Arca csupa szöglet és él, nem különlegesen szép, mégis mindenki megjegyzi az vonásait, aki egyszer már találkozott vele. Dawn Llewellynen meglátszik már a kor, de büszkén visel az arcán minden egyes barázdát és szarkalábat. Homloka magas, már-már fejedelmi, amire kiül az összes gondolat, amit a fejében jár. Sötétbarna szeme néha semmit kutatja, mintha olyasmit is látna, amit rajta kívül mások nem – ez nem is olyan meglepő, ha azt vesszük, hogy miben lelte meg az egyik hivatását. Szemöldöke határozott, ajka keskeny. Ritkán visel sminket, hoszen a farmon nem igazán van rá szüksége.

  Haja világosbarna, a fény játékától függően néhol aranyozott vagy rezes árnyalatot. Hosszú, hullámos tincseit gyakran fogja össze egy egyszerű lófarokba, vagy fonja be lazán, hogy ne zavarja a munkájában. Az egyetlen hiúság, amit megenged magának, hogy kihasználva a fürtök adta lehetőségeket - kizárólag a természetadta alapanyagokkal-, kihangsúlyozza valamelyik árnyalatot, hogy kissé elfedje az őszülő szálakat.

  Könnyedléptű, mozgása valamiért mindig a természet közelségére emlékeztet, mintha csak azért lépne puhán, hogy valamelyik óvatlan mozdulatával meg ne sértse az Anyaistennőt. Átlagos magasságú, madárcsontú teremtés. Karcsú és törékeny testalkatával könnyedén azt az érzést keltheti az emberben, hogy könnyedén összezúzható, de ez a legkevésbé sem igaz. Nem betegesen sovány, de ahhoz elég vékony, hogy a csípőcsontja, a vállai és a kulcscsontja is feltűnőek legyenek. Alkatával könnyedén belesimulna a tömegbe, de erős kisugárzása miatt, amit a mágia okoz, a legtöbbször feltűnést kelt, amikor bemegy a városba.

   Ruházata rendszerint egyszerű, hiszen egy fölművelőnek nem igen van szüksége előkelő holmikra. Gyakran viseli a föld, és természet színeit; a zöldet, a barnát, a vöröset. Többször húz nadrágot mint szoknyát, és szívesen bújik férfiruhába. Nyakában egy megkopott bőrbánton egy talizmán lóg, ami arra vár, hogy egy napon a következő Llewellyn vezető viselje.


Jó tulajdonságok:
- keményen dolgozó: Bármennyit képes dolgozni, és mintha sosem fáradna el benne. Folyamatosan próbálja elérni a céljait, és ezért minden meg is tesznek. Dawn hajlamos a végkimerülésig hajtani magát, kiváltképpen akkor, amikor úgy érzi, hogy a kitűzött cél már az orra előtt lebeg.

- hűséges: Önmagához. Az elveihez. Az elképzeléseihez. De legfőképpen a családjához. Dawn Llewellyn soha nem mond le arról az emberről, akit egyszer a szívébe zárt. Foggal-körömmel képes kiállni azokért, akikben megbízik és akik megbíznak benne, róla teljes bátorsággal kijelenthető, hogy nem hagy cserben senkit.

- családcentrikus: Kevés ember tud úgy szeretni és vigyázni a szeretteire mint Dawn. Mindig elérhető és ott van, ha szükségük van rá, amivel néha az őrületbe kergeti őket. Boldoggá akarja tenni a körülötte lévő embereket, de erős meggyőződéssel rendelkezik arról, hogy ő tudja egyedül, hogy mi jó nekik. Oltalmazó. Szerető. És erős.

- nyugodt: Ritkán emeli fel a hangját, és soha nem csapkod. Nem annyira lobbanékony, mint amennyire a legtöbb ember gondolná. Képes megőrizni a hidegvérét, főként mikor fontos dolgokról van szó. Néha, természetesen kijön a sodrából, de mégis ő az, aki megállítja a botrányokat és nem aki elkezdi. Ismeri önmagát, a határait, de azért szándékosan nem szabad felbosszantani.

Rossz tulajdonságok:
- önfejű és makacs: Dawn nem alkuszik, ami bizonyos esetekben még elfogadható is lehet.  Úgy úgy gondolja, ha makacsul ragaszkodik az elképzeléseihez, az elveihez, azzal leplezni képes a gyengeségeit. Soha nem felejt és soha nem bocsát meg, köszönhetően annak a másik bosszantó tulajdonságának, hogy kifejezetten szeret haragudni. Erősen ragaszkodik a saját igazához, amiből semmi áron nem akar engedni.

- ítélkező: Türelmi idő nélkül leszól mindenkit és mindent, aki és ami nem tetszik neki, és nagyon nehezen változtatja meg a véleményét. Dawn tiszteletéért mindenkinek meg kell küzdenie, de aki egyszer áttöri nála ezt a gátat, annak onnantól kezdve, szinte mindent elnéz.

- régimódi:  Gyakran kifejezetten konzervatív gondolkodású, távol áll tőle mindenfajta rugalmasság, az új és szokatlan megoldásokkal kapcsolatban pedig jellemzően nagyon szkeptikus, vagy határozottan elutasítóak - többek között ezért ragaszkodik még most is a nyomógombos telefonjához. A régimódi hozzáállás, legyen szó akár a kapcsolataikról, akár a farmon folytatott munláról, voltaképpen magát a komfortzónát jelenti a számára, amiből csak nagyon nehezen lép ki.

- babonás: Az ember azt gondolná, hogy a Mocsári Boszorka személyisége túl gyakorlatias ahhoz, hogy babonás legyen. Ha úgy gondolja, hogy a jelek utalnak arra, hogy valami rossz történni fog, megtesz minden tőle telhetőt, hogy elkerülje a végkifejletet. Hála a jóslásnak, Dawn Llewellyn pedig nincs híján ezekből.


  Dawn Llewellyn kapcsolatai szélsőségesek, és bonyolultak. Családcentrikus, odaadó vezető, aki mégis vágyik arra, hogy időnként magában maradhasson a csendjével. Elérhető, mégis távoli. Ha valakinek tanácsra van szüksége, biztos lehet benne, hogy meg is kapja. Kendőzetlenül, őszintén, kritikusan.

  Mindenkiről és mindenről megvan a véleménye, és hajlamos rá, hogy első benyomás útján ítélje meg az embereket. Nehéz vele kijönni, és különösen nehezen viseli azokat, akik nyíltan szembehelyezkednek vele. Foggal-körömmel képes kiállni azokért, akikben megbízik és akik megbíznak benne, róla teljes bátorsággal kijelenthető, hogy nem hagy cserben senkit.

  Nagyon érzelem orientált, keresi a békét, szépséget és a harmóniát. A nyugalom, megfontoltság, állhatatosság, kitartás jellemzi. Célszerű, ha nem mondanak neki ellent, mert ez dacra ingerli és makacs lesz. Szereti, ha minden a legnagyobb rendben megy, ha minden úgy alakul, ahogy eltervezte. Ragaszkodik elképzeléseihez, szinte befolyásolhatatlan. Mégis ki lehet az, aki egy ilyen szélsőséges jellemet képes megzabolázni, és jó belátásra bírni? Erre az egyetlen lehetséges válasz: Tom. Férje hosszú ideje a társa, jóban és rosszban. Ismeri Dawn minden rejtett oldalát, így pedig olyan húrokat is képes megpendíteni a lelkében, amire mások képtelenek. Ha valamiről meg kell győzni, ahhoz mindig a férfi a legrövidebb út, amit a gyermekei előszeretettel ki is használnak.

  Gyermekei életének minden pillanatát kontrollálni akarja, egyszerűen tudnia kell, hogy akkor is jól vannak, amikor külön töltik az időt… Különösen igaz ez azóta, hogy Kay belekeveredett abba a szörnyű ügybe, amely egy gimnazista lány halálához, feltámasztásához, majd újbóli halálához vezetett. Nevelési elvei elég régimódiak, viszont, ha a gyerekek teljesítik a rájuk bízott feladatokat, akkor kenyérre lehet kenni.

  A koven vezetőjeként nagyon gyorsan reagál a körülötte zajló eseményekre, mégis átgondoltak a lépései. Erőteljes személyiség, sokszor hallgat az ösztöneire, és szinte soha nem is nyúl mellé: nagyon jó érzékkel hoz döntéseket, és erős kézzel fogja a össze a gyülekezett tagjait. A kommunikációt nem szokta túlzásba vinni, olykor hajlamos azt várni a többiektől, hogy olvassanak a gondolataiban.


  Dawn alapvetően fehér boszorkány, de időnként kikacsintgat a szürkezónába, amire egy koven vezetőjeként, és négy gyermek édesanyjaként megvan a mentsége. Aktív képessége a növények manipulációja, aminek hála a kertje és a családi birtok üvegháza még télvíz idején is pompázik. Leginkább a természetközeli mágiákat kedveli, ezt igyekszik minél jobban kiaknázni. Ismeri a gyógynövényeket, és már felhők állásából meg tudja mondani, hogy aznap esik-e, vagy sem.

  Sokszor rajta lehet kapni, ahogy a birtok földjein, mezítláb sétálva tölti fel lemerült elemeit, vagy meditálva ücsörög egy árnyékos zugban. Kedveli az állatokat, és azok is őt, bár ehhez állítása szerint nincs köze a mágiának. Vallásos, aki a Földanyát tiszteli, neki áldoz, és hozzá imádkozik a nehéz időkben, s bár ő mélyen hisz erejében, sem a koventől, sem a családjától nem várja el, hogy osztozzanak ebben a nézetében.

  Kovenvezetőként az egyensúlyra törekszik. Elvárja a hűséget, amiből ugyanannyit ad, mint amennyit kap. Igyekszik megőrizni a közösség függetlenségét, s bár nyíltan nem ellenséges a többi gyülekezettel, ritkán szorgalmazza a szövetségeket, ezért is viselte nehezen, hogy tulajdon fia oktátását egy Lackwoodra kellett rábíznia.

  Familiárisa alakja mocsári macska, aki Fakó névre hallgat. A porszűrke kocamacska akkor is a közelben ólálkodik, amikor mások nem látják, és igazán alattomosan tud viselkedni, ha valaki próbálja megsimogatni. A Llewellyn gyerekeknek is hamar meg kellett tanulniuk, hogy jobb, ha távol tartjak ragacsos kezeiket a puha bundától.

  A boszorkány választott specializációja sokkal okkultabb, sokkal mélyről jövőbb, mint a természettudomány; már egészen fiatalon elkezdte kiismerni a jóslás művészetét, melynek különböző ágazatait előszeretettel használja is. Kedvence a cigánykártya, de szíves teafűből, és tenyérből is. Híre még a városlakók körében is elterjedt, akik előszeretettel látogatják meg, hogy olvassa ki a jövőjüket.


  - Abel meg fog gyógyulni? – azokban a napokban ez volt a leggyakoribb kérdés, ami elhagyta a számat. Tizenhárom voltam, alig több, mint Tamsin most. Egész testemmel igyekezetem benyomni az ajtót, melynek túloldalán a család elöljárói állták körbe a halotti ágyat, benne az elaszott testtel. Anyám szemében ősi rettegés ült, miközben kipenderített a szobából, hogy elzárja előlem a látványt, amihez túl kicsíny és törékeny voltam még.

  A bátyám haldoklott, mert elérte az átok, ez rajtam kívül mindenki tudta, mindenki értette. Még az Istenanya mágiája sem menthette meg, pedig az ő hatalmában a mai napig töretlenül hiszek. Csalódottan engedtem le a kezemben tartott csuhéfigurát, melynek homlokán apró vörös pötty jelölte, hogy hová nyomtam megvágott ujjamat, amivel a varázslatomat kötöttem. Vért a vérért, bolond kis fejem azt hitte, hogy ez elegendő lesz a gyógyuláshoz.

  Aznap reggel egy döglött varjút találtam a veteményesben. Sötét szeme helyén apró kukacok nyüzsögtek, mohón falva a halott húst. Akkor még nem, de ma már tudom, hogy az én istennőm így üzente meg, bármit is teszek, nem menthetem meg az haldoklót. Fiatal voltam. Makacs és haragos. Túlontúl vak, túlontúl eltökélt. Újabb száraz levelet téptem le egy kukoricaszárról, és fűztem bele a babába, melynek dereka köré a testvérem sötét hajtincsét erősítettem. Kétségbeesett cselekedett volt, melyet maga a remény vezérelt.

  - Kérlek, Mama! Kérlek… – vertem tenyeremmel tehetetlenül a vaskos ajtódeszkát. Valaki zokogott odabent. Azt hiszem, anyám volt az. - Abe-nek csináltam, hogy megóvja! – szorítottam a mellkasomhoz a bábot, amely átvette a testem hőjét. - Engedd, hogy odaadjam – könyörögtem egyre elhalóbb hangon, félve, hogy nem hallgatnak meg.

  Újra emeltem a kezem, hogy ismét zörögjek, amikor az ajtó hirtelen feltárult, és anyám helyett a nénikém nézett le rám. Szúrós szemmel, dühösen, ahogyan a rossz gyermekekre szoktak. Szótlanul nyújtotta kezét az ajándékomért, amit egy pillanatra még szorosabban öleltem magamhoz tudva, hogy nem fog hatni, ha nem én adhatom át. A szememet szúrták a könnyek, de néha a felnőtt szívet nem hatja meg a gyermeki lélek gyötrelme. A nénikém makacsul kitartotta a kezét, nekem pedig nem volt más választásom, minthogy utolsó csókot nyomva az elszáradt anyagra, útjára engedjem a varázslatomat.

  Akkor láttam utoljára a fivéremet. Az ajtórésen keresztül. Szürkén. Ajkáról pedig hiányzott a megszokott, cinkos mosoly, amivel mindig engem köszöntött.

  Húsz éves volt. Fiatalabb, mint a nagyobb lányaim, és alig idősebb, mint a fiam.


  Kihúztam egy újabb vödör vizet a kútból, és fáradtan megdörgöltem a homlokomat. A munka jóleső fáradtsága zsibbasztotta a testem, miközben elégedetten figyeltem, ahogy a távolban szép lassan lemegy a Nap. A pillanat rövid időre megállt, ahogy pillantásom végig hordoztam a jól ismert tájon, ahol egész életemben éltem, és ahonnan nem vágyódtam el sosem. A birtok határára nefelejcset ültettem, egy-egy tövet mindazokért, akik már nem lehettek velem. Régi szokás volt, amit a nagymamámtól vettem át, aki pedig az övétől tanulta.

  Ahogy elmerengtem egy távoli fa sziluettjén, éreztem, ahogy a tarkómon és a karomon megemelkednek a puha szálak. Még csak nem is kellett meghallanom a nehéz lépteket, hogy tudjam, valaki közeleg. Még azelőtt lehajoltam, hogy a vödörből kikapva, egy marék vizet loccsintsak Tom arcába, aki éppen arra készült, hogy hátulról meglepjen.

  - Csaltál, boszorka – horkantott elégedetlenül, lesöpörve magáról a vizet. A szeme fénye azonban elárulta, hogy nem haragszik igazán. Ajkain huncut mosoly játszott, amitől szárnyra keltek a pillangók a lelkemben. - Szerencséd, hogy már megígérted, hogy hozzám jössz, különben most elégtételt kellene követelnem – mondta, és megragadta a derekamat, hogy csókot csenjen az ajkaimról. Boldogan simultam a karjai közé, de boldogságom csak akkor teljesedett ki igazán, amikor kissé hátrébb lépve, tenyerét szeretetteljesen a hasamra simította. Állapotom még nem látszott, csak mi ketten tudtuk, hogy szárba szökkenő szerelmünknek hamarosan lélegző, visongó bizonyítéka lesz. Megegyeztünk, hogy csak az esküvő után mondjuk el a családunknak.

  - Kislány – pillantottam le Tom kezére, majd mosolyogva megkeresem a szemei fényét. - Kiolvastam a jelekből – tettem hozzá pironkodva, mert féltem, hogy dühös lesz, ha megtudja, kártyát vetettem születendő gyermekünkre.

  Ehelyett azonban csak felnevetett, majd annyit mondott:

  - Lenorának fogjuk hívni, a nagyanyám után. Ha már a saját nevemről le kell mondanom, szeretném, ha az elsőszülött gyermekem tőlem is kapna valamit. Lenora lesz – mondta makacsul, én pedig nem ellenkeztem. Tizenhét éves voltam, és szerelmes. Tom a családját hagyta ott értem, hogy együtt egy újat alapíthassunk, ennyi engedményt én is megengedhettem.


  A nyár egyik legnagyobb viharja tombolt odakint, Tom pedig még nem ért haza, és az időjárást elnézve, nem is voltam benne biztos, hogy egyhamar hazaér. Közös ágyba dugtam a lányaimat, majd anyai simogatások közepette eldünnyögtem egy utolsó mesét. - Ha félsz, csak fogd erősen Lenora kezét – cirógattam meg Enide orrát. - A nővérek összetartanak, és amíg ti itt vagytok egymásnak, egy ilyen vihar sem foghat ki rajtatok – mondtam. Egyre kerekedő pocakom mélyén a harmadik gyermekem erőteljes rúgásokkal adta tudtomra, hogy bármi is történik idekint, kicsit sem tetszik neki. Őt nem volt olyan egyszerű megnyugtatni, mint a nővéreit.

  Biztonságban vagy, szeretve vagy, az Istennő éppen úgy óv téged is, ahogyan az egész családunkat, zsolozsmáztam a hasamat simogatva, félórával később, amikor egy viharlámpával felszerelkezve az istállóba tartottam a cuppogó sárban. Egy pokrócot terítettem a fejemre, és a vállaimra, hogy megvédjen az átázástól, mert az esőkabát, amit használtam, a múlthéten tönkrement, amikor beleakadt valamibe kerítésjavítás közben.

  Tudtam, hogy Tom mérges lesz, amikor rájön, hogy egyedül hagytam a házban a lányokat, kiváltképp, amikor megtudja majd, hogy miért is tettem. Féltettem a méhemben növekvő gyermeket, akinek nemét szándékosan nem kérdeztük meg az orvostól. Szentül hittük, hogy ő is lány lesz, de mostanában túl sok volt a gyanús jel, nekem pedig ki kellett derítenem…

  Megnyugtatásként.

  A vihar egyre csak tombolt, vaskos cseppek hullottak alá az égből, amitől az istálló hirtelen messzibbnek tűnt, mint egyébként. Mielőtt beléptem az épületbe, lopva körülnéztem, nem-e követ valahol egy kíváncsi szempár. Szerettem összetartó közösségünket, de voltak séták, melyeket egy nőnek egyedül kellett megtennie. Nem hiányzott, hogy valamelyik kuzinom az utolsó pillanatban megzavarjon. A jóslás művészete kényes, egyetlen apró rezdülés is képes megzavarni törékeny folyamatát, amitől rossz eredmény születik.

  Az állatok jól ismert neszezésétől kissé megnyugodtam, a horkantások és szusszanások természetes velejárói voltak az életnek. A kisbabám újból rúgott egyet, amikor letelepedve egy szalmabálára előhúztam a kártyákat. Számtalan módja van annak, ha az ember a jövőjét kívánja látni, én mégis ezekben a megkopott lapokban bíztam a legjobban. Ősi hagyaték volt, ami sok évig lapult érintetlenül az egyik ládában, mielőtt kamaszként meg nem leltem. Úgy hívott magához, mint a láng a lepkét, részben ezért lett ez a választott utam.

  Felkevertem a lapokat. Elválasztottam a paklit, és kihúztam a legelsőt, gyűrött szélű kártyát, amit mintával lefelé a szomszédos bálára helyeztem. Az istálló lámpájának fénye egy pillanatra megremegett, szempillantásnyi ideig sötétségbe sodorva engem, és azt épület lakóit… Remegve nyúltam a következő lapért, amit a másik mellé helyeztem, majd egy újabbért, amit aztán fölé rendeztem el, hogy kijöjjön a megfelelő alakzat.

  Az első lap, amit felfordítottam a gyermek volt, így egy kicsit nyugodtabban nyúltam a második után. A vágy szimbólumát meglátva, a szívem megkönnyebbülten dobbant a mellkasomban, csak azért, hogy a harmadik festett alak kegyetlenebbül markoljon belém… A lámpa ismét megingott, de már nem számított. Kapkodva nyúltam a negyedik, majd az ötödik, végül az utolsó lap felé. A kaszás lecsupaszított képe úgy vidoran nézett velem szembe, mintha gúnyt űzne egyre elhatalmasodó kétségbeesésemen. Halál.

  Megráztam a fejem, és újra megforgattam a paklit. Sorsot vetettem. Újra. Újra. Aztán megint. Az nem lehet.

  Ugyanaz az ősi rettegés lett úrrá rajtam, mint amit az anyám szemében láttam a bátyám halálos ágyánál, amikor végül megértettem; az átok újra lecsapott a családunkra, és a gyermeket akarja. A fiamat, akit foggal-körömmel meg kell védenem.


  - Egy Lackwood – képtelen vagyok leplezni undoromat, ahogy a nevet ízlelgetem a nyelvem hegyén. Nincs haragvás a családjaink között, de elég régen élünk már egymás mellett, hogy meglegyenek az előítéleteim. Észveszejtőnek érzem, hogy nincs más megoldás, mint olyasvalakire bízni a fiam tanítását, akiben én magam nem bízok meg. Tom a tűzhely mellett áll, az óra már bőven elütötte az éjfélt, de csak ezen az istentelen órán tudtunk úgy kettesben maradni, hogy átrághassuk magunkat a tárgyaláson történteken.

  - Nincs más megoldás, boszorka – mondja rövid hallgatás után, miközben újabb kortyot iszik a bögréből, amiben a szagából ítélve sokkal erősebb ital van a teánál. - Vagy inkább engednéd, hogy küzdelem nélkül megfosszák az erejétől?

  - Az legalább megmentené az életét – fűzöm össze az ujjaimat gondterhelten megtámasztva a homlokomat az így létrehozott háromszög oldalán. - A családi átok egyébként is…

  - Ne kezdd, Dawn! Huszonhét éve másról sem hallok, mint átkokról és kártyákról. Kay nemcsak a te fiad…

  - Abel sem egyedül az anyám fia volt, mégis…

  - Dawn – kezdi csendesen, a türelme utolsó szikráit bevetve. - Abel túl messzire ment, nem egy átok végzett vele, hanem egy túltolt varázslat. A bátyád egyszerűen túl messzire ment. Babonából fosztanád meg a fiunkat az erejétől. Egy kamaszcsíny…

  - Egy ember feltámasztása kicsit túlmutat egy kamaszcsínyen, Tom! – sóhajtok, ellökve magamat az asztaltól felállok, és megkerülve a bútort a férjem mellé lépek, kiveszem a kezéből a poharát, és kortyolok egyet. Igazam volt. A pohárban pálinka van. Valószínűleg ő maga főzte a birtokon megtermelt gyümölcsből. Fene vinné el a Kelet-Európai gyökereit, fintorgok, miközben próbálom leküzdeni a kaparást a torkomban. - Csak Kayt akarom megvédeni.

  - És meg is teszed. A koven tagjaként, és leendő vezetőjeként máris nagyobb biztonságban van, mint a többi kölyök. Enide is egyetértett ezzel a döntéssel. Ha bennem nem is, benne bízhatsz. Szerintem mindkettőnknél tisztábban látja át a helyzetet. Okos lány.

  - Nem szép, hogy a gyerekeinket használod fegyverként ellenem – vonom fel a szemöldököm, újabb korty pálinkát csenve a bögréből, mielőtt visszaadnám neki. - Őket nálad is jobban szeretem – könyökölöm oldalba, de mielőtt elléphetnék tőle, Tom szabad kezével elkaja a karomat és visszahúz magához, hogy a mellkasára vonjon:

  - Nem minden jóslat teljesedik be, boszorka. Te sem látsz mindent előre. Bármi is jön, együtt fogunk szembenézni vele. Te. Én. A családunk. És a koven. Rendben? – kérdi kellemes baritonján, mire én vonakodva, de bólintok. Tom viszont nem érzi azt a szorítást a mellkasában, amit én, ő nem tudja, amit én már láttam.

  Az újabb döglött varjút a veteményesben, a kukacokkal a szemében.



Tom Llewellyn NJK- született boszorkány -  házastárs
Lenora Llewellyn NJK - született boszorkány -  legidősebb gyermek, leány
Lyle Llewellyn NJK - született boszorkány - veje
Tabitha "Tibby" Llewellyn NJK - született boszorkány - unoka, leány
Zachary "Ziggy" Llewellyn NJK - született boszorkány - unoka, fiú
Enide Llewellyn JÁTÉKOS KARAKTER (Niky)- született boszorkány -  fiatalabb gyermek, leány
Kay Llewellyn JÁTÉKOS KARAKTER (Ner)- született boszorkány -  fiatalabb gyermek, fiú
Tamsin Llewellyn NJK- született boszorkány -  legkisebb gyermek, leány