Gyönyörű, aranyosan csillogó agyagbarna bőrét hatalmas, szinte fekete szemei és ében, erőteljes arcszőrzete emeli ki. A szemöldöke szigorú, vastag vonalként húzza alá az állandóan aggodalmas tekintetét és gyakran rendezetlen bajuszát meg szakállát. Karakteres orra és csillogó tincsekből álló kócos, bozontosan hullámos éjfekete haja az ismertető jele, a nők ezért szeretnek bele első pillantásra. Testalkata inkább a vékonyabb, szálkásabb felé tendál, szerencsére a 186 centis magassága igen vonzóvá és tekintélyessé teszi hatalmas izmok nélkül is. Testén könnyen észrevehető, dús ekete szőrzet nő mindenhol, amit eszébe sem jut leszedni.
Olvasáshoz szemüveget kell viselnie, de mások előtt inkább hunyorog, minthogy magára vegye a vékony keretbe foglalt lencséket. A gardróbjában visszafogott darabok, egyszerű egyszínű pólók, ingek, kötött pulóverek találhatóak az Indiában gyakori díszes és színes népviseletek mellett. Egy kanyargó kígyót ábrázoló tetoválás díszíti a hátát, illetve Agni tiszteletére egy lángcsóvákból előbukó Isten rajza terül szét a mellkasán.


Jó tulajdonságok:
- Bátor: Kevés olyan dolog van, ami hátrálásra készteti Ravit. Már-már ostobán vakmerő néha, annyira nem érzi a veszélyt, de szerencséjére az esetek többségében sértetlenül kerül ki a csávából. Legalábbis eddig.
- Kísérletező: Imád kipróbálni új dolgokat, legyen szó italokról, ételekről, zenéről, művészetről, vegyületekről vagy varázslatokról. Simán meg lehet őt győzni arról, hogy ezt muszáj, egyszerűen csak muszáj elkövetni, mert ki tudja, mi sülhet ki belőle? Mindig pozitívan áll az újdonságokhoz, és a felsüléseket is hasznos tapasztalatnak éli meg.
- Kulturált: Amikor nem kiabál mérgében, persze. Tanult ember, aki mindig érdeklődően fordult nem csak a tudományok, de a művészetek, az irodalom és a hagyományok felé is. Művelt ember, válogatott szókinccsel, kifinomult ízléssel, aki az indiai és amerikai tradíciókból válogatva ollózta össze azokat a szokásokat, amelyeket örömmel honosított meg a saját életében.
- Szenvedélyes: Olyan, mint az ereiben száguldó tűz, erőteljes lángolással kezd bele bármibe is, és nagyon könnyen lesz szerelmes bármibe is. Odaadással végzi a munkáját, űzi a hobbijait, gyakorolja a varázslatokat. Akár megszállottnak is lehetne nevezni, miképp függőjévé válik ezeknek a tevékenységeknek.
- Védelmező: Akárcsak az édesanyja, szenvedélyesen védelmébe kel annak, akinek szüksége van rá. Az elesett emberek mellett egyszerűen csak képtelen elsétálni, és egy ismeretlen segítségére is olyan vehemensen siet, mintha a saját családjának volna rá szüksége. Nagyon mély sebet kell ejtened Ravi szívén, hogy elforduljon tőled, mikor számítanál rá.

Rossz tulajdonságok:
- Arrogáns: Tényleg azt hiszed, hogy bármit is jobban tudsz Ravinál? Azt hiszed, igazad van vele szemben? Nos, lehet, hogy objektíven így van, de Ravit sosem fogod tudni erről meggyőzni. Az egész lényét átjárja ez a felsőbbrendűség, ez a túlzott, gejl magabiztosság, mintha a lelkébe égették volna azt, hogy ő tökéletes, egyenes ő Agni, a tűz Istene.
- Lobbanékony: A türelmetlen és a hirtelen haragú jelzők nem tudják leírni pontosan ezt a mindent felemésztő haragot, ami a másodperc törtrésze alatt önti el Ravi elméjét. Néhány rossz szó, és nem lát, se hall, egyből támadásba lendül, és ilyenkor azt se tudja néha, hogy mit beszél. A megbánás viszont nem szokta ezeket a kitöréseket követni, biztosan meg volt az oka, hogy ezeket vágta a fejedhez, nem?
- Manipulatív: Mindenáron az lesz, amit ő szeretne, ehhez pedig nem rest aljas eszközökhöz nyúlni. Az érzelmi manipulációt tökéletesítette már, azonban a szavak csavarásával nagyon ügyesen képes elhitetni veled, hogy végtérre is pontosan ugyanazt akarod, mint ő. Sajnos van, aki már kiismerte Ravi taktikáit, így bármilyen megmozdulásán hamar átlátnak. Azért akad még olyan, akin még tökéletesen működnek a módszerei.
- Szabadszájú: Ami a szívén, az a száján, sosem félt attól, hogy ha hangot ad a véleményének valami hátrány érheti. Ne hisz a cenzúrában, akármennyire is nyers vagy bántó, mindig a teljes változatot adja közzé. Sokakból persze ellenérzést vált ki ez a hozzáállása, de amúgysem az érzékeny lelkeknek való Ravi társasága.
- Vitatkozó: Imád belefolyni a nézeteltérésekbe, a polarizáló témákba, a lételeme a kötekedés és a vita. Képes a legapróbb, legjelentéktelenebb dolgokról is órákig vitatkozni, legyen a téma absztrakt vagy aktuális és égető. Nem a megoldást akarja megtalálni, egyszerűen csak az igazát bizonyítani, képtelen visszafogni magát az ilyen jellegű beszélgetésekben.


Ravi kapcsolataira a viharos jelző a legmegfelelőbb. A nehéz természete miatt olyan vele beszélgetni, mintha az ember egy aknamezőn szeretne átmenni – bármelyik pillanatban felrobbanhat, a repeszek pedig súlyosan megsebesítenek bárkit, aki egy kicsit is túl közel áll az eseményekhez. Kizárólag kötél idegzetű emberek képesek megmaradni mellette, akik nem vesznek magukra minden sértődést, beszólást, hangulatingadozást. Ravi nem gonosz, csak szabadszájú és lobbanékony – nem akar mindenkit megbántani, bár rengetegszer előfordul.
A közvetlen családtagjai közül már csak a testvérei élnek, velük az utóbbi időben rettenetesen megromlott a kapcsolata. Régen felnézett rájuk, főleg Mirára, de mára a benne élő magabiztos, független nő képe összetört benne. A közös kalandok lassan átalakultak felelősséggé, amiből hamar következett az egymásra mutogatás és a keserűség. Nővérével rivalizál, teljesen más a koven jövőjéről az elképzelésük, állandóan egymásnak feszülnek, mert alapvető dolgokban különbözik a véleményük, míg bátyját egyszerűen csak lenézi, mert nem áll bele ebbe a vitába, sőt, semmilyenbe. Anyját rajongással imádta, büszke volt rá, csodálta a munkáját. A kettejük kapcsolata különleges volt – Anala teljesen elkényeztette őt, a legkisebbet, Agni ajándékát, így egyértelmű volt, hogy Ravi anyás lesz. Apját is tisztelte, és a kamaszkori lázadások és nézeteltérések ellenére hálás neki, hogy az indiai kultúra szellemében nevelkedhetett.
A barátaival szoros a kapcsolata, de a számos költözés miatt megritkultak a találkozások. Szeret szórakozni, beszélgetni, állandó impulzusokat átélni, így a pörgősebb embereket kedveli, maga köré ilyen személyiségeket gyűjt. Igényli a sűrű programokat, a bolondozásokat, a gyakori kapcsolattartást, különben ráun az emberekre, és szép lassan hagyja meghalni a kapcsolatot.
Bizalmasait már sokkal inkább megválogatja, elsődlegesen olyan embereket keres, akik számtalanszor bizonyították már, hogy érdemesek erre a pozícióra. Hűséges, őszinte emberekre vágyik, akik józanok és hidegfejűek – szóval tökéletesen ellensúlyozzák Ravi kirohanásait.
A romantikus élete eléggé kaotikus szintén. Párkapcsolatai legfőképpen a fizikai vonzalomról szólnak, általában szitakötő életűek, és a lángok egy hatalmas veszekedés robbanásával hunynak ki. Ettől függetlenül vak imádattal szereti a párjait, mindent megmutat magából, nem fél attól, hogy összetörik a szívét. Cserébe féltékeny, kötekedős ember, hamar megtanulta, hogy a halkszavú, szelíd nők nem neki valóak.


A Sanghvi-család évszázadok óta elementálokból álló boszorkánycsalád, India egyik prominens kovenje volt. Az 1700-as évek során elvesztette a vezető szerepét India varázsvilágában, és egy eldugott faluban telepedtek le az akkori tagok. Számos rituálé köthető hozzájuk, például az újszülöttek "meglesése", ami egy nagyszabású rituálé, mely során a koven összes tagja azon dolgozik, hogy a legújabb családtag aktív erejére fény derüljön, mielőtt maga a gyermek felfedné ezt. Csak ezt követően nevezték el a babákat, hogy az erejükhöz illő megszólításban részesülhessenek. Minden teliholdkor áldoztak az Isteneknek, a víz, a tűz, a viharok, a szél, a föld, a Nap és a Hold isteneinek.
A tűzelementálok az 1900-as évek elejétől kezdve lassan kihaltak a családból, a legtöbb leszármazott vízelementál lett. Annyira kétségbeesetten kerestek vérfrissítést az erők kiegyenlítése érdekében, hogy a régen nem elementálnak tartott és mélyen lenézett villámszórókat (akik az elektromosságot tudták irányítani, főként vilám formájában) nem tagadták többet ki, hiszen ők voltak a legközelebb a tűzelementálokhoz.

Ravi tűzelementál, akárcsak az édesanyja. Immunis az égési sérülésekre, a bőre tűzálló, nagyon jól bírja a meleget. Irányítani tudja a lángokat, úgy táncolnak, ahogy az ujjai diktálják. Képes a semmiből lángokba borítani bármit, a rituáléihoz hamut használ, mint médium. Szemében gyakran jelenik meg a benne égő tűz árnyéka, ha ideges, ami félelmet kelt általában a természetfelettiről semmit sem sejtő emberekben.
Az utóbbi években a figyelmét arra fordította, hogy elsajátítsa a feltöltés képességét. Az Indiából származó kardját igyekszik megtölteni a tűz erejével, kisebb tárgyakon már elsőre, hiba nélkül prezentálni tudja ezt a tudását. Bár sok minden varázságazat érdekli, jelentős részét a figyelmének és energiájának erre koncentrálja. A másik célja egy csatorna megnyitása, amivel közvetlenül tud az Istenekkel beszélni, akiknek rendszeresen áldoznak és imádkoznak, hogyha szükség van rá, segítséget és erőt kérhessenek tőle.

Az amerikai Sanghvi-koven jelenleg a három testvérből áll, a vezetőjük a nővére, Mira. Amíg Ravi szívesen nyúlna "sötét" mágiának csúfolt varázslatokhoz és rituálékhoz, a többiek, félve a következményektől, ellenzik ezt. A köztük feszülő ellentétek miatt a koven ereje csökkent, és a közös varázslatok és rituálék gyakran végződnek kudarccal, ami csak lemeríti a boszorkányokat, ahelyett, hogy erősödnének.

Familiárisa egy lehetetlenül hosszú pápaszemes kobra, akit a tűzisten, Agni után nevezett el. Habár nyilvánosan nem jelenhet meg vele, a koven által végzett rituálékra és áldozásokra mindig a mély zsebében magával cipeli.



2022 előtt

Az én történetem a születésem előtt kezdődött, 1975. januárjában, Jharkhand indiai államban, egy eldugott faluban. A település az 1800-as évek elején alakult meg, sűrű erdősáv vette körül a rozoga kunyhókat, utak helyett szamarak lába taposta földösvényeken lehetett közlekedni. Favágással és mezőgazdasággal foglalkoztak arrafele, 18 család nevezhette otthonának ezt a kis darabka földet. Ezek közül az egyik az évszázados múltra visszatekintő Sanghvi boszorkánycsalád volt, a mendemondák szerint ők voltak az elsők, akik megvetették a lábukat itt, és az erdő energiáiból merítkezve megépítették a hatalmas villájukat, ahol az átutazókat gyakran vendégül látták, ennivalóval és szállással kínáltak bárkit. A rossz szájak szerint a vérüket itták, ezzel életben tartva az ősöreg kovenvezetőt. Ez már csak azért sem lehet igaz, mert amióta csak megalakult a boszorkánykör, kizárólag elementálok születtek a családba. Ezt pedig szigorúan betartották. Amelyik utód nem elementállal tervezte összekötni az életét, az Indiában elfogadott módszerrel, a gyilkossággal kellett szembenéznie.
Mindezek ellenére a falu lassan gyarapodni kezdett, az ideköltözők földet műveltek, fát vágtak, a Sanghvik segítségével terepet rendeztek. Nem lett egy gazdag környék, de az itt élők biztonságban élhették le az életüket, mert a boszorkánycsalád mindent megtett azért, hogy ellássa a népét, felvirágoztassa a kis települését. Nem hivatalosan, de ők lettek a helytartók. Az 1940-es éveket követően azonban kivándoroltak a fiatalok, a családok pedig mélységesen elszegényedtek. Az ott lakó emberek saját maguknak sem termeltek sok évben elég élelmet - az éhhalál szélén álltak nem egyszer, még úgy is, hogy a Sanghvik mindent megtettek, hogy a termés a lehető leggazdagabb legyen. Akik maradtak, azok pedig minden hitüket a boszorkányokba vetették. A következő húsz évben próbáltak a felszínen maradni, újraépíteni a kis falut, munkahelyeket teremteni, megfelelő viszonyokat a családalapításhoz. A hetvenes évek elején úgy tűnt, kezd rendeződni a kis falu élete. Persze, hamar fordult a kocka.
1975. január 13-án megbetegedett az első helybéli. Egy fiatalember, két gyermekes családapa, keményen dolgozó favágó. Hamar lezajlott a kór, pillanatok alatt az enyészetté lett a teste, majd következtek a gyermekei, a munkatársai, végül a felesége. Egyből a Sanhgvi-családhoz fordultak a lakók, de Ishaan, az akkori vezető, az én nagyapám, nem tudta, mi lehet, ami tizedeli a népességet. Az egész koven ezen dolgozott, a környékbeli többi boszorkánycsaláddal is felvették a kapcsolatot, de a legtöbben rossz ómenként tekintettek erre. Talán az Istenek haragudtak meg rátok, vágták a fejükhöz a kívülállók.
Anyám akkor volt 19 éves, ragyogóan gyönyörű, tűzelementál, ami három évtizede már nem is volt a dinasztiában, nagyon várta a koven őt. Apám pedig a 23-mat töltötte, daliás férfi, aki a családalapítás előtt inkább tanulni ment. Akkor tért vissza a családi kastélyba, már házasan, mikor a tizenhetedik holttestet dobták a Sanghvi-kastély lépcsőire, egy fiút, talán 18 éves lehetett. Apám, a fivére és a sógornője, illetve anyám is mélyen megrendült. A csonttá fogyott fiú karját szorongatva bőgött, könyörgött az Isteneknek, leginkább a tűzistennek, Agninak, akinek egész életében áldozott. Ilyen nehéz időszakban lett a koven legújabb tagja. Mindannyian a megoldást keresték, valamit, amivel segíthetnek a népükön. Mindhiába… Egészen addig zsákutcákba ütköztek, amíg meg nem ismerkedtek Hardeep Pappal. A csuklyás férfi Papnak hívatta magát, befogadta a négy fiatalt magához, és ígéretet tett nekik: megtanítja, miként szólhatnak az Istenekhez, akik majd megtisztítják a népüket. Egy hónapot töltöttek vele, ahol is megtanultak kaput nyitni – azonban Hardeep nem a Svarga, hanem a Naraka irányába taszította a kétségbeesett boszorkányokat.
Hazatérve, a koven többi tagja elől elrejtőzve áldozatot hoztak: Apám sógornőjének szíve alatt gyermek növekedett, őt ajánlották fel, hogy a kapujuk sikeresen megnyíljon. Imádságaikat nem a Svargában lakó lelkek, hanem a Narakában lakó, örök kínokra ítéltek hallhatták meg – a kapu azonban nem nyílt meg (ha a nővéremet kérdezed szerencsére), mert a rituálé közben apámék sógornője összeesett és tragikus módon odaveszett a gyermekével együtt.
Legyőzötten hát nézték, ahogyan a falu szép lassan kihal, egyre inkább kétségbeesnek a helyiek. Nem volt olyan lakos, akit ne érintett volna a tömeges elhalálozás – kivéve a Sanghvikat. Mikor a lakók megneszelték, hogy a sógornő és születendő gyermeke vérmágia áldozatává váltak megijedtek, hogy ez a betegség is egy elfuserált varázslat eredménye. Elfordultak az eddig őket segítő családtól és végső elkeseredésükben a boszorkányokra gyújtották a palotájukat.

1975. március 29-én a Sanghvi koven, ami Bombay városában telepedett le, kivetette magából Anala Sanghvit, Savar Sanghvit és Himesh Sanghvit. Két választásuk volt – becsületből meghalni itt, Indiában, vagy elmenekülni egy másik kontinensre.
A szüleim március 30-án érkeztek New Yorkba.

A három kitaszított boszorkány kovent alapított New Yorkban, és egy szűkös apartmanban húzták meg magukat. Mindhárman munkát kerestek, átlagos életet éltek, a szabadidejükben pedig együtt töltekeztek fel az elemekből. Nem ilyen életet képzeltek maguknak – Himesh gyászolta a feleségét és a gyermekét, apám meg anyám pedig a jómódú varázslócsalád helyett egy teljesen más kontinensen, egy nehéz életbe csöppentek. Még el sem kezdték az igazi nagybetűs életet, de már megismerték a halál mélységeit és rothadó húsát.
Édesanyámat nem hagyta nyugodni Hardeep varázslata és a sógornője halála, ezért addig kutatott a mindig nyüzsgő nagyvárosban, még nem találta meg Severust, aki tovább tanította őt, segített neki megérteni, miért nem sikerült a rituálé, miért kellett Samirának a gyermekével halnia. Talán a bűntudat vezérelte, talán a kíváncsiság, nem tudom, már sosem derül erre fény. A sógora és apám figyelmeztette őt, kérlelte, hogy hagyja abba, de őt nem lehetett eltántorítani semmitől, maga köré gyűjtött néhány másik boszorkányt, akik lelkesen csatlakoztak Severus követőtáborába. Akár csak egy szekta, növekedtek, végeztek kisebb-nagyobb rituálékat, mindezt szem előtt, New York legforgalmasabb részeinek drága apartmanjaiban. Éppen, ahová Severus meghívást nyert. A pénzügyi szektor legbefolyásosabb boszorkányai, leszármazottaik, jött-mentek csatlakoztak, ajánlottak nekik fel helyet, erőforrást. Sokan dolgoztak akkoriban azon, hogy az Istenekhez közvetlen csatornát nyithassanak meg.
Egészen addig gyakorolt anyám a szedett-vedett kovennel, amíg első magzatát el nem veszítette, csak úgy, mint Samira másfél évvel azelőtt. Apám ennek hírére hazarángatta őt, és hónapokig a lakásba zárva tartotta, attól félve, Severus és a csoportja eljön érte – szentül hitte, hogy anyám lenne a végső áldozata annak az őrültnek. Senki se tudta, mire készül vagy mire képes valójában. Himesh, a nagybácsikám nemsokára el is költözött, messze a szüleimtől, magára hagyva az öccsét a bajba sodródott feleségével. Végül Severus sosem kereste fel őket, talán mert jelentéktelen volt anyám gyermekének halála. Mégsem ment vissza a szektába édesanyám, ő is biztosan megijedt, nem akart több áldozatot hozni egy olyan csoportért, akik nem is törődnek vele. Önállóan kutatott csak tovább, miként lehetne kaput nyitni az Istenek vagy a Holtak felé.

1980-ban a világra jött Mira, a nővérem, aki nagyon korán felfedezte, hogy víz elementál. Rá öt évre jött a bátyám, Indra, aki 15 évesen szórt először villámokat, majd jöttem én, 1989-ben, aki hatévesen gyújtottam fel véletlenül egy lány haját. Hát meghallgatott engem Agni! Anyám értem imádkozott Istenéhez naphosszat.

Azt hiszem, hároméves voltam, mikor először látogattunk haza Indiába. A szüleim mindig is ügyeltek arra, hogy az amerikai kontinensen is a saját kultúránkkal legyünk körülvéve, népviseletbe öltözzünk, ismerjük a történeteinket, a múltunkat, az ételeinket, a zenéinket. Bollywoodot imádtuk Hollywood helyett, és a legegyszerűbb ételt is bőségesen megfűszereztük, hogy íze is legyen. Állandóan kerestük az indiai közösségeket New Yorkban, a szüleim aktívan részt vettek a szervezésben és közösségi munkában, ami az idegen földön ragadt emberek összetartásához volt szükséges. Az első szavaim hindi nyelven hangzottak el, és nem igazán voltam tisztában az amerikai gyerekek kedvenc meséivel sem. Nehezen illeszkedtem be más népek közé, de igényem se volt rá – valami, amivel később sokat küszködtem. Akkoriban azonban nem akartam semmi mást, csak a new yorki Új-Delhi csoportba menni. Viszont teljesen más volt a saját bőrömön megtapasztalni az élő és lélegző Indiát.
Ishaan, a nagyapám meghalt még a születésem előtt, és apámék úgy látták, biztonságos volt már Indiába utaznunk látogatóba, főleg anyám családjához. Ők sem tartották jó ötletnek, ha sok időt töltünk ott – legszívesebben ők is kivetettek volna bárkit, aki ilyesmi varázslathoz fordul, de a szüleim ügyesen Himesh nagybácsimat nevezték meg felelősnek, magukat pedig manipulált áldozatoknak. Anya mindig azt mondta apámnak, hogy megszakad a szíve, hogy hazudik a saját apjának, de másképp nem mehetnének haza. Már pedig muszáj, különben eluralkodik rajtuk a kétségbeesett őrület.
Minden évben ezt a pár hetet vártam – a túl bézs, túl brutális, túl modern New York után India egy színes, impulzusbomba forgatag volt, amibe minden egyes évben szerelemmel zuhantam bele. Megtanultunk hindiül, táncórákat vettünk, minden egyes sarkon megálltunk enni. Teljesen idegen emberekkel töltöttük az ünnepeinket, akik tárt karokkal vártak minket. Nem csak a rokonaink, hanem bárki, aki szembe jött velünk. A nővérem is, aki akkoriban minden áron be akart illeszkedni a többiek közé, a leggyönyörűbb szárikban sétált, hennával Mehndit festett a kezére; Általában ő könyörögtt érte, hogy Diwali közben menjünk – az a kedvenc ünnepe.
Egyik évben egy kardot kaptam ajándékba a rokonoktól. Családi örökség volt évtizedeken át, és mindig csillogó szemmel néztem rá. A szüleim nem akarták elfogadni, de nem hagytam, hogy miattuk kelljen Indiában hagynom a legkedvesebb műtárgyamat. Nagyon nehezen sikerült hazaszállítatnunk a kardot, ami azóta a szobámban kiemelt helyen díszeleg. Akkor még nem is tudtam, milyen ereje van. Maga India csörgedezett a pengéjében.
Annyira más volt India, mint Amerikában bármi, otthon éreztem magam a népem között. Persze, sosem maradhattunk sokáig, és Bombay – ma már Mumbai – közelébe pedig egyáltalán nem is mehettünk.
Anyám mindig nagyon szigorú volt és feszült, ha Indiáról volt szó. Forrongott benne a tűz, amivel én is születtem, bennem rezonált minden haragja. Mégis, vágytam az otthonomra, és tudom, hogy ő is sajgott a honvágytól. Néha leizzadva kelt, motyogva, a halott fiúról, aki az első elhervadt test volt, amit valaha látott, és tudom, sohasem heverte ki. Nem hagyta nyugodni a dolog, és esténként, miután minket lefektetett, Severus munkáját folytatta.

Így teltek az évek.
Mikor Mira 22 éves lett, New Yorkban bulit tartottunk neki. Én akkor voltam 13, és leginkább azzal voltam elfoglalva, hogy az ismerősök korombeli lányait nézegessem, és mindhiába próbáljam összeszedni a bátorságomat a leszólításukhoz. Hamarabb hazamentünk a bátyámmal, mivel nem ihattunk még, így éjfél után nem követtük Miráékat, akik bulizni mentek. Otthon chana masalát ettünk, és eldöntöttük Indrával, hogy filmmaratont tartunk és fent maradunk reggelig. Jól szórakoztunk, amíg Mira haza nem esett zavarodottan és dühösen.
Ahogyan hajnalok hajnalán hazafelé sétált félig még ittasan, leszólította egy nő. Severus régi követője volt, Spade, ahogy magát nevezte. Anyát látta Mirában, és be kell valljam, tényleg rettenetesen hasonlítanak. Elmesélt neki mindent Severusról, majd el akarta rángatni őt a legújabb főhadiszállásukra – szó szerint. Mira felpofozta a nőt, majd hazáig rohant – egy mindennapos látvány a városban, senki nem lepődött meg ezen. Azonban a szüleink nagyon megijedtek, főleg apám, és két hét múlva már New Jersey-ben ébredtünk az új otthonunkban. Itt kezdődött meg az intenzív varázstanonc karrierünk is – muszáj megvédenünk magunkat, szögezte le apám, Mira pedig mögé állt. Kovent alakítottunk, magam is beléptem, mikor elértem a 18 éves kort. Hetente találkoztunk, erősödtünk, tanultunk. Az elementálok ereje bennünk robogott, és a szüleink elmeséltek nekünk mindent, amit a Sanghvi családról tudnunk kellett. Habár kivetettként kellett élnünk, a dinasztia szellemisége bennünk sarjadzott tovább.

Nem beszéltünk többet Severusról, legalábbis anyám haláláig. Rákos volt, nagyon hamar leépült, és állandóan arról a titokzatos betegségről hadovált. Mégsem akart kórházban meghalni. Huszonnyolc éves voltam akkor, már rég nem éltem otthon, de mindhárman azonnal hazasiettünk, hogy ápoljuk anyánkat.  A végén már nem tudta hol van, ki vagyunk mi, egy gyötrő lázálom volt minden ébren töltött pillanata. Az utolsó éjszakáján Agni után sikoltozott, én futottam oda hozzá. Anyám megragadta a kezemet, reszkető, hálával túlcsorduló hanggal szólt hozzám: Agni, hát eljöttél!
Agni, a tűz Istene.

Az utolsó lélegzetvételét követően némaság telepedett a családunkra. Hetekig otthon maradtunk, egy paktum, amit szavak nélkül kötöttünk a testvéreinkkel. Apánkat ápoltunk, anyám holmijait válogattuk át. Én voltam az, aki megtalálta a kutatásának eredményeit. Tudtam, hogy mindenki rettegett ettől a varázslattól, de valamilyen megmagyarázhatatlan okból vonzott a lehetőség. Elrejtettem őket, és titokban tanulmányozni kezdtem az eredményeit. Lassan rájöttem, hogyan tölthetem meg a kardomat a bennem lobogó tűzzel, miként tudom felkészíteni a rituáléban résztvevőket, hogy fizikailag kibírják a varázslat terhét. Anyám minden egyes sora aranyat ért.
Apánk nemsokára követte anyánkat, és ránk maradt a feladat, hogy kiürítsük a lakást. Mira és én dobtunk ki mindent, ami nem kellett, de éreztem, hogy feszül köztünk valami elektromosság. Nagy nehezen, de kibökte, mi zavarja: Hol vannak anya feljegyzései? Annyira rettegett Severustól, hogy elhozatta velem őket, majd elégettette. Végignézte, amint hamuvá válik anyánk életének minden munkája. Szerencsére magam is készítettem tanulmányokat az alapján, amit ő elért, azokról természetesen Mira nem tudott semmit. Arról se, hogy a kardom nem csak falidíszként és témaindítóként szolgál már a lakásomban.

- Feleslegesnek érzem. – Kifejezéstelen arc mögé rejtettem a felháborodásomat, mert a nővérem újabb költözésre szeretett volna minket rávenni. Ma megint megkereste valaki őt Severuséktól. – Nem érdekel, te mit érzel fontosnak vagy feleslegesnek. Rose Harbor egy Ley-vonalon fekszik, számontartanak minden természetfeletti embert, és segítséget is kérhetünk, ha úgy van. – Szigorú arccal nézett rám, tekintete kiszúrta a szememet szinte. – És én vagyok a kovenvezető. – zárta le, és tudtam Indra bele fog menni a költözésbe.

Négy éve élünk Rose Harborban.
Mira vezeti a boszorkánykörünket, kiélesedett a konfliktus köztünk az évek alatt. Indra nem állt egyikünk mellé se – neki a béke fontosabb, azt hiszem. Ha nem csak hárman volnánk már kiváltam volna a kovenből, de nem akarom őket bajban hagyni, ráadásul én is biztonságban érzem magam, hogy egymást erősítjük. Tudom, hogy Severus csapata veszélyes is lehet, és hiába vannak parázsviták, pattanó szikrák, minden, amit el lehet képzelni közöttünk a nővéremmel, szeretem őt. Nem akarom, hogy bármi történjen. Pont ezért gondolom, hogy jó volna megnyitni ezt a csatornát köztünk és Agni között – hogy Isteni tűzzel tudjunk küzdeni, ha eljön az ideje. Sajnos egyik testvérem sem áll mellettem még.
Majd, ha eléjük állok a tökéletes rituáléval talán meggondolják magukat. Anyám nem dolgozhatott feleslegesen, ezt nem engedem.
Én vagyok Agni, és beszélni szeretnék magammal.

Az év elején viszont sok minden megváltozott. Nem vagyok már többé biztos benne, hogy a nővérem épségéért bármit megtennék.

2022

A jeges szél átfújt a kabátomon, hiába húztam össze magamon a szövetet. Az utcák kihaltak, a kisvárosi lét bizarr üressége szinte ijesztőnek hatott ezen a januári reggelen. New Yorkhoz vagy Új-Delhihez képest az álmoskás városon mintha örökké köd ülne, egy átok, ami kiszívta az életerejét. Hiába zsizseg a föld mélyén a Ley ereje, a legtöbb itt lakó meg se érzi, milyen misztikus viharok tombolnak felettük. Belőlem is elszívja az erőt ez a hely, a rituáléink, áldozataink sokkal gyengébbek itt, mint New Yorkban vagy New Jersey-ben. Nem érzem magam idevalónak.
Behúzott nyakkal sétáltam az utcán, a téli hideg ellenére is lángolt bennem valami megmagyarázhatatlan erő. Kár, hogy nem tartott melegen. Mirához tartottam, kovengyűlést tartott, és valami azt súgta, nem lesz ínyemre a dolog. Nem laktunk túl távol egymástól, bár itt minden egymás szájában van. A kapu nyitva volt, felsétáltam az emeletre, és kopogtam az ajtón.
Indra már bent várt, egy tál leves gőzölgött előtte, megerőszakoltam az arcomat, hogy ne tekintsek megvetően rá. Magam is az asztalhoz ültem, és Mira ki nem mondott kérdésére válaszolva megráztam a fejemet.
- Idén nem hiszem, hogy jó ötlet volna Indiába mennünk. Most beszéltem az Új-Delhiekkel, - Mira anyám családjára célzott – és hírül adták, hogy valaki figyeli őket. Feltehetőleg a Sanghvik közül valaki. – Csíkká szűkült szájjal figyelt minket, szinte szikrákat szórt a szeme. – Én attól tartok valaki Severuséktól.
- Felejtsd már el őket! – csattantam fel, magamat is meglepve az éles hangnemmel. – Ha ennyire rettegsz tőlük miért nem védekezünk? Miért nem készülünk fel? Hiába, a felajánlásaink nem jutnak el se Rudrához, se Angihoz!
- Ravi… - Indra feltartotta a tenyerét felém, egy mozdulattal arrébb taszítottam. – Te bele se szólj, úgysincs véleményed!
- Ravi! – Mira hangja ellentmondást nem tűrő volt. – Fejezd be! Én vagyok a kovenvezető, és…
Az asztalra csapok a jobb tenyeremmel, arcomat elszánt tűz lángjai borították be. – Senki nem választott téged! – Hangom, mint egy éles nyelvű kígyó tekeredik a nyakunkra. Ettől függetlenül igaz volt – automatikusnak vette Mira, hogy ő lesz a vezető, miután a szüleink meghaltak, mert ő a legidősebb. Indra persze sosem ellenkezik, gusztustalanul mafla, és én pedig nem tudok kilépni a kovenből, hiszen, ha bármelyikünk is elhagyja, megszűnik létezni. Csendben farkasszemet néztünk a nővéremmel, várva, melyikünk szólal meg előbb. Mira valóban olyan természetű, mint a víz: lassan, csendesen vájja ki az akaratát, míg végül egy hatalmas árral áttöri a gátakat és visszaköveteli magának, amit az övének hisz.
Végül ő törte meg a csendet. – Egy utolsó húzásod van Ravi. Ki foglak tenni a kovenből, ha veszélybe sodorsz minket, világos?
- Nélkülem nincs koven.
- Kerítünk helyetted valakit. – Mira hangja határozott, de csendes volt. Felettem állt, lenézett rám, ami tovább dühített.
- Ne gondold, hogy helyetted nem találok valakit. Ne gondold, hogy akkor nem én fogom átvenni tőled a koven vezetését. – szinte sziszegem a szavakat, majd felállok és elhagyom a nővérem lakását. Indra egy szót sem szólt – tipikus. Nem lesz nehéz meggyőznöm őt, hogy álljon az én oldalamra. Csak meg kell mutatnom, hogy Mira elképesztően gyenge hozzám képest, és hogy mentse a seggét, beáll majd mögém.


Anala Sanghvi (née Sharma): NJK - halott - született boszorkány -  anya
Savar Sanghvi : NJK - halott - született boszorkány -  apa
Himesh Sanghvi : NJK - született boszorkány -  nagybácsi
Samira Sanghvi (née Patil): NJK - halott - született boszorkány -  nagynéni
Mira Sanghvi : Keresett - született boszorkány -  nővér
Indra Sanghvi: Keresett - született boszorkány -  báty