To: @Keyaan Payne

- Első vagyok, Key, az a dolgom, hogy aggódjam az egészségedért – mondta Gabriel negédes mosollyal az arcán. Néha egészen jó érzés volt olyasvalakivel beszélni, aki tudja, hogy mi a dörgés a városban. Még akkor is, ha az illető kivonja magát a történésekből úgy, ahogy a távoli unokatestvére is megpróbálta kivonni magát belőlük. Mindenesetre, mint az alapító családok egyik leszármazottjának, Keyaannak tisztában kellett lennie, hogy nem fogják szó nélkül eltűrni, ha hagyja egy Omegának, hogy körbepisilje a területét. Vagy éppen Key pisili körbe a lányt? -, az igazság az, hogy az edző már kezdte elveszíteni a fonalat.

Gabriel cinikusan vonta fel a szemöldökét. Valamiért úgy érezte, hogy a tetováló jogtalanul van kiakadva, hiszen neki sincs több kedve ehhez a beszélgetéshez, mint neki. Ha valakire mindkettejüknek morcosnak kellene lennie az Cappel, vagy Flanagan. Inkább az előbbi, mert ő volt az értelmi szerzője a látogatásnak.

- Kissé harapósak vagyunk ma, nem? Mi az? Nem alukáltál túl jól az este? – gügyögte Gabriel lebiggyesztett szájjal. Sokszor mondták már neki, hogy az alvó sárkányt nem érdemes csiklandozni, az ébren lévőt pedig nagy ívben kerülni kell, de az Első veszélyesen szerette az életét. Vakmerőség, vagy hülyeség, mindegy, ez nála kéz a kézben járt egymással.

Mivel a másik férfi nem reagált a tetoválással kapcsolatos kérdésére, gyorsan elvetette az ötletet, hogy kivarrassa magát. Az ilyesmi egyébként is sokkal jobban illett volna Marcushoz, bár nagyon remélte, hogy az öccse messzire elkerüli az efféle helyeket. Éppen elég, ha egy rokonuk a vérfarkasokkal közösködik.

- A boszorkányokra bukom – reagált a vádakra egy vállrándítással. Voltaképpen volt már kalandja mindenféle fajba és rasszba tartozó nővel, bár a kötelesség erősen azt súgta, hogy egy ember mellett kellene megállapodnia, hogy vérvonal tisztaságát megőrizve biztosítsa az őrszelleme öröklődést. A leghülyébb szabályok egyike volt, amely az hagyatékkal járt.

- Apropó Nick! Ne lepődj meg, ha hamarosan esküvői meghívót találsz majd a postaládádban, Cap ragaszkodni fog hozzá, hogy el gyere… Tudod, a nagyzolási hóbortja még mindig az egekben – vélekedett húgáról, aki nála egy fokkal jobban számon tartotta a távoli rokonságokat is, bár kételkedett benne, hogy a nő valaha is betette volna a lábát Key üzletébe.

- Goromba vagy, kuzin – sóhajtott az Első, de ellökte magát a pulttól. – Ne felejtsd el, hogy figyelmeztettelek… Bár, egy kifejlett vérfarkas mancsai alatt vergődve nem biztos, hogy ez lesz az első, ami az eszedbe jut, igaz-e? – nevetett fel a férfi a kijárat felé tartva.

Gabriel Decker pontosan tudta, hogy mikor érkezett el az idő a távozásra. Az orra túl tökéletes volt ahhoz, hogy éppen aznap törjék be. Az ajtón kifelé menet még egy laza intést – amolyan böködjük az oroszlánt – jelleggel megengedett magának, majd kilépett az utcára. Legközelebb Jamie jön, döntötte el határozottan, miközben zsebre süllyesztett kézzel, fütyörészve elindult a kocsijához.

◉ ● ● ◉

- Úgy kérdezed, mint aki aggódik az egészségemért - vágtam vissza a kérdésére. Ugyan már, ez a folytonos rizsa több mint sok, nem csak mára, úgy amblokk, ha róluk volt szó. Megtartani a távolságot, nem erőltetni a rokoni szálakat, ez tökéletes taktika egy nyugodtabb élet fenntartásában. Egészen addig, míg valamelyik ide nem tolja a képet, mondjuk ez a kis bájvigyoros patkány, de nem tehetek mást, mint a lehető legrövidebbre zárok egy beszélgetést.
- Nem hiszem, hogy ki kellene fejtenem neked, milyen kapcsolatban állok másokkal. Vagy ez most valami délutáni teázós csevegés, mert akkor bocs, elfelejtettem a teasütiket. - Egyre inkább idegesített a jelenléte és ennek egy részét nem is tagadtam, arcom kőkemény vonásai arról árulkodtam, egyáltalán nem örvendek a beszélgetésünknek, és a hangom se volt túl barátságos, ezen nem is feltétlenül finomítottam volna. Ott rohadjon meg, aki belémáll az k**rvára bekaphatja!
Felálltam a magasított székről és kissé előre dőlve a pultra támaszkodtam.
- Jól figyelj rám, mert úgy látom, elsőre nem sikerült felfognod. Vegyél vissza a stílusodból, és abból, ahogyan leminősítesz másokat, mert az éremnek két oldala van, és szerintem tudod rólam, nem csak hallgatni tudom az ócska körítéseidet. - Felhúzott? Ki***zottul gyorsan elérte a pohár peremét. Olyan személyekről beszélt, akik egy fűszálat nem tettek előtte keresztbe és mégis körülbelül leköpte őket, ismeretlenül.
A közömbös újságlapozgatós magánszáma tovább feszítette nálam a húrt, legszívesebben kihajítottam volna a bejárati ajtón. Állkapcsom megfeszült, fogaimat összeszorítva próbáltam összeszedni magam. Nem tud egy ilyen piti, szánalmas alak kihozni a béketűrésből ennyire könnyen. Nem engedhetem meg neki.
- El tudom képzelni - morogtam oda "aggodalmára". Ha rajta múlna itt rohadhatnék meg, vagy hűlhetnék ki vérben fagyva, ennyire odafigyel a rokonaira. Vagy legalábbis az ilyesféle távolira, aki nem osztja a lelkesedésüket mindenfajta.... Mindegy, hagyjuk. Enélkül is nehéz koncentrálnom arra, ami az egomán száján kiárad.
- Meg tudom védeni magam, nem szükséges magadból kiindulva félelmet keltő intelmekkel ellátnod. Vagy talán ennyire jók a tapasztalataid? Még a végén kiderül, a nagy, elkötelezettséged álcája mögött te magad is egy, hogy is mondtad "bolhást" rejtegetsz? - Sosem ment a szócsatározás, ahhoz én túl türelmetlen vagyok. Vagy elküldöm az illetőt két tőmondat után a **csába vagy én hagyom ott. Gabriel azonban nem úgy tűnt, mintha szívére venné a szavaimat és lelépni készülne, nekem meg ez volt a bázisom, aligha hagyhattam el.
- Egészen jó hatással van rád, sokat tanultál tőle - Jegyeztem meg csípős éllel a hangomban Nick taktikájára. Továbbra is kőrözünk, kőrözünk, rohadtul kezdek eljutni maradék idegszálam végére.
- Akarsz még mást is, vagy miután elmondtad a **arságokat, amikkel megbíztak távozol? Nem ez a te közeged Gabirel, menj inkább vissza a kis iskoládba és tanítgasd a kölykeidet, ők talán még kíváncsiak a hülyeségekre, amikkel eteted őket. Engem meg hagyj dolgozni, se időm, se kedvem nincs ehhez a "családi csevejhez".

To: @Keyaan Payne

Gabriel örömmel temette volna el a rokoni kapcsolatokat Keyaannal, de hát ez olyasmi volt, amit nem válogathatott meg az ember, így nem volt más lehetősége, mint elfogadni a vér ezen felettébb vicces cinkosságát. Ennek ellenére sosem érezte szükségesnek, hogy több időt töltsenek egymás társaságában, mint amennyit bármelyikük is képes lenne elviselni. Most sem jött volna ide, ha Godric nem ragaszkodik hozzá, hogy őt küldi. A fene vinné el azt az ünneprontót!

- Miért iszod azt a büdös szart? – fintorodott el, állával a felbontott energiaitalos doboz felé bökve. Bár csapnivaló edző volt – ezt soha senki sem fogalmazhatta meg vele szemben, mert arra hamar megharagudott -, de nagyon is sportembernek tartotta magát. Volt pár egészségtelen szokása, de a tuttifrutti ízű szénsavas üdítő nem tartozott közéjük. Rendszeresen rászólt azokra a diákjaira, akiknél meglátta.

- Szóval Emily? Csak így lazán? Már ennyire jóban vagytok? – húzta mosolyra a száját az Első. Bár Kay jó pár fejjel fölé magasodott jelenleg ült, ami egy kissé elfelejttette vele, hogy ki van erőfölényben. Gabrielnek talán ott volt Árny, hogy segítsen, de a tetováló egyetlen pöccintésére kifeküdne, ha az úgy érezné, hogy kedve támad behúzni neki. Persze a Végzet is ott függött a nadrágszíján, de soha nem vetemedett volna arra, hogy emberen használja. Különösen akkor nem, ha az az ember a rokona.

- Én a pletykásokat, te a bolhásokat szereted, szerintem tökéletesen kvittek vagyunk, kedves kuzin – mosolygott, miközben magához vett egy szórólapot a pultról, amit szórakozottan lapozgatni kezdet. Sosem volt az a típus, aki magára varratna bármit, mert az túlságosan maradandó, ő pedig a változatos dolgokat kedvelte. – Szerinted egy ilyen jól állna nekem? – nyitotta szét az újságot, majd a benne lévő FIGURÁT távoli unokatestvére felé lengette. – Mindig is érdekelt, hogy miért pont ebben találtad meg a hivatásod, Key – morfondírozott. – Szeretsz másoknak fájdalmat okozni? – újabb mosoly, újabb kissé provokáló kérdés, amellyel tovább táncolhatott a másik férfi idegein. Aznap felettébb bosszantó hangulata volt, amelyet csak betetőzött az az apróság, hogy szívesebben nyomozgatott volna máshol. Bárhol máshol.

Gondosan elengedte a füle mellett Keyaan azon szavait, amellyel a vérfarkast vette védelmébe.

- Csupán a rokoni aggodalom hozott ide, Keyaan, megsértesz – sóhajtott színpadiasan, visszahelyezve a prospektust oda, ahonnan elvette, majd felkönyökölt a pultra. – Nem szeretném, ha az új házi kedvenced kicakkozná a füledet, amikor éppen rossz passzban van. Nő… A hónapban kétszer is vérengző fenevad lesz belőle – könyökölt fel a pultra lazán, még mindig bicskanyitogató mosolyt viselve az arcán. Csak idő kérdése volt, hogy sikerüljön eléggé felpiszkálni a másik alapítót. Úgy vélte, hogy amúgy sem ütné meg.

- Örülj, hogy én jöttem és nem Nick. Ő a kötelező ejnye-bejnye mellé még halálra is untatott volna – tette hozzá végül. Valóban úgy érezte, hogy Key voltaképpen köszönettel tartozik neki, amiért megkímélte Nicholas száraz szövegelésétől.

◉ ● ● ◉

Két időpont között csendben ültem a pultnak kialakított kis zugban az ajtótól nem messze. Emily ötlete volt ez a formaiság, szerinte ettől profibbnak tűnik, nekem meg aztán, olyan mindegy, amíg ilyen kevés hely van a naptáramban.
Jobb kezem mellett egy energiaitalos félig üres doboz állt, a bal kezemben egy ceruzát fogtam és az előttem heverő papírlapra meredtem. Valami nem stimmel azzal a szárnnyal. Ez így nem sas, de még egy rohadt galamb se. Holnapig össze kellene ezt dobnom, de a ***va életbe is, ma ez egyszerűen nem megy.
Morogva ledobtam a tollat a pultra és az italomért nyúltam. Egy hajtásra eltűntettem a maradékot és a közeli szemetesbe kosaraztam. Csont nélkül, fa**a!
Az ajtó nyílására odakaptam a fejem és már jött is az az átkozott felismerés. Kivételesen nem mondtam ki hangosan, amire gondoltam, ettől fojtogató érzésem támadt.
- Kit fújt erre a szél? - Leplezetlen morgás folytatódott kérdésem hanglejtésében. A "kedves" egyikünk szájából se hangzott volna hitelesen, de kettőnk közül, én nem játszom a laza csávót.
Valamennyire azért összekaptam magam és figyeltem a jómodorra.
Még mindig utálom, ha így hívnak- Nem mondtam ki hangosan, de egyre jobban irritált Gabriel stílusa. Azt is tudtam, miért jött ide, és nem az én két szép szememért, ebben is biztos lehet mindenki.
-  Emily ma szabadnapos - előztem meg a hosszas bevezetést, de még így is lemaradtam róla. A plafonra emeltem a tekintetem és arrébb pöcköltem egy láthatatlan szöszt a pultról. Kedvem lett volna megmutatni neki, merre van az ajtó, viszont a felesleges feszkó se lett volna jó senkinek. Tehát tűrtem, erősen koncentrálnom kellett, hogy ki ne üljön az arcomra, mennyire ****szottul nincs kedvem vele társalogni.
- Nem kéne olyanokkal lógnod, akik ennyit tudnak beszélni - Reagáltam a pletykás sztorijára. Egyértelmű volt, hogy Emily megjelenése nem sokáig kerüli el a karót nyelt tekinteteket, így is csoda, hogy egy hét kellett nekik.
- Ne érdekeljen téged az új asszisztensem, az én gondom, nem a tiéd vagy a többieké - intettem kezemmel csak úgy a szavaim mellé. Tényleg kezdem idegbe jönni, talán a modora, ami a legjobban piszkálta a csőröm, habár a jelenlétét sem élveztem kifejezetten.
- Erősen ajánlom, hogy vigyázz a szádra, ha róla beszélsz! - Ha nem, majd én megteszem helyette, de abban nem lesz köszönet. - A falka dolgait elintézik ők, az nem rám tartozik. Nincs okom elzavarni, míg nem tesz olyat, amiért kellene. Sok ittenit elküldhetnék a ***sába, ha így állnék hozzá... - mint ti, de ezt nem mondtam ki, hagytam a mondat végét a levegőben lógni.

To: @Keyaan Payne

- Kedves, kuzin! – Gabriel Decker barátian széttárt karokkal lépett be a tetoválószalon ajtaján, ahol távoli rokona oly’ serényen dolgozott mindig minden körülmények között. Szőrős arcán széles mosoly játszott, miközben nagymellénnyel egyre beljebb nyomakodott az üzletbe. Zöld szemei szórakozottan jártak körbe, miközben jövetele célját kereste. Nincs itt, állapította meg, bár nem érzett emiatt csalódottságot.

Az Elsők ritkán avatkoztak be a falka ügyeibe. Engedték, hogy a vérpamacsok maguk rendezzék zűrős kis dolgaikat, de azért egy idegen szuka felbukkanása nem olyasmi volt, ami túl sokáig titokban maradhatott volna ebben a porfészekben. Amikor pedig valaki azt is megsúgta, hogy Keyaan volt, aki munkát adott a kicsikének, Godric úgy döntött, hogy Gabrielt küldi követségbe. Mondván, hogy rokonok.

- Hogy ityeg a fityeg, Key? – kérdezte cápavigyorral. Kissé feszengve tapasztalta, hogy távoli unokatestvére kicsit sem ment össze az utolsó találkozásuk óta, de Gabrielnek olyasmi volt a birtokában, ami felé billentette a mérleg nyelvét; Árny, az őrszellem, aki csak a hívására várt, hogy megjelenhessen. Mások számára láthatatlanul.

- Képzeld, érdekes pletykát hallottam, és úgy döntöttem, hogy magam szeretnék utánajárni – fecsegett a férfi a pultnak dőlve. Beszéd közben szemügyre vette saját körmeinek állapotát, mintha a téma, ami miatt érkezett, nem is lenne annyira fontos, hogy valódi figyelmet tanúsítson a válasz iránt.

– Úgy hallottam, hogy új asszisztensed van. Egy lompos – lustán emelte vissza pillantását a Kayre. – Én megértem azt a broship-et, ami Russel és közted van… - igazából nem értette meg, mert volt egyfajta természetes ellenállása a vérfarkasokkal szemben, különösen azóta, hogy Mason belemászott a barátnője bugyijába. –… de egy omega szuka. Ajajajj. Ebből könnyen bajod lehet még, ha a falka úgy dönt, hogy ki akarja penderíteni. Nagyon ragaszkodsz az új kiskutyádhoz? – tudakolta játékos hangnemben.

◉ ● ● ◉