Koshiro-nak, akarom mondani... Haise-nak van egy kisugárzása, ami egyes embereknek érdekes, másoknak inkább ijesztő. Bár az is igaz, hogy az arca és a tekintete elég rideg, kissé idézi a szamurájok vonásait.
A testeket, amit általában elfoglalt mind-mind ázsiai volt. Leginkább azért döntött emellett, mert ezt a kultúrát ismerte ki a legjobban, kevésbé érzi magát feltűnőnek. Ezt érzi magáénak.
Előszeretettel használja a japán nyelvet, annak sajátos dialektusát.
Az arca azontúl, hogy zord, nos, szakáll nélkül eléggé feminim is lenne, ezért sosem nyírja le teljesen az arcszőrzetét, csupán fazonra igazítja.
A tekintetét is említettem már, ha bővebben kellene kifejteni, akkor sötétbarna, szinte fekete íriszei vannak. Nem igazán próbálkozott bárkit is meghódítani a szemeivel, de valószínű a kiszemelt inkább frászt kap attól az örvénylő sötétségtől, amiben ott leslekedik egy száműzött vad.
Talán emiatt is szokása, hogy szemüveget, netán napszemüveget hord, amikor teheti.
A haját általában hagyja vállig lenőni, amit copfban vagy szétengedve hord.
Körülbelül 175 centiméter magas, így a nagy átlagba tartozik bele.
Manapság szabadidejében harcművészeteket tanul, amivel egyúttal kondiba is tartja magát, szálkásra kigyúrta magát.
A mozgása könnyed, fegyelmezett, érezhető minden rezdülésében a rideg magabiztosság.
Nagyobb hegek, zúzódások itt-ott találhatók, de ez a munkájával jár.
A bőrét a zúzódásokon túl tetoválások tarkítják, amik a jakuzához kapcsolódnak. Ilyen az egész háton, a gerincmentén végigtekergő véres szájú sárkány, amit körbeölel a cseresznyefa virágai. Ugyan ennél a tetoválásnál, kissé háttérbe szoruló elemek a szintén japán stílusban felvarrt tenger, annak habjai, illetve a felhők.
Ruházat terén földhöz ragadt: fekete és fehér felsők, hozzá esetleg egy farmer, öltönynadrág és lábbelinél a bakancs, valamint a sportcipő az, amit szeret viselni. Olykor hiányzik neki az otthona, nem, nem a Pokolra gondolok... Nem, hanem Tokió és térsége, ott nem néznék eszelősnek, ha kimonót venne fel.


Jó tulajdonságok:
- Bátor: A Pokolban sosem mert, nem is nagyon tudott előretörni, de itt a Földön úgy él, hogy nincs vesztenivalója. Haise meg van arról győződve, hogy itt, az emberek között mindig fel tudja magát tornázni a méltó helyére. Az sem számít igazán, hogy időről-időre újabb porhüvelyt kell találnia és megint fel kell lépdesnie a ranglétrákon. A test halála nem rémíti meg, a szelleme ugyanúgy szabad.
- Spontán: A spontaneitás jól megy neki, de ezt a lépést mindig megelőzi a harag, a türelmetlenség. Mindig akkor lép a bizonytalanság és az improvizáció útjára, amikor már nem bír a vérével, haladni akar.
- Öntudatos: Haise létezése kezdetétől többre tartotta magát egy közönséges démontól, és azt is tudta, hogy nem akar az alvilágban raboskodni, más démonoknak ölebe lenni. Tisztában volt és van is, hogy a földi életben találta meg önmagát, még ha ehhez folyamatosan más embereket kell megölnie. A szabadságát nem adja oda senkinek!
- Megfontolt: Ha teheti, akkor feltérképezi a körülötte lévő embereket, lényeket, helyzeteket és próbál spekulálni a lehetséges kimenetelekkel is. A megfontoltságából adódóan elég jól megy neki az emberismeret. Olykor egy-egy félszó, félmondat egy félmosoly többet elárul az egyénről, mint egy végtelenségig tartó bárgyú csevej. Ezt a jellemvonását itt, a Földön sajátítottal el. A megfontoltság alapvető tulajdonság egy igazi harcosnál.

Rossz tulajdonságok:
- Szadista: A mindennapokban jól leplezi beteges vágyait. A munkája megadja az élvezetet, ott örömmel játszadozik a prédával. Élve vagy holtan? Haise már a megnyomorított életre szavaz, ha fejvadászat. Mindazonáltal, ezt a fajta „fétisét” szereti a szexben kiélni, de kvázi itt kénytelen visszafognia magát...
- Kétszínű: A szamurájoktól és szamurájokról sok mindent tanult, viszont valahogy a becsület az kimaradt. Haise bárkit, bármikor elárul, ha több pénzt, jobb ajánlatot tesz neki. Ő nem fél spicliskedni és a rendőröknek feldobni egy illegális tevékenységet űző megbízót.
- Türelmetlen: A démon tudatosan választ kisebb célokat, terveket. Nem szeret várni. Nem szereti, ha várakoztatják. Ha információ morzsára van szüksége, de időt húznak, akkor rettegjen az, akinél az infó van. Grantáltan megfogja tapasztalni Haise barátságos közeledését.
- Konzervatív: Jócskán eltér a többi rossz tulajdonságtól, voltaképpen nem is nagyon lehet rossznak mondani... Vagy mégis? Haise alapvetően régi, demagóg elveket vall, minthogy a nő az legyen gyenge, törékeny, élje meg a nőiességét, a férfi pedig legyen férfi, rideg, magabiztos és bátor. Ez a konzervatizmus kiterjed a világra is: el van veszve a digitális térben, meg sem akarja érteni; a szlengeket, a nyelvi változásokat sem veszi át. Ez ugyanakkor igaz a munkájánál is: csak és kizárólag tantó tőrt és katanát szeret használni; nagyon ritka az, amikor lőfegyverhez nyúl.


Ha éppen a társasága nem menekül el tőle a kisugárzása miatt, akkor már sínen vagyunk. Alapvetően Haise senkivel se ellenséges, ki kell érdemelni, hogy valakit felírjon a „baszódjon” meg listára.
Ettől függetlenül vannak dolgok, észrevételek, amiket nem szeret a beszélgetőpartnere orrára kötni. Ilyen az, hogy valakit konkrétan bolondnak gondol, netán idegesítőnek. Nagyon lesajnáló tud lenni a gondolatai közt, már-már a saját egóját is növeli ezzel.
Egyedül akkor szakítja meg a beszélgetést, ha nem látja értelmét az egésznek. Itt azért megszokott jelenni a nyers őszinteség, néhány degradáló szó.

Romantika? Haise nem igazán ismeri az érzéseket, viszont a vágy, a szenvedély, mint olyan, azért nem ismeretlen. Az emberi testben való létezés egyik legjobb része ennek a megélése.
Bárminemű kötelék kialakítása gyötrelmes és hosszadalmas. Ez főleg azért is van így, mert elég bizalmatlan, idegen a számára ez; és amúgy is: minek neki barátság, netán szerelem?

Egyedül némi bizalmat a „pénzeszsákjának”, Cristina-nak ad, itt-ott felbukkannak gyengéd érzéseknek mondható valamik, de ez betudható annak is, hogy muszáj a nőt valami plusszal magához láncolnia.


Sintoizmus és Koshiro
A sintoizmus alapját a túlvilág, a szellemvilág adja.
Az 1800-as évekig a sintó templomokban nagyszámban fehérmágiát használó mikók, boszorkányok szolgáltak. Ez ugyancsak elmondható a kamunushiról is. Ő volt a legerősebb, legbölcsebb boszorkány, ceremóniamester.

A japánok az istenkultuszon túl, a démonokkal is gyakran kötöttek alkut. Ez főleg a mitológiájukból adódik, ami egyszerre megtévesztő és tudást adó is.
A Japán szellemvilág tele volt olyan alvilági lényekkel, akik nem feltétlenül voltak gonoszak, rossz szándékúak. Ilyen például a kitsune, másnevén a rókaszellem is, aki hiába volt démoni lény, mégis gyakran szerepeltek úgy a fentmaradt írásos anyagokban, mint bölcs, segítőkész teremtmények.

Ezt a fajta paradoxont nemcsak Koshiro, hanem sok más, hozzá hasonló kisebb démon is kihasználta.

Így jöhetett létre egy gyenge lábakon álló alku, amit Kobayashi Miwa-val, egy papnővel kötött.
Noha a nő szándéka már-már szent volt, hiszen a halál torkából szeretett volna valakit visszahozni; ez nem mentette fel a bűn alól, hogy Koshiro-t szabadjára engedte.

Szamurájok és Koshiro
Az első megszállása, az első komolyabb kötődése is volt. Kifejezetten bizarr volt a helyzet, ahogy az akaraterős harcossal dacolt. Hol alá volt rendelve a szamurájnak, hol felé kerekedett.
Mégis így ismerte meg igazán a test gazdáját, és így ismerte ki a férfi a démon motivációját.
Ez a szerepjáték ment mindvégig, amíg meg nem ölte magát a szamuráj.

Mondhatni Koshiro motivációja igencsak gyermeteg, ő csak a világra akart szabadulni, hogy gyönyörködhessen a káoszban és a hatalmában, amivel embereket igázhat le.
A Pokolban csupán söpredéknek számított, de a Földön ettől több is lehet.

Haise, mint Koshiro
Napjainkban, főleg fejvadászként éli ki szadista vágyait, a hatalomban rejlő örömöket. A több évszázaddal ezelőtti, tombolásra kész fenevad már elcsendesült.
Yukimura Haise-ként szeret beleolvadni a hétkönapi emberek közé, és csak akkor fedi fel a kilétét, ha éppen ügyes-bajos ügyeit intézi az alvilági megbízójának.
A démon talán kissé nihilistának is tűnhet, hogy szinte csak rövidtávú céljai vannak, amit nagy valószínűséggel el is fog tudni érni.


Fiatal, fehér lótusz
Tsukuda Izuru életének az útját már a születése pillanatában kijelölték. A Tsukuda klán egykor a nemeslelkű szamuráj felmenőiról volt híres, így Izuru-n volt a sor.
Gyerekkorát meghatározta a kegyetlenkedő nevelés, az embertelen kiképzés és a tömérdek tanulás. De fogalmazhatunk úgyis, hogy: a nevelés szilárd erkölcsöt adott, a kiképzés megtanította a halálig tartó küzdelemre és becsületre, a tanulás pedig önmagával békében élő, művelt emberré tette.
Noha a belső béke gyakran illékony.
Miwa...

Miwa a Kobayashi klán másodszülött lánya volt. A hininné vált Tsukuda családdal szemben, a Kobayashi klán gazdag és jóhírű volt. Ezt a jóhírt pedig Miwa akarta továbbvinni az édesapja halála után. Bevonult a közeli sintó templóba, hogy papnő lehessen.

A fiú abban a templomban tanulta meg az írás, az olvasás és a különböző művészetek, tudományok alapjait, ahol a lány is szolgált.
Egy tavaszi napon, viszont sokáig bent maradt a fiú és akarva-akaratlanul, de beszélgetésbe elegyedett a lánnyal. Azon az estén a szerelem illata lengte körbe a fiatalokat. Cseresznyevirág és barackvirág.
A szirmokba kapaszkodva vitte tovább a szerelem a vágy érzését. A sötétségben a rózsaszín, fehérlő szirmok a földre és a lány hajára hulltak.

És bár ez a pillanat, a tavasz elmúlt, a két fiatal érzése mitsem változott.
És bár minden ellenük szólt, ezt az érzést lelkük szelencéjébe zárták.

Izuru és Miwa letették az esküjüket.
Izuru a busidónak és a sógunnak ajánlotta fel az életét.
Miwa a kamunushinak, a többi mikónak és a kaminak szentelte az életét.

Izuru a Tokugawa sógunátus egyik legjobb szamurája volt.
Miwa a képességét tökéletesen elsajátította, így egy közönséges mikóból reibai lett.

Az útjuk, egymástól messzire sodorta őket.
A bűn pedig összehozta őket.

Veszélyes, vörös pókliliom
Fagyos szélben, vérben fürdőzik a  Hold. Hullacsendben burkolózik a Nap, a kamik pedig fohászt mondanak.
Toyotomi klán és Oszaka.
Fegyverszünet.

A daimjót védve sérült meg a szamuráj; és amikor véget ért a csata, akkor Miwa, illetve a fiú húga, Akame ápolták őt.
Az állapota folyamatosan romlott, valószínűleg vérmérgezést kaphatott, ennek megfelőlen mindenféle gyógynövényt, bájitalt és mágiát felkutatott a papnő.
Miwa végső elkeserédében elfordult a szolgált kamijától. Akárcsak az istenek istene, Izanagi, úgy a papnő is lemerészkedett a szerelme miatt a túlvilág bugyraiba. A szellemvilágtól kért segítséget, hogy megmenthesse Izuru-t. Imádkozott, saját vérét ontotta és csak várta, hogy eljöjjön a megváltás.
Végül hangját meghallotta egy yokai, Koshiro. Miwa csak tudást és erőt akart, hogy Izuru életben maradjon. Koshiro egy feltételt szabott a reibainak: ki kell szabadítania a Yomiból.

Koshiro szavát adta és be is tartotta.
Akame hálát adott a kamiknak, amiért átsegítették a bátyját ezeken a nehéz időkön.
Miwa pedig kénytelen imák mögé rejtenie a bűnét, ezt a végzetes titkot.
Izuru ismét ereje teljében, de valami megváltozott...
Valami hang...
Valami érzés...
Valami bűnös...

A yokai szinte az első adandó alkalommal megszállta Izuru-t. Koshiro túlontúl elbízta magát; ellenfelére talált a szamurájban.

Koshiro csak suttogott. Kétségeket és káoszt akart ébreszteni Izuru-ban.
A leggyengébb pontjait kereste, amit idővel meg is talált.

A lángoló Nap vörösbe borul, a tavak visszaverik a fényét. A Fuji-hegy szenvtelenül bámulja az elhullott lovakat, s szamurájokat.
Toyotomi klán és Oszaka.
Hatalmi harc.

Izuru a sógunjához hűen az utolsó lélegzetéig küzdött. A teste minden egyes csapással fáradt, ahogy a lelke minden egyes csapással közelebb került a yokaihoz. A szamuráj összes gondolatát lefoglalta az, hogy mennyi idő mire ideér a többi csapat.

Első szál higanbana.

A Toyotomi klán szövetségeseinek, az oldalára állított róninoknak, viszont volt egy nagy előnye: ők már mind, egytől-egyig tapasztalt harcosok voltak.

Izuru csupán egy pillanatra hagyta el a józansága, amikor a váll- és mellvértje közé vágtak a karddal. A következő suhintást a katanájával kivédte, de a keze már meg-megremegett. Hátrébb lépett a vele szemben álló rónin, Izuru pedig követte a példáját.
Koshiro tudta, hogy most jött el az ő ideje.

Második szál higanbana.

Gyenge vagy, Halandó!

Miwa...

Miwa...

Akame...

Akame...

Ölj! Gyilkolj!

Halál!

Izuru fejében harsogta ezeket a szavakat. Megint épphogy ki tudta védeni a támadást.
Akármennyire hitte magát erősnek a szamuráj, de most félt... Nem akart meghalni úgy, hogy nem mondta el a papnőnek az érzéseit. Nem akarta magára hagyni a húgát, amíg férjhez nem ment. Egyszerűen élni akart. Élni bármi áron. Nem érdekelte a becsület. Nem.
A yokai halkan elmormogott ajánlata adott reményt Izuru-nak. Izuru pedig elfogadta.
Nem lett még most sem teljesen Koshiro-é a test, hiszen a szamuráj lelkét nem tudta megölni. Valahol, valami nüansznyi zúgba száműzte, talán a tudattalanba valahová.

Hamis vigyor. Elszántság és élvezet.
A rónin maga is meglepődött, hogy milyen hévvel támad neki a sérült szamuráj. Végül Koshiro az ellenfele térdénél, az ízületnél vágott bele a katanájával. Könnyedén siklott bele a rónin húsába a penge. Fájdalmas nyögések és kiáltozások közepette a katona vállába szúrta a katanát, mélyebbre és mélyebbre hatolt.

Higanbana mező.

És ezt tette a többi harcossal is.
Egyiket se ölte meg közvetlen, nem. Ő a könyörgésért, a félelemért és a szenvedésért harcolt. A Yomiban egy senki volt. Egy yokai, aki nem volt több holmi söpredéknél. De itt, a Földön olyan lehet, akár egy kami. Csak rajta állt vagy múlt, hogy hány embert taszít a másvilágra kénye-kedve szerint...

A Toyotomi klán által indított háború véget ért. A Tokugawa sógunátus megerősítette a hatalmát.

A csata óta, viszont Izuru másabb lett. A hangok. Ó, igen, a hangok intenzívebbek, aljasabbak és a lelkéig hatoltak.

- Ki vagy te?


Könyörgő, kék hajnalka
Koshiro miatt a szamuráj busidó iránti elkötelezettsége meginogni látszott. Izuru-t lassan, de biztosan az öntörvényűsség kezdte legyőzni. A szegénység, az erkölcstelenség és a szenvedés, ami az emlékeiből szinte már kikopott, újra elevenen látta maga előtt.

Első szál higanbana.

Akame-nak nem tűnt fel ez a változás, ő csak örült a bátyja sikereinek. Az sem utolsó, hogy minden gondolata kedvese körül forogtak, mert a szerelem rátalált.
Egyedül Miwa volt az, aki észrevette, hogy Izuru nem a régi önmaga. Próbálta elcsalni magához a sintóba, de az istenért se akart ott találkozni vele. Ekkor már a papnő sejtette, hogy baj van... És tudta, ehhez igencsak köze volt.

Hajnal volt és meleg, mégis az  asagaok éberen figyelték a szerelemmel viaskodó papnőt és szamurájt. Miwa felismerte azt az erőt, ami a harcos lelkét megrészegítette.
A nő szeme könnyektől lett terhes.

- Mit tettem?

Izuru közelebb lépett hozzá, megfogta a gyöngéd kezét.

- Megmentettél.

- Ki mondja?

- Én, Izuru. Nincs az az erő, ami teljesen leigázhatna. Ha mégis...

Miwa szótlanul a szamurájhoz bújt, a könnyei eleredtek.

- Ígérd meg, hogyha elbukom, akkor elmenekülsz!

Csak felnézett Izuru-ra, majd a férfi megcsókolta őt. Abban a csókban az összes elfojtott vágy vadul tombolt. Koshiro csak súgott és súgott, amit áthatott a bűn és a szenvedély, a mocsok és a tisztaság érdekes keveréke.

Második szál higanbana.

Izuru-t a múltjából eredő érzések vezérelték.
Az apja betegségben hunyt el. Az anyja halálra dolgozta magát a földeken.
Érte és Akame-ért.
Nem volt segítség, csak árulás és kihasználás.

Bűnös róninok. Kivénhedt szajhák. Nyomorban tengődő parasztok.
Egyesek rettegtek tőle, mások Shinigami-nak hitték.
A szamuráj elhatározta, hogy megtisztítja a sógunátust a semmirekellőktől, becstelen és számító emberektől. És olybá tudta, hogy ugyanolyan öngyilkosság ez, mint a Toyotomi klán lázadása; mégsem érdekelte.
Talán, pont ez volt a cél. Magát öngyilkosságba taszítani.
Felvette a shinigami maszkot; előre!
Éjszaka, sötétségben felvillanó kék szemek.

Higanbana mező.

A földi Shinigami híre a közeli falvakban elterjedt. Izuru daimjója és sógunja is felfigyelt erre.
A hadúr maga ment el a kamunushihoz, hogy beszámoljon ezekről a rejtélyes esetekről. A mikók izgatottságukban, csak hallgatóztak; innen-onnen pedig pletykák is szányra kaptak. Miwa küszködött az érzéseivel.

Koshiro nem azért asszisztált a szamuráj mellett, hogy igazságot szolgáltasson bárkinek is. Ez egyértelművé volt Izuru-nak is. A yokai csupán élvezte a szenvedést, a halál és a könyörgés látványát. A káoszt, amit a harcos generál a sógunátusban.

De egy ponton, eljött a bukás.
A maszkos harcos, az önkényes halál isten kiléte egyre tisztábbá vált a sógunnak és a kamunushinak is.

Izuru becsülettel akart meghalni ebben a becstelen világban. Még úgyis, hogy egy démonnal vívódott mindvégig legbelül. Noha a yokai ejtette bűnbe, mégis a szamuráj úgy érezte, felnyitották a szemét.

A szamuráj utoljára beszélt a húgával. A szívére kötötte neki – ahogy Miwa-nak is –, hogy menjen innen jó messzire a párjával, annak családjával. Akame értetlenkedett, könyörgött neki, mondja el, mégis mibe keveredett... Izuru nem válaszolt.

A férfi a szobájában ült. A Hold éppenhogy betűzött a nyitott ablakon. Maga mellett a shinigami maszk, a tőre és a katanája.
A rituáléval szemben, Izuru fekete kimonót vett fel, aminek ujjait és hátát vörös pókliliomok díszítettek. A felsőtestéről levette a ruhát, majd az előtte lévő papírra írt:


Végül a tantót felvette, és...
Nem vették el a becsületét.

Rideg, rózsaszín kamélia
Izuru öngyilkossága után Koshiro szánt szándékkal szamurájok és róninok életét keserítette meg több évtizeden – talán évszázadon – át. Némelyikük elhullt csatában; akadtak olyanok, akik szeppukuval próbáltak véget vetni a szenvedésnek; de leggyakrabban a yokai diadalmaskodott és elfoglalta a testüket.

Senki se nyűgözte le annyira, mint első áldozata... Olybá valamennyire kötődött is hozzá.  

A sógunátus felszámolását követően egy róninokból álló bűnszervezet részeként épült be. Napjainkban ezt a bűnszervezetet jakuza néven ismerik szerte a világon.

A yokai a maffián belül általában fejvadászként, testőrtként tetszelgett, amíg kedve így tartotta. Volt olyan időszaka is, amikor striciként vagy embercsempészként állt helyt.

Koshiro a jakuzának köszönhetően jutott el Amerikába a 2000 évek elején.

A sokadik porhüvelyt kisemmizve, egy japán-amerikai származású alvilági senkit szállt meg. Így született meg Yukimura Haise.


Sivalkodó, sárga krizantém
Mostanra szabadúszó fejvadászként mozog az alvilág köreiben.
New York-ban minden olyan könnyed, mocskos és kiszámítható a maga módján.
Koshiro, mintha békére lelt volna. Már nem ontott feleslegesen vért. Nem ölt. Voltaképpen olyanná lett, akárcsak egy macska, aki éppen játszadozik az egérrel. Ha volt is munkája, akkor csak kínozta, fájdalmat okozott a prédájának; kivételes esetekben ölt.

Ilyen kivételes eset volt egy strici, aki nőkkel is kereskedett.
A megbízója jó fejpénzt ajánlott a démonnak, Haise pedig nem mondott rá nemet.
A yokai nem erőltette meg magát, egyenest a lebujba ment, ahol a mexikói söpredék tanyázott.
A szamuráj múltját nem tudta levetkőzni Haise, ezért előszeretettel használt tantó kést és katanát. Ez most sem volt másképp. Hiába voltak lőfegyverek, a démon lezser mozdulatokkal földre kényszerítette a strici verőembereit.
De ilyen kegyes – már ha hívhatjuk kegyességnek, hogyha valakit egy életre megnyomorít – a főcélponttal nem volt.

Könyörgött. Valamit makogott, hogy van egy prostija, akiért sok pénzt kaphat. Hagyta, hogy a nő nevét kinyögje még...

...aztán véget ért a férfi mesedélutánja.
A legnagyobb döbbenetére volt közönsége, aki végignézte a gyilkosságot. A lebujban dolgozó egyik szajha odalépett a hullához, a padlóról felvette a strici fegyverét és még pár golyót belé eresztett.

- Látom, nagyon szeretted! – fordult el a nőtől Koshiro, kis szünetet tartott és folytatta: - Ismersz egy Cristina Eva Herrera nevű nőt?

- Hallottam miről beszéltetek – mondta szemrebbenés nélkül a prosti. – Én vagyok, de...!

- Nem foglak eladni – sóhajtott fel a démon. – Gyere!

A nő maga se tudta, hogy a félelem miatt tart a hidegvérű gyilkossal vagy pedig a reményt látta meg benne... Reményt, hogy ne kelljen visszállni a szajhák soraiba.

Azóta eltelt egy év, és New York-ból eljutottak Rose Harbor-ig.
Haise-t egy valami mozgatja, hogy kiderítse ki ez a nő és bezsebelje az érte járó jutalmat. Ezért is jött Rose Harbor-be, hátha talál olyan szálakat, ami elvezethet a nő családjához.
Cristina ez idő alatt élvezi a szabadságot – noha vannak szabályok, amiket be kell tartania –, és azt, hogy végre nem használják ki testileg.


1. Hinin: A társadalom alján élő emberek. Státuszát vesztett ember v. család.
2. Busidó: A szamurájok kódexe.
3. Sógun: A japán császár által kinevezett hadvezér.
4. Kamunushi: Pap a sintoizmusban.
5. Mikó: A sintó szentélyben szolgáló papnő.
6. Reiba: A sintó vallásban szellemközvetítő, médium.
7. Kami: Jelentése - Isten
8. Daimjó: Hadúr, tartományi nagybirtokos (földesúr).
9. Yokai: Jelentése - démon, szellem
10. Yomi: Jelentése - túlvilág, Pokol
11. Higanbana: Vörös pókliliom - Japán művészeteknél halált, túlvilágot, Poklot szimbolizál.
11. Rónin:  Becstelen, kitaszított szamuráj.
12. Asagao:  Hajnalka - Japán művészeteknél a halandóságot, a szerelem elmúlását szimbolizálja.
13. Shinigami:  Japán mitológiában a halál istene, sötét teremtmény.
14. Szeppuku: Rituális öngyilkosság, amit szamurájok hajthattak végre, hogy megvédjék a becsületüket.



- Kobayashi Miwa [NJK]  – románc – boszorkány (halott)
- Tsukuda Akame [NJK]  – testvér – ember (halott)
- Tanaka Daichi [NJK]  – megbízó – boszorkány
- Alvaro Martínez [NJK]  – informátor – alakváltó
- Cristina Eva Herrera [JK - Lana]  – érdekkapcsolat – ember