Magabiztos, sajátos megjelenésű, ha nem is kifejezetten jóképű, de karakteres és megjegyezhető, mert mégis sugárzik belőle valami intenzív vonzerő, talán a hűvös lekezelése, ami miatt a tipikus rosszfiú és a nők be akarják törni, vagy ha azt nem is akkor meg. Cameron azonban nem túl hajlítható fajta, az is igaz, ami nem hajlik az törik, de ezt sem ismerné be, főleg nem a maga egója miatt. 
Haját legtöbbször rövidre nyírva hordja. A színe sötét, bizonyos fényviszonyokban inkább feketének, mintsem kéknek hat. Látszik, hogy a borotva nem igazán jó barátja, hiszen rendszeresen sűrű, sötét borostát visel. Kisportolt testalkattal rendelkezik, amit a rendszeres testmozgásnak köszönhet. Vállai szélesek, hasa kockás, csípője vonala kellemes. Minden izma úgy domborodik, ahogyan azt egy fiatal, életerős vérfarkastól elvárja az ember. 

Száznyolcvanöt centijével talán nem a legmagasabb a fajtársai között, de büszke járása, magabiztos, ruganyos léptei, egyenes tartása ellensúlyt csempész ezekbe. Mozgása könnyed, rugalmas, pont mint egy valódi ragadozóé, halk, settenkedő, mint a lelke. 

Öltözködésben domináns, férfias, kifejezetten szereti a farmer, ing kombót, kényelempárti, sosem igénytelen, de ez kell az imidzséhez, ezzel is bizalmat és feltűnést kelt. Cameron az a fajta, akinek a kisugárzása oly erős, akivel közös térbe kerül, valamiért megnézi magának, nem feltűnően, nem egy világsztár, de kelt valami első benyomást, valamit, ami miatt biztos, hogy átfut rajta az érdeklődés, ha nem is tovább, mint egy ellenőrizhetetlen pillanatra, mégsem jegyzed meg, mert valahol tucat, az arcát sem tudnák nagyon lerajzolni, hiszen kettős, sötét, mégis van az a kis valami... az a plusz, ami miatt felpillant az ember és teszi a dolgát tovább, ha csak kíváncsiság nem fordul feléd. 



Jó tulajdonságok:
- Elszánt: Cameron Ward nagyon határozott személyiség, aki pontosan tudja, hogy mit akar az élettől, és ha kell, elszántan küzd azért, amit a fejébe vett. Akaratát tűzön-vízen keresztülviszi, és akkor sem hátrál meg, ha olyasmit kell feláldoznia érte, amit voltaképpen becsülnie kellene. A hajsza hevében a szíve tűzzel telik fel és megeshet, hogy nem veszi számításba kit és mikor tipor el. 

- Jó megérzései vannak: Nagyon intuitív, ösztönösen ráérez a dolgokra, és a megérzései általában remekül működnek. Különösen ki van élezve mások gyengeségeire, és kudarcaira, amit a legváratlanabb pillanatban képes kijátszani ellenük. Jó megfigyelő, emberismerő, aki hamar rájön, ha vetítenek neki, és ennek hangot is ad.

- Szórakoztató: Bár a legtöbb esetben Cameron álarcot visel, nagyon is szórakoztató. A társaság középpontja tud lenni, megnyerő és figyelemes, ha ezt a játékot kell űznie. 
- Szabadszellem: Tüzes és vakmerő, tele élettel. Halad az árral, nem ragaszkodik a tervekhez, pont ezért találja fel magát könnyen bármilyen szituációban. A hagyományok felszámolása, a szabályok megszegése a vérében van. Nincs függő viszonyban a kapcsolataiban. Cameron abszolút nem birtokolható, de elvárja, hogy ami az övé, ahhoz egyetlen manccsal se piszkáljon hozzá senki.

Rossz tulajdonságok:
- Féltékeny: Mindenre és mindenkire. Szemellenzőn keresztül látja a világot, ezért mindig az kerül a látóterébe, ami őt illetné meg. Ragaszkodik mindenhez, ami az övé, vagy legalábbis, amiről úgy gondolja, hogy a tulajdona, és birtokolhatja. Nemcsak tárgyakhoz vagy az értékeihez ragaszkodik mereven, hanem személyekhez is.

- Civakodó: Valódi dráma király, aki mindig le akarja nyomni a vitapartnerét. Hevesen és szenvedélyesen vitatkozik még a teljesen átlagos dolgokról is. Sajnos hajlamos rá, hogy meghallgatja mások véleményét, de nem foglalkozik vele. Biztosak lehetünk benne, hogy az utolsó szó mindenben az övé kell, hogy legyen.

- Nem bír veszíteni: Nyernie kell. Az élet minden területén ez a legfontosabb számára. Ha úgy érzi veszített, feszült és frusztrált. De nem adja fel egészen addig, amíg valamilyen pozitív visszacsatolással nem enyhíti a benne tomboló stresszt.

- Enyhén üldözési mániás: A legnagyobb félelme, hogy kijátsszák és vesztes helyzetbe kerül, és ezért kifejezetten nehezen nyílik meg. Bár hangos, és harsány, akinek mindig a középpontban kell lennie, valódi terveit ritkán osztja meg másokkal.



Ha valakiről hát róla nem lehet elmondani, hogy függene a kapcsolatoktól, főleg, hogy csak olyanokat táplál, amik neki kellenek, melyből tud meríteni és ami elborítja bíborvörös vággyal. A partnere legyen erős, akaratos, hogy a kapcsolat intenzív legyen, belehaljon minden elmúlásba és felhergelje a folytatás reménye. Kapcsolódni nem tud, de ez nyilván visszavezethető lenne a gyerekkorára, ha érdekelné ez a része. Emiatt biztosan nem feküdne egy kifejtős díványra. 
Párkapcsolatban elemi, ösztönös, de nem túl romantikus, azokat a gesztusokat a gyengéknek tartja fent, akik nem tudnak a jelemükkel hódítani., egyszerű kis kalandok nem éltetik, azt nem lehet mondani róla, hogy nem hajlik feléjük, de reggelre nyomát sem lelni, és nem is érdemes, mert csípős nyelvű, kritikus, szókimondó, hiszen ahhoz is energia kéne, hogy ilyen jellegű álcákkal éljen. Nem hisz a kegyes hazugságban, de a hazugságban annál jobban. Irányító jellem, ha a partner erős és akaratos mint ő maga, az sok csatát szül, de ő szeret harcolni. 
Barátokat nem mondhat magáénak, kivéve a kis trimuvirátusukat, azonban az több, mint barátság, az család. 
Emberi kapcsolatait haszonra alapozza, olyanokkal kontaktálódik, akik előre segítheti az ügyeiben Besúgók, nepperek, olyan alakok, akik jókor vannak jó helyen.
Fontosnak érzi, hogy olyanokkal vegye körbe magát, akik felnéznek rá. Erős akaratú, kitartó, törekvő, és többnyire elengedhetetlen számára a hatalom érzése. Sunyi, alattomos, és remek színész, aki megtévesztő viselkedésével könnyen az ujjai köré csavar olyanokat, akiről az ember nem is gondolná, hogy képes hatni rá. Évek óta törekszik arra, hogy meggyengítse a féltestvére hatalmát, hogy aztán ő léphessen a helyére, ebben pedig bármilyen eszközt képes bevetni. Csalárd, hazug, és sunyi, aki már a vének között is elhintette az elégedetlenség magját.



A farkas ereje a falka, Cameron – mondogatta az apám, sok évvel ezelőtt. Ősi mantra, ami minden falkában legalább százszor elhangzik. Naponta. Azonban, ha valaki túl sokszor hall valamit, legyen az bármekkora igazság, a jelentősége valahogy megkopik. Elhasználódik. Ráadásul, én nem is arra születtem, hogy a falka tagja legyek. Sokkal többre voltam hivatott.
Tisztavérű vérfarkasként, apám elsőszülött fiaként okkal reméltem, hogy egy napon megöröklöm a pozícióját, és az leszek, aminek azóta éreztem magam, hogy megértettem, hogy mit jelent farkasnak lenni: Alfa. Persze az elképzelések időnként új irányt vesznek, és néha azok árulnak el bennünket, akikben a legjobban megbízunk.

Tőle tanultam meg mindent, amit a másik énemről tudok. Ő mutatta meg, hogyan kell vadászni, és miként kell ellenállni a Hold hívó szavának. Még bizonytalan suhanc voltam, csapzott szőrű, gyenge, amikor először vitt magával az erdőbe; érzékeny orrom ekkor ízlelte meg közelebbről, hogy milyen az illata a frissen felázott avarnak, a fülem pedig elsajátította hogyan kell megkülönböztetni a szél zörgését az állatok lépteinek hangjától. Tanítgatott, nevelt. Akkor még hitt benne, hogy méltó utódja leszek.

Amikor kicsit idősebb lettem, és már bátran álltam a lábamon, próbálgatni kezdtem az erőmet. Először csak játékosan, felmérve az ellenfelet, kiismerve a gyengepontjait. Nemcsak a testvéreimmel akasztottam össze a bajuszom, de néha nálam nagyobb hímekre is rávillantottam a fogam fehérjét. Néha megvertek, máskor viszont győztem. Ami erőben nem is, megadatott gyorsaságban; Idővel ráéreztem, hogy hogyan tudom kihasználni a fürgeségemet, és egyszerűen lecsapni a védtelen pontokra. A győzelmek öntelté tettek, és elhittem, hogy nem létezik nálam jobb.

Szép lassan megtaláltam a helyem, a barátaimat a közösségben. Dax és Pepper állandó társaim lettek, és olyan dolgokba is belekeveredtünk együtt, amelyekről jobb nem beszélni. Társak. Cimborák. Barátok. Testvérek… Néha úgy éreztem, hogy jobban megértenek, mint azok, akikkel azonos vér folyik az ereimben.

Apám első árulása az volt, amikor megbetegedett. Már-már undorodva figyeltem, ahogyan az a robusztus, erős test szép lassan összeaszik, és győzedelmeskedik felette a kór, amit még az átváltozás sem tudott orvosolni. Haragudtam rá, amiért legyengült. És féltem is, mert nem tudtam, hogy ez pontosan mit hoz a számomra…

Duncan felemelkedése olyan volt számomra, mintha leforráztak volna. Amikor először hallottam, ahogy apám örököseként nevezi meg a féltestvéremet, fel sem fogtam, hogy mi történik. Az árulás tüze végigszáguldott a gerincemen, haragként lobbanva lángra a belsőmben. Nem tudom, hogy pontosan mikor fordult át az egész… Gyűlöletté.

A reményem utolsó szikrája is elszállt, amikor még a Béta pozíciót sem sikerült megszereznem. Azt hittem, hogy ott majd esélyt kapok, hogy bebizonyítsam, hogy apám tévedett, amikor egy félvért állított a helyemre. Alec úgy taszított hátra a rangsorban, mint valami harapott szukát. Forrongtam.

Nem volt mit tenni. A pirula keserű volt ugyan, de be kellett nyelnem. Egyelőre. Persze ez nem jelentette azt, hogy elfogadtam a vereséget. A féltestvérem minden lépését figyeltem, és nem féltem elhinteni a kételkedés magját a fejekben, ha úgy éreztem, hogy megértő fülekre találok. A félvérnek sokkal több támogatója lett, mint hittem, és az öcsém pincsikutyaként loholt a nyomában. Undorodtam tőlük. Mindkettőjüktől.

Szép lassan kialakítottam a saját körömet. Dax és Pepper a jéghegy csúcsa, a barátaim, a legfőbb bizalmasaim. Azonban az alakváltók között is sikerült néhány értékes kapcsolatra szert tennem. Besúgók, nepperek, olyan alakok, akik jókor vannak jó helyen… Mind a munkámban, mind pedig a törekvéseimben hasznosak lehetnek. A többi fajban nem bízom. A boszorkányok kicsit túl sok belsőséget használnak az én ízlésemhez, míg az angyalok… Akár van szárnyuk, akár nincs, megfájdul a fejem a mennyei mannájuktól.

Figyelek. Tanulok. Várok. A megfelelő alkalomra.

A látszatot persze továbbra is fent kell tartani, hiszen az igazi erő nem szemből, ostoba hősiességgel támad, hanem hátulról, ravasz megfontoltsággal, mikor a legkevésbé számítanak rá. Egyszer eljön majd az én időm.


- A farkas ereje a falka, Cameron, - mondja apám -, és a falka könnyen elfordul tőled, ha túl sok haragost szerzel. - Az erdőben ücsörgünk, egy tisztáson. Hangja nem dorgáló, mégis érzem benne a kioktatást. Csalódott bennem, de a legkevésbé sem érdekel. Az a seggfej igenis megérdemelte, amit kapott, és kicsit sem bánom, hogy megtéptem a fülét. Egyébként is… Dax idősebb, mint én. Rá nézve szégyen, hogy hagyta egy tizenöt évesnek lenyomni magát.

- Ha Duncan nem lépett volna közbe… - kezdi apa, de gúnyos horkantásomra elhallgat. Még ő is tudja, hogy nem szorulok rá a félvér bátyám védelmére. Dun sosem lesz igazi farkas, ha néha-néha nem engedi, hogy az ösztönei irányítsák. Márpedig a bunyó éppen jó volt arra, hogy bárkiből előhozza a bestiát. Hiszen még az idősebbek is tomboltak! Igazságtalan, hogy itt papol nekem, miközben Dax apja éppen a fia vállát veregeti.

- Muszáj megtanulnod kordában tartanod a dühödet, Cameron. Ha egy nap Alfa akarsz lenni…

- Én leszek az Alfa – jelentem ki határozottan, sajgó számat tapogatva. – Alec sosem lesz elég tökös hozzá – engedek meg egy önelégült vigyort. Az a kis pisis még csak a jelét sem mutatta annak, hogy hamarosan átalakul. Ha szerencsém van, örök életére a kétlábú bőrében marad.

- Ahhoz, hogy valaki Alfa legyen, Cameron, nem elég a tűz. Könyörület is kell, márpedig ma nem mutattál könyörületet, fiam. Akkor sem, amikor az ellenfeled megadta magát… Nem, Cameron. Te kész lettél volna megölni őt egy gyerekes csíny miatt, ha Duncan nem áll közétek. A fivéred…

- A féltestvérem…

-…a fivéred a saját vérét áldozta volna egy falkatársáért, akit még csak nem is kedvel azért, hogy belőled ne váljon gyilkos.

- Teátrális – érintem meg ismét a sérülésemet, és egészen addig fel sem fogom tiszteletlenségemet, míg apám erős ujjait nem érzem a tarkómon. Határozottan megráz, mint amikor a kutya tanítja móresre a kölykét. Szeme izzik, és ebből tudom, hogy jobb, ha nem szólok többet. Már nem apám ül mellettem, hanem az Alfám.


Megőrjít ez a csaj! -, gondolom, miközben a két meleg tenyerem Vicky csípőjére tapad, ami tökéletes ritmusban tekereg a zene ütemére. Testem egészen az övének préselem, és úgy táncolunk, mintha nem lenne holnap; vagy, mintha nem lenne körülöttünk a fél gimi. Nem törődöm vele, hogy ki lát minket, ajkam mohón veszi birtokba a lányét. Fogalmam sincs, hogy hogyan keveredünk ki végül a tömegből, a part egy csendesebb zugába. A parton rakott tűz lángja narancssárgán ég a távolban, a zene dübörgése elcsendesült, s csak az óceán morajlása és a szívünk heves dobbanásai hallatszanak valódi közelségből. Megőrjít, megőrjít, megőrjít, gondolom, és aztán lehúzom róla a pólóját…


- Ezt nem teheti velem! – nyál fröcsög a számból, ahogy üvöltve a falhoz vágom az első dolgot, ami a kezem ügyébe került. Dax és Pepper megrökönyödve nézik kirohanásomat, hiszen a gyűlésen egyetlen szó nélkül hagytam, hogy apám megalázzon. Egy korcsot? Énhelyettem? A fia vagyok, mellém kellett volna állnia, nem pedig egy jött-ment mellé! Érzem, ahogy a bennem lakó ébenfekete farkas izzó haraggal kel életre.

- Duncan csak egy korcs! Azt akarod, hogy egy korcsot kövessünk?
- Nem is igazi farkas!
- Még csak nem is a Te fiad!

Még most is hallom, ahogy összesúgtak a hátam mögött. Gyengének hisznek, mert apám előbb választott utódjául egy kívülállót, mint engem. De bebizonyítom, hogy tévednek. Mind tévednek!

A ruháim reccsenve szakad apró darabokra, hogy aztán a négy mancsom érjen földet. Felvonyítok. Ez éppen elég ahhoz, hogy Dax és Pepper kövessék példámat. Hárman vágunk neki az éjszakának. Ha őket rá tudtam venni, hogy kövessenek, másokat is meg tudok győzni.


- Farkasfű? - Anya reszketve nyúl a kezemben tartott zacskóért. Csak néhány őrölt levél, mégis úgy bámul rájuk, mintha a világ hét csodájából kínálnám fel az egyiket. Szeretem, de a gyengesége megriaszt; félek, hogy az ereimben csörgedező vére egy nap ilyenné tesz engem is.

- Egy adag – felelem, szinte közömbösen, de tekintetem ide-oda jár a konyhában. Nem akarom, hogy Alec, vagy Duncan meglássa. Nincs szükségem a kioktatásukra. – Biztosan elég lesz – mondom, majd az ujjait a zacskó köré hajtogatom. Néhány pillanatig így maradunk, talán mert én magam is hezitálok, hogy helyesen cselekszem-e. A farkasfű nem játék, és anyám eszét egyértelműen elvette a gyász.

Apa halála óta retteg az átváltozástól, és a telihold közeledtével egyre hisztérikusabb. Nem gondolom, hogy valóban használni fogja, de talán a tudat, hogy nála van, megnyugtatja annyira, hogy megszabadít minket az éjszakai zokogórohamoktól. Holnap lesz a temetés, mindannyiunknak elkélnek a nyugodt pillanatok.


A nomádok vezérét Bónak hívják. Hülye név, de a pasas nem kispályás. Már akkor tudom, amikor először térek be az útszéli csehóba, ahol a banda gyülekezik. Fogalmam sincs, hogy mit várok, mert az utolsó, amire vágyok az az, hogy osztoznom kelljen a hatalmon… Behódolok, és csatlakozom hozzájuk. Egy időre.

Sosem fogom megszokni a motorozást, gondolom, amikor megállunk nem messze az új célponttól. A nomád vérfarkasok nem vágynak territóriumra, de sehonnan sem távoznak nyom nélkül. Örömmel fosztják ki más falkák területeit, és teszik magukévá a szukáikat. Az erőszak erőszakot szül, mégsem lépek közbe. Csak figyelek.

Hamar rájövök, hogy a módszereik nem illenek a terveimbe. Csak arra nem számítok, hogy nehezebb megszabadulni tőlük, mint megtalálni őket. Egy darabig meg kell húznom magam, amíg leszállnak rólam.


Kezemben egy zacskó csipsszel, és egy karton üdítővel trappolok a motel folyosóján. Olcsó hely, és eldugott, ahol Bo emberei nem akadnak könnyen a nyomomra. A szobám falán undorító barna tapéta van, kanárisárga virágokkal és méhecskékkel… Az egyik sarokban már erősen mállik. A doh és a penész nehéz szaga ott leng mindenhol, megülve érzékeny orromban.

A telefonomat az ágyon hagytam, több nemfogadott hívásom is volt; a testvéreim éppen úgy szerepelnek a listán, mint Vicky és Dax. Az utolsó az egyetlen, akit vissza is hívok, mert az elmúlt fél órában tízszer is hívott. Remélem, hogy nem azért, mert beszorult a farka valahova…

- Baj van – egyetlen csörgés után veszi fel, és azonnal bele is szól a készülékbe. – Duncan utánad kérdezősködik.

- Ez nem újdonság. Hónapokkal ezelőtt is kérdezősködött – felelem. Leülök az ágyra, a rúgók kellemetlen hangot hallatnak, és porfelhő pöffen a levegőbe a súlyomtól.

- Ez más… - szinte látom magam előtt, ahogy az az őstulok megrázza a fejét, és zavartan az alsó ajkába harap. – Chasey meghalt.

- Daniel? – vonom fel a szemöldököm. A Chasey-k eléggé el voltak eresztve, és a falka elitjébe tartoztak, így érthető, ha félvér Alfánk kibukott, de nem igazán értem, hogy mi közöm van hozzá. Dax beszélni kezd, kicsit összefüggéstelenül, de a lényeget megértem. Többen is felszívódtak, és most hogy előkerült az hulla, a vének elégtételt követelnek. Talán most jött el az én időm.

- Duncan a sarokba szorított. Elmondtam neki, hogy jól vagy…

- Elárultál, Dax? – kérdezem, hangom hideg, és könyörtelen.

- Sose tennék ilyet, haver… De ő az Alfa, és…

- Még – nézek le a körmeimre.

- Hogy mondod?

- Azt mondtam, hogy még Duncan az Alfa, de ez hamarosan megváltozik – mosolyodom el. – Szombaton legyetek a szokásos helyen Pepperrel – hirtelen döntök, de úgy érzem, hogy megéri. Éppen elég ideig voltam távol. Bo nem tudott Rose Harborról, mert nem voltam olyan hülye, hogy beszéljek neki róla; elég ügyesen elrejtettem a nyomaimat, kételkedtem benne, hogy egykönnyen a nyomomra akadnának.

- Mire készülsz? – kérdezi Dax bizonytalanul.

- Ó! Még nem mondtam! – a mosolyom kiszélesedik. – Hűtsétek a pezsgőt, Dax! Még a héten hazamegyek!


Nem kell IQ-bajnoknak lenni ahhoz, hogy kitaláljam, Duncan zabos rám. Igazából én is az lennék a helyében, de eszemben sincs, hogy ez hangosan ki is mondjam. Egyelőre találgattam, hogy jelenleg melyik oldala áll velem szemben; az Alfa, vagy az aggódó féltestvér, de végül az utóbbinál teszem le a voksom. Azt egy árnyalattal könnyebb kezelni.

- Godric Cappel hajlandó lenne szövetséget kötni a falkával amíg az ügy végére járunk. Ez egy kölcsönös együttműködés lehetne az Elsőkkel – mondja, egy korábban megkezdett beszélgetés folytatásaként. Sok minden szakadt a nyakába az elmúlt hónapokban, és egy pillanatra talán meg is sajnálom, miközben a beszámolóját hallgatom. A konyha felé indul, én pedig a nyomába szegődök.

Bátor lépés tőle, hogy hátat mer fordítani nekem; séta közben a kezeim egy pillanatra ökölbe szorulnak, majd újra elernyednek. Olyan könnyű lenne, olyan veszettől könnyű. De nem hamarkodhatom el a lépéseimet, egyelőre jobb, ha a féltestvérem azt hiszi, hogy mellette állok. Hogy szövetségesként tértem vissza, megkönnyítve a terheit.

- Mikor lettek a vérfarkasok az Alapítók pincsikutyái? – kérdezem, miközben egy köszönő bólintással elveszem tőle a felém nyújtott sört. A vérfarkasbüszkeség beszél belőlem, bár apám mindig arra tanított, hogy a nehéz idők nehéz lépéseket szülnek. Talán ez a rövidéletű szövetség is egyike lehet ezeknek.

Chasey halála, Hernandez nejének eltűnése, és a morgolódó hangok a területre engedett Omega szuka miatt… Valóban sok minden kijutott a falkának, és vezérünknek az elmúlt időben. Bevallom, az utóbbi izgatja a leginkább a fantáziámat. Tőlem telhető legnagyobb alázattal kérem, hogy engedje, én kezelhessem az ügyet. Nem tudok elfojtani egy diadalittas mosolyt, amikor végül azt mondja:

- Beszélj vele!  Emily elég fejfájást okozott már, ráadásul olyanokkal veszi körbe magát, akik problémát okozhatnak nekünk. Az egyik alapítócsalád leszármazottjánál dolgozik, behálózta Russelt és a nővére meg Lackwoodnál. Ennek a szukának eddig mákja volt, ha hasznossá akarod tenni magad... adok lehetőséget .

  - Meg sem próbálsz lebeszélni róla? – húzódik fel a szemöldököm szórakozottan, miközben ajkaimra meglepett görbület ül ki. Hirtelen olyasmit érzek a bátyám iránt, amit már hosszú ideje nem; tiszteletet. – Köszönöm a megtiszteltetést, Alfa. Nem okozok csalódást – bólintok végül, árnyalatnyi behódolással, amelyet ez a furcsa pillanat eredményezett. Duncan adott egy esélyt, hogy bebizonyíthassam, hasznos tagja vagyok a falkánknak. Különleges érzés. Már-már azt mondhatnám, jó. Megrázom a fejem. Szabad kezet kaptam. Életemben először.


Alexander Ward: passzív, elhunyt - vérfarkas -  édesapa
Alice Ward: NJK - vérfarkas -  édesanya
Duncan Roth: JÁTÉKOS KARAKTER (Engel) - vérfarkas -  féltestvér, idősebb fivér, a falka alfája
Cathrine Evans: JÁTÉKOS KARAKTER (kittina) - vérfarkas -  leendő sógornő, Duncan párja, alfaszuka
Alec Ward: JÁTÉKOS KARAKTER (becks) - vérfarkas, a falka bétája-  testvér
Tamara Mason: JÁTÉKOS KARAKTER (Niky) - vérfarkas -  unokatestvér
Richard Mason: JÁTÉKOS KARAKTER (Engel) - vérfarkas -  unokatestvér
Lilian "Lily" Mason: NJK - vérfarkas -  ügyeletes hercegnő, unokahúg
idősebb Richard Mason: NJK - vérfarkas - nagybátyj, egykori béta, a falka vénjei közé tartozik