek elmaradhatatlan kellékei Autumn öltözékének. Egy lépést nem tesz a szerencsehozó, védelmező tárgyak nélkül, a férjétől kapott ékszereket is mindig megtölti energiával.


Jó tulajdonságok:
- Családcentrikus: A Llewellyn név szinte egybeforrt a családi értékekkel. A hatalmas családi koven melegsége nagyon sok családtagra hatással van, és ezzel a gondoskodó, oltalmazó ösztönnel jönnek már a világra. Tammy egész világa szinte csak a rokonokról szól, bármit megadna értük, a saját szükségleteit is képes volna akár félresöpörni a szeretteiért.
- Figyelmes: Észreveszi a szerettei rezdülését, előzékenyen igyekszik a kényelmükre sietni kérés nélkül. Mindig azon morfondírozik, hogyan tudna segíteni, esetleg a kedvükben járni a vele élőknek. Nem megerőltetés számára, a zsigereiben van, hogy szolgálja a családot.
- Mediátor: Szívesen lép közbe, mint pártatlan harmadik, mikor egy összetűzést kell megoldani. Nem bírja a nyílt konfrontálódást, nehezen viseli, mikor ki nem mondott feszültségektől zizeg az otthonoa. Inkább segítő kezet nyújt, hogy megoldást és vigaszt találjanak a sértett felek.
- Önálló: Egész életében kívülálló volt, még abban a családban is, amiért bármit megtett. Muszáj volt megtanulnia egyedül boldogulni a világban, segítség nélkül megoldani a problémáit. Ritkán fordul másokhoz nyíltan a problémáival, innen lehet tudni, hogy komoly baj van. Sokszor kellett elvonulnia, hogy átvészelje az érzelmi viharait, hogy azok ne valódi viharként keljenek életre. Bárhol bármit túlélne egyedül is, de szívesen fogadja a segítséget, ha nem kell kérnie.
- Reménytelenül romantikus: Azok a nők, akiket sosem vettek észre, akik örök másodikként nőttek fel gyakran vágynak egy ismeretlen lovagra, akik végre valahára észreveszik a mélyen rejtőző lelket bennük. Autumn ilyen hevességgel vetette bele magát minden romantikus kalandjába, aminek a többsége sajnos nem végződött jól.

Rossz tulajdonságok:
- Babonás: Az egész életét végigkísérte a természet szeszélye, jeleket, figyelmeztetéseket hagyva számára. A fekete macska, a négylevelű, a ripityára törő tükrök mind olyan üzenetek, amiket nem szabad figyelmen kívül hagyni, és Tammy teljes odaadással hisz abban, hogy aki kivívja a Földanya haragját, az visszakapja az univerzumtól a gonoszságot; Hívhatjuk karmának is.
- Bizalmatlan: A kívülállókkal szemben távolságtartó, bizalmatlan. Nem kapott sok jót a városlakóktól, emiatt ő maga sem nyílik meg feléjük, nehezen tud abban hinni,  hogy valaki őszintén kedves vele. Azért, ha valaki bizonyítja, hogy tényleg komolyan gondolja a kedvességeit, Autumn megenyhül az irányába.
- Fekete-fehér gondolkodás: Nagyon éles határokat húz meg az elveit illetően. A jó és rossz számára tisztán elkülönül, nem fél hangot adni annak, ha nem ért egyet valamivel. A kivételes esetekben sem tér el szívesen a saját morális iránytűjének útmutatásától, nem tudja megnyugtatni a lelkét az, hogy ez csak egyszeri alkalom.
- Mártír: Nem tudatosan, de felvette az áldozatszerepet, amiből nehezen lép ki. Gyűlöli, hogy a Földanya elvette tőle a gyermekét, majd a férjét, itt hagyva őt magányosan a világ egyik legösszetartóbb családjának közepében. Ő mindig ott volt a többiek számára, neki miért nem tudtak segíteni?
- Szeszélyes: A hangulata gyorsan változik, az érzelmein nehezen uralkodik. Ha nyíltan nem is, de belül gyakori viharok dúlnak benne, ami egy-egy erősebb krízis során időjárásváltozásban is manifesztálódik. Igyekezett megtanulni uralkodni magán, mindhiába.


Autumn egész életében magának való volt, különc. A családján kívül nem találta a hangot szinte senkivel, sosem voltak barátai. Még a Llewellynek között is különös, nehezen beilleszkedő embernek számít. Mindig kicsit magányos volt, megtanult mások segítsége nélkül, önállóan elboldogulni az életben. Azonban Tammy odaadó, ha a családjáról van szó. Hűséges, nagylelkű, nagyon fontos számára a koven és a rokonság összetartozása. Nehezen viseli, mikor valamilyen fontos kérdésben nincs egyetértés, elvárja, hogy miképp ő is, úgy a többiek is félredobják az apró ellentéteket, ha komoly problémával kell szembeszállniuk. Neki a család volt egész életében az első, bármit megtesz a gazdaság lakóiért. Észre sem veszi már, ha az unokatestvérei furán néznek rá, ha összepusmognak a háta mögött az idősebbek. Tudja, hol a szíve helye, és tudja, hogy az összes Llewellyn is hasonlóan érez.

A szerelmi élete meghalt azon a napon, mikor a férje itt hagyta a földi létet. Sokszor volt szerelmes, hamar elvarázsolták őt a potenciális udvarlók, túlságosan is könnyen elrabolták a szívét. Nem volt a kedvezményező típus, de szívesen vette, ha valaki felfigyelt rá. Nagyon könnyen elköteleződött, ami miatt sokszor ütötte meg a bokáját, legalábbis Alan előtt. Egy kedves mosoly, és a legjobbat gondolt bármilyen férfiről.
Amióta özvegy lett nem tekint rá egyetlen férfira sem. Visszautasít minden közeledést, eszébe sem jutna kinyitni a szívét bárkinek.  Nem tudna senkit elképzelni az oldalán, a magány sötétsége megnyugvást hoz számára a leggyászosabb pillanatokban.

Az idegenek számára először furcsának tűnhet a hallgatag nő, akit leginkább a piac legeldugottabb sarkában látnak, fűszert és kecskesajtot árulni. Nem beszél velük sokat, azt is idegen nyelvezettel teszi, mintha játszadozna a szavakkal beszéd helyett. Ettől függetlenül jószívű, jóindulattal áll minden ismeretlenhez. Tanácsokat oszt, amuletteket ajánl fel azoknak, aki körül sötét aurát érzékel. Nem akarna senkinek sem rosszat, és bár távolságot tart és bizalmatlan, aki valóban észreveszi őt, hamar belophatja magát Tammy szívébe és bizalmába.


Autumn a Llewellyn családba született boszorkány, a nagymúltú koven tagja. Büszke a matriarchális családjára, szívesen dolgozik a családi gazdaságban is. A koven hagyományait tiszteli, kizárólag fehér mágiát használ, felszólal azellen, aki átlépi ennek a határát. Minden egyes rituálén megjelenik, számára a családi és mágikus kötelék a legfontosabb az életében. Ritkán hagyja el a gazdaság területét, ott biztonságban érzi magát, úgy érzi, a Ley védelmezi őt ezen a földdarabkán, amit számos generáción át nők áldottak meg minden egyes nap.

Aktív ereje az időjárás befolyásolása. A gazdaságban kamatoztatja ezt, kicsit mindig korábban kisüt a nap, és később jön el a fagy a Llewellyn-földek területén. Akaratlagosan csak egy kis területen tud hatni a klímára, de heves érzelmi viharai meteorológiai szeszélyekként nyilvánulnak meg, amik akár egy teljes városrészt képesek sújtani. Gyakran kell elbújnia az erdő közepébe, hogy ne a városlakók számára könnyen elérhető helyen essen a hó április közepén, vagy süssön ki a nap egy ködös reggelen. Ilyenkor teljesen elfárad, gyakran esik össze, és akár napokat is képes átaludni, hogy visszanyerje az erejét. Több évtizede szeretne megtanulni uralkodni ezen az erőn, de képtelen rá, az érzelmei átveszik felette az irányítást.

Az amulettkészítés rejtelmeibe tinédzserként ásta be magát. A talizmánok, védelmező ékszerek és varázstárgyak ma is a szívügye, minden családtagjának csinált már személyre szabott csecsebecséket. Ezzel fejezi ki a szeretetét, úgy is mondhatnánk. Bármilyen talált tárgyról megmondja, volt-e benne erő, mire használták, mennyire van lemerülve. Nagyon paranoiás és babonás ezen a téren is, más amulettjét nem akasztja magára, és ki sem lép a gazdaságból anélkül, hogy a saját amulettjei ne csüngjenek rajta teljesen feltöltve.

Familiárisa egy barna-fehér foltos kecske, akinek a Jebediah nevet adta, azt jelenti, szeretett barát. Általában nem követi a gazdáját, igen önálló állat, a többi kecske között legelget a nap nagyrészében. Gyakran szökik meg az istállóból, hogy belekóstoljon a termékeny föld ajándékaiba, ilyenkor fél szemmel azért Autumn alakját figyeli. Általában akkor jelenik meg Autumn mellett, mikor Tammy-n eluralkodik egy-egy heves érzelem, és az időjárás ennek megfelelően elkezd megváltozni – ezzel jelzi, hogy ideje elrejtőzni az erdei kis kunyhóba, ahol átvészelik ezt az időszakot.



Tavasz
Majd’ kibújok a bőrömből! Kicsinek érzem a testemet, a szívem alig bírja a tempót, szaladok a szabadban, a kellemes meleg szellő a lelkem dalát játsza most. Szinte szökdécselek, ahogy a gazdaságon áthaladva élvezem, hogy élek. Elhaladok a kis fűszeres sarok mellett, amit én ültettem tinédzserként, letépek egy csokor bazsalikomot és megeszem, majdnem nevetek közben. Az élet szép, az élet boldog, érdemes levegőt venni.
- Daaaawn! – kiáltok a nővéremnek, aki gyakran eltűnik a gazdaság mélyén, hogy egy kicsit egyedül lehessen. De ma önző vagyok, túlcsordult a szívem, és belefulladok a boldogságba, ha valakivel nem oszthatom meg ezt a csodást dolgot. Muszáj előkerítenem, megzavarnom őt, remélem, nem lesz haragos miattam.
Ragyog a nap, akárcsak a szívem, egész életemben ilyen összhangban voltunk, én és az időjárás. Ha sírt a lelkem megeredt az eső, ha jó kedvvel ébredtem minden ragyogott, megfulladtak a növényeink a napfényben. Nem tehetek róla – mikor elragad egy érzés nem tudom irányítani az erőmet. Azt hittem, ahogy felnővök majd megkomolyodom, megtanulom irányítani ezeket a heves kifakadásokat, de a gazdaság felett gyakran szeszélyes az időjárás miattam. A család nem mindig veszi jó néven, hogy magfagyasztom a terméseket tavasszal, megégetem a nyári hőséggel a növényeket, így van, hogy elrejtőzöm az erdő mélyén található kis fakabinba, amit még nagyon régen leltem fel, hogy ott vészeljem át ezeket az időszakokat. Itt nem zavar senkit, hogy napokig zuhog az eső, amikor minden máshol szárazság van, vagy éppen fordítva, jó kedvemmel megolvasztom a téli havat.
Elhaladok Jeb mellett, a familiárisom mellett. Mindig kiszökik a kis istállóból, amit feszült viták árán, de elcsatolhattam a földjeink területéből, hogy a fél tucatnyi kis kecskémet ott nevelgessem. A tompavégű szarvait megsimítom, ő pedig kocka szemeivel rám pillant kíváncsian, rá se mordulok azért, mert a szóját csócsálja. – Jeb, szerelmes vagyok! – kiáltom neki, és tovább szökkelek, keresem Dawnt.

Ma a városban jártam. Fűszereket és kecskesajtot árultam, a település álmoskás tempója mindig megnyugtat. Az autóm, a piros Grand Cherokee roskadozott a sok eladnivalótól, de nem fűztem hozzá sok reményt, hogy kiürüljön ma. Kipakoltam mindent, az asztalkámon sorakoztak a finomságok, de az első órában csak egy kis darabka sajtot sikerült valakire rásóznom, aki a tehéntejtől rosszul volt, és kénytelen volt kecskesajtot enni.
Aztán megjelent ő.
Hosszú, dús szakállát már messziről kiszúrtam. Egy fehér pólóban volt, farmerét egy díszes övcsattal tartotta a derekán, bakancsa hangosan kopogott a betonon. Széles mosollyal közelített felém, és amikor megállt előttem kiszúrtam a nyúllábat, ami a zsebéből kilógva lengedezett – a kulcscsomóján, amint később kiderült. A nyakamon csüngött a párja – egy percet nem tudnék eltölteni anélkül, hogy nálam ne legyen a szerencsehozó amulettem. Persze, az enyém valódi erővel is fel van töltve, de önmagában is szerencsét hoz annak, aki ilyesmit visel. Én már csak tudom, Llewellyn vagyok.
Szóba elegyedtünk. Alan, a férfi végig kóstolt mindent, amit árultam, és pusztán udvariasságból egy kis fűszerkeverékkel távozott. Na, meg az elérhetőségeimmel.
Voltam már szerelmes, nem újdonság számomra a mindent elsöprő érzés, de életemben először gondolom úgy, hogy egymásra hangolódtunk. Nem éreztem magamon az elítélő tekintetet, mint amit a rose harbori lakosok szemében láttam megvillanni, nem a furcsa lány voltam a kecskével, hanem egy vonzó, kedves, kívánatos nő, aki iránt valaki végre érdeklődik.
Nehezen köszöntünk el egymástól, Alan megígérte, hogy keres nemsokára. Remélem, nem ver át, ahogyan mások már megtették számtalanszor.
- Daaaawn! – kiáltozom, keresem őt a távolban. Sosem éreztem még így senki iránt. Az első pillanattól kezdve tudom a lelkem mélyén, hogy ő lesz az igazi. Fél nap telt csak el, de zsong azóta is minden sejtem, nem bírok egyhelyben maradni, a nap is ragyogóan süt, a fák rügyeznek, a földben lakozó élet megindul, amint elfutok mellette.
Kiszúrom a nővéremet, mögé rohanok, a vállára támaszkodva ráugrom. – Daaaawn! – üvöltöm, nevetve hullok le a földre, az sem zavar, hogy a tüdőmből kiszökik minden levegő. Olyan vagyok, mint mikor lányokként játszottunk és osztottuk meg egymással a gondolatainkat. Annyira más voltam, mint a család többi tagja, de tudtam, a nővéremnél mindig vígaszra és megértésre lelek.
Kacagok, alig kapok levegőt, tényleg olyan vagyok, mint egy kislány. – Szerelmes vagyok! – bököm ki, az arcomat a napsugarak simogatják. – Azt hiszem, ő is szerelmes belém.

Nyár
A tengerparti szellő megszelídíti a szívemet mindig. Az óceán mellett nem tudom használni az erőmet, az itteni időjárás még nálam is szeszélyesebb. Felesleges volna lefárasztani magamat. A természet erősebb a varázslatnál. Én hiszem, hogy az élet, és ennek meghosszabbításában a természet minden varázslat alapja és anyja. Hiábavaló volna felvenni a versenyt a bölcsővel, ami kikupált engem. Inkább csak élvezem a nyers és vad erőt, ami feltölt, ha akarom, ha nem. Talán ezért szeretek itt annyira sétálgatni, ezért is hozott ma ide Alan.
Már évek óta együtt vagyunk. Nem hittem volna, hogy ilyen erős kötelék alakul ki közöttünk, ennyire összefonódik az életünk majd. Féltem, hogy elriad, mikor megtudja, hogy boszorkány vagyok, de csak annyit mondott erre, hogy biztos volt benne, nem fog egy hétköznapi nőbe belezúgni. Erősen hisz a babonákban, a jelekben, tudom, hogy ő is érzi, az univerzum irányítja az életünket. A természet az anyánk, az idő pedig az atyánk, és ők játszadoznak velünk, noszogatnak, hogy vegyük a kezünkbe a sorsunkat.
Néhány napja, reggel egy galambpár szeretkezett az ablakunk alatt, izgatottan ébresztettem fel Alant, akit megihletett a jelenet, és szerelmesen magához ölelt. Tudtam, éreztem, hogy életet hoztunk létre reggel, itt dobog már bennem, csak arra vár, hogy nagyra nőjön és szeretve magunkhoz öleljük. Még nem mondtam el senkinek – biztosra szeretnék menni. Nagyon régóta várok arra, hogy saját gyermekem szülessen. Ez hiányzik az életemből csupán. Szeretve vagyok, van értelme az életemnek, egy nagy családi kovenben élek. Most már csak a jövőre kell gondolnom.
Amikor Dawn kezében megpillantottam Lenore-t, éreztem, hogy én is erre vágyom. Anya akarok lenni, egy életet nevelgetni. A következő generációt óvni, védeni, tanítani. Átadni a tiszteletet, a tudást, amit a természetanya bocsájtott használatra számunkra, és megtanítani nekik, hogy ezzel a hatalommal felelőségteljesen kell bánni.
Évekig próbálkoztunk. Dawn már két lány édesanyja, amíg én csak legédesebb álmaimban tarthattam a kezemben a gyermekemet. Az elsőszülöttemet Oceannak szerettem volna elnevezni, és Alannek, révén, hogy halászhajó kapitány, nagyon tetszett az ötlet. Alig várom, hogy beavathassam abba, hogy a szívem alatt növekszik az szerelmünk gyümölcse. Erőszakkal kell emlékeztetnem magam, hogy ne simogassam a hasamat egész végig, hanem élvezzem ki, ahogy az óceán vízpermete ellepi az arcomat, ahogy a szellő táncoltatja a kócos hajamat, ahogy a koranyári napsugár áthatol a zöldes ruhámon és csókolja a bőrömet.
Alan tenyere izzad, jobban, mint szokott. Nem veszek róla tudomást, a munkája elég stresszes, de nem szeret róla beszélni. Azt mondja, nem elég nemes ahhoz viszonyítva, amit mi a gazdaságban teszünk a növényeinkért. Ő halakat, rákokat gyilkol ételért, mi a földanya méhének gyümölcsét nevelgetjük, akik étellel hálálják meg az erőfeszítéseinket. Persze, én nem így látom, de őt ez nem foglalkoztatja.
A homok a lábujjaim közé szökik, Alan kezét fogom, a szabad ujjaim a szandálomat hintáztatják. Elszáll felettünk néhány sirály, hangjuk megtöri az óceán mély morajlását. El akarom mondani Alannek, hogy gyermekünk lesz, lélekben felkészítem magam, a bordakosaram alig bírja helyben tartani a szívemet, de a szerelmem megelőz. Elém fordul, térdre borul, és elővesz egy dobozkát. – Autumn… - kezdi elfúló hangon, belőlem pedig feltör a boldogság könnyek formájában. A dobozka egy gyönyörű, indákkal díszített aranygyűrűt rejt, melynek a legszebb ékessége a ragyogó, meleg mézszínű borostyánkő a közepén. – A szerelem és házasság köve. – szólalunk meg egyszerre Alannel, és meg se várom, hogy kimondja a kérdését, a nyakába ugrok, miközben azt kiáltozom, hogy igen. Soha ennél biztosabb nem voltam egy igenben.

Egy szikla mögött fekszünk, Alan mellkasán pihen a fejem, kipirultunk a szeretkezéstől. Pihegünk, élvezzük, hogy elönt minket a szeretet melegsége. Az óceán ritmusos hullámzására majdnem elalszom, olyan jó volna itt feküdni és kelni minden nap. Szeretném, ha Ocean megismerné majd a part minden egyes pontját, itt nőne fel, a víz közvetlen közelében.
Érzem, hogy el kell neki mondanom. Feltápászkodom, rámosolygok, belőle is sugárzik a boldogság. – Alan. Gyermekünk lesz.

Ősz
Az idő lassan őszbe fordul, de még a nyár javában tombol, nem hagyja magát. Sosem voltam boldogabb, mint most. Alig bírok koncentrálni arra, amit csinálok – éppen a kecskéim istállóját igyekszem rendbe tenni. Hétágra süt a nap, ebben az időben tudok itt bent ügyködni, máskülönben nem látnék az orromig se. Az istállóban nincs külön világítás, a vizet is vödörrel hordom, de ennek a pár kecskének tényleg nem fáradtság rendben tartani a helyüket. Jeb engem figyel, a széna mellett áll, furcsa, aggodalmas kifejezés ül arcán. Nem tudom hova tenni ezt a furcsa hangulatot, ami a kis helyiségre ült rá, a többi kecske is rettenetesen nyugtalan. Bedobom az utolsó villányi almot is alájuk, már mennék is tovább, mikor észreveszem, hogy az egyik foltos anyakecske kínlódik. Odasietek, megvizsgálom, a legnagyobb megdöbbenésemre azt veszem észre, hogy vajúdik. Azt sem tudtam, hogy vemhes az állat. Gyorsan kimerek egy vödörnyi vizet az itatójukból, lemosom a kezeimet, igyekszem segíteni neki, de hamar vége van az egész folyamatnak. A gida azonban halottan jön a világra – egy deformált, egyszemű magzatot sikerül megszülnie az állatnak, aki az első levegővételek után kimúlik.
Remegni kezd a lábam, Jeb mögém siet és böködni kezd. Összeszorul a mellkasom, alig jutok levegőhöz, és a földre pillantva látom, hogy csöpög belőlem a rubinpiros vér.
Próbálom elérni Alant, de valószínűleg messzire kihajóztak. Nem mondtam el senki másnak, hogy gyermeket várok, akit ebben a pillanatban veszítek el éppen. Sírva könyörgök a Földanyánknak, hogy ne vegye el tőlem őt, és a gazdaság felett óriási szellők kezdenek játszani a fák lombjaival. Rettegve kötöm meg Jebet egy vékony kötélből készült laza csomóval, és elbotorkálok az erdőig, az elhagyatott kuckóig, ahol ilyen viharos érzelmi időszakokban szoktam meghúzni magam. Kísér engem a felébredő vihar, zajos, erőteljes, erőszakos estének ígérkezik a mai. A méhem összerándul, térdre rogyok a kunyhó kapuja előtt. A fájdalom végigszánt a testemen, a szívemet szorongatja, elfelejt verni is néhány pillanatra. Jeb ijedten bököd az orrával, próbál húzni, hogy tető legyen a fejünk felett, mielőtt lecsapna az ítéletidő, amit én okozok. Összeszedem magam, négykézláb mászva, de bejutok az ajtón. A bőrömet felszántó aljnövényzet kifakasztja a véremet, a végtagjaimat kínzó nyílt sebek semmik, a méhemet gyötrő fájdalomhoz képest. Szilánkos lesz a tenyerem, amint behúzom a testemet a házba. Gyenge végtagjaimmal becsukom a zárat, és a hátamat nekivetve imádkozok motyogva, hadd tartsam meg a gyermekemet.
Könyörgéseim nem találnak kegyelmet gyakorló fülekre.
A gyermekem egy apró kis csomóként jön világra. Hangosan sírok, akarom, hogy az egész világ átérezze a fájdalmat, ami a testem után a lelkemet eszi fel. Ordítok, míg véres nem lesz a köpetem, bőgök, míg vörös nem lesz a könnyen, verem a fapadlót, amíg a húsom nem lesz meztelen.

Aznap éjjel az év legnagyobb vihara kapja el a várost.

Nem tudom, hány napot aludhattam át. Kábán térek magamhoz, a gyermekem mellettem fekszik élettelenül. Jeb óvatosan közelebb lép, biztosan azt figyelte, veszem-e még a levegőt. Nem tudok megmozdulni, a gyász belenyom a padlóba, úgy érzem nincs értelme felkelni. A komorság nehéz súlyai a csontjaimat törték.
Végül mégis felülök. Levetem a hátamat takaró mocskos kendőt, beletekerem Oceant. Minden bánatomat félreteszem, azt szeretném, hogy szeretetben teljen a kis ideje, amit még velem tölt. Gondosan a mellkasomhoz szorítom, ringatom egy kicsit, énekelek neki. Mikor már elfogy minden lelkierőm egy ásót veszek magamhoz, az izmaim égnek, nem veszek róla tudomást. Ások egy kis lyukat a kunyhó mellett, minden egyes mozdulattal egyre sárgábbakká válnak a közeli fák levelei. Az erdő ezen kis pontján beköszöntött az ősz – elkezdett cseperegni az eső, fújt a szél, a levelek gyorsan haltak meg és hullottak alá. Ez a kis darabka föld megismerte az elmúlást, régi ismerősként köszöntötte a fájdalmamat, velem együtt szenvedett. A búcsú keserűsége átjárja minden sajgó porcikámat. Nem vagyok benne biztos, hogy én nem haltam meg a gyermekemmel együtt.

Viszlát, Ocean.

Soha többé nem estem teherbe.

Tél
Emlékszem, mikor elmondta.
A hideg sírkövön simítok végig, Jeb mellettem legeli a hó alatt elfagyott fűszálakat. Ropog a fogai alatt az élet utolsó erőfeszítése, a temető csendje azonban nem akadékoskodik. Összébb húzom magamon a kabátomat, a sálamat is szorosabbra igazítom. A fájdalom így is a csontomig hatolt, a jeges hideget már nem bírnám elviselni.

- Végső stádiumú colorectalis adenocarcinoma. – Alan szemei kétségbeesettek és fájdalmasak voltak. Ez az egész nekem túlságosan tudományos katyvasz volt, nem igazán értettem, mit takarnak ezek a szavak.
- És mit fognak csinálni? – kérdeztem, reménykedően, de a férjem pillantása összeszorította a mellkasomat.
- Nem tudnak tenni már semmit, Tammy. – Nyelt egy hatalmasat, szeméből könnyek kezdtek folyni. Nem akartam elhinni, hogy feladja, hogy ennyire könnyen itthagyna.
Abel jutott az eszembe. Alig emlékszem rá, annyira fiatal voltam, mikor meghalt. Egy pillanatra sem hittem el, hogy egy félresikerült varázslat miatt halt meg, hiszen tudom, hogy a LLewellyn név nem kegyes a férfiakhoz.
- Nem hagyhatjuk annyiban! Szólok a nagynénémnek, az unokatestvéreimnek, ők lehet, hogy képesek majd meggyógyítani téged! – lábra pattantam, odasiettem hozzá, az arcát a kezembe vettem. – Nem hagyom, hogy meghalj. Dawn segíteni fog neked. A koven segíteni fog nekünk.

Elkezd szállingózni a hó. Közvetlenül felettem, ahogy oly’ sokszor történt már, a múlt nyáron rengetegszer. Az utóbbi fél évben alig voltam otthon, a kis kunyhóban bújtam el, ahol nem kelt feltűnést, ha ideje korán elkezd pelyhekben aláhullani a hó, megkeményíti a földet a téli fagy. Most először töltök a férjem sírja mellett több időt. A fejfa érdesebb, mint az ő bőre volt, hiába simogatom, úgy érzem nem érek el hozzá. Egyedül maradtam. Jeb áll az oldalamon, hűségesen, de nincs olyan ember, akit igazán érdekelne a fájdalmam. Hagyták, hogy Alant is utolérje a LLewellyn-átok. Én öltem meg őt, fut át az agyamon, és el kell fordítanom a tekintetemet az aranybetűkkel írt nevéről, hogy ne zuhanjak a kővé dermedt földre. December ellenére égek, dolgozik bennem a düh és a fájdalom. Az üresség helyét átvette a tűz, érzem, hogy megváltoztam. Elhagytak, elhagyott a családom, és nem tudom, valaha meg tudok-e majd nekik bocsájtani. Elárult a nevem is, a vérem is. Tényleg megéri boszorkánynak lenni?


Alan Walters: NJK - ember (halott) -  férj
Abel Llewellyn: NJK - született boszorkány (halott) -  báty
Dawn Llewellyn:Játékos karakter (becks) - született boszorkány -  nővér
Lenore és Tamsin Llewellyn: NJK - született boszorkány -  unokahúgok
Enide Llewellyn:Játékos karakter (niky) - született boszorkány -  unokahúg
Kay Llewellyn:Játékos karakter (Ner) - született boszorkány -  unokaöccs