Ez a fickó a nem túl bizalomgerjesztő fizimiskájával egyszerűen lerázhatatlannak bizonyul. Samuel pedig utálja, ha valaki ennyire pofátlanul rátapad, és szinte másodpercről másodpercre nő benne a késztetés, hogy eltegye az ürgét láb alól. Még a bokorba elrejtett ásója sincs túl messze - azért egyébként is vissza kell majd jönnie. De már csak azért sem ölheti meg ezt az idegent, mert semmit nem tud róla - egy ilyen kisváros környékén pedig mindez túl kockázatos vállalkozás lenne. Nem tudhatja ki fia-borja, kivel áll kapcsolatban, vagyis hogy milyen ligában játszik. Márpedig nem veszélyeztetheti a Professzor kísérleteit azzal, hogy meggondolatlanul cselekszik és hagy maga mögött be nem tervezett hullákat.

Az igazságot kéri. Hát persze, mert ennyitől Samuel egyből máris rohanni fog, hogy a pasasnak meggyónja 36 életévének minden egyes mocskos és borzasztó bűnét. Hát rohadtul nem. Rezzenéstelen pókerarccal hallgatja a szóáradatot, amit a képébe vágnak. A másik férfi egyértelműen fölényben érzi magát, azt hiszi, uralja a szituációt. Bármit is látott - vagy látni vélt, nincs bizonyítéka. Ha lenne mondjuk fotó vagy videó, nem állt volna neki itt kakaskodni egy kibaszott csapdát tartva a kezében. Egy percig csak néz rá a jeges tekintetével, hátha feladja. Hátha nem ragaszkodik a válaszokhoz, ám valószínűleg tántoríthatatlan. Itt jön tehát a pillanat, amikor Samuel-nek hazudnia kell, mint a vízfolyás. Nem kevés tapasztalata van benne, hogy hihető módon adja elő azt is, ami szemem szedett kitaláció.

-A húgom volt. Leukémia. Ez volt a kedvenc helye, ő kérte, hogy itt legyen eltemetve. Csak én maradtam neki. igazából leszarta, elhiszi-e. Választ akart, hát kapott egyet, ha meg nem tetszik neki, kenje a hajára. - Elégedett vagy? Vagy szeretnél még a magánéletemben turkálni? - piszkosul unja már ezt a játszmázást, és ez a hangjából is kicseng. Nem várja meg a választ, inkább megfordul és elindul - figyelve azonban hátra is, ne érje váratlan támadás.

Csak egy átlagos napnak indult. Elássa a hullát az erdőben, aztán megy a dolgára. Nem először és nem utoljára tette ezt meg, és eddig mindig megúszta, hogy itt a fák között bárki is ráakaszkodjon. Nem véletlenül választotta az erdőnek ezt a szakaszát, ami már kívül esett Rose Harbor és a helyi falka határán. Ráadásul nem is az a legnagyobb baj, hogy társasága lett, hanem az, hogy egyelőre lerázhatatlannak bizonyul. 

-Szellemes. - a hümmögésen túl csak ennyivel reagálja le a buszokra és a lovacskocsikra vonatkozó megjegyzését. De még ennyit se érdemelne igazából. Annyit pofázik feleslegesen, hogy a nyelvétől kellene megszabadítani inkább. A mondatával azonban elárulta magát, hogy nem helyi - Samuel még nem látta őt, de ez még jelenthetett bármit. Szándékosan nem mozgott sokat a városon belül - minél kevesebb figyelmet és feltűnést kelt jelenlétével, annál jobb. 

Samuel bár hagyja, hogy az idegen férfi a háta mögé kerüljön és ott menjen, de felgyorsítja a lépteit, minden idegszálával figyel, és amikor hátra-hátratekint időnként látja, hogy nő közöttük a távolság. Nem bánta. Épp ideje volt, hogy a másik észrevegye magát, hogy rohadtul nem vevő a társaságára. Amikor utána kiáltanak, nem áll meg. Halad tovább ugyanabban a tempóban, ám izmai megfeszülnek, mikor hallja a súlyos, gyors lépteket dörömbölni mögüle. Csak az elhangzó szavak késztetik megtorpanásra és hogy megforduljon, szembenézve az idegennel. 

-Nincs mit hozzáfűznöm. - nem erősíti meg de nem is cáfolja a vádakat. Azt majd egy alkalmasabb pillanatban gondolja át, hogy engedhette meg magának azt a hibát, hogy kilessék őt munka közben. Ha eddig ferde szemmel nézett a másikra, hát ezután méginkább. Mert gyakorlott és profi kivitelezés volt szükséges ahhoz, hogy Samuel ne szúrja ki őt. Önostorozásra viszont majd ráér később is. -Mit akarsz?- hűvös és barátságtalan hangon morran rá, tisztes távolságból szemlélve a másik férfit, ő is maga mögött hagyva az eddigi látszólagos udvariasságot a magázássa. Nem fogja kiteregetni a saját kártyáit - inkább megvárja, hogy mit vár a másik. Zsarolni fogja? Fenyegetőzni? Társulni? Samuel Cromwell egyelőre úgy dönt, meghagyja a másikat abban a hitben, hogy ő diktálja itt a feltételeket. 

Amikor megállították, Samuel remélte, hogy az idegen legfeljebb az időre kíváncsi, vagy némi iránymutatásra, aztán mehetnek mind a ketten a dolgukra. Sajnos most nincs szerencséje, az idegen ragadósabb mint valami undorító ragyakór. Azonban megőrzi a hidegvérét, arca semmilyen érzelmet nem árul el továbbra sem. Szemrebbenés nélkül hazudik a feltett kérdésre - ezzel is azt próbálja elérni, hogy végre folytathassa az útját. Egyedül.

A férfi azonban nem tágít, ez pedig felkelti a gyanúját. Végigpörgeti a fejében az elmúlt néhány perc eseményeit, honnan bukkant elő, merről érkezett Samuel, miről és hogyan beszéltek - bár beszélgetésnek azért túlzás lenne a szóváltást nevezni. Akár még véletlennek is lehetne mondható, ha nem hangozna el a következő mondat. -Jobb szeretek egyedül sétálni. - hűvös hangja barátságtalanul cseng, egyértelműen kihallani belőle, hogy legkevésbé sem kíváncsi a másikra, és a háta közepére sem kívánja a társaságát. A másikat azonban szemmel láthatóan nem érdekelte.

Cromwell figyelmét nem kerülte el a férfi láncot szorongató keze és az, ahogyan a fogását megválasztotta. Pillanatok alatt lehetne belőle veszélyes fegyver, Samuel azonban nem félt. Kiképezték váratlan helyzetekre is, a testén több ponton pedig tőrök vannak elrejtve, harcra készen, és bár nem esne kétségbe ha használnia kellene őket, talán elkerülhető lesz. -Nehéz eltévedni. A sárga P betű a fákra festve egy parkolóhoz visz. Buszmegállóval. - ismét oldalra sandít, kielégítő válasz-e ez az egyértelműen időhúzó kérdésre.

Mélyen beszívja a levegőt az elhangzó kérdésre. Nem az a jópofizós fajta, és a másik férfi hangjának csengéséből felismeri, valójában az ő érdeklődése sem őszinte. -Ahogy alakul. - egyre gyanúsabb neki az alak. Ha tovább faggatózik, talán használja az egyik tőrét, hogy elnyisszantsa a torkát. Egyre jobban viszket rá a tenyere. Egyelőre azonban csak sétál - lépteit kissé megnyújtva, hogy minél előbb kiérjen a fák közül. Ha nem rázza le addig, itt kell hagynia a kocsiját, és később visszajönni érte.

Nem töri magát, hogy tovább gördítse a beszélgetés fonalát, azonban a másik - Samuellel ellentétben úgy tűnik, szereti hallatni a hangját, mert ismét szóáradat hagyja el a száját. A kirándulás útvonalakról nem tud, de nem akar nyilatkozni. Csak hümmög egyet rideg baritonján. Nem szól. Talán ha az idegen férfi magára hagyja végre, ha nem hajlandó vele kommunikálni. Csak érne már ki innen!

Samuel Cromwell mindig is büszke volt az érzékeire, amik bár nem voltak olyan élesek, mint az alakváltóknak és a vérfarkasoknak, de emberekhez képest sokkal jobb hallással, látással és megérzéssel rendelkezik. 36 éve alatt igen kevés olyannal találkozott, aki felért volna az ő szintjére akár érzékelés, akár észrevétlen jelenlét terén, aki túlhaladta, az pedig még annál is kevesebb. Nem véletlenül volt anno a Bárányok Szervezetének az egyik legkiválóbb tagja, egészen addig az apró hibáig, ami végül teljesen felborította addigi életét. Azóta új célt talált, hála a Professzornak. Ő maga nem folyik bele túlzottan a "szakmai" dolgokba, ami a kutatást illeti. Ő jó katonaként a piszkos munkát végzi a kísérleti alanyokkal, de egyáltalán nincs ellenére. Sőt, mondhatni élvezi, de egy olyan pszichopatától, mint a Kaszás, cseppet sem meglepő.

Most is, ahogyan a hulla eltemetésével foglalatoskodik, nem zavarja sem izmai sajgása mit az ásás okozott, sem pedig a fülledt esti levegő okozta izzadtságcseppek, mik homlokán gyöngyöznek. Habár óvatos volt ide érkezésekor, mint mindig, és munka közben is többször megállt, körbenézett és hallgatózott, ő is csak gyarló emberből van, így nem vette észre, hogy figyelik - bár ehhez természetesen szükség volt arra is, hogy a másik férfi is rendkívül profi szinten űzze az álcázást. Nem mintha ez mentség lehetne a Cromwell által elkövetett szarvashibára, ám erre talán sosem derül fény, hogy megfigyelték munka közben. 

A találkozás azonban nem marad el, mikor útjaik keresztezik egymást. Samuel bármennyire nem tervezte, hogy különösebb figyelmet szentel neki, legfeljebb egy udvariasnak ható biccentésen kívül, a lánc csörgésénél azonban a fák közül előlépő férfi sziluettje felé fordítja a fejét. Az idegen közelít Cromwell felé, mire kezei észrevétlenül csúsznak kijebb a zsebéből. Egy másodperc alatt készen áll arra, hogy előrántsa a tőrét, ha támadó jelleggel lépne fel a másik. Néhány centivel magasabb nála, ám testfelépítésben hasonlítanak. Samuel kitűnő harcos, ám magabiztossága nem homályosítja el a fejét, mert lehet, hogy a felé tartó is megkapta a maga kiképzését. Aranyszabály, hogy sosem szabad lebecsülni az ellenfelet.

-Hello. - viszonozza a köszönést komor baritonján, miközben jegeskék tekintetét végigfuttatja a férfin a feje tetejétől, a kezében tartott csapdán át egészen a cipőjének talpáig. Azt próbálja felmérni, fel van-e fegyverkezve a másik. A szemkontaktust nem veszi fel, nem szokása. Az ember könnyen észreveheti benne a sötét és gonosz csillogást, így nem kockáztat. -Arra, úgy másfél kilométerre. - bök Samuel tőlük balra lévő kis ösvény felé. A válasz természetesen hazugság. A vadászház két kilométerre van abban az irányban, amerre a Kaszás útja is vezetett, ám ha az idegen oda igyekezett, nem óhajt az ő társaságában haladni. Sőt, minél előbb szeretné maga mögött tudni a szituációt, elérni az autóját, és szedett-vedett otthonába hajtani.

-Az erdőőrt még talán ott találja. - vagy részegen, vagy már a saját hányásában fetrengve, de ezt már nem teszi hozzá.. A férfi egy undorító alkoholista, akit annak ellenére is megtartottak a pozíciójában, hogy alkoholmámoros állapotában belelőtt a saját lábába. Az más kérdés, hogy Samuel-re célzott, aki épp egy sírt ment kiásni, mikor a férfi észrevette őt. Csak azért van még mindig életben, mert olyannyira részeg volt, hogy másnapra nem emlékezett. Cromwell nem akarta a semmiért kinyírni, így inkább csak szemmel tartotta, okozhat-e fejtörést neki a fickó, ám betudta a sör és olcsó vodka okozta hallucinációnak.

A csapdákkal kapcsolatban nem tesz megjegyzést. Ő is találkozott velük, de nem ő tette ki őket. Neki nincs szüksége ilyen jellegű csapdákra, ha el akarja kapni az áldozatát, megvannak a saját módszerei. Észrevenni azonban megtanulta őket, és tökéletesen ki is tudja kerülni az összeset. Még hasznára is válnak ezek, mert aki a környéken szaglászna, akár beleléphet egybe, ami elveszi a kedvét a további szimatolástól. Kisebb eséllyel találják meg az itt elásott holttesteket. -Nos akkor további kellemes estét. - biccent ismét, mert nem látja értelmét további csevelynek. Megvárja, hogy a másik akar-e még valamit, nem szívesen fordítana neki hátat, hiszen nem bízik semmiben. Jó lenne tehát, hogy az idegen elinduljon a Samuel által mutatott irányba, hogy aztán ő is mehessen a saját dolgára.

A fekete, hermetikusan lezárt hullazsák tompán puffan a kiásott, a két és fél méter mélyre ásott gödör alján. A fekete ruháját szintén fekete színű, egyszer használatos munkaruha alá rejtő férfi rutinos, gyors mozdulatokkal lapátol rá egy nagy adag földet, majd egy percre megáll, míg 1-2 deci puma vizeletet locsol a körülbelül 160 centi hosszú szedett-vedett sírba, majd folytatja az ásást. A Professzor kísérletének legutóbbi áldozata nem nőtt túl magasra, mi igencsak megkönnyítette a dolgát a hulla cipelésekor.

Az utolsó réteg föld előtt ismét az előbb említett folyadékkal itatja át a talajt, majd jöhet a fedőréteg, végül néhány követ, levelet szór a helyszínre. Ma éjszakára esőt mondanak, az illata már érződik a levegőben, így a puma vizeleten túl - mely az egyéb állatok, alakváltók és vérfarkasok szaglását hivatott megtéveszteni, és elképesztő könnyű beszerezni ha a megfelelő emberket ismeri valaki - a júniusi zivatar is segít majd elfedni a nyomokat és eltüntetni a szagokat.

Néhány métert tovább halad az autója felé, csak akkor bújik ki a zsákruhából, és gyömöszöli azt egy simítózáras zacskóba a rajta lévő kesztyűvel együtt, majd fekete hátizsákjába süllyeszti azt. Ettől később majd megszabadul, most mielőbb el akarja hagyni a helyszínt. Más, hosszabb irányban távozik, mint ahogy jött, ezzel ha valaki mégis szagot fogna, akkor csak azt hiheti, hogy szimpla kiránduló, aki erre jár.

Samuel Cromwell jól ismeri már ezt a környéket. Igen hamar felfedezte magának, hogy erre kevesen járnak. Ez nem tartozik egyik falka fennhatósága alá se. Rose Harbor-on már kívül esik, és a szomszédos városka falkája számára is ez semleges terület. Túl sok látnivaló sincs errefelé, így a kirándulók is általában más helyszíneket választanak túrázásra. Tökéletes hely tehát a holttestek eltüntetésére. Nem mindenki ide van eltemetve, az feltűnő lenne, ám amióta a Professzorral itt tevékenykednek, a Kaszásnak ez volt a harmadik áldozata, aki ide került. Valószínűleg nem az utolsó, de a következő előtt még hónapok telnek majd el. Nem jöhet ide túl gyakran.

Termete ellenére csendben, már-már árnyékszerűen mozog a sötétedő erdőben, autója már nincs messze, 300-400 méterre hagyta a fák melletti ösvényen. Némán sétál, fülét hegyezi, jár-e bárki a környéken. Megtanulta megkülönböztetni az állatok neszezését az emberi léptektől. Sosem találkozott itt még senkivel. Mostanáig.

Egy ág reccsen nem messze tőle, ő pedig a hang felé fordul, miközben szép lassan leguggol, és a bokot takarásába rejti az ásót, majd pillanatokon belül fel is áll - látszatra mintha csak bakancsának fűzőjét igazította volna meg. Egy férfialak közeledik felé a fák sűrűjéből. Samuel nem tervez megállni, legfeljebb ha megszólítják, ám arrébb akar sétálni mindenképp az ásótól. Lenéz a kezeire, körme alá föld ment - minden bizonnyal lyukas volt az az átkozott kesztyű, így zsebébe süllyeszti azokat. Samuel-t kimerítette a sírásás és a hulla cipelése, de ha arra van szükség, hű lesz Kaszás becenevéhez.

Nyugodt és magabiztos léptekkel indul tovább, de szemét az alakon tartja. Nadrágjának övére csatolt tokjából pillanatok alatt képes előrántani pengeéles tőrét, mely számtalan életet oltott már ki. Már ha szükség lenne rá. Az is lehet, az idegen szimplán csak elsétál. Mindkettejüknek az lenne a legjobb.