Darius 189 cm magas, masszív testfelépítésű férfi - nem kövér, de nem is izompacsirta. Régebben több izom volt rajta, de 50 évesen már nem erre helyezi a fókuszt - ettől függetlenül igyekszik egészségét minél tovább megőrizni, így heti 1-2 alkalommal edz, illetve a táplálkozásra is figyel. Haját általában rövidre nyírja, ahogyan arcszőrzetét sem hagyja elburjánzani túlzottan, de teljesen megborotválkozni ritkán szokott. Haján és szakállán is meglátszik a kora - a feketébe már erőteljesen vegyülnek az ősz szálak is, ettől függetlenül ő sosem gondolt arra, hogy festetnie kellene.

A nők szerint sármos, saját megítélése szerint teljesen átlagos megjelenésű. Léptei határozottak, de nem trappol, inkább a céltudatosság és a magabiztosság árad belőle. Ha belép valahova, elsőre általában magára vonja a figyelmet - már csak magassága és a bőrszíne miatt is, mely afrikai gyökereit tükrözi. Szeme sötétbarna, már-már szinte feketének tűnik, és néha olyan érzés, mintha belelátna egészen a lelkedbe. Ajkai esztétikusan teltek, amikor pedig mosolyog, akkor kivillan szabályos, fehér fogsora - melyre igen büszke, még minden foga a sajátja, és fogorvoshoz is csak a szükséges éves kontroll miatt jár.

Öltözködésében a laza eleganciát részesíti előnyben, a terápiákra nem szokott túlöltözni - hamar megtanulta, hogy a legtöbb elítéltet feszélyezi, ha ő elegáns zakóban, nyakkendőben és élére vasalt nadrágban jelenik meg, míg ők a standard narancssárga rabruhában vannak. Mára már azt is kitapasztalta, hogy melyik típusú klienséhez milyen stílusú ruhát érdemes felvenni. Hiszi és vallja, hogy a terápiát nem csak a kialakított környezet és a pszichológus szakértelme, hanem annak öltözete is nagyban tudja befolyásolni. Otthon természetesen a kényelem híve, és ha épp elfogyott a laktózmentes tej a hűtőből, akkor a boltba is elmegy mackóban és sima pólóban, nem csinál belőle problémát. Parfümöt ritkán használ, a reggeli deo spray kellemesen férfias illata általában kitart egész nap - még nyáron sem tartozik a túlzottan izzadós emberek közé - ismét egy előnye a génjeinek.

Testét csúfítja néhány sérülés - bal alkarján egy közel tenyérnyi égésnyom, ami bár halványult 17 év alatt, nem tűnt el teljesen, továbbra is emlékezteti a múltjára. Ezen felül a huszas évei elején, elütötte egy autó (nem szokott még hozzá, hogy az USA-ban fordított a közlekedés), és súlyosan megsérült. Jobb lábszárán nyílt törés keletkezett, a varratok hosszan húzódnak végig a sípcsontján, sajnos nem tudták nyom nélkül eltüntetni az orvosok - ő pedig nem törődött vele túl sokat, őt magát nem zavarja.

Darius hangja mély, kellemesen és melegen cseng. Általában nyugodt, kimért ahogyan beszél, ritkán emeli meg a hangerőt. A felesége még a kapcsolatuk elején azt mondta, hogy ha az ő hangja szólna a GPS-es navigációs rendszerben, kevesebb baleset történne az utakon. Akcentusán kiérződik, hogy 22 évig Angliában élt - és bár már több időt töltött az Államokban mint Londonban, a brit dialektus nem tompult.


Jó tulajdonságok:
- jó hallgatóság: A munkája miatt ez elengedhetetlen tulajdonság, ám nem csak a terápiás ülések alatt, hanem a magánéletében is kiváló hallgatóság. Nem erőlteti a másikra a kéretlen tanácsait és a véleményét, inkább figyel, és észrevétlenül próbálja úgy irányítani a beszélgetést, hogy egy felmerült problémára a megoldást pont az alany fejtse meg. Idegenek illetve akivel nincs rendszeres kontaktja azoknak ez nem feltétlenül tűnik fel, de például a saját húgát időnként a sírba viszi, mikor ezt csinálja.
- empatikus: Az empátia is elengedhetetlen egy pszichológusnak, de ez a tulajdonsága is jelen van a mindennapokban. Átérzi más fájdalmát, örömét, bánatát, és ha tud, segít. Mindenkihez van egy-két jó szava ha úgy érzi, a másiknak erre van szüksége. Emiatt jó barátnak és kiváló szakembernek tartják.
- jó megfigyelő: 30 év pszichológiában eltöltött idő után  mások megfigyelése, a sorok között való olvasás szinte olyan számára, mint levegőt venni. Természetesen vannak ennek különböző szintjei, van, aki nyitott könyv és van, akit nehezebb megfejteni, ám Darius szereti a kihívást. Az utcán vagy kávézóban szokta magát azzal szórakoztatni, hogy megpróbál belelátni az idegenekbe, kitalálni a történetüket. Ezzel időnként barátait is szórakoztatja, de legjobban a húga imádja ezeket a random agymenéseit.
- rendszerető: Szereti, ha rendben vannak a dolgai. A lakásában mindig rend van, tisztaság, így kissé szétszórt húga után sokszor ő maga pakol el. Kamasz keresztgyermekei szobájába pedig inkább be se megy, a végén még szívinfarktust kap.

Rossz tulajdonságok:
- magába forduló: Bár vannak barátai és a családjával is sok időt tölt, de a múltban történt események, illetve felesége elvesztése rányomta a bélyegét a személyiségére és a mindennapjaira. Nem depresszióra hajlamos (terápiára jár ő is, mint minden pszichológus), inkább csak tökéletesen elvan saját társaságában és gondolataival. Sokszor esik nehezére nyitni új emberek felé, inkább a meglévőkhöz ragaszkodik.
- pedáns: Már említettem, hogy rendszerető, de ez rossz tulajdonsága is, mert sokszor átesik a ló túloldalára. Akár enyhe OCD-nek is nevezhetnénk az állapotát, mert például a konyhájában a bögréknek egy meghatározott irányban kell állni, a ruhák szín szerint vannak elrendezve a szekrényben, és még az ajtón lévő három zárat is mindig ugyanolyan sorrendben és ritmusban zárja be és nyitja ki minden nap.
- gyógyszerfüggő: A huszas éveiben csúnya balesete volt, sérüléseire pedig erős fájdalomcsillapítókat szedett - és akkor sajnos rá is szokott, ezt pedig azóta sem sikerült elhagynia. Titkolja, sőt szégyenli a dolgot, de nem tud a gyógyszer nélkül élni, a szervezete igényli, ha megpróbálja abbahagyni, rosszul van.
- rossz alvó: A 17 évvel ezelőtti események óta napi 3-4 óránál többet nem tud aludni, még altatókkal sem - ezekkel már nem is próbálkozik. Vannak éjszakák amikor egyáltalán nem jön álom a szemére. Amikor ez megtörténik, akkor általában főzős-sütős műsorokat néz - ez amolyan guilty pleasure lett számára (de sem a főző- sem a sütő tudása nem lett jobb ezektől).


Darius számára a legfontosabb a családja. 22 évesen repült ki a családi fészekből, amikor lehetősége nyílt, hogy az Államokban folytassa pszichológiai tanulmányait. Végül a munka is ide kötötte, illetve párra talált, így itt telepedett le, 4 év külön töltött idő után pedig szülei és húga is csatlakozott hozzá. Wilmington-ba költöztek, egy ikerházat vettek meg - az egyikben testvére, Whitney élt a szüleivel, a másikban pedig Darius az akkori feleségével. Delaney-val.
A mai napig ebben az ikerházban élnek, ám Darius már egyedül, a másik házrészben azonban kettővel többen lettek, amikor megszülettek Whitney ikergyermekei 15 évvel ezelőtt.
Darius sokat segít a családja többi tagjának - szülei már 80 felett vannak (bár szerencsére kitűnő egészségi állapotban), húga pedig születésétől kezdve vak, és bár 45 év alatt megtanult tökéletesen boldogulni, Darius szeret besegítei ahol tud. Ez legtöbbször a két kamasz lekötésében testesül meg, amit nem bán, saját gyermek hiányában rajtuk élte ki az ilyen ambíciójukat, mivel pedig Isaiah és May apjuk nincs a képben, Darius vált a gyerekek életében egyfajta apafigurává is.

Szerelmi élete az utóbbi években elég sivár. 3 évvel ezelőtt veszítette el a feleségét egy súlyos tüdőgyulladásban. Vele 26 évig alkottak egy párt, és bár voltak nők előtte is az életében, Delaney volt az első, akivel úgy érezte, le tudná élni az életét, ezért is kérte meg már 1 évvel megismerkedésük után a kezét. Boldog és harmonikus házasságban éltek, és bár Darius szeretett volna gyermeket, tiszteletben tartotta felesége kívánságát, aki nem szeretett volna szülni. Így 50 évesen, egyedülállóként már lemondott arról, hogy lesz saját gyermeke - kihasznál tehát minden lehetőséget, hogy részese legyen keresztgyermekei életének.
Özvegy férfiként a nőkkel való ismerkedés is nehéz - a húga párszor igyekezett kerítőnőt játszani, ám 1-2 randevú után nem lett semmi a dologból.Volt, aki a kissé magának való személyiségével nem tudott mit kezdeni, más pedig a hivatását nem tudta megemészteni, de olyan is volt, akinél ő nem érezte a kémiát. Még mindig hiányzik neki a felesége, de azt is érzi, hogy ha jönne egy megfelelő ember, akkor relatíve egészséges kapcsolatba tudna vele kezdeni. Nem egy nőcsábász, sosem volt az, így nem megy minden másnap randevúra, inkább a pillanat szülte lehetőségekkel szokott élni. Így találkozott egy Madison Cooper nevű, szintén özvegy boszorkánnyal, akivel egyelőre óvatosan haladnak, még bármi lehet az egészből, annyi biztos, hogy kedveli a nőt.

Darius nem egy társasági pillangó, nincs túl sok barátja, ám az a maroknyi ember, akit barátjának tart, velük őszinte és mély barátságot ápol. Havonta legalább egyszer összeülnek néhány italra, kártyázni vagy épp csak beszélgetni. Az emberekkel általában jól megtalálja a közös hangot, ám inkább mindig a felszínen tartja a beszélgetést és a magát az egész kapcsolatot. Személyiségének mélységét csak kevesen ismerik - gyógyszerfüggőségéről pedig senki nem tud.
Egyébként megvan a magához való humora, őszinte és hűséges típus, akire titkot is lehet bízni, mert biztos lehet benne a másik, hogy nála jó helyen van, és nem adja tovább.

Kliensei nagy része szeret vele együtt dolgozni, és többen szabadulás után is felkeresik, hogy járjanak hozzá továbbra is - magánpraxist azonban csak ritka esetekben vállal. Az ő munkahelye a börtön, és legfőbb feladatának az elítéltek terápiáját érzi.


Darius a Blackwater koven vezetője. Wilmingtonban 6-an alkotják a kovent szüleivel és a húgával, és annak két gyermekével. Londonban, ahonnan a család eredetileg származik szintén van egy Blackwater koven, az unokatestvérekből és távolabbi rokonokból áll. Évente általában csak kétszer találkoznak a távolság, illetve idősebb családtagok miatt, ám olyankor mindig megerősítik a közöttük lévő mágikus szövetséget. A koven a mágiát tekintve valahol a szürke zónában mozog - előtérbe helyezik a fehér mágiát, ám van, mikor egy-egy helyzet megköveteli a kicsit sötétebb rítusokat.

A férfi egyébként egy nagyon erős boszorkánymester, akinek a specializációja az átoktörés. Régen nagyon sokan fordultak hozzá kisebb-nagyobb átkokkal, melyeket mind sikeresen oldott fel a szerencsétlenül járt alanyoknál, már Londonban is. Amikor pedig az Államokba költöztek, a híre megelőzte, és még alig csomagolták ki az utolsó dobozokat, már is kopogtattak nála segítséget kérve.

Manapság Darius már ritkán használja átoktörő képességét egy 17 évvel ezelőtti esemény miatt (lsd. előtörténet ide vonatkozó része). Ha hajlandó is specializációjával másoknak segíteni, akkor is csak apróbb átkokat vállal. A múltban súlyosan megégette magát (szó szerint is), így már nem vállalja a kockázatot. Az ereje természetesen nem csökkent, továbbra is Wilmington egyik legerősebb boszorkánymestere, de mágikus képességeit csak indokolt esetekben szokta használni.

Familiárisa egy poszméh, Bizzy, akit majdnem lecsapott egy összetekert újsággal, mikor először megjelent - tudniillik Darius allergiás mindenféle méh- és darázscsípésre. A sors fintora, hogy mégis pont ez lett a familiárisa. Elsőéves egyetemistaként, miközben az anatómia jegyzetei fölött görnyedt, egy poszméh szállt a könyvére, és hacsak nem érezte volna meg a belőle áradó mágiát, Bizzy biztosan matricaként végzi. Bizzy mindenhová elkíséri őt, vagy a vállán utazik, vagy a feje fölött röpköd, a terápiák alatt pedig az ablakpárkányon szokott napozni. Darius-nak azonban néha bűbájt kell rá bocsátania, hogy mások ne lássák, mert nem egyszer kergették szegény Bizzy-t már papuccsal, vagy rohantak el sikítva - ami valljuk be érthető.



-Szóval tanárnak készülsz? - kérdezte, átnyújtva a vele szemben ülő nőnek a kávéját, miután helyet foglalt a székén a kávézó egy eldugodtabb boxában. Még mindig nehezne fogta fel, hogy egy olyan gyönyörű fiatal nő, mint Delaney miért mondott igent egy találkozóra, amikor a vizsgaidőszak levezetéseképp egy házibuliban két sör meg egy feles között randira hívta őt.
-Igen...vagyis tanítónak. Alsósokat szeretnék tanítani. De nem olyan izgalmas, mint a pszichológia. Mi a terved? Saját rendelő? - kérdezte, miközben kissé talán szégyenlős mosollyal a füle mögé tűrte egy fekete hajtincsét, és mintha még el is pirult volna, bár sötétbarna bőre ezt jól palástolta. Darius nem látott még nála szebbet, és ez nem a szokásos csajozós duma. Ő amúgy sem ez a fajta volt.
-Hát tudod... igazából szeretnék börtönben dolgozni. - ezen a ponton elhallgatott, mert többnyire mikor a lányoknak ezt elmondta, hogy őt a kriminálpszichológia érdekli, és elítélt bűnözők terápiájával akar foglalkozni a diploma megszerzése után, akkor általában faképnél hagyták. Ki udvariasan, ki modortalanabb módot választva, de ez valahogy sosem volt jó pont a hölgyeknél. Szinte már várta most is, hogy Delaney felpattan, és itt hagyja a kávézóban, ám nem ez történt. Sőt, mosolygott.
-Ú, ez érdekes! Nem gondoltam volna, hogy érdekel az ilyesmi. De olyan jó, hogy velük is foglalkozik valaki. Hiszem, hogy ők is emberek mint mi, csak...valahol út közben eltévelyedtek. Szép dolog, hogy segíteni akarsz nekik. - úgy mondta, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne. Darius rámosolygott, és kihagyott egy dobbanást a szíve. Akkor és ott érezte, hogy hamarosan menthetetlenül bele fog szeretni ebbe a nőbe.

3 évvel később...

-Várj, át kell hogy emeljelek a küszöbön, azt úgy szokás! - állította meg Darius az újdonsült Mrs. Blackwater-t, ahogyan odaértek a nemrég vásárolt ikerházban az ő ajtajuk elé. A nő reakcióját meg sem várva a férfi felkapta Delaney-t, majd beléptek, és mielőtt letette volna, megcsókolta.
-Na jó, most már tegyél le, sérvet kapsz! - méltatlankodot Delaney, mire férje csak öblösen felnevetett. A gondolat is abszurd, hiszen a nő körülbeül 164 centi magas volt, és bár teltkarcsú alakja volt, a megtermett Darius-nak olyan volt, mint egy tollpihe.
-A bútorokat majd lecserélhetjük, ezek benne voltak a vételárban. De bízom az ízlésedben, hogy a házból otthont varázsolsz seperc alatt. - szerettel telve nézett rá a feleségére, ahogyan közelebb húzta őt magához. Festeni is kell majd, meg a padlót kicserélni, szóval lesz vele munka, de az övék. Ráadásul a szomszédban ott lesznek a szülei és a húga. Bár Londonban képzelte el a jövőjét, akkor ott egyáltalán nem bánta, hogy végül máshogy alakult. Frissen végzett az egyetemen, felvették gyakorlatra a börtönbe egy pszichológus mellé, mellette van a családja, és az övé a legcsodálatosabb feleség, akit kívánhat magának. Azt tervezte, vele fog megöregedni. Sajnos azonban a sors itt is közbe szólt.

20 évvel később...

Darius a steril kórházi kórteremben ült, és felesége gyenge, erőtlen kezét fogta. Nagyon erősen kellett küzdenie, hogy visszatartsa könnyeit. Azokat csak akkor engedte meg magának, amikor Delaney aludt. Felesége fátyolos tekintettel nézett rá, miközben körülöttük gépek csipogtak.
-Meg fogsz gyógyulni. Ne add fel! - igyekezett magabiztos hangot megütni, ám érezte, hogy ő sem hisz ebben már száz százalékban. Nem, azok után, amiket egy órával ezelőtt mondott az orvos. Sajnos a tüdőgyulladás súlyos szövődményekkel járt, és ebből Delaney nem fog felépülni. Sajnos napjai vannak már csak hátra.
-Nem drágám... nem fogok... Csak azt ígérd meg, hogy ...- akadozó szavait jó másfél percig tartó köhögés szakította félbe. Darius gyengéden megemelte a fejét, majd adott neki egy kis vizet. - Ígérd meg, hogy nem gyászolsz sokáig... Azt akarom, hogy légy boldog, Darius. - a férfinak erősen az ajkába kellett harapnia, hogy ne törjön ki belőle a zokogás felesége szavait hallgatva. Darius nem tudott megszólalni. Nem tudta megígérni. Nem tudta elképzelni nélküle az életét. Lemondott volna bármi másról. A varázserejéről is, amit már úgysem nagyon használt. A házáról. A praxisáról. Bármiről, csak hogy a felesége túlélje.
Ez sajnos azonban nem így működött. Delaney Blackwater ezt a beszélgetést követően még két napot volt életben. Csendben, álmában ment el, és magával vitte Darius lelkének és szívének egy darabját.



-Nos, Anne, jutott eszébe bármi a legutóbbi találkozásunk óta? Bármi emlék?  - Darius a kényelmes pszichológus-fotelben előredőlve vizet töltött az üveg kancsóból egy pohárba, majd közelebb tolta klienséhez, akivel már 6 hónapja dolgoztak együtt. A börtönben kezdték el a közös munkát, ahol a nő egy apróbb testi sértés miatt ült Hamar megtalálták a közös hangot, és a fiatal boszorkány gyerekkorában megtalálták azt a momentumot, ami a bűnének egyik fő okozója volt. A szabadulása óta eltelt két hónap, és bár a férfi ritkán vállal a börtönön kívül magánpraxisában bárkit, Anne Lahey-vel kivételt tett.
A nő meg volt róla győződve, hogy elátkozták, mert képtelen felidézni egy teljes évet az életéből. Darius eleinte pszichológiai módszerekkel igyekezett feloldani a problémát okozó gátat, mert bár nagyon jól értett átkok megtöréséhez, nem volt teljesen meggyőződve arról, hogy ez áll a dolog hátterében - a börtönben pedig nem használhatta a varázserejét, hiszen bárki megláthatta volna. Ezért egyezett hát bele, hogy idekint is folytatja egy rövid ideit a munkát Miss Lahey-vel. Ez volt a második találkozásuk a két héttel ezelőtti szabadlábra helyezése után.
-Semmi. Mondom, ez egy átok. Valaki megátkozott. Azt akarta, hogy ne emlékezzek. De miért, dr. Blackwater? Miért átkozna meg engem valaki? - hangja kétségbeesett és tehetetlen volt, és Darius nem tudta megválaszolni a kérdést, így csak mély levegőt vett.
-Dőljön el a kanapén kérem. Ha megengedi, megvizsgálom a mágiámmal is. - Darius már 17 évvel ezelőtt is erős boszorkánymester volt, bár akkoriban még édesapja volt a kovenvezető, ő csak a másodhegedűs volt. Amikor a nő elfeküdt, Darius mellé lépett, és tenyerét végigsimította Anne teste fölött, varázserőjének csápjai átok vagy rontás jeleit kutatták. Két perc elteltével mély hangján hümmögött párat. -Különös... Érzek valamit. Magát tényleg megátkozták. - a boszorkánymesternek volt annyi tapasztalata már ezen a téren, hogy nagyjából be is tudta kategorizálni az átkot. Ez pedig nem egy kispályás rontás volt, itt valaki nagyon komoly mágikus energiákat megmozgatott, hogy megátkozza Anne-t, és ezzel valószínűleg valamit kitöröljön a fejéből. Vagy csak elnyomjon.
-Rendben, Anne. Mindjárt visszajövök, és feloldjuk ezt az átkot, rendben? - nyugodtan és magabiztosan csengett a hangja, de közben tudta, ez a legerősebb varázslatok között van, amit valaha semlegesítenie kellett. Bízott az erejében, de nem olyan rutinmunka lesz, mint levenni valakiről például egy némító rontást. A szekrényhez lépve elővett néhány kristályt, amulettet és még egy direkt ilyen célra összeállított főzetből is cseppentett néhányat a pohár vízbe, majd megitatta Anne-nel, és berendezte a terepet.
-Próbáljon meg minél kevesebbet mozogni. Nem lesz teljesen fájdalommentes, ahogyan a lelkéről az átok csápjait lefejtjük, de ki fogja bírni. Maga erős nő, Anne. - biztatóan szorítottaa meg a vállát, és várt egy kicsit, hátha a boszorkány meggondolja magát. Ő azonban csak megrázta a fejét.
-Bízom magában, dr. Blackwater.- hangja bár kicsit remegett, mégis magabiztos volt, így Darius nekiállt a varázslatnak. Erősen koncentrált, miközben az orra alatt mormogta az általa jól ismert és sokszor használt latin szavakat, és bár a nő kicsit vergődött, a kanapé szélébe kapaszkodva kitartott.
Az átok makacs jószág, nehezen engedte el Anne lelkét és szellemét, de Darius volt erősebb, így fokozatosan enyhült a rontás okozta hurok, Anne elméje szép lassan egyre jobban szabadult. Egy ponton akadályba ütközött melyet nem tudott beazonosítani, és amikor kicsit nagyobb energiával akarta azt átütni, Anne-ből sikítás robbant elő.
-SNYDER! ... GRIMOIRE! ... TŰZ! ... ALKU! ... NEM! - hangja szinte nem is eviláginak hatott, ahogyan ziláltan felült, szinte haját tépte, arcán őrület jelei mutatkoztak. Darius megszüntette a köztük lévő mágikus kapcsolatot, és már nyitotta volna a száját, hogy megnyugtassa Miss Lahey-t, amikor az felpattant, és kirohant a rendelőből.
-Anne! Várjon! Mi történt? - kiáltott utána, mintha a boszorkány nem is hallaná. Mintha nem lenne holnap, úgy rohant, Darius nem is tudta utolérni, mire kiért az utcára, a nő eltűnt. Meg kellett őt találnia, mielőtt őrültséget csinál. Bárki is átkozta meg, bárki is piszkált bele a szellemébe, agyába, nagyon erős volt. És nagyon nem akarta, hogy bizonyos dolgok felszínre kerüljenek. Felelősséget érzett Anne iránt, így bezárta a rendelőjét, lemondta a következő időpontjait, és Anne Lahey keresésére indult a városban.

Még aznap, késő este...

-Anne?! Mit művelt? - kormos arccal, füstszagúan, megpörkölődött zakóval és egy fájdalmas égési sérüléssel a karján Darius düh és kétségbeesés egyvelegével pillantott le Anne-re, miközben egy lángoló ház előtt álltak. Alig 10 perccel ezelőtt kapott tőle egy üzenetet, amiben sok értelmetlen jel és betűhalmaz mellett számtalanszor le volt írva a Snyder név. Természetesen ismerte a Snyder kovent, a boszorkányközösségben mindenki tudta, kik ők. Nem tudta, hogy Anne mire készül, de tudta, hogy baj lehet, így az egész délutáni sikertelen keresés után végül a Snyder ház felé vette az irányt. Azonban elkésett.
A nőre a ház előterében talált rá. Ruhája és haja csapzott, és a füsttől az ájulás szélén állt, de Darius felkapta és kiszaladt vele, épp akkor, mikor a ház hátsó felében egy apró robbanás történt - tűz egyre agresszívabban terjedt.
-Snyder...grimoire...tűz...alku...Snyder...átok...- csak ugyanazt ismételgette mióta felocsúdott a köhögésből. Darius képtelen volt elhinni, hogy a boszorkány képes volt felgyújtani a házat. Bármi történt korábban a rendelőjében, amikor megpróbálta eltávolítani az átkot, valami nagyon félresikerült, és ez okozta a tragédiát.
-Maradjon itt, Anne. Megnézem vannak-e túlélők. - két kézzel a vállainál fogva megrázta a nőt, aki csak meredt maga elé és lassan bólintott, miközben Darius orra elé kötve a zakóját berohant a házba, ám már senkit nem talált életben. Pár perccel később mikor köhögve újra kiért a szabad levegőre, ahol már visszhangzott a közeledő tűzoltóautó szirénája. Anne azonban sehol sem volt.
Darius pár másodpercig lamentált, mit csináljon, maradjon itt vagy próbálja megtalálni a boszorkányt, míg végül az utóbbi mellett döntött. A Snyder-eken már nem segíthetett azt viszont megpróbálhatta megakadályozni, hogy Anne Lahey újabb őrültséget kövessen el. Elvegyült tehát az egyre gyülekező szomszédok között, majd a nő keresésére indult.
Sosem találta meg. Sem aznap este, sem pedig az azóta eltelt 17 évben, pedig mindent megtett ennek érdekében. Sosem tudta meg, mi történt valójában. Nem tudta meg, hogy az átok mellett egy démon is belepiszkált Anne agyába. Hogy a démoni erő és Darius varázslata okozta Anne őrületét. Ő saját magát hibáztatta, és megfogadta, többet nem próbálkozik nagy átkok megtörésével. Túl nagy a kockázat.


-Dumbledore? Komolyan? Képes voltál abból a borzalmas filmből az egyik szereplőről elnevezni a kávézódat? - nézett megrökönyödéssel a húgára Darius, ahogyan a frissen megnyitott kávézó előtt álltak. Zseniálisan néz ki a hely, ami kizárólag boszorkányoknak lesz elérhető - sőt csak ők fogják látni, hála Whitney bűbájának.
-Most miért? Szerintem jó film, oké persze viccesen ábrázolja a varázsvilágot, de na. Meg amúgy is, Dumbledore adta az ötletet a Grimmauld téri házzal meg...hé, nem is figyelsz! - csapta meg Whitney Darius karját. A férfit még mindig elképesztette, hogy vak húga milyen zseniálisan képes még így látatlanban is eltalálni azt a pontot, amitől lezsibbad a karja. Mondjuk neki a varázsereje is adaptálódott egészségügyi állapotához, ő lényegében a mágiájával lát. Talán sokszor még jobban, mint a többiek szemmel.
-Bocsi, bocsi! De akkor is rémes a film, de...a tied a hely, és büszke vagyok rád. Biztosan sikeres lesz. - átkarolta húga vállát, és akkor még nem is sejtették, milyen sikere lesz a boszorkány kávézónak. Hamar elterjedt a híre, és gyakran volt teltház. Sőt, 5 éve, mióta üzemel a Dumbledore, ritkán volt olyan, hogy 1-2 asztalnál több szabad hely lett volna.

1 hónappal ezelőtt...

-Nem, dehogy, mondtam, hogy nálam te nem fizetsz. Viszont helyet se tudok neked adni, tele vagyunk. De nézd, ott van egy nő, olyan kis bájos az aurája, kitűnik a tömegből. A lelki szememmel látom, tudod, hogy érzékem van ezekhez! Ülj oda hozzá! - Whitney ezzel el is fordult bátyjától, hogy kiszolgálja a következő vendéget. Darius körbenézett, valóban a legjobb opció a szőke boszorkánnyal szemben hely volt, így odalépett, és megkérdezte, leülhet-e, majd becsúszott a boxba. Tényleg kellemes kisugárzása volt, és gyönyörű volt a mosolya. Whitney talán most nem lőtt mellé.
-Darius vagyok. - nyújtotta felé a kezét bemutatkozás gyanánt, mire a nő ugyanígy tett. Szép neve volt. Madison.


Fatima Blackwater: njk - született boszorkány -  anya
Elias Blackwater: njk - született boszorkány -  apa
Whitney Blackwater: njk - született boszorkány - húg
Isaiah és May Blackwater: njk - született boszorkányok -  húga ikrei, Darius keresztgyermekei