- A népes családot különböző problémákkal nekem sem kell bemutatni. - nevetek fel angyaltársaimra célozva, akik lényegében mind a testvéreim, bár természetesen ezt nem igazán lehet összehasonlítani egy halandó családdal, habár egy boszorkány família biztosan érdekes személyiségeket és kihívásokat rejt. Úgy érzékelem, Olivia nem igazán szeretne jelenleg további részletekbe belemenni, inkább átterelődik rám a téma, és nem kell empata képesség ahhoz, hogy érzékeljem a nő hangulatában beállt változást, ahogyan Erikáról mesélek. Számomra sem a legkellemesebb téma, de volt több, mint egy évszázadom feldolgozni, Oliviát azonban most sokkolhatja az információ, már csak amiatt is, hogy most először lett kimondva, hogy mióta is élek itt a földön. Gyengéd testi kontakttal próbálom enyhíteni a beállt feszültséget, ami szinte árad a mellettem fekvő boszorkányból, akinek rövid csend után érkező megjegyzésén elmosolyodom. - Kandikamera? Hmm erre nem is gondoltam, vajon jár nekünk pénzdíj a szereplésért? - folytatom játékos felvetését, és magamban nyugtázom, hogy Olivia nem hisz a sorsban. Ebben ellentétesen vélekedünk, szerintem igenis létezik egy elrendelt út mindenki számára, és minden úgy alakul, ahogy az meg van írva. Akárhogy is, egy ilyen dolog nem gondolnám, hogy éket verne közénk, ez nem egy olyan kardinális különbség. - Sosem voltam még autósmoziban, szóval benne vagyok. Ha valami ijesztő film lesz, hozzám bújhatsz majd ha félsz. - bólintok az ötletére egy vigyor kíséretében. Hosszú évtizedek ide vagy oda, ez az élmény eddig még kimaradt az életemből, de ezt majd ma bepótolom. Ezen felül pedig így, hogy érkezik ez a programajánlat, ebből legalább érzékelem, hogy ha meg is érintette a korábbi téma Oliviát, nem ijesztette el attól, hogy több időt akarjon velem tölteni. Akár menekülőre is foghatta volna, ám nem tette, egyelőre legalábbis. Remélem nem is fogja. Hagyom, hogy kényelmesen bevackolja magát, én pedig magamhoz ölelem, közelsége elfeledtet velem minden negatív vagy kellemetlen gondolatot, ami a fejemben kavarog, kizárólag az itt és most számít. Nyugodt légzése a karjaimban, és a lengedező meleg szellő hatására én is elbóbiskolok, és ki tudja mennyi idő után a hátamnak puffanó gumilabda ébreszt amit játszadozó gyerekek rúgtak véletlenül errefelé.
A mennyország Wilmingtonba jön we were flyin', but we'd never get far
- Az utóbbi - grimaszoltam a kijelzőre mielőtt visszahajítottam volna a készüléket a strandtáskába, majd fejemet rázva igyekeztem kikergetni gondolataim veteményeséből a kártevő képeket - A családtagok mindig problémásak, bármennyire is szeretem őket, nekem pedig egy egész focicsapatnyi akadt belőlük. Hasonlóan merész energiákkal, manőverekkel és tenni akarással.
A hasamra heveredve szórakozottan játszottam a strandszőnyeg és Castiel pokrócának találkozópontjával, az anyagokból kimeredező szálakkal ujjaimat csipkedtem. Connor mindig tud időzíteni, zsémbeltem magamban, s nem tudtam olyan indokot elképzelni amiért kuzinom ne lett volna képes megvárni, hogy visszahívjam. Lehet, hogy ezek után nem is fogom. Írja meg, ha ennyire akar valamit. Azzal elnyomtam a vészcsengő hangját a fejemben.
Fejemet az oldalán heverő férfi felé fordítottam. A csálé napernyő adta sejtelmes árnyékok erősen kirajzolák hasizmait, körbevonalazták a bőre alatt erősen kitüremkedő ereket és dacos, márványból faragott földi istent csináltak belőle. Türelemmel és némán vártam, hogy válaszoljon, azonban a bukott angyal szavak felcsendülésére összerezzentem. Castiel nem bukott angyal volt. Semmiképp sem angyal a szememben. Egy különleges és titokzatos férfi. Kötöttem az ebet a karóhoz elmémben és komor homlokkal aprót biccentettem összepontosításom jeléül.
Magam sem tudtam, hogy hogyan érezzek azzal kapcsolatban, hogy Castiel nem csak hogy szeretett már nőt korábban, de éppen ez volt az, amely megpecsételte sorsát. Bizonytalanul rágtam alsó ajkamat a megfelelő szavak után kutatva miközben legszívesebben egy szót sem szóltam volna.
- Titanic... - motyogtam magam elé alig hallhatóan és a dolog abszurditásától keserűen elnevettem magam. 1912...
Elmerengve hagytam, hogy összefűzze ujjainkat és magamra erőltettem egy mosolyt, hogy ezzel őt, de leginkább magamat bátorítsam.
- Nem hiszek a sorsban - jelentettem ki végül - Az, hogy találkoztunk a kandikamerás műsor része - villant meg a szemem és úgy tiportam a földre a baljós témát mint aszfaltba a leégett cigarettacsikket. Néhány másodpercnyi szünet után így szóltam:
- Van egy autós mozi errefelé ahol napnyugtakor filmeket vetítenek - álltam elő az ötlettel - Elmehetnénk... ha ma este nem a Titanicot vetítik - nyögtem ki a szörnyű viccet, majd orromat ráncolva megcsóváltam a fejem bocsánatkérésként és csókot leheltem csupasz vállára. Titanic, bukottak... Connor... a Redwine koven... befészkeltem magam Castiel karjai közé és addig bámultam a szélben lengedező napernyő szövetét míg újra magával nem rántott az álom.
Ennyit tudtam most hozzátenni, nagyon szépen köszönöm, hogy enyém lehetett a kezdő kör még sok ilyet!
Bólintok, teljes mértékben elfogadom, hogy erről most nem szeretne beszélni. Ha valami érdekli, akkor bármelyik másik alkalommal tud majd kérdezni, mert remélhetőleg még sok időt fogunk együtt tölteni, hogy több mindent megtudjunk egymásról. A játékosság hamar átcsap valami egészen másba, rövid ideig semmi és senki mással nem törődve veszünk el egymás csókjában, érintéseiben, én pedig szívem szerint megállítanám az időt, hogy örökre ebben a pillanatban maradhassunk. Ám mivel ez lehetetlen, ezért próbálom minél jobban kiélvezni a jelent. Testem talán túlságosan is kezdi élvezni, a vér igencsak dél felé kezdett szökni szervezetemben, főleg mikor Olivia körém kulcsolja a lábát, így jobbnak látom, ha kis szünetet tartunk. Elnevetem magam arra, amit mond, hangom kicsit rekedtes még a csók hevétől. - Hmm egészen csábítóan hangzik. Bár nem éreznéd kihasználásnak, hogy titokban én gyógyítok, te pedig learatod a babérokat? - vigyorgok rá, és egy pillanatra belegondolok, hogy mi lenne, ha tényleg lehetséges volna, hogy elfelejtsem a múltamat, és teljesen tiszta lappal kezdjek. Habár mindez csábító, a múltam tett azzá, aki most vagyok, annak minden öröme és fájdalma formálta meg a jelen Castiel-ét, és ezt nem adnám fel szívesen. Mindenesetre ezt a gondolatot most félresöpröm, és követem Oliviát a part felé.
***
Nézem Oliviát, ahogy békésen szundikál, mellkasa lassan emelkedik és süllyed, a meleg szellő időnként belekap hajába, én pedig nem tudom megállni, hogy időnként ne simítsak végig finoman az arcán. Az idillt a telefonjának csörgése zavarja meg, én pedig készségesen nyúlok a zenélő masina felé, és nyújtom át neki, tapintatosan nem ránézve a hívó fél nevére. - Munka? Vagy problémás családtag? - kérdezem feltámaszkodva hanyatt fekvésből a bal alkaromra, így jobban rá tudok nézni a nőre. Ha nem akarja, akkor természetesen nem kell válaszolnia, nem fogok megsértődni vagy ilyesmi, hogy ha inkább megtartaná az információt magának, viszont szeretném, ha érezné, hogy bennem megbízhat, és bármit megoszthat velem. Kérdésére sóhajtok egy nagyot, majd bólintok.- Igen, egy nő miatt váltam bukott angyallá... - még mindig fáj rá gondolni, bár manapság már egyre kevesebbszer jut eszembe. - A sors fintora, vagy talán Atyám bosszúja, hogy kitaszíttatásom után mielőtt újra találkozhattunk volna, sajnos egyike lett a Titanic áldozatainak. - hangomban van némi keserűség, de többségben nyugodt vagyok. Szépíthettem vagy tagadhattam is volna a történteket, de a teljes őszinteség mellett döntöttem. Nem akarom a köztünk lévő kapcsolatot hazugságra építeni. Ez a múltam része, és nem érzem szükségét, hogy titkoljam, és csak bízni tudok abban, hogy nem ijeszti ez el Oliviát. - Viszont rég volt már, volt időm feldolgozni a tragédiát, és elfogadtam a sorsomat, hogy innentől fogva az emberek között élek. - teszem még ezt hozzá, mert nem szeretném, hogy úgy érezze, leragadtam a múltban, vagy hogy nagyon sajnálkoznia kellene. - Ha ez nem így lenne, akkor most nem ismernélek, és nem töltenénk együtt egy szuper napot. - mosolygok rá, és végig simítok a vállától indítva a karján, majd ujjaimat az övébe fűzöm, hogy megtörjem a komorabb hangulatot, ami esetleg kettőnkre telepedett a nem túl vidám téma kapcsán. Nem szeretném, ha ez beárnyékolná az élményt, és keserű szájízzel menne ma haza innen.
A mennyország Wilmingtonba jön we were flyin', but we'd never get far
Castiel szótlanul tűrte, hogy alaposabban is megvizsgáljam a vágások nyomát, idegességének jelét csupán megfeszült izmai adták. Nem éltem vissza bizalmával. A látvány így is hamar memóriám falára égett. Szívből jövő sóhaj hagyta el ajkaimat amint visszalebegtem elé és éreztem, hogy arcvonásaimat komolyra rendezi az iménti élmény. A sürgősségi osztályon eltöltött évek, a megannyi tapasztalat, a szigor, mely kordában tartotta veszélyes képességemet, most mind-mind építőkockái voltak annak a várnak melybe felindultságomat és bizonytalanságomat zártam. Talán attól is féltem, hogy Castiel megérezheti ezeket bennem, holott empatikus képessége cseppet sem bosszantott addigi ismeretségünk alatt. Belenéztem a tükörként csillogó szempárba.
- Az mindent elrontana - feleltem csendesen, majd különös késztetés hatására a játékosság heve úgy söpörte el Damoklész kardját a fejünk fölül mint fából készült játékszert. Csillingelő nevetésben törtem ki amint Castiel értetlen arccal konstatálta a vádliját összehúzó görcsöt, majd letörölhetetlen vigyorral viszonoztam vidámságát. Rákacsintottam, majd kiöltöttem a nyelvem.
- Nem, de nem tisztáztuk a szabályokat - ismételtem papagáj módjára korábbi szavait és megvontam a vállamat.
Az óceán morajlása elnyomta a körülöttünk fürdőzők nevetgélését, a gyerekek fröcskölését és a sirályok vijjogását. A hirtelen mélyülő partszakaszt kevés család választotta biztonsági okokból, így szinte teljese magányban élveztük ki a nyári nap kedveskedő ajándékait. Bőröm érezhetően lehűlt, hajam világosbarna hínárként lebegett vállam körül a vízfelszínen. Vizes tenyeremmel hátrasimítottam a fejem tetején lévő száraz részt, hogy kisöpörjem az arcomból a zavaró szálakat, s tekintetemet rabul ejtette Castiel formás és dacosan elegáns ajka. Nem bántam, hogy ezekben a pillanatokban is úgy lapozgatja érzelmeim dokumentumait, mint a gyakorlott olvasó a nagy betűkkel nyomtatott gyerekkönyvet. Szinte könyörögtem a köztünk összefonódó empatikus köteléken keresztül, hogy leforrázza a torkomban gyűlő vágyat. S mint aki pontosan tudja, hogy mire vágyom, ajkai mohón az enyémre fonódtak. Pilláim lecsukódtak, ujjaim megindultak nyakszirtjén és beletúrtak a tarkóján meredező vizes tincsekbe. Rövidre vágott körmöm belekarcolt felkarja bársonyosan puha bőrébe, s ahogy a következő hullám kikapta a talpam alá simuló tengerfenéket, combjaimmal körbefontam csípőjét. Elevenen égő emberi áldozat voltam saját pusztulásom oltárán. A tiltott gyümölcs íze pedig élvezetté tette, hogy hamu válik belőlem.
Ajkunk lelassult, s végül elhúzódtunk mielőtt túl késő lett volna. A tengervíz sója ott ült a nyelvemen, szinte felrázó hatással szakítva minket el egymástól. Beleborzongtam a szenvedély erejébe.
- Hát, megbűvöllek - suttogtam és szemem megvillant valami hatalmas és mindent elsöprő erőtől, mely bennem lakozott - Képzeld el milyen sikeres karriert futhatnék, ha az asszisztensemmé tennélek. Csokifagyiban fizetnék és elfelejtetném veled a múltadat, a nevedet és minden bánatodat - búgtam átszellemülten és mutatóujjammal köröztem párat halántékánál, mint aki épp varázslatot eszkábál, majd kihívóan ellöktem magamtól, s kifelé evickélve intettem, hogy kövessen.
***
El-elnyomott az álom a strandszőnyegen fekve. A kiterített anyagon üresen sorakoztak a műanyag dobozok melyekben dinnyét és barackot hoztam a strandoláshoz, víztartalékaink megcsappantak és mindezek tetejében ott meredezett két csokifagyi-papír, árulkodóan jelezve, hogy minden tiltakozásom ellenére hagytam, hogy Castiel behajtsa nyereményét.
Szendergésemből a telefonom hangja keltett fel. A tudat csipkefüggönyén át bekúszott a kellemetlen és követelődző hang, mire összeráncoltam szemem, megdörgöltem arcomat és rekedtek motyogva kezdtem el tapogatózni a készülék irányába.
- Add ide, kérlek! - motyogtam, majd kihámoztam ujjaimat a férfi lágy szorításából és elvettem a mobilt, hunyorogva meredve annak kijelzőjére. Connor. Vagy századjára a héten.
- Ezt... most nem veszem fel - grimaszoltam leplezni nem tudván, hogy a legkevésbé sem kívánok rose harbori ügyekkel foglalkozni a szabadnapomon (ahogy semmi kedvem nem volt hozzá a héten korábban), majd lenémítva visszahajítottam a telefont a táska mélyére és hasra gördülve megtámaszkodtam az alkaromon. A homokszemcsék szárazan tapadtak napbarnított börömre és a hajam végét szinte hófehérre szívta a nap. Szótlanul meredtem egy ideig a férfira. Csak annyit tudott rólam, hogy Olivia vagyok, boszorkány, nővérként dolgozom a wilmingtoni kórházban és az aktív erőm a fájdalom okozása.Én csupán annyiban voltam bizonyos, hogy ő Castiel, bukott angyal, s egy biztonságtechnikai cégnél dolgozik. Ennyi. Nem több, nem kevesebb. Találkozóink során sosem beszélgettünk egymás múltjáról. Szándékosan kerültem a témát, magamról pedig semmit sem osztottam meg mi elrontotta volna ezt a különös, nem keresett idillt, mely egyik percről a másikra magával rántott.
Csak egy kis idő elteltével szólaltam meg.
- Ez az, amiért ide kerültél? - nyomatékosítottam a szót, mivel a földre utaltam - Szerettél... valakit... valamikor...?
Jókedvűen felnevetek reakcióján és a bosszú ígéretén. Úgy tűnik, kompetitív nő, de valahogy ezt is néztem ki belőle, és ez is tetszik benne. Utánam veti magát a vízben, majd ugrándozva megpróbál ledönteni a vízben, de lássuk be, a méret- és erőkülönbségek miatt az eléggé veszett fejsze nyele. Érintése nyomán libabőrös leszek, és ennek csak részben oka, hogy hideg kézzel nyúl a naptól felhevült testemhez. Rövidesen úgy teszek, mintha sikerrel járt volna orvtámadása, és hanyatt dőlök a vízben, ami elsőre ugyan sokkolja a szervezetemet, de aztán jólesően hűti le azt. Stabilan megtartom magam az áramlatban, rövid ideig csak kiélvezem a pillanatot. A meleg szellő gyerekzsivaj hangjait hozza felénk, de távolabb vannak, most jó néhány méteres körzetben csak a miénk a tenger, én pedig nem is óhajtok mással foglalkozni, mint Oliviával, akinek pillantása szinte teljesen megigéz. Lehunyom a szemeimet, amikor kezei felfedezőútra indulnak a hátamon, akkor nyitom ki, mikor megérzem, hogy kissé befeszül, mikor a szárnyaim helyét jelző hegeknél jár. Én sokszor már el is felejtem, hogy ott vannak. Eleinte furcsa volt, takargattam, de mostanra már teljesen elfogadtam. Szótlanul, lassan lélegezve hagyom, hogy addig nézze, vagy épp simítsa végig, ameddig csak szeretné, nem húzódom el egy pillanatra sem. - Ha van bármi kérdésed ezzel kapcsolatban, akkor nyugodtan, válaszolok bármire. - mondom neki nyugodt hangon, amikor tekintetünk újra találkozik. Nem tudom, találkozott-e már, vagyis inkább beszélgetett-e már bukott angyallal, vagy mennyit tud rólunk, de tényleg szívesen válaszolok bármire. - Hékás, nem tisztáztuk a szabályokat, így nem csaltam csak...kihasználtam egy kiskaput. - vigyorgok rá, mikor csalással vádol, és nevetve törlöm meg a szememet, miután egy nagy adagot kaptam a képembe fröcskölése nyomán. Már lendítem a kezemet, hogy kölcsön kenyér visszajár alapon én is lefröcsköljem, de a mozdulat félrecsúszik, mikor görcs áll a vádlimba, de amilyen hirtelen jött, olyan hirtelen el is múlik. Egy pillanatra nem tudom mire vélni, aztán látva a ravasz csillanást Olivia tekintetében rájövök, hogy boszorkány praktikák áldozata lettem, és elvigyorodom. - Ez nem volt szép. - nézek bele csodaszép zöld szemeibe, de természetesen nem tudok rá haragudni emiatt. Érzékeim kiéleződnek, minden rezdülésére figyelek, és erős empatikus képességemnek hála nem kerüli el figyelmemet a hangulatában beállt változás sem. Mikor érzem apró kezeinek simítását a karomon, nem tudom magam türtőztetni, gyengéden, ám mégis határozottan megragadom a derekánál, magamhoz húzom, ajkunk pedig egy szenvedélyes csókban forr össze. Magasságkülönbség most nincs köztünk, a vízben ezt könnyű kiegyenlíteni, kényelmesebbé téve a mozdulatot. Orrom megtelik Olivia illatával, kezeim pedig felfedezőútra indulnak vállán, hátán, derekán. Nem tudok betelni vele, de nem akarom elveszíteni a fejem, így némi idő után nagy nehezen elszakítom ajkaimat az övétől, de nem húzódom el tőle messzire, így hacsak ő nem megy hátrébb, akkor felsőtestünk továbbra is összesimul, mindössze arcunkat választja el néhány centiméter, úgy nézek bele elbűvölő szempárjába. - Mit művelsz velem, te nő? - hangom egyáltalán nem számonkérő vagy rosszalló, inkább azt érezheti benne, hogy mennyire a hatása alá kerültem, a szó legjobb értelmében. Szám szélén mosoly bujkál, bal kezemmel továbbra is derekát karolom, jobb kezemmel pedig kisimítok az arcából egy tincset, közben pedig magamban ismét megállapítom, mennyire gyönyörű Olivia. Lehet, hogy amiatt keltette fel a figyelmemet az elején, hogy milyen nagyon emlékeztetett Erikára, ám mostanra már teljesen egyértelművé vált számomra, hogy saját magáért kedvelem őt, nem azért, mert egy elveszett szerelmet látok benne. Van ez a belső érzés, hogy vele kell lennem, és kész.
A mennyország Wilmingtonba jön we were flyin', but we'd never get far
Talpam nekicsapódott a hús felszínnek, ám a következő lépésnél lábam már csak a levegőt kaszálta. Dühödt üvöltéssel kaptam a derekamat szorító kézhez, hogy lelökjem magamról a férfi karjait, ám minden próbálkozásom ellenére a homokban végeztem, a világos szemcsék szinte égették a bőrömet.
- Ezért bosszút állok! - ráztam felé az öklömet és amilyen gyorsan csak tőlem telt talpra kászálódtam és bevetettem magamat a robajló óceánba. Előrelöktem magam a hirtelen mélyülő talajon és vállát elkapva igyekeztem bedönteni a hűs hullámok közé. Nem hagytam időt arra, hogy akklimatizálódjon az égető forróság után. Hirtelen karom libabőrössé vált és nagyokat szuszogva reménykedtem, hogy csakhamar melegebbé válik a víz.
- Csoki fagyi, mi? - néztem rá szemrehányóan még mindig a vállát rángatva, melyet elérni minden szalagomat és tagomat szaggató megpróbáltatás volt, s amennyire felháborodottan, annyira kitartóan űztem, hideg tenyeremmel összetapicskoltam napbarnított bőrét.
Ha bevetette magát a vízbe, hát én magam is nyakig merültem és a futástól és birkózástól zihálva kapaszkodtam karjába, hogy az áramlat ne sodorhasson el bennünket egymástól. Az ég harsogóan kéklett a fejünk felett, ajkaimat ellepte a só. Lassuló légzéssel fonódott össze pillantásom Castielével, s szinte meg sem hallottam a hőmérsékletre tett megjegyzést, mely a gondolatok vákuumában eltűnt a felszabadultság és felelőtlenség határmezsgyéjén. Elmosolyodtam.
Ujjaim válláról a hátára siklottak, s egy másodpercre elidőztek lapockájánál. Ujjbegyeim a simaság helyett valamilyen érdes, kitüremkedő felületet tapintottak, mire elkomorult arccal fordultam oldalt, hogy szemügyre vehessem a tragédia helyét. Beszívtam a levegőt ahogy elém tárult a látvány, s bent tartottam míg el nem tudtam szakítani tekintetem a levágott szárnyak helyétől. Gyomromban különös érzés rakott fészket. Ez csak egy seb. Zengte keresztül elmém elrettent csendjét az akarat. Pontosan olyan vadhús mint amivel a bőrgyógyászaton fordulnak plasztikázásra. Castiel megsérült a múltban és ennek nyoma maradt. Pont úgy, mint a kisujjamon a bicska vágása a hetedikes osztálykirándulásról. Csak egy sebezhető test. Emberi test.
Elhúztam ujjaimat nem tudva, hogy engedte-e egyáltalán, hogy ilyen hosszan bámuljam a szárnyfosztás nyomait, majd vele szembe kerültem és egy ideig csak némán fürkésztem vonásait. A víz ide-oda, fel és le ringatott bennünket. A közelben néhány színes hal rajt alkotva vizsgált bennünket, élénksárga pikkelyeiken táncot járt a nyári nap.
- Csaló - tenyeremmel hirtelen nagy adag vizet söpörtem az arcába, s kissé ellöktem magam tőle - Nem szabályszerűen nyertél. El kell viselned büntetésedet, hogy meggondoljam megérdemled-e a fagyit - nevettem, majd eddig lakat alatt tartó mágiámat megpendítettem, mint félretett hangszer csengő húrját, Castiel vádliján pedig görcsbe rándult az izom. Csak két másodpercig tartott, utána ellazítottam a bennem nyugvó akaratot, majd a vízben kinyúltak ujjaim tenyere felé és felfedezőútra indultak acélkeménységű alkarján. Pillantásom ajkaira siklott, míg az enyémet elnyíltak egymástól. Egyszerre iszonyú szomjúság tört rám, s egyszerre szerettem volna belefulladni csókjába és életre kapni tőle.
- A saját testi épségem miatt nem aggódom, a tied miatt annál inkább, szóval inkább ne kísértsük a sorsot. - fordulok felé, és egy pillanatra összeugrik a gyomrom a gondolatra, hogy milyen könnyen elveszíthetném, egy balesetben, elvégre törékeny emberi teste sokkal kevésbé ellenálló, mint az enyém, de elhessegetem ezeket a gondolatokat, és csak rosszallóan megforgatom a szemem, sőt még talán a fejemet is megrázom, a kis mutatványa láttán. Szerencsére gond nélkül eljutunk a strandra, az út hamar eltelik. Szeretem a sós, tengeri levegőt, így jólesően szippantok egy mélyet, amikor kiszállunk az autóból, majd az illat erősödik, ahogyan közelebb megyünk, hogy megtaláljuk a tökéletes helyet, ahová átmeneti táborunkat leverhetjük. Segítek a pokróccal, és már nyúlnék a napernyő felé, de Olivia annyira lelkesen állt neki a műveletnek, hogy hagytam érvényesülni, bár nem kerülte el figyelmemet a kissé csálé pozíció, de nem jegyzem meg, ha valamit megtanultam a sok-sok év alatt, hogy nők munkáját nem kritizáljuk, ha jót akarunk magunknak. - Igenis főnökasszony. - nevetek fel játékosan szalutálva egyet, ahogyan előveszi a már ismerős nővér hangját, és kezembe nyomja a saját naptejét. Gondolataimat igyekszem ártatlan témák felé terelni, amikor fürdőruhára vetkőzik, majd a kezemre nyomok egy kis naptejet. - Lehet kicsit hideg lesz, előre is elnézést. - mosolyodom el, majd finom mozdulatokkal belemasszirozom a fényvédő krémet sima, puha bőrébe, vállánál kezdve, hátát sem kihagyva. A levegőt szinte szaggatottan veszem, mert bár alapvetően nyugodt személyiség vagyok, Olivia mégis elképesztő hatással van rám már a puszta kisugárzásával is, ám ez most hatványozottan igaz. Így, hogy végigsimítok testén a naptejet egyengetve, ahogy a hajából és bőréből áradó illattal megtelik az orrom, a fejembe bekúsznak mindenféle tisztességtelen gondolatok, szóval igyekszem minél hatékonyabb lenni, és rövidesen készen is vagyunk. - Hát, volt már belőle kellemetlenségem, azóta inkább nem bízom a véletlenre. - vigyorgok rá a lányra, akinek gondoskodó mozdulatai melengetik a szívemet, de nem tudom sokáig kiélvezni, mert hirtelen felpattan, és szinte fel sem fogom a szavait, már rohanni kezd. Felnevetek, és én is felegyenesedem, majd Olivia után iramodok. Már szerintem érzi a győzelem ízét, ám éppen mielőtt lábai a vizet érhetnék, a háta mögül a két karommal megragadom a derekánál, és 180 fokot fordulva leteszem a homokba, így most én vagyok fél lépésre a hullámoktól, amit egy hátrálással le is nullázok, arcomon pedig diadalittas mosoly terül el. - A csoki fagyi a kedvencem. - nevetem el magam, visszautalva a verseny díjára, na nem mintha egyébként hagynám, hogy bármikor a társaságomban ő fizessen, de most a mókázás kedvéért ez így belefér. Ártatlan tekintettel pislogok rá, kíváncsian várva, hogy vajon hogy reagál erre a kis szituációra, vajon kijelenti, hogy ez így csalás, jól szórakozik rajta, vagy esetleg valami más. Még nem tudom róla, mennyire kompetitív, de szerintem erre most fény fog derülni. Tartva a szemkontaktust elkezdek hátrafele araszolni, és meglep, hogy viszonylag gyorsan mélyül, alig néhány lépés után már combközépig ér a víz, így egy laza mozdulattal hanyatt dőlök, egy pillanatra nyakig elmerülve, majd nem egyenesedem fel, inkább félig térdelő, félig guggoló pozícióban várom, hogy Olivia közelebb érjen. - Na, így már el lehet viselni ezt a kánikulát, ennél többet nem kívánhatnék ilyenkor. -csak téged ide a karjaimba - teszem hozzá ezt már csak magamban, mert nem szeretnék túlságosan tolakodó lenni, esetlegesen elijeszteni őt, hiszen még csak alig pár randin vagyunk túl, nem lehetek biztos abban, hogy mit érez a lány, milyen gondolatok kavarognak a fejében velem, illetve kettőnkkel kapcsolatban. Annyi biztos, hogy amióta megláttam őt a sürgősségin, nem tudom kiverni őt a gondolataim közül.
A mennyország Wilmingtonba jön we were flyin', but we'd never get far
Ahogy áthajoltam a mocskos kesztyűkért, észre sem vettem, hogy az autó hirtelen megindult a szomszéd sáv felé. Csak egy pillanatig tartott a pánikszerű mozdulat, de éreztem amint Castiel hosszú keze és felsőteste áthajol az enyém felett és keze a kormányra fonódik, a jármű pedig újra balra lendül, megőrizve pozícióját a sávtartományban.
- Huh - lendültem egyenesbe a sofőrülésen és tüntettem el a gumikesztyűket, majd a jobb kezemet is visszahelyeztem a kormányra és rámosolyogtam utastársamra
- Feszegessük gyógyulóképességed határait? - lestem rá kihívóan, s a kormánnyal hirtelen mozdulatot tettem a bal oldalunkon futó szalagkorlát felé, de csak épp annyira, hogy a Prius továbbra is stabilan vágtasson Bethany Beach felé. A mögöttünk haladó platósból szemrehányó dudakürt harsant fel. Elnevettem magam és fejemet csóválva szegeztem tekintetemet az elénk terített aszfaltra, immár minden figyelmemet a vezetésnek szentelve. Még akkor is, ha mágikus érzékelőimet és emberi érzékeimet egyaránt birizgálta az oldalamon ülő férfi. Ujjainak simítására csak az ajkamba haraptam, s ellenálltam a kísértésnek, hogy felé forduljak. Mindent ki akartam zárni ami ezen az autón kívül történt. Mindent. És mindenkit.
A forgalom kegyes volt hozzánk, s a megszokott másfél óra helyett bő hatvan perc múlva már le is parkoltam a Priust egy pálmafákkal árnyékolt parkoló szabad helyén. Kilépve az óceán felől áradó forró szellő rögvest a hajamba tépett, orromból pedig eltűnt Castiel mámorító illata, s helyette nyálkahártyámat a só barázdálta. Mélyet sóhajtottam.
Mire megfordultam a magas férfi már felnyalábolt minden holmit melyet az autó csomagtartójába raktam: napernyő s egy gazdagon megrakott táska, benne katonásan elrendezett kis csomagokkal, mint például ötvenes naptej, vagy jégakkuval védett víz. Mire felocsúdtam, a férfi ujjai máris az enyémbe fonódtak és finoman maga mögött vezetve indultunk meg a homokban a szikrázó kékség felé. Az embertömeg szövetébe vegyülve egyből letaglózott a megannyi impulzus, melyek a hullámtörőt verdeső víztömeget idézve igyekeztek eluralkodni a bennem szunnyadó varázslaton. Boszorkányok, vérfarkasok, alakváltók... mintha több bukott is lenne itt... meg egy démon... Tudtam, hogy amint én, úgy a jelenlévő természetfeletti is viszont érzékeli jöttünket, így csak Castiel acélkemény vállára fókuszálva gyakorlott technikával kizártam a zavaró háttérmotozást, s védőbástyáimon csak a férfi aurájának engedtem bebocsátást. Ma nem boszorkányként szerettem volna eltölteni a napot. Csupán Oliviaként.
Fáradhatatlanul gyalogoltunk a perzselő nyári nap alatt, míg egy csendesebb, strandolókkal ritkán szegélyezett részhez értünk. Energikus mozdulatokkal terítettem le a Castiel által hozott pokrócot és a nádból készült strandszőnyeget, majd a nagyjából velem egymagas napernyőt teljes erőből a földbe szúrtam, s rögvest ki is nyitottam, nem törődve vele, hogy az kissé oldalra billen, mivel nem sikerült kellő intenzitással a homokba dolgoznom.
- Segítsek a naptejjel? - hangzott a kérdés mire felnéztem a táskámban való búvárkodásból. Elsőre nem sikerült megtalálnom Castiel zöldesbarna szempárát, hiszen míg én a rendezkedéssel voltam elfoglalva ő valahogy megszabadult felsőjétől, s így elém tárult napbarnított, sima bőre, mely alatt éles kontrasztot alkotva domborodtak ki kidolgozott izmait. Ez már nem Rose Harbor, futott át az agyamon a gondolat, s első sorban nem azért, mert szülővárosomban ne lettek volna bukott angyalok. Egyszer együtt jártam az akkori focicsapat kapitányával. A boszorkány sporttól megacélozott teste mégis teljesen máshogy festett emlékeimben, mint Castiel égbemagasló alakja. Kisöpörtem tudatomból az emléket és mindent mi Rose Harborhoz kötött, majd kihívóan elmosolyodtam és biccentettem.
- Légy egy szabadnapos nővér asszisztense, kérlek - emeltem meg államat, majd mikor a táskájában kezdett kotorászni megállító mozdulattal érintettem meg karján, melyen egészen szőkévé világosodtak a szőrszálak, majd az arcába dugtam a kórházból hozott orvosok által minősített ötvenest - Ha az ember csinál valamit, akkor az legyen tökéletes - intettem azon a hangon amin utoljára akkor szólaltam meg mikor vélt sebeit igyekeztem ellátni a sürgősségi osztályon, majd lehámoztam magamról a lenvászon inget és hajamat a kezemmel felfogva hátat fordítottam neki.
Örültem, hogy a művelet közben nem látja ábrázatomat. Csukott szemmel élveztem minden egyes simítását, s mintha mágiám fel-felizzott volna ujjai nyomán a bőröm alatt. Ajkaimat finoman egymásnak préseltem.
Amint végzett megfordultam és egy keveset a kezembe nyomva végighúztam a fehér krémet orrán, homlokán és arcán, mint aki indián arcfestést készít. Direkt kerültem a pillantását, ámbár arca túlságosan is közel került ahhoz, hogy egyszerű dolgom legyen.
- Nem mintha szerintem szükséged volna rá - jegyeztem meg miután bedolgoztam a naptejet, azzal talpon termettem és vigyorogva a fehér habokra mutattam - A vesztes fizeti az első fagyit.
Meg sem vártam, hogy jelezze, megértette-e a versenyre való felhívást, vagy feltápászkodik-e a strandszőnyegről, mindent beleadva rohanni kezdtem a mély homokban és csak akkor lassítottam mikor az óceán partra csapó hullámai végigfröcsköltek testemen.
A röpke csók nem csak a nőre van hatással, az én szívem is kihagy egy ütemet, mikor megérzem, hogy nem csak szimplán fogadja közeledésemet, hanem kezeivel megérinti a vállaimat is. Már több, mint egy évszázad eltelt azóta, hogy valaki ilyen érzéseket váltott ki belőlem, és ez egyszerre picit megrémiszt, mert innentől fennáll a lehetősége annak, hogy őt is elveszítem, akár csak anno Erikát, de közben pedig ott a szilárd eltökéltség, hogy vele akarok lenni, és kész. Átöltözés közben még úgy is érzem az Oliviából áradó bizonytalanságot és feszültséget, hogy egy ajtó választ el minket. Sebaj, leszek én határozott, amúgy is ez a férfiak dolga, vagy csak én vagyok túl konvencionális gondolkodású? Mindenesetre elindulunk, kérdésére pedig megrázom a fejem. - Nem, még soha, de biztosan tetszeni fog, ha te ajánlottad. - pillantok rá egy meleg mosoly kíséretében, majd amíg be nem indul a hűtés, lehúzom az autó ablakot, ám csöbörből vödörbe, mert odakintről is csak a forróság árad be. Na mindegy, hamarosan jobb lesz. Ha még mindig a Mennyben lennék, nem kellene az időjárás viszontagságaival foglalkoznom, de igazából mindez csekély ár azért, hogy most itt lehetek Oliviával. Régi otthonomba már amúgy sincs lehetőségem visszatérni, hát miért ne élvezzem akkor a földi életet? Profilját fürkészem, mikor szinte pánikszerűen szólal meg, és kezd el vezetés közben a lábamnál matatni, ami más esetben egyéb jelentéseket is hordozhatna magában, ám most nem erről van szó. Kíváncsian lepillantok, mi is okozta az ijedelem tárgyát, majd mivel a mozdulat hevében elkezdett jobbra húzni az autó, bal kézzel átnyúlok feje fölött, és a kormányt finoman ellenkező irányba mozdítva visszasorolom az autót a sávunk közepére. Ahogy lehajol, majd vissza, orromba még jobban bekúszik az illata, melyet jólesően szívok be tüdőmbe, és amit igyekszem jól elraktározni, hogy akkor is velem lehessen, amikor fizikailag nem vagyunk egymás mellett. - Ugyan, elhiheted, láttam én már cifrább dolgokat is. Inkább figyelj csak az útra, miattam ne aggódj. - legyintek nyugodt hangon, és tényleg nem fog elriasztani egy pár véres gumikesztyű látványa. Következő mondatán, no meg az elmotyogott, de számomra tökéletesen hallható megjegyzésen jókedvűen felnevetek. - Na szépen vagyunk! Azért ha jól emlékszem, téged sem kellett félteni, pimasz kis boszorkány. - simítok végig arcán, hangom inkább kedves és játékos, mintsem sértő, hiszen eszemben sincs megbántani a másikat. Hamar odaérünk a strandra, legalábbis nekem úgy tűnik, pikkpakk megérkezünk, bár a parkolóhely megtalálása nem a legegyszerűbb, mert sokan döntöttek úgy ezen a kánikulai napon, hogy fürdőznek egyet, de azért pár perc körözés után csak sikerül. A homokos part felé sétálva egyik kezemben a pokrócot illetve ha Oliviának van holmija akkor azt viszem, a másikkal pedig az ő kacsóját fogom meg, így szlalomozva vezetem az emberek között, hogy egy pokrócnyi helyet találjak magunknak. Amint lepakolunk, én már dobom is le a trikómat, és gyaníthatóan a nő is hasonlóan tesz saját strandruhájával kapcsolatban, én pedig bár igyekszem nem megbámulni, egyszerűen nem tudom levenni róla a szemem. Mikor már csak a fürdőruha van rajta, torkom hirtelen kiszárad, és pár nagy nyeléssel próbálom magam visszarántani, és hirtelen agyamba tódult tisztességtelen gondolataimat elhessegetni, több-kevesebb sikerrel. - Segítsek a naptejjel? - kérdezem egy mosoly kíséretében, de ezzel magamnak lőttem egy öngólt, mert ahogy már csak elképzelem, hogy végigsimítok puha bőrén, a vér a fejemből egy egészen más testrészem felé készül vándorolni. Ejnye Castiel! Hol jár az eszed? Ennyi leélt év után azt hihetné az ember, hogy van már elég önuralom, de aztán tessék, jön egy ilyen csodás nő, mint Olivia és borít mindent. Válaszától függetlenül a táskámból elővadászott naptejjel bekenem az arcomat, mert angyalság ide vagy oda, emberi testem sajnos fájdalmasan képes leégni, amit jó lenne elkerülni. .
A mennyország Wilmingtonba jön we were flyin', but we'd never get far
Reszketve fújtam ki a levegőt amint nyílt az ajtó és az ott megjelent férfi látványa teljesen letaglózott. Hogy lehet valaki ennyire... jóképű... már-már gyönyörű. Ignoráltam azt a tényt, hogy Castiel voltaképpen bukott angyal, s hogy ez nem csak márványból faragott testét, de sok minden egyebet is megmagyarázna. A csalogató és ellenálhatatlan késztetés, hogy a közelében legyek magával rántott, rabsolgájává tett, s én örömmel ráztam békylóim láncát mint rabszolganő, ki urába szerelmes.
Castiel olyan... könnyed és természetes volt. Úgy véltem én akkor sem tudnék ilyen fesztelen maradni a közelében ha rendelkeznék azzal az empatikus képességgel amit ő birtokolt. Arcom úgy derült fel még inkább, mint mikor az autó helyzetjelző fényeire felkapcsolják a reflektort.
- Igen? Remek! - csaptam össze a tenyeremet az ötlet jóváhagyására, majd összetett kezeim abban a mozdulatban megmerevedtek, s arcom és füleim egy ecetes vízben eltett cékla színére kezdtek hasonlítani, már amennyit az ott érzett forróságból következtetni tudtam. Már éppen formálni készültem a "köszönöm" szavait a váratlan, de szívemet cirógató bókra, mikor lépett egyet a küszöbön át, keze megindult felém, s mielőtt még felfoghattam volna, hogy mire készül pilláim lecsukódtak, s telt, sima ajka az enyémbe simult. Ha még egy szívdobbanásnyi idővel tovább tart az összefonódás, minden bizonnyal megfulladok. Vagy meggyulladok mint egy főnixmadár. Közelebb húzódtam kezéhez és szájához, súlyom a lábujjaimra gördült és pipiskedve igyekeztem leküzdeni a kettőnk közötti nem csekély magasságkülönbséget, miközben kezem megtalálta vállának keménységét, ujjaim pedig megsimították ruhájának anyagát.
Ha a csók tovább tart talán elvesztettem volna a fejem és olyasmit tettem volna mit később - vagy talán soha - elpirulva emlegettem volna fel. De Castiel elhúzódott és magával vitt a lakás belsejébe, majd egy újabb csók kíséretében eltűnt a nappaliból. Tétován megérintettem a gesztus nyomát, a szalmaszőke pihék az égbe meredtek nyakszirtemen. Mélyet lélegeztem. A férfi mentolos tusfürdővel keveredő fűszeres illata belopta magát az orromba, miközben angyali aurája úgy vett körbe mint pudingba ejtett mazsolaszemet. Kihasználtam az alkalmat és női szemmel alaposan végigmértem a helyiséget. Szembeötlő volt az előkészített súlyok és nyirkos törölköző látványa, mire kuncogva az ajkamba haraptam. Minden olyan... emberi... lefogadom, hogy van rohadt citrom a hűtőjében és egy, a közeljövőben lejáratos tej. Megtámaszkodtam a széken melyre a törölközőt dobta, s lehajtott fejjel a lábamra meredtem. Mégis mit csinálok én i...
Castiel megjelent a hálószoba ajtajában és hurrikán módjára fújta el a baljós gondolatot. A lakás bezárásával úgy fűzte össze ujjainkat mintha az a világ legtermészetesebb dolga volna. Fürkészően felnéztem arcára, majd tűnődve az autóhoz vezettem.
- Voltál már valaha a Bethany Beachen? - kérdeztem miután becsaptam a sofőrülés ajtaját a Priusban, s legmagasabb fokozatra állítottam a légkondit mely egyelőre csak a kinti forróságot ontotta magából. Besoroltam a forgalomba, s azonnal délnek vettem az irányt. A kelleténél talán gyorsabb mozgásra késztettem az autót. Minden vágyam az volt, hogy seperc alatt ott teremhessünk az óceán partján.
Válaszát hallgatva vágtattam előre a gyorsforgalmin. Az autó idő közben lehűlt, a kormány már nem égette úgy a tenyeremet, s a rádióra pillantva - melyet szerettem volna bekapcsolni - felfedeztem egy pár, az anyósülés padlójára dobott vérfoltos gumikesztyűt. Felszisszentem.
- Jesszus, ne már - pillantottam vissza kitágult szemmel az útra, s alacosny növésemet meghazudtolva igyekeztem kinyújtani kezemet, hogy elérjem a gusztustalanságot - Ne haragudj, tegyünk úgy, mintha ezt nem láttad volna - sikerült megkaparintanom és begyűrnöm az anyósülés ajtajába imádkozva, hogy ne felejtsem el kidobni a következő tankolásnál. Loptam egy pillantást a férfi arcára, majd tovább koncentráltam az útra. A harsogó napsugár mindent élénk színekbe öltöztetett. Az aszfalt felett vibrált a forró levegő, az autót pedig megtöltötte Castiel illata, mely egy mentolos rágógumi és egy mediterrán fenyvesliget egyvelegére emlékeztetett.
- Nem mindenki olyan szerencsés, hogy meggyógyítsa saját magát - utaltam vissza első találkozásunkra somolyogva, ezzel ütöttem el a csúf nővérkesztyű látványát. Motyogva hozzátettem - Szemtelen angyal...
Éppen egy otthoni edzés közepén vagyok két fekvőtámasz sorozat között, mikor Olivia sms-e érkezik, arcom pedig felderül a hírre, hogy át szeretne jönni. Nem részletezi, mi a terve, de annyi biztos, hogy így izzadtan nem fogadhatom, szóval az edzésről mára ennyit, bevágódok a zuhany alá egy gyors tusolásra és hajmosásra. Épp a szürke pálmafa mintás trikómat húzom át a fejemen, amikor meghallom a kopogást. Nadrág már van rajtam - egy sima szürke pamut rövidnadrág -, így teljesen felöltözve nyitok ajtót Oliviának, akinek idegessége szinte arcon csap, és hadarva elmondott terve is arra utal, hogy most nem épp a nyugalom mintaszobra. Bizonyára zavarban van a két nappal ezelőtti randevúnk miatt. Elvittem vacsorázni, és mikor eljött a búcsú ideje, elcsattant az első csókunk, ami után idegesen pattant be az autóba, amitől meg én jöttem zavarba, aggódtam, hogy esetleg elijesztettem. Viszont most itt van, szóval talán mégsem olyan vészes a helyzet. - Szia! Ugyan ne viccelj, az égvilágon semmi különöset nem csináltam. - elég szélesre van nyitva az ajtó ahhoz, hogy ha elnéz mellettem, akkor láthatja a nappaliban a kézisúlyzókat, amiket még nem volt időm elpakolni. - Nagyon szívesen elmegyek veled bárhova, jó ötlet a strand. - bólintok széles mosollyal az arcomon, majd jókedvű nevetése rám is átragad, ahogy végigmérem szerelését. - Gyönyörű vagy. - jelentem ki határozottan, majd mielőtt tiltakozni kezdene a bók ellen, gyengéden magamhoz húzom, és finom csókot lehelek ajkaira. Nem akarok tolakodó lenni, a mozdulat nem hosszú, de egyszerűen nem bírtam már ki, a randink óta csak az járt a fejemben, hogy meg akarom ismételni. - Gyere be, öt perc és összekészülök. - invitálom beljebb a lakásba, ami egy szimpla másfél szobás lakás, amerikai konyhás nappalival, ahol a sötétszürke és a vajszín dominálnak. Viszonylag rend van, így körbepillantva csak a súlyok vannak elöl, meg a törölközőm szárad az étkezőszék háttámláján. - Érezd otthon magad, máris jövök. - mosolygok rá, nyomok egy gyors puszit az arcára, majd a nappaliból nyíló szobába megyek, és az ajtót behajtva átkapom a pamutot egy fekete, ananászmintás, combközépig érő fürdőnadrágra. Egy hátizsákba bedobok egy törölközőt, naptejet, a tárcámat, meg a szekrény aljából elővadászok egy világoszöld pokrócot, amit még az előző lakó hagyott itt. - Mehetünk is. - lépek ki újra Oliviához, és a falióra szerint ténylegesen benne voltam az ígért öt percben. Odakint gondosan bezárom az ajtót, majd hacsak nincs a nő ellenére, kifelé menet összefűzöm ujjainkat. - Hű a mindenségit, ebben a kánikulában tényleg csak a víz mellett lehet túlélni. - nevetek fel, ahogy az épületből kilépve megcsap a forróság. Fel is teszem fekete napszemüvegemet, hogy legalább a szememet kíméljem, majd Oliviára bízom magam, hogy mutassa, hogy állt meg az autójával.
Kezdőlap
még sok ilyet!