Télen a természet visszavonul, megpihen, és erőt gyűjt egy új kezdethez. Ezt mi is megtehetjük, kis barátom.
Play by :
Arcátlanul arcnélküli
༄ ༄ ༄ :
User :
staff
Kedd 26 Szept. 2023 - 14:12
- Jó meg- figyelő vagyok - tárom szét a karom egyszerűen, arcomon az eddigiekhez képest halványabb pírrel. A kezdeti morgolódás után Kay visszább vett, amiért őszintén hálás voltam, mert nem tudtam volna kitalálni hirtelen, mivel is nyújthatnék békejobbot valamiért, amiről fogalmam sincs, mit csináltam tulajdonképpen. Zavart, hogy bűntudatom van, mert nem is én kezdtem a... Hát tulajdonképpen én jöttem ide hozzá. szóval szigorúan véve... Felveszek egy pár szöget, hogy lássa, a jelenlétem akár hasznos is lehet és megkérdezem, tudnék-e bármiben segíteni, mert ennek csak úgy van értelme. Szerencsére nem hajt el, ad egy feladatot, addig is megvárom, míg a meglévő tábláját befejezi. Most, hogy már nem zavarja annyira a jelenlétem, elkezdtem felengedni, még mosolyt is firkantok az arcomra. Lássa, tényleg jól érzem magam, nincs semmi harag vagy egyéb sértettség, amit ilyenkor érezni szokás. Szerintem az emberi kapcsolatok értékesebbek ennél. Néztem a táblát, mi van ráírva. Frissnek tűnt, talán most készült el, de itt-ott a kopás már meglátszott rajta, a tárolás lehetett a ludas valószínűleg. Annyira figyeltem a betűk megmunkáltságát, a kerekített íveket, fél füllel hallottam mindössze, mikor hozzám szólt. Sűrűn pislogva helyezkedtem vissza a valóságba és Kay-ra néztem. - Igen, azt hiszem, már egészen jól feltalálom magam - válaszomhoz fűzve bólintok is egy aprót. - Tudom, te másképp vélekedsz, de nekem ez a fajta élet, a gimi és a többi nagyon más, érdekes. Lehet, hogy néha nehezebb, meg vannak akadályok, de összességében úgy látom, ez a város tökéletes. - oldalra biccentve a fejem nézem, mit csinál, aztán ha befejezte, én is felegyenesedem, talán kis fáziskéséssel és az új táblára koncentrálok, amit immár ketten fogunk a helyére tenni. - Te törzsgyökeres Rose Harbor-i vagy? Nem szeretnék hülyeséget kérdezni, csak... ha már te kérdezted, gondoltam visszapasszolom. - egy szög, ahogy a markomban tartom, beleszúródik a hüvelykujjamnál lévő párnába, nem vészesen, épp annyira, hogy a meglepettségtől felszisszenjek. Persze Alice, sérülj le egy egyszerű feladattól...
Néha nekem is szükségem volt olyan naokra, amikor szerettem volna valami hasznosat is tenni. Eredendően erre neveltek, ezt láttam otthon, én pedig sosem zárkóztam el a lehetőségektől. Nem az a fajta fiatal voltam, aki magától értetődőnek veszi, hogy mindent megkap. Még ha így is tűnt azzal, hogy engem tekintettek otthon a soron következő vezetőnek már ami a kovent illette, még akkor sem gondoltam így. Könnyedén lehetett kizökkenteni, ha valamire nagyon koncentráltam és hirtelen nem is tudtam eldönteni, kinek a kicsodáját szidjam, amíg meg nem fodrultam. A lányra azonban cseppet sem számítottam, hisz nem túl sűrűn beszéltem vele és annyira nem is ismertem. Ahhoz képest, hogy ez a város nem is volt akkora mi több, a többséggel tényleg pelenkás kroom óta ismertük egymást, ezt róla nehezen tudtam volna elmondani. Taln egy éve jött és tényleg semmit, de őszintén semmit nem tudtam róla. - Nem zavarsz, csak hirtelen megjelentél. - magamba szálltam ám, hogy úgy ráförmedtem, mert valójában semmi okom nem volt rá leszámítva azt, ha tényleg az ujjamra verek rá a kalapáccsal. De kellett neki így ide osonnia. Ezért is kérdeztem vissza, de az nem kicsit meglepett, hogy így számon tartotta, az utóbbi alkalmakkor nem mindig jelentem meg. Nekem megvolt rá az okom, Ava halálának fordulópontja kicsit lehozott az életről. Bármennyire is igyekeztem lemosni magamról, megválni ettől a piszkosság érzésétől, bármennyire is semmi közöm nem volt hozzá, sőt inkább taszított a kirívó viselkedése, sok mindent megváltoztatott az értékrendemben az a sor esemény. - Így tudod, mikor ki van ott? - vontam fel kíváncsian a szemöldököm, emiatt egyáltalán nem volt bűntudatom, pedig kellett volna, sőt a nővérem sem támogatta, hogy némely napokon tarthatta nekem a hátát. Azt elhittem kivételesen, hogy nem emiatt jött. Inkább vettem még egy szeget és tovább kezdtem kalapálni. Most nem egészen fordítottam neki hátat, ha még volt mondanivalója nekem. De attól még haladhattam. Azt azonban nem tudtam, hogy miben segíthetne, ez egy emberes meló volt. - Talán majd annál a hosszúkás táblánál segíthetnél tartani. - böktem a soron következő felé, nem akartam őt megdolgoztatni. Ez az én feladatom volt. Mégis valahogy utáltam a kínos csöndet, noha kifejezetten szerettem, ha belemerültem a teendőmbe. - Hogy érzed, sikerült beilleszkedned az érkezésed óta? - dobtam végül fel a labdát, ami tényleg aktuálisnak tűnhetett, hisz most is egyedül kószált.
"Dreams are interesting, but everything important happens when you're awake."
Play by :
Timothée Chalamet
༄ ༄ ༄ :
User :
kaynemar
Pént. 1 Szept. 2023 - 8:33
Egyszerű, békés sétára gondoltam, mikor kiválasztottam az óceánt, nem volt bennem semmi konkrét cél, csak megtetszett a gondolat, hogy eltölthetnék itt egy kis időt. "Kiereszthetném a gőzt", ahogy szokták mondani és ez a mai napra kifejezetten helytálló volt. Megigazítottam vékony, bőrből készült pántját a szürke-fehér csíkos anyag hátizsáknak, miközben lépkedtem tovább. A hajók után a csónakok következtek, céltalan volt az utam, így kötöttem ki aztán ott, ahol ismerősbe botlottam. Mosollyal az arcomon köszöntem a srácnak, majd kisebb meglepettséggel és megrettenéssel fogadtam a hideg reakcióját. Úgy gondolom, semmi rosszat nem tettem, szimplán megszólítottam hiszen az iskolából már ismerjük egymást. Gondolom, neki nem számít annyira, kik veszik körbe és úgy látszott, meg is zavartam valamiben, amiért kerülgetni kezdett a bűntudat. - Bocsánat- rebegtem bizonytalan hangon. - Nem akartam... - itt elakadtam a mondatban helyette egy másikat tettem fel, ami egyébként elég nyilvánvaló volt, a kalapáccsal, a szögekkel, a táblával, mi mást is csinálhatna? - ...zavarni. - befejeztem a mondatot olyan halkan, szinte suttogtam a szót. Azt se tudtam, merjek-e közelebb lépni, a legjobb lett volna elköszönni, megfordulni és távozni, akkor nem tartom fel tovább, ám épp mire összeszedtem a bátorságom Kay hangsúlyt változtatott és ezúttal ő kérdezett. Meglepett azt kell mondjam. - Sétálok - felelem egyfajta megkönnyebbüléssel. Lábujjhegyemről sarkamra billegek, két kezem előhúzva a zsebemből összefűzöm ujjaim magam előtt. - Nem azért jöttem, hogy a gimiről beszéljek, ne aggódj. Biztosan megvan az okod, amiért nem érsz rá a fakultációra, semmi közöm hozzá. - félszeg, óvatos mosoly kúszik vissza arcomra. - Minket csak összefújt a szél, mondhatjuk így. - Persze érdekelne, miért maradt le a legutóbbi alkalmakról, de nem azért, mert annyira vájkálnék a magánéletében (na jó, egy egészségesen picit mégis), hanem egyszerűen nem szeretném, ha túlságosan lemaradna, mert pótolni állati nehéz én már csak tudom, volt pár hónapom felzárkózni a korombeliekhez, hogy ne tűnjek ki közülük túlságosan. Talán most mondhatom azt, körülbelül beértem őket. - Tudok segíteni? - haszontalannak érzem magam miközben ő dolgozik. Közelebb lépek, aztán egy lépés távolságra mellé és elveszek pár szöget a többi közül. Nem várom meg az egyértelmű választ, ám ha nagyon elutasító lenne, úgy leteszem a kis hegyes tárgyakat és hátrébb lépek nagyobb teret hagyva kettőnk közt. - Nincs más dolgom, de szeretek hasznos lenni és talán elkél egy plusz kéz. Ígérem, csendben maradok, amikor felemeled - szememmel a kalapácsra bökök egyértelmű célzással az előbbi morgására. Mosollyal igyekszem elütni a dolog élét nehogy félreértse a szavaimat.
Jó vagy rossz idő ide vagy oda, mindig megnyugtatott a végtelennek tűnő víz morajlás. Már egészen régóta űztem azt a hagyományt, hogy evezéssel vezettem le a stresszt, fordultam szintén a természet felé, amikor valami zavart vagy csak arra volt szükségem, hogy kiszellőztessem a fejem. Az evezés vagy csak egy kisebb hajó elnavigálása sokkal inkább volt egyfajta testi-szellemi kikapcsolódás, mint egy hóbort. Mások inkább látszatra pattintották ki magukat, én pedig igyekeztem egyfajta harmóniára törekedni. Szükségem is volt rá főleg az olyan időkben, amikor újfent utat tört magának fékezetlen bűntudatom és hajlamos voltam egyfajta melankólikus, depresszív és néha ezzel járó agresszív megnyilvánulásokra. Olyankor csak lecsöndesítettem az elmém és nem törődtem semmi mással. De ezért tenni kellett és mivel ez inkább volt már önös érdek, a családom pedig nem kevésbé ösztökélt arra, hogy önllóan tegyek a céljaimért. Nem hibáztattam őket, hisz nagy felelősséget akartak rám helyezni és ha akartam ezt ha nem, egyfajta logikus lépés volt ez a részükről. Az egész koven részéről. Számomra amúgy sem jelentett két külön dolgot a koven és a család, én pedig nem kis bizonyítási vággyal rendelkeztem, hogy megmutassam nekik, nélkülük is menni fog minden. Épp ezért vállaltam egy kis önkéntes munkálkodást a móló körül, cserébe pedig bármikor bármelyik kivihető alkalmatossághoz hozzájuthattam, ami épp nem volt használatban vagy ide tartozott. Ebbe bizony beletartozott néha szórólapozás, néhány dolog megjavítása is, én pedig nem féltem bekoszolni a kezem. Csak épp társaságra nem számítottam. A lány olyan nagy hirtelenséggel rohamozott meg, hogy rendesen meglepődtem és még a szöget is sikerült nem kicsit elferdítenem, ahogy ütöttem. Dühösen fújva fordultam végül Alice felé. - Neked is szia, de megtennéd, hogy nem akkor szólítasz le, amikor ezt lendítem? - emeltem meg a kezemben a kalapácsot, majd visszatérve a munkához megpróbáltam csak felfeszegetni a szöget, hogy viszonylag egyenesbe illeszthessem. Máskülönben elpocsékolhatok rá még egyet. Pont most macerás lett volna ahhoz folyamodnom, hogy visszaegyenesítsem a puszta erőmmel a fémdarabot. - Segítek a táblákat kipofozni. - nem értettem, hogy miért volt hirtelen ennyire tapadós. Lehet valamiről lemaradhattam a fakton, amire a legutóbb sem mentem be de őszintén fogalmam sincs. Mindenesetre a hogy vagy kérdésére nem akartam válaszolni, éppenséggel koncentrálós kedvemben lettem volna, ha nem hátráltat. De nem akartam kapásból tapló lenni. - Te mi járatban erre? - számomra egy kicsit furcsa volt, hogy erre találom, de az is lehet csak a vízhez jött. Igaz, a hullámok nem a legalkalmasabbak voltak arra, hogy innét bárki is távozzon.
"Dreams are interesting, but everything important happens when you're awake."
Play by :
Timothée Chalamet
༄ ༄ ༄ :
User :
kaynemar
Csüt. 31 Aug. 2023 - 8:56
Esőre állt az idő egész nap, amit nem kifejezetten szeretek, habár olyan szép, ahogy a szürke felhők többféle árnyalata keveredik egymással, mégis érdekes látvány, tetszik. Bámulom az eget, két kezemmel a kikötő korlátján támaszkodva és elmerülök kissé a gondolataimban. A mai nap lefárasztott. Az elmúlt néhány hónap alatt szépen lassan átvettem a tinédzserek életét, úgy hiszem, beilleszkedtem a gimnáziumi forgatagba és még arra is rábeszéltek, próbáljak szerencsét a szurkolólányok csapatában. A válogató jól sikerült, ám mégsem igazán éreztem magaménak, emellé ott volt az a két fakultáció, amikre jelentkeztem még beiratkozáskor. A három együtt nem fért meg. A matek eleve húzós, ha emelt szinten teljesítenéd egyesek szavaival élve "kicsinál" viszont én kifejezetten élvezem, ahogy a fejemben lévő fogaskerekek forognak minden egyes feladat megoldása közben. A másik a kézművességre összpontosít, eléggé két véglet, ámde ezáltal még jobban elmerülhetek a művészetekben, rajzolhatok, festhetek, amik szabadjára engedik olykor igencsak összezavarodott fantáziámat. Mindent papírra vethetek számok vagy vonalak formájában, tökéletes közeg mindkettő, feleslegesnek tartottam pluszt bevállalni mellé. És megismertem új arcokat, akik hasonló nézeteket vallanak. Ott volt például Peter, aki egy matek zseni, fejben úgy számol, mint senki más, két perc alatt levezet neked egy sokadfokú egyenletet szemrebbenés nélkül. Irigylem a tehetsége miatt. Aztán ott van Kay... Tényleg, vele mi lehet? Mostanában nem találkoztam vele a szorgalmi üléseken, egészen olyan, mintha felszívódott volna. Mikor rákérdeztem a többieknél, egyesek szerint az iskolából is sokat hiányzik, pedig ő is annyira tehetséges. Miközben ezeken töprengek a víz kissé zilált hullámzását figyelem, ringatja a hajókat, érzékelhető az óceán felől érkező vihar, a szél azonban ugyanolyan enyhe marad, mint, mikor megérkeztem a kikötőbe. Ellököm magam a korláttól és elindulok az egyik irányba. Nincs túl sok ember, néhány bámészkodó, lézengő, egy-két fiatal, idősebb, mind itteniek lehetnek, mivel a turistaszezon odébb van, elvileg. Két kezem sötétbarna dzsekim zsebébe rejtem miután az egyikkel fülem mögé tűrtem a rakoncátlanul kiszabadult hajszálaimat. Össze van ugyan fogva a hajam, de ezek szerint ez egyáltalán nem érdekli. Szóval tovább sétálok, már nem is igazán tudom, min jár az eszem, amikor felnézve meglátok egy ismerős, nem is oly rég emlegetett ismerőst. Arcomra mosoly ül ki, közben felé veszem az irányt. - Szia - köszönök megállva tőle néhány lépésnyire. Ha nem tűnt volna fel neki, hogy érkezem, lehet, meglepődik, talán megijed, mivel hátulról közelítettem meg. - Hogy vagy? - mégsem támadhatom le egy "Nem láttalak mostanában a suliban." szöveggel, az tőlem távol is áll, meg furán is venné ki magát. Nincs jogom ilyesmit számonkérni rajta. - Öhm... mit csinálsz? - figyelem, mit ügyködik.
Irtó sok várakozás a zsúfolt öltözőben minden edzést igénylő férfi vágya egy kiadós izzasztás után. Mikor a mindennapjaink annyira megszokott része a víz, ilyenkor pedig mámorosan vágyunk egy frissítő zuhanyra, mielőtt csatak csapzottan hazaérnénk. De a zuhanyozók száma korlátolt, én pedig hülyét kapok attól, hogy még mindig egy halom alak állt előttem és ugyanúgy a sorára várt, mint én. Megérte hatkor felkelni, de mire végeztem minden eltervezett nyújtással, emeléssel és a bordásfallal, addigra rohadt sokan gondolták úgy, hogy mennyire jó ötlet a reggeli és a délelőtti kondizás. Miért nem akarnak inkább mind aludni vagy egyszerűen csak máskor jönni? Végül még újabb 10 perc várakozás után a soromra kerültem és immár illatosan és frissen dobtam be magam a kocsiba na persze nem a sajátomba, ilyenekre nem volt pénzem, hogy bekapcsoljam a lejátszási listám a rádión és ne a fülesen keresztül terrorizáljam a hallásomat csak mert nem tetszik az, ami odabent szól. Belesüppedtem egy pillanatra az ülésbe és vártam pár másodperc szusszanásnyi időt. Ennyi épp elég volt nekem ahhoz, hogy átszellemülten és sokkal frissebbnek érezzem maga. Jól esett az érzés, hogy tettem magamért valamit. De aztán lassan kinyitottam a szemem mert valami idióta hátulról kezdett el dudálni nekem. Oké, kell a hely, felfogtam. Intettem felé és becsatoltam magam. Nem foglalkozok most mindenféle idiótákkal, amikor ennyire gördülékenyen indult a napom. Minden a tervek szerint, mindent sikerült kiviteleznem és mindent olyan ütemben amilyenben szerettem volna. Kifordultam az útra, ahol már most pofátlanul nagy volt a forgalom. Pedig nem is volt csúcsidő. Sebaj,az egész korai igyekezet inkább csak annak szólt, hogy aztán kiérjek a kikötőbe segíteni. Megígértem, hogy a héten már csinálok valami jót is, nekem is szükségem volt erre a töltődésre. Kihuppantam a kocsiból, a platóról leemeltem a hozott barkácsládát és befelé vettem az irányt. Csak ki kellett szögelnem néhány kifordult táblát a móló mellett. Egyesek nem mindig figyeltek arra, hogy a hajóikat jó helyre kötik-e ki, ebből fakadóan pedig ezek a táblák látták kárát. Kalapálni még csak tudok, főleg hogy most kicsit ráedzettem. Na nem mintha annyira az életem része lenne a konditerem, inkább csak néha jó volt érezni azt az erőt, amit ki tudtam hozni magamból. De most elsődleges volt az, hogy tegyem a dolgom. Hamaroan neki is álltam és nem is olyan sokára már a kopogásomtól volt visszhangos a környék.
Kezdőlap
