Nővéréhez hasonlóan ő is 170 centi, ám belőle kispórolták mindazt az anyagot ami Charlotte-ot gömbölyűvé és nőiessé teszi. Válla szélesebb mint csípője és profilból is épp olyan lapos amilyen szemből. Lyssa sokáig kereste önbizalmát mire rájött, hogy push-up melltartónak hívják a kevésbé dúskeblű lányok. Alacsony testzsírszázalékával hasán akkor is látszódnak azok a bizonyos sportos vonalak ha csupán a nevetés edzi meg őket és némi kárpótlásul annyi kocka csokit tömhet magába amennyit nem szégyell, a szervezete úgysem raktároz el egy gramm cukrot sem. Hajszíne amolyan "minek is nevezzelek" kódnéven fut a fodrászok színskáláján, barnának túlságosan aranyfényű, szőkének nem elég világos.

Hacsak valaki nem kifejezetten az atléta alkatú lányokat kedveli, Alyssa arca lesz az amin a legtöbb figyelemfelkeltő jellemzőt találja majd. Sötét szempillák keretezte őzbarna szeme annak mérete és kifejezősége miatt azonnal magához vonz minden tekintetet.  Pocsék színésznő válna belőle, mert szemei érzelmek széles skáláját közvetítik, az elszántságtól és bátorságtól a kiszolgáltatottságig és a vágyakozásig. Mindehhez szemöldöke jól körülhatárolt és ívelt, struktúrát ad arcának, és kiemeli a pillantását. Sem nem túl vastagok, sem nem túl vékonyak, ezáltal természetes és egészséges megjelenést biztosítanak neki akkor is ha nem fárad sminkeléssel. Orra karcsú és egyenes, nyerge lágy ívbe hajlik és csak ráerősít arcszerkezetének szimmetrikus és harmonikus megjelenéséhez. Magas járomcsontja szoborszerű megjelenést kölcsönöz arcának, elegáns kontúrokat hoz létre.

Minden ami Lyssa állkapcsával, ajkaival és fogaival valaha történt és amely jelenlegi megjelenését eredményezte az Wilmington legszakavatottabb szájsebészének professzionalitását öregbíti. Már kislányként súlyos keresztharapást diagnosztizáltak nála és jó három évnyi felragasztott fogszabályzó viselése, majd még néhány egyéb beavatkozás, műanyag sín, összeragasztott fogak után a lány mosolyát és harapását sikerült megrendszabályozni. Végkifejletképp állkapcsa és álla kifejezetten hangsúlyossá vált és előrébb húzásával alsó ajka teltebbé kerekedhetett. Az évek során fogai megpróbáltak visszavándorolni eredeti helyükre, s még ha a próbálkozás kudarcba is fulladt, Lyssa a mai napig igyekszik csukott szájjal, ajkait összeszorítva mosolyogni.

   
   Jó tulajdonságok:
   - humoros: Nem olyan körmönfont, számító, tudálékos humor ez, hanem őszinte, egyszerű, életigenlő és olykor cserfes. Alyssát körbelengi egyfajta élettel teli energia amivel az emberi megpróbáltatásokat és küzdelmeket halandó szintre viszi le és ez olykor emlékeztet más embereket is, hogy nincs az a kudarc ami mindent végleg elrontana. Humora sosem bántó, mindig kedves és hogy biztonságos vizeken maradjon, legtöbbször saját maga kárára süti el a poénokat, ha ezzel könnyebbé teheti mások szívét.
   - a szíve mindennél nagyobb: Sajnos legtöbbször a józan ész hangjánál is, de ha a világon a kék bálnának van a legnagyobb szíve akkor Lyssának biztos, hogy annál mindig egy paraszthajszállal több fér a kebelébe. Gyakorlatilag a lány egész lény egyetlen mindent érző dobbanás. Szívével fordul másokhoz és nehezen veszi azt vissza ha valaki visszaél szeretetével.
   - kifejező: Jelenlegi munkájában sem haszontalan számára az érzékenység amivel tűpontosan fejezi ki magát és segít másokat is megnyilvánulni, de talán még ezer olyan terület lett volna ahol erős verbalitását díjazzák. A falkán belül hatalmas előnyt kovácsolt ebből: mindig és mindenkivel megtalálja a közös hangot és nem marad rejtve előtte egy-egy elkapott pillantás vagy elnyomott sóhaj.
   - lelkes: Hadd jelentkezzen ő először a feladatra! Más nem vállalta el, hát persze, hogy jobb kezekben lesz nála az ügy mint másoknál! Azért, mert ő jobb mindenkinél? Dehogy. Egyszerűen nincs senki aki nála jobban akarná! Alyssa megfelelésre való orientációja a készségességben és bedobott energiában nyilvánul meg. Mindig lehet rá számítani.

   Rossz tulajdonságok:
   - kétbalkezes: Láttál már ügyetlen vérfarkast? Nem? Elég eltöltened egy jó fél órát Alyssa társaságában és biztosan tanúja lehetsz, hogy lesodor valamit az asztalról (amit baromira nem kellene), vagy egy láthatatlan repedés az aszfalton megbicsaklásra készteti a bokáját és fenékre huppan. Ha van ahol nem érvényesültek a természetfeletti gének, hát akkor azok biztosan a fülében található egyensúlyozó rendszert felejtették ki. Lelkesedése sokszor olyan széles mozdulatokra készteti, hogy egy perc alatt pusztítást visz végbe maga körül és ennek gyakran mások is áldozatul esnek.
   - a múlt/szerelem áldozata: Ha nem lenne elég a Rose Harbori falka veszteségekkel teli élete, Alyssa érző szíve már sokkal korábban viharvert állapotba került. Amilyen esetlen mozgáskoordinációjában, legalább olyan ügyetlenül próbálja befoltozni a ketyegőt. A múlt, legyen az bármilyen elfeledett is, a mai napig sakkban tartja és árnyékai túlnyúlnak a lány vonalain. Az empátiának ára van, emlékezésnek hívják.
   - maximalista: Az örök elégedetlen, az, aki a nap végén az ágyban fekve visszapörgeti napja minden egyes percét és a takarót a fejére húzva temeti el büszkeségét ha felfedez (márpedig felfedez) olyan dolgokat amelyeket "jobban is lehetett volna csinálni". Máshogy mondani, többet teljesíteni, még egyszerre három helyen is ott lenni... Önbizalmából jókora adagot csippent le, hogy örökké ostorozza magát és úgy véli sosem felelhet meg ha csupán önmagát adja, vagy annyit amennyit még kényelmesen elbír.

   
   Mindenkihez zsigerből a legnagyobb tisztelettel és udvariassággal fordul és a legjobbat feltételezi míg az ellenkezője be nem bizonyosodik. Első sorban a falkatagokért él és lélegzik, a tökéletes bétaszuka benyomásnál kevesebbel úgysem érné be. Habár tősgyökeres Rose Harbori, családja múltja messze visszanyúlik a városban és a falkában és ő sem töltött huzamosabb időt távol, kevés közeli barátja van.

   
   Alyssa farkasa a szukák átlagos paramétereivel bír: nem erősebb társainál, nem gyorsabb, szimata sem fog jobban, talán még egy kicsit ügyetlenebb vadász is a többieknél már ami az éberségét illeti. Az aranybundás, vagy ahogy ő szereti hívni, "szőke" ordas tisztavérűként születésétől kezdve lénye leválaszthatatlan részét képezi.

Megjelenésénél nagyobb jelentőséggel bír a pozíció melyet nem is annyira régóta betölt a falkában: őt választották meg bétaszukának. Lyssa ezt inkább családja tősgyökeres mivoltára, bátyja rátermettségére, na meg a szülei előtti tisztelgés számlájára írta a vének döntését, de ez nem gátolta meg abban, hogy fel kívánjon nőni a feladathoz. Senki nem akar annyira bizonyítani mint ő. Senki. Talán lenne nála ügyesebb, tehetségesebb, természetesebb bétaszuka jelölt is, de biztos, hogy Alyssa sokat szenvedett szíve még így is a legnagyobb mind közül.

   


A porcelántálba szórtam a köveket a selyemzsákocskából és kiélvezve a rituálé kínzó lassúságát egy ideig csak cirógattam a szőlőszemként szétszóródó megannyi drágaságot. A Moonstone esti fényeiben az apróságok fényesebben ragyogtak mint nappali világosságban és nagyot nyelve lestem még egyszer a bejárati ajtó felé attól tartva, hogy mégsem reteszeltem be eléggé a bejáratot és egy tolvaj éppen erre a pillanatra várt, hogy megfosszon az elmúlt öt év munkájának ragyogó gyümölcseitől. A tavaszi alkonyon azonban nem járta más az utcákat mint néhány andalgó szerelmes - egy pár éppen ebben a pillanatban lebegett el a kirakat előtt, figyelmüket elkerülte a benti hunyorgó fény. Még akkor is az utcát kémleltem amikor már messze jártak, majd felocsúdva szemem elé húztam az eddig homlokomon pihenő fejlupét, fényét pedig a drágakövekre irányítottam. Az ötvössel elkészíttetett aranylánc már a bársonypárnán pihent és némi szégyenkezéssel láttam mennyire izzad a tenyerem, ahogy a nyirkosság sötétre borzolta az anyag rövid szálait. Magam elé húztam az aranyláncot, majd a fogóval kihalásztam a kövek közül a smaragdot.


2019. október 25. Ropogott az őszi este Rose Harborban, a levegőt a lehullott levelek illata és a közelgő szüreti fesztivál várakozása árnyalta mégis vidámmá. Anyával a napot az eseményre való felkészülés apró-cseprő teendőivel reptettük el... Anya nevetése és melegsége olyan derűvel és izgalommal töltötte meg otthonukat mely még a fahéjas almáspiték langyos melegét is lekörözte otthonunkban.

Az alkonyat ráborult a hunyorgó városra, anya pedig elindult, hogy elhozzon néhány utolsó hozzávalót a piacról. Borús fellegek gyülekeztek a szürke égen és nevetve csóváltam a fejemet amikor kitolta a biciklit a fészerből. Tudtam, ha tehetné, farkasalakban futna el odáig is vissza. Sosem ült volán mögé. Anya incselkedve lesett hátra a válla fölött ahogy felpattant a kétkerekűre és örökre eltűnt a sarkon.

A vihar vad intenzitással söpört végig Rose Harboron, pofonnak hatott a napközbeni csendesség után.. A szél süvített, az eső függönyként ereszkedett le, míg az utcákat áradó sár- és törmelékfolyóvá változtatta. Apával a szorongó bizonytalanság némaságával gyűltünk a konyhaablak elé és egyikünk sem szólt a másikhoz. A vihar letépte az összes maradék smaragdzöld levelet a fákról, nem hagyta őket megbarnulni, megsárgulni... Egy perc alatt kopaszította meg őket az elmúlás erejével. Az ősz nem kapta meg a neki járó búcsút. Ahogy mi sem.

A csipesszel beleejtettem a neki szánt helyre a zöld drágakövet és a kicsiny fogakat gondosan rásimítottam. A nyakék első darabja a helyére került anya kövével. A zölddel. A búcsúval, ami sosem járt. Az ősz emlékével ami nem lehetett a miénk.



2020. április 17. Gabriel Hawthorn Rose Harborba érkezése izgalom és találgatások örvényét kavarta az addigi állóvízből. Vándor volt, utazó, meghatározható úti cél meg fikarcnyi felelősségvállalás nélkül, és jelenléte misztikumot hozott a nyugodt városba. Attól a pillanattól kezdve, hogy az idegen Omega betette a lábát Rose Harborba, Gabriel rabul ejtette lakóinak szívét, karizmája és varázsa kitörölhetetlen nyomot hagyott azokban, akikkel találkozott.

Nem is akartam kivétel lenni ez alól. Mintha lelkünk valami kozmikus táncban fonódott volna össze amikor megállt a Moonstone festéktől maszatos kirakata előtt és a szegőlécnél guggolva megéreztem pillantását. Felpillantottam, az ecset kiesett a kezemből, összefröcskölte a már amúgy is ezer színtől tarka kantáros nadrágot... Olyan gyorsan bontotta szirmait az a rózsa ami ott bimbót pattintott, hogy májusban már Gabe cipelte be a Moonstone első bútorait az üzlethelyiségbe. Elbűvölő megjelenésével egyszerre gerjesztette bizalomra még a legszőrösebb szívű falkatársakat is, s egyben a körülötte lappangó titkok indaként húztak be és kötöttek gúzsba, mintha őt szeretni választáson felül állt volna.

Rendíthetetlen odaadásom pusztító gyorsasággal szalámizta fel azt ami anyám halála után a lelkemből megmaradt. Gabriel megfoghatatlan maradt, szívét áthatolhatatlannak tűnő falak védték. Újra és újra visszahúzódott saját zűrzavarának mélyére, míg én egyedül küzdöttem szerelmük viharos vizein... Még csak szerelemnek sem nevezte azt ami köztünk volt és én legszívesebben belefulladtam volna azokba a bizonyos felkorbácsolt habokba amikor egyik reggel a falka jelentette, hogy elhagyta területünket.

Talán nem is Gabriel elvesztése volt a legrosszabb az egészben... Bizalmat szavaztam egy olyan Omegának a falkában aki még arra sem méltatott, hogy búcsúüzenetet hagyjon hátra. A fájdalom és a bánat közepette abban a tudatban találhattam erőt, hogy az igaz szerelem, bár múlandó, kitörölhetetlen nyomot hagy a lélekben, olyanná formál bennünket, akiknek lennünk kell. Nem olyannak akinek lenni könnyű, kényelmes... Jobbá kellett válnom a falka számára. Ha Gabrielnek nem voltam elég, úgy számukra mi több lehettem volna?

A rubin olyan melegen piroslott a csipesz két foga között, hogy féltem, átégeti a fémet és egyenesen lyukat mar az ujjam begyébe is. Gabriel volt az, aki megmutatta, a gimin szerelem lehet rózsaszín, talán még fekete-fehér is, de a valódi az vörös... mint a rózsa... Gabriel Rose Harbor rózsakertjében tüske volt. Még a neve is ezt juttatta minduntalan eszembe és igen, a rubin nem bánthatott, de ő végigkarcolta a bőrömet, feltépte és a seb azóta sem gyógyult be. Újra megkeresztelt azzal a vérrel, homlokomra nyomta az ujját, hogy le ne törölhessem a jelet. A smaragd mellett kapott helyet, mint a második veszteség a sorban.

2022. Duncan meghalt. A libabőr végigfutott karomon és égnek állított minden szőke pihét ami rajta meredezett. Idegesen érintettem meg nyakamat és a szám kiszáradt. Meghalt mint anya. Megszédültem a hír hallatára, de lábaim még annyit sem moccantak, hogy legalább összeeshettem volna és boldog öntudatlanságban létezem míg a fájdalom el nem távozik tőlem.  Tekintetem Zane Ward felé rebbent, de félelemmel el is fordult irányából és inkább Callumot kutattam az összegyűlt emberek tömegében. Zavarodott tekintetek bámultak rám, minél több talált meg, annál több segítségért nyúló kéz kapott képzeletemben utánam, hogy belém kapaszkodhasson.

- Ez a bétaszuka hatásköre... - érkezett valamerről egy elejtett félmondat és papírszáraz volt a szám ahhoz, hogy megkérdezzem pontosan mi is a bétaszuka hatásköre... azaz immár az enyém. Hatalmas nyeléssel gyűrtem le a szárazságot.

- Intéz... - meg kellett köszörülnöm torkomat, mert farkasokhoz nem méltó cincogás távozott a számról - Intézkedem.

Az aprócska gyémánt pontosan a rubin és smaragd ölelésében kapott helyet. Haloványsárga színével igazi különlegességnek számított a piacon és úgy rejtegettem a vendégek elől mint uszodai úszómester a butykosát. Addig őriztem ameddig nem telt rá, hogy kivegyem a költségvetésből. Épp olyan árnyalatban játszott mint a farkas szőke bundája. Ráhajtogattam a kapcsokat és a homlokomra toltam a lupét és a tenyerembe véve megcsodáltam a nyakláncot.

- Boldog születésnapot... - súgtam magamnak.

   
   Theodore Grady: NJK - tisztavérű vérfarkas -  ÉDESAPA
   Melissa Grady: ELHUNYT - tisztavérű vérfarkas - ÉDESANYA
   @Charlotte Grady-Evans: JÁTÉKOS KARAKTER (niky) - tisztavérű vérfarkas - NŐVÉR
   Callum Grady: KERESETT KARAKTER - tisztavérű vérfarkas -  BÁTY
   @Robert Evans: JÁTÉKOS KARAKTER (becks) - vérfarkas - SÓGOR
   @Cathrine Evans: JÁTÉKOS KARAKTER (kittina) - vérfarkas - SÓGORNŐ
   Emma Rivera: NJK - vérfarkas - UNOKAHÚG
   Josephine Evans: NJK - vérfarkas - UNOKAHÚG