Clarát talán még sosem tapasztalt nyugalom szállta meg. Olyannyira lenyűgözte az ismeretlen érzés, hogy mikor üresen találta a lőteret inkább az erdő felé kanyarította lépteit és bevetette magát a kopottzöld fák közé. A diófák már ledobták leveleiket, így friss avar recsegett csizmája alatt. Maga sem értette, hogy miért, de tempója lelassul, légzése egyenletessé vált és meg-megállt, hogy íjával célra tartson a bokrokból felrebbenő fácánokra, de aztán átvetette a húrt a tegezen és hagyta, hogy az állatok eliszkoljanak. Ma valamiért nem volt kedve csörtére menni az erdészekkel és vadászokkal némi illegális szárnyashúsért.
Épp egy éve érkezett vissza Logannel az Államokba, jellemző módon Philip utolsó pillanatban titkos kitérőt tett - a nőnek volt egy olyan sanda, vagy nem is olyan sanda gyanúja, hogy Franciaország felé, de a három testvér végül Rose Harborban újra egyesült... éppen tizenkét hónappal ezelőtt. Clara rendszerint fitymálta az évfordulókat és pirosbetűs ünnepeket, de amint megkapta az értesítést, hogy ideje megújítania biztosítását motorjára. Csoda, hogy a járgány megúszta ezt a hajszákkal és vadászattal eltöltött esztendőt.
Nem ismerte az ösvényt ami előtte feküdt, de az újdonság csak tovább táplálta lelkesedését. Teleszívta tüdejét a nyári meleget kisöprő langyosabb szellővel, bőrruhája reccsent egyet amint bordái nekifeszültek a szoros anyagnak. Remélte, hogy testvéreit otthon találja az este és némi nyaggatással és toporzékolással ráveheti őket egy darts párbajra.
Megállt, pedig nem is ő parancsolt lábainak. Annyira belemerült gondolataiba, hogy nem is észlelte a madarak mikor némultak meg. Szemét lehunyta és csak hallására hagyatkozva vetette bele magát a természetellenes némaságba. Úgy kushadt el a rengeteg minden lakója mintha ragadozó bukkant volna fel a környéken.
Clarának rossz előérzete támadt, de az idillt cafatokra szaggató borzongás mégis érthetetlen maradt számára. Beletúrt az övére erősített megannyi tárolórekesz egyikébe és előhúzta amulettjét amely a természetfeletti jelenlétét jelezte. A varázstárgy hallgatott. Clarának egyszeriben bizseregni kezdett tarkója és olyan sebesen kapta le hátáról és feszítette meg íját, hogy a tegezbe készített fa nyilak meg sem zörrenhettek. Ajkát érintve húzta ki az ideget és a sejtés irányába célzott - ott azonban csak egy elhagyatott vadászles állt. Szobormereven kitartott, váll és hátizmai átvették a terhelés karjáról. Épp ugyanaz a megérzés susogta agyának redői közé, hogy nincs egyedül, mikor a Pokol Szájánál időzött két hónappal korábban. Akkor is csak amiatt a f*szfej miatt kellett elvonnia figyelmét a nyomozástól.
De a baltával faragott képű angol most nem bukkant fel, pláne nem tartott ujjai között egy levágott fejet, a nő nyakán viszont új rezdültek meg az izmok mintha attól tartana, valaki felbukkan egy kajakevező méretű machetével és megszabadítja barna fürtös kobakjától.
Az ín megremegett - fárasztotta a lövészállás. Egy hatalmas, kényszeres nyelés kíséretében végigpásztázta a lombokat, de megint visszatért a rozoga vadászleshez. Ösztönei azt súgták, eszébe se jusson hátat fordítani a tákolmánynak.
- Gyáva... - szűrte a foga között, de elég hangosan ahhoz, hogy tíz méteres hatósugárban meghallhassa bárki ki a társaságában tartózkodott. Szívesebben tűnt volna bolondnak ki magában beszél mint balgának ki nem követi fejvadászi tapasztalatait. Intuíciója még sosem hagyta cserben.
- Gyáva vagy, hogy így elrejtőzöl előlünk - ismételte meg immár határozottabban és nem tántorított helyzetéből. Még arra sem vette a fáradtságot, hogy fedezékbe vonuljon az egyik világos törzsű bükk mögé. Nem, míg a madarak újra dalra nem fakadnak.
Was I stupid to love you?
Was I reckless to help?
Was it obvious to everybody else
That I'd fallen for a lie?
You were never on my side
Fool me once, fool me twice
Are you death or paradise?
Now you'll never see me cry
There's just no time to die
Zenedoboz :
The blood you bleed
Is just the blood you owe
Karakter idézet :
"Gondolkozz, ahogy apád tanított! Élj, ahogy anyád tanított!"
Samuel Cromwell türelmes. Figyel. Kivár. Pont úgy, ahogyan azt egy hozzá hasonló vadásztól elvárható. Márpedig ő mestere ennek - minden szerénység nélkül. Erős, férfias markában határozottan tartja puskáját, szakszerű mozdulattal ellenőrizve, hogy a töltény a helyén van, majd kiles a fából összetákolt vadászles korlátja felett, hogy tekintetével megkeresse a zsákmányát.
Az ember azt hihetné, hogy az erdőben, ezen a kellemes hőmérsékletűnek mondható napon a terepszínű nadrágba és sötétbarna rövid ujjú pólóba öltözött férfi szarvasra, vaddisznóra, valamilyen madárra vagy mókusra vadászik, ám Samuel esetében nem ez a helyzet. Az ő kiszemelt zsákmánya egy fiatal alakváltó, kinek szokásait az elmúlt két hétben az igen találó Kaszás becenévre hallgató kitaszított Bárány már megismert.
A fiú 15 éves, a nevelőapja egy lecsúszott pszichopata senki, és rendszeresen veri őt. Anyja meghalt, testvére nincs, így érthető módon nem siet haza sohasem. Életerős srác, korához képest fejlettebb fizikummal, alakváltóságáról mit sem tudva tölti ideje nagy részét az erdőben. Minden délután errefelé fut, miután suli után ledobta a cuccát otthon. Mindig ugyanaz az útvonal, teljesen kiszámítható.
Nem Rose Harbor-i lakos, a szomszédos településen lakik, de egy szakaszon itt jön a határon, és itt, a vadászlestől mindössze 30 méterre lévő kis tisztáson szokott megállni pihenni pár percre. Samuel az órájára néz, 5 percen belül meg kell jelennie. A szélirány a férfinak kedvez, nem is a lövés szempontjából, hanem a szagok miatt - a fiú tapasztalatlansága miatt kis eséllyel fogja őt kiszúrni. Az elmúlt két hétben sem tette, nem lesz ez ma se másképp.
Puskáját megtámasztja a korláton, néma csendben és halálos nyugalommal vár a célpontjára. A fegyverben nem halálos lövedék van - mindössze kábító, hiszen a Professzornak holtan mit sem érne. Kísérletéhez mostanában fiatalabb lényeket kell szereznie Samuel-nek - az idősebb férfi úgy találta, ellenállóbb, gyorsabban regenerálódó szervezet jobban reagál a kísérleteire. Márpedig ha az a parancs, hogy ilyen alanyokat szolgáltasson, akkor ezt fogja tenni. Kérdés nélkül.
Eltelik öt perc, tíz, majd tizenöt végül húsz, ám a fiú sehol. Különös, és bár más biztosan ingerült lenne amiért dugába dőlt a terve, ám Samuel Cromwell nem ilyen. Ha nem ma, akkor majd holnap elkapja. Éppen a puskáját húzza be, hogy aztán vállára akasztva lemásszon a vadászlesből, amikor a közelében zörögni kezd a sárguló növényzet. Kiles a falécek között, talán mégis áldozata érkezett meg, ám tévednie kell. A könnyed koraőszi szél egy rég elfelejtett, elnyomott illatot hoz felé, alattomosan megragadva az orrában. Hiába nem természetfeletti lény, sok embernél fejlettebb érzékekkel rendelkezik, ettől függetlenül ő sem mindenható, így az illat forrása a közelben van, és hamarosan meg is pillantja őt, ahogyan kilép egy vastag törzsű fa takarásából.
Clara Kincaide. Azóta nem látta vagy hallott felőle, mióta véget vetett a kapcsolatuknak és a jegyességüknek. Nem kereste őt, a nő pedig ha kereste is, nem akadt, nem akadhatott a nyomára - legalábbis eddig. A férfinak fogalma sincs, mit kereshet itt a nő, kinek ahogy elhalad a vadászlestől nem messze, fekete haján megcsillan a lemenő nap fénye.
Mellkasában egy pillanatra egy furcsa, szorító érzés kúszik, ám elhessegeti. Nem mozdul, levegőt is alig vesz, azt is némán - bízva abban, hogy Clara nem veszi őt észre. Mindkettőjüknek jobb, ha nem kavarják fel a múlt zavaros állóvizét. Samuel lezárta magában azt az időszakot, amikor a nő még az élete része volt. Hasznosna bizonyult, ám végül a Bárány tagságába került az ismeretség. Tanult belőle, mint minden hibájából. Épp ezért türelmesen és csendben vár, hogy a nő, kitől régen időnként egyszer-egyszer furcsán vert jégszíve elhaladjon rejteke mellett.
Kezdőlap
