Télen a természet visszavonul, megpihen, és erőt gyűjt egy új kezdethez. Ezt mi is megtehetjük, kis barátom.
Play by :
Arcátlanul arcnélküli
༄ ༄ ༄ :
User :
staff
Kedd 23 Ápr. 2024 - 15:55
Trapped in the amber of the moment
Samuel Cromwell képtelen a szeretetre. Nem szeretett soha se embert, se állatot, semmit. A szentimentalizmus is olyan messze áll tőle, mint Naptól a Plútó. Kétszer. A nyakában fekete bőrön függő egykori eljegyzési gyűrűt is inkább emlékeztetőnek, mint emléknek hordja. Clara Kincaide sem váltott ki belőle ilyen jellegű érzelmeket. Állatias vágy? Igen. Hatalomérzet? Igen. Szerelem? Nem. A maga módján kötötte magához a nőt, aki bár sosem mondta, egyértelmű, hogy mélyebb érzelmeket táplált a férfi iránt.
Cromwell széttárt karokkal áll exmenyasszonya előtt, teljesen felkínálva magát a nyílnak. Tartja a szemkontaktust, ám míg az övé szinte semmitmondó, a nő szemeiből könnyek patakzanak, és az íj sem annyira stabil, mint néhány másodperccel korábban. Az ordításra nem számított, az eddig szinte síri csendben lévő állatok most egyszerre iramodnak meg eddigi menedékükből. Az ideg enged, a nyíl pedig a férfi felé repül - mellkasa helyett azonban felkarját súrolja végig, majd tompa puffanással érkeik meg valahol mögötte a fűben.
Nem szisszen fel, lazán engedi le törzse mellé a kezeit. Felszakadt pólóját szép lassan átitatja a vér, a fémes szag megtölti a levegőt. Nézi Clara távolódó alakját - korábbi magabiztosságát elveszítve szinte botladozik. Nem fordul hátra még csak annyi időre se, meggyőződjön róla, sikerült-e a férfit eltalálnia. Cromwell úgyis tudja, hogy nem lett volna képes megölni őt. Samuel megtehetné, hogy a puskájában lévő kábító lövedéket utána lövi - mégsem teszi. Futni hagyja - azonban tudja, hogy innentől jobban kell vele vigyázni, mert a fejvadász nem fogja annyiban hagyni a dolgot.
Nem törődve a sebbel indul el, Clarával ellentétes irányban - az autóját messzebb innen parkolta le. Csendben lépked, mint valami szellem, amikor viszont ismét meghallja a távolból az ordítást, egy pillanatra megtorpan, és a válla fölött hátranéz, de a felröppenő madárrajon kívül nem lát semmit és senkit. Ördögi mosoly kúszik az arcára. 1-0 Samuel Cromwell javára. És a második (vagy harmadik?) kör még csak ezután jön. Clara Kincaide még valószínűleg számtalanszor fogja megbánni, hogy akkor ott Marokkóban beleszeretett a Halál uzsorásába. Mert bár a vadász a vadat most futni hagyta, legközelebb már nem biztos, hogy így lesz.
Clara el tudta lökni magától Samuelt úgy, hogy az nem próbálta meg lefogni és nem emelte rá puskáját. Még csak meg sem szólalt, rá sem kiáltott és persze ki nem billent volna az egyensúlyából - ez bosszanthatta is volna Clarát ha épp nem a torkán keresztül kíván kitörni zakatoló szíve. A férfi ridegen elmosolyodott és Clara legszívesebben teli torokból rákiabált volna.
Szeress! MÉRT NEM SZERETSZ ENGEM?
De Samuel csak állt ott, Clara szeme pedig megtelt könnyel. Volt vőlegénye lassan széttárta karjait, ezzel megnövelve a felületet ahol játszi könnyedséggel eltalálhatta, nehezebb helyzetbe hozva őt mintha viszont célba veszi őt a puskával.
Lőj. Tudom, hogy ezt akarod.
De Clara nem akarta. Nem akarta megölni Samuelt. A reszketés végigkúszott rajta keresztcsontjától a nyakszirtjéig és a nyíl hegye imbolyogni kezdett a férfi szíve és bordái között.
Lőj. Szeress... Miért nem szeretsz engem...?
Rabul ejtette őt Samuel pillantása, ám csakhamar elhomályosult előtte annak minden vonása a duzzasztott patakként növekvő könnyektől. A szívére. Az élesre fent nyíl áthatolna testén és túloldalt jönne ki. A nő átvitte a terhelést lábaira és felsőtestére és összpontosított. Természetesen Samuel nem futott el és Clara nem is várta tőle, talán csak a lelkiismeretét szerette volna megnyugtatni a lehetőség felajánlásával. Minden egyes porcikája tiltakozott a mereven felhúzott íj húzóereje ellen, azzal is megölhette volna a férfit ha elveszti kitartását és hagyja, hogy a húr magától csapódjon. Egyszerre akart rátörni az életére és megmenteni azzal, hogy nem hagyja elreppenni a nyilat.
Nyirkos izzadtság lepte el tarkóját tömött fürtjei alatt és a kövér könnycseppek végiggurultak arcán állkapcsa vonaláig. Felüvöltött. Úgy mint nyúl aminek tarkóját összeroppantja a róka és haláltusáját vívja. Az életébe kapaszkodik. A nő harci üvöltése bejárta a kihalt erdőt, nyomában felreppentek a madarak és elengedte az ideget.
Lábai magától vitték előre. Botladozva megfordult és kis híján felbukva az avarban mentette az irháját. A tegez zörgött a hátán, csizmájának talpa alatt roppantak a levelek és cuppant a sár, üvöltő zokogása mellét rázta melybe amúgy sem jutott már elég oxigén. Vissza sem nézett, de gerincét felmetszette Samuel pillantása. Hajtotta elgyötört testét melyet a férfi kínzott halálra anélkül, hogy valójában hozzányúlt volna és egészen addig űzte magát míg az erdő szélére érve fel nem bukott az ösvény egyik kiálló kövében és előre nem bucskázott a lejtőn. Az íj kiesett kezéből, a tegez keményen vágta gerincen és halántéka a kemény földnek ütődött. Nem fáradt azzal, hogy felkeljen. Hogy összeszedje azt ami maradt belőle. Vállát földrengésszerűen rázta a zokogás és még egyszer utoljára beleüvöltött az erdő csendjébe mint nyúl, melynek le kellett nyúznia bundáját ahhoz, hogy elmeneküljön a róka elől.
Was I stupid to love you?
Was I reckless to help?
Was it obvious to everybody else
That I'd fallen for a lie?
You were never on my side
Fool me once, fool me twice
Are you death or paradise?
Now you'll never see me cry
There's just no time to die
Zenedoboz :
The blood you bleed
Is just the blood you owe
Karakter idézet :
"Gondolkozz, ahogy apád tanított! Élj, ahogy anyád tanított!"
Jelenleg nem sokban különbözik a szituáció attól, mint mikor első találkozásukkor Samuel erővel szorította neki Clarát a marokkói forróságtól átmelegedett téglafalnak a zsákutcában. Itt bár fal nincs, Cromwell ugyanúgy uralja a szituációt - szavaival és gesztusaival cövelekve le a fejvadászt. Ahogy azt is, ezt is a hozzá hasonló pszichopatákra jellemző perverzióval élvezi. Pontosan kiszámított minden mozdulata és szava, testét és elméjét is kontroll alatt tartja - ha valamit, hát ezeket megtanulta életének 36 évében.
Irányítja a nő tekintetét - ki egyelőre nem ellenkezik, bár ebből a közelségből tisztán kivehető az idegtől pulzáló ér a homlokán, és Clara tekintete sem hazudik. Nyitott könyv volt számára a nő minden érzése, és ezeket nem is átallott bármikor gátlástalanul ki- és felhasználni. Egykori menyasszonya hűvös szavai teljesen ellentétben állnak a testéből áradó forrósággal. Mást mond a szája és mást a teste - márpedig Samuel tapasztalatai alapján utóbbinak hitt inkább. Nem kötötte azonban ezt külön a nő orrára, dacos szavaira csak aprót hümmögött. Sokan megpróbálták őt túlélni. Egyiküknek sem sikerült.
Amikor Clara ujjai az arcát érintik, nem rezzen, pusztán jeges tekintetét a nő szeméről lefuttatja a formás ajkaira, melynek közelsége bizsergést vált ki a sajátjából. Már azt várta, hogy elgyengül és száját az övére tapasztja, de nem. Clara Kincaide - mert számára örökké az marad, névváltoztatás ide vagy oda - ennél büszkébb. Pont emiatt élvezetes ennyire ez a játék. Szóval vérdíjra hajt. Ó, ha Clara tudná, hogy egyesek mennyit is lennének képesek fizetni azért, hogy Samuel meghaljon...ha eltörölnék a létezését a föld színéről. Megszűnnének az eltűnések és rejtélyes halálesetek, mik immár két éve Damoklész kardjaként lebegnek Rose Harbor természetfeletti lényei felett. A Kaszást azonban nem ejtették a fejére - sosem teregetné ki a kártyáit.
A nő lökése nem billenti ki egyensúlyából, mindössze egy lépést tesz hátra. Nézte, ahogyan Clara felhúzza a nyilat, szavaira pedig egy hűvös mosoly kúszott ajkaira. Nem tesz további lépéseket. Oldalra nyújtja két karját, testével kereszt alakot formálva, baljában ott lóg a puska, jobb keze viszont nyitott tenyérrel néz a másik felé. Légzése halálosan nyugodt még a szívére célzó nyíl ellenére is. Tekintetét mélyen belefúrja Claráéba. -Lőj. Tudom, hogy ezt akarod. - nem fél. Sosem félt a haláltól. A fejvadász nem fogja őt megölni. Nem változtat a testhelyzetén. Eszébe sincs elfutni, vagy patthelyzetet kialakítva ráfogni a puskáját. Nem, Samuel nem ilyen. -Lőj.
Samuel megint elmosolyodott - Clara még sosem látott ennyi apró és rideg mosolyt ajkain. Ebből tudhatta, hogy Samuelre nagyon is hatással van találkozójuk, még ha teste egyéb jelei ezt nem is mutatták. Clara nem sokat törődött azzal, hogy álcát biztosítson magára: testvéreivel a paintball pályán harcolva is inkább a támadási lehetőséget kutatta mint a tökéletes rejtekhely meglelését. Ez volt ő, a szikla melyen minden hullámnak meg kellett törnie.
Ha akarom, hazaviszlek. És nem tudnál megállítani.
A nő gyomrában megvetemedett az a kevés étel és víz mi reggel belekerült és kis híján kifordult onnan e szavakra. Samuel halk fenyegetése - mert ez maga volt a halálos fenyegetés - nem volt több suttogásnál. Clara nyelt egyet, hogy lent tartsa reggelijét. Számtalanszor látta ahogy rókák a tarkójuknál fogva megragadják az utolért nyulakat és azokat élve elhurcolják odújukba, hogy ott darabokra szaggassák. Samuel épp így szorított rajta és tartotta agyarai között anélkül, hogy leheleténél és ajkai gondolatánál bármi egyéb is érintette volna.
Volt vőlegényének csupán karja mozdult és kínzóan visszafordította fejét a lesről arcához. Clara nem ellenkezett. A következő elhangzottakra olyan dühvel torzult el arca, hogy érezte, hogy a férfi ujjai az állán kidagadó izmoknak feszül. Hanglejtése tárgyilagos volt, de Clarát sértette lebecsmérlése. Képességei, értelme fitymálása. Nagyon is ismerte Samuelt, annak hűvösségét, annak makulátlan harci ismereteit. És túl is élte - még most is élt. A férfi ajka szinte már az övére fonódott mire pillái lefelé csukódtak, de végül megálltak mielőtt a világ elsötétülhetett volna. De hagyta magát. A róka fogai csak felsértették volna bundáját amit olyan büszkén viselt.
- Csakhogy ismerlek - formálta lassan, de sűrű haraggal a szavakat és nem tántorított - Tudom hogy lehet túlélni téged.
Gerince mentén felkúszott valami ismeretlen érzés és egy kérdést vetett fel: Miért támadt az az érzése, hogy Samuel gyilkos volt? Sosem firtatta a férfi foglalkozását, különösen, hogy kapcsolatuk során együtt maradtak Marokkóban és utána Samuel vele tartott Egyiptomba is. Napjaik nagy részét együtt töltötték, kivéve mikor Clara indokot talált arra, hogy levadássza a helyi rendőrség által körözött természetfelettit és azokat az őrsre leszállítva némi pénzhez jusson. Ez időben nem tudta, hogy a férfi mivel foglalatoskodott és azért nem kérdezte, mert néma konszenzussal nem ütötték egymás dolgába az orrukat. Ennél többre Clara nem is vágyhatott.
De abban a marokkói sikátorban Clara megtudhatta, hogy Samuel a legpáratlanabb harcos akivel valaha találkozott, stílusát pedig a halál adta. Nem úgy sújtott le mint aki azt várja, hogy támadását kivédjék, hanem mint aki azt várja, hogy tőre a húsba találjon.
Arca megérintette Samuel borostás képét és ajkaik összeéréséhez csupán néhány centivel kellett volna elfordulnia, így viszont csak szájuk sarka ért össze.
- Akkor remélem, hogy magas a vérdíj a fejeden - suttogta, majd ellökte magától a férfi (amilyen gyorsan csak tudta) és eleget hátrált ahhoz, hogy íját felhúzhassa kettejük között. A szívére célzott.
- Fuss el - nem volt több ez súgásnál, de pillantása elpárásodott - Vagy az Istenre esküszöm, hogy kilövöm a nyilat.
Was I stupid to love you?
Was I reckless to help?
Was it obvious to everybody else
That I'd fallen for a lie?
You were never on my side
Fool me once, fool me twice
Are you death or paradise?
Now you'll never see me cry
There's just no time to die
Zenedoboz :
The blood you bleed
Is just the blood you owe
Karakter idézet :
"Gondolkozz, ahogy apád tanított! Élj, ahogy anyád tanított!"
Megvan annak is a szépsége, amikor a vadász a prédája szemében félelmet lát. Mikor szinte játszi könnyedséggel kapja el, mert a vad még csak nem is küzd. Van, amikor egy ilyen könnyű meló is élvezetes tud lenni, ám Samuel sokkal jobban szereti, ha a másikkal küzdeni kell. Nem feltétlen fizikailag - sokszor az, hogy a prédája szellemével, érzéseivel vagy épp érzékeivel játszik, jóval élvezetesebb. Pontosan ezt teszi Clarával, belül elégedetten konstatálva a nőből kiváltott reakciókat. A dacos, büszke arckifejezést. Izmainak apró rezdülését, hevesen dobogó szívét vagy épp elakadó lélegzetét.
Túlontúl jól ismeri őt, így felismeri a jeleket. Clara küzd magával, maga ellen, a férfi ellen - ő pedig pontosan erre akar ráerősíteni azzal, hogy közelebb lép - és ahogy sejtette, a fejvadász nem tér ki. Ahhoz túl büszke. Vagy talán nem is akar igazán. Ami köztük volt, sosem volt normálisnak nevezhető. Cromwell erőszakos volt, rideg és szűkszavú, Clara nála sokkal hevesebb, tüzesebb volt - talán épp ezért volt ennyire élvezetes Samuel számára elcsábítani őt. Először küldetéstudatból, majd pedig saját szórakoztatására.
Clara válaszára egy halovány félmosoly kerül, szemében pedig megcsillan valami veszélyes és eltökélt - mint amikor a vadász ránéz elejteni kívánt prédájára és tudja, nem fogja elereszteni. - Ha akarom, hazaviszlek. És nem tudnál megállítani. - a közelség miatt nem kell túl nagy hangerő, a szavak halkan, szinte sejtelmesen gördülnek le az ajkáról. Nem ijed meg a fejvadász következő megszólalásában rejlő, cseppet sem diszkrét fenyegetéstől. Nem mozdul, légzése továbbra is egyenletes, szíve gyorsult csak fel egy kicsit - nem tudja tagadni, mennyire élvezi ezt a macska-egér játékot.
A nő elfordítja a fejét, de nem mozdul, lába mintha lecövekelt volna Samuel elé. A férfi sem mozdul, csak annyit, hogy szabad kezét felemeli, a sötét hajú amazon álla alá nyúl, majd visszafordítja, kényszerítve, hogy a szemébe nézzen. -Bájos, hogy azt hiszed, ismersz. - hangjába a szavak ellenére nem kerül gúny, ellenben még továbbra is Clara állát fogva közelebb hajol arcához, ajka szinte súrolja az övét. El akarja érni, hogy a nő elgyengüljön. Hogy feladja - hogy ez abban nyilvánul meg hogy hátralép és távolságot vesz fel, vagy épp ellenkezőleg, azt rábízza. Ebben a pillanatban Samuel sem tudná megmondani, melyiket akarja inkább. Egyelőre a játékra fókuszál. - Óvatosan nyomozgass, Clara. Mit teszel, ha nem tetszik, amit találsz?
Clara keze ökölbe zárulva tett agresszív mozdulatot és gyomra nagyot bucskázott a gondolatra, hogy az ökölszendvicset egyenesen a halálos ragadozói vonások közé placcsantja. Persze ahhoz gyorsabbnak kellett volna lennie Samuelnél amelyről már megbizonyosodhatott, hogy szinte lehetetlenség. Kése ugyan egyszer felszántotta a férfi bőrét és vére mindkettejüket beborította Marokkó fülledt sikátorában, de abban a percben mikor lesújtott még nem tudhatta, hogy a rátörő idegen valójában a kávézó titokzatos sármőre. Clara azóta nem bántotta Samuelt, hogy annak arcáról lehullt a kendő és habár sokszor kísértette a gondolat, hogy mit akarhatott tőle azon az éjszakán, sosem állította kérdőre a férfit ez ügyben. Most azonban már a nyelve hegyére kívánkozott minden sértő és megválaszolatlan talány, minden kétségbeesés és fájdalom.
Samuel válasza rezzenéstelen volt és Clara figyelmét nem kerülte el az ajkán játszó mosoly árnyéka. Habár Samuel csúcsragadozó volt, Clara is a vadászatból szerezte a napi betevőt és kitanulta egykori vőlegénye minden rezdülését és hanglejtését. Maró savként ömlött végig ereiben a gyűlölet és a hazug válaszból tisztán érezte, hogy a férfi játszadozik vele. VELE. Hogy van képe hozzá...
Hogy arcátlansága még nagyobb legyen, Samuel ekkor még egy lépést tett felé a testük között amúgy is lehetetlenül szűkké váló térben, kemény és izmos mellkasa Clara bőrruha alatt feszülő kebleihez ért. A nő szívverése egész testét elemeiben rázta és nem kételkedett benne, hogy a dübörgés átrezonál Samuel csontjaiba is. Nem számított. Teste ösztöneinek nem parancsolhatott, de fegyelmezettsége felett mégis nála volt a kontroll és e gondolatra büszkén szegte fel a fejét, hogy állja Samuel halottian fakó pillantását.
Samuel ekkor újra megszólalt és édes lehelete megborzolta ajkát. Nyelt egyet közelségére, szája szomjasan nyúlt volna a másiké után, de fehérré váló ízületbütykökkel egyre csak az íj markolatát szorongatta, hogy minden izzó haragot és vágyat oda csörgedeztetessen. Homloka haragosan ráncolódott össze és legyűrve torka gombócát kipréselte magából a választ:
- A vadász nem futhat el a nálánál erősebb ragadozónál - szűrte foga között - Néha ki kell bírni a mozdulatlanságot, hogy a vadász hazatérhessen a vadászatból.
Megint nyelt egyet és Samuel lehelete úgy simogatta ahogy egykor ujjai tették.
- Mert mit ér az egész ha aztán nem tudod hazavinni a prédát?
Ami valaha maradt Clara McLeodból - fityfenét, Kincaide-ből! - azt most atommag sűrűségűvé préselte magában, hogy kibírja Samuel közelségét anélkül, hogy ujjai felfedezőútra ne induljanak ruhái kapcsai között és meg ne adja magát halálos szorításának, mely után nemhogy emberi méltóságából, de emberi mivoltából sem maradt volna sok. Kissé elfordította arcát és visszanézett a lesre. Elpusztíthatatlan elszántsággal.
- Úgyis rá fogok jönni, hogy mit keresel itt. Mert minden vadász közül egyedül én ismerlek téged, Samuel.
Was I stupid to love you?
Was I reckless to help?
Was it obvious to everybody else
That I'd fallen for a lie?
You were never on my side
Fool me once, fool me twice
Are you death or paradise?
Now you'll never see me cry
There's just no time to die
Zenedoboz :
The blood you bleed
Is just the blood you owe
Karakter idézet :
"Gondolkozz, ahogy apád tanított! Élj, ahogy anyád tanított!"
Samuel Cromwell egyértelműen uralja a helyzetet. Míg Clara a saját érzéseivel és gondolataival küzd, a férfi halálos nyugalommal mászik le eddigi rejtekéből, és közelíti meg a nőt. Éles szemű, gyakorlott vadászként, és mert végig a sötét hajú amazont fürkészi nem kerüli el a figyelmét, ahogyan a fejvadász összerezzen mikor megindul felé, de esze ágában sincs emiatt esetlegesen is megtorpanni, sőt.
Meg sem rezdül a nő kemény szavaira. Nem is várt mást. Mivel megtalálni nem tudta volna ha akarta se - erről Samuel gondoskodott -, így más lehetősége nemigen maradt. Nem ütik szíven a szavai - valahol hasonlóképp könyvelte el az ő agya is a dolgokat. Bármit is érzett (érezni vélt) Clara iránt, annak egy huszárvágással kellett véget vetni. Így is túl sokat veszített - az egész addigi életét. Mindezt azért, mert hagyta a gondolatait elködösülni. Jobban belegabalyodott a nő hálójába, mint azt bármikor is bevallaná magának. Nem reagál semmit, csak folytatja már-már kínzóan lassú lépteit exmenyasszonya felé.
Samuel nem félt a haláltól. Számtalanszor kellett már szembe néznie vele. És bár nem akar itt kimúlni, többek közt azért sem, mert még tervei vannak. Küldetése. Ha lehet, még tolná egy kicsit a percet, amikor lelke a másodperc törtrésze alatt távozik testéből, egyenesen a Pokol legmélyebb bugyrába - tettei miatt nem kérdés, hogy ez a sors vár majd rá, amikor üt a vég órája. Clara talán tényleg lelövi - de ahogy telnek a másodpercek, Cromwell egyre biztosabb abban, hogy nem fogja megtenni. Ha akarta volna, ha tényleg ilyen szintű gyűlölet lenne a nőben irányába, akkor megtette volna abban a minutumban, amikor védtelen mellkasát kínálta a fejvadásznak még odafent a vadászlesen.
Ahogyan végighúzza ujjait az övénél sokkal selymesebb bőrön, majd néhány pillanatra tenyere megállapodik a nő nyakán, szemeiben látja a haragot. Haragszik a férfira, és minden bizonnyal saját magára is. Talán egy villanásnyi ideig mintha a vágy is felcsillant volna a sötét íriszekben, Samuel pedig önkéntelenül nyelt egy nagyot. Hiába telt el már sok idő, van, amit az agy és a test nem felejt el egykönnyen - ha egyáltalán. Ha valami hibátlan volt köztük, az a testiség. Ehhez kétség sem férhet.
A lökés és a rákiáltás kizökkenti, ám mindössze egy másodperc szükséges ahhoz, hogy rendezze vonásait az előbbihez hasonló hűvösre. Lepillant az ökölbe szorított kézre, de nem hátrál egy lépést sem. Nem az a fajta ember, aki megijedne ilyesmitől, sőt. A fantáziáját ez, az erőszak piszkálja csak fel igazán, és ezzel Clarának is tisztában kellett lennie. Biztosan nem felejtette el azt az éjszakát, amikor aközött, hogy tőrökkel harcoltak majd pedig szexeltek, 5–10 percnél több nem telt el. Ha tehát a fejvadász meg akarná félemlíteni a Kaszást, ajánlatos volna más módot választania.
Halvány félmosoly. Persze csak röviden. Ezt váltja ki belőle az a néhány szó, ami elhagyja Clara ajkait. Végigfuttatja tekintetét dühtől szikrázó szemein, és idegtől finoman rángó, formás ajkain. A következő kérdésre már felel. -Téged. Kirándulok. Világot járok. Számít ez, Clara? Hiszen épp az előbb mondtad, számodra meghaltam. - nincs a hangjában sértettség - valahol belül inkább szórakoztatja, ahogyan valószínűleg a nő idegeivel játszik. Macska-egér játék - Samuel-t ez élteti, és ez az, amiben az egyik legjobb volt mindig is. Épp ezért tesz még egy lépést, olyan közel kerülve hozzá, hogy ha Clara nem növeli a távolságot, akkor mellkasa szinte hozzáér a nőéhez.
-Ha félsz tőlem… miért nem futottál még el? - hangja nyugodt, és - hacsak nem módosult a pozíció -, az ajkukon és orrukon kiáramló levegő szinte táncot jár egymással ebben a közelségben. Igen, Samuel játszik vele, de az is igaz, hogy Clara McLeod a kedvenc prédája. Faképnél kellene hagynia. Vagy még inkább megölnie és elásnia valahol az erdőben - sose találnának rá. Akkor lenne a legegyszerűbb dolga, de nem fogja megtenni - hacsak nem válik feltétlenül szükségessé. Mert bármennyire is nem hajlandó beismerni, Clara az a fajta édes méreg, amiből az ember szinte önként kortyol nagyokat.
Samuel nyugodt válasza pofon ütötte Clarát. Ebben a pillanatban enyhe reszketés kerítette hatalmába ami a talpa alá gyűlt nedves és bűzös avartól indult és elérte nyakszirtjét amin borzongva ágaskodtak a babahajak. Ekkor tudatosult benne a felismerés, hogy fél. Fél. Ujjaival csak erősebben szorította az íjat és hálát adott amiért a különös sugallatra hallgatva ma magával hozta a fegyvert, így nem "lemeztelenedve" állt a férfival szemben, kinek pillantása amúgy is csupaszra vetkőztette. Nem először - de most máshogy mint Marokkóban vagy Egyiptomban. Clara sosem volt szégyellős, nem bánta az uszodai közös és tágas terű öltözőket ahol olyan hidegvérrel szambázott el anyaszült meztelenül a zuhanyig, hogy lassabban már nem is lehetett volna és sosem akadt abból problémája ha férfiak vetkőztetni kezdték, önbizalma nem ismert határokat. Most azonban legszívesebben maga köré tekert volna valamit és ha mást nem, hát tenyerével rejtette volna el magát Samuel elől, mert megesküdött rá, hogy épp úgy áll a magaslesen ahogy nagymacskák készülnek rá az ugrásra a lombok rejtekéből. Clara volt már vadász, de sosem volt préda. Még az íj birtokában sem volt ragadozó.
De hát miért félek én Samueltől?, tette fel magának a kérdést amint le sem vette a szemét egykori vőlegényéről. Sosem félt tőle. Soha. Egyetlen percre sem. Élvezte hűvösségét mintha csak beállt volna a ventilátor elé egy tikkasztó nyári napon. Élvezte durvaságát amivel elvette testét. Élvezte ahogy megvághatta a tőrrel.
Összerezzent amint Samuel megindult lefelé a létrafokokon, de aztán összeszidta magát és megtiltotta önnön tagjainak, hogy hátrálni kezdjen. Az íjat habár leeresztette, de húrját úgy tartotta, hogy bármikor újra felhúzhassa az idegre készített nyilat. A férfi - a lesben álló ragadozó - elhagyta biztos bázisát, megkerülte a fa építményt és megállt vele szemben. Clara arca immár száraz volt és fájó haraggal bámult Samuel szögletes vonásaira.
Úgy nézel ki, mint aki szellemet lát.
Még egy mondat, újabb ütés. Clarát feltüzelte a fájdalom ami szétáramlott mellkasában és öklöt gyúrt indulataiból, hogy visszasújthasson.
- Számomra meghaltál, Samuel - közölte hűvösen - Nem lehetsz több szellemnél.
Igen, ebbe menekült a felbontott eljegyzést követően. Számtalan módon képzelte el, hogy megbünteti vőlegényét, hogy megkötözi, elevenen megnyúzza, vagy épp hozzámegy egy férfihoz és a tudtára adja... megannyi szánalomra méltó, kétségbeesett próbálkozás lett volna. Meg is osztotta ezeket Philippel és Logannel bormámoros óráin, kik testvéri vigasztalással itatták fel könnyeit. De igen. Samuel meghalt, mert az nem létezett, hogy szabad akaratából azt választotta, hogy elhagyja őt. A jelenség nem volt több szellemnél, mert Rose Harborban még ez is megtörténhetett.
Samuel nem állt meg ott ahol leért a lesről ahogy Clara szerette volna, hanem önző módon magának követelte a kettőjük között ásító távolságot. Clara megint csak hátrálni szeretett volna, de csupán annyit tett, hogy a lőállás felvételéhez szükséges jobb lábával csak még biztosabb pontot keresett a talajon. Ha Samuel nem halt meg, hát most lehetősége nyílt rá, hogy halottá tegye. Talán a férfi is meghúzná az elsütő billentyűt puskáján, de saját pusztulása csekély váltságdíj lett volna a beteljesülésért. A bosszúért.
A férfi megállt előtte és Clara undorral fogadta a bőrére simuló kezet, de nem húzódott el. Teste pontosan ugyanolyan vágyakozással reagált Samuelre mint régen és ajkai elnyíltak amint megérezte nyakán az ismerős szorítást, mely milliószor juttatta az öröm magaslataira.
Félsz tőlem, Clara?
Samuel csúfolódott vele. Ilyen közelségből láthatta homloka barázdáit, borostája sörtéit, a szarkalábakat gyönyörű szempára körül. Lehelete borzolta ajkait. Durván ellökte a férfi kezét és olyan mozdulatot tett mint aki hajlandó ököllel lesújtani ha az újra közeledni mer hozzá.
- Már igen - köpte a szavakat a férfi arcába, elvégre kezét lerázta magáról, de el nem távolodott tőle - És ez jó. Óvatossá tesz.
Keményen állta Samuel szinte kifejezéstelen pillantását és legszívesebben megrángatta volna a vállainál fogva, hogy kicsikarjon belőle valamilyen érzelmes reakciót újbóli találkozásukra.
- Mi a faszt keresel itt Rose Harborban? - sziszegte.
Was I stupid to love you?
Was I reckless to help?
Was it obvious to everybody else
That I'd fallen for a lie?
You were never on my side
Fool me once, fool me twice
Are you death or paradise?
Now you'll never see me cry
There's just no time to die
Zenedoboz :
The blood you bleed
Is just the blood you owe
Karakter idézet :
"Gondolkozz, ahogy apád tanított! Élj, ahogy anyád tanított!"
Még ebből a távolságból is, emberi képességekkel is szemmel látható, hogyan változnak meg egyik pillanatról a másikra vonásai, ahogyan megpillantja és felismeri a férfit, ahogyan kiemelkedik a vadászles rejtekéből. Vagy csak túlontúl jól ismeri Samuel a fejvadász vonásait, hogy egy apró rezdülésből is felismeri? Akárhogy is, mindössze két másodperc szükséges ahhoz, hogy Samuel nyugtázza magában: Clara nem fogja lelőni. Legalábbis egyelőre nem. Ettől függetlenül nem enged a koncentrációjából, továbbra is ugrásra kész, ha a nő mégis valamilyen módon támadásba lendülne.
A rideg köszönés után kivár. Nem lép közelebb, nem mászik le - megvárja, míg a másik megszólal. Hogy mit reagál. Magát a könnycseppet nem látja, de Clara arcára ki vannak írva az érzelmei, míg Samuel továbbra is rezzenéstelenül áll. Ha ez most valami nyálas romantikus sztori lenne, akkor ez lenne az a pillanat, amikor Cromwell szinte leugrik a lesből, majd nő és férfi egymás karjába borulva bocsátanak meg egymásnak, majd egymásnak esnek a természet lágy ölén. Az ő kapcsolatuk azonban nem ilyen volt régen sem - már ami a felvázolt forgatókönyv első felét illeti. A szexuális életükkel sosem volt probléma - elvégre az első alkalomra is egy marokkói sikátorban került sor. Az elhagyott erdő ahhoz képest semmi.
Aztán végül Clara megszólal. Samuel nem feltétlen erre a kérdésre számított elsőnek, de nem lepődik meg rajta. A nő gyakorlatias, ez elengedhetetlen a szakmájában, így agya egyből kombinálni kezd. - Végig? Nem. Mindössze fél órája vagyok itt. Vadászom. - megemeli puskát tartó vállát, ahogyan nyugodt hangon válaszol. A Kaszásnak van egy sanda gyanúja, hogy nem feltétlenül a mára gondol a nő, de iménti mondata még csak hazugság sem volt, mindössze igazságmorzsák elhallgatása.
Tesztelni akarja őt, ezért ezt a pillanatot választja, hogy lemásszon a 10-12 létrafokon a vadászlesből, majd azt megkerülve a nővel szembe kerüljön. Most mindössze nagyjából 15 méter van közöttük. Tesz egy lépést közelebb, majd még egyet, közben koncentrál a vonásaira, mozdulataira. Vajon az íjért nyúl-e ismét, megfeszíti-e, és kilövi-e a nyilat azzal a céllal, hogy keresztüllövi Samuel szívét - a szívét ami sokak szerint nem is létezik egyáltalán.
-Úgy nézel ki, mint aki szellemet lát.- jelenti ki ki kimért baritonján, ahogyan szép lassan - hacsak Clara valahogy nem állítja meg - folytatja útját a sötét hajú amazon felé, mígnem tőle karnyújtásnyi távolságra cövekel le. Ha akarná, most játszi könnyedséggel simíthatna végig a bőrén, amit egy röpke gondolkodás után végül meg is tesz, a mozdulat pedig végül a nyakánál állapodik meg, ami köré jobb kezének ujjait fűzi - felidézve a régi időket. -Félsz tőlem, Clara? - teszi fel a millió dolláros kérdést, egy pillanatra sem eresztve a nő tekintetét, mi szinte éles kontrasztot alkot saját jeges pillantásával.
Pólója alá rejtett, a nyakláncra felhúzott eljegyzési gyűrű szinte égetni kezdi a mellkasát. Azóta, hogy visszavette, nem került le róla. A Bárányok jelképe igen, ezt azonban megtartotta. Nem is annyira szentimentalizmusból, inkább arra való emlékeztetőnél, hogy mi történik, ha nem fókuszál teljes mértékben a küldetésére. Így tehát mintegy figyelmeztető jelnek tekintve visszahúzza a kezét (már ha egyáltalán első körben eljutott a nő nyakáig), majd leereszti maga mellé.
Clara meglepődött volna ha nem támad mozgás a vadászles deszkái közötti résekben és ami eddig árnyéknak tűnt most nem elevenedik meg és testesül meg... végtére is maga a gonosz személyesen. Vállát és hasizmait újra megfeszítette és a nyilat lövésre készen célozta az először kibukkanó hajcsomó, majd az azt követő koponya irányába... Izmai azonban tónusukat vesztették amint kristálytisztává váltak a göndör fürtök közé vegyülő ősz szálak, melyeket akkor sem lett volna képes elfelejteni ha még ennél is többet pusztítja magát a felbontott jegyesség után. Tudta, hogy a tincsek felülete puha, ujjai belső falán szinte bizsergett a bőr, mert emlékei felismerték azok hogy simultak egyszer tenyerébe, mikor annak illúziójában élt, hogy tulajdonosa az övé. Egyedül és igazán az övé ezen a világon. A hajkoronát szögletes homlok és még szögletesebben jóképű vonások követték. Egy mélyen ülő szempár, markáns állkapocs és csókolnivaló ajkak amelyek mögött ragadozószerű, hibátlan fogsor rejtőzött...
Igen, Clara lejjebb eresztette az íjat és ajkai úgy nyíltak el egymástól a fájdalmas megdöbbenéstől, hogy a levegő egyszeriben megszakadt áramolni tüdeje és az erdő rothadó bukéja között. Leforrázta a les deszkái mögül fantomként felmagasló férfi. Élete szerelme. Élete hübrisze. A bizonyíték, hogy egyszer nagyon is volt szíve és az öldöklésen kívül az életért, egy élet ígéreteért is dobogni tudott.
Mi a neve? Várjon, kitalálom. James, Robert, John... Michael vagy David. Dohányzik?... Megmondtam volna neki, hogy berber whisky legyen, de nálunk a bátyámnak jutott minden nyelvérzék és valamiért szeret ezen a furcsa nyelven krákogni, szóval reméljük a gyerek legilimens... Csirió... John...
Nyelt egyet és egy kövér könnycsepp buggyant ki és szökött át jobb szemének alsó szempillái között.
Mondja csak... Mike... Mi a fenét csinál itt? Csak azt ne mondja, hogy lesben áll a kávézók sarkán és próbál feleséget fogni magának.
Megborzongott a zokogás emlékétől amely akkor rázta testét mikor felemlegette magában ezt az emléket. Igen, Samuel feleséget szerzett magának Marokkóban, de aztán mégsem kért belőle.
Majd ha eldöntötted, hogy faképnél hagysz, vagy belém szeretsz, talán többet elárulok.
A fájdalom kínként metszette át csontját és a könnycsepp elfogyott bőrén míg elért állkapcsa vonalához. Samuel perzselően hűvös szavai pofon vágták, a férfi acélkék szeme megvillant. Clarában ölre menő harcot vívott egymással a szomjas gyönyör és a keserű gyűlölet és míg egyszeriben sehol máshol nem szeretett volna lenni ebben a pillanatban, talán meghálálta volna ha a Samuelnél lévő puska most felé szegeződik és eldördül.
- Te... - lehelte olyan halkan, hogy a férfi talán meg sem hallotta - Te voltál végig aki az erdőben bujkált...?
Nem is kérdés volt. Felismerés. Clara talán életében először kívánta bár ne lenne igaza.
Was I stupid to love you?
Was I reckless to help?
Was it obvious to everybody else
That I'd fallen for a lie?
You were never on my side
Fool me once, fool me twice
Are you death or paradise?
Now you'll never see me cry
There's just no time to die
Zenedoboz :
The blood you bleed
Is just the blood you owe
Karakter idézet :
"Gondolkozz, ahogy apád tanított! Élj, ahogy anyád tanított!"
Samuel tudta, hogy Clara Kincaide (azóta McLeod) Rose Harbor-i lakos. Már akkor is tudta, amikor először találkoztak, habár a fejvadász erről mit sem sejt, hiszen a férfi nem árulta el neki. Tisztában volt vele, hogy amikor egy évvel ezelőtt, és szinte pontosan 2 évvel azután, hogy megszakított menyasszonyával mindenféle kapcsolatot a Professzor pont ebbe a városba hívta küldetésre, az a magának a sorsnak egy furcsa fintora. Nem fordult meg a fejében, hogy egy esetleges találkozó lehetősége miatt nemet mondjon a férfinak. Nem az a szentimentális típus.
Szinte árnyékként élt eddig a városban, nagyon kevés emberi kontakttal - kizárólag akkor érintkezett másokkal, mikor valamire szüksége volt. Egyébként a Professzornak segédkezett a kísérleteiben, alanyokra vadászott vagy otthon volt. Olvasott, a fegyvereit tiszította, késeit élezte vagy épp csak feküdt, a következő lépéseit tervezgetve. Nem hiányzott neki a szocializáció - ő nem az a fajta pszichopata volt, aki kereste volna a feltűnést. Pont ezért tudta elkerülni eddig Clara-t, noha abban nem volt biztos, hogy a nő jelenleg is itt lakik. Nem érzett késztetést, hogy nyomozzon utána Rose Harbor-ba való költözése után, és azóta sem.
Most azonban itt van, és a vadászles lécei között kilesve Samuel látja, hogy a nő gyanút fogott. Tényleg gyanúsnak tűnhet ez a csend, ilyenkor minimum a madaraknak kéne hangoskodni, készülődni az őszre majd a télre, ám mintha éreznék a Cromwell-ből áradó rideg energiákat. A gonoszt. Továbbra sem mozdulva figyeli, ahogyan a nő szakszerűen feszesre húzza az íját, és nincs kétsége afelől, hogy ha most megmozdulna, ő gondolkodás nélkül engedné a nyilat az irányába. Ő pedig bármilyen gyors reflexekkel is rendelkezzen, nem száz százalék, hogy ki tudna térni előle.
Clara szavai azonban olyan pontot találnak el, amit Samuel nem tűr. Nagyon sok mindent lehet rá mondani. Kegyetlen és könyörtelen? Abszolút. Rideg és számító? Természetesen. De hogy gyáva? Nem sokan élték túl azok közül, akik vették a bátorságot, és ezt a jelzőt használták a Kaszásra. Kifeszített íj ide vagy oda, felegyenesedik a korábbi guggoló helyzetéből, puskáját a baljában tartva, de nem céloz a nőre - egyelőre -, kezeit maga mellett lógatja, ám izmai készen állnak, ha esetlegesen szükség lenne védekezésre avagy ellentámadásra.
-Hello, Clara. - szólal meg hűvös, nyugodt hangján. Acélkék tekintetét végigfuttatja a tőle nem túlzottan messze álló nőt, kinek bőr ruhája nem sokat bíz a képzeletre testét illetően - nem mintha Samuel-nek szüksége lenne erre. Számtalan módon szemlélte, érintette és ízlelte a nő minden porcikáját az idő alatt, míg egy párt alkottak. Szentimentalizmusnak azonban helye nincs, nem áll neki ismét meztelenül elképzelni a nőt, ahogyan alatta nyög, vagy épp egyéb módon időt töltenek együtt. Az a múlt, amivel Samuel eddig sem és ezután sem tervez foglalkozni.
Most arra koncentrál, hogy vajon így, hogy Clara látja, kit rejt a vadászles, vajon leereszti az íjat, vagy épp ellenkezőleg. Bármit kinéz belőle, hiszen a fejvadász nem szokványos nő, ez volt az egyik, amire anno felfigyelt. Fürkészi a vonásait, a tekintetét, vajon hogy reagál Samuel jelenlétére. A férfi arcáról semmit nem lehet leolvasni még akkor sem, ha itt állna egy lépésre előtte, azonban főként düh van jelen, ahogyan ex-szeretőjét szemléli. Miatta borult az addigi élete, miatta kellett újraterveznie mindent. Persze Samuel is hibás, hiszen nem lett volna szabad engednie ezt. Sem azelőtt, sem azóta senki nem tett rá olyan hatást, mint Clara Kincaide. És ami fontos, és megfogadta magában: soha nem is fogja hagyni, hogy a múlt megismételje önmagát.
Kezdőlap
