Finch & Cathrine

Az arcomról szinte nem lehetett lemosni a mosolygást. Egyrészt mert izgatott voltam, másrészt pedig mert ideges is. A kettő együtt most karöltve jártak, nem hiába. A bálteremben mindenki idegen volt számomra kivéve az Alfa, azonban reménykedtem, hogy az est további részében azért megismerhetek egy-két izgalmas embert.

- Én köszönöm a meghívást. - kortyoltam bele a pezsgőmbe. Elvégre nélküle nem is lehetnék itt. Egy picit talán még el is pirultam, de éppen csak rózsás árnyalatott vett fel az arcom. - Köszönöm szépen. Neked is jól áll a szmoking. - mosolyogtam rá kedvesen. - Nem is tudom mikor voltam utoljára bálon. Talán még a diploma osztómon. - ami ugye nem mostanában volt. A tömeg felé pillantottam mikor Duncan arra intett. Mindenki felvette a legcsinosabb ruháját és mindenki cseverészet. A lágy zenét majdhogynem elnyomja a hangzavar.

Nem ittam oly gyakran alkoholt de ez alatt az este alatt kívételt kellett tennem, egyrészt mert biztosan kinéztek volna miatta másrészt az önbizalmamat is kicsit növelte. Éppen csak lehúztam az utolsó kortyot az italomból és a melettünk lévő asztalra akartam volna helyezni az poharat, valami hideget éreztem a combomnál. Lepillantotam majd fel, először az Alfára majd az újonnan érkezőre. Remek... Jöttem volna inkább feketébe mint minden normális hölgy. Az egyik szemöldököm felkuszott a homlokom közepére de mielőtt megszólaltam volna, inkább elszámoltam magamba háromig mielőtt a bennem élő farkas előbb megszólalt volna. Habár nem vagyok egy haragos fajta, azért egy ilyen bálon fontos a megjelenés.

- Magam se fogalmazhattam volna meg szebben. - utaltam az újdonsült társaságunk első szavaira. Elvettem a szalvétát amit a férfi nyújtott. Abban a percben ért a felismerés, hogy egy falka taggal állok szemben. - Azt remélem is. Nem volt olcsó a ruhám. - mondtam egy halovány mosoly kiséretében miközben próbáltam a szalvétával bármi érdemlegeset kezdeni a ruhámon lévő folttal. Éreztem egy hangyányi feszültséget ,ezért igyekeztem valamivel oldalni a dolgot nehogy katasztrófába torkolljon az est. - Még szerencse, hogy… Mr. Colby, igaz? - kérdeztem vissza, hogy jól mondtam e esetleg a nevét. - fehér rum párti. - mosolyogtam. - Azt hiszem megúszom egy röpke mosdó látogatással. - pillantottam Duncan felé aki látszólag szintén megilletődöt az incidensen. Elkértem még egy szalvétát az asztalról és azzal is kicsit felitattam a felesleges alkoholt a ruhámon, kiegyenesedtem.

- Egyébként Dr. Cathrine Evans vagyok. - nyújtottam a kezemet a férfi felé.

szószám || zene || megjegyzés ||  kredit

   Cathrine & Finch

- Ez valami vicc, ugye? – kérdeztem, mikor olajos kezemmel megragadtam a meghívót, melyet valami féleszű belegyömöszölt a kikötő postaládájában – Mi a franc…?

Körbenéztem, mint aki a kandikamerákat keresi, majd olyat szitkozódtam, hogy a közelben gyerekével sétálgató anyuka riadtan tapasztotta ujjait porontya fülére.

- Jack, ez mikor jött? – kiáltottam oda helyettesemnek, ki szintén nyakig olajosan igyekezett helyrepofozni egy Suzuki külmotort, de csak értetlenül megemelte vállait. A meghívó állapotából ítélve már egy hete a postaládában rohadhatott, melyet egyikünk sem fáradt túl gyakran ellenőrizni, így az érthetetlen módon nevemre szóló és ma esti időpontra vonatkozó invitálás eddig elkerülte figyelmünket.

- A rohadt életbe – csikordult meg cipőm alatt a raktárak előtti koszos talaj, majd elhajítottam a vállamra tett rongyot, mely nagyot puffant a szerszámosládák mellett – Téged érdekel? Elmész helyettem? – fordultam alkalmazottam felé, ki miután olyan képet vágott, miből rájöttem, hogy azt sem tudja miről beszélek, egy kurta „nem”-mel válaszolt.

- Csodás – morogtam és a munkát félbehagyva megindultam a Whănau felé, hogy levakarjam magamról az olajat. Fél órát súroltam a bőrömet dörzskefével, ami csak azt eredményezte, hogy bőröm ugyanolyan foltos, viszont sebes maradt, aztán magamra öltöttem egy inget, előtúrtam egyetlen öltönyömet, mely túlélt már néhány óceán-átkelést és komótosan ballagva megindultam az eseményre. „Ma este jótékonysági bál. Ott leszel?”, pötyögtem telefonomat, majd ujjam egy pillanatra megállt a küldés gomb felett, aztán nagy levegőt véve rányomtam. Tudtam, hogy túl késő ahhoz, hogy megkérjem, legyen Lola a kísérőm, de szívem mélyén reménykedtem benne, hogy nem kell egyedül helyt állnom majd a jórészt ismeretlen alakok között. Úgy illettem az eseménybe, mint csorba bögre a porcelánétkészletbe.

Rágyújtottam a szivarra, melyet magammal hoztam, majd olajos meghívómmal bejutva kivonultam az erkélyre. Egy szempillantás alatt szereztem a pincértől egy pohár rumot, s egyszerre pöfékelve és iszogatva járattam tekintetemet a tömegen. Mikor megláttam az Alfát egy számomra ismeretlen hölgy társaságában, úgy döntöttem erőt veszek magamon és egy furcsa, egyesülésre késztető erőnek engedelmeskedve közelebb léptem a duóhoz… Illetve léptem volna, mikor a mögöttem elhaladó pincér lábában megbotolva kis híján orra buktam… A poharamban eddig békésen fogyó ital megindult felfelé az energialöketnek engedelmeskedve… Majd a hölgy ruháján landolt, hátul, combmagasságban.

- A rohadt életbe – káromkodtam el magam, majd ajkaimat beszívva azt kívántam bárcsak visszavehetném a szavakat a nő, s Duncan jelenlétében. Zavaromban gyorsan letettem az immár üres poharat a bárasztalhoz és szabad kezemmel – a másikban a szivar volt – elővettem egy zsebkendőt az asztalra helyezett tartóból, mely maga volt a halottnak a csók mondás élő megtestesítése.

- Szörnyen sajnálom – nyújtottam a nő felé a szalvétát, majd egy másodperc törtrésze után megéreztem, hogy ő is vérfarkas… - Igazából a szalvéta nem segít ezen…

Éreztem, hogy a lelkemben lakozó farkas minden szőrszála az égnek mered. Legszívesebben azon nyomban hátat fordítottam volna, hogy elmeneküljek, azonban nem hagyhattam ott a nőt, kire az imént borítottam rá egy deci alkoholt.

- Mentségemre szóljon, hogy pont ezért iszom fehér rumot – szabadkoztam minden egyes mondattal rontva a helyzeten – Sosem marad nyoma a félrelépésnek utána.

   szószám || zene || megjegyzés ||  kredit