Zárás után el akartam pakolni a reggel érkezett szállítmányt, és otthon is lenne tennivaló, ennek ellenére félredobva mindent ami ezzel kapcsolatos, elhívom Zoey-t meginni valamit. Fogalmam sincs, mi az, ami a társaságához vonz, de ennyiben engedek ennek az erőnek már csak azért is, hogy kiderítsem, mi lehet az oka. Nem én vagyok a legbabonásabb és legnagyobb spirituális guru a családban, de boszorkányként azért hiszek bizonyos jelekben és abban, hogy az emberek okkal toppannak be az életünkbe, én pedig kíváncsi vagyok, Zoey esetében ez mi lehet.

-Szuper! - széles mosoly kerül az arcomra pozitív válaszát hallva, hangszínem talán kicsit lelkesebb is a kelleténél, de igyekszem nem leragadni vagy zavarba jönni ettől, hátha Zoey figyelme is elsiklik efölött, bár ahogy nézem, egészen egyezik az az energiaszint, amivel pörgünk a témával kapcsolatban, ezt pedig jó jelnek veszem. A magyarázkodását enyhén félrebiccentett fejjel hallgatom, majd legyintek egyet.

-Ugyan, nem kell szabadkoznod. Életvidám és nyitott fiatal nő vagy, sejtettem, hogy nem magányos típus vagy. - na jó, ez talán furán hangzott, mindenesetre felpillantok a faliórára, ami egészet mutat, ez azt jelenti, mára zárhatom a bazárt. Az ajtóhoz lépek, megfordítom a táblát, hogy a "Zárva" felirat legyen kívül, majd ráfordítom a zárat, ami nagyot kattan, én pedig hirtelen fordulok hátra. -Oké, ez talán baljóslatú volt, eskü nem vagyok baltás gyilkos aki miután bezárt az üzletbe, kinyír. - ártatlanul emelem fel a kezem, arcomon félszeg mosoly, és remélhetőleg tényleg nem érti félre. Itt fogunk majd kimenni, de még egy-két dolgot el kell intéznem, és nem szeretném, ha betoppannának még vásárlók.

Amíg lezárom a kasszát, és elzárom a széfbe az irodában, addig általános dolgokról csevegünk - főleg a növényekről, egyelőre biztonságos, és megbeszélt témánál maradva. Még elszaladok a mosdóba, fésűvel végigszántok a hajamon, és megnézem, hogy a ruhámon - mi egyszerű, szürke pulcsi rajta virágmintával, farmer, és fekete tornacipő - van-e nagyobb koszfolt, de szerencsére megúsztam. Fújok magamra az enyhe, rózsaillatú parfümömből, majd újra az eladótérbe libbenek, hogy indulhassunk a három épülettel odébb lévő bárba, ahol hétköznap este lévén nincsenek túl sokan.

-Mit iszol? A vendégem vagy. - fordulok felé, majd ha mindketten rendeltünk és megkaptuk, az egyik asztalhoz lavírozunk, és leülünk egymással szemben. Koccintás után belekortyolok az italomba, majd szórakozottan törölgetem a párát a poharamról - azt hiszem kicsit zavarban vagyok így, hogy a virágnevelésről a tippjeimet ellőttem még az üzletben, és idefelé. -És ömm... neked van testvéred? - némileg talán szánalmas próbálkozás, de talán ez elindítja majd az asszociációt, és leküzdöm az idegességet. Máskor olyan jól elcsevegek mindenkivel aki az üzletbe jön, mi a fene van velem ma?

-Hm, ezt ketté szedném. Egyrészt nem is gondolnád, mennyien vannak, akik lelkesen hazavisznek virágot, hogy aztán szépen lassan kinyírják, a szavaiddal élve. - felmutatom egy ujjamat, de nem felejtek el a mondatának a második felére sem reagálni, így a mutatóujjam mellé felemelem a középsőt is. -Abban viszont valóban különleges vagy, hogy te vagy az első, akinek felajánlottam, hogy üzenetben figyelmeztetem, ha ideje virágot locsolni. - rámosolygok, próbálva megfékezni a gyomromban lévő furcsa, pillangórepkedéshez hasonlatos érzést, ahogyan átfut a fejemen közben, hogy Zoey nem csak emiatt különleges, bár hogy miért érzem így, egyelőre nem tudnám megmagyarázni. Csak ez van bennem, és ez összezavar - ezért is fecsegek valószínűleg egy kicsit többet a családomról, mint azt bármelyik más, első alkalmas vásárlóval tenném.


Nem akarom nagyon feltartani mikor mennie kell, a virág tényleg csak apró gesztus, az ölelés amit kapok cserébe az viszont akár túlzó is lehetne, ha nem esne ennyire jól. Illata még sokáig betölti az orromat azután is, hogy végül távozik, de erőltetem magam, hogy koncentráljak inkább a munkára álmodozás helyett. Nagyjából sikerül is, ám a felépített kis erőd szépen bomladozni is kezd, amikor ismét megjelenik az üzletben. -Szerintem egyébként sem vásárolt volna. Nem volt jó kedvében túlzottan. - lazán megvonom a vállam és rámosolygok Zoey-ra, ne érezze azt, hogy elűzte egy vevőmet vagy ilyesmi. Most kicsit talán nem is bánom, mert így neki tudom szentelni a teljes figyelmemet. Mármint... csak mint vásárlóra, természetesen. Csak mint vásárlóra.


-Mint egy kutya? Nem volt még kutyád, ugye? - nevetem el magam, mikor a virágtartást az állattartáshoz hasonlítja, ám egyáltalán nem rosszindulatúan, inkább viccelődve, de azért fürkészem a vonásait, keresem annak a jeleit, ha esetleg megbántottam volna, de bízom benne, hogy nem vette annak. -Egyébként elég könnyen lemondott róla, rábeszéltem egy másik növényre, pár napon belül úgyis várok levendula szállítmányt, majd tud vinni abból. - teszem még hozzá, ezzel is erősítve azt, hogy nem történt nagy katasztrófa, sőt, semmilyen.


-Oh ugyan, ne túlozz, én csak kötöttem egy csokrot, semmi extra. - legyintek, mert tényleg semmiség, csak a munkámat végeztem, de érzem ahogy kicsit talán el is pirulok a szavai hallatán. Visszanyelem a kérdést, hogy a barátja mit szólt ahhoz, hogy egy idegentől kapott virágot - lehet ott sem volt, meg ha mégis, hát igazán nem az én dolgom, nincs közöm hozzá. Ha annyira jó volt, hogy feltűnt neki a saját hiányossága, és jobban értékeli majd Zoey-t, akkor már megérte. Még akkor is, ha ez bennem nagyon furcsa érzéseket és gondolatokat vált ki. Koncentrálok is inkább arra, hogy összekészítsem a levendulát Zoey-nak, hogy haza tudja vinni.


-Nem zavarsz. - vágom rá, kicsit talán gyorsabban, mint azt kellett volna, de ettől függetlenül ez az igazság. -Igen, igen, én is írok majd. Köszönöm a vásárlást. - rámosolygok, kissé talán sután-bután, mikor távozni készül. A pult felém eső oldalát szorítom ahogyan hátrál, fejemben kavarognak a gondolatok, majd amikor elfordulna hogy kilép az ajtón, lehajtom a fejem, pár pillanatra összeszorítom a szemem és ráharapok az alsó ajkamra, aztán mielőtt meggondolhatnám magamat, megszólalok. -Figyelj Zoey...- állítom meg, és megköszörülöm a torkom. -Nincs kedved meginni valamit? Csak itt a közelben, nem feltétlen alkohol, egy limonádé vagy hasonló is jó. - hadarok kicsit, zavarban vagyok, pedig nem kellene. Próbálok helyzetet menteni, nem akarom, hogy félreértse a meghívást. -Csak gondoltam...adok pár tippet a növényhez, meg ilyesmi. De nem akarlak feltartani, meg is tudom írni ezeket üzenetben is. - fülem mögé tűrök egyik váll fölé érő barna tincsemet, majd úgy teszek, mint akinek nagyon fontossá vált, hogy az egy-két kiszóródó kis virágföldmorzsát lesöpörje a pultról.

-Nem tűnök veszélyesnek? Akkor jó az álcám. - megpróbálok rémisztő fejet vágni, de túlságosan jó kedvem van ahhoz, hogy ez egy-két másodpercnél tovább tartson, és valószínűleg nem is sikerül túl hatásosra, így végül jókedvűen nevetek fel. Lehet, hogy szörnyen bolondot csinálok most itt magamból Zoey előtt, aztán majd elterjed a városban a hír, hogy egy teljesen kattant nőszemély vezeti a virágboltot, úgy járok majd, mint a gyógynövénybolt tulajdonosa Flora, néhány üzlettel odébb. Mondjuk szerintem aranyos nő, de tény, hogy nincs igazán ki mind a négy kereke - ettől lesz azonban olyan bájos. 

Ahogy a kezembe kerül a telefonja, gyorsan megkeresem magam - szerencsére nem tucatnevem van, így pillanatok alatt megtalálom és bejelölöm magam, és hallom is csippanni a pulton a telefonomat, ahogy megérkezik az értesítő. Visszaadom neki a mobilt, majd feloldva a képernyőzárat néhány érintéssel vissza is igazolom.  -Mindent a kedves vevőért. - mosolygok rá szélesen, noha eddig nem nagyon ajánlottam még fel senkinek, hogy csak azért legyünk ismerősök a közösségi médián, hogy figyelmeztethessem arra, hogy locsoljon virágot. Ezt azonban jobbnak látom nem külön kiemelni - még a végén félreértené.

A csokorkötés közben magamról mesélek kicsit, bár igyekszem nem túlzásba vinni, hiszen szinte biztosra veszem, hogy érdeklődése mindössze udvarias, hogy ne kukán álljunk csak a pult két oldalán, amíg elkészül a virág az édesanyja számára. -Nehezen mondok nemet neki. Bár ugyanezt az öcsém is elmondhatja, hiába 18 éves, a legtöbbször tudja, hogy kenjen kenyérre. - még egy infót elhintek arról, hogy nem csak egy húgom van, de egy fiútesóm is - sőt egy nővérem is, meg millió egy unoktestvér, nagynéni-nagybácsi és egyéb rokon, akikkel együtt élünk. A családom nem hétköznapi, és nem csak azért, mert boszorkánycsalád vagyunk. Ezekről azonban Zoey jobb, ha nem tud, de tény, hogy kicsit őrültek vagyunk mind.  Hagyom is, inkább had beszéljen ő.

-Hát, lehet a gyakorlatban tényleg nem tudnám megtenni, de hidd el, fejben már gyakran eljátszottam a gondolattal. Pedig alapvetően türelmes ember vagyok.- csatlakozom hozzá a nevetésben - valóban mókás maga a szituáció, főleg, hogy lelki szemeim előtt megjelenik, ahogyan a szerény 160 centimmel valami 190 magas égimeszelő nyakába próbálom borítani a komposztot - könnyen lehet hogy több landolna rajtam, mint a bosszantó delikvensen. De egyébként nem vagyok egy agresszív típus, bár határozott az tudok lenni, ha arra van szükség. Néha otthon a gyerekekkel muszáj ezt a képességemet gyakorolni vagy a fejünkre nőnek.

Végül aztán Zoey-nak ideje menni, abbéli örömömet pedig, hogy visszatér a kiszemelt levenduláért, igyekszem leplezni. Csak bólintok, nyugtázva a kijelentését, hogy hamar itt lesz. Miért várom én már most ennyire? Gondolatban picit megrázom a fejem. -Jó szórakozást a családoddal! - kívánom neki őszintén, de aztán csak nem engedem el olyan könnyen, még egy apró ajándékkal is kedveskedek neki. Fél karral, óriási zavarban ölelem meg, kissé valószínűleg sután, mikor annyira megörül a virágnak, hogy szinte a nyakamba borul. Nem számítottam ilyen reakcióra tőle, viszont ha már így alakult, önkéntelenül lélegzem néhány nagyobbat az illatából, belsőmben pedig megmagyarázhatatlan érzések kavarognak. Mikor elenged és végül kilép az üzletből, várok egy kicsit amíg biztosan eltűnik a bolt látóteréből, és az ajtóhoz megyek, kitárom, és a küszöbön megállva próbálom a kinti levegőt segítségül hívva kiszellőztetni a fejem, miközben igyekszem magyarázatot találni a bennem zajló folyamatokra. Sok időm azonban nincs, mert hamarosan betoppan egy vevő, nekem pedig vissza kell zökkennem az eladó szerepbe.

***

Nem mondom, hogy ahogy közeledünk a hat órás zárás felé, nem nézegetek egyre gyakrabban az ajtó felé, amikor szól a felszerelt kis szélcsengő, érkezőt jelezve, akkor odakapom a fejem, és ilyenkor mindig rászólok magamra, hogy nyugodjak le. Egészen mozgalmas volt a délután, de szabad pillanataimban így is vissza-visszatértek a gondolataim Zoey felé, végigpörgettem magamban a beszélgetésünket, a gesztusokat, mindent - és arra jutottam, csak én toltam túl az agyamban ezt az egészet. Zoey szimplán csak barátságos volt egy eladóval vásárlás közben, minden bizonnyal ugyanezt megteszi a kisboltban meg a fodrásznál is. Az, hogy én egy-két pillanatra ennél többet képzeltem vele, az minden bizonnyal a tegnap este megnézett film utóhatása. 

Aztán Zoey szinte szó szerint berobban, nekem pedig nagyon igyekeznem kell, hogy visszafojtsam a nevetést, ami kitörni készül belőlem a kis jelenetre. Az idős vevőm valóban bosszús, hogy megzavarták a nézelődésben, még az én segítségemet sem kérte, és végül tüntetőleg teszi le a cserepet ami a kezében volt, és masírozik ki a boltból. Most az egyszer azt hiszem, nem bánom, hogy így alakult, de ha legközelebb erre jár, majd adok neki kedvezményt. -Még időben vagy, van még negyed óra zárásig. - pillantok a falra szerelt virágos, vintage stílusú órára, majd vissza rá. 

-Megőriztem neked a virágot, valaki majdnem elvitte, de jeleztem neki, hogy már foglalt. Hogy sikerült a családi banzáj? - érdeklődöm barátságosan, de igyekszem nem túl tolakodó lenni, ahogyan a pultot megkerülve a levendulához lépek, elveszem a többi közül, majd a pultra teszem. Hagyom válaszolni, majd utána kérdezem csak meg, milyen csomagolást szeretne, bár én - mivel nem ajándék lesz - szimpla papírtasakot ajánlanék, abban könnyű szállítani.

Az arcát fürkészem, miközben virágokat ajánlok neki, keresve az első, őszinte reakciókat. A levendulánál már akkor tudom, hogy nyert az ötlet, amikor Zoey még nem is ad neki hangot. Volt egy apró kis csillanás a szemében, ami árulkodó volt ha az ember figyelt - én pedig valamiért nagyon nehezen vettem le a szememet róla. Mégis megteszem, hiszen zavarba hozni nem szeretném - na meg magamat se az eddigieknél is jobban. Elnevetem magam a szavain.

-Nem biztos, hogy a legjobb ötlet idegent felengedni a lakásodba, vagy szeretsz veszélyesen élni? - kérdezem viccelődve. Nem mintha tőlem tartania kellene. -Ellenben ha bejelölsz Facebook-on, nagyon szívesen rád írok rendszeresen, hogy ne felejtsd el öntözni. - két legyet ütnék egy csapásra - a virág is jól járna, meg én is, mert esetleg tarthatnánk a kapcsolatot. Nem tudok szabadulni az érzéstől, hogy meg szeretném ismerni őt jobban.

Még úgy is, hogy a párjáról beszél, bár ebből a néhány megjegyzésből is lejön, hogy a srác nem igazán becsüli meg a barátnőjét. Vajon akkor miért van vele? Mindegy is, igazán nem tartozik rám, csak sosem értettem, miért maradnak benne az emberek egy olyan kapcsolatban, ami nem jó. Nekem ott van etalonként a szüleim házassága, akik ennyi év és négy gyerek után is odavannak egymásért. Lenora is boldog Lyle mellett - bár a sógorom egy idióta, nem vitatható el tőle, hogy imádja a nővéremet és a gyerekeiket is. -Hmm, ez szerintem nem lehet kifogás. - csak kicsúszik még egy megjegyzés, pedig amúgy ilyen szinten egyáltalán nem szokásom vájkálni vadidegenek magánéletében. Gondolatban tehát teszek egy lépést hátra, vissza eladó szerepbe. Bár a csacsogás megmarad, de már talán ártatlanabb témákról.

Elmosolyodom, sőt talán egy picit el is pirulok mikor azt mondja már ennyi után, hogy kedvel. Zavarban vagyok ahhoz, hogy visszamondjam még ha így is van, így inkább a familiárisomra vonatkozó kérdésre válaszolok. -A 12 éves húgomra bíztam a névválasztást. Tudom, mindenki követhet el hibákat. - elnevetem magam. Fogalmam sincs, Tamsinnek hogy jött pont ez a név. De mondjuk még mindig inkább hívják a spánielt Bacon-nek mint mondjuk Harry Styles-nak. Vagy kiért vannak mostanában oda a kiskamaszok.

A következő percekben megtudom, hogy pincér - ritkán járok étterembe, így nem csoda, hogy nem találkoztam még vele az ő munkahelyén. Nem tudom kifejteni, hogy szerintem nem unalmas pusztán azért, mert felszolgáló - szerintem az is egy olyam munka, ami változatos tud lenni. Bár tény ami tény, kell hozzá az, hogy az ember jól tudjon kezelni másokat. Zoey azonban annyira belemerül a téma ecsetelésébe, hogy én csak hallgatom, közben pedig mosolygok. Szabadkozására csak nevetve rázom meg a fejem. -Az, ha elmondod a véleményed valamiről, még nem lesz hülyeség. - biztosítom őt egy kedves mosollyal, miközben megkötöm az utolsó masnit a szalaggal. Nem tudom már tovább húzni a csokor összeállítását.

- Szerintem tök jó tulajdonság az, ha könnyen szót értesz másokkal. Minden bizonnyal jó is vagy a munkádban pont emiatt, és szeretnek a vendégek. Néhány rosszindulatú alak pedig mindig mindenhol van, nehogy azt hidd, hogy itt nem fordul meg néha olyan ember, akinek a fejére húznám a komposztos edényt. - ismét elnevetem magam. Nem szép dolog ilyet mondani egy vásárlónak egy másik vásárlóról, de egy pillanatra elfeledkeztem arról, hogy Zoey virágot venni jött, nem pedig az én kéretlen tanácsaimért és meglátásaimért. Szimplán csak jófej volt, és beszélgetést kezdeményezett, míg várta, hogy elkészüljön a csokor. Ezt pedig át is nyújtom neki a pult felett.

Meglep egy kicsit amit a levendulával kapcsolatban kérdez, de nem hagyom, hogy kiüljön az arcomra. -Dehogy baj, nyugodtan. Hatig van nyitva a bolt, de ha később jössz is, megvárlak. Valami teendő mindig van itt. - nem akarok túlontúl izgatottnak tűnni amiatt, hogy visszajön, de olyannak se, aki munkamániás vagy épp kétségbeesetten kellenek neki a vevők, hogy virágot vegyenek, emiatt pedig túlórát is vállalnék. Szimplán igyekszem kedvesnek tűnni. Abból baj nem lehet.

Ha indulnia kell, nem tartóztatom. Vagyis… -Várj csak, egy pillanat. - szólok utána mielőtt kilépne az ajtón, a szálas vágott virágokhoz lépek és egy rózsaszín gerberát emelek ki onnan. -Ha már a barátodtól nem kapsz, egy idegentől elfogadod? - lazának és kedveskedőnek szánom a gesztust, de aztán érzem, ahogyan kicsit zavarba jövök ettől az egésztől. Talán ezzel túlléptem egy határt, de közben tényleg az volt bennem, hogy igenis megérdemli mindenki, hogy néha ilyen apróságokkal kedveskedjenek neki.

Visszamosolygok rá, amikor végül belátja, a gardénia nem a legjobb választás. Vannak olyan vevők, akik minden tanácsom ellenére is megveszik azt a növényt, amit kinéztek maguknak eredetileg - akkor van szerencsém, ha utána végül nem jönnek vissza a pultot verni és panaszkodni. Sajnos volt már rá példa. Ő azonban nem ilyen. -Ennyire csak nem lehet vészes a helyzet. Ezek a virágok azért strapabíróbbak ám, mint ahogy kinéznek. - azt nem teszem hozzá, hogy ebben a mágiám is benne van egy kicsit - az elmúlt évek alatt sikerült annyira felfejlesztenem már földmágiámat, hogy be tudok vetni egy-egy ilyen praktikát, hogy egy kicsit meghosszabbítsam a növények élettartamát. 

-Ha jó illatú szobanövény, a jácint az egyik verhetetlen versenyző szerintem, de sajnos annak már nincs szezonja. Mit szólsz mondjuk aaa... - körbefuttatom a szememet a kínálaton, nem csak illatosat, de szépet is keresve. Csak nem mehet haza csúnyácskább virággal - nem illene hozzá. -Esetleg frézia? Vagy van cserépbe ültetett levendulám is, annak is isteni az illata. - nem tudom mennyire ismeri a növényeket névről, így nem csak szóban ajánlom ezeket, hanem oda is megyek, és rámutatok mindegyikre.

Amíg gondolkodik, illetve én is a választott virágok csokorba fűzésén dolgozom, kérdezek. -Hmm, ez nem túl figyelmes tőle. - önkéntelenül csúszik ki a számon a dolog, pedig nem kenyerem ismeretlenül ítélkezni, de valami furcsa érzést váltott ki belőlem, amikor meghallottam, barátja van. Talán... nem, nem lehet féltékenység, hiszen nem is ismerem Zoey-t, mindössze csak néhány perce. -Ne haragudj, ez nem volt szép tőlem. - szabadkozok is egyből, zavartan eltűrve egy rövid, barna tincset a fülem mögé. -Láthattam már itt? Szoktál tőle esetleg virágot kapni? - csak nem bírom ki, hogy ne kérdezzek erről - teljesen kifordultam önmagamból. Nem értem.

Felnézek melyik virágról beszél. -Á, igen, Az tipikusan az a virág, ahol az embernek döntést kell hoznia, hogy illatot szeretne vagy látványt. Bár szerintem megéri, én nagyon szeretem a rózsákat. - a pultnak támaszkodik, így most csak az a fél méternyi asztallap választ el minket egymástól. Kisugárzása így még jobban hatással van rám, muszáj hát lesütnöm a szemem, mint aki nagyon fókuszál az egyik merevítő drót szár köré fűzésére. Szavain azonban ismét muszáj felnevetnem.

-Nagyon szeretem, el se tudnék képzelni mást, amit csinálnék. És hát... igen, mondhatjuk halott virágnak, de közben van egy csomó élő. Otthon is van egy kertem, szoktam gondozni még munka után meg reggelente. Csak arra kell figyelnem, hogy a kutyám, Bacon fel ne túrja. Még kölyök, spániel. - csak csacsogok, eljutottam onnan hogy virágboltban dolgozom odáig, hogy milyen állatot tartok. Na jó, félig állattartás, hiszen ő nem sima kutya, hanem familiáris,d e ezt nem oszthatom így meg vele. -Te mit dolgozol? - ki szeretném használni ezt a maradék néhány percet ami még van a virágkötésből, és egy-két dolgot még megtudnék róla. Bár lehet, hogy többet nem is találkozunk, most mégis, késztetést érzek arra, hogy beszéltessem kicsit.

Szeretem a virágboltot vezetni - hiába vannak olykor nehezebb napok, örülök, hogy néhány évvel ezelőtt volt elég bátorságom belevágni. Nap mint nap a legkülönbözőbb emberekkel találkozom, akik ilyen-olyan apropókból szeretnének virágot vagy valamilyen növényt vásárolni. Vannak köztük morgósak és vidámak. Céltudatosak, vagy olyanok, akik iránymutatásra szorulnak. Sosem tudhatom, hogy ki lép be az ajtón, amikor megszólal a fölé kihelyezett kis csengő.

Bár egy pillanatra zavarba jövök tőle, amit amúgy nem szoktam, hamar összeszedem magam, és előveszem szokásos eladó énemet. Majdnem eltaláltam jövetelének célját. Nem nagyi, hanem anya - épp csak egy generációt tévedtem. Még ezen a szimatomon gyakorolnom kell, bár inkább szerencsés tipp ez, mint valami intuitív belső megérzés. Boszorkányként az erőm nem erre irányul.

-Áh értem. Hmm. - elgondolkodva lépek egyet felé, hogy körbenézve megnézzem ismét a bolt kínálatát ötleteket szerezve, de ekkor megérzem a parfümjét, ami ismét egy pillanatra fellobantja bennem az előtti érzést. Nem értem. Inkább elterelem a figyelmemet, és közelebbről is megszemlélem azt, amire először mutatott. -Szép, viszont ő sajnos nagyon kényes. - egy gardénián akadt meg a szeme, ami valóban gyönyörű, de az elmondása alapján nem lenne hosszú életű az édesanyjánál - a bennem élő földmágus pedig sajnálná, ha nem kapná meg a kellő gondoskodást, még a legnagyobb jóindulat mellett sem. 

-Ha cserepes növényben gondolkodsz, tudom ajánlani például rákvirágot vagy vitorlavirágot - ezek könnyen kezelhető, hálás növények. - rámutatok az említett növényekre, majd folytatom. -De vágott virágból is tudok csokrot készíteni, ha gondolod. 1-2 hétig az is csodálatosan tudja díszíteni a lakást. - hangomon valamennyire érzékelhető, hogy inkább utóbbi opció mellett teszem le a voksomat - és magamnak hazudnék, ha azt mondanám, csak amiatt, mert a vágott virág élettartama már így is korlátozott, nagy kárt nem tud benne tenni a lány édesanyja. Inkább az munkálkodik bennem, hogy így tovább itt marad.

-Én pedig Enide vagyok. - felé nyújtom a kezem, ami a sok növénnyel való munka után egy picit talán érdesebb, mint az övé, de azért nem smirgli. Épp csak érezhető a kétkezi munka a hidratáló kézkrémek ellenére is. - Aki a természetet és a virágokat szereti, az rossz ember már nem lehet. Szoktál járni kirándulni is? - kérdezek vissza, igyekezve fenntartani a beszélgetés fonalát, miközben ha választott virágot vagy csokor kötéshez koncepciót, akkor annak állok neki. A szokásosnál talán egy kicsit lassabban.