A szüleim minden bizonnyal nem értenének egyet Lys szavaival, hiszen számukra nem létezik más, mint a tökéletesség. Mármint...ha rólam van szó, és a felém támasztott elvárásokról. Sok tud lenni, néha borzasztóan sok, és ilyenkor megértem, hogy Taryn miért lépett le otthonról. Bár hiányzik a nővérem, azt is megértem, miért nem lakik már otthon, és legalább már ismét a városban él, így - szinte - bármikor láthatom. 
Mindenesetre egy bólintással nyugtázom a kijelentést, csak hogy utána - ismét -paradicsomvörösre színeződjön a fejem Lysander bókja hallatán. Cseppet sem nyugtat, hogy mintha az ő arcát is kicsit pirosabbnak látnám mint mondjuk egy perccel ezelőtt, az én zavaromon sajnos nem segít, ha ő is így érzi magát. Emiatt tehát kapva-kapok a lehetőségen, hogy Aggie-re tereljük a szót, aki úgy tűnik, közös ismerősünk.
-Igen, ebben igazad van. - mosolygok arra, amikor azt mondja, Aggie-t szinte mindenki ismeri. Biztosan sokak számára - főleg mondjuk a gólyáknak - ismeretlen még, de a korrepetálásokkal, és azzal, hogy az unszolásomra beállt a pompom csapatba minden bizonnyal nagy "rajongói bázist" szerzett magának. Elgondolkodom, ha nem korrepetálás, akkor honnan ismerhetik egymást. Talán randiztak? Azt Aggie csak említette volna, nem? Bár...sajnos megszaporodtak köztünk a titkok a barátságunk utóbbi 1 évében, de remélem, lassan mindegyik felszínre bukkan, és olyan lesz minden, mint régen.
-Miért, jár másik Brett a gimibe? Eddig akkor jól elkerültem. - nevetem el magam a némileg talán gyenge poénomon, de valahogy oldani akartam a bennem lévő feszültséget, és már kezdene ismét a rendes színébe váltani az arcom, mikor megint visszakúszik a pír ahogyan a mi sztorinkat emlegeti a srác. Csak megrázom a fejem.
-Nem, nem tőlem aztán tuti nem tudja meg senki. - kacarászok zavaromban a fejemet rázva, ismét egy nem létező kósza tincset simítva a fülem mögé. Brett-nek még mindig nem döntöttem el, elmesélem-e, hogy összekevertem valakivel. Lehet, hogy csak röhögne rajta, elvégre semmi komoly nem történt, de aztán ki tudja, a kamasz fiúk kiszámíthatatlanok. -Köszi hogy...ilyen lazán kezelted ezt az egészet. -küldök felé egy mosolyt, és bár most még kínos az egész, később, mikor már esetleg tényleg csak őszintén nevetni tudok a dolgon, hálás leszek azért, amiért Lys sem vette komolyan a szitut.
Elmélkedésemből a jelző csengetés hangja zökkent ki, amely azt hivatott jelezni, öt perc, és kezdődik a következő óra. Sikerül megijednem tőle, így össze is rezzenek, aztán szedelőzködni kezdek és felállok az asztaltól. Jól elszaladt az idő...nekem rohannom kell, dolgozatot írunk töriből és még át akarom nézni még egyszer az évszámokat. Ezekben olyan rossz vagyok. - nézek bocsánatkérően a srácra, megmagyarázva, miért is hagyom faképnél ennyire hirtelen - remélhetőleg nem orrol meg rám.
-Még van pár hét a suliból, gondolom...addig még összefutunk. Remélhetőleg az már kevésbé lesz kínos. - még utoljára egyszer zavarba hozom magam, majd búcsút intel Lys-nek, és gyors léptekkel - már amennyire rövid lábaim engedik - kisietek az ebédlőből, hogy utána nézzek a második világháborúhoz kapcsolódó események időrendiségének. Nem szeretem a háborúkat.

Sokszor hallottam már, hogy a telefonfüggőség, beleértve ide például a TikTokot és egyéb közösségi médiát is a Z generáció "betegsége", és lenéznek minket emiatt. Bár tudom, hogy nem jó, sokszor annyira tele van a fejem mindennel, hogy muszáj vagyok valahogy kikapcsolni. Az olvasás nem az én világom, a sorozat vagy film közben is jár az agyam, maradnak tehát a - sokszor valóban igencsak bugyuta - videók az emített platformokon. Aki azt mondja, hogy ennyi idősen nem tud lefáradni fizikailag vagy épp szellemileg az ember, az szerintem elfelejtette, milyen kamasznak lenni. Nekünk sem könnyű, persze, nem kell háztartást vezetni és számlákat befizetni, de megvannak a saját problémáink, amik igenis fontosak.
-Mindenkinek kell valami megbocsátható bűn. -eresztek meg felé egy mosolyt, ahogyan nyugtatni próbál, hogy ne emésszem magam ezen az említett függőségen. Ahhoz képest milyen kellemetlenül indult az ismeretségünk, egészen sikerül kedélyesen elcsevegni. Talán tényleg nem ettől lesz hangos már a következő szünettől az iskola. Akkor tuti elsüllyednék szégyenemben, de Lysander így elsőre jófejnek tűnik.
Úgy látszik a tanulmányait is relatíve komolyan veszi, hiszen felmerül a projekt, amit egy osztálytársával készülnek megcsinálni. Szimpatikus vonás, hogy utolsó évesként nem akarják elalibizni a feladatot, hanem megcsinálják. Arra mernék következtetni, hogy terveik vannak a továbbtanulást illetően, ám nem akarok annyira kotnyeles lenni, hogy még erre is rákérdezek, már így is talán túllöttem a célon, hogy egyáltalán erről faggatózok, mint valami pletykaéhes újságíró.
Aprókat bólogatok, ahogy hallgatom mit mond, majd mikor a bók elhagyja a száját, hát én kis híján megfulladok, annyira nem számítottam rá. Köhögnöm kell, és a vízért nyúlok, hogy leöblítsem a falatot, ami majdnem cigányútra ment. Még a szemem is könnybe lábad egy kicsit a köhögés miatt, ami azonban 1 percen belül lecsillapodik. -Öhm...bocsánat. És köszönöm, igazán kedves, hogy ezt mondod. -zavartan tűröm a fülem mögé a kiszabaduló hajtincsemet, még akkor is, amikor az már rég ott van és legfeljebb 1-2 szál makacskodik az arcom mellett. Nem kezelem túl jól a bókokat, ebben az esetben, hogy ott van nekem Brett meg aztán pláne nem is tudom, mit reagáljak rá, így csak elvörösödve csomagolom be a maradék szendvicsemet, mielőtt ez okozná a halálomat.
-Ismered Aggie-t? -a meglepettségtől megemelt szemöldökkel kapva kapok a témaváltás lehetőségén, bár meg lep, hogy pont az ő nevét hallom Lys szájából. -Ő a legjobb barátnőm. És amúgy...Brett az ikertestvére. -nevetem el magam a helyzet komikusságán. Oké, eddig is tudtam, hogy kicsi a világ, pláne a gimi, de mókás tud lenni, ahogy így összeérnek a szálak. -Honnan ismered? Tudtam, hogy vállal korrepetálást, de nem tudtam, hogy felsőbbéveseket is kisegít.-gondolkozom el hangosan, de talán nem veszi rossz néven a kérdésemet. 
Aggie nagyon tud valamit, ha legyeskednek körülötte a végzős srácok. Noah, aztán Lys...persze nem vádaskodok én, könnyen lehet egyikükkel sincs semmi, és irigy sem vagyok, hisz tökéletesen boldog vagyok én Brettel, csak...oké, még saját magamat is belekavartam ebbe a gondolatmenetbe, inkább Lys-re emelem a tekintetemet, és úgy várom a válaszát.

-Öhm...alapvetően nem az, szóval remélhetőleg nem lesz itt semmi nagy gáz. - az alsó ajkamat rágcsálom zavaromban, de aztán rászólok magamra, mert ha ezt túl sokszor csinálom, akkor ki fog sebesedni, és az elég csúnya, nem beszélve arról, hogy fájdalmas is, és a fájdalomküszöböm nincsen túl magasan. 
Eltereljük a témát Jake haverjára, a TikTokkal kapcsolatos megjegyzésére pedig bőszen bólogatni kezdek. -Ne is mondd, néha úgy rá tudok függni én is, csak pörgetem pörgetem, és fel sem tűnik, hogy eltelt egy vagy két óra. Szörnyen időrabló tevékenység. - rázom meg a fejem rosszallóan, és valóban nem vagyok büszke arra, amiért így bele tudok zombulni a TikTok-ba meg az Instagram reels-be, mikor annyi minden hasznosabbat is tudnék csinálni. Próbálom magam leszoktatni róla, de egyelőre nem sok sikerrel. 
Felnevetek azon, amit mond a fiúk jelleméről. -Hát igen, az néha igencsak próbára van téve. De nem baj, teher alatt nő a pálma, ahogy azt mondani szokták. A megértés és a türelem egy olyan erény, amire később is nagy szükség lesz, a tűrőképesség pedig hasznos lehet majd az egyetemen is. - na jó, kicsit talán többet fecsegtem a kelleténél, egy ebédszünetben valószínűleg arra van a legkevesebb szüksége Lysander-nek, hogy életbölcsességekről meg a továbbtanulásról papoljak neki. Nem mindenki olyan, mint én, aki előre tervez, és hiába van még egy évem, de már most körvonalazódni látszanak a terveim az egyetemet illetően.
-Köszönöm. - eresztek meg felé egy kedves mosolyt, mikor nem küld el arra az időre, amíg megeszem a szendvicsemet. Rossz szokásom, hogy gyorsan eszem, annyi minden tennivalóm van mindig, így ha csak udvariasságból is mondta mindezt, akkor sem fogom pár percnél több ideig zavarni. 
-Milyen óra? Ti...végzősök vagytok, ugye? - remélem nem veszi tolakodásnak a kérdéseimet, amit két falat között felteszek neki, de nem rémlik, hogy évfolyamtársak lennénk, és fiatalabbnak sem tűnik nálam, így marad az, hogy utolsó éves. Némi "hátsó szándék" is rejtőzik a szavaimban, mert így legalább kapok egy kis betekintést, milyen kaliberű feladatok várhatnak majd rám jövőre. Néhány húzósabb projektmunka idén is volt már, gyanítom jövőre ez csak keményebb lesz.

-Az lehet, hogy mindketten erősek vagytok, de én nagyon nem szeretném, hogy egy ilyen...félreértés miatt kárt tegyetek egymásban. - mosolygok rá kedvesen. Fiúk és a verekedés, ez még mindig egy olyan dolog, amit szerintem sosem fogok megérteni, hogy miért jó, és miért élvezik. Meg lehetne beszélni a konfliktusokat civilizált emberekként is, nem kellene egyből östulok módjára egymásnak esni és elagyabugyálni a másikat.
Következő megjegyzésére helyeslően bólogatok, valóban fontos az őszinteség, ezért is szégyellem most el megint magamat egy kicsit azért, mert titkolózom előtte. Be kell avatnom, muszáj. Rachel mondjuk annak örülne, hogy ha dobnám őt, és inkább boszorkány pasit választanék, de ilyenkor mindig elég határozottan kiállok párválasztásom mellett. Ez is egy olyan dolog, aminek az okára szerintem sosem fogok rájönni, vagyis inkább megérteni. Miért fújnak egymásra egyes fajok?  Miért néznek le egyesek valakit, csak mert mondjuk vérfarkasok boszorkány helyett? Vagy alakváltók vérfarkasok helyett? Mintha alacsonyabb rendűek lennének. Na jó, mondjuk pont én mondom ezt, aki emberként kevésnek érzi magát a többiek mellett, de most efölött jótékonyan hunyjunk szemet.
Kissé elhúzom a számat, mikor a haverjáról mesél, majd bűntudatosan kezdem piszkálni a hajamat. -Bocsánat, hogy ilyen helyzetbe hoztalak. Remélem most még hamarabb is túllendül a témán, talál egy videót ahol a macskát alufóliára teszik, és helyből ugrik tíz métert hátra vagy ilyesmi. -előbb elmosolyodom, majd röviden felnevetek, most reggel ébredés közben láttam egy ilyen videót, és jót nevettem rajta. Mindenesetre tényleg bízom abban, hogy Lysander nem fog sokat "szenvedni" a sráctól a kis ballépésem miatt.
A jókedvem a következő percben kicsit lelohad, amikor kiderül, Brett nem szabadul a szünetre, és valahogy az ezen való morgolódás hangosan is kijön, ezzel a mellettem ülő srácra zúdítva az infókat.-Á, majd elkapom két óra között, bár akkor csak pár percünk van, hogy ne késsünk el az óráról, de majd megoldom. - felöltöm a pókerarcot, mintha kicsit sem bántana a dolog, majd elmosolyodom a kérdésen. -Állítom, hogy ez az egyik hobbija. - vigyorodom el, hiszen nem elég két kezem, hogy megszámoljam, mióta ismerem hányszor keveredett bajba.
-Amúgy tényleg vicces tud lenni, csak épp...nem mindig jól választja meg a móka helyét, idejét és alanyát. - rosszallóan csóválom meg a fejem, ám szám szélén továbbra is mosoly bujkál. Ha már viszont így alakult, akkor elővadászom a táskámból a sajtos-sonkás szendvicsemet, és nekiállok kicsomagolni. Gyorsan megeszem, aztán legfeljebb még megpróbálom megkeresni, hátha kidumálja magát az egész szünetet érintő büntetésből.
-Nem baj, ha itt maradok, míg ezt betolom? Vagy vársz valakit, útban leszek, vagyok? -jut eszembe, hogy a korábbi pánikroham miatt tettem le csak itt a sejhajomat, és Lysandernek biztos vannak barátai, esetleg barátnője, akivel szívesebben töltené az ebédszünetet, mint velem.

Valaki tuti pikkel rám és azért történik mindez. Vagy észrevétlenül valami rosszat tettem, és most a karma meg a sors visszaüt. Vagy épp csak tanítani akar, hogy győződjek meg róla, biztosan a jó szöszire cuppanok rá. Akárhogy is, most ebből a kellemetlen szituációból kell valahogy kikászálódnom. Utólag remélhetőleg már majd csak nevetek rajta, és valószínűleg az is realizálódik majd bennem, hogy Lysander milyen jófej módon áll ehhez az egészhez, ám most eluralkodik némi pánik rajtam. Egyelőre csak erőltetni tudom a mosolyt, ami arcomra kiül az övét viszonozva.
Szedd már össze magad Stacey, még nagyobb idiótát csinálsz magadból, mint eddig! Nem engedheted ezt meg magadnak! Muszáj vagyok rászólni magamra, mert nekem, akinek oly' fontos a tökéletesség látszata, nem szabadna hagynom, hogy így kiborulva lásson bárki, ezért is próbálom bevetni a vizet, valamint huppanok le az asztal mellé. Apró termetemmel amúgy sem emelkedem ki a tömegből, de ülve még kevésbé látszódom, ami jelen helyzetben jó. Nagyon jó.
-Őszintén fogalmam sincs hogy reagálna, de mivel totálisan az én hibám, mindenképp megpróbálnám megakadályozni, hogy bemosson egyet. - halványan én is elnevetem magam, igyekszem agyam egy hátsó szegletébe űzni a zavart, és nyugalmat valamint magabiztosságot erőltetni magamra. Tényleg fogalmam sincs, Brett miként fogadta volna, ha látja a jelenetet. Hacsak belegondolok abba, hogy szétverték egymást Marcus-sal a Lucas buliján történtek miatt...és akkor még csak nem is voltunk együtt... Amúgy is vannak kétségeim, mennyit érne a csitítgatásom ha esetleg dühös lenne. Magasabb, erősebb, meg hát ott csörgedezik benne a vérfarkas vér, így fizikailag nem is mennék semmire valószínűleg. Na de inkább ebbe bele se gondolok, feleslegesen túráztatom az agyam olyan forgatókönyvön, amire lehet (remélem!) nem is lesz szükség.
A kis gondolatmenetemből az szakít ki, hogy Lysander feláll, szemmel láthatóan keres valakit, én pedig szoknyám alját piszkálva várom meg, míg újra visszaül. - Öhm...fogjuk rá.- kérdésére először csak ennyi jön ki a számon. Igen, többnyire megosztok vele mindent, nem hiszek abban, hogy titkolózni kellene egy párkapcsolatban, ám ott van az a tény, hogy varázsolni tanulok Rachel-től. Ezt pedig még nem osztottam meg Brettel, de még csak Aggie-vel sem, így emiatt ismét néhány rövid pillanatra elszégyellem magam.
Az arckifejezésem átvált aggodalomba, amikor meghallom az információt erről a Jake Peters-ről. -Ajjaj, hát ez nem hangzik jól. Esélyünk sincs megállítani és elhallgattatni, ugye? - fejemet kezdem forgatni, mintha egyáltalán tudnám, kiről van szól -Mármint nem végleg elhallgattatni, ennyire drasztikus megoldásokban nem hiszek, csak...érted. Jó lenne ha első kézből jutna el Brett-hez az infó.-zavartan felnevetek, valószínűleg tök feleslegesen tettem ezt hozzá, Lysander is nyilván tisztában volt azzal, hogy nem kinyírni akarnám a srácot, ennyire nem vészes a helyzet, meg hát nem is vagyok egy vérengző típus. Na mindegy. Szememmel Brettet keresem, aki még nem jött meg, ahogy látom. Ránézek a telefonom kijelzőjére, ahol ebben a pillanatban villan fel egy üzenet tőle.
-Na, hát egyelőre nem kell tartanunk attól, hogy a barátom esetlegesen neked esik, büntiben van, és kihagyja az ebédszünetet. - nem tudom, kíváncsi volt-e az infóra, igazából nem is tudom, miért osztottam meg vele, talán hogy ha ideges azért, hogy belenyomják a fejét az ebédlő asztalába, akkor ne aggódjon miatta. Hangomból azért egy kis megkönnyebbülésen túl (elvégre így biztosan nem látta a jelenetet) némi csalódottság is kihallható ha jól figyel az ember. Úgy vártam, hogy ezt a 15-20 percet együtt töltsük, főleg, hogy délután sincs közös óránk, utána pompom edzés...fene hogy néha nem tud lakatot tenni a szájára és megbünteti valamelyik tanár.