Noah roppant bosszantó jószág, de szerintem ő ezt direkt élvezi. Lehet, hogy nem idegesítene ennyire, de az, hogy lényegében ráhibázott arra, hogy Brettel van köztünk valami, már megadta az idegeimnek azt a közel pattanásig feszült állapotot, ami talán ingerültebbé tesz az indokoltnál.
Ha már így alakult, azért próbálok infókat kiszedni Noah-ból Aggie-t illetően, de sajnos erre is csak komolytalan választ kapok, mire csak egy nagyot sóhajtok, némileg talán lemondóan. Ennyit erről, de azért szemmel tartom, mert igenis gyanús nekem a srác, és legjobb barátnőként kutya kötelességem minden Aggie körül ólálkodó pasit lecsekkolni, leellenőrizni.
- Tudod mihez nem kell bátorságot gyűjteni? Hogy jól bokán rúgjalak az ilyen megjegyzések miatt. - nézek rá Noah-ra bosszúsan amikor a hölgyválaszos bállal kapcsolatban cukkol. A magasságkülönbség miatt az "agressziónak" ez a fajtája a legegyszerűbb, megpofozni csak kissámlival tudnám, ez biztosabb megoldás, ha túl sokáig táncol az idegeimen.
Azért távozáskor még odaszúr egyet, én pedig hozzávágom az éppen akkor levett edzőcipőmet, de szerencséje van, még épp időben libbent ki az öltöző ajtaján, így a cipőm az ajtófélfának puffan neki. Bosszúsan dohogva az orrom alatt trappolok el érte, majd biztos ami biztos alapon kilesek a helyiségből, de már nem látom Noah égimeszelő alakját, így egy fokkal nyugodtabban öltözök át a kinti ruháimba.
A gondolat, hogy a srác esetleg elkottyantja valakinek a sejtését rólam és Brettről azonban nem hagy nyugodni, szóval 10 perccel később, amikor már az iskola kijárata felé lépkedek, már pötyögöm is Brett-nek a messenger üzenetet.

Elszóltam magam...basszus. Inkább nem is fűzök hozzá semmit, csak megforgatom a szemeimet, jobb, ha ezután inkább csendben maradok.
Hasonló a reakcióm, amikor a véleménye szerinti pasi ideálomat írja körül, de az arcán lévő és hangjából kicsengő pimaszság hatására érzem, ahogyan egyre idegesebb leszek, de igyekszem mindezt titkolni és visszafogni, ne adjam ennek semmi jelét -remélhetőleg sikerül is.
A saját szerelmi életem kivesézése helyett inkább elterelem a témát, és magamban némi elégtétellel nyugtázom, amikor a téma kellemetlenségét látom átsuhanni érzelemként az arcán. Ha már így alakult, leülök mellé, mint pletykáló nénik a parkbéli padra, és úgy nézek rá, megpróbálva kideríteni, milyen szálak fűzhetik őt Aggie-hez.
Első reakciója láttám már kezdenék megörülni, de aztán látok valamit megcsillanni a szemeiben, amitől szkeptikus leszek szavait illetően, amikor pedig közelebb hajolok, hogy mit a filmekben a fülembe súghassa a "titkot", már tudom, hogy csak szívja a véremet, mire bosszúsan bokszolok bele hozzám közelebb eső vállába.
- Van egyáltalán bármi, amit komolyan veszel, Noah? Vagy számodra minden csak vicc? - kérdezem, némi ideges felháborodással a hangomban, túlharsogva a srác kitörő röhögését. Előszeretettel humorizál el mindent, és nem mondom, én is vevő vagyok a szórakozásra, de Noah komolytalansága engem kifejezetten bosszant jelenleg.
- Miért, mi bennetek a közös? - kérdezem érdeklődően és most rajtam a sor, hogy megemeljem a szemöldökömet. Nem mondom, hogy túl jól ismerem Noah-t, de Aggie-t igen, és én olyan sok közös dolgot nem fedeztem fel bennük.
- Nem nagyon hiszem, hogy meg kell erőltetned magad. - némileg az orrom alatt mormogom a kis megjegyzésemet arra vonatkozóan, hogy gyaníthatóan nem nehéz indokot találni arra, hogy haragudjon az ember Noah-ra. Mindenesetre az erőviszonyoktól eltekintve jó ha tudja, hogy nem csak a falka, de én is nekimennék, ha bántaná a legjobb barátnőmet. Alapvetően békés természet vagyok, de a barátaimért mindig kiállok.
Amikor felkel a padról, én is felállok, nem akarom a köztünk lévő magasságkülönbséget azzal megtoldani, hogy ülök, amikor ő áll, így két talpamat a földre helyezem, és mellkasom előtt keresztbe font karokkal nézek fel rá, némileg kényelmetlen, nyaktörő pozícióban, de nem hagyom, hogy ez kiüljön az arcomra.
- Annyit emlegeted Brettet, most már kezd gyanús lenni, hogy tényleg te vagy belé szerelmes, és Blake helyett vele mennél a sulibálba. - szólalok meg némileg cukkoló hangnemben, amikor már megint visszatérünk a számomra oly kedves Eams ikerfiúra, mint téma.
- Viszont, most már szeretnék átöltözni és hazamenni, szóval ha lennél olyan kedves... - hessegető mozdulatokat teszek, hátha végre sikerül elérnem, hogy Noah kifáradjon a női öltözőből, és végre magamra tudjam húzni a kinti ruhát. Még be akarok ugrani a bevásárlóközpontba, és ha bezár az üzlet amiatt, mert Noah feltartott, akkor igencsak bosszús leszek.

Igyekszem nem saját magamat bevinni a susnyásba a Brettel kapcsolatos témával, bár hogy ez mennyire sikerül, egyelőre nem tudom, az a baj, azt látom Noah-n, hogy nem igazán sikerült elhitetnem vele, nincs köztünk semmi. Nem fogjuk örökké titokban tartani, de amíg nem beszélünk Aggie-vel, addig nem kéne, hogy nyilvánosságra kerüljön a kapcsolatunk.
Visszakérdezésére már nyitnám a számat, de aztán inkább becsukom,  veszek egy mély levegőt, mielőtt megszólalok. - Gondolj Brett-ről, amit szeretnél. Nem tartozom magyarázattal neked, hogy miért töltöm vele, vagy bárki mással a szabadidőmet. -  jelentem ki végül határozottan, ezzel kitérve a válaszadás elől, és talán Noah is elengedi a témát, ha látja, nem húzhat ki belőlem semmit.
Leírását hogy szerinte milyen pasik az eseteim, mellkasom előtt keresztbe font karokkal, vállammal a szekrénysornak támaszkodva hallgatom egy félmosollyal az arcomon.  - Érdekes elgondolás, bár ki kell ábrándítsalak, nem túl találó. -  valóban randiztam hasonló kaliberű srácokkal, ám a szívem mélyén mindig Brettért voltam oda, de ez az az információ, amit biztosan nem fogok Noah orrára kötni, még úgy sem, hogy látom azt a vigyort a képén. Ne engedd, hogy bármi látszódjon rajtad, Stacey. Ezt mantrázom magamnak, miközben igyekszem nem túlzottan felhúzni. magam a srác pofátlanságán.
Ahogyan Noah a padra rogy, arcom egy fél másodpercre grimaszba fordul a reccsenést hallva. A végén még nem csak a szekrény miatt kell a karbantartóval beszélnem, hanem a pad miatt is. Meg magyarázkodhatok, hogyan tört el, bár talán egyelőre úgy néz ki, megmarad. Letöröm iskolatársam lelkesedését azzal kapcsolatban, hogy köztem meg Marcus között lehetne bármi, bár gyanús, ő sem gondolta ezt komolyan, inkább csak élvezi, ha kínos helyzetbe hozhat.
De ha már buli, akkor nem maradhat ki, hogy rákérdezzek mi van vele meg a legjobb barátnőmmel, és végre azt látom, hogy most ő gondolkodik el, mit is feleljen az én faggatózásomra. Csak megfordul az a bizonyos kocka végre, és akasztják a hóhért. - Én viszont téged kérdezlek, Noah. -  dobom neki vissza a labdát, nem beavatva, hogy Aggie álláspontját már megismertem. - Mi olyan bonyolult? Bejön neked, ő meg lekoptatott? - kérdezem, barna tekintetemben érdeklődés csillan, hogy esetleg megtudok olyat, amit a barátnőm valami miatt nem akart nekem elárulni. Hangomba vegyül némi szándékos cukkolás, próbálok az egójára hatni, mert hát a pasik többsége nem igazán szereti, ha lepattintják őket.
Mivel úgy tűnik, Noah nem szeretne még távozni, így később fogok tudni csak átöltözni, így behajtom a szekrényem ajtaját, ne bámulja a cuccaimat, van ott néhány személyes dolog is, majd én is leülök a padra, sokkal kevésbé vadállat módjára, mint ahogy ő dobta le magát rá. Lábaimat keresztbe rakom, és kissé felé fordulok, úgy várom a válaszát. Csak remélni tudom, hogy senki nem akar már bejönni, mert érdekes lenne kimagyarázni, miért épp a női öltözőben csevegek egy sráccal, mikor erre sokkal alkalmasabb helyek is lennének. Bár ha meg lenne választási lehetőségem, nem vele tölteném az időmet.
- Előre szólok, ha bármilyen módon is bántod Aggie-t, akkor hiába vagy akkora mint egy felhőkarcoló, ellátom a bajod. - bár nem fogja komolyan venni, sőt, számítok arra, hogy ki is nevet, nem érdekel. A legjobb barátnőmért ölök, és igen, ha kell, akkor egy nálam sokkal magasabb, sokkal erősebb vérfarkasnak is hajlandó vagyok nekimenni.

Horkantással egybekötött  nevetését akár vehetném sértésnek is, mégsem teszem, főleg hogy én is pontosan így gondolom. Teljesen képtelen ötlet, hogy én meg Noah. Amúgy is, itt van nekem Brett, más nem is kellene.
- Na, legalább valamiben egyetértünk. - emelem rá a tekintetemet némi gúnnyal a hangomban, a cipzáros megjegyzésére pedig csak megforgatom a szemem. Nincs humorom most ehhez a stílushoz, segített a szekrénnyel, ez így oké, de akkor mehet mindenki a dolgára. Vagyis hát ezt kellene, de ehelyett faggatózásba kezd.
Nem jut eszembe semmi, hogy Noah honnan tudhat kettőnkről, mindenesetre igyekszem terelni a dolgot, pusztán barátinak beállítani a kapcsolatunkat. Az agyamban furcsa kettősség, egyik pillanatban még gondolatok hada kavarog a fejemben, majd teljesen kiürül. Aztán érzem, ahogy felmegy bennem a pumpa annak hallatán, miket mond Brett-ről.
- Brett nem is... - elharapom a mondatot, amivel a barátom védelmére keltem volna, mert azzal már tuti lebuktatnám magam, bár lehet, hogy már ennyi is elég volt. Azért csak viselkedj természetesen Stacey.
- Ennyire jól ismernél? Miért szerinted milyen pasik jönnek be? - nézek rá mellkas előtt keresztbe font karokkal, így nem látszik, hogy ökölbe szorul a kezem a következő szavai hatására. Nyugalmat erőltetek a hangomba, bár lehet, némileg megremeg az idegtől.
- Ezer éve ismerem az Eams családot, és nem, nem csak Aggie miatt kedvelem őket. - mély levegő Stacey, ne veszítsd el a fejed. Az a baj, hogy nehezen viselem, ha azokat bántják vagy becsmérlik, akik számomra fontosak, de van egy olyan sanda gyanúm, Noah ezt direkt csinálja.
-Decker? Már miért akarnék Marcus-szal menni a Valentin napos bulira? - nézek rá, és felnevetek a képtelen ötletre. - Ha a Lucas-nál történt csók miatt vannak ilyen téveszmék a fejedben, akkor közlöm, hogy az csak játék volt, nem komoly. - még a fejemet is megrázom, hogy kiűzzem az agyamban megjelenő jelenetet. Azóta is kellemetlen emlékként él a fejemben, igyekszem annyira elnyomni, amennyire csak lehet, de Noah miatt most éghet miatta a fejem. A hölgyválaszos bulira természetesen Brettel tervezek menni, ez nem kérdés, bár még nem hívtam el. Ideges vagyok az egész miatt, tök fura, hogy a lányok hívják el a fiúkat a sulibálba, és nem fordítva.
- Ha már így szó volt a buliról meg a játékról, mi van közted meg Aggie között? - vissza a labdát, némileg gyanakodó tekintettel, talán ezzel végre eltereljük a témát rólam. Aggie azt mondta, nincs semmi, de hátha Noah van annyira öntelt, hogy mást reagál.

Nem hiszem el, miért pont velem történik ilyen? Nem elég, hogy beragad a szekrényem, még pont Noah szambázik be, akivel bár nincs különösebb problémám, de ha választhatnék, valószínűleg nem az ő társaságában tölteném a szabadidőmet. Mondjuk ha így alakult, lehet őt is megkérdezem Aggie-ről, mert bár legjobb barátnőm állítja, nincs köztük semmi, amióta Brett beleültette a bogarat a fülembe, azóta időről időre eszembe jut.
 Csak fújtatok egy rövidet és megforgatom a szemeimet, arra amit a kidobósra mond, ráadásul a spárgás megjegyzéséből még némi gúnyt is kihallok. Le lehet nézni a pompomozást, de igenis kemény munkát fektetünk bele a lányokkal, még ha az olyan fiúk, mint például Noah nem hiszik el.
- Az lehet, de ha egy mód van rá, nem szeretnék felkerülni arra a minden bizonnyal igen terebélyes listára, amire hallhatóan olyan büszke vagy. - pillantok fel rá szúrós szemmel, miközben sikerül annyira felszenvednem a cipzárt, hogy ha nem is teljesen, de nagyjából sikerült felhúzni.
- És úgy gondoltad te leszel majd a hős lovag aki megmenti a bajba jutott hölgyet? - kérdezem mellkasom előtt keresztbe tett karokkal, némileg talán szarkazmussal megtoldva a hangnemet. - Köszönöm. - egye fene, kap egy mosolyt, mikor szinte feltépi a szekrényt, abban is kételkedem, hogy ezek után használható lesz még. Majd megnézem, és legfeljebb jelzem a karbantartónak, hogy legyen szíves megszerelni.
  Már lépnék is oda, hogy kivegyem a holmimat, ám Noah elállja az utat, és érdeklődve szimatolni kezd, amit ha nem tudnám róla, hogy vérfarkas, akkor biztosan furcsállnám, bár most sem teljesen értem mit kereshet, csak az én holmim van benne, de az oldala mellett azért belepillantok, belecsempészett-e valaki viccből valamit, de nekem minden normálisnak tűnik. Brett nevének említésére megemelkedik a pulzusom, de próbálom visszafogni, nem ám Noah meghallja.
  Amikor folytatja, akkor viszont meglepetten pislogok párat. Honnan tudja? Hiszen odafigyeltünk, titokban tartottuk, üres termekben találkoztunk, vagy sulin kívül. Nem láthatott meg minket, vagy igen? Meg hogy jutott ez most eszébe? Mégiscsak nálam van Brett valami cucca amit meglátott?
- Mi van velünk? Barátok vagyunk. Miért kérdezed? - vonom meg a vállam, igyekezve teljesen lazának és természetesnek tűnni, mintha csak Aggie-ről kérdezett volna, de félő, túl sokat haboztam válaszadás előtt, nem tudom megítélni, mennyi ideig tartott a fejemben a kis eszmefuttatasom.
  A szekrényhez lépek, és arrébb tessékelem Noah-t, hogy odaférjek a holmimhoz. Majd otthon zuhanyozom, most már csak át akarok öltözni, és hazamenni. - Volnál kedves kifáradni, hogy ruhát tudják cserélni? - pislogok fel rá, bízva abban, hogy nem faggatózik a Brett témával kapcsolatban, mert nem tudom, hogyan vágom ki magam, ha esetleg valahogy sarokba szorít.

Hogy kinek a zseniális ötlete volt, hogy játszon egymás ellen kidobóst a focicsapat és a pompomcsapat, arról fogalmam sincs, de a szokás az szokás, de természetesen a lányok kikaptak. Nem épp fair küzdelem, ez olyan, mintha fáramászási versenyt rendeznének a majmok és az aranyhalak között. Mókásnak mókás volt, bár maximalizmusomat, és győzelemre való állandó törekvésemet igencsak bosszantotta ez az egész.
  Az edzés végeztével én még kicsit ott maradok, egy új koreográfiát akarok véglegesíteni, és játék közben körvonalazódni kezdett a hiányzó etapra egy mozgássorozat, amit mindenképp még ki akartam próbálni. 10 perc alatt össze is rakom a koreót, ha egyszer megvan a vezérfonal, általában pikkpakk összeáll a fejemben minden, így hamarosan már a lányöltöző felé veszem az irányt, arcomon széles mosollya, mikor telefonomat a kezembe véve meglátok egy üzenetet Brettől.
  Az utóbbi hetekben úgy érzem magam, mint aki a föld fölött lebeg egy méterrel, annyira boldog vagyok. Az egyetlen keserűségem, hogy még mindig nem mondtuk el Aggie-nek a dolgot, de a múltkor Taryn csak megerősített, hogy legyek bátor, és álljak legjobb barátnőm elé. Na majd hétvégén, úgyis beszéltük, hogy átmegyek segíteni neki a kistesóival, amíg a szüleik valahova elmennek.
  Az öltözőben a szekrényemhez lépek, hogy el tudjak menni zuhanyozni, pompom ruhám hátán a cipzárt még út közben elkezdem lehúzni, ám nem várt akadályba ütközök. Akárhogy rángatom, nem akar kinyílni a szekrény. Pompás, most mihez kezdjek? Már sehol senki, a fiúk részéről is csend, így mérgesen csapok rá a fémre, ami csak úgy visszhangzik a térben.
  Amikor nyílik az ajtó, odakapom a fejem, és meglepetten konstatálom ahogyan a közel két méteres torony halál lazán besétál.
- Nagyon vicces vagy Noah... - nézek fel rá szúrós szemmel, nyakam szinte kitörik a magasságkülönbségtől. - Ha ekkora örömöt okoz, hogy legyőztetek egy csapat lányt egy tipikusan fiúknak kitalált játékban, akkor ott az önértékeléssel nincs minden rendben. - morgok az orrom alatt, majd egy pillanatra kikerekednek a szemeim, mikor rájövök, a ruhám hátul félig lehúzva, így gyorsan hátammal a szekrény felé fordulok, és elkeseredett kísérletet teszek, hogy feljebb rángassam a cipzárt, több-kevesebb sikerrel.
- Amúgy ha nem tűnt volna fel, ez a női öltöző, mit keresel itt? - kérdezem ismét fepillantva rá, majd újra kísérletet teszek, hogy a beragadt szekrényajtót kinyissam, és hozzájussak a ruháimhoz. Most már a zuhany sem érdekel, annyira kínos ez az egész szitu. Ha most bejönne bárki, a végén még félreértené a dolgot, és sosem mosnám le magamról.