Télen a természet visszavonul, megpihen, és erőt gyűjt egy új kezdethez. Ezt mi is megtehetjük, kis barátom.
Play by :
Arcátlanul arcnélküli
༄ ༄ ༄ :
User :
staff
Vas. 31 Márc. 2024 - 10:15
Logan & DaricaYou think what I said to you was hurtful? You should hear the things I kept to myself.
- Családi idill? - nevetek fel röviden, kissé keserűen, miközben kiérzem ugyanezt a hangot az ő szavaiból is. - Darica, kijelentettem apáméknak hogy nem vagyok hajlandó többet bojkottálni a természetfelettit. A jelenleg hozzám két legközelebb álló barátom közül az egyik boszorkány, a másik meg alakváltó. Emellé pedig ott van az a cseppet sem elhanyagolható tény, hogy szeretek egy boszorkányt. Ez minden, csak nem a természetfeletti hiánya az életemben. - sorolom a tényeket, amik cáfolják az iménti kijelentését.
Szinte 180 fokot fordult az életem, csak a lány ezt nem látja, az ő fejében még mindig sajnos olyan kép él rólam, hogy egy csettintésre elhagytam őt.
A beszélgetés vitából átvált tehetetlenségre, no meg szerencsétlenkedésre, ami az utóbbi néhány találkozónkat szinte elejétől a végéig átitatta. Hiányzik a régi atmoszféra, ami kettőnket jellemezte. Jelenleg egyikünk sem igazán tudja mit kéne mondani vagy tenni, többet kerüljük a másik tekintetét, mint ahányszor egymásra néznénk. Utálom ezt.
- Meg fogsz fázni. - jelentem ki némi aggódással a hangomban, mikor látom hogy megrázkódik, eddig szinte fel sem fogtam, hogy nem rajta van a kabát, hanem csak a kezében fogja. Visszanyelem a mondat második részét, amiben arra kérem, vegye fel azt, nem szeretném ha úgy érezné, meg akarom mondani mit csináljon, holott tényleg csak az egészsége miatt aggódom.
- Igen, valószínűleg az lenne a legjobb ha... Várj. - helyezkedem egyik lábamról a másikra, de aztán eljut a tudatomig mit mondott, így ránézek, keresem a szemkontaktust, de ő sokkal érdekesebbnek találja a cipő orrát. - Ragaszkodás mindkettőnk részéről? Ezt úgy érted, hogy...nem, bocs felejtsd el, hülye vagyok. - legyintek egyet zavartan, még a fejemet is megrázom, majd zsebre dugom a kezeimet. Biztos nem úgy értette, ahogy az én fejemben hangzott. Én tudom magamról, hogy ragaszkodom hozzá, de a szavai alapján elsőre úgy tűnt, mintha hasonló érzések kavarognának benne is. De minden bizonnyal csak túlkombinálom az agyamban, mert egyszerűen szeretném, ha így lenne.
- Hát akkor... Te jobbra én balra? - kérdezem nem kevés szomorúsággal a hangomban. Továbbra is keresem vele a szemkontaktust, és mindazok ellenére amik elhangzottak közöttünk, nehéz tőle búcsút venni.
- Pedig most teljes kellene legyen a családi idill, nincs természetfeletti a közelben, mindenki örülhet - keserűség van a hangomban. Hogy kinek a hibája, vagy kiké, mit számít? Logan egyszerűen engedett el mindent, most meg fő a következmények levében. A családja aligha miattam mutatja neki a hátát, a testvéreit ismerve, azért ennyire ellenséges hangulat is kevésbé valószínű. Ők mindig is civakodtak, már amennyit Logan mesélt anno. Modanám, sőt mondog is, megérdemli, hogy ízelítőt kapott abból, amit okozott, legyen ez bármilyen csúnya dolog is részemről. - Most épp igen - és tuti meg fogom bánni, amiért hagytam magam rábeszélni. Egy épkézláb mondatra sincs lehetőségem, a szavak teljességgel cserben hagytak. - Igen, itt - ismétlem meg a szavait. De mit is mondhatnék? - Fogalmam sincs. - őszinte vallomás hagyja el a szám. A cipőm orra megint érdekesnek tűnik, az övé méginkább, mert azt figyelem sajátom helyett. - Én csak... Mi... Ahj, ez miért ilyen nehéz! - kifújom a levegőt. - Talán tényleg hagynunk kellene. Ezek a kínos beszélgetések... Se te, se én mit akarunk evvel? - Megborzongok. Tiszta libabőr vagyok, az átfagyás veszélye fenyeget, muszáj elengednem a kabátom, hogy ismét magamra kanyarintsam. Egy pántos top vajmi kevés a tél ellen. - Mindkettőnek rossz ez a ragaszkodás, könnyebb lenne ha... akármi. Hülyeségeket beszélek. - Nahát, cipőorr, megint te?
Logan & DaricaYou think what I said to you was hurtful? You should hear the things I kept to myself.
Ez az este egyre rosszabb. Először egy csaj rám nyomul, nem értve, hogy nem érdekel. Most meg a csípős januári levegőben, a belvárosban, egy pub előtt veszekedünk Daricával. Mindenki álma egy ilyen program, de tényleg.
Szavaira körbenézek, néhány érdeklődő valóban felénk fordult kicsit emeltebb hangú beszélgetésünk miatt, és próbálom visszafogni, de egyszerűen elragadtak az indulataim.
Az ajkaimba harapok, persze hogy tudom, nem direkt csinálja ő sem, hogy folyton egymásba botlunk. Csessze meg Rose Harbor hogy ilyen kis város, az univerzum meg egy köcsög, hogy még rá is segít, hogy folyton összefussunk. Én megteszek mindent, hogy legalább normalizáljam kettőnk kapcsolatát, de az érzelmek bekavarnak.
Hiába telt már el idő a szakítás óta, az érzéseim nem akarnak szűnni. Bár ha őszinte akarok lenni, a szívem mélyén nem is akarom, hogy ezek egész egyszerűen eltűnjenek. Túl fontos szereplője volt Darica az életemnek, hogy valóban ezt akarjam, még ha ez így piszkosul fáj is minden egyes nap.
- Én...nem számonkérésnek szántam. - mély levegőt veszek, pár másodpercig bent tartom, majd kifújom. - Igen, valóban meghoztam ezt a döntést, és nézd meg, végül hova juttatott ez az egész. Felégettem magam mögött szinte mindent. Elvesztettelek téged. A szüleim alig állnak szóba velem. A testvéreim is ferde szemmel néznek rám. A nulláról kellett kezdenem kábé mindent egyetlen rossz döntés miatt. Nekem sem volt habos torta az utóbbi néhány hét, hónap, nem csak te szenvedtél. - ismét sóhajtok egyet, a hangerőm normalizálódott, de a keserűséget nem igazán sikerült belőle eltüntetni.
- Mióta hallgatsz te másokra? - nevetek fel röviden arra célozva, hogy Rose tanácsára jött ki utánam, reflexszerűen próbálva némi humorral elvenni az iménti kis szóváltásunk élét. Régi rossz szokás, és úgy tűnik, a stressz előhozta.
- Furcsán tesszük? Érdekesen fogalmazol. - arcomra halvány mosoly kerül. Újra előveszem a zsebemből a kezeimet, majd kissé talán tehetetlenül, de kitárom, majd leeresztem combom mellé.- Hát... most itt vagyunk. Miről beszélnél? - azzal kapcsolatban ami történt kettőnk között, úgy tűnik nem tudunk zöld ágra vergődni. Semleges témákkal is próbálkoztunk korábbi találkozásaink alkalmával, de az meg már-már kényszeredettnek tűnt. Nem tudom mitévő legyek, és ez azért általában nem jellemző rám.
Nagy levegőt veszek és lassan fújom ki. Muszáj nyugodtan maradnom, mert itt az utca kellős közepén, ha nekiállunk veszekedni az csak rosszul sülhet el. Meg amúgyis, mindehogyan rossz. - Kérlek, fogd vissza magad, minket néznek az emberek - összeszorított fogaim közt szűröm a szavakat, halkan, feszülten, mert az erős löket, ami kitör belőle kis híján engem is ledönt a lábamról. Elvesztettem az imént az önuralmam, szintén felemeltem a hangom, ám sikerül lehiggadnom ismét, vagy legalább úgy tenni, mintha menne. - Akkor mégis mit vársz tőlem? Szinte állandóan máshol vagyok, egyszer teszem ki a lábam akkor is te jössz szembe, szerinted ezt direkt csinálom? Nekem is ugyanolyan kellemetlen ez az egész, mint neked. - gondosan válogatom meg a szavaimat, ha megsérteném is rosszul érezném magam, mert akaratlanul tenném, de meg kell értenie, az én oldalomról nézve is ugyanolyan nehéz. Valóban érdekli még, mi van velem? Újra és újra elismétli, emiatt is pokolian nehéz a távolságot megtartani. Látom rajta a megbánást, de az őszinteségét muszáj megkérdőjeleznem, mivel a bizallmam egészen könnyedén eljátszotta már egyszer. Mikor lenne újabb oka rá? Azt állítja a családja már nincs hatással rá, a félsz akkor is jogosan van bennem miatta, bármikor meggondolhatja magát. Mindennek megvan az oka. Felveszem a kabátom, a karomra terítem és Loganre nézek. Ráharapok a számra, nehezemre esik búcsút mondani, pedig az időhúzás mindkettőnknek szörnyű, tényleg az lenne a legjobb, ha... - Utállak? Hogy gondolhatod ezt? Iszonyatosan megbántottál, porba tiportad az érzéseimet, előadtál valamit, ami távol állt a valóságtól, mert ez vagy te... - felemelem a hangom a hitetlensétől, meg a méregtől. Végigmutatok rajta. - Azonnal visszarohantál, amint hívtak és simán képes voltál otthagyni mindent és mindenkit! Te vagy az, aki új fejezetet akart kezdeni, lezártad a másikat, ide jöttél és kész. Mégis hogy gondolod, hogy számon kérheted rajtam, amiért úgy viselkedem veled ahogy? Gyorsan körbe futtatom tekintetem az embereken, találkozom néhány kíváncsi pillantással, jobbnak látom becsukni a szám, nyelnii egy nagyot, ismét kifújni egy adag levegőt az orromon át, mielőtt folytatnám. Hogy miért jöttem ki utána? - Azért jöttem ki... azért, mert Rose mondta - a csizmám orrán megcsillanó fény egészen érdekes, arra fordítottam a figyelmem, addig is elkerültem Logan szemét, noha a reakcióit a szemem sarkából azért láttam. Elhúzom a szám, a kabát alatt melegedő karomra fókuszálok, addig is kizárom a felsőtestem többi részét átfagyasztó hideg érzetét. - Szerinte beszélnünk kellene és végülis igaza van. Csak mi... furcsán tesszük.
Logan & DaricaYou think what I said to you was hurtful? You should hear the things I kept to myself.
Darica is kijött a levegőre, de még nem távozóban van ahogy nézem, a kabátja épp csak a hátára van dobva, és Rose sincs vele, őt meg nem hiszem hogy csak úgy itt hagyná egyedül.
Ha már így alakult, kiszakad belőlem az, ami már egy ideje nyomta a szívemet, és egyszerűen nem tudtam visszatartani. Valahol számítottam heves reakciójára, ami csak még inkább megnehezíti, hogy ne verjem szét a bár falát kívülről. Mit nem adnék azért ha lenne itt most egy bokszzsák.
- Nem azt mondtam, hogy forduljunk a fal felé, de ne erőltessük a beszélgetést, mert mint látod, kábé minden alkalommal vitába torkollik. - reflektálok szavaira, hasonló hevességgel, aztán szavaival tovább szítja bennem a tüzet.
- Hogy miért érdekel? Miért érdekel? Azért, mert még mindig fontos vagy nekem! Mert bár te szemmel láthatóan túl tudtál lépni rajtam, azon, hogy egyszer szerettél, de nekem nem megy. Minden nap ostorozom magam amiatt amit csináltam, és igen, nem tudjuk visszafordítani. Nem akarok rád idegenként tekinteni. Nem lennék rá képes, de ezt sem bírom idegekkel. - olyan erősen szorítom az öklömet a kabátom zsebében, hogy szabályosan már fáj. Iszonyat nehéz nem belecsapni a falba.
Amikor leesik Darica kabátja, majdnem lehajolok segíteni, de végül megállom, a végén még azért is én leszek lecseszve. Ahogy áll velem szemben, tehetetlennek érzem magam, és most rajtam a sor, hogy széttárjam a karjaimat.
- Csak egyet árulj el. Ha ennyire utálsz, miért jöttél ki most utánam? Hagyhattál volna szimplán kisétálni, és élvezni tovább az estédet Rose-al. Ha túlléptél az érzéseiden, miért bosszantott fel ennyire, amit mondtam? - már nem kiabálok, hangom inkább a szomorú-kétségbeesett tónust üti meg, az egyik kezemmel pedig még mindig a zsebemben, de az ott talált zsepit kezdem el tépkedni, mintegy pótcselekvés az ideg levezetésére.
Oké, hallgattam Rose-ra és kimentem a bárból, na, és most? Muszáj voltam megszólalni, kézenfekvő volt egy kisebb magyarázat ahhoz, ami neki is szemet szúrt. Vajon látta más is? Remélem, a fényviszonyok jótékonyan a segítségemre voltak. Egyik lábamról a másikra állva gondolkodom azon, mit mondhatnék még neki, feszélyez a helyzet amiben vagyunk, sokkal könnyebb lenne visszamenni, de ennek ellenére maradok.Maradok, hogy végighallgassam Logant, aki rám zúdít mindent. Kezem ökölbe szorul magam mellett, körmeim a tenyerembe vájtak, ezzel is megacélozva magam, ne reagájak úgy, miként ösztönösen tenném. - Mégis hogyan gondolod? Forduljunk a fal felé mindketten mint két idegen, miközben az ismerősi körünk kezd összekapcsolódni? Archie szegény így is kettészakad, látom rajta hogy igyekszik. Talán rossz döntés volt az egész költözés, mert neki csináltam rosszat. A te kollégád, barátod... akármi és ezek után... - kifulladva fordítom el a fejem. Rajtam volt a sor, nagy hévvel dőltek belőlem a szavak. - Miért érdekel, mit okoztál nekem? Megtörtént, nincs lehetőség visszacsinálni, de kezelhetjük felnőttek módján. - hátrébb lépek - De legyen, mit számít? Nézzük a falat, ahogy neked jobb, én végeztem. - megadóan széttárom a karom. Mit mondhatnék még? Persze, hogy a kabátom a mozdulattól lecsúszik a vállamról és a földre esik, egészen idáig fogtam a jobbommal. Leguggolok érte, hogy felvegyem, közben akaratlanul vörösödöm el, mert azt terveztem, miután ezt elmondtam szépen megfordulok és otthagyom, méltósággal, hiszen én legalább megpróbáltam. A sors azonban közbeszólt, s még csavar egyet a dolgon, természetesen. Magamhoz ölelem a szövetkabátot, Loganre nézek, s ha tényleg nincs már mit mondanunk egymásnak, visszamegyek Rose-hoz.
Logan & DaricaYou think what I said to you was hurtful? You should hear the things I kept to myself.
2022 továbbra se az én évem eddig, ezt az utóbbi néhány perc alatt leforgó jelenet is tökéletesen szemlélteti. Darica visszakérdésére sóhajtok egyet.
- Talán úgy tűnt, hogy annyira élveztem a kis közjátékot? -Logan, fejezd be a gúnyolódást, ne rajta vezesd le az ideget, nem ő tehet róla! Fejemmel a sörtől csöpögő Leyla felé bökök, aki ha csak pár percre is, de legalább hátrasorolt az érdeklődésének prioritási listáján, most a saját bajával van leginkább elfoglalva.
Addig jó nekem, most kell eltűnni, így elköszönök a lányoktól, és kivágódok a pub mellé, ahol első dolgaim egyike hogy két mentolos rágót is a számba dobok, ezzel próbálva kompenzálni Leyla csókját, ami tényleg annyira kellett, mint egy dupla púp a hátamra.
Szemeimet lehunyom pár pillanatra, úgy engedem a hűvös januári levegőnek hogy kitisztítsa a fejemet, de mikor hallom hogy nyílik és csukódik a pub ajtaja, oda se kell néznem, valahogy megéreztem, hogy Darica jött ki, és mikor megszólít, felé fordulok.
- Akárhogy is, köszönöm. Nem akarta felfogni, hogy nem akarok tőle semmit, kellett neki a hidegzuhany. - keserédes mosolyt küldök a lány felé, és tényleg hálás vagyok azért amit tett, még ha nem is miattam tette. Ahogy végignézek rajta, és látom a tétovázást és bizonytalanságot, kitörnek belőlem a szavak, még mielőtt átgondolhatnám, tényleg rá akarom-e ezt zúdítani a lányra.
- Darica...ez nekem nem megy. Kicsi ez a város, és az utóbbi hetek bizonyítják, elkerülhetetlen, hogy összefussunk. - a szilveszteri bulin, Chip szökése után, a tűzoltóságnál, most pedig itt. És mindezt egy hónapon belül. - Piszkosul nehéz, de elfogadom a döntésedet, hogy buktam minden lehetőséget, hogy rendbe hozzuk közöttünk a dolgokat. Egyszerűen kinyír ahogyan látom a dühöt és a csalódottságot a tekintetedben minden alkalommal amikor rám nézel. Lehet, hogy én vagyok gyenge szar, de...nem megy. Inkább...egyezzünk ki abban, hogy még ha egy helyszínre sodor is minket az élet, max. köszönünk, de...talán jobb, ha nem próbálunk beszélgetni. Túl nagy sebet okoztam neked, amit nagyon sajnálok, de talán...így lesz a legjobb. - szinte egy levegővel mondom ezeket a szavakat, és érzem, hogy a lelkem egy része majdnem bele is hal, de ez már nyomta a szívemet. Megpróbáltuk, de úgy tűnik, nem megy ez nekünk, és bármennyire szar meg nehéz, el kell fogadnom.
Egyik lábamról a másikra helyezem a testsúlyomat. Dühös vagyok és csalódott, legyszívesebben a falba bokszolnék, kezeim már ökölbe is szorulnak, de épp csak elkezdtek szépen begyógyulni a Chip okozta karmolások, így hogy megpróbáljam az ideget visszafogni, zsebre dugom a kezem, és csak ajkamra harapok rá, ahogy várom, reagál-e erre bármit Darica, vagy sem. Talán sarkon kéne fordulnom és elindulni, de...meg akarom adni az esélyt, hogy reflektáljon a szavaimra, ha akar.
Mi ütött belém? Nyilvánosan használom a mágiát egy férfi miatt, aki maga is megérdemelne egy korsó sört az arcába. Képtelen voltam nézni, ahogy az a liba lohol utána, muszáj voltam tenni valamit és határozottan jól esett. Ártatlan mozdulat volt, egy véletlen, kevésbé drasztikus, mint egy törött cipősarok. Még a végén nyakát szegi az orrom előtt. - Reméled? - ismétlem meg hitetlenséggel a hangomban. Az előbb még egymás szájában jártak most meg előadja az ártatlant. Ugyan már! De miért is akadok fenn ezen, elvégre szabad ember, azzal és azt csinál, amit akar. Még ha közben a szívem ismét ezer darabra törik a látványtól. Megcsóválom a fejem. Mit köszön? Azt hiszi, őt mentettem ezzel? Az ő oldaláról nézve tényleg így tűnhet, s talán jobb is így, mint a gyerekes bosszúra fogni, aminek alapból terveztem. Logan elköszön és tovább megy, mire Rose meglökdösi a karom. Értetlenül nézek rá, ő a fejével az ajtó felé int. - A-a, kizárt. Minek menjek utána? Ő... mi... Rose, nincs az az ok, amiért én... Jó, csak hagyd abba, megyek! - Mikor lett a barátnőm ilyen erőszakos? Vagy határozott, mindegy. Tuti, Archie beszélte tele a fejét, a kettejük álomvilága pedig már túl sok nekem. Azt hittem, elég engedékeny vagyok, mert felhoztam Archie-nak, bármikor elhívhatja Logant, maximum addig eltűnök vagy valami, de most még menjek és találjak ki valamit, aminek ürügyén szót válthatunk egymással? Mitől lennék jobb, mint az a liba, aki egyébként továbbra is őt keresi a szemével? Megértem. Nehéz beismerni, de az itteni férfiak mind messze elmaradnak tőle. Logan kisugrázása, a fellépése annyira más. Pont ezt szerettem benne, az egyediségét, nincs hozzá hasonló. - Azt az előbb - szólalok meg, szinte még az ajtóban állva. A kabátom csak a hátamra dobtam, így húzom összébb magamon. - tényleg én csináltam, de miatta. Azért, mert ízléstelenül viselkedett és megérdemelte. - átgondolatlanul beszélek össze-vissza, borzasztóan rossz magyarázattal, amit még mondatokon keresztül húzok tovább mire végre be tudom fogni a szám. Nagyot nyelve hallgatok el, elfordítva a fejem körbenézek a fények és árnyékok lepte utcán. Emberek lézengnek, páran jönnek, mások mennek, keresztülnének rajtunk, mindenkinek megvan a maga világa, kit érdekel egy páros, akik néhány lépésre egymástól beszélgetnek. Mert gondolom, a szómenésem reakcióra talál, az is lehet, simán itthagy. Azt is megérteném. Úgy visszamennék Rose-hoz, meginnám a maradék söröm, talán kérnék valami erősebbet és az is meglehet, rombolnám a hangulatot, mert hazamennék. Fogalmam nincsen, mihez kezdenék, vagy kezdek, ha beszélni kezd.
Logan & DaricaYou think what I said to you was hurtful? You should hear the things I kept to myself.
Tuti megfojtom John-t amiért képtelen ideérni időben, és még csak egy üzenetet sem hajlandó írni. Ajánlom neki, hogy valami nagyon nyomós indoka legyen, miért nem jelent meg a megbeszélt időpontra, mert most miatta akadt a nyakamba Leyla, akinek a nyomulásához most semmi humorom.
Amikor átlépi azt a bizonyos határt és megcsókol, kiborul a bili, és az eddigieknél sokkal határozottabban utasítom el és indulok meg a kijárat felé.
Csak reménykedni tudtam abban, hogy nincs itt ismerős aki végignézi az előbbi jelenetet, ám természetesen van kettő is, hogy nyaljon sót az univerzum, akikből az egyik Darica.
Bár próbálom leplezni hogy észrevettem, összeakad a tekintetünk. Ilyen az én szerencsém... Na mindegy, Leylára a legkevesebb figyelmet sem fordítva folytatom az utat az ajtó felé, amikor egy sikkantás és üvegcsörömpölés hangzik.
Villám mozdulattal fordulok meg, és mikor látom, hogy Leylából csöpög a sör, mellette pedig egy csávó szabadkozik, talán gonosz, de elmosolyodom. Ilyen a karma. Micsoda jó időzítés, hogy pont akkor borult meg a sör, amikor "zaklatóm" elsétált mellette. Talán túl nagy mázli, hogy véletlen legyen, így némileg talán gyanakodva fordulok a két boszorkány felé. Darica mérges tekintete szinte keresztül döf, ami nem esik jól, de muszáj elmennem mellettük, nem tudom kikerülni.
- Örülök, hogy tetszett. - gúnyos megjegyzésére reflexből jön a gúnyos replika, amit egyből meg is bánok, de az előbbi szituáció felhúzott annyira, hogy még bennem van az ideg. Rose-nak biccentek köszönésképp, majd Darica szavai hallatán ismét Leyla felé pillantok, aki hangosan szentségel ("Az összes hócipőm tele ezzel a várossal, töketlen pasikkal van tele az egész, inkább visszamegyek Vegasba"), majd ismét Darica felé fordítom a fejem.
- Remélem nem talál meg. - vonom meg a vállam, és kiérződik az őszinteség a hangomból. Nem adtam semmi jelét annak, hogy nyitott lennék Leyla közeledésére, de erőszakoskodott, hát megkapta amit érdemelt, van aki nem ér a szóból, hát jön a "büntetés". Apropó.
- Gyanúsan jó volt az időzítés a pohárral. Te voltál? Ha nem muszáj, ne válaszolj, de ha a te műved...köszönöm. - az előbbinél sokkal barátságosabb hangszínre váltok, és még egy hálás félmosolyt is küldök a lány felé.- Hát, akkor további jó szórakozást a hölgyeknek. - egyik lábamról a másikra helyezem a testsúlyomat, egyik majd a másik lányra nézve, bár Daricán egy kicsit hosszabban időzik a tekintetem.
Hacsak nem állítanak meg, akkor a kijárat felé indulok, odakint viszont nem indulok egyből tovább, az ajtótól két lépésre nekidőlök a falnak, és mély levegőket véve pörögni kezd az agyam. Ha ez történik, ha valami miatt bent maradok, egy gondolat suhan át az agyamon: Vajon mikor tudok úgy összefutni vele, hogy már nem fáj? Lesz egyáltalán olyan, hogy semleges ismerősként tudok rá tekinteni?
Ez volt az első nap, mikor Adrian végre hagyott egyedül dolgozni, sőt, Chipet is megakadályoztam a kártevésben. Igaz, ehhez otthon kellett hagynom, viszont mindenki egyben marad, aki él. Hazaérve a csendes lakásba jutott eszembe, Archie ma éjszakás, tehát a nyugalom szigetévé változik a hely, mégis míg máskor ez kifejezetten jól hangzik, most szívesebben csináltam volna valami mást. Szóval olyat tettem, ami tőlem meglepő újdonság volt az elmúlt hónapok után. Felhívtam Rose-t és nyakunkba vettük a várost. Egy rövid kimenőre. Egészen rövidre. Mikor megérkeztünk a bár elé, az eltökéltésgem megingott, talán a nyüzsgés sok lenne mégis. - Most már nincs visszaút - Rose belém karol és a bejárat felé húz. Nyögve adom meg magam. Belépünk a fülledt helyiségbe, az alkohol szaga áthatja a levegőt, a nevetésen és egyéb zsivalyon át zene is megüti a fülem. - Mit kérsz? - Végignézek a pulton, aztán megvonom a vállam. Egy sör jól esne, annyival kiegyezem. Rose elmegy az italokért, addig kibújok a kabátomból és a mellettem lévő székre teszem. Kell egy kis időre, mire felengedek, onnantól azonban már mosolyogva beszélgetek barátnőmmel, s sokkal érdeklődőbben figyelem a minket körülvevőket. Mindenféle korosztály, főként fiatalok, leginkább férfiak, akikből a vendégsereg áll. Mikor összeakad a tekintetem egyikkel-másikkal gyorsan tovább ugrom vagy épp a kezemben lévő palackra pillantok. Persze, hogy két lányt könnyebb megbámulni, érzem, ahogy figyelnek, kicsit rossul is érzem magam tőle, de állom a sarat. Számítottam erre, meg fogok vele birkózni. - Talán elnézhetnénk még valamerre - szólal meg hirtelen mellettem. Értetlenül nézek rá, mi ütött belé, eddig jól megvoltunk itt. Látványosan zavarban van, ide-oda kpkodja a tekintetét. - Elmondod végre, miről van szó? Mit vagy kit láttál? - én is körbenézek, de senki ismerős. Amint meghallom a válaszát, ledermedek. Hihetetlen! Miért ilyen kicsi ez az átkozott város? Lassan fordulok a bárpult felé, fejemben látom magam előtt, ahogy ott ül a barátaival, remekül szórakozik, ám a valóság ennél sokkal, mérföldekkel fájóbb. Azonnal felugrom a székről, de vissza is ülök, letaglózva nézem végig a jelenetet. Nehéz feldolgozni, főként, mikor látom, hogyan távolodnak el egymástól. A lány egyértelműen epekedik utána, amitől az ereimben felforr a vérem. - Mi lenne, ha összeakasztanám a lábát? Kitörhetném a cipője sarkát. - gondolkodom hangosan figyelmen kívül hagyva, bárki is meghallhat. Vannak még ötleteim, amiket meg is osztok Rose-zal. Minél tovább nézem a kibontakozó jelenetet annál erősebb a késztetés, váltsam be valamelyiket, egyetlen mozdulatomba kerülne az egész. Könnyű lenne, annyira könnyű. Felszegem a fejem, egyenesen Logan szemébe nézek, bármennyire nehéz is. Úgyis tudja, hogy láttam, vagy legalábbis most látom, felesleges lenne tagadni. A lányt látom a szemem sarkából, akitől annyira elfog a méreg, két némán eltátogott szóval és egy röpke mozdulattal megbillentem a férfi kezét, aki mellett épp elhalad, s telibe öntöm a korsónyi itallal. Jól esett. Ismét Loganre nézek, felénk tart, félig-meddig, ugyanis az ajtóhoz közel ültünk le. Újabb mérges hullám zúdul át rajtam, főleg, ha a lány kitartóbbnak bizonyul, de egyelőre elég eggyel foglalkoznom. Pontosabban figyelmen kívül hagynom. Elfordítom a fejem, megköszörülöm a torkom. - Most mi az? - nézek Rose-ra, aki némiképp zavartan néz rám. Összeszorítom a szám, annyira szeretnék megszólalni, mondani valamit, mert egyre közelebb ér hozzánk. - Igazán látványos volt - előbb nyílik a szám, mint jut el a tudatomig. Gúny csepeg a hangomból, szám széle is ehhez passzoló mosolyra görbül, ami néhány másodpercig kitart, mielőtt elkomolyodnék. - Szerintem téged keres. - bökök fejemmel a lány felé. Álkapcsom megfeszül, ismét összeszorítom a szám. Világ életemben rossz voltam színészkedésből, most kedvem sincs hozzá, inkább leplezném a szívemet mardosó fájdalmat valami keményebbel. Vajon tudta, hogy itt vagyok? Kiszúrhatott, akárcsak mi őt. Arra ment volna ki ez az egész? Valószínűleg csak szeretném, ha így lenne, a csaj minden esetre megérdemli a nyakába öntött hideg sört.
Logan & DaricaYou think what I said to you was hurtful? You should hear the things I kept to myself.
Már a sokadik mély sóhaj hagyja el az ajkaimat ma este, és mind az utolsó néhány perc leforgása alatt történt.
- Figyelj...őő Leyla? Igazán hízelgő a nyomulásod, de várok valakit. - ez a lány a fejébe vette, hogy ma este rám mászik, és bármennyire is próbálom udvariasan leszerelni, ő csak itt teszi magát, illegeti magát, dobálja hollófekete haját, aminek hatására biztos sokan dobnának egy hátast. Tényleg szép nő, vak nem vagyok, de nem jutottam el még arra a szintre, hogy készen állnék se randira, de még csak egyéjszakás, kötöttségek nélküli kalandra se.
- Naa, nem tudod mit hagysz ki. Gyere, had mutassam meg! - jelenti ki kissé elfolyó szavakkal, szemmel láthatóan felöntött már a garatra. Mielőtt még bármit reagálhatnék, egy mozdulattal áthidalja a köztünk lévő távolságot, a nyakam köré fonja a karjait, a száját pedig az enyémre tapasztja. Azonban még mielőtt nagyon belemerülhetne, megfogom a két vállánál, és egy határozott mozdulattal tolom hátra.
- Leyla! A "nem" melyik része nem volt világos? - kérdezem most már némileg azért ingerülten. Látom a bárpult másik felén ülő srácok értetlen tekintetét, miért koptatok le egy ilyen nőt mint ő, de ha ennyire kell nekik valaki ma estére, hát lehet próbálkozni, nem gondolnám, hogy ezzel a könnyűvérű nővel nehéz dolguk lesz. Nem is értem, miért nem becsülik magukat többre egyes lányok. Dühösen húzom le a poharam alján lévő pár korty sört, majd néhány bankjegyet a pultra dobva elkezdem magamra venni a kabátomat
- De Logaan, gyere vissza, jó kislány leszek! - kiáltja utánam Leyla, és elkapja a karomat, próbálva marasztalni, de én határozottan rázom meg a fejem, és elindulok kifelé. Nem nézek hátra követ-e, ám magamon érzem szinte az egész pub tekintetét, így sietős léptekkel haladok, mígnem kiszúrok egy igencsk ismeős tekintetet. Darica.
Vajon van esély, hogy nem látta mi történt? Mondjuk nem kéne, hogy érdekeljen, hónapok óta nem vagyunk együtt, és nem úgy nézett ki korábbi találkozásaink alkalmával, hogy ez a jövőben megváltozna, mégis...az érzéseim felé ugyanúgy megvannak, így érzem, hogy ég az arcom az előbbi jelenet miatt. Talán nem vette észre, hogy én kiszúrtam őt.
Épp csak egy pillanatra torpanok meg a sors fintora okozta találkozás tényére, amit leplezek annak, hogy a telefonomat elővadászom a zsebemből. Pech, hogy pont az asztaluk mellett vezet el az utam, közben pedig hallom mögöttem a magassarkú kopogását, Leyla úgy tűnik nem adja fel. Sóhajtok egy nagyot, és gyors léptekkel megkísérlem elhagyni a helyet.
Kezdőlap
