Szegény pára, volt az első gondolatom, amikor a vérfarkasokat említette. Még jó, hogy egyikük sincs itt és én se verem a mellkasom azzal, hogy bizony nem csak a vérfarkasokról szól a világ, mert itt vagyunk mi alakváltók is. De akkor sok minden kétes szavamra találna értelmet, magyarázatot, hogy akkor miért voltak olyanok, amilyenek, most meg volna értelme mindennek. Ám nem teszek erre semmilyen utalást sem. Inkább csak bólintok. Féljen nyugodtan a vérfarkasoktól, nekem nem kell, azt jobb nem hozzá tenni, hogy miért nem.
Inkább elbolondozok más téma felé. Jó kérdés mennyire sikerül. Látszik, hogy mindenre emlékszik, így könnyen az eszembe juttatja, hogy ja hiába vannak meghúzva azok a bizonyos határok, ha fittyet hányva átlépem őket mindig.
- Valami olyasmi, ha félted az életed sosem élsz igazán meg egyetlen pillanatot sem. – ezzel a kijelentésemmel most nagyon bölcsnek érzem magam, de ha komolyság nem is szökik tőle az arcomra, valami mosolyféle biztosan. Értse úgy, hogy élni muszáj, de nem bebábozódva, mint egy hernyó a bábjába. Egy nap minden hernyóból szép pillangó lesz, de ahhoz az kell, hogy megváljon a bábjától. Nem mondom, hogy Kay is egy pillangó, de most, ha csak a képletes fogalmazásnál maradunk, akkor ja, az. Ki kell őt is kelteni valahogy. Még jó, hogy itt vagyok!
- Lehet. – nem tudtam, hogy számára milyen téma ez az egész átok dolog, ezért inkább nem firtattam tovább. Megoldást úgysem most kapunk rá. Lehet jóval a gyökerek mélyén kell keresgélni, nem pedig itt a friss hajtásoknál, ahol ő van jelenleg a családfájában. Ki tudja? Én nem tanulmányoztam még az ő családjának a történetét, éppen elég, ha az enyémmel úgy ahogy tisztában vagyok.
- Háháháhá na persze! – röhögcsélek jó kedvűen, jó hangosan, hangot adva minden kételkedésemnek. Ha valakitől félni fogok, az nem ő lesz az, hiába hősködik itt nekem most azzal, hogy meg tudja védeni a családja becsületét. Nem kell. Egy fiatal srácnak, mint amilyenek mi vagyunk, még nem kell ilyen teher a vállunkat nyomja, de ő ugye a családért él, nem magáért. Még szép, hogy inkább szenved, minthogy éljen. Ezért is lógok vele és húzom bele mindenféle slamasztikába, ami egyszer az eszembe jut.
Ezért is történik meg a baj és persze nem felejtem el azt a bizonyos bele húzást se. Bár megjegyzem először csak azzal a szándékkal kaptam az irányába, hogy magamat vissza tudjam húzni és ne essem bele a vízbe, de nem így jött össze sajnos. Az ösztöneim mélyen legbelül ki akartak kerülni innen a vízből, de hiába ágaskodtam kellett ide Kay felém nyújtott keze is, hogy kikászálódjak.
- Ha bolondozni akarsz, akkor azt a szárazföldön, ha kérhetem, mintsem a hideg víz felett. – át is öleltem magam, nem azzal a szándékkal, hogy dideregni kezdjek, de amint megpróbáltam kifacsarni magamból a vizet jött a jól ismert hideg is.
- Ha ezért kinyír a nővéred nem vállalok érte felelőséget. – jegyzem meg s, nem is emlegetem már rögtön az édesanyját, hogy frászt tegyek belé.
Megpróbálok én is pokróc után nézelődni, amint megemlíti azt persze, csak ő sokkal nagyobb sikerrel jár, mint én. Ezért megköszönöm neki a fáradtságos munkáját egy „Köszönöm”-mel és gyorsan magamra is terítem azt. De nem nyugszom meg ennyivel, megpróbálom visszahúzni a köteleket, amibe belegabalyodtunk és kiestünk, addig se megy kárba, maximum vizes lesz egy kicsit, de a kötél csak megszárad mire használni akarják. Ezután hallom meg érdeklődő kérdését amikor a bálról kérdez.
- Még nem tudom. Miért? Szeretnéd, ha téged hívnálak el a bálra egy lány helyett? – csak cukkolom persze, megjegyzem nagyon szerencsétlenek volnánk, hogyha egy lányt se tudnánk elhívni a bálra, de az más kérdés.
- Szívesen mennék egyedül is, csak azért nem éri meg, hogy arra várjak valaki lány létére szintén egyedül akarjon jönni és valami csoda folytán összetalálkozzunk s, a végén legyen kivel táncolni. – legyintek. Nem kell félteni amúgy engem, legútóbb is volt kisérőm és ha nagyon rendes volnék most is ő lenne az, de már akkor kiderült, hogy nem egymásnak teremtett minket az ég. Én pedig figyelni szoktam ezekre az égi jelekre vagy inkább red flagekre, amik arra ösztönöznek, hogy tipli van Lys, jobban jársz.

Komoly arccal fogadom a szerinte még ennél is rosszabb állapotot és ugyanilyen ábrázattal folytatom is a mondanivalómat a szerintem még rosszabbal, mintegy sejtelmesen utalva arra, hogy biza akármennyire rejtegeti is a dolgot én tudok róla, de nem mondom ki hangosan.
- Van annál rosszabb is, hidd el nekem, amikor nem vagy se élő, se holt igazán. Sok film története szól élőholtakról, zombikról, vámpírokról, ghoulokról, lidércekről s még ki tudja milyen ronda csúfságokról. – mentettem meg végül ilyesfajta magyarázattal a helyzetet. – Szerencsére nem egy film szereplői vagyunk. – s, erősítettem ezt még inkább egy újabb eltereléssel. Így kell vele, másképp nem lehet célozgatni neki és közben semmisé tenni a célozgatást.
Remélem nem vette észre, hogy mindentudóan néztem rá és szándékosan terelek és játszom, hogy nekem mindenki tök normális, még ő is, pedig valójában én sem vagyok hétköznapi és ő se.
- Helyes. Ezt már szeretem. – csak mi és a végtelen óceán elismerő bólintást kap tőlem. Másra most úgysem futja, mert elkezdek hülyéskedni vele, ha azt hiszi, hogy komolyan fogok itt ücsörögni és hallgatni a hullámokat hát téved. Mindketten búval béleltek voltunk, de most már itt a vízen minden megváltozott esküszöm, előtört belőlem valami megmagyarázhatatlan játékosság, amit mindig az ilyen alkalmakra tartogatok amikor nyúzni kell szerencsétlen ideigeit és feldobni a napját valamivel: erre valóak a barátok ugyebár.
- Már tisztában vagyok a hátaraimmal, meghúztam őket egy ideje. – tovább bolondozok, esküszöm nem ittam semmit sem, csak ezt nem mondom el neki. Lehet a sós levegő teszi vagy az, hogy végre elszakadtunk egy kicsit a szárazföldtől.
Az átokról esett okfejtésére csak szemet forgatok. Szerencsétlen nagyon beleitatta testét-lelkét, teljes valóját ebbe az átok dologba, ha még most is ezt fújja megállás nélkül. Én könnyen beszéltem, nem hittem az ilyesmiben még akkor se, ha létezett, úgy voltam vele az átok azon fog, aki hisz benne és fél tőle, én féltem ilyesmitől még, mert nem voltam benne. Sőt elátkozottnak sem éreztem magam, ezért se tudtam teljesen átérezni Kay paráját.
- Csak vannak valami praktikák, amivel ki lehet védeni az átkokat nem? Só a zsebben. Szerencsetalizmán. Ezekről csak hallottál nem? – kíváncsiskodom. Persze sejtem, hogy a fele se felhasználható ötlet és csak ugyanolyan babona, mint amit magáról hisz Kay.
A családos dologra tett megjegyzésére újra csak szemet forgattam, mintha szerencsétlen vérében volna ez, jó így nevelték, megértem teljesen, de ennyire nem lehet agymosott vagy igen? Mikor fog igazán élni? Most meg ennél is több kérdések jutottak az eszembe, amit nem illik feltenni neki nyilván, de majd egyszer talán. Ezért inkább cukkolom őt, mert jól esik. Annyira, hogy észre sem veszem mennyire hatásos is volt a dolog, hát amikor nevetett vele együtt nevettem a hülyeségen, amit mondtam.
Rugdosni kezdett, hát persze, hogy kifejezi nem tetszését. Valószínűleg nekem se tetszene, ha nővérem volna a bátyám helyett és valaki rá tenne megjegyzéseket, meg az esetleges rokonságra.
- Sose szoktam, csak ha nyomos okom van rá, ha adsz egy nyomos okot lehet meggondolom magam. – épp hülyéskedni akartam volna tovább, visszalökni vagy valami, amikor szerencsétlen úgy összegabalyított engem a kötéllel meg magát is, hogy a lökésének köszönhetően dobtam egy hátast, de annyi erőm még volt, hogy nyúljak érte. Háh! Csak nem azt hitte, hogy egyedül fogok meghalni! Nem én! Ha vízbe kell fúlnom – ami nem fog megtörténni, mert úszni tudunk mindketten – akkor ő is jön velem! Nagyot csobbantunk nem mondom, hogy nem. Meg is lepődtem.
A vízen lebegve próbáltam fenttartani magam és röhögtem vele. Ez mondjuk ijesztő volt tényleg, de amilyen hirtelen ért az esés olyan hirtelen el is múlt amint megszoktam a vizet. Hideg volt, mint ilyenkor lenni szokott, de lehetett volna rosszabb is.
- Ha tudom, hogy búvárkodni akarsz, akkor hozhattunk volna magunkkal búvár felszerelést is, csak szólok. – annak érdekében, hogy ne vacogjak s, fagyjak meg a vízben úgy döntöttem megpróbálok kievickélni a vízből vissza a csónakba.
- Menjünk vissza, megfázni nem akarok. – válaszolok kényességet színlelve, nem vagyok ennyire gyenge csak nyáron kellemesebb a vízben ezt alá kell írnom. Most mennyi is lehet? Nem érződik soknak ez biztos.

Szívesen megkérdezném tőle, hogy mégis miféle beszéd ez tőle, hogy nem akar jobb és jobb lenni, de aztán úgy döntök, lógva hagyom a dolgot. Veszekedni ilyesmi miatt később is tudok vele, most még a kötekedéshez sincs kedvem, de a hülyeséghez annál inkább. Esküszöm, ha fájna már rég klinikába kerültem volna miatta, még szerencse, hogy nem így mennek a dolgok az életben.
- Gondolj arra, hogy lehetne rosszabb is, mindig van ennél rosszabb, tudod. – hát nem a legjobb megnyugtatási módszer, de legalább továbbra is pozitívan állok ehhez és rámutatok, hogy érezhetné magát még ennél rosszabbul is akár, de nem ez történik, mert itt vagyok én szerencsétlenségére.
- Azért nem a tengeren akarok olyasmit átélni Kay. – mutatok rá, hogy ez azért nem a köves folyó, hanem a tenger, mélyebb és ki tudja milyen vízicucokkal van tele. Ő lehet nem fél tőlük, de én azért nem szenvednék el egy medúzacsípést mondjuk!
Amikor az erejéről beszél csak leintem őt, mintha csak megint túlaggódná a dolgot, lehet ez a baj vele. Hogy aggódik és ezért begörcsöl, mint valami tinilány az első randiján. Ezeket persze szerencsére nem mondom ki hangosan, hát meg lenne ásva a sírom itt ezen a helyen az biztos.
- Ne rágódj ilyesmin. Minél többet gondolsz rossz dolgokra, azt bevonzod. Gondolj inkább szép dolgokra és ne stresszelj ilyeneken. Ha szép dolgokra gondolsz, akkor azokat vonzod be és boldogabb leszel. Szerinted velem miért nem történik ilyesmi? Azért, mert nem a világvégére összpontosítok, hanem arra, hogy minden jó legyen és úgy alakuljon ahogy szeretném. Ezért tenni is szoktam igaz, de a világnak és a karmának is kell egy kis segítség, hogy úgy alakuljanak a dolgok ahogyan azt mi szeretnénk. Szóval fel a fejjel öcsi! – meg is mutattam neki, hogy mennyire kell felemelnie a fejét, ne csak lógassa azt és a cipőjét bámulja, mint valami szerencsétlen mosott rongyot evett patkány, aki épp megdögleni készül.
Na ezért voltam itt én, már kezdtem elememben lenni újra, csak az kellett, hogy apáskodjak az ilyen haverjaimon, mint amilyen Kay is volt. Kicsi, elveszett, de csak az én szememben. Kezdte ő is súrolni az égimeszelői címet ez igaz.
- Nem lenne semmi baj azzal, hogyha a saját utadat akarnád járni, ugye tudod? Ez a világ rendje. – magyarázok nagy okosan és értelmes fejet vágva, mintha csak éppen nyugtatnám őt, hogy nincs akkora nagy baj azzal, ha ki akar repülni a családi házból. Egyszer mindenkinek ki kell, az más kérdés, hogy az ő családja valamilyen más módot követ, amit így külső szemlélőként nem látok még át, de azt mondják egységben az erő, csak ennek is megvan a maga hátránya, szerintem.
A hősködése már egy kicsit megnevetett, vissza azonban nem szívok semmit sem. Minek? Úgyse gondolnám komolyan.
- Pedig. Gondolj csak bele, nem kellene okokat keresnem, hogy miért vagyok nálatok, mert ott lenne nekem ő. Igaz idősebb nálam, de manapság a kor nem lényeges. – tovább röhögök, mert tudom, hogy az idegein táncolok.
- Amúgy meg, honnan tudod, hogy nem az ilyen fiúk jönnek be neki, mint én? Beszéltél róla erről, hogy ilyen jól tudod? – aztán hirtelen abba hagyom a röhögést és komolyan nézek rá.
- Tudod, hogy tisztelem őt, de nem tudnék úgy élni, ahogy ti. Szóval megnyugodhatsz, nem leszünk egy család, hacsak nem kezd el esetleg a bátyámmal járni, ami nem lehetetlen csak mind tudjuk, hogy mindketten külön világot élnek. – nem kell bemutatnunk egymásnak a testvéreinket, ez igaz, valószínűleg már az iskolában is kerülték egymást, mint a nem tudom mit, de nem is baj. Ijesztő lenne, ha a családjaink jó barátok lennének szerintem, de így pont jó. Én legalábbis örülök neki, hogy nem kell az anyáinkat hallgatnunk, vagyis gyerekkorunkban nem kellett őket hallgassuk.

Nem akartam és szerettem volna Jasperről beszélni, éppen elég, ha egy légtérben vagyok vele az órákon, mert nincs más választásom. Ezért róla nem akartam többet nyilatkozni, szerintem Kay is megérti, ha csak félmosollyal és nevetéssel válaszolok a megjegyzéseire. Azonban, hogy engem tényleg kedvelnének-e azzal már vitatkoztam volna, de csak egy kicsit.
- Utáltak is, itt az ideje, hogy kedveljenek. – ennyi csupán, amit még hozzáadok, mert vannak nekem is olyan napjaim amikor elviselhetetlen vagyok, nem szándékosan és abból félreértések születnek csak.
Kay vállára tettem a kezem, mintegy jelezve, hogy rendben van, eleget fényezett már, többet úgyse viselnék el. Még, hogy érdekelje a lányokat a külsőm, így is nehezen bírok velük, hát még ha nagyobb figyelmet kapnék tőlük!
Próbáltam intézkedni én a hajó körül, bár volt egy olyan érzésem, hogy Kay kapitány mellett nekem éppen elég, ha nem vagyok útban. Látszott ám, hogy nagyon koncentrál. Vagyis dehogy. Neki ez már zsigerből megy. Bámulatos látni.
- Akkor csak azokon segíts, akik másokon segítenek. – ez is egyfajta megoldás volt.
- Ez csak ér valamit és talán motivál téged, hogy még jobb és jobb legyél. – csak ugye nem mindegy miben és itt inkább nem akartam semmiféle szörnyűségre gondolni, amit átélt szerencsétlen és úgy hiszi én nem tudok róla semmit sem.
- Ennyire rossz a helyzet nálad? – kíváncsiskodtam. Ha már panaszkodni kezdett akkor tegye nyugodtan. Tudja, hogy én sose ítélkezem, ha róla van szó és mindent rám bízhat, nem adom tovább. Bármilyen nagy legyen a kísértés éppen.
- Egy nap te is rájössz, hogy sokkal többre vagy hivatott Kay, csak nyitott szemmel kell járnod a világban. Ennyi az egész titka. De amíg ezeket a dolgokat észreveszed, nos addig szórakozhatunk egy kicsit. – nevettem el a végét. Nem voltam mindig jó ebben a tanácsadásfélében, sokszor a saját tanácsaimat én magam se fogadtam meg. Ettől azonban még hangzatosak voltak és szépek, főleg, ha valakin még segítettek is.
- Nem néztem az időjárás előrejelzéseket, de ha valami gond lenne megtudnád tartani a hajót ugye? – kíváncsiskodtam. – A hírekbe nem akarok még bekerülni azzal a szalagcímmel, hogy két fiatal fiú elkötött egy hajót és a nyílt vízen szenvedtek hajótörést. – persze úszni mindketten tudtunk, nem erről volt szó, csak nem mindegy, hogy mennyire hideg a víz és milyen nagy távot kell megtennünk. Voltak nekem is határaim, nem csak neki.
- Milyen képességekre gondolsz? A bringázási tudásodra? – cukkolom egy kicsit, persze megértettem én mire akar kilyukadni teljesen.
Az, hogy kétségei voltak semmi gondot nem jelentett, hiszen ebben a korban mindannyiunknak vannak kétségeik.
- El akarod hagyni a családodat? Gondolom még nem tudják. – ha tudnák valószínűleg még nagyobb lenne a veszekedés otthon.
- A magunk módján mind átlagos srácok vagyunk, csak nem kell túlspilázni a dolgokat. – vonok vállat és ha lehetőségem van rá, akkor leülök valahová és úgy tekintek jobbra-balra a nyílt vízen. Most nem gyerekeskedem és nem is próbálok meg belehajolni a vízbe, a végén még felborulunk a nagy hajolásomnak köszönhetően és azt nem akarom.
- Különben, ha már lányoknál tartunk, Enide egyre szexibb, neki van barátja? – komoly képet vágok, de a végén elnevetem magam. Nem érdekel a nővére.

Egyszerűen és nagyszerűen leutánzom Kay szemforgatását, mintegy torz tükröt mutatva neki, hogy láthassa ő hogyan is nézhet most éppen ki. Nem szívesen mentem bele a részletekbe, hogy hány lány érdekel és azokat a lányokat milyen más fiú érdekli még. Őt nem olyannak ismertem meg akit az ilyesmi lázba hozott volna, inkább kioktat vagy őszintén a szemembe mondja, hogy én saját magamnak ástam a gödröt amibe kerültem, nem másnak. Igaza is volna.
- Néha annak érzem és ez még nem minden! Tudod ki áskálódik utánam? – összefontam magam előtt a karjaimat, mintha ez annyira meglepett és megsértett volna, mármint az a tudás, aminek a birtokába jutottam.
– A mi „drága” Jasperünk! – ezt úgy mondom, hogy a drága szónál látványosan oda is rakom azokat a macskakörmöket az ujjaimmal a levegőben. Az a srác egy tocsi, nem mondom, hogy én ne szeretnék tanulni, de ami sok az sok basszus. Arról nem is beszélve, hogy a szórakozást még hírből sem ismeri, nemhogy legyen értelme vele lógni basszus. Egyszer úgy elkapnám a grabancát és belelökném egy kicsit a vízbe, hogy lehűtse magát és azt a sok gondolatot, ami a fejében kavaroghat.
- Mmm jó kérdés lenne, hogyha nem tudnám rá a választ vagy még magamnak sem akarnám bevallani, de arról van szó, hogy… Ilyen vagyok. Néha jól esik elhinni, hogy kedvelnek és magam miatt szeretnek, nem a külsőm érdekli őket. – kezdtem bele megint a lelkizős szövegembe, de az igazság az volt, hogy egyszerűen növelte az önbizalmamat, ha több lány ábrándozott rólam és ez felemelő érzés tudna lenni, ha nem akarnának többet és komolyabbat.
- Vagy rájuk unok. De azt hittem ezt már te is tudod rólam. – elhúzom a szám, nyilván nem kellett volna ebbe szegényt belerángatni. Sokkal jobb dolga van annál, hogy az én ügyeimet akarja megérteni és utolérni. Néha én sem tudom, hogy kivel hányadán állok. Már régen elvesztettem a fonalat, amit nem vagyok hajlandó követni vagy kibogozni.
Azt azonban örömmel látom, hogy a kedvét meghoztam egy kis kiruccanáshoz, ennél több nem is kell. Ha lehet akkor szépen el is felejteném most az ügyeimet. Így amikor szépen besétálhatok a kapun, amit ő volt szíves kinyitni nekem.
- Tetszik a hely. Szép nyugis. – állapítom meg egy gyors körbepillantás után. Nem olyan zsúfolt, mint a jól védett helyek és kevesebben tolonganak itt, nincsenek sokan, ami már magában elég megnyugtató. Ez azt jelenti, hogy nem mostanában fogunk bajba kerülni, ha mégis akkor… ki tudjuk magyarázni magunkat.
Nem ellenkezem abban, hogy segítsen. Ketten egymást kiegészítve sokkal ügyesebbek vagyunk, amire én nem figyelek – például a mellettünk lévő másik hajócska – arra ő odafigyel és időben reagál.
- Az elég komoly, hogy halálra untam magam, nem? – felvonom kérdőn a szemöldökömet.
- Komolynak lenni unalmas, te is tudod. Nincs semmi izgalmas abban. De hogy miért nem ezzel kezdtem? Azt hittem ismersz. Szeretem szívni mások vérét, még ha képletesen is. – elkacagom a végét, mert nem tudom megállni, hogy ne szórakozzak egy kicsit ezen.
De nem állt szándékomban túlságosan felidegesíteni őt. Most nem energiavámpír akartam lenni, aki lehúzza őt, mert attól nem lett volna jobb kedvem nekem sem. Csak nem akartam tétlenkedni, ennyi az egész.
- Tedd szebbé a világot. – nem utasítottam őt, csak válaszoltam. Tisztában vagyok azzal, hogy nem ezt a választ várta tőlem. Pont ezért veszek mély levegőt és kifújom.
- Nem tudod mihez kezd magaddal igaz? Én egyetemre akarok menni, hogy melyikre még nem tudom, de az orvosira jelentkeznék. Néha jól jönne, ha tudnék ezt azt, de vonz az informatika is. – nekem egyértelmű volt, hogy a képességeim szerint döntök, csak nem mindegy melyik szerint ugyebár.
- Mi az, amit szeretsz? Dönthetnél esetleg aszerint, hogy mihez kezdenél ezek után magaddal. – tanácsolom elég komoly arcot próbálva erőltetni magamra, ami valljuk be nem mindig megy. De ha esetleg őt ilyesmi emészti, akkor nem viccelhetem ezt el csak úgy. Lehet valamitől pont én fogom elvenni a kedvét vagy meghozni. Sosem lehet tudni!
Kicsit a tengerre pillantok, ahogy szépen távolodunk a parttól, hát az valami felemelő érzés! Ez kellett nekem. Egy kis változás. Szerintem neki is jót fog tenni. Csak lenne egy kicsivel több szél is. Akkor… na akkor igazi kalóznak érezné magát az ember, de így.

Megengedek magamnak egyfajta bájos mosoly félét, amivel tudom, hogy az agyára megyek, sejtem, hogy nem szívesen hallgatja végig, hogy kivel hol mit csináltam és ki nem tud róla és ki tud és ez milyen nagy galibát okoz. Most nem a szerelmi életem nyűtt ennyire el, – mert nem volt - egyszerűen csak én tettem ezt magammal. De másokkal ellentétben én megoldást próbáltam találni erre az aprócska kis gondomra és mivel mással lehetne elfeledtetni? Persze, hogy a barátokkal! A probléma persze attól még ott lesz, de legalább jobban fogom érezni magam. Azzal is tisztában vagyok, hogy ez a fajta magatartás nálam nem fog sokáig jövedelmező lenni, mert egy nap választanom kell majd, hogy mihez akarok kezdeni az életemmel és kivel szeretnék boldog lenni.
- Nem szívesen mondom ezt, de van az hatszög is. – viccelődök perszer vele, inkább csak vállat vonok és nem mondom ki, hogy szörnyen unatkozom és mehetnékem van. De most nem akarok randira hívni senkit sem. Egyedül meg nem akarok lenni. Szóval mindenféle szempontból Kay a legjobb választás. Ő nem sajnál kiosztani, ha arra van szükségem. Persze az idejét se szeretném feleslegesen lopni, de minden percét megéri.
- Nem hiszem, hogy egy újabb lány lenne a megoldás. De ha esetleg meghallod, hogy az egyikük rólam susmorog, csak szólj. – kacsintok egyet.
Nem tudom, mennyire éri meg nekem megkörnyékezni azt a lányt, aki esetleg úgy tekintene rám, mint az imádata tárgyára, mert az a srác, akit ők várnak valószínűleg nem én leszek, hanem az elképzeléseik rólam. Szóval nem fogok jól kijönni belőle, mert nagy csalódást okozok, mint általában mindig.
- Ja, sejtettem, hogy neked lesz némi ötleted. – kicsit megsúrolom a vállam ott, ahol belebokszolt, most vissza kellene adnom ezt neki valamilyen formában, de most nem hergelem feleslegesen a hátba veregetéssel. Örülök inkább annak, hogy velem tart és vevő volt a kezdetleges javaslatomra. Elég, ha megvan bennem a szándék, hogy elhagyjuk ezt a helyet egy kicsit és magunk mögött hagyjuk. Tudom, hogy számíthatok Kayra, ezért rá mertem bízni a vezetést. Eddig se volt belőle nagy bajom, hogy kövessük a vezetőt játszottam minden esetben. Na jó, ezért aláírom, hogy egy-két ilyen esetre a közelmúltból nem vagyok büszke, de ez csak azért lehetett, mert még kerestem önmagam.
Egyre kiszélesedőbb mosolyom lett, amit nem tudtam sehogy sem visszafogni. Éreztem, hogy… feltöltődöm. Igen. Azt hiszem ez a helyes kifejezés rá, a móló közelében akartam lenni, igen, mert ott annyira más. Végtelennek tűnik szinte minden, még akkor is, ha egyáltalán nem az és egyszer minden véget ér. De amíg nem ér véget, addig… Addig megéri bajba keveredni én azt mondom.
- Kösz. – ennyi csupán a válaszom arra, hogy beengedett a kapun. Én vele ellentétben nem vagyok olyan pálcikatípus, hogy mindenhová beférjek, előtte pedig nem fogok átváltozni érthető okokból kifolyólag.
Követtem őt, fel a kis vitorlásra, bár amíg ő a kötelekkel foglalatoskodott addig én a vitorlával foglalkoztam. Tudom, hogy manapság motorral indulnak el ezek a csodás kis hajók, de mindig jól esik nézni, ahogy a vitorlákba belekap a szél.
- Nem mondtam, hogy nem vagyok benne. Csak térjünk vissza időben és hozzuk vissza a hajót. – mert visszahozzuk. Nem akarok a tengeren tengődni. Szerintem Kay sem. Pláne nem velem.
- Csak egy kis változást akartam, ennyi az egész. Néha kell valami váratlan, ami kizökkent a mókuskerékből. – bár azt nem gondoltam, hogy a sétán kívül a vitorlás hajón kötünk ki, de üsse kő. A túl egyszerű se mindig a legjobb.