180 centi magas éteri jelenség. Ella Dubois, azaz Ei'chael angyal, így habár a végtelenségig lehetne jellemezni külsejét, de egyetlenegy szóval is leírható: tökéletes. Törékeny, de egészséges, vékony és nőies, de csontja és húsa erős. Betegség sosem gyötri, bőrét nem öregíti a nap és egyetlenegy hajszálat sem vesztett sohasem. Búzaszőke haja dús és fényes, szeme az olvadó jégcsapok hideg kékjét idézi. Ritkán mosolyog, ezzel is hangsúlyozza elérhetetlenségét. Egyfajta vaníliás-keleti fűszeres illat lengi körül, mint angyali valójának utolsó jellegzetessége. Testének egyetlen elcsúfítója a lapockáin található két vágás, egykori szárnyainak helye.

   
   Jó tulajdonságok:
   - magabiztos: Talán csak szilárd személyiségjeggyé olvadt álca, de avatatlan szemek számára Ella szinte harsog a magabiztosságtól. Minden lépéséről szinte ordít, hogy „Ide nézzetek, mindenben jobb vagyok nálatok. Még abban is, amiről nem tudok”. Határozott, lényegre törő és gyakorlatias. Sebészi pontossággal éli életét, a legkisebb gyengeséget is kíméletlenül kiírtja maga körül.
   - érdeklődő: Egy új személyiségjegy melyet itt a földön sikerült végre magára ragasztania. Szabadulásának kulcsát többé nem egy négyzetméteres csigaházában kutatja. Még az általa oly' megvetett vérfarkasokkal is képes lenne eltölteni egy vacsorát annak érdekében, hogy előremozdulást érjen el életében. Lassan rácsodálkozik a teremtett világ sokszínűségére.
   - intelligens: Mind öltözködésében, mint kifinomult észjárásában intelligencia övezi. Gyors szellemességgel fegyverez le minden hozzáférkőzni próbáló illetőt és a legelbűvölőbb mosollyal hiteti el a gyanús alakokkal, hogy csupán egy csillogást, ürességet és pénzt hajhászó nagyvilági lány.
   - kitűnő színésznő: Az illuzionisták illuzionistája, aki saját magát rántja elő a képzeletbeli kalapból. Jelenleg a gazdag műkincsbecslő lányt alakítja, ki a gazdagságtól megrészegülve szórja pénzét luxuscikkekre, de a múlt században még párizsi egyetemista volt, s később festészetet tanult – innen ered a művészetek iránti rajongása, melyben mindig az istenit keresi és látja meg.
   - bátor: Talán már túlságosan is. Bezártságából eredeztethetően érdekes módon nem a félelem és rettegés lett úrrá rajta - hiába figyelmeztette Teophilia, hogy húzza meg magát. Képes lenne fegyver nélkül rohanni az oroszlán barlangjába.

   Rossz tulajdonságok:
   - ellentmondásos: Intelligens, de képtelen ráébredni egocentrikusságára. Embereket megvető és antiszociális, de mindig sikerül a figyelem középpontjává tennie magát. Megveti a földi javakat, de halom számra halmozza azokat: luxusautók és ruházat, tündöklő birtok és hatalmas ház, ezek mind-mind jelmeze kellékei. Olyan, mint a szarka, ki minden csillogót maga köré gyűjt, azonban Ella az illúzió megteremtéséért teszi. Saját magát csapja be azzal, hogy megpróbálja magának megteremteni a mennyek országát, s közben majdnem az összes főbűnnek százszorosan hódol vele.
   - makacs: Egy következő tulajdonság, mely hozzájárult ahhoz, hogy még mindig nem nyerte vissza szárnyait. Ha saját magáról és döntéseiről van szó, képtelen az orránál tovább látni. Zsarnokként hisz a maga igazában és végül is nincs is kivel igazán vitatkoznia döntései létjogosultságán.
   - távolságtartó: Mindig és mindenkivel. Habár elmondható, hogy felfuvalkodottsága mintha óvatossággá szelídült volna. Többé nem puszta megvetésből, inkább saját korlátainak észben tartásával tartja meg a távolságot maga és mindenki más között. Nehezen becserkészhető, érzelmeit pedig hét lakat alatt őrzi.
   - végtelenül esendő, emberi: Nem mintha ez rossz tulajdonság lenne, ám Ella célpontja lehet nem egy démonnak és báránynak, s mivel a hosszú évek alatt sikeresen megkopasztotta magát gondoskodó emberi kapcsolatoktól, így védtelen és könnyű célpont a gonosz erők számára. Esendősége a Rose Harborban történt mozgolódásokkal bukkant a felszínre. Még keresi rá az eszközt, hogy erőt találjon önmaga és mások megvédésére. Különösen, hogy kiszolgáltatottsága már jobban gyötri mint maga a tény, hogy angyalból bukottá lett.

   
   A Ley vonzotta Rose Harborba, ugyanis egyik álmában mintha egy ehhez hasonló kisvárosban járt volna. Tudatában van annak, hogy számos (de nem hozzá hasonló) természetfeletti lény fordul meg errefelé, s ebben keresi sorsának titkát. Ügyfeleinnél – kik hatékony, megbízható és kiváló szakembernek ismerik – odafigyel, hogy inkább többet tartson meg belőlük egyszerre, mintsem, hogy valamelyikkel sokszor kelljen találkoznia. Minden alkalommal más bejárónőt rendel magához és hét lakat alatt tartja otthonát éppúgy, mint életét. Gyakorlatialg semmilyen hivatalos adat nem található róla a nyilvántartásokban. Feltűnő, de rejtélyes jelenség. Senki nem szólítja meg, s a néma konszenzus alapján ő sem szól senkihez.

Az elmúlt hónapok hatására már magabiztosabban és bátrabban nyit új kapcsolatai felé. Magányos és mozdulatlan harcában egy-egy társ kíséri. A megfelelő eszközzel - és temérdek bátorsággal - megszólíthatóvá vált ez a végtelenül rideg és elérhetetlen bukott angyal. A változás nem maradt rejtve a városlakók kíváncsi szemei előtt sem.

   
   Ei'chael túlságosan emberivé vált, ezért kellett hát elbuknia, de érdekes mód a legkevésbé sem boldogul az emberek között. Nem egzisztenciálisan, hiszen az elmúlt nyolcvan évben tetemes vagyonra és egy sikeresen működő vállalkozásra tett szert, hanem érzelmileg: egyetlen kivétellel (lásd kapcsolatok) nincsenek barátai, nem képes nyitni mások felé és elefántcsont tornyában várja, hogy Isten újra magához vegye. Megkeserítette a bukás. A többi természetfeletti lényt úgy kerüli mintha azok mind démonok lennének, egyedül más bukottakkal hajlandó érdemben szóba állni. Hajtja szárnyainak és státuszának visszakaparintási vágya, ez képezi megszállottságának egyetlen témáját.

   
    Ei’chael tökéletes angyal volt. Talán már túl tökéletes is, s ez okozta a vesztét. Magas rangú kerubként a mennyország kapujának őrzőjeként operált az idők kezdetétől, látta Ádám és Éva kiűzettetését és megszámlálhatatlan halandó feltámadott lelkét áthaladni az örökkévalóságba. Mindegyiküknek ismerte történetét, s látta őket a tisztítótűzben szenvedni, mielőtt elnyerhették volna végső jutalmukat. Feladata részeként kérdéseket szegezett nekik Istenről és cselekedeteikről, mindig konstatálva, hogy az emberek még a tisztítótűz után sem válnak értelmessé, vagy az Istent és az angyalokat megközelítő tökéletes lényekké.

Így alakult, hogy a hosszú évezredek során Ei’chael elfeledkezett az isteni törvényről, miszerint tökéletes csupán a Teremtő lehet, teremtett lény nem, s hogy maga is ezutóbbi volt, nem holmi keletkezett égi csoda. Az Úr számos alkalommal küldte őt a földre tanító célzattal, hogy megláthassa, a halandókhoz mégis csak nagyobb hasonlóságot mutat, mint a tökéletes istenihez. Ei’chael azonban csak gőgösebb és felfuvalkodottabb lett, a földön járva csak a halandók korlátozottságát és vágyaik kicsinyességét fedezte fel. Mindent bejárt és látott a földön, ami egy angyalt jobb útra terelhet: véres háborúk, majd az utánuk következő dögvész és pusztulás, apjukat megölő fiúk és csecsemőiket elhagyó leányanyák képe mind nem bírta enyhülésre Ei’chaelt. A Mennyország kapujánál feltett kérdései egyre becsmérlőbbek és degradálóak lettek az arra haladó lelkek számára. Így nem lehetett maradása…

Az utolsó alkalommal, mikor az Úr egy véres csatamezőre küldte Ei’chael hiába várta a fellegek megnyílását és szárnyai megjelenését, hogy rövid – és tanulás szempontjából újból hasztalan – kiruccanása véget érjen. Az Úr nem szólt többé hozzá, s hamarosan belécsapott az égető felismerés fizikai formája is: szárnyai helyén izzó vadhús formájának éktelenkedett új, emberihez hasonló valójának jele.



Ei’chael nehezen tanul és sértettségből épített maga köré falakat. Az első pillanattól kezdve megszállottan igyekezett két kezével megteremteni a földön a lehetetlent: a túlvilágot. Eszének és bölcsességének köszönhetően hamar talpra állt és francia papírokat szerezve Párizsba ment tanulni. Itt döbbent rá, hogy lelki és testi sebeinek egyetlen enyhítője a művészet, melyben felfedezhette az istenit. Hétvégéit a Louvre-ban töltötte és szemével szinte falta a Mennyeket és Istent ábrázoló festményeket – Miért hagytál el engem? – próbálta kétségbeesetten kiolvasni az ecsetvonások mögül a választ. A festmények hallgattak, Ei’chael – akkor már Ella – megtanult a némaságban is a maga ura lenni. Megrögzött eszméjévé vált, hogy küldetésből és nem büntetésből érkezett a földre. Hiszen miért büntethették volna meg őt, ki oly’ tökéletességgel vívta az angyalok mesterségét főkerubként.

Azóta megszállott módjára keresi küldetése beteljesülését és az isteni felismerést. Hite van abban, hogy ő és egyedül ő képviseli az isteni jelenlétét ezen az emberi világon. Jóságának bebizonyítására bármire képes és furcsamód még az ördöggel is lepaktálna, hogy megmutassa, ő bizony minden, csak nem bukott angyal.

Egyetlenegy embernek sikerült csupán áthatolnia a vaspáncélon. Max és Ella Párizsban ismerkedtek meg még a huszadik század derekán. Max kémiát tanult, Ella művészeteket, a bukottnak pedig igen jól jött egy szövetséges azokban a zivataros és zűrzavaros évtizedekben. Nem telt bele sok idő, hogy az ifjú Max szívében szárba szökkenjen a szerelem az érinthetetlen szépség iránt és ez megpecsételte sorsát: tudását felhasználva az alkímiához fordult, hogy meglelje a "bölcsek köveként" legendaként számon tartott elixírt, melyet oly' sokan kutattak a halhatatlanság elnyerésének vágyával. Max egész életét ennek szentelte - még úgy is, hogy Ella az Államokba költözött és csupán levelezés formájában maradt meg kapcsolattartásuk. Max sosem nősült meg, vagyonának egyetlen örököse jelenleg Ella. Decemberben a bukott a boszorkánynál töltötte az ünnepeket. Ella sosem szerette szerelemmel Maxot, ellenben ő életének egyetlen és leghőbben szeretett halandója.

Barátjául szegődött Nelly, a macska is, ki mindig a galéria, vagy Ella valamelyik ingatlanja körül sündörög. Ella nem szándékosan ragasztotta magára a trikolór cica szeretetét. A hű állat nem tágít mellőle, Ella bármennyire is igyekezett távol tartani otthonától. Nelly mindig valahol a ház körül sündörög, s bár Ella sosem eteti és itatja, lojálisan kitart Ella mellett. Valahányszor „gazdája” jön és megy, Nelly feltétlenül bokájához dörgöli magát – Ella legnagyobb bosszúságára – hogy három színben pompázó szőrökkel aggassa tele bokáját.


Isten továbbra is néma, állapítja meg Ella újra és újra ahogy a Rose Harborban töltött idő homokórájában a szemek hang nélkül peregnek alá, de el sosem fogynak. Mikor azt hitte, hogy már mindent elvehettek tőle ráeszmélt, hogy csupaszon fekszik egy őt kiszolgáltató világban. Kizárólag gyógyítási képességei és le nem törhető akaratereje tartotta eddig is életben.

A város bukottait felrázó angyalketrec talán egyben tükörként is szolgált az elesett nő számára. Saját halandósága és mulandósága korbácsként csattant lelkének papírvékony rétegein, s hosszú évezredek után először változásra késztette az angyalt. Ella eldöntötte: a Mennyek kapuit őrző harcos angyaltársaihoz hasonlóan ő is megtanulja megvédeni magát, így rögeszméje új középpontjába ennek lehetővé tétele került. Újult bátorsággal kezdett el kapcsolatokat építeni és keresi Rose Harbori bizalmasait. Bárányok és démonok. Ella eldöntötte, hogy eszközt talál rá, hogy távol tartsa magától és a többi bukottól ezeket az ártalmas lényeket. Sejtelme sincs róla, hogy a Teremtő figyel. Mindig is figyelte. De 1940 óta most először egy lépéssel közelebbről.

   
   Nelly: macska
   Max Dufour: NJK - boszorkány - RÉGI BARÁT