Hazudnék, ha azt mondanám, váratlan fordulat a Duke által felvetetett és általam nagyon is támogatott feszültséglevezetési-módszer; ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy később már sokkal kisimultabb arccal és kevésbé rázós hangulatban pihenem ki az édes fáradalmakat a mellkasán. Persze nem is mi lennénk, ha a túlórából nem jutnánk el két mondaton belül az új asztalához. Sokatmondó mosollyal az arcomon billentem felfelé a fejemet, hogy rá tudjak pillantani.
– Mm, az ilyesmire mindig szívesen találok időt – ígérem meg neki. Ki ne akarna felavatni egy mahagóniasztalt? Mindig kell egy kis izgalom az életünkbe, csak arra kell vigyáznunk, hogy ne tépjen le rólam semmit szó szerint. Azt azért nehéz lenne kimagyarázni.
Miután már érzek magamban némi hajlandóságot a megmozdulásra, elkezdem összeszedni a szétdobált ruhákat a földről, és egy kicsit sem zavartatom magam, amiért végig magamon érzem Duke tekintetét. Talán ezért sem lep meg, amikor megkérdezi, hogy csatlakozom-e. Hátrapillantok rá a vállam felett, és a vigyorát meglátva elejtek valami célzást a víz spórolásának lehetőségéről, aminek persze éppen az ellenkezője valósul meg, amikor ketten kerülünk be a zuhany alá.
Nem mintha sajnálnám.
Ettől függetlenül hamarabb végzek, mint ő, mert továbbra is csak a köpenyt vagyok hajlandó magamra venni. Gondoskodok neki is egy pohár vízről, mert még ha nem is kellene a szondától tartania hazafelé a bor miatt, bőven megérdemli az előzőek után, hogy egy kicsit tudjon hidratálni. Elárulom neki a döntésemet is, és amikor erre rávágja a maga öntelt válaszát, elnevetem magam. Persze tudom én, hogy nem kell komolyan venni, de jó érzés most tényleg oldottnak lenni; észre sem vettem, milyen feszültté tett ez az egész ügy Mortonnal.
Nem állítom meg, amikor távozóra veszi a figurát, csak a konyhaszigetet megkerülve lépek közelebb hozzá, míg ő öltözik.
– Szavadon foglak azzal a mahagóniasztallal – felelem neki egy gátlástalan mosollyal. Halkan nevetve rázom meg a fejem a következő fél-viccén, de azért én is tudom, hogy van benne igazság, sajnos. És még ha nem is tartozom neki semmivel, ez is közrejátszott a döntésemben.
Hagyom, hogy magához húzzon, a nyakát átölelve viszonzom a búcsúcsókot, és bazsalygok is bele egy kicsit, amikor megérzem a tenyerét a fenekemen. Széles, mindentudó mosollyal figyelem, hogy aztán éppen úgy nyúl a kilincsért, mint aki tudja, mit kockáztatott az előző gesztussal, de nem öntök olajat a tűzre; tiszteletben tartom az életét, ahogy ő is az enyémet, ezért is vagyunk működőképesek.
– Jó éjt – köszönök el tőle somolyogva, aztán ahogy az alakja eltűnik a folyosó végén, bezárom az ajtót.
Van mit végig gondolnom, de most már szerencsére tisztább fejjel leszek képes rá.
Bólintva elfogadom, hogy gondolkodási időt kér, és beszélgetésünk Anders Mortonnal kapcsolatban lassan a végéhez közeledik, gyaníthatóan mindkettőnk megkönnyebbülésére. Bár azért az én fejem még fájni fog emiatt, egészen addig, míg nem találunk egy megoldást, amivel lekerül a célkereszt a homlokomról, de az est további részére hajlandó vagyok ezt félretenni, főleg, mert Yaseminnel a kis találkozónk kezd egészen más irányt vett, ami hát valljuk be, sokkal szórakoztatóbb és kellemesebb. - Az biztos. Apropó iroda, egyszer bejöhetnél hivatalos panaszt tenni, vagy ilyesmi. Megmutatnám az új íróasztalomat, tömör mahagóni, nagyon masszív darab. - vetem fel félreérthetetlen utalással a hangomban, és fejemben már le is játszódik az említett jelenet. Bár a rendőrfőnöki irodán nagy ablakok vannak, amin a kollégák beláthatnak, de redőnnyel sötétíthető, így megadva a privát szférát egy gyors légyottnak. Kockázatos játék, de pont az benne a jó. Hagyom mindkettőnk kedélyeit és szívverését lecsillapodni, a kettőnk viszonya nem olyan, mintha bordélyba járna az ember, hogy lezavarjuk a menetet, aztán mindenki pattan és megy a dolgára, ennél sokkal jobban tiszteljük a másikat, ez még nem jelent komoly elköteleződést a másikkal szemben. Sokan itt rontják el az ilyen típusú kapcsolatokat, de én jól tudom ezeket kezelni. Amikor végül kikel az ágyból, és hajlongva elkezdi felszedni a ruhákat, én oldalra fordulok, felkönyökölve, fejemet megtámasztva figyelem a látványt, ami igencsak kedvemre van. A fürdésre vonatkozó kérdésére bólintok, és az előbbi kis jelenet hatására nem bírom ki, hogy ne tegyem fel a kérdést, ami szinte adja magát. - Csatlakozol? - villantok rá egy csábító vigyort, aztán válaszától függetlenül tápászkodok fel én is fekvő helyzetből, és a fürdőszobába lépve megejtek egy gyors zuhanyt, ami azért némileg elhúzódik, amennyiben Yas úgy döntött, spóroljunk a vízzel, és beugrott ő is velem együtt. Amikor végzek, felöltözök, hajamat törölgetve lépek ki hozzá a konyhába, és a két pohár közül a víz felé nyúlok. Még haza kell vezetnem, és bár ittas vezetésért nem csukhatnak le, elvégre én vagyok a rendőrfőnök, azért nem kockáztatnék balesetet, így az átlátszó folyadék mellett teszem le a voksomat. - Már késő. - vigyorgok rá egy kacsintás kíséretében, mikor azt mondja, ne bízzam el magam. Valójában nem vagyok ennyire öntelt, de az alapjáraton hűvös természetemet azért ilyenkor - ha csak rövid időre is - de feloldja a szex. A törölközőt kiterítem az egyik szék háttámlájára, majd visszamegyek a konyhapulthoz, és megiszom a vizem maradékát. - Most mennem kell, de várni fogom a jelentkezésedet. - fordulok Yasemin felé, és ha csak nem állít meg, elindulok a kijárat felé, ahol felhúzom a cipőmet, majd a kabátomat is. - Ha további meggyőzésre van szükséged, tudod hogy érsz el. Hajlandó vagyok sok mindenre, hiszen csak az életemről és a jóhíremről van szó. - kacsintok rá félig viccelődve, félig komolyan, hiszen Yas döntésétől valóban függ sok minden, ami jelentősen tudja befolyásolni a további karrieremet és az egész életemet. Még a mai estén utoljára derekánál fogva magamhoz húzom egy csókra, másik kezem pedig a rövid köntöst némileg felcsúsztatva markolom meg a fenekét. Kezem a kilincsért nyúl, mielőtt itt ragadok egy újabb menetre, és tényleg nem érek haza olyan időben, ami még Veronica számára is elfogadható. Annyira pofátlan azért nem akarok lenni, muszáj megőrizni a látszatot, meg hát csak ő a gyerekek anyja. Miután elköszöntem Yas-től, szépen leballagok az autómig, az utca egészen kihalt már ezen a késői órán, így zavartalanul hajtok hazáig.
Duke javaslatára rápillantok a szemem sarkából és egy kicsit fontolgatom a választ, mielőtt megszólalnék. Nem mondanám, hogy gyanakszom, mert nem hiszem, hogy idejött volna és ilyen módon szembesített volna a helyzettel, ha valójában csak Morton számára akart információt szerezni. Elég csúnyán elvágná ezzel magát a szememben, és még ha nem is tudok olyan mértékben ártani, mint – ezek szerint – Morton, azért én is tudnék neki fejfájást okozni. Mégis jobb szeretek óvatos maradni, főleg azért, mert ez az egész szituáció egyelőre nagyon ingoványos talajon mozog.
– Ezt egy kicsit még emésztenem kell – adom meg végül a választ. – Több dolog is van, ami tárgyalási alapot nyújthatna vele szemben, de át kell gondolnom. – Azt már nem teszem hozzá, hogy ha szembesítem is valamelyik konkrétummal, azt magam fogom megtenni. Ha úgy nézzük, ez a kettőnk harca, még ha most bele is rángatta Duke-ot; abban pedig mindketten tévednek, ha azt hiszik, hogy gyáva módon más háta mögé bújok majd.
A kanapén ülve rákérdezek, hogy mégis mivel tartja ennyire a markában Morton, és bár nem kapok konkrét választ, igazság szerint a bólogatása és az arckifejezése is bőven elég. Nem vagyunk olyan viszonyban – és a helyzet sem annyira kiélezett még –, hogy megköveteljem a választ. A mérlegeléshez elég biztosnak lennem abban, hogy bármiről is van szó, az súlyos.
Mindez persze nem jelenti azt, hogy ne venném szívesen a figyelmem elterelésére vonatkozó ajánlatát. Halk, buja nevetést hallatok, amikor visszakérdez azzal a sokatmondó mosollyal, és verbális reakció helyett inkább azzal jelzem mély egyetértésemet, hogy lábaimat átvetem az övéin. Ahogy ujjai lassan felkúsznak a lábamon, ismerős, jóleső borzongást érzek végigfutni a gerincem mentén, a szemeimbe pedig beköltözik az a fajta tűz, amit előtte már szabadon mutathatok meg.
– Tényleg? – kérdezek vissza csábító tónussal a hangomban, miközben odanyúlok a poharáért, hogy az asztalra helyezzem azt. Egy darabig tudok más elfoglaltságot a kezeinek és a szájának is. – Szívesen megnézném őket... – mormolom az ölébe mászva. A torkából feltörő hangtól újra kellemesen megborzongok, hagyom, hogy kioldja a feleslegessé vált köpenyt összetartó övet, aztán egy kicsit hátrafelé mozdítom a kezeimet, hogy a finom anyag minél hamarabb lecsússzon rajtuk a földre. Ajkaimon halk, jóleső sóhajok szűrödnek ki, míg a csókjait élvezem a nyakamon, és amint a köntös a földre hull, a szája pedig rátalál az enyémre, én is aktivizálom felszabadult kezeimet. Kezeim a nyaka köré fonódnak, ujjaim a tarkóján futnak és markolnak finoman a hajába, a csók hevével szinkronban. Könnyedén áll fel velem a karjaiban, a lábaimat is csak azért fonom a csípője köré, mert élvezetemet lelem a mozdulatban, mintsem azért, mert egyébként attól félnék, hogy nem tud megtartani. Sokszor, sokféleképp teszteltük már.
A hálószoba felé haladva az egyik, majd a másik kezemen is lecsúsztatom az ugyancsak feleslegessé vált melltartó pántját, hagyva, hogy a földre essen valahol félúton. Ezt a fajta rendetlenséget el tudom viselni, a cél egyébként is szentesíti az eszközt. Amint a hátam leér az ágyra, elégedetten, ajkaimon csábító mosollyal nézek fel rá néhány pillanatig. Tekintetem bejárja a póló alól felbukkanó felsőtestét, és ahogy elér a nadrág derekához, úgy emelem én is feljebb magam, hogy ujjaim megtalálják az övét, és előrelátóan elkezdjék azt kibontani. Így mire ismét fölém hajol, már egy kezem is elég a tevékenység folytatásához a nadrágjával, a másik pedig újra szabadon túrhat bele a hajába, hogy magamhoz húzhassam egy az ígéretei betartását követelő csókra.
***
Mire már csak annyi erő marad bennem, hogy lehunyt szemekkel pihenjek Duke mellkasán, ujjaimmal a hasán játszva, nyugodtan kijelenthetem, hogy sikerült levezetnünk a Morton által gerjesztett feszültséget. Ugyan szex után az ember egyébként is hajlamosabb ködösen látni a világot, én inkább úgy érzem, hogy egy kicsit kitisztult a fejem – a fejfájás emlékeit legalábbis biztosan elmostuk belőle. A testemben kellemes, jóleső zsibbadásérzet uralkodik, élvezem hátam meztelen bőrén Duke ujjainak simogatását, és csak a megjegyzése tud rávenni, hogy kinyissam a szemeimet. Én is elnevetem magam, aztán szusszanok egy nagyot.
– Ebben egyetértünk. Így még az irodában is szívesebben maradna tovább az ember – engedek meg magamnak egy vidám mosolyt. Persze ott sokkal nehezebb lenne elbújni a kíváncsi szemek elől, de előfordul, hogy épp a lebukás izgalma hozza meg egy-egy dolog pikantériáját.
Úgy sejtem, már későre járhat, de ha ő nem siet, hát én sem. Kiélvezem ezeket a perceket, ujjaimmal tovább játszva a mellkasán, és csak hosszú percek, de lehet, hogy negyed óra múlva mozdulok meg. A gondolataim fogaskerekei lassan beindulnak, ez már nem az a fajta lázas, ideges agyalás, így könnyedén nyújtózom ki egy lusta mozdulattal, feltornázva magam a könyökömre. Én is az órára pillantok, de csak tájékozódó jelleggel; nem szoktam kirugdosni a lakásomból, mert ő sem akar soha tovább maradni a szükségesnél. Pont ezért működünk olyan olajozottan.
– Akarsz fürdeni? – kérdezem inkább, mert ez azért olyasmi, amit az ember szívesen megejt, mielőtt hazamenne a feleségéhez. Ha úgy érzi, belefér az időbe, útba nem igazítom, mert már nem kell, de egy törölközőt azért elővadászok neki és odakészítem a hálóból nyíló tágas fürdő mosdókagylójára. Összeszedem a kissé kaotikus képet alkotó ruhákat, bár én magamra csak a köpenyemet veszem vissza; nekem is kijár majd a fürdés.
A konyhában kitöltök két nagy pohár vizet, az enyémet pedig fel is hajtom. A másikat a pulton hagyom Duke-nak, mellette a borospoharával, ráhagyva, melyiket lesz kedve kiüríteni majd. A gondolataim közben tovább járnak, és ha előkerül a hálószobából, már hangot is adok nekik. Legalábbis egy részüknek.
– Kezdeni fogok valamit Mortonnal – mondom ki a döntésemet, rögtön villantva rá egy huncut mosolyt. – De azért ne bízd el magad, mert nem csak a te érdemed – teszem hozzá. Annyira azért még nem süllyedtem mélyre, hogy egy jó szexért cserébe vásárra vigyem a bőrömet, de a mérlegen akadnak egyéb tényezők is. Mint például az, hogy nem akarom, hogy Morton nyerjen; bármilyen tekintetben is.
Morton az elmúlt években már többször kért meg olyan dolgokra, amikre húztam a számat, de hogy ez a jelenlegi szitu az egyik legkellemetlenebb, az tuti biztos. Az ingatlanmágnás ráadásul ha tudna arról, hogy jó ideje viszonyom van Yasemin-nel, akkor meg aztán röhögne a markában, és extrán élvezné, amiért engem kért meg, hogy simítsam el a dolgokat. Yas büszke nő, aki kemény munkával jutott a csúcsra, épp emiatt egyértelmű, hogy nem fog csak úgy egykönnyen meghunyászkodni. Ha komolyabb érzelmek lennének közöttünk, akkor talán egyszerűbben adná be a derekát, de így...szorul némi meggyőzésre. - Elég ha egy ilyen dolgot találunk, azt meg megpróbálom lenyomni a torkán. Ha esetleg megmutatnál valami igazán terhelőt, talán tudnék rá hatni... - gondolkodom hangosan, rápislogva Yas-re. Nem akarom erőltetni a témát, felvázoltam neki a helyzetet, innentől rajta múlik, hogyan dönt. A kanapén ülve ejtünk még pár szót arról, mennyire idegesítő Morton informáltsága, és magamban azért elismerően gondolok a nőre, hogy a cikket sikerült úgy megírnia és megjelentetnie, hogy még csak meg se neszelte. Talán annyira a zsebében érzi a várost, hogy lankad a figyelme? Jobb, ha rajta tartom a szemem. Nem válaszolok a költői kérdésre, csak bólogatok, de valószínűleg arckifejezésem némileg megváltozhatott a múltban történt incidens gondolatára, mert utána nem is feszegeti, bár már ismerem annyira, hogy valószínűleg fúrja az oldalát a kíváncsiság. Tisztelem benne, hogy ettől függetlenül nem kérdezősködik. Talán ő is tisztában van vele, jobb, ha nem tudja. - Persze, hogy aztán rossz szájízzel gondolj rám, mikor magányos éjszakáidon eszedbe jutok? Ugyan. - villantok rá egy mosolyt. Szerintem nem nagyon volt még olyan eset, hogy pusztán üzleti lett volna a találkozónk. Talán csak a legelején, amíg rá nem jöttünk, hogy igen jól működik közöttünk a kémia, és megfűszerezhetnénk a dolgokat. Újratöltöm a poharakat, arcomon pedig elégedett vigyor jelenik meg, amikor lábait átrakja az enyémeken. Belekortyolok a boromba, jobb kezemmel végigsimítok a lábán, egészen fel a köntös alól kibukkanó fehérneműjének széléig, aminek hatására a nadrágomat érzem, hogy egyre szűkebb lesz. - Remek figyelemelterelési módszereim vannak. - kacsintok rá félreérthetetlen tekintettel, majd hagyom, hogy elvegye tőlem a poharat, és a sajátja mellé helyezze a dohányzóasztalra, amikor pedig az ölembe mászik, egy halk elégedett morgás tör fel a torkomból. Kioldom köntösének a kötőjét, majd lesimítom a válláról a könnyed anyagot, közben pedig apró csókokat hintek nyakának ívére, majd követve a ruhadarabot haladok némileg lejjebb, végül egy hirtelen mozdulattal találom meg ajkaimmal az övét, és miközben egy heves csókban részesítem, két kézzel határozottan megfogom a fenekénél, felállok a kanapéról, és Yas-t stabilan tartva megindulok a hálószobája felé. Sok fiatalt megszégyenítő a mozdulat, sokan huszonévesen nem tudnák ezt így kivitelezni, nekem simán megy. Rendszeresen időt és energiát fektetek abba, hogy megőrizzem a jó formámat, hisz nem Yasemin az egyetlen nálam jóval fiatalabb szeretőm, szóval 46 évesen igenis büszke vagyok erre. A hálószobába érve az ágyra fektetem, még menet közben fél kézzel kapcsolva ki a melltartóját, hogy annyival kevesebb legyen a zavaró ruhadarab. Ledobom a pólómat, nadrágzsebemből elővadászok egy óvszert, mert hát nem vagyunk már felelőtlen kamaszok, és ledobom magunk mellé az ágyra, elérhető közelségbe. Csak ezután helyezkedem el fölötte úgy, hogy karjaimmal megtámasztom magam, hogy ne nyomjam össze, majd folytatom a beígért figyelemelterelő tevékenységet.
***
Fogalmam sincs, mennyi idő telhetett el azóta, hogy áttettük a bázisunkat a nappaliból a hálóba, annyi biztos, hogy igen kellemes tevékenységen vagyunk túl, tagjaim kellemesen zsibbadtak, ahogyan a hátamon fekve a mellkasomra dőlő Yasemin hátát simogatom szórakozottan az ujjaimmal. Minden tőlem telhetőt megtettem, hogy feloldjam a nőben a Morton okozta feszültséget, egyébként sem vagyok önző az ágyban - a való élettel ellentétben -, de most különösen odatettem magam, hiszen az is forgott kockán, feláldoz-e engem saját büszkesége és tekintélye érdekében. - Ha mindig mindenkinek ilyen kellemesen érne véget a túlórával töltött idő, sokkal kevésbé nyűglődnének miatta az emberek. - nevetek fel, aztán elfordítva a fejem rápillantok az órára. Elég későre jár, lassan indulnom kellene haza, de még nem akarok egyből kiugrani az ágyból, ki akarom élvezni a szex utáni felszabadult, megkönnyebbült perceket.
Nem árulok zsákbamacskát a válaszaimmal, de azt hiszem, soha nem is tettem. A Duke-kal létesített viszony éppen azért olyan kedvező, mert anélkül tudjuk élvezni egymás társaságát, hogy bármelyikünk is többet várna ettől, ami. Az egyetlen dolog, amit kölcsönösen teszünk egymásért, az a hallgatás – de, igazából, ezt is inkább magunkért tesszük, ha úgy nézzük. Ezek a körülmények viszont egyben ahhoz is vezetnek, hogy nem vagyok hajlandó mindennemű megfontolás nélkül fellépni a bitófára sem érte, sem a gyerekeiért, ahogy én sem várnám el ezt tőle.
Elmosolyodom, amikor megerősíti, hogy ő sem várná ezt el, mert elhiszem, de egyben úgy sejtem, hogy azért jócskán megkönnyebbülne, ha mégis megtenném.
– Nos, azt hiszem, van az a megoldás, ami nekünk még jó, meg van az, ami Mortonnak megfelel, de a kettőben nem sok közös van – felelem humortalan mosollyal, és hamarosan meg is osztom vele, miből vontam le egyértelműen ezt az amúgy nem is annyira meglepő következtetést. Nem kerüli el a figyelmem Duke arckifejezése, de valahogy nem lep meg, hogy számára újdonságként hat mindez.
– Sejtettem, hogy ezzel nem dicsekedett – jegyzem meg. Nem mintha elvártam volna Duke-tól, hogy tudjon róla; nem történt olyasmi, ami miatt értesítenünk kellett volna a rendőrséget. Azt persze valamilyen szintű győzelemnek könyvelhetem el, ha sikerült annyira meggyőznöm Mortont a hajthatatlanságomról, hogy rögtön ilyesféle mocskosabb módszerekhez folyamodott.
Időközben letelepedünk a kanapéra, ahol a boromat kortyolgatva, de őt figyelve hallgatom a Mortonnal kapcsolatos érzéseit, amikkel egyébként teljes mértékben tudok azonosulni. Ezért is volt akkora elégtétel, hogy a cikkről nem tudott előre. Alighanem ezért is bosszantotta fel annyira a dolog.
– Ebben nem is reménykedtem – jegyzem meg a Mortontól való megszabadulásra válaszul –, de azért nem árt, ha tudja, hogy ő sem lehet mindenre felkészülve. - Apró, büszke mosoly játszik az ajkaimon, miközben ezt mondom, még akkor is, ha tulajdonképpen emiatt kerültünk most egy kisebb kutyaszorítóba mindketten.
Ez egyébként felveti bennem azt a kérdést is, hogy talán azért épp Duke-ot kezdte el megszorongatni, mert van még valami, amit tudhat, de szerencsére megnyugtató választ kapok. Nekem kevésbé lenne kellemetlen, ha napvilágra kerülne a viszonyunk, mint neki, de azért sokat kellene magyarázkodnom, és nem is töltene el jó érzéssel, ha Morton kezében ilyesféle adu lenne. Ahogy Duke folytatja, nem ad egyértelmű választ az eredeti kérdésemre, azt azonban egyértelműen látom rajta, hogy nem a levegőbe beszél.
– Ennyire rossz, hm? – teszem fel a költői kérdést, miközben a vonásait tanulmányozom. A kíváncsiság persze furdal, mégsem kezdek kérdezősködni. Nem én vagyok a felesége, hogy mindenről tudni akarjak; nekem ez is elég információ ahhoz, hogy emészteni kezdjem a dolgot és mérlegre tudjam tenni a lehetséges következményeket és károkat. Nem tartozom neki semmivel, de ha Morton valamivel túl nagyot tud ártani neki, én is elesek bizonyos előnyöktől. Csak az a kérdés, mi éri meg, és miért cserébe.
A gondolataimból a hangja ránt vissza, felé fordulok, a javaslatra pedig halványan elmosolyodva bólintok. Ezt csakugyan át kell gondolnom, szóval élni is fogok a lehetőséggel... és ez különösen biztossá válik akkor, amikor félreérthetetlen megjegyzést fűz a felajánláshoz. A mosolyom kiszélesedik és csábítóvá válik; noha a Morton okozta idegesség szinte beköltözött a bőröm alá a látogatása óta, azért nem mondhatnám, hogy nem lehet azt háttérbe szorítani, máshogyan vezetve le a feszültséget, különösen a bor kellemesen tompító hatásával a fejemben.
– Mm, és én még azt hittem, ezúttal csak üzleti megbeszélésre jöttél – jegyzem meg vontatottan, miután megköszöntem és elvettem tőle az újratöltött poharat. Felemelem a lábaimat és kényelmesen átvetem azokat keresztbe az övéin, nem zavartatva magam, hogy a rajtam levő köpeny így már nem sok mindent hagy a képzeletre arra vonatkozóan, hogy valóban csak fehérnemű van alatta. Kortyolok még egyet a borból, miközben szabad kezem ujjai lassan letáncolnak a halántékáról az arcára, majd a nyaka vonalán át a mellkasára. Ezúttal már nem csattan a pohár talpa, ahogy leteszem azt a dohányzóasztalra. – Talán hajlandó vagyok egy kicsit megenyhülni, ha eltereled a figyelmemet – adom meg végül a választ, amit már egyébként is sejthetett, ajkaimon egy félreérthetetlen mosollyal. Kész vagyok elvenni tőle is a poharát még egy korty után, hogy aztán kényelmesebb testhelyzetet felvéve szemből az ölébe tudjak helyezkedni. Ha már mérlegre kell tennem miatta a dolgokat, nem is árt, ha bemutatót tart bizonyos előnyökből...
Kedvelem Yasemin-t, de ezzel a cikkel most nagyon beleköpött a levesembe. Vagyis hát nem az enyémbe, hanem Mortonéba, aki meg ezt szépen áthárította rám, hogy intézzem el, vagy különben. Az a baj, hogy még mindig többet profitálok azzal, hogy kenőpénzt fogadok el tőle, mint amennyi bosszúságot okoz nekem a férfi, szóval erre a helyzetre is ki kellene találnom valamit. Próbálok a szívére hatni Deb és Viv emlegetésével, de ahogy azt gyanítottam, mindez nem elég, hogy meggyőzze. - Igen tudom, nem is várom el, hogy helyettem vidd el a balhét. Nem arra kérlek, hogy dobd a kukába az egész cikket és hunyászkodj meg. - bár az én szempontomból ez lenne a legjobb megoldás, ám ezt csak mellékesen, magamban teszem hozzá. Azonban annyira szar alak azért tényleg nem vagyok, hogy ilyet kérjek. - Azért jöttem, hogy találjunk ki valami megoldást Mortonra, ami mindenkinek megfelel. Bár vannak kétségeim, egyáltalán van-e ilyen. - teszem hozzá, aztán rövid ideig a borra koncentrálok, kattog az agyam, mi lehetne a jó döntés ebben az elcseszett helyzetben, főleg, mikor meghallom, hogy törte rá Morton a nőre az irodáját. Az információkra a szemeim némileg elkerekednek, a történet ezen részével eddig nem voltam tisztában. Csak bólogatok, Yasemin okos nő, pontosan jól átlátta a dolgokat, és pechünkre Morton is igen intelligens ember. Időnként azon is elgondolkodom, talán nem is szimpla ember, ám bizonyítani ezt nem tudom, így ezt a gyanúmat nem osztottam még meg senkivel. Sóhajtva követem a kanapéhoz, és ülök le mellé, egyik kezemben a borospohár, másikkal pedig a háttámlán támaszkodom meg, így fordulok felé, hogy tudjuk tovább folytatni a beszélgetést. - Sokszor úgy érzem, Morton mindig legalább két lépéssel előttem jár. Roppant bosszantó jószág, de annyira bevásárolta magát már a városba, hogy lehetetlen tőle megszabadulni. - rázom meg a fejem némi ideggel a hangomban, és iszom egy korty bort. A zsarolásra vonatkozó kérdésre felsóhajtok, aztán halványan elmosolyodom, mert pontosan tudom, mire gondolt. - Nem, azt már a képembe olvasta volna, ha tudna rólunk. - nyugtatom meg, és valóban így gondolom. Máshogy közelített volna meg, hogy győzzem meg Yasemin-t, ha tudna a viszonyunkról, így emiatt a titok miatt egyelőre nem kell, hogy fájjon a fejem.- Morton egy ördögi zseni a kártyák forgatásában. Nem mondhatom meg, mi az, amivel a markában tart, de elhiheted, nem egy szimpla korrupcióról van szó. - húzom el a számat. Bizonyos szintig megbízom Yas-ben, de ezt az információt nem oszthatom meg vele. Egy kezem elég megszámolni, hányan tudnak arról az esetről, és ez jól is van így. Ha kiderülne, hogy én lőttem le anno Thorne-t... az egyik kollegina apját... beláthatatlan következményei lennének. Arról sincs fogalmam, hogy egyáltalán Morton hogyan szerzett erről tudomást, amíg be nem lengette, addig azt hittem, minden nyomot és szálat eltüntettem. - Nem kell feltétlenül ma este döntést hoznod. Gondold át, mire vagy hajlandó, és mire nem, és majd tájékoztass. - nézek bele a szemeibe, mert van egy olyan gyanúm, hogy ezt nem fogjuk ma lezárni, ahhoz minden szereplő túlságosan makacs és büszke. -Eltölthetjük az estét sokkal kellemesebben is. - szemeim félreérthetetlenül villannak meg, de meghagyom neki a kezdeményezés lehetőségét, ha vevő némi másfajta szórakozásra is. Tekintve hogy ideges, nem fogok én rámászni, hogy aztán utána a golyóimat szuvenírként kapjam meg. Újratöltöm mindkettőnk borospoharát, és sajátomba belekortyolva várom, vajon mit reagál.
Tudhattam volna, hogy ez a beszélgetés is Mortonhoz fog kifutni, de egy naiv kis részem szívesen hitt volna inkább abban, hogy elég fejfájást okozott már eddig is. Egyáltalán nem akartam beszélni róla, és nem azért, mert félnék tőle – ez azóta sem változott –, hanem mert idegesít. Olyan, mint egy kis szálka az ember körme alatt, ami épp csak annyira szúr, hogy ne lehessen nem tudomást venni róla, de közben akárhogyan is próbálod kipiszkálni onnan, csak egyre mélyebbre kerül.
Védekező kéztartására és szavaira, miszerint neki sem fűlik foga ehhez az egészhez, csak sokatmondóan ránézek a szemem sarkából, aztán inkább lekötöm magam a másik pohár előbányászásával és a bor kitöltésével. Bosszant ez az egész helyzet, nem is kicsit, de azért annál egy fokkal több ésszel áldott meg a sors, mint hogy hozzávágjam az üveget. Anders Morton viselkedéséért nem őt hibáztatom. A saját viselt dolgai... nos, az már más tészta, de egyelőre nem tudom, mennyire rossz a helyzet.
– Ebben egyetértünk – bökök felé az időközben újra a kezem ügyébe került poharammal, amikor azt mondja, ha Morton le is süllyed, talán jobb lenne, ha őt nem rántaná magával. Belekortyolok a borba, várva, hogy bővebben is kiérje, meddig ér a szar, netalántán hullámzik-e már, de egyelőre csak a lányaival hozakodik elő. Elhúzom a számat és sóhajtok egy nagyot.
– Szép gondolat, Duke. Még mindig értékelem, hogy jobb apa vagy, mint a legtöbb, akit ismerek, de ennél azért egy ici-picit többre lesz szükségem – nézek a szemeibe, megadva neki ugyanazt az egyenességet, amit ő is nekem. – Nem ártanék a lányaidnak, ezt te is tudod, de a cikkel az én szavahihetőségem forog kockán. Nem vihetem el csak úgy helyetted is a balhét – rázom meg a fejem. Kedvelem Duke-ot és csakugyan sok szempontból izgalmas és gyümölcsöző ez a kis kapcsolat, de a saját méltóságomat legfeljebb Yaráért lennék hajlandó feláldozni.
Amikor azt javasolja, hogy próbáljak megalkudni a kérdésben Mortonnal, halk, örömtelen nevetést hallatok.
– Ó, igen, amikor a minap rám törte az ajtót a szerkesztőségben, épp azt a benyomást keltette, hogy hajlandó lenne engedni az elképzeléseiből meg abból a fene nagy egójából – ironizálok a fejemet ingatva. – Ha most felkeresném a kis bájcsevejünk után, rögtön tudná, hogy kvázi nyerő helyzetből indul, és valószínűleg kegyetlenül ki is használná. Én is ezt tenném a helyében – vonok vállat. Már az irodámban kiderült, hogy – sajnos – sok mindenben hasonlítunk, és gyanítom, nem itt kezdődnének a különbségek kettőnk között.
Elgondolkozva sétálok oda a kanapéhoz, a fejemmel intve neki, hogy kövessen, ha akar. Az előző helyem már feleannyira sem tűnik kényelmesnek így, hogy már megint az agyamat kell járatnom, de ezzel most együtt kell élnem.
– Legfeljebb azokkal a részekkel tudnám megzsarolni, amire a kezemben vannak a bizonyítékok is, de még így is olyan lenne, mintha átengedném neki a győzelmet. Ezt szerintem ő is tudja... épp ezért vagy most itt – dörzsölöm meg szabad kezem két ujjával az orrnyergemet. Ahogy viszont végigfuttatom ezt a gondolatot a fejemben, egy pillanatra megakadok a mozdulatban, mielőtt lassan felemelném a fejem. – Egyáltalán miért téged zsarol? Ugye nem...? – vonom össze a szemöldököm gyanakodva. Ha most kiderül, hogy Morton tisztában van az afférunkkal is, lehet, hogy mégis hozzávágom azt a borosüveget.
Halványan elmosolyodom, amikor azt mondja, nem sajnálja váratlan felbukkanásomat, de visszanyelem a megjegyzést, miszerint "várd ki a végét". Nem akarom én megásni a saját síromat előre, ha egy mód van rá, bár látogatásom témája nem épp kellemes, épp azért inkább gyorsan túlesek rajta. A Yasemin arcán végbemenő változás szavaim hatására szemmel látható, nem is nagyon próbálja titkolni. Nem kertelek, nincsenek barokk körmondatok, az egyébként sem a stílusom, és felesleges is lenne. Felkészültem rá, hogy rajtam tölti ki a dühét, ám egyelőre csak a borospoháron vezeti le a feszültséget, csodálkozom, hogy nem tört el az üveg a határozott mozdulattól. - Pont annyi kedvem van ehhez a beszélgetéshez, mint neked, elhiheted. - emelem fel védekezően a kezem, mikor kiakad. Számítottam rá, és azt is tudom, hogy nem lesz egyszerű dolgom megbékéltetni a nőt, és abban is biztos voltam, hogy nem fog listán adni a bizonyítékairól pusztán a két szép szememért, amit aztán lobogtatva vihetek Mortonnak, mint valami lelkes kiskutya, aki visszahozza az eldobott botot. Szememmel követem mozdulatait, ahogyan levesz egy poharat, és megtölti borral. Úgy tűnik, nem fog kidobni, legalábbis egyelőre, ami azért némi megkönnyebbülést jelent. Nem örültem volna, ha megromlik a viszonyom Yaseminnel, akivel kölcsönösen, több szempontból is profitálunk légyottjaink alkalmával. A pohár felé nyúlok, magam elé húzom, majd belekortyolok egyet, mielőtt válaszolok a kérdéseire. - Yas, mindketten tudjuk, hogy Anders Morton nem egy szent. Ahogyan azt is tudjuk, én sem vagyok az. - ismét számhoz emelem a poharamat, majd folytatom. - Igen, én vagyok a rendőrfőnök, és igen, ez a cikk most megszorongatja őt. De hogy lehúzzon magával engem is, azt nem hagyhatom. - jelentem ki határozottan, majd sóhajtok egyet. Talán egyszerűbb lenne nem korruptnak lenni, de 10 éve vagyok a pozíciómban, és már előtte sem voltam egy kisangyal. Már nem tudok, és őszintén szólva nem is akarok ezen változtatni. - Gyaníthatóan egész kis listája van arról, hogy milyen dolgok róhatók fel nekem. Nem hagyhatom ezeket felszínre bukkanni. Gondolnom kell a lányaimra, milyen hatással lenne ez rájuk. - talán övön aluli a családot felhozni indoknak, de ebben mondjuk teljesen őszinte vagyok. Legyen bármilyen megjátszott látszat házasság köztem meg Veronica között, a két lányomért bármit megtennék, és feltett szándékom biztosítani nekik egy szép jövőt, és ez rácsok mögül nem fog menni. - Nem szívesen kérek tőled ilyet. Nem tudod valahogy úgy megcsinálni, hogy a kecske is jól lakjon, de a káposzta is megmaradjon? Helyesbíts pár dolgot, néhányat meg hagyj, ahogy van. Hátha azzal megelégszik. Ő is tudja, hogy vaj van a fején, talán nem fog kardoskodni, ha részben békejobbot nyújtasz. - kezemet széttárom, nem igazán van jobb ötletem. Még mindig nem vagyok benne biztos, hogy Yas bele fog menni ebbe az egészbe. Nagyon büszke és makacs nő, aki nem tartozik nekem semmivel, ha feltenné a kezeit, kijelentve, nem érdekli, mi lesz velem, mennyire jövök ki szarul ebből az egész szituból, akkor semmi jogom nem lenne felróni ezt neki. Ettől függetlenül remélem, tudok rá hatni valahogy, különben valamit ki kell találnom B tervnek.
Tény, hogy magányos estére készültem és legfeljebb arra számítottam, hogy majd Yara bukkan fel a küszöbömön mégis, de azért nem mondanám, hogy annyira kellemetlen a meglepés. Ami azt illeti, Duke társasága felettébb kellemes szokott lenni, amikor itt időzik – másképp nem is engedtem volna be az ágyamba soha, még akkor sem, ha gyakran tudok extra profithoz is jutni a légyottjaink alkalmával. Ahhoz mélyre kellene süllyednem, hogy mindezt csak az elcsepegtetett információmorzsákért csináljam, de így pláne egyikünknek sem lehet oka panaszra. Élvezzük egymás társaságát, én értékes információkkal gazdagodom, őt pedig nem adom ki sem szeretőként, sem informátorként.
– Azt nem mondtam, hogy sajnálom is az ittlétedet – jegyzem meg egy kacér mosollyal, amikor bocsánatot kér a felbukkanásáért. Tény, hogy nem szokott bejelentés nélkül érkezni, ami miatt biztos vagyok benne, hogy valami történt, de ez még nem feltétlenül jelent rosszat.
Nem zavartatom magam, amikor végigmér, a bor kínálására adott válasza viszont csak még jobban felcsigáz. Ez annyira már tényleg nem hangzik jól, de azért nem türelmetlenkedek. A poharammal a kezemben dőlök a konyhapultnak a csípőmmel, finoman felvonva a szemöldökömet érdeklődésem jeléül. Szerencsére nem kerülgeti a forró kását – és szerencsétlenségemre mindjárt az első szavai között ott van az Anders Morton név. Bosszúsan fújtatok egyet, megforgatva a szemeimet is. Kedvem lenne azonnal a szavába vágni és rászólni, hogy be se fejezze inkább, de aztán mégis csak hagyom, hogy befejezze. Így legalább még feljebb megy bennem a pumpa a feltételezéstől, hogy majd én nyilvánosan bocsánatot kérek tőle.
Dühtől villogó szemekkel nézek rá, ahogy közelebb lép, és csak azért nem lököm el magamtól a kezét, mert a bosszúságomnak egy kis szeletét írhatom az ő számlájára.
– Van fogalmad róla, mit kérsz tőlem?! – sziszegem. Frusztráltan iszok újabb kortyot a borból, aztán egy kicsit indulatosabb mozdulattal csapom le a poharat a pultra a kelleténél. Az üveg csörrenésének hangja kellemetlen, de el azért nem törik. – Igen, vannak bizonyítékaim, némelyik különösen értékes, de nem tudok mindent bizonyítani. Nem tudom és nem is fogom minden forrásomat kiadni – vetek rá egy célzatos oldalpillantást a szemem sarkából, bár ez most nem csak őt érinti. – Reméltem, hogy inkább csak hagyja majd leülepedni a dolgot, de az a fickó makacsabb az ördögnél is. – Dühösen túrok bele a hajamba, bár ez még közel sem jelenti azt, hogy egykönnyen fel fogom adni. Én is makacs vagyok, és ennél többet ér a méltóságom.
Ellököm magam a pulttól és a keskeny konyhaszigetet megkerülve az egyik felső szekrényhez lépek, levéve még egy borospoharat. Fogalmam sincs, tényleg kér-e, igazából az sem baj, ha nem, egyszerűen csak le kell kötnöm magam valamivel, míg a gondolataim egymást kergetik.
– Egyáltalán mivel tudott megfenyegetni? – függesztem rá a pillantásomat, míg töltök a borból a másik pohárba is. Nyilván én tudom az egyik legjobban, hogy vannak viselt dolgai, de azért mégis... – Te vagy a rohadt rendőrfőnök, őt meg épp most tudná megszorongatni ez a cikk. Ha bármivel próbálkozik, az csak a tartalmát igazolná. Tényleg annyira szörnyű a helyzet? Mit tud felhasználni ellened? – Komolyan nézek rá és komolyan is kérdezem, ezúttal nem információt akarok kinyerni tőle. Vagy legalábbis nem olyan jellegűt. – Arra kérsz, hogy csináljak segget a számból, Duke – mondom ki feszülten, miközben felé csúsztatom a poharat a pulton, ezzel egyfajta zálogot nyújtva, miszerint nem fogom elküldeni a francba. De azért meggyőznie sem lesz egyszerű- – Tudod, hogy ilyet nem csinálok nagyon jó okok híján. Főleg nem annak a felfuvalkodott hólyagnak a kedvéért.
Későn érek haza, túlóráznom kell. Pötyögöm be a feleségemnek, mielőtt kiszállok az autómból nem messze Yasemin lakásától. A kesztyűtartóból elővadászok egy mentolos rágót, bekapok egyet, majd összehúzva magamon szolgálati kabátomat kiszállok a kocsiból, és a kaputelefonhoz lépve becsengetek, mint már oly sokszor korábban. Most azonban elsősorban nem a móka miatt vagyok itt, Veronicának nem volt teljes hazugság amit írtam, csak épp nem az örsön van dolgom. Nem fűlik a fogam túlzottan ehhez a beszélgetéshez, de Anders Morton megszorongatott valamelyik nap a Rose Harbor-i Naplóban megjelent cikk miatt. Bár elméletileg nem tud a Yasemin DeVries-el folytatott viszonyomról, mégis utasított, hogy derítsem ki mi volt a múltkori lejárató cikk alapja, és vegyem rá egy helyesbítő cikk megírására. Felérve a lakáshoz egy mély levegő után nyomom le a kilincset, hogy aztán belépve igen kellemes fogadtatásban legyen részem. Leveszem a cipőmet és a kabátomat, leteszem a megfelelő helyekre, majd követem a nőt a konyhába. - Bocsánat, hogy így váratlanul beállítottam. - fordulok felé, végigmérve relatíve hiányos öltözetét, a vér a fejemből pedig egyből iszkolna egy másik testrészem felé, szóval inkább elnézek másik irányba, a borosüveget fixírozva. - Előbb a kellemetlenebb rész, aztán ha nem dobsz ki, elfogadom azt a bort. - vakarom meg a tarkómat, és hogy minél előbb túlesek rajta, inkább szimplán kibököm látogatásom célját. - Az Anders Mortonról megjelentetett cikkedről van szó. Tényleg valós bizonyítékaid vannak? Figyelj Yas, nem fogok kertelni, meg lettem fenyegetve a cikk miatt. Ha nem veszlek rá, hogy kérj tőle nyilvánosan bocsánatot, nagy eséllyel letépi a tökömet, de nekem arra még szükségem van. - közelebb lépek hozzá, majd füle mögé simítok egy tincset. - Sőt, szerintem te is sajnálnád, ha megszűnnének a kis találkáink. - Yas egyike azon nőknek, akikkel igencsak kellemes perceket, órákat szoktam együtt tölteni, többnyire túlóra címen. Amiről Vera nem tud, az nem fáj neki. Ezen kívül némi juttatásért cserébe hajlandó vagyok néhány információt kiszivárogtatni, amit az újságban megjelentethet. Teljes mértékben win-win szituáció, bár lehet pont most bukik minden emiatt az egész elcseszett Morton szitu miatt. Egy kézzel a konyhapultnak támaszkodom, felkészülve mindenféle reakcióra.
A borosüveg dugója kellemes hangot hallat, ahogy elhagyja az üveget, én pedig igyekszem nem túl mohón a pohár tartalmáért kapni, amint a vérvörös nedű lassan elfoglalja benne méltó helyét. Egy kicsit muszáj hagynom levegőzni, hogy teljes legyen majd az élmény. Még egyszer ránézek a telefonomra, de Yara nem üzent, hogy meggondolta volna magát, így hát beletörődök a ténybe, miszerint ma legfeljebb a poharam fogja meghallgatni a bánatomat. Vagy inkább a frusztrációmat, ami még mindig ott matat az agyam hátuljában; azt reméltem, Morton hagyja majd lecsengeni a dolgokat, de Charles nem épp ilyesmiről számolt be délután. Elgondolkozva könyökölök a konyhapult hűvös gránitlapján néhány hosszú percig, de amikor érzem, hogy ebből megint csak fejfájás lesz – szó szerinti –, inkább megdörzsölöm a halántékomat és eldöntöm, hogy a fenébe ezzel az egész levegőztetés-dologgal. Megragadom a poharat, másik kezemmel összébb húzom magamon a fekete köntösömet, aztán megcélzom a kanapét, hogy befészkelhessem magam a puha párnák közé. Ki akarok egy kicsit engedni ma este, és most valahogy ez érződik a leginkább működőképes taktikának.
A távirányítóért nyúlok, hogy csináljak valami alapzajt a gondolataim mellé, aztán az ajkamhoz emelem a poharat...
És csengetnek.
Hosszan felsóhajtok, lehunyom a szemeimet, aztán lassan leengedem a poharamat. Arra gondolok, hogy Yara talán mégis meggondolhatta magát, ezért felkelek a kényelmes helyemről, majd a kaputelefon felé indulok, út közben téve le a poharamat a pultra. A bejárati ajtó melletti készülék viszont a legkevésbé sem azt mutatja a kamerán, akire számítottam – mondjuk, olyat sem, akit ne lenne okom beengedni, ezért egyszerűen csak megnyomom a lépcsőház ajtaját nyitó gombot, aztán elfordítom a kulcsot a bejárati ajtó zárjában, hogy Duke be tudja majd engedni magát, amikor felér.
A konyhapultnak dőlve várom meg, és amikor belép az ajtón, egy kíváncsi mosollyal az arcomon lépek oda hozzá.
– Nem számítottam rád ma – hajolok oda hozzá, könnyed csókot lehelve a szája sarkára, majd újra a konyha felé véve az irányt. Ismeri már a járást, nem kell elmagyaráznom neki, hova tegye a kabátját. – Bort? – pillantok hátra a vállam felett, és ha kér, neki is veszek elő egy poharat. Ha nem, nem erőltetem, bár kétségkívül még kíváncsibb leszek tőle.
– Minek köszönhetem a látogatást? – veszem magamhoz aztán a saját poharamat, végre bele is kortyolva a borba, érdeklődve szemlélve Duke vonásait a pohár pereme felett. Nem mintha zavarna, de előzetes megbeszélés nélkül nem igazán szokott megjelenni a küszöbömön.
Kezdőlap
