+18

Valójában igaza volt a szőkeségnek, de azért egy hosszú pillanatra mégis csak elnézett a nő felé, amikor Carolynt említette. Nem titkolta a létezését, viszont magától nem is nagyon beszélt a hátramaradottról. Annak ellenére, hogy nem volt szerelmes, nagyon sok mindent kockáztatott volna azért, hogy a nőt biztonságban tudja és kétség sem volt afelől, hogy azt az életet, amit magának tudhatott, soha nem fogja vele megosztani. A feleségénél elkövette azt a hibát, hogy a halálos ágyán bevallott neki mindent.. talán éppen ezért sem bírta már a szíve az utolsó pillanatokban. Talán ő okozta a halálát, de feloldozásra vágyott. Tisztaságra egy múló pillanat erejéig. És ez kurvára nem tetszett neki és a ravatalozóban töltött magányos pillanatok egyikén megfogadta, hogy soha, egyetlen kívülálló nőnek sem fogja kiadni teljesen önmagát. Védekezett volna? Talán. Igen. Kibaszott nyakatekert módon éppen amiatt, hogy megóvja a tudatlan naivitást maga körül. Pusztán azért, hogy mindannak a többlettudásnak a súlyát ő egyedül cipelje azon az úton, amit folytatott az apja nyomdokaiba lépve.
Erre viszont kurvára nem létezett kiégés elleni prevenció. A Rend olyan volt, mint az oxigén - a testének, egész lényének működéséhez elengedhetetlen feltétele volt az a kötelék, ami a Rendhez fűzte és Yvette Mayweather volt az, akiért a tűzön is keresztül gyalogolt volna. Tartotta a hátát érte. Heteken, hónapokon át küzdött azért, hogy maga mellett tudhassa a szőkét Winchesterben és mire rámondták volna az áment a foglalkoztatására, Cunningham már előzőleg tudta a döntést - és ő volt az, aki fel is kereste őt még a hivatalos kiértesítés előtt.
Stephen kedvelte a maga által felállított és önmaga által betartott szabályokat. Ha nem is tűnt úgy, morálisan mindent kiértékelt magában időben vagy utólag, de olyan férfi volt, aki soha semmilyen tettét vagy kimondott szavát nem bánta meg. Tudatában volt a képességeinek és ha kezdetben nem is tudta teljes mértékben mire vállalkozott, az eltelt évek tapasztalatai megedzették őt. Nem tökölve, nem időt húzva dobták le magukat a boxba, Yvette válaszára pedig haloványan elmosolyodott.
- Szerintem marhából több van errefelé is, de annyira nem érdekel egyikünket sem a gazdaságuk azt hiszem - mert bele kellett piszkálnia az állóvízbe. Azt csak nem mondhatta, hogy az egyik vörös faszfej volt, a másik meg szenilis vénember és hogy egyik politikus sem a valódi békére törekedett, mert valahogy azokban az emberek háborút zabáltak és szartak is egyszerre. És Stephen minden volt, csak jó politikus nem - talán ezért is hálát érzett, hogy semmi köze nem volt a hazudozó bandához - mert nem volt szokása hazudni. Még akkor sem, ha azzal bombát robbantott. A rendelést sem húzta jobban, mint amennyire azt szükségesnek vélte, így amikor lehuppant, barátiasan elosztotta a habzó sört, és ha már itt voltak, ezen a kurvára nem romantikától csöpögő abszolút nem randin, akkor beszélni kezdett. Figyelte, ahogy Yv elmerült a sörének vizslatásában, de azt tudta, hogy figyelnek rá. Yv olyan volt, mint egy kibaszott oroszlán sasba oltva, soha, semmi nem kerülte el a figyelmét. Ezért is vált feszessé az arckifejezése, amikor a szőkeség kérdőre vonta, mégsem válaszolt. Rájött. A felismerés még a vonásait is megváltoztatta.
- Will még nincs kész arra, hogy megismerjen mindent. Kurvára gyerek még az istenért és nem fogom elvenni tőle ezt az időszakot, amikor még a szorzótáblát se tudja teljesen. Amikor csak a mesekönyvek kötik le és a kurva telefon meg az iPad vagy a nyomorult tiktok videók, Yvette - túlságosan mások voltak. Volt egy bizonyoso generációs különbség köztük, amire mindig is idegenként tekintett. Nem értette a gyerekeket és sokáig abban a hitben volt, hogy ő képtelen a gyereknevelésre. Igaza is lett, mert mindkét gyereket elküldte bentlakásos iskolába, magától olyan távol, amennyire csak tudta. Tisztában volt azzal, mennyire kibaszottul szar apa volt. Évente egyszer módosíttatta a végrendeletét. A lényegi pontok ugyan nem változtak, de az utolsó ilyen esetben a felesége nevét kivették az örökségből és ezt kimondani volt az egyik legkegyetlenebb dolog, amit tehetett. Mert az sosem izgatta, ha Vészt tolta át testeken, vért és életet követelve. Kurvára szánalmas volt, hogy egy nő ekkora hatással volt rá.
Yvette-ben viszont bízott. Ezért is nézte őt mindvégig, ameddig meg nem tört és ameddig Billyért felelősséget nem vállalt, amire csak bólintott, hála megjelenése nélkül. Nem kellett ezt írásba foglalniuk, mert ismerték a másikat. Úgy, ahogy talán senki más nem. A feltett kérdést követően emelte csak meg a sörét, hogy emberes kortyokban tüntesse el azt, kicsit szusszanva is válaszadás előtt.
- Nem vagyunk egyedül- gondolt vissza arra a találkozásra ott az erdő mélyén. Napokkal később visszament a helyszínre, hogy nyomok után szaglásszon, de mintha soha nem lett volna ott az az amorf test. Az arcokat látta maga előtt. Azt, hogy az a kibaszott gyerek a másik csoportból mennyire fiatal volt. Mint azok a tizennyolc éves katonák.. akik csak a hazaszeretet miatt áldozzák fel magukat a bombák földjén. Akiket nem érdekel, ha golyók marnak a testükbe, elmondhatják magukról, hogy ezt is a hazáért vállalják. - Úgy értem.. Nem csak egy Winchester létezik és még nekem sem tiszta, hogy ez mégis hogy a faszba lehetséges. Rohadtul frusztrál - húzta ökölbe az ujjait, rákönyökölve az asztalra. - Tudni akarom, hogy kik ők, honnan jöttek, mert baszdmeg biztos, hogy nem Noé bárkáján csusszantak be ide az indiánok közé - húzta össze a szemöldökeit egy pillanatra, aztán elnézett oldalra, a pult és a többi ember felé. Realizálta, hogy nincsenek egyedül, és talán ezért is beszélt virágnyelven. Mert nem tudta, hogy melyik kibaszott falnak volt füle. Még.. ezért is nézte meg az arcvonásokat. Hogy ki árulhatta el magát a nem emberi fülekkel.
- Azt sem tudom, hogy itt mikkel találkozhatunk. Hogy van-e olyan, amit még nem láttunk - tett még ennyit hozzá mielőtt az állkapcsa megfeszült volna a következő zenére. Valamelyik retardált a Wannabe-t rakta be a lejátszólistába. Mennyire gyűlölte a Spice Girlst, baszdmeg.

+18

A biztonság kedvéért végignézett magán akkor, amikor a nő a kisestélyivel hozakodott elő. Hivatalos keretek közt ismert munkaköre miatt sokkal többször hordott keménygalléros inget, mint azt szerette volna, de jobb volt az asszimilálódás, mintha minden pillanatában az sütött volna róla, hogy rosszban sántikált. A lovagok közt Cunningham tudta, hogy ő volt a fekete bárány, aki a legtöbbször tett a rend szigorú szabályaira, a vezetőjük intelmeire és a legtöbbször ő volt az, aki a szarba tenyerelt - és mindannyiszor ki is mászott belőle így vagy úgy. És ha már róla volt szó, nem zavarta a csend, annyira nem, mint amennyire Bombshellt mellette, sikerült is megforgatnia a szemeit akkor, amikor már megint a vérét szívták. Csak a szokásos miliő volt ez kettejük közt.
- Szerintem addig örülj, ameddig nem hívlak randizni. Ha ez megtörténne, akkor valamit kurvára elszartunk mind a ketten és inkább lőjj fejbe - nem viccelt. A párosuk azért működött, mert amennyire kedvelte a nőt, mint katona társ, annyira nem tudta elképzelni azt, hogy felpróbálja, akár csak egy kósza menetre is. Nem érdekelte különösebben Yv pucér teste és volt egy sanda gyanúja, hogy ő sem mozgatott meg a nőben semmit, ha épp ő grasszált egy szál kígyóban előtte, és ebben nem kellett megegyezniük sem - már a kezdetektől fogva így gondolkodott Stephen. - Nélkülem is van PTSD-d, nem kellek én ahhoz - csak jelzésértékűen. Mindketten tudták, hogy Cunningham ott volt Yvette-nek, ha kellett és ez fordítva is igaz volt. Nem basztatásképpen mondta mindezt, egyszerű tény volt, mert mindig is nyílt lapokkal játszottak, ha kettejükről volt szó. Stephen kedvelte a nőben, hogy kurvára nem titokzatoskodott előtte és ha valami nyűgje volt, azt nem harapófogóval kellett belőle kihúzni. Különben is Cunningham ajtóstul rontott a házba, sosem kopogtatott előtte.
- Már csak Flatley hiányzik - kósza, elharapott mosoly jelent meg a képén az akadékoskodásra, de egyebet nem tett - és fel sem ajánlotta, hogy máshol csövezzenek ideig-óráig. Örüljön neki Yv, hogy nem az egyik hajléktalan padon fogják megzabálni a parkos hotdogot. Stephen szeretett enni és az akkori kényelmet is preferálta. Az oldalról érkező kérdésre összevonta a szemöldökeit és hosszan szívta be az orrán a levegőt. Kevesebb időt töltött a seregben, mint Mayweather, de kristálytisztán emlékezett arra az időre, amikor az eget figyelte a kiküldetések alkalmával, miközben hugyozott a sivatagban. Túlságosan nagy volt a csend körülötte. Az ideiglenes béke mindig is előfutára volt annak, hogy valami kurvára el fog baszódni és ez akkor be is igazolódott, amikor Jenkinst látta, ahogy fejbelőtt egy alig kilenc éves forma gyereket. Akkoriban hetekig látta az álmaiban a lassan lefolyó vérfolyamot a gyerek fején. Szinte hallotta, ahogy segítségért nyújtja a kezét, de az csak a fejében történt meg... a valóságban a gyereknek ideje sem volt erre, ahogy a koponya szilánkjai és a velő kocsonyája robbant szét Cunninghamtől alig tíz méterre.
- Nem hiszem, hogy minden ennyire csendes lenne, mint amennyire látszik - értett egyet és valójában örült annak, hogy nem csak ő a paranoiás. Kettejük közül viszont Stephen nem mondta ki ezt, neki elég volt, ha csak a fejében létezett a káosz addig a bizonyos csendig, amit mindig üdvözölt. Megvárta, hogy a nő mellette elkészüljön - nem vett igénybe sok időt, és mégis engedett magának egy rövid pillanatot, ameddig maguk körül körbenézett, csak hogy felhorkanjon arra, hogy Carolynt említették. Még csak fel se hívta, mióta átrepült az Államokba. Nem mintha ígéretet tett volna a nőnek. Yvette-nek címzett szavait követően az üres box túloldalára tette le magát, nem csak a seggét és ahogy a már vele szemben ülő kényelmesen helyezkedett, ő is ugyanúgy a támlának dőlt, csak a lábait nem pakolta keresztbe. Neki teljesen megfelelt a kisebb terpeszben ülök, mert farok van a lábam közt pozíció, amit előszeretettel alkalmazott is. Minden mozdulatára a barna steppelt bőr anyag panaszosan fog nyikorogni, erre már felkészült.
- Teljesen felesleges. Tudom, mit akarok. De bízom benne, hogy nem hatott rád annyira ez a levegő, hogy valami kecskekaját akarj magadnak - dőlt előre, hogy az alkarjaival támassza meg az asztalt, fel ne boruljon - erről szó sem volt, ezért is sétált oda a pulthoz. Előbb a nő által kért húsos pitét, aztán pedig a maga két adagnyi szezámos csirkéjét mondta - és felkészült arra is, hogy megnézze NC törvényei alapján hány sört is igat, hogy még átcsússzon az elfogadható mennyiségű alkoholszinten, ha vezetni akart. Nem mintha a tíz perces séta megártott volna nekik, hogy a motelt elérjék.
- Italt kérnek addig? - így a pult mögött álló, Stephen pedig két korsó Kilkenny mellett tette le a voksát. Ha esetleg Yvnek nem tetszett volna, majd felemeli a kis seggét. A fizetés után ígéretet kapott arra, hogy hamarosan elkészülnek az ételek, ő maga pedig a két sörrel a kezeiben lépett vissza a boxhoz, hogy ahogy elhelyezkedjen - a segge alatt panaszosan nyikorgott a bőr huzat. Fasza. Csupasz seggel a hőségben biztos felemelő élmény lehet ez. Áttolta Yv elé az egyik korsót.
- Van valami, amiről még nem tudsz, és igen fontos szerepet töltött be a családomban generációkon át, amivel én is... foglalkozom. Nincs digitalizálva és soha nem is lesz, de szeretném, ha tanulmányoznád Winchesterben majd valamikor, ha hazaértünk. Minden, amit tudok arról, amivel dolgozom, ott van a lapokon. Szeretném, ha tisztában lennél azzal, ami azokban a könyvekben van, mert Billynek nincs sok ideje gyerekként élni a mindennapjait - nézett át az asztal felett Yvre és ha nem is mondta ki, ott lebegett a feje felett az életkora. Kurvára negyvenen túl járt már, hogy ne kezdjen el azon gondolkodni, hogy már túljutott az élete nagy részén és hogy volt egy bizonyos hagyaték, ami ott lihegett a nyakába, jelezve, hogy az idő sürgette. Cunningham abban is biztos volt, hogy Yv túléli őt, ezért is kellett tudnia mindent neki is arról, ami Stephen-höz kötődött - William miatt. Tulajdonképpen ezzel és így kérte meg a vele szemben ülőt, hogy vegye nyakába a gyereket, ha esetleg a dolgok itt kurvára elbaszódnának, mint amitől mindketten tartottak.

Eredeti terv szerint hárman ültek volna be a kocsiba: ő a kormány mögé, Yv mellé és hátra pedig Michael, de a tervek azért léteztek, hogy elkúrják azokat. Legalábbis Michael valamiféle halaszthatatlan ügyre hivatkozva már az előző este felszívódott és azóta hírét sem hallották. Ha Hearn egyszerű közemberként amerikai lett volna, most fejvesztve jelezte volna a rendőrségen az eltűnését, de Cunningham tudta, hogy az a fafejű angol még halottként is követné őt, ezért sem aggódott. Akkor sem lepődött meg, amikor a szőkeség az autónál várakozott, mert ha meg is beszélték, hogy negyed óra múlva indulnak, nála gyorsabb tempóban készült el. Pedig csak dobott egy sárgát, megevett egy fél szendvicset és a katonai bakancsát cserélte le egy fekete sneakerre, hogy passzoljon a nagyon fekete outfitjéhez. Nem mintha a bakancsa ne lett volna ideális a kifutói menethez, de nézzen már ki valahogy. Nem igaz? Kinyithatta volna akár a kocsi ajtaját a nőnek, de nem randevúra vitte, és valószínűleg Yv sem várta el ezt a fajta kedvességet tőle - ahhoz túl jól ismerték egymást, ezért is indította be az autót, hogy bekötötték magukat, hogy mielőbb Wilmingtonban legyenek, ha már az volt a tervük.
Az ébenhajú nőnek igaza volt. Rose Harbor egy sokadrangú, poros, gusztustalan kisváros, ahol az emberek szájában is megaludt a tej, annyira nem történt itt semmi azon túl, hogy néha temetéseken gyűltek össze a városka eminens tagjai - tulajdonképpen azok, akik akár híresek is lehettek volna, csak hogy egy noname, mihaszna településről származtak vagy kerültek ide, így feledhető volt mindenki. Kivétel nélkül és ehhez hozzátartozott az is, hogy mindenki röhejes amerikai angollal beszélt, ami az ő fülét kifejezetten basztatta, de annyi fáradságot sem vett, hogy kijavítsa őket nyelvtanilag akár. Tulajdonképpen Cunningham is beillett volna barlanglakó barbárnak, mert ha rá néztek, senkinek sem Chaucer vagy Shakespeare jutott volna eszébe róla, sokkal inkább egy börtönviselt, lecsúszott otromba alak, akinek inkább józan paraszti esze volt, mintsem tényleges tudása a világról. Stephent nem zavarta, ha ostobának nézték, mert ameddig nem baszkurálták a világát, addig mindenki más is hidegen hagyta őt. Ő maga nem szorgalmazta a beszélgetést vezetés közben és azt is elnézte a mellette ülőnek, ha random kapcsolgatott zenéket - csak akkor nyúlt oda, ha valami nyálas lószar ment egy-egy csatornán, de egy idő után feladta és inkább mogorva pillantással nézte meg a mögöttük haladó forgalmat a visszapillantó tükörben.
A McGlynns Pubra azért esett a választása előzetes megbeszélés nélkül, mert pályázot az all you can eat szezámmagos csirkeszárnyakra, amiről korábban olvasott. És ha már összeköthette a kellemest a hasznossal, akkor nem volt rest megtenni azt.
- Nem megyünk vissza ma este. Két utcára van innen egy motel, ahol megszállhatnánk - törte meg mégis a maga csendjét, oldalra pillantva röviden, hogy Yv kifejthesse az egyetértését vagy az ellenkezését. Mert mindkettőt megtehette, csak akkor vagy gyalog indul útnak majd, vagy stoppolnia kell - naivan ne higgyük azt, hogy ne lopna kocsit - tankot - ágyút is akár. - Amúgy is holnapra érkezik elvileg meg a rendelésünk - túlságosan is feltűnő lett volna, ha kifosztják Hernandezék fegyverboltját és ha már az nem lett volna elég feltűnő, hogy angolokként megszállták a parti települést, mint egy elbaszott bostoni teadélután, akkor akár még hesszelhettek is volna az öregnél, de inkább jobb volt elszórtan beszerezni mindazt, amire szükségük lehetett. Az, hogy neki ott volt a kardja, még nem azt jelentette, hogy ahhoz mindenkinek joga lett volna.  Szabályosan parkolt le a felfestett, de málló fehér vonalak közé és volt annyi esze, hogy a balról igen közel és jócskán szarul álló pick upnak nem nyitotta neki a kocsi ajtaját, amikor kiszállt belőle. Ha Yv is így tett, akkor lezárva a kocsit annak kulcsát elsüllyesztette a jobb első zsebében, a telefonját a jobb hátsóban, a tárcáját a bal elsőben rejtette el. A kabátra igazán nem volt szüksége, mert jóval melegebb volt az időjárás, mint amihez odahaza voltak szokva, és ha már lúd legyen kövér alapon mégis csak nyitott egy ajtót a nőnek Stephen; a pubba előre engedte őt, és nem feltétlenül csak az udvariasság jegyében.
- Keressünk egy asztalt? - érdeklődött az alapzajt megugró hangon, pillantásával keresve a szabad helyeket, és nem csak azt... hanem azt is, honnan és kitől kell kibaszott távol maradniuk az este folyamán, mert ha ő nem kereste a bajt, akkor az környékezte meg őt, mint egy rossz szűzkurva a bűnbocsánatért hajszolva a szenteltvizet. - Éhen döglök - egyértelmű jelzés volt a részéről Yvette felé, hogy ő enne. Még csak tippelnie sem kellett, hogy az amúgy ír nevet viselő pubban milyen sörre fog gyúrni. Ha a nő megindult az üres helyek után, Stephen mögé lépve indult el és megint csak nem azért, hogy a nő hátát bevédje. Arra semmi szükség nem volt.