Sidney okos volt. Látszott a mozdulataiból, hallatszott abból, ahogyan beszél – de Alexander okosabb volt. Elég régen volt a pályán – akár a mágikus, akár a szakmai pályát tekintjük -, hogy tudja, hogyan kell a méhecskét lépre csalni. A fiatal nő felkészültsége felkeltette a boszorkánymester érdeklődését, így nem volt kérdés számára, hogy nem engedi ki a kezei közül olyan könnyedén. Meg kellett tudnia, hogy mit csikarhat ki belőle. Ha pedig az ő oltalma alatt fejlődik igazi boszorkánnyá, akkor majd a hűség is hozzá fogja kötni.
Valóban tudja, hogy mi rejlik magában? – már majdnem megszületett a kérdés a férfi ajkán, de végül csak hetykén felvonta a szemöldökét, jelezve hitetlenkedését. Hosszú évek tapasztalata azt mutatta, hogy mások önbizalmának megrendítése nagyban elősegíti a saját felemelkedését. Mocskos módszerekkel játszott, ráadásul negédesen, elrejtve őket az alabástromfehér függönyök mögött.
A famulus lelkesedése meglepte a férfit, de még időben sikerült elfojtani egy grimaszt, amikor az apró jószág a gazdája vállára mászott. A boszorkányok és segítőik között különleges kapcsolat állt fent, így arra következtetett, hogy a lány hurrá-hangulata ragadt rá a rágcsálóra. Lelkesedés. Nem rossz.
- Akkor megegyeztünk – állt fel a férfi zakóját begombolva, majd kilépve az asztal mögül kezet nyújtott a megkötendő üzletre. Ha Sidney elfogadta a gesztust, akkor finoman két tenyerébe fogta a törékeny kezecskét, és barátságos mosollyal azt mondta: - Enyém az öröm, Miss Slora. Enyém az öröm.
Lidérc továbbra is az asztal előtt feküdt, fejét felemelve szemlélte a jelenetet.
- Általában szívesen koccintok az új alkalmazottaimmal, de sajnos már beütemeztem egy következő találkozót. A későbbiek folyamán talán megihatnánk egy pohárkával – mondta negédesen, és remélte, hogy a lánynak eszébe sem jut, hogy ez egyet jelent egy randevúval. Éppen elég volt neki Aria mesterkedése, hogy összeboronálja az egyik kolléganőjével. Nem, Alexander nem keverte az üzletet a magánélettel… Vagyis. Csak ritka alkalmakkor.
*
- Új játékszer? – telepedett le Anders Morton az egyik kényelmes bőrfotelbe, alig egy perccel azután, hogy Sidney kilépett az irodája ajtaján. A lány valószínűleg éppen elsétált üzlettársa mellett a folyósón; Alexander nem aggódott, az hazugságok hercegének remek álcája volt, és olyan ügyesen rejtette tulajdon mágiáját, hogy még neki sem sikerült teljesen kitapogatnia. – Csinos! – tette hozzá a démon, lazán átvetve a lábait egymáson.
- Játékszer? Ugyan! – a boszorkánymester már kikészítette az italokat a találkozóhoz, így az egyik poharat Anders felé nyújtva, széles mosolyt villantott. – Lehetőség, barátom! Lehetőség!
Lezárt kör! Köszönöm szépen, én élveztem!
sympathy for the devil
Pleased to meet you Hope you guess my name But what's puzzling you Is the nature of my game
Minden kérdésre igyekeztem felkészülni és átgondolni, hogy mit mikor kell felhozni, miként válaszoljak és milyen hangsúllyal… Mégis Mr.Lackwood ha nem is teljesen, de kicsit összezavart. Pont eléggé ahhoz, hogy kimutassam az érzéseimet. – Ha megfelelően alakul a boszorkányságom fejlesztése, akkor akár évekig is el tudom képzelni, hogy itt maradok. Alapvetően tetszik a város. – feleltem kissé feszengve. Tudtam, hogy az életmódom nem túl imponáló. Hol itt, hol ott vagyok és az emberek csak kapkodják a fejüket, hogy kis is volt az a Sydney… Tudtam, hogy ezt be kell fejeznem, a magam érdekében is. Vékony vonallá préseltem ajkaim, miközben Mr.Lackwood szavait hallgattam. Nem éreztem magam szerencsétlennek a családom miatt, csak inkább különcnek. Apa megpróbált mindent, hogy tisztes tanítót szerezzen nekem és mostohám is a lehető legkevesebbet traktált a saját családjával. Nem láttam állatoknak a vérfarkasokat, de a lelkem mélyén mindig is féltem tőlük, hiszen egyetlen harapásukkal akár a mágiámat is elvehetik. Ehhez pedig foggal, körömmel ragaszkodtam. – Tudom… – sóhajtottam lemondóan, mikor a kockázati része felmerült az alkalmazásomnak. Ugyan Portland messze, és itt nem igazán ismernek az emberek, de sosem lehet tudni. – Érzem a mágiát, Mr.Lackwood – bólintottam. – Tudni akarom, hogy mi rejlik bennem – Már én se tudtam, hogy miről van szó. A mágiáról vagy a munkáról, úgy éreztem, hogy kicsit talán mindkettőről, ugyanakkor nem lehettem benne biztos. Cseles figyelmesen fülelni kezdett, mikor Mr.Lackwood felhozta a titkárnői pozíciót. Gyakornokként csináltam utoljára ilyesmit és az nem is volt olyan régen ahhoz, hogy felejtsek. – Úgy lesz, Mr.Lackwood – ígértem meg lelkesen, hirtelen csillanással a szememben. Már épp lemondtam a munkáról, mikor leendő főnököm vázolta a lehetőségeket. – Köszönöm a lehetőséget! – Mire Cseles már ki is mászott a táskámból és a vállamra kapaszkodott. Itt valahogy mindig jobban érezte magát, és ez azt is jelentette, hogy felméri a terepet. – A panzióban vagyok pár napja, de még nem találtam fix albérletet – Válaszoltam és örömmel vettem tudomásul, hogy a lakhatásom is megoldódik egy pillanat alatt, hála Mr.Lackwoodnak. Elképesztő! Nem tudtam nem mosolyogni, de persze csak szolidan. Az új munka és az új lehetőségek lázba hoztak. Végre beindulnak a dolgaim. – Nincs, nagyon szépen köszönöm, Mr.Lackwood! – köszöntem meg lelkesen és ha tényleg nem volt más megbeszélni valónk, akkor kifáradtam az irodából és a hr-es felé vettem az iránt. Cseles időközben ismét visszabújt a táskámba és én izgatottan hallgattam végig legújabb munkám részleteit. Nos, erre a végkifejlettre nem számítottam… Egy nagyhatalmú boszorkány titkárnője leszek. Talán még tanulni is tudok majd tőle. Örülnék neki.
Alexander Lackwood nem az a fajta volt, aki alaptalan dicséreteket osztogat. Megérdemelt dicséreteket is csak ritkán. Látta, hogy Miss Slora lelkes és lendületes, ráadásul a munkája még fényképek alapján is olyan precíz volt, amit néha még az ő profi csapata sem mondhatott el magáról. Kétségtelen, hogy a lány felkeltette a figyelmét, ámbár ehhez több köze volt a boszorkányságának, mint a szakmához fűződő elhivatottságának.
- Mindig örömmel tölt el, ha olyan fiatallal találkozom, aki küldetésként viszonyul a választott foglalkozásához – dőlt hátra a székében, ujjait továbbra is összefűzve. - És meddig szándékozik a városban maradni, Miss Slora? – ütötte meg a férfi fülét a félmondat, és felvonta a szemöldökét. Az ilyen apró információk, mint az, hogy a fiatal nő nem hosszútávra tervez, nagyban befolyásolhatták az egyezség végkimenetelét. Az olyan együttműködésnek, amely egyik-napról a másikra véget érhet, nincs hasznuk.
Jól láthatóan fontolóra vette a lány foglalkoztatását, de előbb meg kellett felelnie egy újabb, más jellegű kérdésére. A lehető a legjobban.
Alexandernek egyetlen dolog volt az életében, amit még a munkájánál is nagyobbra becsült. Az pedig a mágia. Sosem értette azon boszorkányokat, akik elpazarolták tehetségüket, és megelégedtek a középszerű bűbájok alkalmazásával. Akárcsak a munkájában, Alexander a mágiában is a legjobb akart lenni.
A bonyolult családi helyzetek nem voltak idegenek Alexandertől, csak meg kellett nézni a sajátját, ami időnként teljesen diszfunkcionálisan működött. Most, hogy Nora újból itthon rontotta a levegőt, még inkább.
- Egy tisztavérű boszorkány a vérfarkasok között… Óh, még kimondva is borzasztóan hangzik, nemhogy átélni. Fogadja őszinte részvétemet, Miss Slora – mondta a férfi tőle szokatlan együttérzéssel, miután meghallgatta az ifjú boszorka magyarázatát. Az igazat megvallva nem sokra tartotta a vérfarkasokat; az ő szemében nem voltak többek, mint ösztönhajtott állatok, akik a sors furcsa humorából megtanultak két lábon járni és beszélni.
Nem hibáztatta a portlandi boszorkányköröket, amiért nem fogadták be a lányt. Kevés varázshasználó van, aki kockáztatná a hatalmát, ha nem muszáj, és a falkák felettébb kiszámíthatatlanok tudnak lenni. Egy vérfarkas harapás komoly kellemetlenségeket okozhat, még Alexander sem szívesen kötött üzletet vérállatokkal.
- Rose Harbor a mágia kifogyhatatlan tárháza. Mit gondol, mi másért rendeztem be éppen itt az irodámat ahelyett, hogy egy másik, nagyobb és kifinomultabb színteret választottam volna? Erre csak egyetlen jó válasz létezik, Miss Slora, az pedig a mágia – magyarázta a boszorkánymester. Úgy gondolta, hogy eme apró őszinteségszikra nem túl nagy áldozat, ha ezzel megnyerhet magának egy alkalmazottat.
Vagy egy új tagot a kovenjébe.
- De meg kell értenie… - sóhajtott fáradtan, mintha nehezére esne kimondani a szavakat, miközben könyökét a hűvös asztallapra fektette. - … az ön hátterével nagy kockázatot vállalok azzal, hogy felfogadom – csóválta meg a fejét, mintha vívódna. Pedig már pontosan tudta, hogy mit fog tenni, de előtte szerette volna elbizonytalanítani a hölgyet, amelytől azt remélte, hogy egy kissé kétségbeesettebb lesz. A kétségbeesés remek alap ahhoz, hogy elhitesse vele, hogy egyedül csak rá számíthat.
- Azt asszisztensem sajnálatos módon a múlthéten felmondott, mit gondol, megbirkózna a feladattal? – kérdezte végül elmosolyodva. Jobban hangzott, hogy a korábbi alkalmazottja felmondott, mint az, hogy úgy rúgta ki páros lábbal, hogy nem érte a földet. – Két hónapos próbaidővel, és meglehetősen gáláns fizetéssel. A munkájában elvárom azt a fajta precizitást, amelyről a képek árulkodnak – emelte fel a tabletet az asztal sarkáról, majd a tulajdonosa felé nyújtotta azt.
- Van hol laknia? – tudakolta mellékesnek szánt hangon. – Van néhány kisebb lakás a cég tulajdonában, amelyeket, természetesen kedvezményes áron, a kollégák számára tartunk fenn. A HR-es kolléganő majd bővebben tájékoztatja erről – állt fel jelezvén, hogy részéről az interjú a végére ért. – Esetleg van még kérdése? – kérdezte, de minden gesztusa azt üzente, hogy talán jobb lenne, ha nem lenne.
sympathy for the devil
Pleased to meet you Hope you guess my name But what's puzzling you Is the nature of my game
Izgatottan vártam Mr.Lackwood válaszát, így mikor megdicsért, mert én természetesen annak vettem, egy őszinte mosollyal viszonoztam a szavait. Az utána következő kérdése nem ért váratlanul. Mindenki felteszi Azt a bizonyos kérdést, ha próbáltam megnyerni valakit, így a lehető legmagabiztosabban feleltem. – Friss és lendületes vagyok a szakmában. – vázoltam fel. – Alapvetően már sok helyen jártam és sok emberrel dolgoztam együtt. Egy másik perspektíva, új látásmód mindig jól jön egy régi csapatban is. Ideig, óráig, néhány napig. Amíg a városban leszek, természetesen – magyaráztam fesztelenül. Sosem zavartattam magam és a legtöbb helyen felvázoltam, hogy nem lehet tudni, meddig maradok. Volt olyan évem, mikor három helyen is laktam, mind másik városban, mindig másik munkákkal foglalkozva. Ha épp nem tudtam a szakmában elhelyezkedni, akkor más lehetőségeket kerestem: pincérnő, titkárnő, asszisztens és ehhez hasonlók. Aztán jött a derült égből villámcsapás. Mr.Lackwood úgy tette fel a kérdést, mintha mindent is tudna rólam, és elítéli, hogy nem foglalkozok az erőmmel. Mivel a férfi elég erős boszorkánynak tűnt, biztos voltam benne, hogy pontosan érzi, én milyen szinten állok. Egy fáradt sóhajt engedtem meg magamnak, mielőtt válaszoltam volna. – A családom helyzete bonyolult – kezdtem bele, próbálva a lehető legrövidebb választ adni. – Anyám és apám is boszorkány, de viszonylag korán elváltak. Anya is nagy utazó, nem törődik az erejével, így esélyem se volt tanulni tőle, ráadásul apámmal nőtem fel, aki a válás után egy vérfarkast vett feleségül. – itt nyugtatólag Cseles fejére tettem a kezemet. – A portland-i falka azt az elvet vallja, hogy ha egy tagjuk nem vérfarkashoz megy hozzá, akkor átváltoztatják. Ha kéri, ha nem. Szóval apám most vérfarkas. A grimoréja alapán tanultam mindazt, amit eddig tudok. – vallottam be keserűen. – A falka miatt a portland-i boszorkánykörök nem igazán akartak befogadni, hiszen gyakorlatilag vérfarkasok között nőttem fel. Utána pedig a főiskolai éveim alatt háttérbe szorult a boszorkányságom. Szeretnék tanulni, ezért is jöttem Rose Harborba. – válaszoltam őszintén. – Cseles gyerekkorom óta megvan, tudom, hogy többre vagyok képes, mint az egyszerű igézések. – Nem tudtam eldönteni, hogy Mr.Lackwood-nak ez mennyire számít vagy esetlegesen az együttműködésünknek számítani fog-e a kapcsolatom. Tapasztalataim alapján a családi hátterem miatt a legtöbben elfordultak tőlem, ha mágiáról volt szó. Nem hibáztattam őket, lehet én is így gondolkoztam volna egy hasonló helyzetben. – Megértem, ha ez önnek visszás. Ez esetben nem szeretném rabolni az ön idejét – tettem még hozzá belenyugvóan. Nem voltam szomorú, számítottam én mindenféle végkimenetelre. Erre is. Egyszerűen csak reméltem, hogy ideáig nem ér el a családi hátterem. Hátha Rose Harbor befogadóbb, elfogadóbb, mint az eddigi környezetem.
Alexander ugyan időnként hátrahagyta Lidércet – különösen akkor, ha a kutya jó szolgálatot tudott tenni a kémkedésben –, de a boszorkánymester is jobban érezte magát, ha a négylábú ott van körülötte. Különleges kapcsolat volt boszorkányok és famulusaik között, amiről halandó embernek fogalma sem lehetett. Megértő biccenéssel fogadta a fiatal nő magyarázatát, amikor azt mondta, hogy nem szívesen hagyja egyedül a sajátját.
A férfi képessége akaratlanul is tapogatózni kezdett a lány mágiája után. Csápjaival finoman kinyúlt érte, először csak a burkot simogatva, majd egyre mélyebbre hatolva. A megérzése szerint Miss Slora született boszorkány volt, de valamiért úgy ítélte meg, hogy nem foglalkozott behatóan a mágiájával. Kezdő, állapította meg kissé csalódottan, de azt még nem döntötte el, hogy megéri-e vele foglalkozni, vagy sem.
Lidérc érdeklődve figyelte a hermelint, egészen úgy, ahogyan egy átlagos kutya figyelne egy átlagos rágcsálót. Alexandernek volt egy olyan megérzése, hogyha az apró jószág gondolna egyet, és kiszökne az őt fogságban tartó táskából, Lidérc a nyomába eredne. Egy mágiahullámmal csitította el a kutya ösztöneit, megelőzve a kellemetlenségeket.
Azt be kell vallani, hogy felkészült, billentette kissé oldalra a fejét Alexander, miközben a vendégét hallgatta. Egészen hátradőlt kényelmes székében, két kezének ujjait sátor módjára megtámasztva. Nem vágott közbe, nem kérdezett. Úgy döntött, hogy hagyja Miss Slorát kibontakozni, mielőtt még elküldi. Az elején valóban az volt a terve, hogy meghallgatja, aztán udvariasan közli vele, hogy nem tart igényt a szolgálataira, de aztán…
Sidney Slora áthajolt az asztal fölött, hogy átnyújtsa neki a kezében tartott kütyüt, így amikor átvette azt, ujjai egy pillanatra hozzáértek a lány bőréhez, újra emlékeztetve rá, hogy voltaképpen boszorkánnyal áll szemben.
Alexander régi vágású üzletember volt, és bár megengedhette magának, hogy a legmodernebb felszerelést biztosítsa mind magának, mint pedig az irodájának, mégis szívesebben lapozgatott volna egy kézelfoghatóbb portfóliót. Úgy érezte, Ella Dobois megértené efféle nézeteit. – Egyértelműen van érzéke a széphez – mondta miközben ujjaival a képek között navigált. Alexander kis idő múlva a galéria végére ért. – Mi professzionális csapattal dolgozunk, akikkel évek óta komoly szerződésben állunk. Hogyan érhetné meg nekem jobban, hogy egy szabadúszót alkalmazzak? – tudakolta letéve a tabletet maga elé, de még nem visszaadva a lánynak. Barna szemei kihívóan függtek a látogatóján.
Tény és való, hogy a lány tapasztalatai nem jöttek volna rosszul. Mind a marketingesek, mind pedig a értékesítők között tudta volna hasznosítani a képességeit. Talán még a megüresedett asszisztensi pozíciót is felajánlotta volna neki, ha elég meggyőzően felel. - Miért nem foglalkozik többet a mágiájával, Miss Slora? – tette fel a kérdést, mint derült égből a villám.
sympathy for the devil
Pleased to meet you Hope you guess my name But what's puzzling you Is the nature of my game
Szerencsépre nem kellett sokat várnom Mr.Lackwood hívására, mert szinte azonnal vissza is tért hozzám a hölgy, akit leszólítottam. Már vártak, aminek nagyon örültem, mert így nem volt időm elbambulni és olyan, nem munkába illő dolgokra gondolni, mint a mágia és az a boszorkány, akinek határozottan éreztem az erejét. Túl sok lesz ez így egy napra… Gondoltam, miközben beléptem az irodába. Csendes bámulattal fogadtam az összképet. Tökéletesen tervezett terek, ízléses design és itt-ott igazi művészeti, antik ritkaságok pompáztak. Mr.Lackwoodnak nagyon jó ízlése volt, meg kell hagyni. – Jó napot, Mr.Lackwood – üdvözöltem a férfit és már nyújtottam is kézfogásra kezemet. Az érintés pillanatában viszont megrezzentem... Az erő, amit éreztem, Mr.Lackwood-tól származott. Egy percre szóhoz sem jutottam, amit bizonyára ügyfelem is észrevett. Igyekeztem minél gyorsabban rendezni arcvonásaimat és gondolataimat. – Bocsánat, nem szívesen hagyom egyedül – válaszoltam zavartan. A tapasztaltabb boszorkány azonnal kiszúrta Cseles jelenlétét, aki erre ki is dugta fejét a táskámból. Tudván, hogy róla beszélünk, nem zavartatva magát, azonnal körbe kémlelt, majd a nagy fekete kutyán állapodott meg. Érdeklődött, szimatolt…Mi is tudtuk, hogy a kutya nem egy egyszerű állat… Kár is lett volna tagadni az egyértelműt. – Köszönöm – foglaltam helyet, majd Cselessel együtt leültem. A táskát szorosan magam mellett tartottam, hogy a hermelin még véletlenül se akarjon kiszökni belőle. Nála sosem lehet tudni. – Nos, igen. Pár napja érkeztem a városba. – bólintottam Mr.Lackwood szavaira, miközben elővettem a tabletemet. – Sydney Slora vagyok, ő pedig Cseles – mutattam a hermelinre, aki erre még jobban kihúzta magát a táskában. – Lakberendezést és belsőépítészetet tanultam a főiskolán, ebben is mozgok elsődlegesen. Szabadúszóként úgy gondolom, hogy talán egymás segítségére tudnánk lenni rose harbori tartózkodásom alatt. Mint ahogy az emailben linkeltem, rendelkezem saját Facebook, Instagram profillal és weboldallal is. A szerkesztéstől a marketingig mindent én tartok kézben. – Közben megnyitottam a tableten a galériámat, amiben az elmúlt évek lakberendezői és belsőépítészeti munkáim voltak. Akadt köztük igen látványos átalakítás is. – Ha szükséges tervezek berendezési tárgyakat és igyekszem mindig a lehető legminőségibb anyagokkal dolgozni. Szenvedélyem a munkám, ösztönzőleg hat rám, ha alkothatok a semmiből egy teljesen új teret, formát vagy funkciójú szobát. – Beszéltem lelkesen, miközben igyekeztem professzionális maradni. Mr.Lackwood helyi támogatása biztosan jól jött volna a munka terén. És talán még egy kis boszorkányos téma is belefért volna a mai találkozóba… Úgy gondoltam, hogy Mr.Lackwood nagyon sokat tudna segíteni az erőm fejlesztésében. Ráadásul ő nem ismeri a családomat, biztosan nem fél a vérfarkasoktól. – Viszont tudom, hogy az én munkám ebben a városban nem a legjövedelmezőbb vállalkozás – Ezt is mérlegelnem kellett a napokban. – Így, ha belsőépítészi tevékenységemre nem is tart igényt, örülnék, ha esetlegesen találnák munkát az ingatlanirodában. – Hoztam fel az ötletet. – Világ életemben ezzel foglalkoztam, úgy vélem, ki tudok igazodni a szakmában. És mint említettem saját magam végzem a marketingtevékenységeimet is, jártas vagyok a social médiában és úgy vélem jól is kezelem azt. – Nem önfényezés volt ez, azaz nem annak szántam és reméltem, hogy nem is annak hangzik. Egyszerűen tisztában voltam ezen képességeimmel és tudásommal. Apám ingatlanközvetítőként dolgozott, a mostohám pedig marketinges egy jól menő portland-i cégnél. Tényleg ebben nőttem fel. Felálltam és átadtam a tabletemet Mr.Lackwoodnak, hogy meg tudja tekinteni az eddigi munkáimat. – Ezek lennének az eddigi legjobb munkáim – tettem hozzá szerényen. Hogy tényleg a legjobbak voltak-e, azt nem tudtam eldönteni, de én kifejezetten szerettem nézegetni őket. A régi raktár épület előtte-utána fotóját, ahogy egy menő galéria lett belőle, vagy az a kis lakás, amibe mindent is meg kellett oldanom, hogy komfortosan el tudjon férni a megrendelő mindennel. De volt iroda illetve kávézó és étterem is a portfóliómban. Utóbbit nem feltétlen egyedül terveztem meg, volt benne némi segítségem, de a munka oroszlánrésze az enyém volt.
Alexander Lackwood szerette a nyereséges üzleti kapcsolatokat. Időnként túl is tekintett saját körein, de csak ritkán ment bele olyan vállalkozásokba, amik semmit, vagy csak keveset mozdítottak előre az érdekein. Talán Sidny Slorát sem lett volna hajlandó fogadni, ha valamelyik alkalmazottja – a sötétebbik oldalról – meg nem szimatolja, hogy a fiatal nő boszorkány. Az Alexander egyelőre nem tudta, hogy mekkora hatalommal bír, de úgy döntött, hogy egy fél órát hajlandó a hölgyre szánni, hátha kisül belőle valami jó.
Lidérc csak ritkán tartott vele az irodába, de ezúttal teljes testhosszal terült el a férfi hatalmas íróasztala előtt, tagjait elnyújtva a hűvös padlón.
- Miss Slora megérkezett – szólt az egyik alkalmazottja hangja az asztal sarkán lévő hangszóróból. Alig telt el pár nap, hogy nem volt asszisztense, ami jelentősen megnehezítette az életét, de egyáltalán nem mutatta a gyengeség jeleit. Felpillantott az antik órára, amit az ajtó felé függesztettek, és örömmel tapasztalta, hogy vendége pontos.
Kellemes meglepetés, summázta magában, majd lustán kinyúlt, hogy lenyomjon egy gombot.
- Küldje be, Yvette, és kérem, ha eddig nem tette volna meg, kínálja meg a hölgyet frissítővel – hangja kellemes volt, de közel sem barátságos; ösztönös dolog volt, hogy felhívja mások figyelmét a hibáikra, amiket elkövettek.
Az asztal mögött ülve várta, hogy az alkalmi titkárnője bekísérje a vendéget, csak akkor állt fel, amikor már belépett az ajtón. Begombolva a zakóját, arcára viszonylag barátságos mosolyt költöztetve lépett ki az íróasztal mögül, de azt megvárta, amíg Sidny nyújt kezet először.
- Üdvözlöm, Miss Slora – köszöntötte, finoman megszorítva a törékeny ujjakat. – Alexander Lackwood vagyok - Nem kellett hozzá fél perc, hogy megérezze a boszorkány famulusának jelenlétét a szobában. Nocsak, vonta fel a szemöldökét. – Nem egyedül érkezett? – rándult meg a szája sarka. Még Lidérc is felemelte a fejét, hogy érdeklődve billentgesse a füleit.
- Foglaljon helyet – mutatott egy kényelmes székre, majd ő maga is visszatelepedett a helyére. – Úgy tudom, hogy üzleti ajánlata van a számomra. Kérem, ne zavartassa magát. Adja elő, amiért jött – intett körkörösen a kezével, beleadva a feljebbvaló eleganciáját a mozdulatba.
sympathy for the devil
Pleased to meet you Hope you guess my name But what's puzzling you Is the nature of my game
Wilmingtonban viszonylag gyorsan végeztem. Aktuális ügyfelem határozottan meg volt elégedve a babaszobával, amit terveztem neki. A hazafelé úton gyorsan fel is töltöttem a képeket az oldalamra, mint a legfrissebb munkám. Igyekeztem mindig naprakész lenni. Instagramm, saját Facebook oldal, weblap is tartozott hozzám, hogy a lehető legtöbb helyen tudjam hirdetni magamat és megtaláljanak az emberek. Ez a projekt is így valósult meg. A leendő anyuka majdnem elsírta magát a kiságy láttán, szóval jó munkát végeztem. Az őszinte reakciók mindig elárulják a munkám minőségét. Értettem hozzá, ezt az egyet nem tagadom. A panzióban gyors felfrissítettem magamat. A Lackwood és Társához készültem bemutatkozó beszélgetésre. Mikor itt helyben elfecsegtem a recepciósnak, hogy mivel foglalkozom, már a kezembe is nyomott egy névjegyet. A helyi ingatlanközvetítőét, aki talán állandó munkát is tudna biztosítani a számomra. Nem feltétlen vágytam ilyenre, de nyitott voltam felé. Régen dolgoztam elkötelezett munkatáérsként. Szabadúszóként sokkal nagyobb szabadságom volt, amit kifejezetten szerettem. – Cseles, gyere! – nyitottam ki a táskám a hermelinnek. Ő sértődötten elfordította fejét, merthogy nem vittem magammal legutóbb. – Cseles, mondtam, Mrs.Turner allergiás az állatszőrre. Ki akadt volna, ha magammal viszlek – simogattam meg az állatot, aki erre némileg megenyhült. – Igyekezzünk, Mr.Lackwood vár minket. - Pár napja küldtem egy emailt a névjegykártyán megadott címre, hogy bemutatkozzam és esetlegesen felajánljam munkámat a cég részére. Mindent linkeltem, ami csak szükséges volt a hiteles és profi bemutatkozáshoz. Nagy kő esett le a szívemre, mikor viszonylag gyorsan kaptam választ az emailre. Ma délután kettőre várt Mr.Lackwood, aki még a tegnapi napon lecsekkoltam az interneten keresztül is. Nem sokat találtam, de elég volt ahhoz, hogy tudjam, ez egy gyümölcsöző kapcsolat lehetne. A férfi jól… nagyon jól vitte a céget. Azt is eladta, amiről már lemondtak. Izgatottan léptem be az irodába, amit még a tegnap esti sétán kinéztem magamnak. Biztos akartam lenni abban, hogy időben érkezem és nem tévedek el, mint legutóbbi alkalommal, mikor megérkeztem a városba. Csak a szemem szúrta ki a panzió… ugyan! Az irodába belépve hirtelen lefagytam, meglepődtem és majdnem sarkon fordultam. Olyan mágiát éreztem meg, amit eddig csak néhányszor tapasztaltam a levegőben. Itt valaki, egy olyan boszorkány dolgozott, aki nagy hangsúlyt fektet a hagyományainkra. Automatikusan Cseles után nyúltam és lenyomtam a fejét a táskában. Jobb, ha még nem akadékoskodik és meghúzza magát, ahogy szokta még ha nem is szereti. Én se szerettem, hogy rejtegetnem kell őt, de gyerekként megtanultam, hogy az emberek irigyek és az irigy emberek bármit megtesznek… Vigyáznom kellett a familiárisomra. – Bocsánat! – szólítottam le az első embert, akivel összefutottam. – Jó napot, Sydney Slora vagyok. Mr.Lackwood-dal lenne egy megbeszélésem. Lehet, hogy kicsit korán érkeztem, két órát beszéltünk meg – magyaráztam kedvesen, óvatosan mosolyogva, mert még mindig a megcsapó mágia hatása alatt álltam. Elképesztő! Vajon ki lehet az? Meg kell tudnom! Ilyesmi és ehhez hasonló gondolatok kavarogtak bennem, egy pillanatra talán el is felejtve, hogy munkaügyben vagyok itt, nem a boszorkányságom fejlesztése miatt. – Foglaljon helyet, Miss.Slora – intett a hölgy a várakozásra kijelölt sarok felé. – Szólok Mr.Lackwood-nak. – Köszönöm! – Ültem le az egyik kényelmes székbe. Cseles kidugta orrát, de rejtve maradt a karom miatt. Szerencsére a nagyobbik táskámat hoztam magammal, amiben nem érzi magát kényelmetlenül. Elegáns model, de alapvetően számomra túl nagy volt. Megsimogattam a hermelin fejét, miközben türelmesen vártam, de amint visszatért a hölgy, akit megszólítottam, visszanyomtam Cselest a táskámba.
Kezdőlap
