A kis randevúnk ahogy telik, egyre gyakrabban kapom őt rajta, hogy engem néz, és ha össze is akad a tekintetünk nem kapja el egyből, sör alkalomadtán még rám is kacsint. Magamban elégedetten dörzsölöm a kezeimet, mennyire beleakadt a hálómba Miss DeVries, így már csak azt kell elérnem, hogy szépen benne is maradjon. Egy-egy jól időzített bók pedig mindig megteszi a hatását. Látom néhány pillanatra elrévedő tekintetében azt a vágyakozó csillogást, mit talán az esküvő gondolata vált ki, de a nők már csak ilyenek. -Kérésed számomra parancs. - mosolygok vissza rá sármosan, majd előhúzva zakóm belső zsebéből egy elegáns de nem hivalkodó névjegykártyát és átnyújtom neki, elvéve tőle a sajátját, mindezt pedig úgy, hogy egészen véletlenül ujjaim végigsimítsanak az övéin. Majd mintha észre se vettem volna teszem el a kártyáját, és hátradőlök a széken, amíg várom a számlát. Fizetés után az autóban kedélyesen reagálok mindarra amit mesél, és szívom magamba azokat az információkat amiket megoszt magáról, na nem azért mert annyira érdekes lenne- vagyis hát nem amiatt ami miatt mások gondolhatnák. Nekem ezek mind azért kellenek, hogy minél jobb tervet tudjak kovácsolni, és ehhez nagyon jól jön, ha Yara személyes dolgokat is megoszt. Látom idegességét amikor kiszáll az autóból, nem kerüli el a figyelmemet, ahogy nagyot nyel, mikor közelebb lépek hozzá. Amikor kibököm a kérdést a második randevúval kapcsolatban, már a tekintetéből és a mosolyából tudom, hogy nyert ügyem van, de aztán ezt szóban is megerősíti. Arcom tükrözi az ő mosolyát, az én ajkaim is felfelé húzódnak. -Nem fogod megbánni. Úgy pakolj, hogy egy éjszakát ott maradunk. - hintem el ezt a plusz kis információt, legalább annak a kételyét eloszlatva benne, hogy időben hogyan készüljön. Látom szaporábban emelkedő és süllyedő mellkasáról és olykor-olykor számra tévedő tekintetéről, hogy azt várja, megcsókoljam. Sőt, talán vágyik is rá, nekem azonban más terveim vannak. Nem lépek egyelőre távolabb, de szemeimmel megkeresem az övét. -Tartozom neked egy titokkal. - szólalok meg végül, lágyságos csempészve Anderst basszusába, ahogy visszautalok korábban elhintett ígéretemre amit az étteremben tettem. -A titok, hogy azóta szeretnélek megcsókolni, hogy rám mosolyogtál a kávézóban…- közelebb hajolok hozzá, de ajkam továbbhalad az övén, és a füle mellett állapodik meg. -Viszont azt egy tökéletesebb pillanatra tartogatom. - búgom a fülébe, majd visszaegyenesedés közben épp csak egy apró puszit nyomok arcára. Mint valami tapasztalatlan kamasz, holott merő tudatosság áll minden tettem és szavam mögött. Még úgy is, hogy alapjáraton az ennyire nyálas szarságoktól rosszul vagyok, de most ezt látom célravezetőnek. Nem kaphat meg Yara mindent egyszerre, mert akkor hamarabb elveszíti az érdeklődését, márpedig nekem jól kell forgatni a kártyáimat. Kihúzom magam, és egy lépést teszek hátra. -Nos, akkor szombaton találkozunk. További kellemes napot, Yara. - köszönök végül el tőle, megvárva míg az autója felé indul, majd beülök én is a sajátomba. Ez a nap jobban alakult, mint terveztem.
Mephisto & Yara Used to hate attention, now I pull up in that wagon And I was broken, I was broken, I was so broke Words: 757 |Music: Tell your friends
Anders arcát figyelem a folyamatosan újratöltött poharamban ragyogó alkoholon át, minden egyes vonását magamba szívom, mintha talán sosem láthatnám többé – túl tökéletes ugyanis. Félek, hogy jóképű arc mögött csak üres lufikként lebegnek ezek az ígéretek, márpedig megsajdul a szívem, annyira beleéltem már magam ebbe. Nem is tudom, miért fogtak el ezek a gondolatok, hiszen okot nem adott a kétségre. Esetleg a saját tapasztalatom más férfiakkal. Mindegy is, fejben elhessegetem az aggályaimat, és kedélyesen kacsintok a férfi szavaira. Próbálom magamban tartani a lelkesedésemet és a reményeimet, csak annyit mutatni a lelkesedésemből, amennyivel még nem ijesztem el őt. Nehéz nem elsüllyedni a tündérmesék romantikusan tündöklő patakjában, mikor egy ilyen nagyszabású, csillogó esküvőről beszélgetünk. Bókjára elmosolyodom, az államat a tenyeremre támasztom, és csak egy röpke pillanatig engedem magamat elképzelni a menyasszony helyében. Még sosem volt olyan komoly párkapcsolatom, amiben akár szó is esett volna az eljegyzésről komolyan, és őszintén meg sem fordult a fejemben, milyen lehetne a saját ceremóniám. Legalábbis felnőtt fejjel. Anders oldalán egy 5 csillagos szálloda dísztermében, egy hatalmas uszályú ruhában, több méter hosszú fátyolt húzva magam után… Mondjuk azt biztosan tudom, hogy Caprice mellett tényleg bármiben szebb lennék. Nem sértésnek szánom ezt, de őt inkább az eszéért szeretik, nem pedig a külseje miatt. Jó, ezt nőként mondom, ki tudja, a másik nem mit lát benne. Lehet valakinek ő a típusa, fene tudja. Nem is nekem kell tetszen, hanem a leendő férjének. Márpedig neki van elég baja… Nem illik pletykálni, de sosem tartottam őt teljesen normálisnak. Persze, ami vele történt… Én se lennék teljesen százas. - Ahhoz szükségem van a telefonszámodra. – felelem játékosan, és a táskám után nyúlok. Előhalászok belőle egy vékony, de elegáns kártyatartót, amelyből előhúzok egy névjegykártyát – na, nem azt, amit az interjúalanyoknak adok meg, hanem a személyes számomat tartalmazó egyszerű fekete-fehér kartont. Anders a számlát kéri, nekem pedig eszem ágában sincs a pénztárcám után nyúlni – szerencsére nincs is rá igény. Mortonnak ez aprópénz, és bár magam sem szűkölködök, azt hiszem a kettőnk vagyona egy lapon sem említhető. Na meg az elv is, hogy egy igazi férfi fizessen – nem is vártam mást tőle. Szóba sem állnék egy olyannal, aki egy ebédet se venne nekem. Nem vagyok aranyásó, nem hajtok senki pénzére, de igenis van egy szint, ami alá nem szeretnék menni. A leendő párom anyagi helyzete például ilyen. Legalább legyen annyira elengedve, mint én, ha nem jobban. Nincs kedvem spórolgatni egy-egy programra, vagy csak sétálgatni egy parkban, mert nem futja belépőre vagy vacsorára. Annyira színvonaltalan volna. A pincér szinte láthatatlanul mozog, magához veszi az üres poharamat, és amint csak a meztelen asztal marad előttem válaszolok a partneremnek. – A kocsimhoz, kérlek. Holnap valahogy munkába kell jönnöm. – A vállamra veszem a táskámat, és nehéz szívvel állok fel ettől a tökéletes randitól. Minden egyes lépés súlyosan koppan, ahogyan Anders autójához közeledünk, és keserédes mosollyal ülök be a számomra kitárt ajtón át. Beül mellém Morton, és az első pár perc csendesen telik, és utána is csak apróságokat hozok fel, sztorikat a munkából, az itt töltött fiatalságomról. Szinte minden egyes utca a múlt egy darabkáját rejtegeti, és ahogyan elhaladunk a házak mellett felsejlik bennem egy-egy kép, amint a barátaimmal, a nővéremmel, a szüleimmel éljük meg ezeket az emlékezetes pillanatokat. A kávéházhoz visszaérve kinyitja nekem az ajtót, és egy nagyot nyelek, mielőtt kilépnék az utca kövére. A gyomromban pillangók rakoncátlankodnak, a szívem egyszerre ver gyorsan az izgalomtól, és nyomja a mellkasomat, mert már most hiányzik ennek az úriembernek a társasága. Hogy lehet, hogy egyszerre vagyok boldog és szomorú? Annyira közel van hozzám, a szemembe néz, és az én pillantásom akaratlanul is az ajkaira siklik, miközben megköszöni nekem a délutánt. Gyorsan összekapom magam, felkapom a tekintetemet, és válaszolok neki. – Én is jól éreztem magamat. Kérdése egyszerre lep meg és nyugtatja le az összes kételyemet. Széles mosoly húzódik az arcomra, ahogyan az ajkai és íriszei között cikázik a saját pupillám. – Átadnám magam a kalandnak, ami rám várna. – Titokzatosnak és játékosnak akarok hallatszani, de inkább nyálasan buknak ki belőlem a szavak. Mindenesetre biztosan ez történne. Régen voltam ennyire felszabadult és izgatott, el is felejtettem már, mennyi munka vár rám, és elképesztően jó érzés volt kiszakadni a mókuskerékből. Hiába vagyok elképesztően fontos a rádiónál, biztos vagyok benne, hogy tudnának nélkülözni pár napra. Legalábbis kénytelenek lesznek, ha valóban úgy dönt Anders, hogy elrabol engem egy kis kirándulásra. Tisztában vagyok vele, mennyire közel van, és vissza kell fognom magam, hogy ne csókoljon meg. Ha megtenné az első lépést… Nem hátrálnék. Viszont azt is kinézem belőle, hogy lógva hagy, legközelebbre halasztva a legédesebb falatot, hiszen maga a vágyakozás és az álmodozás is van olyan csodálatos, mint maga az élmény.
Mosolyog. Hát persze, hogy mosolyog, egészen egyszerűen nincs olyan nő, akinek ez az imént felvázolt forgatókönyv ne jönne be. Aki meg mást mond az hazudik. -Sejtettem, hogy tetszeni fog. - viszonzom a mosolyát magabiztosan, de nem nagyképűen. Muszáj álszerénységet magamra erőltetnem, bármennyire is borítékolhatom a sikeremet Yaránál. -Elviszlek majd. Ezt veheted ígéretnek is, márpedig egy hozzám hasonló úriember nem szegi meg a szép hölgyeknek tett ígéretét. - Nem mintha valóban úriember lennék, de ezt neki nem kell tudnia. Azt a részét viszont komolyan gondoltam, hogy elrabolom majd őt nem is olyan sokára. Persze az ő beleegyezéssel, amit nem kérdés, hogy megkapok - ha eddig nem lenne teljesen biztos, hogy odáig van értem, akkor a kis randevúnk végére nem kérdés, hogy így lesz. Nagyon meggyőző tudok lenni ha akarok. Nem lep meg, hogy ő is hivatalos Caprice és Nicholas esküvőjére. Várható, hogy amikor két alapító család sarja megházasodik, ott részt vesz mindenki a kis "elit körükből". Fel kellene kerülnöm a meghívottak listájára. Ott aztán szépen nyitva tarthatnám a fülem, és első kézből értesülhetnék ilyen-olyan pletykákról, illetve kihallgathatnék olyan beszélgetéseket, amikre máskor nem biztos, hogy lenne lehetőségem. Ha pedig jól forgatom a kártyáimat, akkor a gyönyörű meghívóm itt ül velem szemben és az italát kortyolgatja. - Ne vedd tolakodásnak, de ha egy zsákot húznál magadra, akkor is te lennél a szebb. - bókolok ismét, bár természetesen némi túlzás van benne. Egy zsákban senki nem néz ki túl jól - kivéve ha az egy hullazsák. Az ilyen fajta humor azonban csak engem szórakoztat, valószínűleg Yarát nem nyűgözném le egy ilyen megjegyzéssel, így csak magamban szórakozok rajta. Nemes befektetés hozzájárulni ahhoz, hogy plasztikai sebészek a gazdag csúnyákból gazdag szebbeket varázsoljanak. Nem csinálnám, ha nem csurranna-cseppenne nekem is valaki. Távol álljon tőlem, hogy Teréz anya legyek. Nem reagálom azonban le, csak a kiürülő whiskys poharam fölött villantok rá egy mosolyt. Valóban kellemes délután, egy bólintással kell egyetértenem. Bár nem volt tényleges véletlen, hogy összefutottunk, a dolgok alakulása kedvezőbb, mint vártam, szóval már csak ezért sincs okom panaszra. - Részemről az öröm. A jövőben máskor is szívesen játszom a hős gentleman-t, csak egy hívásodba vagy üzenetedbe kerül. - bár én tisztában vagyok az övével, ha nincs ellenére, akkor telefonszámot cserélünk, közben pedig a megjelenő pincértől kérem a számlát, amit megfelelő mennyiségű jattal rendezek - természetesen mindent én fizetek. Tudom, hogy a DeVries család is el van eresztve az anyagiakat tekintve, de egyrészt nekem több van, másrészt pedig Anders Morton renoméjának is érthető módon meglehetősen rosszat tenne, ha már csak a gondolata is felmerülne annak, hogy Yara bármit is fizessen. - Hazaviszlek. Vagy a kocsidhoz, amelyiket szeretnéd. - ajánlom fel, amikor minden elfogy, és a pincér is elégedetten távozik az asztalunktól. A kocsihoz kísérem, kinyitom neki az ajtót, majd beszállok a sofőrülésre. A motor kellemes hangon búgva indul el, ahogyan kihajtok az étterem parkolójából. Út közben, ha bedob témát akkor beszélgetünk, ha csak élvezné a luxusautó kényelmét, akkor engem a csend sem zavar, viszont mivel ebben a városban nem igazán vannak távolságok, így hamar az általa megadott célhoz érünk. Előzékenyen nyitom ki neki az ajtót, majd állok meg fele szemben - egy fokkal talán közelebb, mint azt az általános személyes tér megkövetelné. -Nos Yara, köszönöm a délutánt, jól éreztem magam. - ellenálhatatlan mosoly kúszik az arcomra, ahogyan belenézek a szemeibe. -Ha most azt kérdezném, hogy mit tennél, ha szombat reggel a műsorod után a rádióállomásnál várna egy autó, ami egy privát géphez vinne, hogy onnan elrepítsen velem egy egyelőre ismeretlen helyre, mit válaszolnál? - magabiztos, csábító basszusomon teszem fel a kérdést, ami egy izgalmas második randevút rejt magában. Talán merész egyből egy ilyet felajánlani főleg úgy, hogy tényleg komolyan gondolom, de addig kell ütni a vasat, amíg meleg. Amíg tart az a fajta rózsaszín ködös pillanat, amit látok a szemeiben, addig ki kell ezt használnom.
Mephisto & Yara Used to hate attention, now I pull up in that wagon And I was broken, I was broken, I was so broke Words: 720 |Music: Tell your friends
Volt már rengeteg férfivel dolgom. Tinédzser korom óta gyakorlom a szempilla rebegtetés művészetét, és ennyi idő alatt sikerült kikísérleteznem a magabiztosság és szerénység tökéletes arányát. Vannak olyan fiúk, akiknek imádom húzni az agyát, a mézesmadzagot mindig egy fél centivel előttük húzom el, cserébe rám csorgatott nyálat és grátisz Aperolt kapok. A büszkeségem dagad, a méltóságom azonban bőven megmarad. Az igazi férfiakkal viszont nem olyan egyszerű a dolog. Mindig észnél kell lenni, érezni kell, mi a következő ideális lépés, és ritkán tudom elengedni magamat teljesen. Ők is ugyanolyan kényesek, mint én, nem szeretik a kislányokat, a hisztigépeket, de a teljesen önálló, erős és büszke nőket sem kezelik annyira egyszerűen. Minden gesztusomból muszáj áradnia a csodálatnak és az erőnek, azt kell éreztetnem, hogy pontosan az vagyok, amire vágynak, a nap minden percében. Még akkor is, ha ők ezt nem tudják. Andersszel viszont nagyon jól érzem magam. Nem kell játszmákat vívnom, én magam vagyok, aki elcsavarja szépen lassan Morton fejét. Ő pedig az enyémet – valószínűleg ügyesen kitapogatja, mit kell mondania, hogy a szívem közepébe találjon, de most az egyszer hagyom, hogy élvezzem, mert megérdemlem. Nem érződik seggnyalásnak a dicsérete, nem viszi túlzásba, hanem pontosan olyan, mint az a pötty tejszínhab a kávén – kellemesen megédesíti az első kortyot. Ritkán van igazi szabadidőm, csak lopom a perceket, hogy magammal foglalkozhassam. Mikor éppen nem dolgozom, akkor a nővéremmel vagyok, vagy éppen csak a külsőmet ápolom, mielőtt az ágyba zuhannék. A szabadság pedig elég luxus egy olyan embernek, aki minden hétköznap reggel egy teljes városnyi ember fülébe csicsereg. Hiába szeretnék kikapcsolódni Anders oldalán, meg is őrülnék, ha csak úgy lelépnék innen pár napra, és a fejem tetejére gyűlne az elvégzendő feladatok súlyos terhe. Morton flörtölős hangnemére mosolyra húzódik a szám, óvatosan ráharapok az ajkamra, ahogy elképzelem magunkat a napsütés selymes tapintása alatt. - Nekem is muszáj leeresztenem néha, különben felrobbannék a feszültségtől. – felelem, majd megnyalom az alsó ajkamat, ami hirtelen kiszáradt. – Amit felvázoltál tökéletes nyaralásnak hangzik. – Ez tényleg így van. Néha muszáj kikapcsolnom magamon a pörgés gombot, még akkor is, ha hihetetlenül nehéz megtalálni. Általában muszáj beterveznem ezeket a szüneteket is, mert elfelejtenék gondolni a pihenésemre másképp. Kár volna elszalasztani ezeket a randikra is tökéletes alkalmakat. Én is szeretném azt hinni, hogy azt csinálok, amit akarok, és akkor, amikor akarom. Persze az időbeosztásom nagyrésze az enyém, de azért nem tudok csak úgy eltűnni hetekre, és emiatt irigylem Mortont. Rámosolygok, és beleiszom az italomba. Imádom, hogyha a férfiak tisztában vannak a hatalmukkal. Ezerszer vonzóbbá teszi őket ez a hideg bizonyosság és biztosság. Mindenki hallott Caprice és Nicholas esküvőjéről, így meg sem lepődöm, mikor elsőre eltalálja, melyik lagziról is beszélek. Alig várom már, hiszen ritka az ilyen izgalom itt, márpedig én vágyom az ilyen nyüzsgésre Csak azt bánom, hogy össznépi alapítói dínom-dánom lesz a dologból. Legszívesebben felkötném magam ahelyett, hogy apámmal egy légtérben ünnepeljek két olyan embert, akivel csak a nevünk híre köt össze igazán. A buli része viszont izgat, és a gondolat, hogy esetleg az ő karján jelenhetek meg… Yara, vissza a jelenbe! - Igen. – felelem, és játékosan hozzáteszem. – Már meg is van a ruhám. Megpróbálom nem lepipálni a menyasszonyt. Bólintok, mikor megemlíti, hogy Caprice és ő üzleti kapcsolatban állnak. A Decker lány nagyon ügyes, eszes, kemény, ha üzletről van szó. Nem csodálom, hogy összeakadtak ők ketten. Elismerően bólintok, de ez inkább szól a nőnek, mintsem Andersnek. Persze, nem bánom, ha ezzel együtt sikerül a férfi egóját is simogatnom. - Igen nemes befektetés. – mondom, majd előrehajolok, a hajamat lendületesen a vállam mögé seprem. – Nem csak az eszed, de a szíved is a helyén van. – nézek a szemébe, majd lassan visszadőlök, a poharammal játszok, kiiszom az utolsó kortyot is belőle. – Egészen lenyűgöző. – Teszem hozzá végül. A kellemes idő, a napsugár, a friss levegő mind mámorító, és az érzést a gyomromban lötykölődő bor felfokozza. Jó lenne, ha ez a délután örökké tartana, vagy legalábbis még néhány órát bele tudnánk sűríteni, bár így is szinte ellopta Anders a délutánomat. Nem akarok nagyon panaszkodni miatta – az egészet a kávézó tömegében töltöttem volna a torkomra ragadt tejhab érzésével eltöltve. - Kellemes ez a délután. – jegyzem meg végül lazán. – A kedvenc éttermem teraszán, ilyen gyönyörű napsütésben, egy igazi úriemberrel szemben. Megmentettél egy jelentéktelen, munkával töltött naptól. – Ez tényleg igaz, bár este mindenképpen be kell fejeznem, amit most nem tudtam. Ettől függetlenül megérte ez a kis spontán randevú, meg hát, ki tudna nemet mondani Mortonnak?
Relatíve kevés erényük van az embereknek, azonban az mindenképpen a javukra írható, hogy igencsak dekoratív egyedek is vannak köztük. Megszámlálhatatlan azon nők és férfiak száma, akikkel dolgom volt nem csak Anders Morton testében, hanem összességében, mióta porhüvelyként használom halandó testüket. Yara DeVries pedig egy kiemelkedő szépség, ezt még a vak is látja - kedvemre való hát, ahogyan szemlélem mozdulatait, idomait, és mellkasának időnkénti szabálytalan emelkedéséből, orrcimpái finom mozgásaiból látom, hogy ezt ő élvezi is. Nem játszik rá túlzottan, nem veti rögtön elém magát, de nem is szégyenlős - megtalálta az összhangot. Egóját egyrészt tekintetemmel simogatom, másrészt pedig a munkájának méltatásával, mire igencsak büszke, ezt még egy zöldfülű is kiszúrná, nem még én, aki hosszú-hosszú ideje tanulmányozza, manipulálja, olvassa az embereket. Félmosollyal az arcomon csak bólintok miközben belekortyolok a whiskymbe, amikor saját teljesítményét dicséri - minden bizonnyal valóban ő is nagyban hozzájárult ehhez. Hangja csengése kellemes, intelligens, szórakoztató - ezt pedig zabálják az emberek. A ló túloldalára azonban nem esek át, így további megjegyzéseket ehhez a témához nem fűzök. Az első fogások megérkeznek, magabiztos és flörtölős válaszán pedig elmosolyodom. Alig tudja leplezni már-már kislányos izgatottságát - gyarló emberi tulajdonság, hogy a pókerarcot és a higgadt megjelenést nehezen képesek elrejteni mások elől. Démonként ez nekem sokkal egyszerűbb. A feladatom mindössze a finomhangolása volt a dolgoknak, hogy gesztusaim, mozdulataim természetesnek tűnjek - mintha egy lennék közülük, nem pedig náluk sokkal több, jobb, hatalmasabb. Előszeretettel választok olyan porhüvelyeket, amik életükben is hedonista, akár megalomán ember hírében álltak - kevésbé unalmas felvenni az ő szerepüket. Soha meg se fordulna a fejemben, hogy egy unalmas kis könyvtáros nő bőrébe bújjak. Bleh... Alantas lenne Mephistopheles-nek. A terveimhez szükséges, hogy jobban tisztában legyek Yara időbeosztásával. Július közepe...messze van, tekintve, hogy április van. Ha aktívan elkezdem fűzögetni a fiatalabb DeVries lányt, akkor abban a 3 hónapban ami még a szabadságáig hátravan, a nővére akár keresztbe is szervezhet, ha megtudja. Ha Yasemin nem szól közbe, természetesen a cél érdekében biztosan "elrabolom" a húgát valahova az említett időszakban, de nekem arra van szükségem, hogy már előbb is belém habarodjon. Annyira, hogy határozottan kiálljon Yaseminnel szemben, ha az ellenezné a köztünk kialakuló kis románcot - mert nem kérdés, hogy ez lesz belőle. Határtalan magabiztossággal állíthatom, hogy efelé tartunk, nem is kérdés. -Téged akkor nem lehet semmittevéssel vádolni. Szereted, ha pörög az élet...ha eljutsz vakációzni, akkor sem férsz a bőrödbe? Vagy elképzelhetőnek tartod, hogy egy meleg, homokos tengerparton koktélt szürcsölgetsz egész nap, miközben pálmalevelekkel legyezgetnek? Melletted pedig lenne mondjuk egy jóképű, gazdag férfi, aki...nem is tudom, mondjuk... bankár vagy hmm... ingatlanokkal foglalkozik? - Anders basszusa játékos, flörtölő, magabiztos, vereséget nem ismerő. Feldobtam Yarának a labdát, kérdés, hogy leüti, vagy inkább elüti. Néhány udvarias szóval elrendezem a pincért, majd mikor ismét kettesben maradunk, akkor reagálok a nő kérdésére. -Hogy minden befektető ennyire rugalmas-e azt nem tudom, de én valóban lényegében akkor és azt csinálok, amit szeretnék. - iszom egy kortyot a whisky-ből. Ez most akár nagyképűnek is hangozhatott, de akkor is ez az igazság. Nem passzolna ehhez a külsőhöz az álszerénység - és egyébként is, Yara valószínűleg átlátna rajta. Maradok tehát ilyen - úgyis azt látom, tetszik neki. -Esküvő? Itt Rose Harbor-ban? Csak nem a Baaiman-Decker lagzi? - meglepettséget színlelek, miközben hátradőlök én is a széken, azt azonban nem tagadom, hogy tudok róla. Egyrészt üzletemberként is olyan körökben mozgok, hogy egy ilyen esemény nem maradhat titokban, másrészt pedig mivel Nicholas Baaiman és Caprice Decker is alapítók, figyelemmel is kísérem az életüket. -Miss Deckerrel üzleti kapcsolatban állok, meggyőzött, hogy támogassam az Egészségügyi Központ új szárnyának építését. - nem teszem hozzá, hogy eredeti terveim között szerepelt, hogy Caprice-t fogom elcsábítani, lecsapom őt Nicholas kezéről, de végül elvetettem a dolgot. Mindössze pár hónapot kellett várnom az új lehetőségre, amiben még több potenciál van, és valljuk be, bár Decker is vonzó nő, Yara még jobban mutatna az oldalamon. Akár az esküvőn is, ha úgy alakul. De ne rohanjunk ennyire előre.
Mephisto & Yara Used to hate attention, now I pull up in that wagon And I was broken, I was broken, I was so broke Words: 757 |Music: Tell your friends
Akármennyire is igyekszem a bennem lapuló tinédzserlányt csitítgatni, nem tudom nem elképzelni a lehetséges jövőbeni életemet Andersszel. A siker és csillogás, ami a párosunkat lengené körbe, ahogy átrepüljük a világot, megkóstoljuk a legfinomabb ételeket, ellazulunk a legcsodálatosabb strandokon… Ah, tökéletes volna! Méltó hozzánk. Hangos, ragyogó, luxussal fűszerezett. Tudom, tudom, tök felesleges az első randevún ezzel ámítani magamat, ráadásul magamat ismerve néhány hónapnál több ideig nem fog tartani ez az újonnan felszikrázó érzés, de azért pár pillanatig elmerülök ezekben a kis álomképekben. Mint egy diavetítés, látom, ahogyan modellként pózolunk a legcsodálatosabb helyszíneken, koktélozunk az óceánparton, egy drága Teslával autózunk át Európán, mindenhol reklámba illően mosolygunk a tájra meg egymásra pillantva. Na, jó, tényleg, tovább gördülök, szóval ott tartunk, hogy sikeresek vagyunk, Anders pedig határozottan mosolyog rám. Ahogy belekortyolok az italomba érzem a pillantását magamon, ilyen távolról is simogat a tekintetével, és hiába próbálok ellenállni, egy elégedett mosoly ül ki az arcomra. Tudom, hogy nem mindennapi szépséggel áldott meg édesanyám, nem vagy szégyellős kihasználni ezt. Természetesen azt is sejtem, hogy nem csak a kellemes hangszínem és szellemes megszólalásaim sarkallták Mortont arra, hogy körülbelül egy órával ezelőtt leszólítson, mégis, jól esik, mikor egy elsuhanó tekintet formájában megerősítenek engem, és némán dicsérnek. Még az ízletes bor is jobban csúszik ilyen pillantások után. Mindig is a reggeli műsor volt a leghallgatottabb a frekvenciánkon, sőt, az összes csatornán, ami itt fogható, de tény, hogy a személyem megjelenése megdobta a számokat. Talán ezért is kaptam olyan hamar teljes körű szabadságot a műsor felett, aztán a déli hírek felett is. Apám neve is tuti közrejátszott a dologban, de nem fogom eltagadni azt a rengeteg melót, amit mai napig beleteszek a munkámba. Igenis megérdemelten tartok ott, ahol. A főiskolai szakom kiválasztásánál is már azt tartottam szem előtt, milyen képességet tudnék hasznosítani bárhol, legfőképpen ebben a városban, ezért mentem végül kommunikációra. Végig dolgoztam az egyetemi évek alatt, és a diplomaosztóm utáni héten már szerkesztőként kezdtem a rádiónál. Lehet, hogy az Alapítói kötelességemet a szőnyeg alá söpröm újra meg újra, de a munkámmal sosem viccelek, sosem lógok, sosem lazítok gürizés helyett. Ez az egyik legfontosabb dolog az életemben. Emiatt boldogan is fogadom az ebédpartnerem szavait. – Valóban, amióta én vezetem a műsort többen hallgatják az adást. Szeretném azt gondolni azért, mert annyira szórakoztatóan dolgozom fel a legérdekesebb témákat. – A vigyorom messze nem szerény, de nem is erről vagyok híres. Szeretek büszkélkedni azzal, amit elértem, ráadásul egy ilyen sármos férfi előtt nem fogom visszafogni magam. Ő is sejti, hogy nem a szomszéd lánykát hozta el ebbe a kis romantikus hangulatú étterembe, hanem a város egyik üdvöskéjét. A gyümölcsmámor mellett Anders mély, olvadt étcsokoládéhoz hasonló hangja simogatja az érzékeimet. Nevetek a kérdésére, majdnem kibukik belőlem, hogy az életbe fog beleszerelmesedni, de lenyelem a szavakat, inkább valami flörtölősebb mellett döntök. – Attól függ, mennyire ízlik majd. – Szemeim a férfi arcán pásztáznak, beiszom magamba minden vonását, hogy majd este, mikor álomra hajtom a fejem, pontosan láthassam őt magam előtt. Figyelem, ahogy megkóstolja a levest, ami eddig az én kis titkom volt, és egy pillanat alatt elégedettséget vélek sátort verni az ajkain meg a szemei sarkában. Magam is egy újabb falatot a kanalamra emelek, a krémes levesben hullámzó gyümölcsfalatokat kergetem a kis fémcsónakkal. – A lazac után alig várod majd megosztani velem. – Felelem Andersnek, mikor lenyelem az aktuális kortyot, a szívem izgatottan repdes a bordáimból épült ketrecében. A gyümölcsleves pontosan olyan, amilyenre emlékeztem: gazdag, krémes, végtelenül édes, anya főztjeire emlékeztet engem. Habár nem igazán nőies dolog falni egy ilyen elegáns randevún, mégis szinte belélegzem az egészet, természetesen kecsesen és illedelmesen. Anders is hamar megeszi, a beszélgetést mellőzzük addig, amíg a finomakat magunkba tömjük. Ő töri meg a csendet, amíg hallgatom előrehajolok, államat a térdemen könyökölő kezemen pihentetem. – Július közepétől augusztus közepéig szabad vagyok. Addig műsor helyett zene megy a turistáknak reggelente. Persze a déli hírek szerkesztésében akkor is szerepet kell vállalnom, de azt akár otthonról is tudom végezni. – Nagyon remélem, hogy ez oda fog kifutni, ahová gondolom. Egy hét szabadság valamelyik csodálatosan szép országban, Anders izmos karjába kapaszkodva… Ezért akár három hónap fizetetlen szabadságot is kivennék. Úgyis rám fér a pihenés. – A befektetők élete gondolom rugalmasabb ennél. Mindig is irigyeltem azokat, akik évközben is el tudnak menni gondtalanul ide-oda. – Álmodozó tekintettel néztem a férfi szemébe. – Persze, cserébe nekem itt egy hónap a nyárból. – megvonom a vállamat, és a távolból felénk igyekvő pincérre mosolygok. Ő Andersre nézve megkérdezi, minden rendben volt-e, majd elviszi a szennyes tányérjainkat. – Eléggé eseménydús lesz a nyaram, eskűvőre vagyok hivatalos, két barátom szülinapja is nemsokára megünneplendő, de pont a szabadságom alatt nincs sok dolgom egyelőre. – Hátradőlök, élvezem, ahogy a nap cirógatja az arcbőrömet.
Számomra már valószínűleg nem lenne annyira izgalmas az ide-oda utazgazás, mint Yara számára, ám annak érdekében, hogy fülig belém zúgjon - ezzel kitűnő adu ászt szolgáltatva nekem a nővérével szemben -, hajlandó vagyok pénzt és időt áldozni arra, hogy az áhított helyekre elvigyem őt. Amint Yasemin DeVries megneszeli, hogy udvarolok egy szem húgának, úgyis kitér a hitéből, és megpróbálja majd lebeszélni rólam a testvérét - addig kell hát ütnöm a vasat, amíg mindez meg nem történik. Yara ábrándos tekintete pedig azt sugallja, hogy igencsak jó úton járok ahhoz, hogy teljesen elbűvöljem - de hát meg is lepődtem volna, hogy az én stílusommal, és Anders Morton testével ez másképp történt volna. Elfogadom a felajánlott ételt, majdnem mindegy, mit eszem mivel nincs szükség rá, de a halat például tényleg egészen finomnak találok, ha már a látszat kedvéért kénytelen vagyok táplálkozni. Túlzottan simulékony sem lehetek azonban, mert azzal pedig átlátszóvá válnék, amit pedig nem engedhetek meg magamnak. Nem kérdés tehát, hogy a következő adandó alkalommal ellent fogok neki mondani. Még szerintem imponálni is fog neki, elvégre ki akarná a drága idejét egy bólogató jánossal tölteni? -Ez egy igen vonzó tulajdonság egy nőnél. És igen, ez a siker egyik alapköve. - viszonzom a mosolyát magabiztosan. Eddig is gyanítom sejtette, hogy nem olyan férfi ül vele szemben, aki megijedne egy erős nőtől. Nem mondom, hogy néha nem jó gyengébb, már-már butácskának mondható féllel kezdeni, legalábbis az esetemben, ám a jelenlegi küldetésem sokkal szórakoztatóbb így, hogy Yara DeVries-t nem ejtették a fejére. Pontosan ismeri az értékeit, tisztában van az adottságaival és azzal, hogy mit akar. Az italok megérkeztével kiegészíti a tósztot, amit egy félmosollyal megfűszerezett biccentéssel nyugtázok, miközben pedig iszik, végigfuttatom Anders sötétbarna tekintetét kezdve a finom üvegpoharat érintő formás ajkaktól a vékony, kecses nyakon át egészen lejjebb a dekoltázsáig, ám mindössze egy másodpercig időzik ott a pillantásom, elvégre nem akarok egyből tolakodó lenni, de már ennyi is elég, hogy agyam elraktározza a látványt. A poharak az aszalra kerülnek, én pedig róla kérdezem, gondolatban vállon veregetve magam, milyen ügyesen csomagoltam ismét bókba egy hozzá fűződő kérdést illetve azt, ahogyan ezen elmosolyodik. Imádja, hogy egy Morton féle férfi teszi neki a szépet, az arcára van írva. Milyen kiszámíthatóak az emberek! - Igen, érthető, és logikus válasz is azok után, hogy kijelentetted, nem szereted, ha megmondják, mit csinálj. Ha jól gondolom, a helyi rádió hallgatottsága szárnyal, mióta te ülsz reggelente a mikrofonoknál. - utánanéztem kicsit a számaiknak, és valóban fokozódott a népszerűség Yara megjelenése óta. Alapjáraton nem szoktam rádiót hallgatni, de a tervemhez szükség volt rá, így belehallgattam a műsorokba amiket ő vezet, és valóban kellemes jelenség, a hangszíne szinte simogatja az ember hallóidegeit. A téma kicsit félbe szakad, mikor megérkeznek a levesek - igen kíváncsi vagyok, vajon milyen itt a hűs, gyümölcsös előétel. Magamtól nem választottam volna, ebben szinte teljesen biztos vagyok. - Ó valóban? És kibe fogok beleszeretni? A levesbe, a szakácsba aki készítette, vagy pedig abba, aki ajánlotta? - kérdezek vissza reflexből játékosan, és még fel is nevetek. Ó Yara, ez túlságosan magas labda volt, és ezzel tisztában is vagy, ugye? Lefogadom pont ilyen válaszra számítottál. Nem húzom az időt, belemerítem kanalamat a rózsaszínes lébe, majd ízlelgetni kezdem. Hát...értem, hogy miért szerethetik ezt az emberek, de...fogalmazzunk úgy, hogy örülök, hogy relatíve kis tányérban hozták ki. Mindebből természetesen semmi nem ül ki az arcomra, meggyőző színészi képességeimnek köszönhetően tökéletesen játszom el, hogy ízlik az étel. - Valóban finom. Egy lépéssel közelebb kerültél ahhoz a titokhoz, kedves Yara. - ki is találtam már mi lesz az, de egyelőre semmilyen támpontot nem tervezek neki adni ezzel kapcsolatban. Szeretném tovább csigázni őt, fokozni a kíváncsiságát és a feszültségét, hiszen ettől lesz Anders Morton igazán szívdöglesztő. Nem illik teli szájjal beszélni, ezt még egy démon is tudja, így amíg el nem fogy előlünk a gyümölcsleves, nem nagyon szólalunk meg, mindössze a szememet legeltetem a velem szemben ülő szépségen, ki teljesen átadja magát az ízbombának, amit minden egyes falat okoz. Ha ettől ennyire odavan, akkor az olasz étteremtől, ahová - ha valami érthetetlen oknál fogva nem kosaraz ki - el akarom őt vinni, egyenesen extázisba esik majd. Élvezet lesz nézni, már előre látom. - És mondd csak. - kezdek bele, miután ő is végzett. Poharamhoz egyelőre nem nyúlok, megvárom míg csillapodik kicsit az édes íz a számban, mielőtt a whiskybe kortyolnék. - Vannak már terveid a nyárra? Gondolom a rádiónál is van időszak, amikor csak ismétlések mennek, és van lehetőséged pihenni, nyaralni és hasonlók, nem? - ismét finom puhatolózás, hova és hogyan szervezhetnék egy kis elvonulást Yarával. Ó nem, nem szaladok túlságosan előre, biztos vagyok benne, hogy két kézzel kap majd a lehetőség után, ha felajánlom, elviszem valahova külföldre, megadva neki azt, amire szinte minden nő vágyik: egzotikus utazás egy tehetős, sármos férfi oldalán, romantika...olyan egyszerű lények az emberek, oly könnyű őket lenyűgözni, mondtam már?
Mephisto & Yara Used to hate attention, now I pull up in that wagon And I was broken, I was broken, I was so broke Words: 755 |Music: Tell your friends
Óriási vágyam utazgatni, és Anders oldalán csak még édesebb volna ezeket az álmokat valóra váltani. Ő is osztozik abban a hitemben, hogy az ilyen kalandokat nagyon egyszerűen meg lehet fűszerezni romantikával, játszadozó stílusára huncut mosollyal felelek. Marrakesh egy gyönyörű város, az afrikai Las Vegas, csillogás, fények, luxus. Az egzotikus ízek és éghajlat mellett a közös élmények ígérete megmelengeti a szívemet. Ó, bárcsak a marokkói nap csókolná a bőrünket most! Azért a rose harbori külváros szellője sem rossz. Az étterem terasza, amit már párszor végigettem, igaz, egyedül vagy kollegiális társaságban, most inkább tűnik romantikus kis kuckónak, mintsem az ismerős megszokott házias helynek. Sosem gondoltam erre az étteremre ebből a szempontból, nem láttam köré ezt a rózsaszín felhőt, ami most tagadhatatlanul körbezár minket elringatva engem. Innen nézve a városom legeldugottabb pontja is elképesztően gyönyörű, megértem már, miért is jár ide annyi turista évről évre. Anders készségesen elfogadja az ajánlatomat, és még a lazactól sem irtózik. Megannyi férfival sodort össze az élet, és a legtöbben ragaszkodtak a vörös húshoz, egyedül egy helyes rezidens doki ment bele, hogy halvacsorázzunk, ő legalább tudta, milyen egészségügyi kockázattal jár a kilós steakek arcbatömése. Már-már álomszerű, mennyire nekem való ez a férfi, és eltűnődőm rajta, ebből az alakításából mennyi lehet az igaz, és mennyi az udvarlási tánc hazugságának csillogása. Igazából mindegy is, a hazugság is pont olyan édes, mintha valóság volna, számít-e, hogy szokott-e halat enni Anders? Ha a kedvemért megteszi ugyanolyan, mintha magától rendelte volna ezt. Talán még jobban is imponál a dolog. Az én életem a munkám és a nővérem körül forog, ritkán tudok belekezdeni valamibe, amire rá lehetne fogni, hogy ez a hobbim. Lehet faggatásnak véli, hogy ennyit kérdezgetek a munkájáról, de őszintén érdekel, miért is egy tengerparti kis turistavároskában telepedett le ahelyett, hogy New York vagy Las Vegas utcáin szólítaná le a nagyobb sztárokat. Nehezen tudok megbarátkozni a válaszaival, sejtem, hogy van valami háttéroka a dolognak. Lehet, hogy van egy zabigyereke valahol? Jó kérdés. A válasza közben egyre szélesedik a mosolyom. – Akkor van bennünk még egy közös dolog. Magam sem tűröm el, ha megmondják mit hogyan csináljak. – megigazítom a hajamat, majd folytatom. – De hát emiatt vagyunk olyan sikeresek, nemde? A bor illata is már jólesően csiklandozza az orromat, Anders ellenőrzi a minőségét, majd rendel nekünk ebédet. Csendesen, csodálattal nézem őt mindeközben, hátradőlök, és élvezem, hogy végre egy kis időre elengedhetem a gyeplőt. A gyerekkorom miatt hozzászoktam egy bizonyos életszínvonalhoz, kár, hogy a városlakók nagyrésze, akik hasonlóan nőttek fel, az elit kis klubocska tagja, amibe apám is tartozik. Morton elképesztő eleganciát áraszt, természetességgel mozog ebben a világban, ez pedig megdobogtatja a szívemet, ahogy a kitöltött italt szaglászom a kecses pohár szája felett, körkörösen lögybölve az italt. Anders koccintásra emeli a poharát, magam is abbahagyom a gyümölcsös aromák illatozását, és az ő italához csilingeltetem a sajátomét. – A kalandjainkra! – egészítem ki a mondandóját. Belekortyolok a borba, ami elképesztően finom, jókedvvel tölti meg minden porcikámat. Az üvegpohár felett mindvégig a férfit lesem, ahogy a maga italát kóstolgatja. Nem kell gondolkodnom, hova tereljem a beszélgetésünket míg az ételt várjuk, Anders bókolva kérdez tőlem. Mosolyogva leteszem a poharamat, hátradőlök, hogy belekezdjek a mesémbe. – A rádiózás sokkal szabadabb. Egy tévéműsornak nagyon feszes tempója van, mindig megmondják miről kell beszélni, ritka, hogy maga a szerkesztő is részt vesz az adásban. Itt, a rádiónál az egész műsor az enyém. Ráadásul reggel senkinek sincs ideje nézni egy kis képernyőt, ezer dolgot csinálnak, így csak hallgatni tudnak. Felesleges lenne kicsinosítanom magam azért, hogy a háttérben bújjak el egy képernyőn. – nevetgélek. – Plusz, abban a korban, ahol a könyvek helyett sokan hangoskönyveket vesznek, hogy mosogatás közben hallgassák a történeteket, nem is érdemes vizuális műsorokba kezdeni. Legalábbis szerintem. – Megint kézbe veszem a poharamat, az arcom elé emelem, de nem kortyolok bele. Mikor a pincér megjelenik az előételünkkel kihúzom magamat. Elém teszik le előbb a levest, az elegáns hófehér tányér halkan koppan, ahogy a terítőt éri az alja. Anders-t is kiszolgálják, majd megkérdezik őt, szükségünk van-e valamire. Ha Anders felém fordul megrázom kicsit a fejemet, készen arra, hogy a levesben úszkáló gyümölcsöket ízlelgethessem. - Jó étvágyat! Az első kanál után szerelembe fogsz esni. – mondom játékosan, majd az első falatot ízlelgetve becsukom a szememet. A friss, gyümölcsös ízbomba teljesen elvarázsol, elolvadnak a bogyósgyümölcsök a nyelvemen, minden édes, krémes, enyhén savanykás. Nagy nehezen lenyelem a falatot, kinyitom a szememet, hogy az ízélmény után a szememet kényeztessem Anders látványával. – Lehet, hogy vannak sokkal elegánsabb és gasztronómiailag kiemelkedőbb éttermek, de ezt az ízt nem tudják reprodukálni. – Persze, biztosan vannak profibb szakácsok, akik sokkalta jobban főznek, mint az itteni kis éttermekben dolgozók, de mindenkinek megvan a maga bűnös élvezete.
Sokat sejtető mosolyt kap csak válaszul, mikor azt mondja, hogy a szavamon fog fogni a külföldi utakkal kapcsolatban. Mondhatnám, hogy nem szokásom megszegni az ígéreteimet, ám ez ordas nagy hazugság lenne. Helyesebb úgy megfogalmazni, hogy betartom amit ígértem akkor, ha fűződik hozzá valódi érdekem - márpedig ebben az esetben erről van szó, így hacsak Yara nem gondolja meg magát, a következő találkozónknál nem a BMW-be hanem egy magángépbe fogom besegíteni. No de ne szaladjunk előre. -Megfelelő kreativitással egy kalandos utazásba is lehet romantikát csempészni. - kacsintok rá, viszonozva a játékosságot. -Marokkó viszont kitűnő választás. Volt szerencsém Marrakesh-ben időzni egy kicsit még régebben. - igaz, az nem az utóbbi években volt, sőt, nem is ebben az évezredben, ám nem mindig Amerikát választom, ha gazdatestre van szükségem. Nem igazán van szerintem olyan hely, ahol ne fordultam volna meg hosszú hosszú életem során, de hát az olyan idős démonoknál, mint én, ez nem meglepő. Nem kell sok idő, és máris az étterem teraszán ücsörgünk, az ital rendelésünket leadva. Jó volt a megérzésem, hogy bort választ, méghozzá Olaszrizlinget. Jó ízlésre vall, bár én a testesebb italokat szeretem - ezért is a whisky amit kértem. Játékra invitálom, és nem ijed meg az apró kihívástól, amit elé állítottam, sőt, szinte gondolkodás nélkül, magabiztosan vágja rá ajánlását, mire én elismerően hümmögök egyet. -Rendben van. Akkor gyümölcsleves és lazac. - bólintok, így amikor majd megérkezik a pincér a borral és a whiskyvel, mindkettőnknek meg is rendelem, előtte azonban még választ adok a szép hölgy kérdésére. -Mindig is ambiciózus voltam. - kezdek bele, ami nem hazugság. A démoni ranglétrán kitartó és eltökélt lépésekkel haladtam végig, talpnyalóból végül azzá váltam, akinek a lábai előtt hevernek. Kiérdemelten lettem démonherceg, ez nem kérdés. -Nem éltem mindig Rose Harbor-ban, ám megláttam benne a lehetőséget évekkel ezelőtt, így itt telepedtem le, legalábbis átmenetileg. Az ingatlanbiznisz pedig... igazából mondhatjuk, hogy az ölembe hullt, mint lehetőség. Volt egy üresedés, én pedig megragadtam a lehetőséget, és végül beszippantott az egész. - na, ez majdnem nem is teljes hazugság. Valójában virágnyelven szólva ez maga az igazság, csak kihagytam belőle a démoni dolgokat, és mindazt, amit nem óhajtok megosztani DeVries kisasszonnyal. -Nem volt kérdés, hogy vállalkozó akarok lenni. Azt hiszem, az én személyiségemhez nem illene a beosztott lét. Szeretek a saját magam ura lenni. - meg hát szeretem, ha inkább nekem hódolnak be, és mások ugrálnak úgy, ahogy én fütyülök. Persze nem én vagyok a démonok között sem a csúcson, de közel állok Luciferhez, így joggal érzem, hogy megengedetten parancsolok az alacsonyabb sorban lévőkhöz. Bár Anders bőrébe bújva, az emberek között muszáj vagyok szofisztikáltabban tevékenykedni, hiszen nem célom túlzottan felhívni magamra a figyelmet. Sok évszázados, évezredes tapasztalattal szagolom meg a bort, amit a pincér felszolgálni készül, apró bólintással hagyom én is jóvá. Kellemes bukéja van, érződik rajta, hogy nem a legolcsóbb lőre - ha így lenne, gondolkodás és lelkiismeretfurdalás nélkül küldeném vissza, ám most nincs erre szükség. Én vagyok a férfi, tehát én adom le a rendelést mindkettőnk nevében, majd miután ismét kettesben maradunk, a poharamhoz nyúlok, és koccintásra emelem, egy sármos mosollyal az arcomon. -A szerencsés véletlenre ami összehozott minket, és az izgalmasnak tűnő jövőre. - búgom basszusomon a rövid tósztot, majd hacsak nem szeretne hozzáfűzni még valamit, üveg koccan üveghez, végül pedig számhoz emelem a whiskyt és iszom egy kortyot. 1-2 másodpercig ízlelgetem, majd megelégedve teszem le. Nem rossz egy városszéli kis vendéglőtől, bár a nyomába se ér az én otthoni gyűjteményemnek. Mellesleg a borospincém is rejteget néhány különlegességet - egy nap talán Yara azokat is meg tudja kóstolni. -És te miért a rádiózás mellett döntöttél? Ha már média, nem érdekelt volna jobban a tévés műsorvezetés? Megfosztod egy gyönyörű arctól az embereket. - burkolom bókba a kérdésemet, csak hogy ne csak én meséljek, beszéltessem inkább őt. Minél többet tudok meg róla már az első alkalommal, annál jobb. Annál ügyesebben tudom a későbbiekre a stratégiámat kialakítani.
Mephisto & Yara Used to hate attention, now I pull up in that wagon And I was broken, I was broken, I was so broke Words: 819 |Music: Tell your friends
Rengeteg ember hiszi azt, hogy kifejlesztettem egy technikát, megtanultam úgy viselkedni, olyan szépen és direkt csábítóan beszélni, a megfelelő dolgokat mondani, ami bejön a férfiaknak, ezzel csavarva őket az ujjaim köré. Az igazság az, hogy sosem törtem magam ilyesmin. Aki ismer, az tudja, hogy nem kell ilyesmit erőltetnem, a kisujjamat se emelem meg, és így is könnyen találok randipartnert magamnak. Nem kellett aggódnom azon, hogy a jó szavakat használjam, elfogadható válaszokat adjak. Eszem ágába se lenne megváltoztatni a személyiségemet azért, hogy egy férfi kegyeit elnyerjem. Erre van a csodás pofim meg a magabiztosságom. Na, meg, ritkán sodort elém az élet olyan embert, akinek elvesztése miatt a kardomba dőltem volna. Anders nyilván kivételes. Sok exem elmarad mögötte, pedig mióta, talán egy órája ismerem? Igazi úriember, tudja, mit szeretne, jelen esetben remélem, hogy ez engem takar. Szóváltásaink mosolyra késztetnek mindkettőnket, érzem, ahogy hat köztünk a kémia. A gondolat pedig, hogy Franciaország romantikus kis utcáit járhatom vele kézen fogva, esetleg a forró római nyarat kóstoljuk végig a Colosseum árnyékában, még inkább izgatottabbá tesz. – Szavadon foglak! – figyelmeztetem játékosan a férfit. A kérdésére nem felelek azonnal, gyorsan elgondolkodom, vajon hogyan vághatom ki magam ebből, hiszen nem akarok kisvárosi tahónak tűnni a szemében. Néhány másodperc után szólalok meg, eltűnődő hangon, ügyesen kivágva magam. Persze, könnyen észreveheti Anders, hogy az első kérdését ignoráltam, de bájos mosolyomat bevetve igyekszem inkább arra terelni a figyelmét, amire valóban felelek. – Olaszországban még sosem jártam, szívesen meglátogatnám. A kedvenc helyem, ahová titkon mindenképpen ellátogatnék, az Marokkó. Bár az kevésbé romantikus, inkább kalandos. – ábrándozom. A számtalan nyaralási tervemből egyelőre nem sok valósult meg. Nem feltétlenül a pénz az akadály, bár talán még az apám által kitömött pénztárcám is köhögne egyet, ha két hetet Európában töltenék olyan színvonalon, mint álmaimban azt elterveztem, sokkal inkább időm nincsen rá. Amióta rádiózom a szabadnapjaim is a műsor körül forognak, nyáron pedig, mikor egy hónapos szünetünk van, pihenek és elintézek mindent, amit évközben nem tudtam. Jó lenne inkább egy másik kontinensen süttetni a hasamat, de hát a hercegnői ambícióimból nem valósulhat meg minden. Az autóút szinte elröppen, a férfi, bevallom nálam sokkal ügyesebb sofőr. Kinyitja nekem az ajtót, széles mosollyal köszönöm meg, és egészen kecsesen sikerül kikászálódnom az autóból. A faházikó felé sétálva már összefut a nyál a számba, a friss gyümölcsillatot a bejáratnál már érzem, egyből a friss gyümölcsleves jut róla eszembe. Hangosan köszönök, mikor belépek, az egyik pincér arcán észreveszem a felismerés morzsáit. Sokkal inkább a gyakori látogatásomnak szól ez, mintsem a rádiós DeVries-nek, ami ebben a pillanatban jól jön, elbújhatunk kettesben ebben a kis bájos étteremben. Morton kérdésére beleegyezően felelek, a kellemes koratavaszi levegő kellemesen körbevesz, ahogy kilépünk az üres teraszra. Anders választ asztalt, helyet foglalok vele szemben, pillantásom egyből a csodálatos panorámára siklik. A pincér hangja rángat ki a csodálatból, nagyot sóhajtok, már kívánom azt a gyümölcslevest. Ennek tudatában választok magamnak italt, a scotch-ot rettenetesen erősnek találom, így ebédre. A vörös is túl nehéz lenne a mai naphoz, így végül megállapodok egy könnyedebb bornál. – Olaszrizling esetleg van? Német, ha találna. – A gyümölcsös, savanykás bor tökéletesen illik az ételekhez, amiket választani szeretnék, illetve ehhez a zsenge, tavaszi naphoz, ami egy bimbózó románcnak a születését láthatja. A férfi elvesz egy étlapot, én még nem nyúlok hozzá, úgyis tudom, mit szeretnék enni. Szinte már kívülről tudom a kínálatot, a nagyját végig is kóstoltam. Már nyitnám a számat, hogy letegyem a voksom a levesek mellett, illetve az isteni lazacfilé mellett, mikor Anders be is csukja a menüt, csintalan mosolya élvezetes játékot ígér. – Szerencse, hogy megbízom az itteni szakácsokban. – mondom vidáman, és magam is az asztal szélére tolom a kis könyvet. – A gyümölcsleves elképesztő, én azt fogok kérni. Sosem ettél még ilyen frissességet, garantálom! – A hangom olyan, mint mikor valamilyen reklámot kell beolvasnom, meggyőző, tárgyilagos, cserfes. – A főételek közül meg a lazacfilét ajánlom, spárgával és grillezett zöldségekkel. Esetleg, ha nem vagy halas, ajánlom a báránybordát joghurtos sült céklával és dióval. Excentrikus kombináció, de meglepően ízletes. – Magam is ettem már mindkettőt, engem ezek nyertek meg a levesek után. Szeretem az ilyesmi újításokat, amik a furcsaságuk ellenére is háziasan vannak elkészítve. Arra emlékeztet, mikor anyánk az otthon lévő alapanyagokból dobott össze valamilyen teljesen új, forradalmi nasit nekünk. - Megkérdezhetem, hogy jött az ingatlanbefektetés? Persze, senki nem erről álmodik öt évesen, de mi volt az a pont, ahol tudtad, ebben a szakmában helyt állnál? – kezdem a bájcsevejt, amíg várjuk az italainkat. Kíváncsi vagyok, hogy keveredik bele egy fiatalember egy ilyen cápáktól hemzsegő medencébe, és miként él túl benne. A pincér megjelenik, elém tesz egy poharat, majd megszagoltatja velünk a német rizling dugóját. Én bólintok, a rizlingből készült bor játékos aromáját imádom. Amennyiben Anders is rábólint a pincér kitölti a poharamba az italt, majd az ő italát is felszolgálják. Ha nem veszi át tőlem a szót én adom le a rendelésünket, közben végig Andersre mosolygok, keresem, mit reagál a szavaimra. Ha úgy dönt az előbb megbeszélt fogásokat ő szeretné felsorolni a pincérnek csendesen figyelem beszéd közben, megfigyelem az arcizmait, a magabiztos fellépését.
Nem viszem túlzásba se a bókolást, se a flörtöt, inkább Yarát figyelem, és az általa diktált ritmusra állok rá. Most nem jó stratégia ajtóstul rontani a házba. Ez az egész egy játék, aminek célja a másikra hangolódás, és be kell valljam, eddig élvezetes, és hiába vannak hátsó szándékaim az egész udvarlással, nem csak feladatként fogom fel ezt az egészet. Úgy is képes lennék abszolválni a tervemet, ám sokkal szórakoztatóbb így. Nem kis hatással vagyok a fiatalabb DeVries lányra, ez lerí a bájosan kipirult arcáról, illetve hangjából és nevetéséből is. Nincs kétségem, ez a csinos pofi számtalan férfi szívet tört már össze, és valószínűleg még fog is. Na nem az enyémet, ha már nincs hasznom belőle akkor ez maximum fordítva fordulhat elő. -Oké-oké, ne mentegetőzz. Most már igencsak felkeltetted az érdeklődésemet a cuki kis éttermet illetően. -húzódik ismét egy szélesebb, játékos mosolyra az arcom. Valójában nekem szinte mindegy lenne hova megyünk, tekintve, hogy nincs szükségem emberi táplálékra, nekem az a lényeg, hogy több időt töltsek el Yara társaságában, és nyűgözzem le annyira, hogy ha a mai kis találkozónk a végére ér, akarjon velem ismét összefutni. A második és harmadik randevúnkat illető reflektálásán mély basszusomon röviden felnevetek. - Végre egy nő, aki nem fél kijelenteni, mit akar. Vonzó tulajdonság. És csak hogy lásd, én is milyen nagylelkű úriember vagyok, úgy lesz, ahogy szeretnéd. - sármos mosolyt eresztek meg felé, mielőtt becsuknám az anyósülés ajtaját, aztán beszállok mellé. -Talán jártál is ezen helyek valamelyikén? Vagy van kedvenc helyed? - nem teszem hozzá azt, hogy a harmadik randiig megvagyunk, és kell majd a negyedik helyszíne, azzal túlfeszíteném a téma húrját, én pedig nem tervezek átesni a ló túloldalára. Épp elég volt ennyi, hogy megbizonyosodjak arról, hogy nem vagyok számára közömbös. A válaszára ettől függetlenül figyelek, mert ezek további információkkal szolgálhatnak Yara szívének elnyerésével kapcsolatban. Elindulunk, és hamarosan már a külváros felé tartó úton haladunk. Vezetési stílusom dinamikus és magabiztos, és már az autó mérete is tekintélyt parancsoló, így sokszor inkább az előttem lévők átmennek a másik sávba,szóval néhány közlekedési lámpát leszámítva gördülékenyen haladunk a célunk felé. Nem szólalok meg, ahogyan Yara sem, ám a csendet nem érzem kellemetlennek, nem érzek feszengést vagy megbánást az anyósülésen ülő nő felől, ami mindenképp pozitív. Ezek szerint nem fél és nem bánta meg - eddig legalábbis -, hogy igent mondott az ebédre. Bólintok iránymutatására, és nem fordulok be a rádióállomás utcájába, hanem csak kicsit később, majd hamarosan egy újabb kanyar után már előttünk is áll az étterem, ami előtt csak 2 másik autó parkol, ami azt jelzi, nincsen tömve a hely, ami mindenképp szerencsés. Nagy nyüzsgésben sok dolog tudja elvonni az ember figyelmét, nem utolsó sorban pedig a kiszolgálás is lassú. Beállok a szélső parkolóhelyre, így balról nincs mellettem senki, és remélhetőleg ha valaki beáll jobbra, az sem karcolja meg a BMW-t. Leállítom a motort, kiszállok, majd ha csak Yara nem előzött már meg, akkor úriember módjára kinyitom előtte az ajtót, végül lezárva az autót a kulcsot a zakóm belső zsebébe süllyesztem, és a nő mellett sétálva a bejárat felé indulok. -Üljünk a teraszra, mit szólsz? -a másik két autó társasága valamiért bent foglalt helyet, nekem viszont így jobban tetszene, ha a kinti terület csak a miénk lenne. Ha beleegyezik, akkor kiválasztok egy szimpatikus asztalt, ahonnan a legjobbnak ítélem a panorámát. Alig hogy helyet foglalunk, már érkezik is a pincér az étlapokkal, és az italrendelésünk után érdeklődik. -Egy pohár skót whiskyt kérnék 1 darab jégkockával. A hölgynek pedig...?- nézek Yarára, és kíváncsian várom, mit iszik. Bort tippelnék első megérzésre, már ha nem ítéli meg túl korainak az időpontot. Én azért döntöttem a scotch mellett, mert egy pohárka amúgy sem sok még emberi szervezetnek sem, simán tűréshatáron belül van, ha szondázásra kerül a sor főleg étkezés után, no meg egy ekkora test, mint Anders Mortoné hamar feldolgozza az alkoholt. Nem mintha hatással lenne rám, de a halandók számára ez elfogadható indok, én pedig szeretem az ízét. Az embereknek egy remek találmánya a whisky. -Valóban kellemes hely. Mit ajánlasz az étlapról? - kérdezem, miközben kinyitom a bőrkötéses, laminált lapokból álló menüt, és elkezdem végigfuttatni rajta a szemem. Nem bő a választék, de relatíve széles a paletta, ahogy látom. Válaszát meg sem várva a következő pillanatban összecsukom a kis könyvet, és magam mellé teszem az asztalra. -Tudod mit? Válassz te, és ha az jó lesz, a randevú végén elárulok magamról egy titkot. - félmosoly kúszik az arcomra, egyik szemöldökömet pedig kicsit megemelem, tekintetem játékos, kíváncsi vagyok, belemegy-e. És hogy mi lesz a titok amit elárulok? Egyelőre nem tudom, de még van időm kitalálni.
Mephisto & Yara Used to hate attention, now I pull up in that wagon And I was broken, I was broken, I was so broke Words: 576 |Music: Tell your friends
Meg kéne talán ijednem az ilyesmi viccektől, hiszen a mai világban is hallani számos olyan esetről, ahol elbűvölő férfiakból a zárt ajtók mögül kibújik a rejtőzködő szörny, és valóban bántják a párjukat, gyerekeiket, bárkit. Ezt tényleg csak fővesztés terhe mellett vallanák be ezek a bestiák, így valóban megértem, ha valaki számára ez egyáltalán nem élvezhető vicc. Azonban Anders kellemes hangszínén elhangzó játékos flörtjét képtelen vagyok rossz néven venni, széles vigyor ül az arcomra, és az összes fenntartásomat az elmém alagsorába űzőm. Kétlem, hogy bárki bántana engem. Sokan ismernek, a családomnak remek összeköttetései vannak, és az én arcommal kísérve nehéz volna eltűnni egy sötét kis árokban. Hiába vagyok nő, ezek miatt mindig kicsit nagyobb biztonságban éreztem magam esténként az utcán. Hajnalban járok dolgozni, jól is néznék ki, ha rettegnék kiszállni a rádióállomás előtt az autómból. A friss levegő nehezen hatol át az agyamat beborító rózsaszín ködön. Úgy éreztem, mintha egy buborék vonna be minket, itt, a Fő utca közepén, és a néhány kósza arra szállingózó lélek elől elbújhatunk ebbe a kis térbe, amit egy röpke pillanat erejéig a magunkénak tudhatunk. Megjegyzésére kuncogok, úgy érzem kissé el is pirosodom. – A komoly étterem nem hangzik annyira vonzóan, ráadásul tényleg ez a legjobb szó rá. Kellemes, otthonos. – védekezem, arcomról azonban egy pillanatra se olvad le a mosoly. A társasága tizennyolcéves flörtölgető csitrivé változtat, úgy kuncogok és vihogok, mint az akkori barátaim körében tettem. A randevú szóra a gyomrom vet egy bukfencet izgalmában. Azt hiszem, a vonzalom kölcsönös, és egyszerűen elengedem az összes aggályom. Szeretem, mikr egy férfi tudja mit akar, és ezt nyíltan, egyenesen ki is fejezi. – Kedvelem Párizst. – mosolygok. – Az Eiffel-torony szomszédsága azonban rettenetesen büdös. A külvárosi részekben kellemes a levegő. – teszem hozzá. Be kell vallanom, még nem jártam Franciaországban, de a barátaim sokat meséltek. Kiábrándító volt nekik Párizs, Lyon vagy Marseille viszont pozitívan maradt meg az emlékeikben. Hogy ne tűnjek annyira badarnak és világlátatlannak, az ő elbeszéléseikből merítkezek. – A harmadik randevúnk meg lehetne Rómában. Úgy hallom, arrafele igazi olasz tésztát lehet enni. – játszadozom tovább, miközben helyet foglalok az anyósülésen. Az autóban rend és tisztaság uralkodik, olcsó illatósítónak és butuska kis bólogatós díszeknek nyoma sincs. Anders beindítja a motort, a rádió pedig néma csendben marad. Kissé gyanakvóan nézek a kis szerkezetre, de Morton besorol, én pedig hátradőlök az ülésben. A táskám mélyén mindig van paprikaspray, a nővérem telefonszáma pedig gyorshívón van tinédzserkorunk óta. Andersre pillantok, és egyetlen porcikám se rémül meg, lehet, hogy kellene pedig. Nem szólalok meg, és ha ő sem teszi, szótlanul élvezem a kilátást, szeretett városkám elszaladó kis épületeit. A belvárosi nyüzsgést felváltja a külváros csendje és nyugalma, a magas téglaépületek helyett családiházak, gondozott kertek, hatalmas terek fekszenek itt már. Minden reggel erre járok, a hajnal sötétjében teljesen máshogy fest a táj. A rádióállomás nincs messze, igazából ebben a városban nincsenek távolságok. Mielőtt Morton bekanyarodhatna a munkahelyemre vezető utcába, megszólalok: - Itt még egyenesen kell menni, és a második utcánál kell balra fordulni. – Kissé előredőlök, az útra koncentrálok, amit a foltoktól mentes szélvédőn át kémlelek. Ha Anders követi az utasításaimat, megvárom, míg a Juhar utcára kanyarodik, majd elhaladunk egy csinos kis kővel rakott bejáró mellett. – A következő lehetőségnél jobbra, az utca végén lesz az étterem. – A kis faházikóhoz hasonlító étterem a békés otthonok közül alig tűnik ki, de ez adja a varázsát. Tavasszal már nyitva a terasza, olyan érzés, mintha egy kis eldugott kertben szerelmeskedhetnénk egy tál lehetetlenül édes és krémes gyümölcsleves felett. Gyakran ebédelek itt, amíg a déli híreket hallgatom, kellemesebb, mint a lakásom ismerős magánya.