Idekint a végtelennek tűnő sötét vízen csak az árbocra felszerelt lámpa világította be Lys arcát. Az enyém annyira nem is látszott, de nem bántam. Harag ült ki az arcomra, haraggal vegyes önutálat. Miért nem tud csak egy kicsit eldugulni? Miért kell állandóan mindeenből viccet csinálni? Szívesebben löktem volna mégis bele a vízbe megint, de az előbb már épp annyira eláztunk, hogy ez meg se ártson neki. Tudtam, hogy csak az én kedvemért viccelődik, de annál nincs is idegesítőbb, amikor valaki nem veszi észre magát. Viccből kinyírni valakit vajon mennyiben fájna? Harminc év alsó hangon? Hozzávetőlegesen hogy elég illuminált állapotban is vagyunk, nem tudom, de bárhonnan nézem nem érné meg. Francba. Meg ennek a hülyének is hiányozna a feje.
- Tudod mit? Játsszunk. Én akkor azt felelem, hogy bűntudat. És... letargia. - rosszabb, mint a düh. Mert azt legalább kiadnám. Mint ahogy érzem a késztetést, hogy bemossak neki egy isteneset, ha még egyszer csak szemberöhög. Inkább kihívón vontam fel a szemöldököm.
- Te jössz. - igen, ez egy visszapassz volt. Ha ennyire szeretne felvidítani, akkor rántson ki ebből az állapotból. Mert erre most mindennél jobban vágyom.
Mit mondtam a viccekről? Mert eszerint ő nem igazán vette a lapot. Senki sem mondta neki, hogy ha már volt olyan rohadt szerencsés helyzetben, hogy semmi baja nem volt a családjával, akkor ne viccelődjön velük állandóan?
- Inkább látogasd meg a nagyapád és örülj, hogy kurva szerencsés életed van. - Lys sokat lógott nálunk, többet mint otthon. Ha nem ismertem volna eléggé, akkor azt mondtam valami baja van velük. De soha nem volt, a legnagyobb problémája abból fakadt, hogy az apja rendőr, a nagyapját meg máshol kell meglátogatni. Én cseréltem volna vele, de engem úgysem kérdez meg senki soha.
Aztán mintha valami történt volna.
Lys komolyan szólt hozzám. Olyan komolyan, hogy egészen tetszett, mi több teljesen átéreztem minden szavát. Lehet csak megjött az esze, hogy nem a saját módszereivel kellene most erőt adnia. Azt sem bántam volna valahol, ha csak elhallgat és békén hagy. Leültem abba az irányba, amerre a fény világította be a vizet és csak néztem, ahogy fodrozódik. Még émelyegtem, de nem éreztem úgy, hogy teljesen forogna velem a világ. Csak csöndben hallgattam és próbáltam nem tudomást venni arról, hogy fázok. Mert bizony fáztam most már. A víz hideg volt és idekint is egyre hűlt a levegő.
- Valaki megmutathatná hogy oldozzam ki azt a csomót. - dünnyögtem az orrom alatt halkan. Nem voltam már dühös, igazából csak végtelenül szomorú. Soha nem volt részem olyanban, aminek tette az én vállamat nyomta volna. Ha nem lett volna elég az nekem, hogy minden nap örökös harcot vívjak magammal, akkor ez kinyitotta a szelencét.
- Hagyjál már, nem azt mondtad, hogy ezt nekem kell megtennem? Különben meg mikor álltál be a csajozzunk be gyorsan hívők klubjába? - előbb jól sípcsonton sóztam, aztán csak felsandítottam Lysanderre. Miért akar mindig itt kilyukadni? Miért olyan fontos neki, hogy a csajokról beszéljek? Épp eléggé zavart, hogy mindenki körülöttünk a leendő bálról beszélt, én nem akartam se a bálról se a lányokról beszélni. Most biztosan nem. Nem éreztem úgy, hogy el akarnék menni, tavaly sem amiatt mentem. Pedig ez az utolsó évünk, utána már nem lesz rá több lehetőség.

Lysander nem tudom hogy csinálja, hogy mindig mindent ennyire félvállról vesz, de most szívem szerint ezért is behúztam volna neki. Miért van az, hogy másoknak ilyen könnyen kijut a jóból? Miközben itt vagyok én, egy rakás szerencsétlenség, aki még egy egyszerű varázslatot sem képes magából kicsiholni, ha azt egyedül kell megvalósítani? Hogy még nem is töltöttem a huszonegyet, de már egy gyilkosság szárad a lelkemen? Hogy ilyen lazán viccelődik akár a nővéremmel akár más lányokkal? Miközben én teljesen befordultam. Igen, most határozottan megérdemelte volna, hogy egy kicsit belelógassam a víz alá és alaposan megfürdessem, de ezzel már amúgy is elkéstem.
Sok volt a pia.
Bosszúsan felhorkantottam csak a szöszi szavaira. Mert ő már csak tudja, hogy ez hogy működik.
- Igen? Cserélj velem, csak egy napra, egy órára, egy percre, akármire. Érezd azt, amit én, a felelősség súlyát, az elvárások súlyát és látni fogod, miről beszélek. Hogy lépjek egy koven élére, ha képtelen vagyok rosszullét nélkül megmozdítani egy papírlapot? - eszembe jutott a mantra, csak koncentrálj. Homályosan felderengett a ráolvasás, ahogy próbáltunk megidézni a mozdulatlanul fekvő lányt, majd bevillant egy emlékkép arról, ahogy épp egy tollat próbálok a levegőbe emelni, miközben törökülésben koncentrálok. A következő pillanatban pedig elsötétült a kép.
Lys próbált viccesnek tűnni, de most leginkább csak egy vállon bokszolást kapott tőlem. Ne merjen viccelődni, amikor komoly dolgokról volt szó. Neki lehet nem is tűnt olyan nagy dolognak mindez, de nekem igen. Sokszor éreztem úgy, hogy az életem múlik ilyeneken. Most pedig csak megkísértettek a negatív gondolatok.
A francba is...
De mégis csak olyan jól estek a szavak. Lys végre nem viccelődött, sőt láttam rajta, hogy nagyon is komolyan gondolja, amit mond. Csessze meg, ha nem ittam volna az italból, most egészen meghatódhattam volna, de így csak szipogós anyámasszony katonájává változhattam volna, azt pedig nem akartam. Inkább gyűjtögettem a gombócot a torkomban, mégsem volt olyan rossz érzés, nem akart annyira megfojtani.
Harcos... persze. amikor még ennek a szónak a súlyát sem fogtam fel, akkor mondtunk ilyeneket. Most mégis csak máshogy hangzott, én pedig rohadtl nem éreztem magam annak. De jól esett csal elképzelni. Mégis egy vékony szűrőn át kezdtem úgy látni az egész képet, hogy ő is többet tud annál, mint amit mondtam. Vagy csak vaktában tapogatózik. Nem tudhattam biztosan. De olyan erős volt ez az érzés bennem, meg kellett kérdeznem.
- Te ott voltál? Te voltál az az idióta Huckleberry Finn, aki mindenbe belekeveri magát, mi? - most én voltam az, aki a kezem a vállára tettem és ráncoltama  szemöldökömet. Muszáj volt tudnom.

Lysander olyan volt számomra, mint egy fogadott sokadik testvér. Pont annyira számíthattam rá, mint a nővéremre, csak épp több közös programot is tudtunk csinálni, mert hasonló dolgok érdekeltek minket. Lysnek sokáig tényleg kendőzetlenül elmondtam mindent, egészen tavalyig. Az egy kemény érvágás volt nekem és mind a mai napig rettentően bánom, hogy olyan hétpecsétes titokként kell kezelnem, amit akkor sem köthetek az orrára, ha itt megígérné nekem, hogy nem adja tovább. A francba is, bíztam benne, mindig kisegítettük egymást. Nehéz volt ezek után a szemeibe nézni, miközben azt gondoltam, átverem és hazudok neki. Most is csak a jól bevett, "csak mértékkel" szlogennel koccintottunk. Nekem lelkileg most több alkoholra volt szükségem, de igaza volt, nem rúghattam csak úgy fel a realitás talaját és rugaszkodhattam el a valóságtól. El mindentől, a család tilalmaitól, a múlt megkísértésétől, mindentől. Egyszerűbb lenne csupán csak egy gondtalan tinédzsernek lenni, semmi több. Mégis mindenki többet várt el tőlem, mint amennyire képesnek éreztem magam. Ez volt az, amit Lys sosem érthetett meg.
Egy nap nekem kell a kovenem élére állnom, most mégis jobban vonzott az, hogy bűn nélkül kövessem inkább az álmaimat.
Vállat vontam szőke cimborám megjegyzésére. Sokfélét meséltek otthon már, annyi minden történt, persze, hogy ők is valahogy megélték a fiatalkorukat. Aki azt mondja, hogy ő másképp csinálta, az hazudik.
- Tudod Lys, én egy bűnt követtem el. Fiúnak születtem. - annyit volt már nálunk, hogy ha nem hallott volna a Llewellyn-átokról, akkor itt és most szemberöhögtem volna. Ez vett engem körbe, szippantott magába mint egy gyámoltalan pondrót. Nem tudtam használni tőle úgy az erőm, ahogy szerettem volna és túlontúl féltettek is. Pedig a családtagjaimon mind láttam, hogy nőnek lenni a világ legnehezebb dolga. Megfelelni másoknak, kiszolgálni a családot, életet teremteni, elviselni a szenvedéseket és mindeközben hűek maradnak önmagukhoz. Ha valamit, akkor azt megtanultam a koven ölelésében, hogy a nőket becsülni kellett.
- Mi? Ééén????!!! Ezt te sem gondoltad komolyan, hogy majd újságból... - ha most a kezem ügyébe került volna valami, biztosan képen dobom vele. De az üveget sajnáltam rá. Nem akartam én ripittyára vagdosni a legjobb cimborám arcát.
- Na jó, ezt felejtsd el, nem hívok el senki. Lys, én nem akarok még egyszer elmenni abba a retkes bálba. - amilyen jókedvűen kezdtem meg a mondandóm a széles mosolyommal. úgy hervadt le az a képemről, ahogy felsejlettek előttem a történtek. Közelebb léptem immár hozzá és a vállára szorítottam a kezem.
Oké Lys, most már ne akarj ezzel viccelődni.
Lys azonban nem hallotta meg valószínűleg a nettó kétségbeesést a hangomban vagy el akarta ereszteni a füle mellett. Olyan volt ő, egy jóindulatú, jóravaló, szerethető suhanc. Jobb ember, mint én valaha is leszek.
- Lys, fejezd be. Nem megyek, nem akarok menni. Nem... nem mondtam el mindent a múlt bál éjszakájáról és nem érzem fairnek így arról beszélgetve. - sóhajtottam minden bűntudattól terhelt hanggal.
- Én... akkor meghalt az a lány... Nem kellett volna ott lennie, de megöltük őt. Vélrtlenül, de megöltük őt. - sóhajtottam újból egy nagyot, immár könnytől csillogó tekintettel. Nem volt rám jó hatással a bor, olyankor képes voltam igazi hangulatemberré válnom. El sem hittem, hogy kimondtam.

Jól esett hülyéskedni minden következmény nélkül, Lys mellett meg egyébként kevésbé éreztem magam gázna bármilyen megnyilvánulásommal kapcsolatban. Ha bármi ciki már elhangozhatott mellette, akkor az megtörtént. Mégis itt volt még és a legjobb barátomnak tartottam. Ezért is éreztem néha rettentően nagy bűntudatot, amikor eszembe jutott, mennyi mindent nem osztottam meg vele. De mégis mit mondhattam, miért járok egy tanárunkhoz csak úgy különórákra, amikor sem kémiából, sem matekból nem szorulok rá?
Csak felröhögtem a szavaira. Még el is képzeltem volna, de akkor garantáltan én fogom magammal rántani.
- Valami olyasmi. De bár ittam volna. - megétápzott őszinteségem viszont visszaköszönt a válaszom nyomán. Akartam volna én még terelni, de ahogy beállt a csönd csak még rosszabb lett. Soha nem volt olyan témánk, amit ennyire kerülgetni kellett volna és ettől szégyelltem magam. Még így, hogy közben borozgattunk is.
Milyen jó, hogy pont akkor akarja elviccelni a báli témát, amikor már a nyelvem hegyén lenne a vallomás. Tettetett sértettséggel néztem vissza rá és legszívesebben ezekért a szavakért máskor már a vízbe borítottam volna. Most inkább csak megkönnyebbültem, hogy lapozhatunk és nem kell szembeszegülnöm a saját akaratommal.
Gyenge vagyok, nem is értem igazából magam.
- Te vagy már egy kiscica! Miért ilyen fontos neked, hogy elvigyek valakit a bálba? - ő sem rajongott érte, ellenben pont emiatt érdekelt, miért nyomta most ennyire ezt a dumát. Gyanús vagy ám Lysander Collins. Előbb a rensőrségre becipelt gimisek, most meg hogy kerítsek valakit.
Tovább akartam volna tiltakozni, de igazából tényleg azon járt az eszem, hogy nem hangzott alapvetően egy rossz ötletnek.
Sőt, borzasztónak.
- Hé, mi ütött beléd? Megártott a bor, hogy barátnőkről álmodozol? Vagy kevés az újság, hogy kiéld magad? - szívattam vissza. Én hogy a viharba ne ragadtam volna meg a lehetőséget, hogy ugrassam, ha már megtette ő maga is? Nem is tudom, nekem annyira más volt barátnőt találni, amikor a legtöbb gimis kapcsolat is csak arról szólt, hogy villogjanak mások előtt vagy épp oldják a frusztrációt. Kösz, ha a kirakatban szeretnék élni, majd beugrok Enide boltjában.
Oké, nem sokat beszélgettünk csajokról, legfeljebb megtárgyaltuk ki hogy néz ki alkalomadtán, ha úgy adódott, de tényleg nem tárgyaltunk meg részleteket. Most pedig roppant kínos volt a gondolat is, hogy Lys azon töri magát, hogy én biztos le vagyok maradva és hozzam is ezt be.
- Te határozottan megbuggyantál, barátom. - röhögtem végül el magam, miután realizáltam, hogy meglehet valamit komolyan is gondolt a mondandójából.
- Oké, inkább bökd ki, kit akarsz, hogy elhívjak és miért?

Lys, akit kölyökkorom óta ismertem sosem tekintett katosnak, amiért mások igen. Voltaképp mi szabja meg, hogy ki fura és ki az, aki beletartozik a normálisba? De ha nem is voltam trendi, tettem rá magasról. Az én tartalmaim a neten sem másoknak, nem is a lájkok számának szóltak, inkább magamnak töltögettem fel. Azzal is tisztában voltam, hogy annyira sok követőm sem volt, amennyi mondjuk egy népszerű partíarcnak. Érthető, engem beszippantottak a faktok, aztán otthon a házimunka, amiből én is bőségesen kivettem a részem. Mert nálunk Llewellynéknél az volt a normális, ha a gyerek még játszik, de az idősebbek ahogy egyre érettebbek lesznek, úgy vegyék ki a saját feladataikat a közösből. Más családok talánnem is működtek egy akkora közösségként, mint a miénk. Ez pedig egyszerre tanított az életre és a felelősségre és egyszerre volt még nyűg. Ha pedig ketten leléptünk valhová, akkor mindettől sikerült megválnom kis időre. Lysanderen kívül nem is akadt olyan barátom, aki ennyi ideig kitartott volna mellettem a családom furcsasága miatt is. Ha pedig ökörködésről volt szó, akkor megszámlálni nem tudtam volna, mennyi alkalommal mentünk el mindig a végletekig.
- Úgy csinálsz, mintha sosem estél volna vízbe. - böktem oldalba a megjegyzéséért. De ha már ilyen kis mocsok, akkor én sem leszek ám kedves vele. Persze, mintha nem udnám a határaimat, mikortól sok és mikortól nem.
- Különben belelődöröglek én téged megint a vízbe. - cinkos vigyort eresztettem, ez a bor tényleg jó volt, igaz nem éreztem még úgy a hatását, nem is akartam berúgni. Hát még ki kellett kötnünk valahogy ezt a monstrumot, ha it bukunk le, tuti örök életre kitiltanak a kikötő környékéről is. Meg hát ha ennyitől fejre álltam volna, akkor szégyen szemre kulloghatnék is haza.
- Aha. - most úgy tettem, mint aki emlékszik is annak a srácnak a bulijára, mert hogy ő egyáltalán nem maradt meg, az tuti biztos. Nem hogy vissza, máshová sem nagyon mentünk aznap éjjel. A szabadban lődörögtünk és próbáltuk felfogni annak a súlyát, hogy mit tettünk. Még szerencse, hogy Lys semmi ilyesmiben nem vett részt, szerintem most tuti utálna.
- Bocs Lys, nekem nem sok maradt meg aznap estéről. - a bor segített némi őszinteséget hozni a felsznre, ezzel amúgy sem árultam el magamról semmit, de nem is kellett magyarázkodnom tovább, hogy miért nem rémlik mégsem az a fene nagy buli.
- Nem tudom, csak nem akarom olyan pocsékul érezni magam, mint tavaly. Tudod, rossz emlék vagy olyasmi. - vontam végül vállat, miért is nem akartam én annyira a bálra menni. Leht, hogy hülyeségnek tűnt, mert végül is mégis csak ez volt az utolsó alkalom, hogy elmehettem rá, aztán fogalmam sem volt arról, hogy felvesznek-e egyetemre.
- Jól van te macsók szépe, akkor szedj fel te valakit, úgyis annyira tapasztalt vagy. - megint én ittam a borból, közben az járt a fejemben, hogy mikor lett ő ilyen kezdeményező? Mármint tetszettek neki is lányok, ő is nekik, de leszólítani valakit az külön tortúra voltmég az ő esetében is. Én pedig egy jó ideje teljesen passzívba vágtam magam.
- A tesód ültette a fejedbe ezt az egynyári kaland dolgot? - méregettem még mindig, közben ismét felé nyújtottam az üveget. Könnyebb volt ilyen témákról beszélgetni, mint arról, hogy mi történt tavaly ilyenkor.

Lys mikor változott meg ennyire? Mondjuk kettőnk közül ő volt mindig az óvatosabb, émn pedig egyszerűen csak sodródtam a történésekkel és húztam magammal. Tulajdonképpen most is így volt, a kezdő lökést én adtam meg, ezen pedig csak röhögni tudtam.
A legjobb érzés kibabrálni a legjobb barátoddal csínytevés közben.
- Mekkora jampi vagy ezzel a dumáddal. - vágtam vissza még szórakozottan. A borongósságom elmúlt, noha ki tudja meddig leszünk ennyire kattantak. Feltételezem amíg idefent tartózkodunk és mindenféle baromságról szó esik.
- Bor! Van bor. - válaszoltam a kérdésére és felé emeltem az üveget prezentálás végett. Erre gondoltam biza, folyékony meleg. Hogy aztán utána szarrá fagyj, de addig is itt lesz ez és talán ezidő alatt rendre ki is kötünk.
Lysander tényleg nem volt spicli. A legtágabb értelemben sem volt spicli, pont úgy tartotta a hátát nekem mint a nővérem és épp ezért rettentően hálás voltam neki úgy általában. Cserébe persze kapott egy csodás társaságot a személyemben, na persze közel sem gondoltam azt, hogy velem járt mégis a legjobban. Ha más barátai lennének, ő sem lógna instant csak velem, a fura sráccal.
- Várjál, had segítsek. - éhgyomorra inni nem a legjobb ötlet volt és noha tényleg tudtam neki segíteni, egy vitorla nem volt kis darab még egy picit elmozdítani sem. Kissé talán tompábban, de máris éreztem azt a fájdalmat, amit mindannyiszor, ahányszor az erőmhöz folyamodok. Csak összébb húztam a pokrócot magamon és próbáltam nem kínkeserves arcot vágni. Inkább ittam még az üvegből és erősen belekapaszkodtam a kormányba.
Az első kérdést méág válasz nélkül hagytam, de a megjegyzésére felfigyeltem. Furcsán hatottak a szavak az ő szájából, mint megfutamodik egy bulitól. Pedig nagyon várta az estét és azt is, hogy végre táncolhasson. Én kevésbé, annyira nem lelkesedtem az ilyen felhajtásokért, de nem akartam kilógni, csak mert nem voltam az a fene nagy társasági.
- Miféle privát buliba? És te? Hol kószáltál? - hirtelen érdekelt minden, amiről persze lemaradtam. Ennyi minden esett volna ki akkor és utána? Nem mentünk már vissza a bálra, csodásan festettünk volna azzal a szétzilált bűntudatos fejünkkel.
- Hátőőő... nem tudom, hogy lenne értelme. - még mindig méregettem Lyst, gyanúsan terelt. A megérzéseim pedig általában jók voltak, úgyis szerettem összeesküvés-elméleteket gyártani unalmamban.