Télen a természet visszavonul, megpihen, és erőt gyűjt egy új kezdethez. Ezt mi is megtehetjük, kis barátom.
Play by :
Arcátlanul arcnélküli
༄ ༄ ༄ :
User :
staff
Szomb. 15 Júl. 2023 - 16:35
Az órámra nézek. Öt negyven. Negyven perce ücsörgök a sürgősségi váró nyiszorgó műanyag székén. Jobban mondva székein, mert egyszer már kimenekültem a parkolóba öt perc friss, jégszilánkos márciusi levegőre. Mire visszaértem, az előző helyem a recepció előtt foglalt volt. Nem mintha sajnálnám: aki elfoglalta, úgy néz ki, mintha életében utoljára ülne széken. Kétlem, hogy sokkal jobban festenék nála, abban azonban előrébb járok, hogy legalább nem kell látnom magamat a pultot védő fóliás edzettüvegben.
Jó ez így. Azóta, hogy két órával ezelőtt telefoncsörgésre ébredtem, a gyomromnak volt ideje lyukat rágnia saját magába és bár tudtam, hogy semmi értelme sietni, mégis azonnal fölémentem az autópálya bűvös hetvenesének is. Érezhetően sok volt, az öreg Rolls-Royce régimódi, fehér betétes téli abroncsai többször megcsúsztak a szélső sáv jéghártyáin, az útviszonyok mégsem hozták meg a jobbik eszemet. Az útviszonyok sem. Megmagyarázhatatlan volt ez a rohanás - józan ésszel megmagyarázhatatlan -, különösen, hogy a lehajtó utáni első benzinkútnál megálltam, mint aki a főbejáratnál gondolja meg magát. A kávé, amit Margot-nak vettem, mostanra valószínűleg jéghidegen árválkodik odakint, a hozzá választott sajtos szendviccsel együtt. Csak a ruhákat hoztam be egy gyűrött vászonzsákban. Melegítőnadrágot, pólót. A sajátjaim, de nélkülük nem mertem elindulni. Honnan tudjam, mi fogad majd ideát? Agyonmosott farmerban vagyok és kék pulóverben a fekete kabátom alatt; a tegnap viselt ruháim a padlóról. A telefonban ő nem mondott semmit, én sem kérdeztem semmit. Enélkül is világos volt, hogy az öreg Huangot hagyni kell aludni. Semmi más nem volt világos, de ez az egy igen.
A recepción csörögni kezd a telefon. A folyosó mindkét végén súlyos zökkenéssel megindulnak a liftek. Hallom, ahogy odafent, az emeleten megnyitják a csapot az egyik mosdóban és hallom a csituló ónoseső jégrepeszeit is, lefelé sodródni a hátam mögötti nagy ablaktáblán. A helyiség szaga híg fertőtlenítőé. Nemsokára feljön a Nap. A széken, ahol elsőnek ültem, a mellére csukló fejjel alszik a szürke arcú, nyúzott vendég. Az órámra nézek. Öt negyvennégy.
There is always the return. And the wound will take you there.