Télen a természet visszavonul, megpihen, és erőt gyűjt egy új kezdethez. Ezt mi is megtehetjük, kis barátom.
Play by :
Arcátlanul arcnélküli
༄ ༄ ༄ :
User :
staff
Vas. 1 Okt. 2023 - 3:36
To: Stacey
Ha kedves vagy világok nyílnak meg előtted, ha pedig ennek az ellenkezője igaz rád, akkor minden lehetőség egy új ismeretségre nagyon gyorsan becsapott ajtóként csukódik rád örökre. Ezért se volt bajom a történtek miatt, csak nem tudtam mihez kezdeni vele. Ironizálni próbáltam, amikor nem kellett volna, csak magamat hoztam kínos helyzetbe a bókkal is. Olyan lányoknak, akikről tudom, hogy van barátjuk nem bókolok, csak most… Most így jött. - Nem, nem tudok róla én sem, csak későre esett le. – nem teszem hozzá, hogy nem mindenki testvérével vagyok tisztában, inkább annak örülök, hogy a közeliekről tudom, amit kell. Ez persze nem baj, mármint, hogy érnek meglepetések. Az lenne a furcsa, ha nem történne semmi sem. - Én köszönöm. – egy csomó mindent, hogy nem adja tovább égő volna mindkettőnknek, vagyis én csak kényelmetlenül érezném magam, ha a srác megtalálna és faggatni kezdene mégis mit képzeltem magamról, amikor neki adtam ki magam, nem szándékosan természetesen. Amikor kijöttem az óráról nem gondoltam volna, hogy ennyire furcsa lesz itt ücsörögni, de tényleg nem bánom, hogy puszit kaptam csak nem más barátnőjétől vártam ezt, hanem valaki mástól mondjuk, akinek nincs még barátja. Persze ez is csak akkor történne meg ha álmodnék ugyebár más esetben, a mostanihoz hasonló véletlent nem számolom bele a megtörténhető dolgok közé, mert már megtörtént. Én pedig teljesen benne vagyok, hogy borítsunk rá nyugodtan fátylat. Pár nap múlva csak nevetnénk az egészen, ha szerencsénk van el is felejtjük. Én legalábbis megpróbálom kitörölni ezt az emlékeimből és remélni tudom, hogy neki se lesz nehezebb. Ha pedig elmeséli a barátjának akkor ő is nevetni fog az egészen. Én lehet ezt tenném, hogy az Eams fiú miként cselekszik az jó kérdés, remélem elnéző lesz. Ha mégsem, akkor nem tudja, hogy a barátnője mennyire szereti őt. - Kitartást a törihez. Azok az évszámok rémesek tudnak lenni. – értek egyet vele. - Minden bizonnyal, addig kitartást a mai naphoz! – meg talán az egész hátralévő héthez, ha már most bajba került a barátja mi lesz ezután ugyebár. Én még befejezem a lassú eszegetést, majd csak az utolsók között térek vissza a következő óra termébe, ami irodalom lesz. Azt nagyjából még szeretem is, főleg, ha nem esik túlzásba a tanárunk. Kivéve, ha Lord Byront kezd el elemeztetni velünk, na akkor azzal nálam eltudják vágni a cérnát. Nincs bajom a romantikus költészettel csak ne vigyék túlzásba és minden rendben lesz. Mondjuk nem árt, minden szép szavam abból származik, hogy nem felejtek el olvasni is videók és film nézések mellett. Na mindegy. Essünk túl ezen a napon is.
A szüleim minden bizonnyal nem értenének egyet Lys szavaival, hiszen számukra nem létezik más, mint a tökéletesség. Mármint...ha rólam van szó, és a felém támasztott elvárásokról. Sok tud lenni, néha borzasztóan sok, és ilyenkor megértem, hogy Taryn miért lépett le otthonról. Bár hiányzik a nővérem, azt is megértem, miért nem lakik már otthon, és legalább már ismét a városban él, így - szinte - bármikor láthatom. Mindenesetre egy bólintással nyugtázom a kijelentést, csak hogy utána - ismét -paradicsomvörösre színeződjön a fejem Lysander bókja hallatán. Cseppet sem nyugtat, hogy mintha az ő arcát is kicsit pirosabbnak látnám mint mondjuk egy perccel ezelőtt, az én zavaromon sajnos nem segít, ha ő is így érzi magát. Emiatt tehát kapva-kapok a lehetőségen, hogy Aggie-re tereljük a szót, aki úgy tűnik, közös ismerősünk. -Igen, ebben igazad van. - mosolygok arra, amikor azt mondja, Aggie-t szinte mindenki ismeri. Biztosan sokak számára - főleg mondjuk a gólyáknak - ismeretlen még, de a korrepetálásokkal, és azzal, hogy az unszolásomra beállt a pompom csapatba minden bizonnyal nagy "rajongói bázist" szerzett magának. Elgondolkodom, ha nem korrepetálás, akkor honnan ismerhetik egymást. Talán randiztak? Azt Aggie csak említette volna, nem? Bár...sajnos megszaporodtak köztünk a titkok a barátságunk utóbbi 1 évében, de remélem, lassan mindegyik felszínre bukkan, és olyan lesz minden, mint régen. -Miért, jár másik Brett a gimibe? Eddig akkor jól elkerültem. - nevetem el magam a némileg talán gyenge poénomon, de valahogy oldani akartam a bennem lévő feszültséget, és már kezdene ismét a rendes színébe váltani az arcom, mikor megint visszakúszik a pír ahogyan a mi sztorinkat emlegeti a srác. Csak megrázom a fejem. -Nem, nem tőlem aztán tuti nem tudja meg senki. - kacarászok zavaromban a fejemet rázva, ismét egy nem létező kósza tincset simítva a fülem mögé. Brett-nek még mindig nem döntöttem el, elmesélem-e, hogy összekevertem valakivel. Lehet, hogy csak röhögne rajta, elvégre semmi komoly nem történt, de aztán ki tudja, a kamasz fiúk kiszámíthatatlanok. -Köszi hogy...ilyen lazán kezelted ezt az egészet. -küldök felé egy mosolyt, és bár most még kínos az egész, később, mikor már esetleg tényleg csak őszintén nevetni tudok a dolgon, hálás leszek azért, amiért Lys sem vette komolyan a szitut. Elmélkedésemből a jelző csengetés hangja zökkent ki, amely azt hivatott jelezni, öt perc, és kezdődik a következő óra. Sikerül megijednem tőle, így össze is rezzenek, aztán szedelőzködni kezdek és felállok az asztaltól. Jól elszaladt az idő...nekem rohannom kell, dolgozatot írunk töriből és még át akarom nézni még egyszer az évszámokat. Ezekben olyan rossz vagyok. - nézek bocsánatkérően a srácra, megmagyarázva, miért is hagyom faképnél ennyire hirtelen - remélhetőleg nem orrol meg rám. -Még van pár hét a suliból, gondolom...addig még összefutunk. Remélhetőleg az már kevésbé lesz kínos. - még utoljára egyszer zavarba hozom magam, majd búcsút intel Lys-nek, és gyors léptekkel - már amennyire rövid lábaim engedik - kisietek az ebédlőből, hogy utána nézzek a második világháborúhoz kapcsolódó események időrendiségének. Nem szeretem a háborúkat.
- Persze, a világ így tökéletes, ha van valami kis hibánk. – azt nem tettem hozzá, hogy jó, ha van az embernek ilyen és tud róla s, ezen próbál javítani. Én se vagyok tökéletes, olykor előtör belőlem a macska ösztön és jellem is. Természetesen azt mindig elfelejtem, hogy nem lehet csak úgy más barátnőjét dicsérni! Mármint lehet, csak akkor el kell fogadni, hogy jól összezavarjuk szegényt. Félrenyel. Elvörösödik. Amint ezt jobban megfigyelem én is melegebbnek érzem az arcom. Nem pont így terveztem a megnyugtatását azzal kapcsolatban, hogy a barátja szerencsés! Jobb, ha ezt inkább nem firtatom tovább. Csak egy mosollyal válaszolok, hogy ugyan semmiség kedvesnek lenni, de ezt a kedvességet megtartani és nem csak színjátékból tenni, na ez sokaknak nem szokott menni. Hogy én milyen vagyok? Mindig attól függ kivel beszélek éppen! - Őt szinte mindenki ismeri. – túlzok egy kicsit persze. – De ha megkérdeznénk a jelenlévők felét biztos tudnák ki az az Agatha Eams, mert tőle lehet segítséget kérni és ezt mindenki tudja. – akinek nem megy valamelyik tantárgy. Szerencsére mi nem emiatt ismerkedtünk meg, mármint, mert nekem ne menne valamelyik tantárgy és fel kellene frissíteni a memóriámat. Jó a memóriám, emlékszem a leghaszontalanabb dolgokra is, amire pont nem kell és nem is lenne szükségem, de mégis… mégis itt motoszkál mindig és bármikor beugrik, ha kell, ha nem az infó. - Ja, hogy Brett az a Brett! – nem világosodtam meg persze, de az ismerőseim testvéreinek legalább a nevéről tudok, ha nem is beszélgetek velük. Ilyen egy közelebbi példa Kay is! Jó mondjuk hozzájuk muszáj volt átruccanom és biztosítani szépen közölni, hogy a gyerek nem szívbajos csak megint elfelejtette, hogy áthívott és ki tudja hol van. Vagyis nem, ennyire nem vagyok nyílt, csak homályosan fogalmazok, annyira, hogy bevédeni tudjam az uraságot. - Nem gubózok be, mint a hernyók? Mindenféle programra eljárok? Táborozok? – azt nem tettem hozzá, hogy tanulmányi táborra is gondolok alatta éppen, a végén még túlságosan lerína rólam, hogy szeretek is tanulni, meg nem is. - Nincs semmi nagy sztori mögötte, mint amilyen a miénkben lesz. – kacagom el kínomban a végét, persze emlegetni nem fogom én senkinek sem, hogy hogy jártunk. Kayt nem érdekli az ilyesmi, a többi haveromnak meg jobb nem említeni, mert szerencsétlen Brettre mennének rá! Azt meg nem akarom. - Ne aggódj, nem fogom tovább adni, ha te sem. – mindenesetre azért próbáltam erről biztosítani őt. Ártani nem árthat alapon. Csak túlzásba sem akartam vinni ezt, mert a végén még ennek az ellenkezőjét hiheti.
Sokszor hallottam már, hogy a telefonfüggőség, beleértve ide például a TikTokot és egyéb közösségi médiát is a Z generáció "betegsége", és lenéznek minket emiatt. Bár tudom, hogy nem jó, sokszor annyira tele van a fejem mindennel, hogy muszáj vagyok valahogy kikapcsolni. Az olvasás nem az én világom, a sorozat vagy film közben is jár az agyam, maradnak tehát a - sokszor valóban igencsak bugyuta - videók az emített platformokon. Aki azt mondja, hogy ennyi idősen nem tud lefáradni fizikailag vagy épp szellemileg az ember, az szerintem elfelejtette, milyen kamasznak lenni. Nekünk sem könnyű, persze, nem kell háztartást vezetni és számlákat befizetni, de megvannak a saját problémáink, amik igenis fontosak. -Mindenkinek kell valami megbocsátható bűn. -eresztek meg felé egy mosolyt, ahogyan nyugtatni próbál, hogy ne emésszem magam ezen az említett függőségen. Ahhoz képest milyen kellemetlenül indult az ismeretségünk, egészen sikerül kedélyesen elcsevegni. Talán tényleg nem ettől lesz hangos már a következő szünettől az iskola. Akkor tuti elsüllyednék szégyenemben, de Lysander így elsőre jófejnek tűnik. Úgy látszik a tanulmányait is relatíve komolyan veszi, hiszen felmerül a projekt, amit egy osztálytársával készülnek megcsinálni. Szimpatikus vonás, hogy utolsó évesként nem akarják elalibizni a feladatot, hanem megcsinálják. Arra mernék következtetni, hogy terveik vannak a továbbtanulást illetően, ám nem akarok annyira kotnyeles lenni, hogy még erre is rákérdezek, már így is talán túllöttem a célon, hogy egyáltalán erről faggatózok, mint valami pletykaéhes újságíró. Aprókat bólogatok, ahogy hallgatom mit mond, majd mikor a bók elhagyja a száját, hát én kis híján megfulladok, annyira nem számítottam rá. Köhögnöm kell, és a vízért nyúlok, hogy leöblítsem a falatot, ami majdnem cigányútra ment. Még a szemem is könnybe lábad egy kicsit a köhögés miatt, ami azonban 1 percen belül lecsillapodik. -Öhm...bocsánat. És köszönöm, igazán kedves, hogy ezt mondod. -zavartan tűröm a fülem mögé a kiszabaduló hajtincsemet, még akkor is, amikor az már rég ott van és legfeljebb 1-2 szál makacskodik az arcom mellett. Nem kezelem túl jól a bókokat, ebben az esetben, hogy ott van nekem Brett meg aztán pláne nem is tudom, mit reagáljak rá, így csak elvörösödve csomagolom be a maradék szendvicsemet, mielőtt ez okozná a halálomat. -Ismered Aggie-t? -a meglepettségtől megemelt szemöldökkel kapva kapok a témaváltás lehetőségén, bár meg lep, hogy pont az ő nevét hallom Lys szájából. -Ő a legjobb barátnőm. És amúgy...Brett az ikertestvére. -nevetem el magam a helyzet komikusságán. Oké, eddig is tudtam, hogy kicsi a világ, pláne a gimi, de mókás tud lenni, ahogy így összeérnek a szálak. -Honnan ismered? Tudtam, hogy vállal korrepetálást, de nem tudtam, hogy felsőbbéveseket is kisegít.-gondolkozom el hangosan, de talán nem veszi rossz néven a kérdésemet. Aggie nagyon tud valamit, ha legyeskednek körülötte a végzős srácok. Noah, aztán Lys...persze nem vádaskodok én, könnyen lehet egyikükkel sincs semmi, és irigy sem vagyok, hisz tökéletesen boldog vagyok én Brettel, csak...oké, még saját magamat is belekavartam ebbe a gondolatmenetbe, inkább Lys-re emelem a tekintetemet, és úgy várom a válaszát.
Kicsit megnyugtató talán, hogy a barátja nem egy vérengző típus, aki minden lehetőségen kap és verekedést kezdeményez. Nekem sincs kedvem ma hősködni, túlságosan elfogott a lustaság vagy nem tudom, lényeg, hogy energiatakarékosban tolom most is, csak nem látszik. Vagyis de talán látszik, mennyire ráérősen rágcsálok meg minden falatot és utána beszélek csak. Mondanám, hogy ilyen a macskák élete, de szó sincs erről. Aztán másra terelem a témát, valami sokkal hétköznapibbra, de mégse. A mai fiatalok „betegségére” ami engem szerencsére néha elkerül néha nem. Nem mondom, hogy én nem nézek meg pár Reels videót Instagrammon, amit átvettek a TikTokról, de eddig még nem voltam a rabja. Találok magamnak elfoglaltságot, a szobámból ugyanis nem tudok élni, csak elszeparálódni másoktól, az meg nem jó. Ezért vannak különféle tevékenységeim, amik nem a sulihoz kapcsolódnak vagy nem csak ahhoz, nézőpont kérdése. - Néha van néhány érdekes és hasznos infó is közöttük ne rágd magad emiatt. – csak az elvesz a sok ugyanolyan challenge és hasonló tematikájú videók között. Lehetne a giminek is mondjuk TikTokja, én szívesen megnézném, hogy pl. egy-egy órára, hogy készül a tanár, milyen érdekességeket lehet tudni a giminkről és hasonlók. Talán akkor megváltozna egy kicsit mindenki véleménye, a diákok is látnák, hogy jé haladunk a korral. Csak ugye időigényes és minőségi videókat nem minden sarkon lehet készíteni, van amire nem elég a mobilunk kamerája és ez tökre érthető. Hagytam, hogy nyugodtan helyet foglaljon, nem vagyok ahhoz elég hosszú és nagydarab sem, hogy mind az összes helyet elfoglaljam – amúgy sem vagyok bunkó, nem erre neveltek. - Irodalom. Egyikünknek sincs hozzá kedve igazából, de jár érte a plusz pont és a plusz pontokra mindig szükség van. – a többi diák el se hinné, hogy mennyire basszus, még az ilyen egyszerűnek tűnő tantárgyból is. - Ja, végzősök. Néha hihetetlen kimondani ezt. Bár, ha ilyen szép barátnőm volna, mint a te Brett barátodnak, lehet évet akarnék ismételni. – egyszerre szántam bóknak is meg viccnek is, szép lány volt, valószínűleg ez a Brett srác szerencsésnek érzi magát, de a jövőm fontosabb annál, hogy évet ismételjek, az ugyanis nem menő dolog. Akkor tényleg szégyent hoznék a családra. - Ha tippek kellenek vagy ilyesmi akkor Agatha Eamst tudom neked javasolni. – magyarázom közben lelkesen, azt nem teszem hozzá, hogy most nem áll jól a szénám vele, de na hátha mással jobban kijön. Valamikor tőle is bocsánatot kell kérnem.
-Öhm...alapvetően nem az, szóval remélhetőleg nem lesz itt semmi nagy gáz. - az alsó ajkamat rágcsálom zavaromban, de aztán rászólok magamra, mert ha ezt túl sokszor csinálom, akkor ki fog sebesedni, és az elég csúnya, nem beszélve arról, hogy fájdalmas is, és a fájdalomküszöböm nincsen túl magasan. Eltereljük a témát Jake haverjára, a TikTokkal kapcsolatos megjegyzésére pedig bőszen bólogatni kezdek. -Ne is mondd, néha úgy rá tudok függni én is, csak pörgetem pörgetem, és fel sem tűnik, hogy eltelt egy vagy két óra. Szörnyen időrabló tevékenység. - rázom meg a fejem rosszallóan, és valóban nem vagyok büszke arra, amiért így bele tudok zombulni a TikTok-ba meg az Instagram reels-be, mikor annyi minden hasznosabbat is tudnék csinálni. Próbálom magam leszoktatni róla, de egyelőre nem sok sikerrel. Felnevetek azon, amit mond a fiúk jelleméről. -Hát igen, az néha igencsak próbára van téve. De nem baj, teher alatt nő a pálma, ahogy azt mondani szokták. A megértés és a türelem egy olyan erény, amire később is nagy szükség lesz, a tűrőképesség pedig hasznos lehet majd az egyetemen is. - na jó, kicsit talán többet fecsegtem a kelleténél, egy ebédszünetben valószínűleg arra van a legkevesebb szüksége Lysander-nek, hogy életbölcsességekről meg a továbbtanulásról papoljak neki. Nem mindenki olyan, mint én, aki előre tervez, és hiába van még egy évem, de már most körvonalazódni látszanak a terveim az egyetemet illetően. -Köszönöm. - eresztek meg felé egy kedves mosolyt, mikor nem küld el arra az időre, amíg megeszem a szendvicsemet. Rossz szokásom, hogy gyorsan eszem, annyi minden tennivalóm van mindig, így ha csak udvariasságból is mondta mindezt, akkor sem fogom pár percnél több ideig zavarni. -Milyen óra? Ti...végzősök vagytok, ugye? - remélem nem veszi tolakodásnak a kérdéseimet, amit két falat között felteszek neki, de nem rémlik, hogy évfolyamtársak lennénk, és fiatalabbnak sem tűnik nálam, így marad az, hogy utolsó éves. Némi "hátsó szándék" is rejtőzik a szavaimban, mert így legalább kapok egy kis betekintést, milyen kaliberű feladatok várhatnak majd rám jövőre. Néhány húzósabb projektmunka idén is volt már, gyanítom jövőre ez csak keményebb lesz.
- Nem kell félned, ok nélkül nem verekszem, sőt nem kezdeményezek ilyesmit, hacsak a barátod nem verekedős típus akkor nem lesz baj. – tök laza voltam, persze, nem az én barátnőmről volt szó, logikus, hogy nem kapom fel a vizet ilyesmi miatt. Az más kérdés, hogy mit tenne az ő barátja most, de talán egy kis szerencsével nem fogjuk ezt most megtudni. Nem mondom, hogy én vagyok ilyen szerencsés, mert az a tökkelütött Jake Peters röhögött nagyot, ő meg olyan, mint… nagy hirtelenjében nem tudom kire hasonlít, de nem a világ legkedvesebb emberére maradjunk annyiban. - Reméljük. Ő mindig rátalál az ilyesmire mondjuk, a TikTok tele van ilyesmivel is. – sok hülyeséggel, csak hangosan ki nem mondtam, hátha van a közelben egy nagy TikTok rajongó vagy magát celebnek képzelő egyéniség. Semmi bajom sincs velük, csak én ne kerüljek fel semmilyen formában a videójukba, ennyi az egész. Kicsit összekócolom a hajam, ez nem azért van, mert zavarodott lennék, hanem mert így próbálom elterelni a gondolataim a kínos helyzetről. Függetlenül ettől persze hallgatom Stacey szavait és megértően bólogatok ott, ahol egyetértek vele, csak ugye az a helyzet, hogy nem tudnám megmondani a barátja tényleg ekkora bajkeverő, mint amilyennek a lány állítja. Fiúból van, a fiúk keresik a bajt, én is keresem néha, nem is lenne meglepő, ha a barátja nem az az egyhelyben ülős típus, valószínűleg a lány halálra unná magát, ha olyan volna. De így lesz miről mesélni később! - A fiúk már csak ilyenek, amit ilyenkor ti lányok adhattok az a megértés és a türelem. – okoskodom persze, nem beszélek tapasztalatból csak néha elképzelem, hogy hozzám mi az, ami kellett volna és mindig ez a két dolog ugrik be elsőre. - Maradhatsz nyugodtan. Ez az asztal nem egyszemélyes. – megpróbálok a vicchez nyúlni, hogy oltsam az esetleges kínosságot ebben a helyzetben. Csak aztán rájövök, hogy nem mindenki értheti a vicceim úgy ahogy én szeretném, Kay lehet, hogy jót röhögne rajta, mert ismer valamennyire, de Staceyvel csak most beszélgetünk először. - Úgy értem nem csak az enyém az asztal, bárki helyet foglalhat, nem vagyok territoriális. – adok egy kis magyarázatot, ha szükséges persze. Odébb is húzom a táskámat, hogyha kell és útban lenne. - Csak Kay után nézelődöm most. – magyaráztam meg neki miért emelem fel a fejem és nézek a bejárat felé, de semmi. Hol lehet ez a kölyök már megint? - Van egy órai projektünk, amit meg kell beszélnünk, hogy hol kezdjük el, kinél folytatjuk órák után ilyesmi. Semmi extra igazából. – vonok vállat, mintha ez ilyen egyszerű dolog volna. Pedig nem volt az! Megint kiment szerencsétlen fejéből, hogy együtt oldjuk meg ezt a projektet, nem pedig külön-külön vagy egyedül én.
-Az lehet, hogy mindketten erősek vagytok, de én nagyon nem szeretném, hogy egy ilyen...félreértés miatt kárt tegyetek egymásban. - mosolygok rá kedvesen. Fiúk és a verekedés, ez még mindig egy olyan dolog, amit szerintem sosem fogok megérteni, hogy miért jó, és miért élvezik. Meg lehetne beszélni a konfliktusokat civilizált emberekként is, nem kellene egyből östulok módjára egymásnak esni és elagyabugyálni a másikat. Következő megjegyzésére helyeslően bólogatok, valóban fontos az őszinteség, ezért is szégyellem most el megint magamat egy kicsit azért, mert titkolózom előtte. Be kell avatnom, muszáj. Rachel mondjuk annak örülne, hogy ha dobnám őt, és inkább boszorkány pasit választanék, de ilyenkor mindig elég határozottan kiállok párválasztásom mellett. Ez is egy olyan dolog, aminek az okára szerintem sosem fogok rájönni, vagyis inkább megérteni. Miért fújnak egymásra egyes fajok? Miért néznek le egyesek valakit, csak mert mondjuk vérfarkasok boszorkány helyett? Vagy alakváltók vérfarkasok helyett? Mintha alacsonyabb rendűek lennének. Na jó, mondjuk pont én mondom ezt, aki emberként kevésnek érzi magát a többiek mellett, de most efölött jótékonyan hunyjunk szemet. Kissé elhúzom a számat, mikor a haverjáról mesél, majd bűntudatosan kezdem piszkálni a hajamat. -Bocsánat, hogy ilyen helyzetbe hoztalak. Remélem most még hamarabb is túllendül a témán, talál egy videót ahol a macskát alufóliára teszik, és helyből ugrik tíz métert hátra vagy ilyesmi. -előbb elmosolyodom, majd röviden felnevetek, most reggel ébredés közben láttam egy ilyen videót, és jót nevettem rajta. Mindenesetre tényleg bízom abban, hogy Lysander nem fog sokat "szenvedni" a sráctól a kis ballépésem miatt. A jókedvem a következő percben kicsit lelohad, amikor kiderül, Brett nem szabadul a szünetre, és valahogy az ezen való morgolódás hangosan is kijön, ezzel a mellettem ülő srácra zúdítva az infókat.-Á, majd elkapom két óra között, bár akkor csak pár percünk van, hogy ne késsünk el az óráról, de majd megoldom. - felöltöm a pókerarcot, mintha kicsit sem bántana a dolog, majd elmosolyodom a kérdésen. -Állítom, hogy ez az egyik hobbija. - vigyorodom el, hiszen nem elég két kezem, hogy megszámoljam, mióta ismerem hányszor keveredett bajba. -Amúgy tényleg vicces tud lenni, csak épp...nem mindig jól választja meg a móka helyét, idejét és alanyát. - rosszallóan csóválom meg a fejem, ám szám szélén továbbra is mosoly bujkál. Ha már viszont így alakult, akkor elővadászom a táskámból a sajtos-sonkás szendvicsemet, és nekiállok kicsomagolni. Gyorsan megeszem, aztán legfeljebb még megpróbálom megkeresni, hátha kidumálja magát az egész szünetet érintő büntetésből. -Nem baj, ha itt maradok, míg ezt betolom? Vagy vársz valakit, útban leszek, vagyok? -jut eszembe, hogy a korábbi pánikroham miatt tettem le csak itt a sejhajomat, és Lysandernek biztos vannak barátai, esetleg barátnője, akivel szívesebben töltené az ebédszünetet, mint velem.
Az motivált, hogy olyan legyek és úgy viselkedjek ahogyan én elvárom másoktól a viszonzást. Ezért se háborogtam. Nem szoktak sokat megjegyzem, lennének is rá tanúim, de ellenérvek is. Szóval igazából attól függ, hogy kivel beszélek. Nem rosszból, csak van, akit nem tudok szép szóval meggyőzni, hogy nem a lételemem a vita. Sokkal hízelgőbb vagyok, ahogy most se azzal kezdem, hogy jaj, hogy mertél összetéveszteni mással, hanem nyugodtan. Nem vagyok ehhez szokva persze, hogy így meglepjenek, de tudom én normálisan is kezelni ezt a helyzetet. Már kezdek is lenyugodni. - Kedves lenne tőled. De szerencsére nem félek senkitől sem, akármilyen erősnek tűnjön. Én is az vagyok. – persze erről nem dicsekedtem, nem kellett, szerintem látszik. Különben se szokásom az erőfitogtatás, verekedni is csak akkor verekszem, ha nincs már más megoldás. Gondolkodni is szoktam mielőtt cselekszem. Persze vannak olyanok, akik keresik a bajt s, az is a középső nevük akár, de az olyanokat el kell és el is lehet kerülni. - Az őszinteség fontos és jó egy kapcsolatban. – a bizalom jele, hogy mindent megtudnak beszélni egymással. Szerintem nem lesz baj ebből. Remélhetőleg. Csak most vagyunk egy kicsit ilyen… ijedtek. Azt hiszem ez a helyes szó rá. - Ne aggódj. Csak a szája nagy, három óráig fogja ez nevettetni őt, utána talál valami ostobaságot a redditen és azon röhög tovább. De ezalatt a három óra alatt kész rémálom. – ahogy viselkedik és a szája jár. Főleg, ha egy olyan fiúról van szó, akit esetleg az ellenfelének tart, vagy akire szimplán irigy, én mondom nincs semmi értelme, de ki vagyok én, hogy megmondjam miért érdemes irigykedni a másikra és miért nem, ha pont én vagyok ennek az irigységnek a tárgya. Feladom, nem nagyon látom őt sehol sem. Biztosan azért, mert már sikerült pár pillanatra lenyugodnia, majd a tanteremben úgyis megtalálom, ha beszól valamit, akkor tudni fogom, hogy mit mondjak neki. Addig pedig inkább eszem nyugodtan. Az étvágyam az ilyen Peters félék nem fogják elvenni. - Oh ez… szomorú. Nem mondom, hogy jó hír, mert akkor nem fog egyhamar eljutni hozzá az, ami történt. De sajnálom, hogy nem lehet most melletted. – mert biztos szomorú lesz a hírtől, hogy a barátja büntetésbe került. - Ennyire szeret büntetésben lenni? – valamivel oldani próbáltam a szomorúságát, aztán ki tudja mennyire találta viccesnek a kérdést vagy sem. - Lehet egy nap majd ügyesebb lesz én nem fogják megbüntetni pont az ebédszünet előtt. – én nem tudom elképzelni, hogy miért kerülhetett bajba, nem ismerem annyira Brett-et. De nem is baj. Engem mindenesetre nem fog dicsekedésen kapni az fix.
Valaki tuti pikkel rám és azért történik mindez. Vagy észrevétlenül valami rosszat tettem, és most a karma meg a sors visszaüt. Vagy épp csak tanítani akar, hogy győződjek meg róla, biztosan a jó szöszire cuppanok rá. Akárhogy is, most ebből a kellemetlen szituációból kell valahogy kikászálódnom. Utólag remélhetőleg már majd csak nevetek rajta, és valószínűleg az is realizálódik majd bennem, hogy Lysander milyen jófej módon áll ehhez az egészhez, ám most eluralkodik némi pánik rajtam. Egyelőre csak erőltetni tudom a mosolyt, ami arcomra kiül az övét viszonozva. Szedd már össze magad Stacey, még nagyobb idiótát csinálsz magadból, mint eddig! Nem engedheted ezt meg magadnak! Muszáj vagyok rászólni magamra, mert nekem, akinek oly' fontos a tökéletesség látszata, nem szabadna hagynom, hogy így kiborulva lásson bárki, ezért is próbálom bevetni a vizet, valamint huppanok le az asztal mellé. Apró termetemmel amúgy sem emelkedem ki a tömegből, de ülve még kevésbé látszódom, ami jelen helyzetben jó. Nagyon jó. -Őszintén fogalmam sincs hogy reagálna, de mivel totálisan az én hibám, mindenképp megpróbálnám megakadályozni, hogy bemosson egyet. - halványan én is elnevetem magam, igyekszem agyam egy hátsó szegletébe űzni a zavart, és nyugalmat valamint magabiztosságot erőltetni magamra. Tényleg fogalmam sincs, Brett miként fogadta volna, ha látja a jelenetet. Hacsak belegondolok abba, hogy szétverték egymást Marcus-sal a Lucas buliján történtek miatt...és akkor még csak nem is voltunk együtt... Amúgy is vannak kétségeim, mennyit érne a csitítgatásom ha esetleg dühös lenne. Magasabb, erősebb, meg hát ott csörgedezik benne a vérfarkas vér, így fizikailag nem is mennék semmire valószínűleg. Na de inkább ebbe bele se gondolok, feleslegesen túráztatom az agyam olyan forgatókönyvön, amire lehet (remélem!) nem is lesz szükség. A kis gondolatmenetemből az szakít ki, hogy Lysander feláll, szemmel láthatóan keres valakit, én pedig szoknyám alját piszkálva várom meg, míg újra visszaül. - Öhm...fogjuk rá.- kérdésére először csak ennyi jön ki a számon. Igen, többnyire megosztok vele mindent, nem hiszek abban, hogy titkolózni kellene egy párkapcsolatban, ám ott van az a tény, hogy varázsolni tanulok Rachel-től. Ezt pedig még nem osztottam meg Brettel, de még csak Aggie-vel sem, így emiatt ismét néhány rövid pillanatra elszégyellem magam. Az arckifejezésem átvált aggodalomba, amikor meghallom az információt erről a Jake Peters-ről. -Ajjaj, hát ez nem hangzik jól. Esélyünk sincs megállítani és elhallgattatni, ugye? - fejemet kezdem forgatni, mintha egyáltalán tudnám, kiről van szól -Mármint nem végleg elhallgattatni, ennyire drasztikus megoldásokban nem hiszek, csak...érted. Jó lenne ha első kézből jutna el Brett-hez az infó.-zavartan felnevetek, valószínűleg tök feleslegesen tettem ezt hozzá, Lysander is nyilván tisztában volt azzal, hogy nem kinyírni akarnám a srácot, ennyire nem vészes a helyzet, meg hát nem is vagyok egy vérengző típus. Na mindegy. Szememmel Brettet keresem, aki még nem jött meg, ahogy látom. Ránézek a telefonom kijelzőjére, ahol ebben a pillanatban villan fel egy üzenet tőle. -Na, hát egyelőre nem kell tartanunk attól, hogy a barátom esetlegesen neked esik, büntiben van, és kihagyja az ebédszünetet. - nem tudom, kíváncsi volt-e az infóra, igazából nem is tudom, miért osztottam meg vele, talán hogy ha ideges azért, hogy belenyomják a fejét az ebédlő asztalába, akkor ne aggódjon miatta. Hangomból azért egy kis megkönnyebbülésen túl (elvégre így biztosan nem látta a jelenetet) némi csalódottság is kihallható ha jól figyel az ember. Úgy vártam, hogy ezt a 15-20 percet együtt töltsük, főleg, hogy délután sincs közös óránk, utána pompom edzés...fene hogy néha nem tud lakatot tenni a szájára és megbünteti valamelyik tanár.
Pislogtam egyet-kettőt, nem azért, mert hitetlenkedtem volna azon, amit mondott, csak nekem is kellett egy kis idő mire feleszmélek, mire megnyugszom. Nem láthatja, hogy én is zavarban vagyok! Az volt a szerencsém, hogy eltakarta az arcát, így nem láthatta amint azon iparkodom lenyugtassam magam. Zavaromban azt sem tudom először mit mondjak. Hogy a legjobbakkal is megesik az ilyesmi? Ez biztosan nagyon bunkón hangzana és nem érezné az együttérzésemet a helyzet kínosságával kapcsolatban szerintem. Ezért csak valami egyszerű megoldáson kellene gondolkodnom, de aztán nem teszek így, hanem teszem, ami jön, amit elvárnék, hogy hasonló helyzetben – ha én lennék a lány – a fiú tegyen, akivel összekevertem a barátomat. - Nyugodj meg Stacey, nem haragszom. Tényleg, nem haragszom. Csak nagyon meglepett. – még egy bizonytalan mosolyt is próbáltam produkálni mellé, hátha időközben úgy dönt, hogy rám néz. Akkor ne egy semmilyen ábrázattal nézzen szembe. Mondjuk azért el kellett néznem és meg kellett figyelnem, hogy a pletykás társaság merre van éppen. Olyan sosincs, hogy mindenki vak legyen mindenre és a saját társaságával foglalkozzon, egyen nyugodtan és hasonlók, mert mindenki szeret közben bámészkodni. Az ilyen pillanatok pedig amit most láthattak tökéletes téma tárgya lehet. Nem nagyon volt kedvem most hírbe tenni magam és ezzel a Brett fiúval veszekedni, hogy minden rendben van, még akkor is, ha nem ez tűnt másoknak, a barátnője pedig még mindig az övé, nem az enyém. Pusztán csak a Sors furcsa fintorra, hogy hátulról hasonlítunk egy kicsit, ez pedig nem kifejezetten rossz, mert én csak örülök annak, ha a stílusom nem különbözik másétól, csak ugye könnyen összetévesztenek minket. - Jól van, hiszek neked. – erősítettem meg azért, mert úgy gondoltam, hogy nem elég bólogatnom mellé szavakkal is alá kell támasztanom, hogy elhiszem ezt nem viccnek szánta. A reakciója éppen elég volt. Nem is kerestem titkon már valahol a röhögő barátját, aki ezt az egészet levideózta volna vagy a barátnőit, akik hasonlóképpen nevetnek egymás között. - Miiicsoda? – egy másik lehetséges eshetőségre már az én hangom is vékonyabb lett, igen főleg amikor kiejtettem az i betűt jó hosszasan. - Mármint, semmi bajom nincs a lányokkal ne érts félre, szép vagy a barátod nagyon szerencsés lehet, hogy te vagy a barátnője. De valószínűleg egy ilyenért már lila lenne a szemem alja, ha hirtelen haragú és akkor is, ha nem az. – elnevettem a végét. Valamivel oldanom kellett ugyanis a kínos helyzetet, de ez nem tudom mennyire sikerült végül. Bárcsak nevetéssel fel lehetne oldani az ilyen kínos helyzeteket. - Ülj le nyugodtan. – odébb is húzódtam volna, hogy elférjen ő is az asztalnál, hogyha nem hallom meg El Risitas nevetését reprodukáló osztálytársamat. Motyogott is még valamit, de arra nem tudtam túlságosan összpontosítani. - Megszoktál osztani mindent a barátoddal ugye? – felálltam a helyemről, csak ezt a röhögő görcsöt kerestem a szemeimmel, hogy kiderítsem kikkel van, az mindent elárul róla. Vagyis, hogy kik azok, akiket el kell hallgattatni majd az osztályban. Ha egyedül van nem probléma, de ha csapatban. - Hallom az egyik osztálytársam röhögését, de nem látom sehol sem. Jake Peters az, valami szerencsétlen flótás, de olyan pletykás, mint egy tucat lány együttvéve. – sóhajtottam nagyot, volt egy olyan érzésem, hogy ez elkerülhetetlen lesz.
Kezdőlap
|| 
