Sajnos nem így sül el a pofon, ahogy én azt elterveztem, mert Aspen gyorsan reagál, és elkapja a kezemet röptében. A manóba, pedig úgy megérdemelte volna azt a csattanós fülest. Többször nem próbálkozom, valószínűleg kivédené, én pedig nagyon fáradt vagyok fizikailag és lelkileg, szóval ezt a csatát elengedem. Elhajított táskámért elindulok, de nem bírom ki hogy mondatára ne teremtsem le már megint. A végén még összekavar mindent és rosszabul jövök ki belőle, mint ha nem csináltam volna semmit. - Nem ülök le. Elmegyek. - jelentem ki kérésére határozottan, és lecövekelek az ajtónál. A vörös köd mögött ami elborította az agyamat érzékelem, hogy minimálisan megváltozott a hangneme, de engem nem ver át, ismerem én annyira, hogy ez csak kamu és manipulálni próbál, de nem fog sikerülni. Újra előadom a történteket, leegyszerűsítve, nem kiszínezve, ám egy-két részletet továbbra is eltitkolva, de szerencsére nem ad hangot annak, hogy ez feltűnt volna neki. Okoskodására, miszerint többet ártottam volna ha Vegasban maradok, blablabla, csak egy gúnyos szemforgatást kap válaszul. Vannak kétségeim szavai igazát illetően de ebbe a vitába most nem megyek bele. - Ma este érkeztem, azelőtt, hogy idejöttem. Nem szóltam senkinek, és körültekintő voltam, nem követtek. - válaszolok egykedvűen, mert iszonyú fáradtság tört rám, és mást se kívánok csak hogy itt hagyjam ezt a majmot és aludjak. Bár ha abból indulunk ki, hogy alig néhány órát szundítok hetek óta, valószínűleg nem ma lesz a napja, hogy kipihenem magam. A következő mondatai arra engednek következtetni, hogy végre elenged, így ki tudja már hányadszorra megnyomom a lift hívógombját, és remélhetőleg most el is tudok vele menni. - Oké. Köszi. - sóhajtok lemondóan, több okból is. Egyrészt úgy érzem kifogyott belőlem a kraft az ellenkezéshez, másrészt este van már, és kell egy szállás, mára biztosan. Aztán hogy a városban maradok-e, azt majd holnap eldöntöm. Mivel Aspen látszólag befejezettnek tekinti a találkozót (legnagyobb megkönnyebbülésemre), belépek az éppen megérkező liftbe, és hátamat a falnak döntve várom, hogy levigyen a földszintre. Hát ez az egész nem úgy sült el, ahogy azt terveztem, bár hogy őszinte legyek, nem is tudom mit vártam. Na mindegy Rory, edd meg amit főztél.
Everything that's hit me in life I've dealt with on my own. I've cried myself to sleep. Picked myself back up and wiped my own tears. I've grown from things meant to break me. I get stronger by the day.
Alapítványi munkatárs (Együtt Az Erőszak Ellen Alapítvány - Wilmington)
Zenedoboz :
I might only have one match
But I can make an explosion
Karakter idézet :
"A valóban erényes ember szabadságban él - nem kötik parancsolatok, nem kötik szentírások; nem követ senkit saját benső fényén kívül. A szíve szerint él - ő egy lázadó."
- Meg ne próbáld még egyszer - ezúttal fenyegetést is be kell vetnem, már nem elég a kemény bánásmód. Ujjai szinte súrolják az arcom, mikor elkapom pofonra lendített kezét. Valamilyen szinten számítottam már rá, ezért is készültem fel rá, bármikor lecsaphat. Aurora sosem volt Csak a szavak embere. A táskája után megy, amit elengedve őt hagyok neki, de nem elégszik meg természetesen a hallottakkal, ennyire nem bízik meg bennem és abban, ahogyan az ügyeimet intézem. Megtanulhatta már, sok ember és emberek felett álló nyelvén beszélek, tudom hogyan bánjak másokkal és érjem el mindazt, amit akarok. Végighallgatom a teljes szöveget, ezen is átfutottunk korábban, nem először keveredik bajba a falkát érintve, s való igaz, jól látja, összetettebb problémával van dolgunk, mintsem egyszerű kérésel megoldható legyen. Jelenleg azonban a lényegre fókuszálok, őt elrendezni, a többit holnapra tartogatom. Holnap kora reggelre, egészen pontosan. Talán szólnom kellene Amethystnek, bejöhetne korábban... Nem, ő még nem kell, ehhez nem. Újra megpróbál elmenni, ismét rátámaszkodom ezúttal a liftajtó mellett a falra, közvetlen előtte elállva karommal az utat. - Menj be és ülj le - Visszább veszek a szigorból, talán hallhat egy hajszálnyi kérésfélét is szavaim közt megbújni. Auroránál nehéz megállapítani, éppen mivel érsz el bármit is, vagy a szép szó, vagy a kemény érvényesül, tehát megpróbáltam visszább fogni indulataim, míg vele beszéltem. - Nem vagyok félkegyelmű Aurora, értettem elsőre is, amit elmondtál - Bent vicsorogva kőröz a sötét bestia, méreg füstjét kavarva maga körül. Végigsimítok az államon, ezt követően ismét a nappali felé intek, értsen már végre a szép szóból, s amint emgindul, követem. Leülök oda, ahová korábban is. - Ha a "seggeden maradsz" többet ártottál volna. Így legalább kiderülhet, miért követnek. - Talána nyomunkra akarnak bukkanni. Elég könnyen megtehetnék, sem nevet, sem hivatást nem váltottam, továbbra is az vagyok aki, büszkén felvállalom bárki előtt. - Mikor érkeztél? Egyből idejöttél? Ki tudja még, hogy itt vagy? - faggatom tovább rendületlenül, mert valami nem hagyja azon aprócska részletet sem nyugton az agyamban, bár tudnám, mi az. Denver remélhetőleg megkapja az üzeneteim mielőbb és megtisztel minket a jelenlétével, mert bármennyire nehéz beismerni, ez akkora üggyé nőtte ki magát, amihez, a mi abnormális családunk kell. - Mint mondtam, itt maradsz - szólalok meg rövid töprengés után. - Odaszólok, kibérelek neked egy szobát a panzióban holnapig. A sofőr elvisz, és meg se próbálj meglépni Aurora, megértetted? Nem fogom hagyni, és ismersz annyira, tisztában vagy vele, én mennyire komolyan tudom venni a saját szavaimat. - Nem hagyom, hogy ellenkezzen, intézem a szobát, a kocsit, amint engedi és nem igyekszik teljesen tönkre tenni ingatag lábakon álló idegrendszerem. Ez hiányzott! Komolyan, pont erre volt még szükségem.
Bármennyire is szeretném, sajnos nem sikerül észrevétlenül kisurrannom Aspen rezidenciájáról, mert dörrenő dühvel megjelenik, még a liftajtót is kicsit behorpasztja. - Mi nem volt világos abból, hogy nem vagyok rád kíváncsi? - vágok vissza neki indulatosan. A táskámat lekapja a vállamról, én pedig a haragtól nem tudok elég gyorsan reagálni, és a sarokban köt ki a sporttatyó. Itt durran el az agyam, és lekeverek neki egy óriási csattanós fülest. - Nem vagy a kurva főnököm, fogd már fel baszd meg! Ha el akarok menni, akkor elmegyek! - nem gondolnám, hogy visszaüt, de hogy olajat öntöttem a tűzre ezzel a pofonnal, abban száz százalékig biztos vagyok. Elindulok a táskám felé, de arra, amit mond, megtorpanok, és visszafordulok egy pillanatra. - Persze, mert ez ennyire rohadt egyszerű. Gondolod, hogy nem lesznek még dühösebbek, ha a sarkukra lesz lépve? Honnan gondolod, hogy az Alfa nem volt benne ebben az egészben? Miért követték volna minden lépésemet az elmúlt két hónapban? Hihetetlen mennyire nem használod az agyad időnként, Aspen. - rázom meg a fejem, még mindig dühösen, de az a pofon segített kicsit a felgyülemlett feszültséget levezetni. Ettől függetlenül nincs garancia arra, hogy ha még egyszer úgy felidegesít, nem kap a csinos kis pofikájának a másik oldalára is egy tockost. Ismét táskámmal a vállamon a kijárat felé sétálok, mikor ismét felteszi a kérdést, amire egyszer már választ kapott. - Már mondtam. Elmentünk inni a haverokkal. A szomszéd boxban ült öt falkatag. Az egyik csaj kimondta a nevemet, amire felfigyeltek és elkezdék szidni a családot. Mikor anyát is a szájukra vették, behúztam az egyiknek mire kirángattak, megvertek és megerőszakoltak. Most meg itt vagyok, de bár maradtam volna a seggemen. Ha tudnám hol van most Denver akkor nála lennék elhiheted, és nem Mr Tökélynél. - úgy ejtem ki ezeket a mondatokat, mintha Aspen fogyatékos lenne, lassan és tagoltan, hátha harmadszorra már nem kérdez a történtekről. Oké, most egy picit több részletet árultam el, de a terhességet továbbra sem árultam el. Nem döntöttem el, mennyire lenne jó ötlet. Nem tudom, vajon érzékeli-e, hogy amit mondtam, nem a teljes igazság, vagy megelégszik a válasszal. - Most boldog vagy, elmehetek végre? - nézek rá egy nagy sóhaj kíséretében, és remélem, ennyi elég volt neki belőlem, mert nekem jelenleg a hócipőm is tele van a bátyámmal.
Everything that's hit me in life I've dealt with on my own. I've cried myself to sleep. Picked myself back up and wiped my own tears. I've grown from things meant to break me. I get stronger by the day.
Alapítványi munkatárs (Együtt Az Erőszak Ellen Alapítvány - Wilmington)
Zenedoboz :
I might only have one match
But I can make an explosion
Karakter idézet :
"A valóban erényes ember szabadságban él - nem kötik parancsolatok, nem kötik szentírások; nem követ senkit saját benső fényén kívül. A szíve szerint él - ő egy lázadó."
- Mi nem volt világos abból, hogy nem mész sehova? - teljes erővel csapódik kezem a lift ajtajának, amit az megérez, de épp csak lesz némi nyoma, könnyen kijavítható. Elveszem a kezét, ha kell erővel a gombtól, és tényleg képes lennék a hátamra kapva visszavinni a kanapéhoz, de előnyösebb lenne az a terv, miszerint elveszem a táskáját, elhajítom a legközelebbi sarok irányába és ezután küzdök meg azért, hogy akaratom érvényesüljön. Aurora nem sokkal ezelőtt még ájultan hevert a kanapémon, gondolhattam volna, ez a csend nem tart túl soká, mégis volt eredménye az információszerzésemnek. - Tudom, kik voltak - szólalok meg tömören, ennél többe nem akarom beavatni, nincs szükség rá. - Holnap beszélek az Alfával, rövidre zárjuk a dolgot, ő elintézi, amit kell. - Egy hang a fejemben tiztában volt vele, az élet sohasem ilyen egyszerű, de ezt sem osztom meg fogadott húgommal, már eleget tett a helyzetért, innentől kezembe veszem az irányítást. Látva őt, a megzuhanását az egész harag a fejemben kezd tompulni. Sok minden elmondható Auroráról, remek színész, tökéletes alakításai vannak és szinte mindebe beleártja magát, amibe nem kéne, de most... Ez más. A kezemben lévő mobilom megcsörren, röviden, hiszen üzenetem jött. Egy telefonszám, amiről egy máik telefonszámot tartalmazó üzenetet küldtek. Kinyomom, de még nem teszem le a készüléket. Megnyitok egy új sms fület és két szónyi mondatot leírva elküldöm. Ha valaki, akkor Denver az, akinek még tudnia kellett erről. Közelebb állnak egymáshoz, mint én bármelyikükhöz is, és ha ő nem jelenik meg előttem, de igen hamar, Isten a tanúm rá, nem kímélem mindattól, ami a fejemben kering ezzel kapcsolatban. - Mi van még? Kezd újra, mondj el mindent, hallani akarom. Az utolsó lényegtelen részletig. - Továbbra sem engedem el a gyeplőt, habár az árnyalatnyit talán lazul a kezemben, mielőtt újfent megszoríthatnám.
- Ne parancsolgass nekem! – kiabálok vissza neki. Nem tilthatja meg nekem, ha távozni akarok, akkor bizony távozok. Kiöntöm rá a haragomat, és szerintem bárkit megkérdeznék, tanúsítja, hogy teljesen jogos, amit a fejéhez vágok. Hogy lehet ennyire érzéketlen bunkó? Sejtem, milyen gondolatok kavarognak a fejében, minden bizonnyal engem hibáztat mindenért. Annyira jellemző. Nem értem, hogy utálhat ennyire. Vadul és türelmetlenül csapkodom a lift hívógombját, sosem fog ideérni, közben ontom rá azt ami a szívemet nyomja. Ismételt érzelemmentes reakcióján kínomban már felnevetek. - Te tényleg nem érted Aspen… Hihetetlen, hogy mennyire érzelmi analfabéta vagy… - csóválom meg a fejem, és ismét megnyomom a gombot már vagy századjára. Megfogja a karom, és már próbálnám kirántani a kezem, ám egy röpke pánikroham következtében elsötétül előttem a világ, és elájulok. Nem érzékelem se azt, hogy elkap, se azt, hogy az ágyra fektet. Fogalmam sincs mennyi idő után, de szemeim hirtelen pattannak ki, és pánikszerűen ugrok fel a kanapéról, amivel csak annyit érek el, hogy megszédülök a gyors mozdulattól, és még a dohányzóasztalba is belerúgok a sípcsonttal. A hirtelen elöntött adrenalintól szinte ezt meg sem érzem, de annyit biztosan elértem, hogy ha Aspen eddig nem vette észre, hogy magamhoz tértem, akkor ezt nagy eséllyel meg kellett hallania. Kell egy pár másodperc, míg látásom kitisztul, és realizálom, hogy hol vagyok, és mi történt. Hogy még jobban elássam magam bátyám szemeiben, elájultam, remek. Aspent elsőre nem látom, duruzsoló hangját viszont a konyhából vélem hallani. Bár kicsit még mindig szédülök, haragom pikkpakk visszatér, ahogyfelbukkannak az agyamban az ájulásom előtti kommunikáció részletei. Csapó kettő, megpróbálom ismét elhagyni a lakást, cipőmet bal kezembe fogom, sporttáska a vállra, és újra megnyomom a lift hívógombját. Amíg várok, szinte tudat alatt szabad jobb kezemet a hasamra helyezem, és végig simítok rajta, elgondolkozva azon, hogy a vajon a kis élet mit érzékel ebből az egész kálváriából. Hihetetlen mennyire gyorsan megváltozik az ember, amikor terhes lesz. Még ha ilyen körülmények között is esik teherbe. Még mindig nem döntöttem el a magzat sorsát, de most míg várom hogy a lift megérkezzen – ha szerencsém van még Aspen érkezése előtt – átfut a fejemen, hogy vajon milyen élete is lehetne a babának. Gondolataimból a lift csilingelése zökkent ki. - Gyerünk, nyílj már ki! – motyogom magam elé, mert egy örökkévalóság, míg az ajtók elkezdenek szétnyílni, amiken be is lépek, amennyiben bátyám nem érkezik meg előbb.
Everything that's hit me in life I've dealt with on my own. I've cried myself to sleep. Picked myself back up and wiped my own tears. I've grown from things meant to break me. I get stronger by the day.
Alapítványi munkatárs (Együtt Az Erőszak Ellen Alapítvány - Wilmington)
Zenedoboz :
I might only have one match
But I can make an explosion
Karakter idézet :
"A valóban erényes ember szabadságban él - nem kötik parancsolatok, nem kötik szentírások; nem követ senkit saját benső fényén kívül. A szíve szerint él - ő egy lázadó."
- Itt maradsz! - hangom akkorát dörren ű, mint tomboló viharban földbe csapó villanás utáni hangrobbanás. Farkasom vad tombolásba kezd, a morgás és az emberi külsőbe bújtatott állati vicsorgás csak a jéghegy csúcsa annak, amiért odabent harcolok, ne jusson ki belőle több, muszáj megfékeznem az indulataimat. Aurora meséi mindig túlzóan kiszínezettek voltak, olykor meglepően valósághű változásokkal tüzdelve, ám, amit most elém tárt... Nehezen befogadható volt. A feldolgozásához is kellett némi idő, ám reakcióm úgy véltem, helytállónak bizonyult. Aurora olyan helyre tette be a lábát, azokba kötött bele, akik nemhogy többen voltak nála, erőben is jócskám felülkerekedtek rajta. Várható volt részükről a megtorlás, akik idáig merészkednek nem tisztelnek se nőt, se állatot, mégis túllépni egy ekkora határt, hihetetlennek tűnt. Aurora szemében őszinteséget láttam, kétségbeesést, sebzettséget. Tökéletes alakítás, sikerült megingatnia határozott elképzeléseimet a valóságról. Mennyire színezte ki ezúttal, és mennyi a valóságalapú részet? Követem őt a lifthez, némám, minden izmom megfeszítve hallgatom végig az összes szitkozódást, a teljes kieresztett feszültséget, haragot, amely benne rejlett. Újfent elgondolkoztam valósághű alapjain, kezdtem hinni több mindenben, mert ennyi mindent képtelen lenne eljátszani. Ilyen formában legalábbis. Megkeményített vonásokkal, érzelemmentességet magamra erőltetve állom a sarat, a felém irányuló dühét, megvárom, míg befejezni, mielőtt megszólalnék. - Azért jöttél ide, hogy ezt közöld, és mivel nem reagálok azonnal úgy, mint szeretted volna, tovább állnál? - Összefoglalom az imént történteket, a tőlem megszokott érzelemmentes, egyenes hangsúllyal, a végén apró fejcsóválássa. Kérdésem valamelyest válaszra lel, ám a rengeteg energia, ami körülöttünk kering, a szikrák, melyek szinte a falakról pattannak vissza, nem hagynak nyugtot. Aurorát elkapta egy hisztiroham, ez világos, nem újdonság. Az egész azonban több ennél, ezért reagálok és tör ki belőlem úgy, ahogy. - Nem mehetsz sehova, amíg nem járok utána ennek, világos? - Ha nem figyel rám, megfogom a karját határozott, nem fájó szorítással és magam felé akarom fordítani. A következő pillanatban, mint a kártyavár omlik össze, alig tudom elkapni. - Remek - morgom a váratlanul beálló csendnek. Felemelm a könnyű női testet, megforulva visszasétálok vele a kanapéra és lefektetem. Miután meggyőzödtem róla, lélgezik, életfunkciói működnek, magára hagyva megyek át a konyhába, és kezemben telefonommal nekifogok az első hívásoknak. Néha vetek egy kósza pillantást Aurora felé, hogy lássam, mikor felébred, ez minden második lerótt körnél megtörténik nagyjából.
Tervem, miszerint az érzelmeimet a háttérbe szorítom, miközben Aspennek mesélek a történtekről egészen a második mondatomig működőképes, mert nem bírja ki, és közbeszól. Nem reagálok szóban, a kezemet felteszem, ezzel csendre intve, jelezvén, hogy szeretném, ha végig hallgatna, de reakcióját látván, sőt, szinte érzem is kisugárzását, fokozatosan megy fel bennem a pumpa. Mikor ahhoz a részhez érek, ahol elmondom, hogy megerőszakoltak, reakciója meglep, és képtelen vagyok szó nélkül tűrni. - Hogy mit várok tőled? Tudod mit? Kurvára nem várok tőled semmit! – csattanok fel rákiabálva Aspenre, és felpattanok a kanapéról. A terhesség miatt hormonjaim is tombolnak, meg hát alapból azért valljuk be elég ingerlékeny tudok lenni. - Én vagyok a hülye, hogy egyáltalán idejöttem… Milyen egy undorító ember vagy te Aspen? Ide jön a húgod, elmondja, hogy öten megverték és megerőszakolták, te meg még a legminimálisabb együttérzés sem mutatod. Minden normális ember legalább megkérdezné, hogy van a másik. De neem, a naaaagy Aspen Keaton West, ennél feljebb valónak képzeli magát. Hát tudod mit? Baszd meg! – ömlik belőlem a düh, harag, egy cseppnyi kétségbeeséssel. Nem tudom elhinni, hogy így reagál a hírre. Nem vagyunk öribari meg hű de jó testvéri viszonyban, de úgy gondolom, hogy az empátia nem ettől függne. Kiabálásom közben kézbe fogok a cipőmet, vállamra kapom a sporttáskát, és a lift felé csattogok, és vadul elkezdem csapkodni a hívó gombot, mert mióta megérkeztem, elment másik szintre. Egy örökkévalóságnak tűnik, míg ideér. - Vedd úgy, hogy itt sem voltam. Folytasd csak a tökéletesen felépített kis életedet. – sziszegem még fogaim között, még mindig haragosan, de egyre nagyobb kétségbeesés uralkodik el rajtam, szemeimet szúrja a könny de nem hagyom kibuggyanni. Még rányomok párat a lift hívógombra, türelmetlen vagyok, de ki kell jutnom innen. Kezdek alig kapni levegőt, egyre szaporábban lélegzem, és lever a víz. Basszus, ne most jöjjön rám pánikroham! Csak 5 perc, míg kijutok innen. Testemnek azonban nem tudok parancsolni, jönnek a foltok a szemem elé, majd érzem, ahogy lábaimból elfogy az erő, és a föld felé zuhanok, a világ pedig elsötétül.
Everything that's hit me in life I've dealt with on my own. I've cried myself to sleep. Picked myself back up and wiped my own tears. I've grown from things meant to break me. I get stronger by the day.
Alapítványi munkatárs (Együtt Az Erőszak Ellen Alapítvány - Wilmington)
Zenedoboz :
I might only have one match
But I can make an explosion
Karakter idézet :
"A valóban erényes ember szabadságban él - nem kötik parancsolatok, nem kötik szentírások; nem követ senkit saját benső fényén kívül. A szíve szerint él - ő egy lázadó."
Az arcára kiülő csalódottság és valósnak vélt félelem elegye az, ami képes volt enyhe fokú zavart okozni az elmémben. Van egy megszokott képem a hisztis, örök tinédzser korban ragadt Auroráról, amibe most olyasmi vegyül, ami más, mint az eddigiek. Fejlődött a játék-tehetsége, egyértelműen erről lehet szó. - Elmondanád végre, vagy minden egyes szót úgy kell kihúznom belőled? - a kérdés végére egy sóhaj társul, amit nem sikerül időben visszafognom, így azt is hallani vélheti mellé. Nem szívom vissza, nem teszek úgy, mint aki hibázott, legalább ebből is érezheti, mennyire nincs energiám most ehhez. A feltett kérdés után csendben várom a frappáns választ, felkészültem az elmúlt évek összes meséjének valamilyen változatára, valószínűleg ezért jut el lassabban a hallott információ, mert nem koncentráltam rá eléggé. Amikor azonban belefog, a szavak elhagynak, valahonnan agyam rejtett zugából feszültség indult el, düh kezdett szétáradni bennem. Állkapcsom megfeszült, ahogy összeszorítottam a szám. Ez az egész komolyabban hangzott, mint eddig bármelyik és elég volt Aurorára néznem, hogy valamilyen szinten higgyek neki. Nem teljesen, ó, az azért messze állt tőlem, de valami mégis lehet benne. A családunk jóhírén már nem egy sárfolt éktelenkedett, komolyan munkámba került elkezdeni az újjáépítést, egy efféle botrány alighanem mg mélyebbre ásna minket. Ezt nem hagyhatom. - Tudod te, miről beszél? - vágok közbe valahol ott, ahol a visszavágásáról beszélt. Nem volt jó húzás. - Mi nem így intézzük a dolgainkat Aurora, ezt sem tanultad meg? Egy verekedésbe keveredni minden, csak nem méltó hozzánk. Leereszkedtél a szintjükre, megint. - Újabb sóhaj, miközben szemem az égnek emelem. Ezt használja ki a húgom, hogy folytassa és a fotel karfáján doboló ujjaim megfagynak egy mozdulat közepén. Mélyen beszívom a levegőt és lassan fújom ki az orromon át, az állkapcsom mindjárt ketté roppant annyira erősen szorítom össze a fogaimat. Húgomra meredek, haraggal vegyülő hitetlenséggel, amiből azért már visszább vettem az első perceink után valamennyit. Egy ekkora horderejű történést még ő sem találhat ki, nem így, nem ennyire hitelesen eljátszva. Nem, ez túlságosan... komolyan hangzik ehhez. - Mit vársz tőlem? Megtorlást, revansot? Természetesen nem hagyom szó nélkül a történteket. - Agyam lázasan járt, elnéztem Aurora mellett a falra, aztán az ablakra, végül az előttem álló üveg dohányzóasztalon állapodott meg tekintetem. Valahonnan belülről kitörve vágyat éreztem rá, hogy felborítsam és összetörjem. A belsőmben élő farkas tombolni kezdett, elvesztette a visszafogottságra jellemző kontrollt. Mindkét kezem ökölbe szorult, az egyiket a karfán hagytam, míg a másik öklöm szám elé téve pörgettem át a lehetőségeinket. - Ezt nem fogjuk szó nélkül hagyni, erről biztosíthatlak. - Utána kell járnom, hogyan történt mindez, mennyire a valóságalapja annak, amit elmondott és mik a lehetőségeink. Nem rohanhatok fejjel a falnak, sok mindent figyelembe kell vennem. Gyengeségnek tűnne példának okáért azonnal az itteni falkához fordulni, nem mutathatom ki sebezhetőségem, azzal elismerném, egymagam képtelen vagyok logikus döntést hozni, inkább szűkölve szaladok az alfa háta mögé. Nem, ez nem történhet meg, egyelőre biztosan nem. - Van még valami? - Lehet ezt még tovább fokozni? Ha ra a húgomról van szó, nos, lehet.
Talán hiba volt Aspenhez fordulni segítségért? Láthatóan a háta közepére sem kíván, és a néhány órája még jó, vagy legalábbis elfogadhatónak tűnő gondolat, miszerint utazzunk Rose Harbor-ba idősebb fogadott bátyámhoz most már közel sem tűnik annak. Na mindegy Rory, edd meg amit főztél. Sem a „bajban vagyok”, sem pedig a tény, hogy követ a Las Vegas-i falka nem hatja meg úgy igazán, minden bizonnyal élből engem hibáztat mindenért, ami történhetett, és ami miatt most itt ücsörgök pazar kis lakásának kényelmes kanapéján az üres poharat szorongatva. Utolsó kérdésénél összerezzenek, szemem épp csukva volt, térdemre hajtva a fejem, így a hangja váratlanul ért, de mindez csak egy másodpercig tart. Felemelem a fejem, de nem tudok ránézni. Egy percig még gondolkozom, kavarognak a fejemben az érvek és ellenérvek. Mondjak el neki mindent? Vagy ne? Vagy csak részleteket? Nehéz a döntés. Végül úgy döntök, ennél jobban valószínűleg már nem tud utálni a drága jó bátyó, hát veszek egy mély levegőt, és magam elé bambulva felidézem a történteket. Agyamat igyekszem kikapcsolni, érzelmeimet a háttérbe szorítani, és tényszerűen elmesélni a dolgokat. - Kb. 2 hónapja egy kocsmában öt farkas belém kötött. Meghallották a nevemet, és kötözködni kezdtek. Én természetesen nem hagytam magam, de ez olaj volt a tűzre, utána az egész West családot kezdték szidni, köztük téged is. Az egyiknek behúztam egyet. Ezután kirángattak az ivó mellett sikátorba, és rám támadtak. Ütöttek- rúgtak ahol értek, és ez még csak a kezdet volt… - hangom egészen eddig nyugodtnak volt mondható, ám amint ehhez a részhez érek, a hangom megremeg. Még mindig a poharat szorongató kezemre nézek, és látom, hogy az is remeg. Leteszem az asztalra, mielőtt leejtem és eltöröm, vagy összeroppantom, és ujjaimat tördelve igyekszem folytatni. Veszek egy mély levegőt, és szimplán csak kinyögöm. - Megerőszakoltak…mindannyian… - ajkamba harapok, hogy ne kapjon el megint a sírógörcs. Arcomat a kezeimbe temetem, és mélyen beszívom a levegőt, lassan ki, próbálva megnyugtatni magam, ám remegésemen ez mit sem segít. Képtelen vagyok Aspen szemébe nézni, mert ha közönyt látnék rajta, vagy hasonló érzelmeket, akkor azt jelenleg nem tudnám feldolgozni. Így az idegtől jéghideggé vált ujjaimat nézegetem és piszkálom, úgy várom mit reagál rá. Megtippelni sem tudom reakcióját. A terhesség tényét egyelőre elhallgatom, ha azon nyomban kidob az utcára, hogy menjek amerre látok, akkor szükségtelen erről tudnia.
Everything that's hit me in life I've dealt with on my own. I've cried myself to sleep. Picked myself back up and wiped my own tears. I've grown from things meant to break me. I get stronger by the day.
Alapítványi munkatárs (Együtt Az Erőszak Ellen Alapítvány - Wilmington)
Zenedoboz :
I might only have one match
But I can make an explosion
Karakter idézet :
"A valóban erényes ember szabadságban él - nem kötik parancsolatok, nem kötik szentírások; nem követ senkit saját benső fényén kívül. A szíve szerint él - ő egy lázadó."
Őszintének tűnt a kétségbeesettsége. Valamiért úgy éreztem, nem biztos, hogy minden pontban ragaszkodnom kell a megszokottakhoz, nem feltétlenül lehet ugyanaz. Aztán természetesen ezen elkalandozásomból felébredve tisztán láttam, hogy a helyzet korántsem annyira szokatlan, mintsem annak tűnik. Mikor kimondta a két "varázsszót" szinte elnevettem magam, ám visszafogottan megszokott, már-már elégedett mosollyal nyugtáztam, ismét nem tudott kifogni rajtam. - Hát persze. Mesélj, kíváncsi vagyok. - hangomból is süt az irónia. Tettetett lellkesedésem átlátszó, akár a víz, az arcmra kiülő vigyor csupán tetézni tudja mindezt. Röhely. Beállít ugyanazzal a szöveggel és azt hiszi, bármit is elérhet vele. Mit akar? Pénzt? Szállást néhány napra? Valakit, aki elrendezi a zűrös ügyeit? Minden forgatókönyvét ismerem, egyik sem az a boldog vég típus. Nekem. Leülök a kanapé melletti fotelbe, könyökömmel a karfára támaszkodok és mutató- és hüvelyikujjam közt megtámasztom az állam. Így hallgatom a történtetét. Nem számítok újra, a cselekmény második felét alighanem már kívülről befelé haladva is fel tudnám mondani, amennyiben kellene. Nem kell, Aurora magától is szépen elő szokta tudni adni. Tehát nincs más dolgom, mint figyelni, netán sokatmondóan hümmögni itt-ott. Nem érek rá erre. Szemem csupán megrebben a tömörre sikeredett válasz hallatán. Nem szólalok meg azonnal, ám mikor megteszem a reakciója túlságosan ösztönösen hárító, ami felkelti lusta macskaként elnyúlt érdeklődésem. Nagyobb dologról lehet szó kivételesen, mint eddig, különben nem törné magát ennyire, hogy lenyűgözzön színészi tehetségével. Legutóbb szerintem elég érthetően tudtára adtam, nem veszek részt az ostoba játékaiban, nincs közöm hozzá, nem segítem ki és nem is érdekel, éppen milyen zűrbe mászott bele. Ennek ellenére ismét a kanapémon ül és úgy tesz, mintha az a beszélgetés meg sem történt volna. Elég jól csinálja. Ez pontosan annyira zökkent ki, amennyi elég kezdésnek. Felé nyújtom a vízzel töltött poharat, s amint átveszi, visszülök korábbi helyemre. - Mit akarnak tőled? - Megbeszéléseim berögzült dinamikájával kezdek neki a "tárgyalás" részének. Nem vallató a hangsúly, amivel kérdezel, még a végén amiatt túl sok jelentősséget tulajdonítana neki, ami egyikünk javát sem szolgálná. - Ők nem szoktak csak úgy "követni" másokat, megvan az ok és ezzel te is tisztában kell legyél. - Megállapításom helytálló, régebbóta ismerem őket, mint ő, többet is mozogtam közöttük. Sosem fogadták el sem Denvert, sem Aurorát. Nem tartoztak közénk, még csak embereknek sem tekinthetőek, jogosan tartottuk őket kívülállóknak. Az én okaim ennél mélyebbre gyökereznem, noha már számtalanszor megállapítottam, a végkiemenetel mibenlétéhez csekély mértékben járultak hozzá. Anyánk elboldogult velük, de apa helyesen tartotta a távolságot, ami történt tehát, nem rajtuk múlott. Könnyű lenne őket hibáztatni érte, mégsem szokásom ok nélkül ilyet tenni. - Elmondanád végre, vagy minden egyes szót úgy kell kihúznom belőled? - a kérdés végére egy sóhaj társul, amit nem sikerül időben visszafognom, így azt is hallani vélheti mellé. Nem szívom vissza, nem teszek úgy, mint aki hibázott, legalább ebből is érezheti, mennyire nincs energiám most ehhez.
Csak zokogok megállíthatatlanul, Aspen karjaiba borulva, ám még ebben az állapotban is érzékelem, hogy mintha egy kőszobor állna előttem, annyira hűvös kisugárzás árad fogadott bátyám felől, és ez a következő két kérdéséből is süt. Szinte biztos vagyok benne, hogy azt hiszi, hogy ez megint egy olyan „műbalhé”, amire bevallom töredelmesen volt már nem egy példa az utóbbi néhány évben. Igyekszem mély levegőket venni, ezzel a sírás alábbhagy valamennyire, így mikor meglepően finom mozdulattal letol magáról, már csak a könny csordogál, szipogok és hüppögök. Amikor nagyjából visszaszerzem lélekjelenlétemet, igyekszem összeszedni a gondolataimat, hogy vajon mit is válaszoljak a kérdésére. Kinyitom a számat, majd visszacsukom, és ez még egyszer megismétlődik, mert egyik mondat sem tűnt jónak. - Bajban vagyok. - Nem kezdhetem azzal, sőt, lehet, hogy ki se tudnám mondani csak így egyszerűen, hogy mi történt velem. Valószínűleg nem fogom tudni elkerülni, hogy teljes magyarázatot adjak, mert úgy érzem, nem biztos, hogy ezzel meg tudok egyedül küzdeni. Bár még így sem biztos, hogy megértő fülekre és segítségre találok. Kiderül, mit hoz ez a találkozás. Aprót bólintok mikor a kanapé felé terel, és leülök, kezeimet szinte tudat alatt is a hasamra téve. Beindultak volna máris az anya reflexek? Még azt se döntöttem el, megtartom-e. - Követnek. 2 hónapja, a Las Vegas-i falka. – válaszolom tömören, a sírástól kissé még elakadó hanggal. Farmerem zsebéből előhalászok egy zsebkendőt, megtörlöm az arcom, és kifújom az orromat. Épp a hajamat tűröm a fülem mögé, ezzel is próbálva rendbe hozni magam, kijelentésére hevesen rázni kezdem a fejem. - Nem pénzért jöttem, van pénzem. Nem tudtam hova mehetnénk, tanácstalan vagyok. – pislogok rá kipirosodott szemmel, tekintetemben őszinte elkeseredés egy cseppnyi félelemmel. Ha megkapom a pohár vizet, akkor jólesően belekortyolok, majd lehúzom az egészet. Így, hogy jobban belegondolok, mióta elindultam Vegasból nem ittam, és a sírás is kiszárítja az embert. - Félek, Aspen… - sóhajtok, és érzem, hogy készülne egy újabb sírás, de helyette egy mozdulattal lerúgom a cipőmet, felhúzom a lábaimat és átkarolom a térdeimet. Szemeimet néhány másodpercre behunyom, tartok Aspen reakciójától.
Everything that's hit me in life I've dealt with on my own. I've cried myself to sleep. Picked myself back up and wiped my own tears. I've grown from things meant to break me. I get stronger by the day.
Alapítványi munkatárs (Együtt Az Erőszak Ellen Alapítvány - Wilmington)
Zenedoboz :
I might only have one match
But I can make an explosion
Karakter idézet :
"A valóban erényes ember szabadságban él - nem kötik parancsolatok, nem kötik szentírások; nem követ senkit saját benső fényén kívül. A szíve szerint él - ő egy lázadó."
Kezdőlap
