Emberi bőrben a barna minden árnyalata dominálja a kinézetét. Ragyogó, karamell bőr, dióbarna szempár, gesztenyebarna haj. Mozgása könnyed, dinamikus, táncost vagy atlétát juttat az eszedbe. Kifejezetten piperkőc, ha lehetősége van rá, szeret kiöltözni, szereti a színeket, a stílusos ruhadarabokat, sapkákat, cipőket. Hangosan nevet (gyakran a saját viccein), énekel, folyamatosan pofázik... ez az ember szereti a saját hangját hallani. Szereti a feltünést.


Jó tulajdonságok:
- humoros: ez egyértelmű... a fiú állatalakja egy majom.
- megnyerő: udvarias, kedves, tréfálkozik, de sose bántó szándékkal. Általában életvidám, mosolygós, nyílt, szóval nem nehéz vele szimpatizálni.
- talpraesett: a jég hátán is képes megélni. Könnyen szerez barátokat, munkát. Jó érzékkel tudja megválogatni az ismerőseit, akik kisegítik, ha bajba kerül.


Rossz tulajdonságok:
- gyáva: ha problémába ütközik, inkább elszalad, mintsem igyekezni megoldani. Abszolút konfliktuskerülő, de nem azon az egészséges módon. A nehéz helyzetekből kihátrál, a versenyhelyzeteket nem tolerálja, nincs benne kitartás. Ennek ellenére mégis:
- nagyszájú: ami gyakran keveri bajba, aminek általában menekülés lesz a vége. Igyekszik ő nem megbántani senkit, de néha betalál nem megfelelő helyen néhány nem megfelelően megválgatott poénja
- önző: nem érdekli különösebben a nagyobb jó, az önfeláldozásra való hajlam legapróbb csírája is hiányzik belőle. Szereti, ha jó neki, és hogy ezt elérje, akár tisztességtelenségre is hajlandó adni a fejét. Morálisan abszolút szürke, nem derogál neki lopni, csalni, hazudni, ha az érdekei azt kívánják.


Ashley majdnem mindenkivel képes kijönni. Könnyed, kellemes humora van, figyelmes, érdeklődő, szeret élni, enni, inni, bulizni, úgy általában elég jó társaság.  A hencegő, nagyképű alakokat nem bírja, a komolyság megriasztja, nehezen találja a kulcsot a kimért emberekhez. Gyerekes és szemtelen, de azon az egészen szerethető módon.
Imád udvarolni, az erős nők a gyengéi, feltüzeli, ha gyors eszével és szájával valaki fel tudja venni a versenyt.  



Közönséges mókusmajom alakját tudja felvenni már egész kisgyerek kora óta. Ez meglátszik emberi viselkedésén is, mind a fizikai, mind a mentális fittségén és úgy általában a viselkedésén is. Ugyanolyan komfortosan érzi magát állati és emberi alakjában is.
Ashley családját az egyik felmenője egy démonnal kötött alkuja köti, és már kamaszként szembesült azzal, hogy rövid földi élet adatott neki. Önzősége határtalan, nem képes belenyugodni abba, hogy egy üknagyanyja elbaszott döntése miatt távozzék az élők sorából huszas évei végén és váljon örökre egy démon szolgájáva. Tizenhét évesen szökött meg otthonról, azóta az ország különböző államait járja, hogy a problémájára valamiféle megoldást találjon, ami nem túl könnyű, mert a család tudatosan szegregálja magát minden természetfelettitől. Chicago központi könyvtárának okkultizmussal és misztikummal foglalkozó részlegén egy lábjegyzetben talált említést a Rose Harbor nevű helyről, ami a legendák szerint csodás erővonalak központja, melyek képesek elrejteni a gonosz elől, és olyan boszorkányok élnek itt, akik az általa tanultakkal ellentétben nem mind gonosz, sátáni lények. Ashley minden reménye abban van, hogy találhat itt magának egy jószándékú, segítőkész boszorkányt, aki segíthet a démoni paktumot semmissé tenni. Nem sokat hezitált, még aznap éjszaka elindult Chicagóból és egy szál alsógatya nélkül, állati alakjában érkezett Rose Harborbe, hogy kiismerje a várost, annak lakóit, minél többet a tanuljon a boszorkányokról és mihamarabb megtalálja a leghatalmasabbat közöttük, az ideje ugyanis egyre jobban fogy.


A dolgok nagy részének ‒ amelyek befolyásolnak, amelyekről azt hiszed, hogy rólad szólnak, hogy miattad, általad és érted olyanok, amilyenek ‒ valójában semmi, de semmi köze hozzád.
Úgy hordod magadon az anyád bűneit, az apád vétkeit, minden elődöd minden tévedését és azoknak minden súlyos következményét, mintha csak saját természetes részed volna; a hátadra írva persze, hogy semmiképp se tudd megérteni mindazt, ami tőled függetlenül a legnagyobb hatással van rád.

Zara félelemtől beszűkült tüdővel kaparta a körmeivel a földet az útkereszteződésben. Egész délután esett, nem volt nehéz dolga, sekély lyukat kellett csak ásnia, hogy a vékony fadobozt be tudja temetni. Mikor végzett a tenyerével egyengette el a földet, jobb híján a szoknyájában törölte meg a tenyerét, miután felegyenesedett és keresett magának egy eldugott kis helyek az útmenti bokrok között, ahol kivárhat. Tudta, ha elkapják, holnapig se várnak, kivégzik most azonnal, a szolgáknak egyébként se jár tárgyalás.
Mindent úgy csinált, ahogy Tituba tanította. Tőle kapta a dobozt, és a nő részletesen, alaposan elmagyarázta, minek kell belekerülnie: milyen csontoknak, érméknek, hajnak, körömnek.
– Jó estét a hölgynek! – kiszaladt az erő a lábából, ahogy meghallotta a hangot. Minden erejét össze kellett szednie, hogy ki tudjon lépni a bokrok közül. Egy magas, karcsú, sápatag fehér férfi biccentett felé, ajka sarkában cinikus kis mosollyal, Zara életében először érezte úgy, hogy a férfi minden mozdulatát, a metsző tekintetét, a hangszínét megfestő gőg nem az ő bőrszínének szól.
Valami más miatt árad belőle a felsőbbrendűség, amitől a nő torka csak még jobban összeszorult, csak még borzasztóbb volt, mint a sokszor nála koszosabb és műveletlenebb fehérek lenézése. Persze, hiszen azok úgy hiszik, ő csak egy állat, hogy nincsen benne lélek. Ez itt pedig tudja, talán ezzel az átható pillantással még ki is ismerte is a lelke minden redőjét.
– Jóuram – kezdte bátortalanul, és egyáltalán nem volt benne biztos, hogy ez a megfelelő mód megszólítani egy démont. Tituba nem titkolt el semmit, Zara tudta, milyen árat kell majd fizetnie, undorodott tőle, minden erejével igyekezett magát távoltartani a boszorkányok sátáni üzelmeitől, de egyszerűen nem látott más kiutat. Máskülönben holnap felakasztják a gazdájával együtt. – Azért…  
– Tudom, hogy miért – szakította félbe érzelemmentes hangon a férfi. – Csak a részleteket jöttünk megbeszélni – szelíden mosolygott, mégis ijesztőbb volt, mintha vicsorogna. – Nemcsak te, nemcsak egy gyermek életbenmaradását akarom számodra biztosítani, hanem az egész vérvonaladét. Érdekes kis lények vagytok ti, nem volna szívem hagyni kipusztulni a fajtád. Generációkon át fog virágozni, szerteágazó lombkoronával a családfád, ha elfogadod az üzletet. Neked is adok tíz évet, mielőtt eljönnék érted. Aztán minden fiúért, aki tőled származik  – oldalra biccentett fejjel fürkészte Zara arcát. – De nem vagyok lelketlen… Minden fiúnak is adok huszonhét földi évet, mielőtt a szolgáim sorába állítom őket. Hm? Mit szólsz?
Nem is tűnt annyira rossz üzletnek.
Zara reszketeg mozdulattal bólintott.

Tizenhat voltam, amikor kihallgattam anyám és az egyik nagynéném beszélgetését, a legidősebb unokatestvérem temetése után. Zach csak huszonhét éves volt. Azon vitatkoztak, hogy el kéne anyámnak nekem is mondani, mint ahogy Sheila is elmondta Zachnak, aki teljes, boldog életet élhetett, nem halogatott, nem hezitált, mindent beleadott abba a huszonhét évbe, ami osztályrészül jutott neki.
Na, ha engem kérdeztek, huszonhét év elbaszott kevés. A férfiak egyébként is idővel nemesednek, mint a jó bor, nézzél csak Idris Elbára rá, de jó példa Brad Pitt vagy Michael B. Jordan is egyre jobban néz ki.
És most komolyan? Huszonhét jó év, aztán egy örökkévalóságig rabszolgaság?
Ez egy kibaszott rossz üzlet…



Emily:  (NJK) - alakváltó -  anya
Selene: (NJK) - ember -  anya
Sheila: (NJK) - alakváltó -  nagynéni
és néhány unokatestvér, akiket még nem találtam ki : D